• Tartalom

34/2016. (XII. 16.) BM utasítás

34/2016. (XII. 16.) BM utasítás

a Belügyminisztérium 2017–2018 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapra vonatkozó Munkaprogramjáról

2018.11.29.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. pont 13. alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet 6. §-ára figyelemmel, a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a 2017–2018 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból származó támogatások felhasználására terjed ki.

2. § A Munkaprogramot az utasítás 1. melléklete1 tartalmazza.

3. § Ez az utasítás 2017. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 34/2016. (XII. 16.) BM utasításhoz2

BELÜGYMINISZTÉRIUM
Belső Biztonsági Alap
Munkaprogram
2017-2018
Tartalomjegyzék
I.     Vezetői összefoglaló
II.     Általános szabályok
1.    Kiválasztási eljárások
2.    Potenciális támogatásigénylők köre
3.    A projektek megvalósításának határideje
4.    Célhoz kötöttség és osztott finanszírozás
5.    A Munkaprogram módosítása
III.    Támogatandó intézkedések száma és az intézkedések támogatására allokált és lekötött források
IV.    A 2014-2016-os időszakban tervezett tevékenységek bemutatása
1.)    SO1. A közös vízumpolitika támogatása
1.1    Nemzeti képességek - vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont)
1.2    Uniós vívmányok - vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont)
1.3    Konzuli együttműködés (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés c) pont)
2.)    SO2. Határok
2.1    EUROSUR (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés a) pont)
2.2    Információcsere (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés d) pont)
2.3    Közös uniós előírások (515/2014/EU rendelet 9 cikk (2) bekezdés e) és f) pont)
2.4    Uniós vívmányok - határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont)
2.5    Jövőbeli kihívások (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés h) pont)
2.6    Nemzeti képességek - határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont)
3.)    SO3. Működési támogatás
3.2    Működési támogatás - határok
5.)    SO5. Bűnüldözés és Bűnmegelőzés
5.1    Bűnmegelőzés és bűnüldözés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés a) pont)
5.2    Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés b) pont)
5.3    Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont)
5.4    Áldozatvédelem (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés d) pont)
5.5    Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés. g) pont)
6.)    SO6. Válságkezelés
6.1    Válságmegelőzés és válságkezelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk 3. bekezdés. a) pont)
6.2    Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés b) pont)
6.3    Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont)
6.7    Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés g) pont)
7.)    Technikai segítségnyújtás
Függelékek
I. Vezetői összefoglaló
Az Európai Bizottság a fokozott rugalmasság és egyszerűsítés igényére tekintettel a 2014-2020 évi időszakra két finanszírozási alapot hozott létre: a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapot, valamint a Belső Biztonsági Alapot (a továbbiakban: BBA). A BBA Határok eszköz a korábbi Külső Határok Alap célkitűzéseivel azonos feladatrendszert jelöl, míg új eszközként a határon átnyúló súlyos és szervezett bűnözés elleni fellépés erősítése céljából létrejött a Rendőri Együttműködés eszköze.
A két pénzügyi alapra vonatkozóan az Európai Bizottság – a további európai uniós forrásoktól elkülönülő, önálló jogszabályban meghatározott – eljárásrendet hozott létre, amely a strukturális alapokra vonatkozóan kialakított szabályozással harmonizál. A végrehajtás átfogó szabályait „az Európai Parlament és a Tanács 514/2014/EU Rendelete Menekültügyi, a Migrációs és az Integrációs alapra, valamint a rendőrségi együttműködés, a bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem, valamint a válságkezelés pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról” szóló ún. horizontális rendelet rögzíti.
A szakterület hosszú távú kormányzati célkitűzéseit a Kormány által elfogadott tárgybeli Szakpolitikai Stratégia3 rögzíti. Az új pénzügyi alapokban rejlő lehetőségek maximális kihasználására – az Európai Bizottság elvárásaival összhangban – a fenti célok elérése érdekében az európai uniós forrás terhére megvalósítandó tevékenységek és elérendő célok a Szakpolitikai Stratégia figyelembevételével készült Nemzeti Programban kerültek meghatározásra. Magyarország BBA Nemzeti Programját az Európai Bizottság 2015. augusztus 05. napján C(2015) 5352 számú határozatában elfogadta.
A Belügyminisztérium, mint Felelős Hatóság a Nemzeti Program megvalósítása érdekében kettő, illetve három éves tervezési időszakokra vonatkozóan Munkaprogramokat készít. A Munkaprogramokban kizárólag olyan tevékenységek szerepelhetnek, amelyek a Nemzeti Program elfogadása alkalmával jóváhagyásra kerültek.
Jelen Munkaprogram célja a Belügyminisztérium Felelős Hatóságként kijelölt szervezeti egységének (a továbbiakban: Felelős Hatóság) a Nemzeti Program megvalósítására vonatkozó, a 2017-2018-as időszakban végrehajtandó konkrét intézkedéseknek, illetve azok ütemezésének rögzítése. A munkaprogram megalkotásánál a Felelős Hatóság figyelembe vette az előző, 2014-2016-os időszakra készült munkaprogram megvalósítása során ezidáig szerzett tapasztalatokat.
A programozás fontos követelménye, hogy az érvényes nemzeti szabályoknak és gyakorlatoknak megfelelően együtt kell működni azon hatóságoknak és szerveknek, amelyek a Nemzeti Program végrehajtásában érintettek, illetve hozzá tudnak járulni a program fejlesztéséhez. Az e követelménynek való megfelelés érdekében a Felelős Hatóság gondoskodott a Munkaprogram tervezetének írásbeli véleményeztetéséről.
A Felelős Hatóság a 2017-2018-as időszakban tervezetten 3 alkalommal – 2017. II. félévében, valamint 2018. I–II. félévében – tesz közzé pályázati kiírást támogatási kérelem benyújtására.
A „Közös vízumpolitika”, illetve „Határok” egyedi célkitűzésekhez kapcsolódóan – utóbbi esetén a működési támogatást is figyelembe véve – összesen 6, illetve 14 támogatandó intézkedés megvalósítására mintegy 44,4 millió EUR, azaz csaknem 13,78 milliárd HUF került allokálásra.
A „Bűnüldözés és Bűnmegelőzés”, illetve „Válságkezelés” egyedi célkitűzésekhez kapcsolódóan összesen 18, illetve 4 támogatandó intézkedés megvalósítására mintegy 12,6 millió EUR, azaz 3,92 milliárd HUF került allokálásra.
II. Általános szabályok
1.    Kiválasztási eljárások
A munkaprogramban megfogalmazott célok, célkitűzések elérése érdekében a beérkező támogatási kérelmek (projektjavaslatok) kiválasztása a következő módokon történik:
a)    Az intézkedések jellegéből fakadóan – a 2. és 3. pontokban meghatározott kivétellel – a támogatás biztosítására korlátozott projekt-kiválasztási eljárás keretében kerülhet sor jelen Munkaprogram keretében.
Ilyen típusú eljárásban lehet kiválasztani azt a támogatási kérelmet, amelynek esetében az adott tevékenység vagy a megvalósító szervezet típusa annak szakmai vagy egyéb sajátossága miatt nem teszi lehetővé a nyílt eljárással vagy a közvetlen kijelöléssel történő kiválasztást.
b)    Közvetlen kijelöléssel lehet kiválasztani azt a támogatási kérelmet, amelynek esetében az adott tevékenység jellege vagy a támogatás igénylőjének jogállása nem teszi lehetővé a nyílt eljárással történő kiválasztást, a tervezett tevékenységet a kedvezményezett jogszabályi felhatalmazás alapján, kizárólagos hatáskörrel látja el.
c)    Nyílt kiválasztási eljárással lehet kiválasztani azokat a támogatási kérelmeket, amelynek esetében az adott tevékenység jellege alapján nem lehet leszűkíteni a pályázók körét. A nyílt kiválasztási eljárás speciális formája az ún. „egyszerűsített nyílt kiválasztási eljárás”, amely abban az esetben alkalmazható, ha a támogatási kérelem elbírálásakor kizárólag a támogatást igénylő jogosultsága és a kiírásban előírt mérlegelést nem igénylő értékelési szempontok vizsgálatára kerül sor, és nem állnak fenn a közvetlen kijelölés feltételei. A kiválasztási eljárások e formája esetén a források „folyamatosan nyitva állnak” a pályázati kiírás közzétételét követően forráskimerülésig.
Minden intézkedés esetében a munkaprogram az adott intézkedésnél rögzíti az eljárás módját.
A Felelős Hatóság valamennyi eljárás esetén pályázati kiírást tesz közzé az általa üzemeltetett honlapon.
A pályázati kiírások közzététele a munkaprogramban meghatározott ütemezés szerint – a 2017-2018 időszakban tervezetten két alkalommal – történik. Amennyiben az ütemezés szerint közzétett kiírásra valamely támogatandó intézkedéshez kapcsolódóan nem érkezik be az annak megvalósítását célzó, támogatható támogatási kérelem, illetve az adott intézkedésre allokált források nem kerülnek teljes mértékben lekötésre, a Felelős Hatóság az adott intézkedésre vonatkozóan ismételt pályázati kiírást tehet közzé.
2.    Potenciális támogatásigénylők köre
A korlátozott kiválasztási eljárás esetében fő szabály szerint a határigazgatás és közös vízumpolitika, valamint a súlyos, szervezett és határon átnyúló bűncselekmények elleni harc, továbbá a válságkezelés területén feladatokat ellátó költségvetési szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet. Különösen az alábbi szervezetek jelenhetnek meg támogatás kérelmezőként:
a)    Belügyminisztérium
b)    Külgazdasági és Külügyminisztérium;
c)    Igazságügyi Minisztérium;
d)    Alkotmányvédelmi Hivatal;
e)    Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal;
f)    ügyészség;
g)    Nemzetbiztonsági Szakszolgálat;
h)    Nemzeti Adó- és Vámhivatal;
i)    Nemzeti Közszolgálati Egyetem;
j)    Nemzeti Védelmi Szolgálat;
k)    általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség);
l)    hivatásos katasztrófavédelmi szervek;
m)    Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ;
n)    Terrorelhárítási Központ;
o)    Magyar Honvédség.
Nyílt kiválasztási eljárás esetében a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 1/2017. (II. 28.) BM rendelet [a továbbiakban: 1/2017. (II. 28.) BM rendelet] által meghatározott szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet.
A munkaprogram az adott intézkedésnél rögzíti a potenciális támogatásigénylők körét, amennyiben az korlátozásra került.
3.    A projektek megvalósításának határideje
A jelen munkaprogram keretében támogatást nyerő projektek megvalósításának végső határideje 2022. december 31.
4.    Célhoz kötöttség és osztott finanszírozás
Amennyiben a beruházás teljes költsége – osztott finanszírozás esetén – részben vagy egészben elszámolásra kerül a projekt keretében támogatás terhére, az 1/2017. (II. 28.) BM rendeletben foglaltak szerint a támogatás igénylőjét célhoz kötött felhasználási és fenntartási kötelezettség terheli.
A jelen munkaprogram keretében azon támogatási kérelmek, amelyekben a tervezett tevékenységek nem kizárólag a BBA által meghatározott célok megvalósítására irányulnak, kizárólag osztott finanszírozással kerülhetnek támogatásra. Az osztott finanszírozás aránya (a támogatás összege a projekt tervezett összes költségéhez viszonyítva) nem haladhatja meg a BBA által meghatározott célokhoz való kapcsolódás mértékét, a projekt eredményének a támogatható célok elérése érdekében történő hasznosulását, melyet a Felelős Hatóság vizsgál. Tekintettel arra, hogy a BBA terhére biztosított uniós finanszírozásnak hozzáadott értéket kell biztosítania az Európai Unió számára és érezhetően ki kell fejeznie azt a szolidaritást és felelősség megosztást, amely elengedhetetlen a közös kihívások kezeléséhez, azon projektek esetében, ahol ez az arány nem éri el az 50%-ot, a támogatási kérelemben részletesen alátámasztani szükséges a projekt indokoltságát, hatékonyságát, uniós finanszírozásnak hozzáadott értékét.
5.    A túlkötés kezelése
A Munkaprogram keretösszegének összesen 10 %-áig – de legfeljebb a költségvetési törvényben meghatározott keret erejéig – terjedő túlkötés4, valamint ugyanezen mértékben az egyedi vagy nemzeti célkitűzések közötti forrásátcsoportosítás a Felelős Személy5 jóváhagyásával lehetséges – figyelemmel a Nemzeti Programban az egyes szakterületek vonatkozásában rögzített arányokra, valamint a 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet 6.§ (6) bekezdésében foglaltakra – azonban ez nem eredményezi a munkaprogram módosítását. Az ezen felüli túlkötéseket a Munkaprogram módosításával lehet végrehajtani.
III. Támogatandó intézkedések száma és az intézkedések támogatására allokált és lekötött források

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

 

Prioritások

2017. év
allokált forrás összege

2018. I. félév
allokált forrás összege

2018. II. félév
allokált forrás összege

Intézkedések száma összesen

Források összesen (HUF)

2.

Intézkedések száma

Forrás (HUF)3

Intézkedések száma

Forrás (HUF)

Intézkedések száma

Forrás (HUF)

3.

SO1

A közös vízumpolitika támogatása

0

0

6

730 000 000

0

0

6

730 000 000

4.

1.1.

Nemzeti képességek – vízum

0

0

3

200 000 000

0

0

3

200 000 000

5.

1.2.

Uniós vívmányok – vízum

0

0

2

110 000 000

0

0

2

110 000 000

6.

1.3.

Konzuli együttműködés

0

0

1

420 000 000

0

0

1

420 000 000

7.

SO2

Határok

1

2 386 252 377

7

8 150 000 000

2

2 515 000 000

10

13 051 252 377

8.

2.1.

EUROSUR

0

0

0

0

1

515 000 000

1

515 000 000

9.

2.2.

Információcsere

0

0

1

35 000 000

0

0

1

35 000 000

10.

2.4.

Uniós vívmányok – határok

0

0

1

285 000 000

0

0

1

285 000 000

11.

2.5.

Jövőbeli kihívások

0

0

1

30 000 000

0

0

1

30 000 000

12.

2.6.

Nemzeti képességek – határok

1

2 386 252 377

4

7 800 000 000

1

2 000 000 000

6

12 186 252 377

13.

SO3

Működési támogatás

0

0

0

0

0

0

0

0

14.

3.2.

Működésitámogatás-határok

0

0

0

0

0

0

0

0

15.

SO5

Bűnüldözés és bűnmegelőzés

7

1 973 649 000

9

1 439 044 000

2

228 602 000

18

3 641 295 000

16.

5.1.

Bűnmegelőzés és bűnüldözés

2

533 772 000

4

647 632 000

0

0

6

1 181 404 000

17.

5.2.

Információcsere

3

1 139 877 000

3

616 412 000

0

0

6

1 756 289 000

18.

5.3.

Képzés

2

300 000 000

1

100 000 000

2

228 602 000

5

628 602 000

19.

5.5.

Kockázat- és fenyegetettségértékelés

0

0

1

75 000 000

0

0

1

75 000 000

20.

SO6

Válságkezelés

1

20 000 000

3

259 563 000

0

0

4

279 563 000

21.

6.1.

Válságmegelőzés és válságkezelés

0

0

2

187 752 000

0

0

2

187 752 000

22.

6.3.

Képzés

0

0

1

71 811 000

0

0

1

71 811 000

23.

6.7.

Kockázat- és fenyegetettségértékelés

1

20 000 000

0

0

0

0

1

20 000 000

24.

SO1+SO2+SO3+SO5+SO6 összesen

10

4 379 901 377

19

10 578 607 000

4

2 743 602 000

36

17 702 110 377

Fő szabály szerint a pályázható minimális keretösszeg projektenként: 5 millió Ft; ettől az egyszerűsített eljárás esetén a Felelős Hatóság a pályázati kiírásban eltérhet.6
IV. A 2017-2018-os időszakban tervezett tevékenységek bemutatása
1. A közös vízumpolitika támogatása (kódjele: SO1)
Az egyedi célkitűzés alatt azon intézkedések kerülnek támogatásra, melyek a közös vízumpolitika alkalmazását mozdítják elő annak érdekében, hogy elősegítse a jogszerű utazást, magas színvonalú szolgáltatás legyen biztosítható a vízumkérelmezők számára, biztosított legyen a harmadik országok állampolgáraival szemben alkalmazott egyenlő bánásmód, és elősegítse az illegális bevándorlás kezelését az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16-i 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 3. cikk (2) bekezdés a) pontjával összhangban.
Az intézkedések végrehajtása során a kedvezményezetteknek az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (4) bekezdésében foglaltak érvényesítésére különös figyelmet kell fordítani.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.
1.1.    Nemzeti képességek – vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont) (kódjele: SO1 NO1)
Magyarország célja, hogy a külpolitikai és biztonsági érdekeink, valamint a gazdasági növekedés ösztönzésének figyelembevételével a vízumkiadás gyakorlata a schengeni és a nemzeti vízumeljárás jogszabályi követelményeivel összhangban fejlődjön. Szélesíteni kell a magyar konzuli képviseletek körét, ezzel a schengeni és nemzeti vízum kérelmezésének lehetőségét. A növekvő ügyfélforgalom zökkenőmentes bonyolításához a szükséges technikai, humán, infrastrukturális feltételeket folyamatosan biztosítani kell, alkalmazkodva a változó uniós és hazai követelményekhez.
Ennek záloga a nemzeti és uniós partnereinkkel való együttműködés, valamint az ügyfélbarát, transzparens és korszerű eljárással és környezetben, magasan képzett és felkészült konzuli tisztviselők és vízumügyintézők által megvalósított vízumkiadás. Ez magában foglalja a vízumeljárásra vonatkozó előzetes információadás szélesítését, a vízumeljárás folyamatának egyszerűsítését és szabványosítását a magas szintű biztonsági követelmények tiszteletben tartása mellett.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

483 247

150 000 000

161 083

50 000 000

644 330

200 000 000

5.

2018. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

483 247

150 000 000

161 083

50 000 000

644 330

200 000 000

Támogatandó intézkedések
1.1.1.    Vízumkiadást támogató ingatlanrészek bővítése, felújítása, kialakítása harmadik országokban, schengeni ajánlásoknak megfelelő biztonságtechnikai feltételek megteremtése (kódjele: BBA-1.1.1.)
Az intézkedés célja: jobb konzulátusi ellátottság biztosítása a vízumkérelmezők egyszerűbb és jobb kiszolgálása érdekében, az ügyfélbarát schengeni vízumügyintézéshez szükséges infrastrukturális feltételek továbbfejlesztése, egyidejűleg megfelelve a vízumkiállító külképviseletekkel szemben támasztott biztonsági követelményeknek a schengeni elvárásokkal összhangban.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    vízumkötelezett harmadik országokban működő vagy megnyitni tervezett vízumkiadó külképviseletek felújítása, bővítése, átépítése, az ügyfélbarát vízumkiadáshoz szükséges berendezések, eszközök beszerzése, beleértve a fejlesztésekhez kapcsolódó szolgáltatásokat (pl. tervezés), kivéve az 1.1.2. intézkedés alá tartozó informatikai eszközöket;
b)    vízumkötelezett harmadik országokban működő vagy megnyitni tervezett vízumkiadó külképviseletek vízumügyintézéshez szükséges biztonságtechnikai rendszereinek, eszközeinek beszerzése, telepítése vagy bővítése és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások (pl. tervezés).

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok száma

db

6

3.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok aránya az összes konzulátushoz viszonyítva

%

7

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

4

9.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium

1.1.2.    VIS nemzeti rendszerének és kapcsolódó alrendszerének működtetése és alkalmazása (kódjele: BBA-1.1.2.)
Az intézkedés célja: Vízuminformációs Rendszer (VIS) folyamatos és teljes körű működésével összhangban a Nemzeti Vízumnyilvántartó Rendszer folyamatos működésének, fejlesztésének, valamint a vízumkiállításhoz szükséges informatikai eszközök vízumkérelmek számához illeszkedő biztosítása
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    hardver-, és szoftverfejlesztés N.VIS és nemzeti szakrendszerek esetén harmadik országokban működő vízumkiadó külképviseletek, valamint N.VIS és nemzeti szakrendszerek központi elemei esetén;
b)    biometrikus adatfelvételezéshez szükséges eszközök beszerzése harmadik országokban működő vízumkiadó külképviseletek részére.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok száma

db

6

3.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok aránya az összes konzulátushoz viszonyítva

%

7

4.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

40

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

3

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

1.1.3.    Konzuli tisztviselők ideiglenes kihelyezése (kódjele: BBA-1.1.4.)
Az intézkedés célja: vízumkötelezett harmadik országban működő, nyári csúcsidőszakban vagy más okból ideiglenesen túlterhelt külképviselet konzuli részlegének megerősítése a schengeni vízumkérelmek folyamatos feldolgozásának biztosítása, az Európai Parlament és a Tanács 810/2009/EK rendeletében meghatározott határidőn belüli döntés meghozatala érdekében.
E célok elérése érdekében az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    konzul(ok) 3 hónapot meg nem haladó időtartamú kihelyezése vízumkötelezett harmadik országban működő, vízumképviseleti megállapodás keretében más tagállam képviseletét is ellátó külképviseletre.
A támogatási kérelem kiválasztására közvetlen kijelöléssel kerül sor, mivel a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 2. §-a alapján a Külgazdasági- és Külügyminisztérium kizárólagos hatáskörrel bír.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közvetlen kijelölésűként beazonosított projektjavaslatára vonatkozó főbb adatokat az 1. függelék tartalmazza.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Harmadik országokban betöltött egyéb speciális beosztás

22

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2018. július 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

1

8.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés

9.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium

1.2.    Uniós vívmányok – vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont) (kódjele: SO1 NO2)
Magyarország és a schengeni térség belső biztonságának garantálása érdekében cél a vízumkiadásban érintett hatóságok állománya képzettségének folyamatos továbbképzésekkel történő magasabb szintre emelése a kihívásoknak és a változó uniós és hazai követelményeknek és elvárásoknak megfelelően kialakított komplex képzési rendszer keretében.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

265 786

82 500 000

88 595

27 500 000

354 381

110 000 000

5.

2018. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

265 786

82 500 000

88 595

27 500 000

354 381

110 000 000

Támogatandó intézkedések
1.2.1.    Képzések-vízum (kódjele: BBA-1.2.1.)
Az intézkedés célja: a schengeni térség belső biztonságának garantálása érdekében a vízumkiadásban érintett hatóságok állománya képzettségének magasabb szintre emelése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    szakmai továbbképzések, konferenciák, tanulmányutak, workshop-ok (különös tekintettel a VIS kiszolgálására, biometrikus azonosítók kezelésére, legjobb gyakorlatokra, a schengeni vízumokhoz kapcsolódó visszaélések felfedésére, konzuli együttműködés fejlesztésére, úti okmányok és alátámasztó dokumentumok tekintetében elkövetett visszaélésekre);
b)    minőségbiztosítás, külképviseletek átvilágítása és legjobb gyakorlat implementálása;
c)    nyelvtanfolyamok szervezése és lebonyolítása a harmadik országokba települt külképviseletek vízumügyintézésben résztvevő állományának.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Közös vízumpolitikához kapcsolódó képzések száma

db

26

3.

Közös vízumpolitikához kapcsolódó képzéseken részt vevők száma

237

4.

Átvilágítások eredményeképp született jelentések száma

db

12

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

3

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Rendőrség

1.2.2.    Harmadik országok hatóságaival folytatott együttműködés javítása (kódjele: BBA-1.2.3.)
Az intézkedés célja: a harmadik országokkal folytatott együttműködés javítása a schengeni vízumeljárásban, kiemelten a vízumkérelmekhez kapcsolódó visszaélések kiszűrését.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    fórumok, konferenciák, szakmai továbbképzések harmadik országok hatóságainak bevonásával.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Konferencia, workshop, találkozó

db

2

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

3

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Rendőrség

1.3.    Konzuli együttműködés (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés c) pont) (kódjele: SO1 NO3)
Magyarország célja az illegális migrációs csatornákkal való visszaélés elleni küzdelem érdekében az eszköztár folyamatos bővítése, figyelembe véve, hogy a vízumköteles állampolgárok vonatkozásában a schengeni térségbe történő beutazás elsődleges szűrője a vízumkiadás. Szükséges továbbá a nemzetközi, uniós és a nemzeti szinten érintett hatóságok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése, szorosabbá tétele, zökkenőmentességének biztosítása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

1 014 819

315 000 000

338 274

105 000 000

1 353 093

420 000 000

5.

2018. II. félév

0

0

0

0

0

0

7.

Összesen

1 014 819

315 000 000

338 274

105 000 000

1 353 093

420 000 000

Támogatandó intézkedések
1.3.1.    Vízum- és okmánytanácsadók kihelyezése (kódjele: BBA-1.3.2.)
Az intézkedés célja: a migrációs kockázatok kezelése érdekében az integrált határigazgatási rendszer első lépcsőjében speciális szakértelemmel rendelkező szakértők kihelyezése. A szakértők a schengeni vízumügyintézés során támogatják a külképviseletek állományát kiemelten a biztonsági okmányok, a támogató dokumentumok eredetiségének vizsgálatában, a schengeni vízumokhoz kapcsolódó visszaélések kiszűrésében.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    okmány- és vízum tanácsadók kihelyezése konzuli együttműködés támogatására vízumkötelezett harmadik országban működő külképviseletre.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Harmadik országokban betöltött egyéb speciális beosztás

5

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

2

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Rendőrség

2.    Határok (kódjele: SO2)
Az egyedi célkitűzés alatt az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (2) bekezdés a) pontjával összhangban azon intézkedések kerülnek támogatásra, melyek az integrált határigazgatást mozdítják elő, ösztönzik az uniós előírásoknak megfelelő harmonizálását, valamint az információcserét, egyrészt a külső határok egységes és magas szintű ellenőrzésének és védelmének – beleértve az illegális bevándorlás kezelését is – biztosítása, másrészt a külső határokon a zökkenőmentes határátkelésnek a schengeni vívmányokkal összhangban történő biztosítása érdekében, mindeközben biztosítva a nemzetközi védelemhez való hozzáférést az arra rászorulók számára, összhangban az emberi jogok területén vállalt kötelezettségekkel, ideértve a visszaküldés tilalmának elvét is.
Az intézkedések végrehajtása során az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (4) bekezdésében foglaltak érvényesítésére különös figyelmet kell fordítani a kedvezményezetteknek.
2.1.    EUROSUR (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés a) pont) (kódjele: SO2 NO1)
Az Európai Határőrizeti Rendszer (EUROSUR) létrehozásából, a határhelyzetre, az illegális migrációra vonatkozó adatcsere folyamatos biztosításából fakadó kötelezettségek teljesítése, a rendszer nemzeti elemeinek az európai határőrizeti rendszer (EUROSUR) létrehozásáról szóló 2013. október 22-i 1052/2013. Európai Parlament és a Tanács rendeletével és az ajánlásokkal összhangban történő fejlesztése prioritást élvez.
Az illegális migráció változékonysága, kezelése szükségessé teszi az EUROSUR nemzeti elemeinek továbbfejlesztését annak érdekében, hogy a hazai és uniós rendvédelmi szervek gyorsan és hatékonyan képesek legyenek reagálni az illegális bevándorlók számában, illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekményekben bekövetkező változásokra.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2018. II. félév

1 244 362

386 250 000

414 787

128 750 000

1 659 149

515 000 000

6.

Összesen

1 244 362

386 250 000

414 787

128 750 000

1 659 149

515 000 000

Támogatandó intézkedések
2.1.1.    EUROSUR hazai elemeinek továbbfejlesztése – Nemzeti Helyzetkép (kódjele: BBA-2.1.2.)
Az intézkedés célja: az EUROSUR nemzeti elemeinek fejlesztése, a Nemzeti Helyzetkép Európai Parlament és a Tanács 1052/2013. rendeletében meghatározott követelményeknek megfelelő, uniós elvárásokhoz igazodva történő továbbfejlesztése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    Nemzeti helyzetkép fejlesztéséhez szükséges informatikai fejlesztések.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Európai helyzetkép számára jelentett illegális bevándorlással kapcsolatos események száma

db

7240

3.

Európai helyzetkép számára jelentett határon átnyúló bűnözéssel kapcsolatos események száma

db

2

4.

Európai helyzetkép számára jelentett válsághelyzetekkel kapcsolatos események száma

db

1

5.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

1

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. II. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

2

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Kedvezményezett

Rendőrség

2.1.2.    
2.2.    Információcsere (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés d) pont) (kódjele: SO2 NO2)
Az integrált határigazgatás fejlesztése érdekében a külső határok ellenőrzéséhez kapcsolódó információcsere fejlesztése elsősorban a dokumentumbiztonsággal és személyazonosság-kezeléssel kapcsolatban, az úti okmányokra, hamis és hamisított úti okmányokra vonatkozó információcsere fejlesztésével.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

84 568

26 250 000

28 190

8 750 000

112 758

35 000 000

5.

2018. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

84 568

26 250 000

28 190

8 750 000

112 758

35 000 000

Támogatandó intézkedések
2.2.1.    Hamis vagy hamisított úti okmányokkal kapcsolatos információcserét támogató rendszerek továbbműködtetése, fejlesztése (kódjele: BBA-2.2.4.)
Az intézkedés célja: a határellenőrzésben résztvevő szervezetek és intézmények közötti, az úti okmányokra, hamis és hamisított úti okmányokra vonatkozó információcsere továbbfejlesztése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    az úti okmányokra, hamis és hamisított úti okmányokra vonatkozó információcserét támogató alkalmazás továbbfejlesztése érdekében hardver, szoftver beszerzés, fejlesztés és kapcsolódó szolgáltatások (pl. megvalósíthatósági tanulmány, tervek elkészítése),
b)    okmány-hamisítások felfedését, dokumentálását támogató informatikai, technikai eszközök beszerzése a meglévő kapacitások továbbfejlesztésére.
Osztott finanszírozással támogathatók azon fejlesztések, amelyek túlmutatnak az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében meghatározott célkitűzéseken (a határellenőrzéshez vagy harmadik országokban végzett vízumkiállításhoz kapcsolódva az úti okmányokhoz, hamis és hamisított úti okmányokhoz, kapcsolódó adatcsere biztosítása).

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

1

3.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

12

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

2

9.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.3.    Uniós vívmányok – határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont) (kódjele: SO2 NO4)
Elvárás, hogy a határellenőrzésben, az illegális migráció kezelésében résztvevő állomány a feladatait magas szintű szakmai tudással, eredményesen és hatékonyan lássa el. A schengeni követelményeknek való teljes körű megfelelés biztosítása érdekében szükséges a humánerőforrás tudásszintjének növelése, szakismereteinek folyamatos bővítése a schengen acquis-nak megfelelően, valamint idegen nyelven történő kommunikációs képességének javítása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

688 627

213 750 000

229 543

71 250 000

918 170

285 000 000

5.

2018. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

688 627

213 750 000

229 543

71 250 000

918 170

285 000 000

Támogatandó intézkedések
2.3.1.    Schengeni Értékelő Ellenőrzés (kódjele: BBA-2.4.1.)
Az intézkedés célja: a 2015. évben végrehajtott, valamint a Munkaprogram alatt végrehajtásra kerülő Schengeni értékelő ellenőrzés által felfedett hiányosságok kezelése, ajánlások végrehajtása, különösen a határrendészek szakmai felkészültségének javítása, ajánlásokban megfogalmazott munkamódszerek gyakorlatba történő átültetése érdekében.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    konferenciák, szakmai továbbképzések, workshop-ok szervezése, végrehajtása határrendészek részére.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzések száma

db

1

3.

Konferencia, workshop, találkozó

db

1

4.

Alap támogatásával korrigált schengeni értékelés során feltért hiányosságok kiküszöbölésére vonatkozó ajánlás

db

2

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév,

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 01.

8.

Megvalósítás legkésőbbi határideje

2020. június 30.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

2

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.3.2.    Humánerőforrás felkészültségi szintjének növelése – Képzés (kódjele: BBA-2.4.2.)
Az intézkedés célja: a határellenőrzést végrehajtó személyi állomány szakmai továbbképzése, a gyakorlatban is hasznosítható tudás biztosításával egyrészt a külső határok zökkenőmentes átlépésének elősegítése, másrészt az illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények felfedése, hatékony és humánus intézkedés foganatosítása érdekében. A határellenőrzési feladatok hatékony végrehajtásához szükséges az állomány nyelvismeretének fejlesztése, az ellenőrzés alá vont személyekkel, valamint az együttműködő országok, tagállamok rendészeti szerveivel, FRONTEX szakértőkkel történő megfelelő kommunikáció megteremtése érdekében.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    szakmai továbbképzések szervezése, végrehajtása határrendészek részére;
b)    nyelvtanfolyamok szervezése, végrehajtása a határőrizeti feladatot ellátó állomány részére;
c)    konferenciák, tanulmányutak, hospitációk;
d)    képzési tematikák, módszertanok, tananyag, jegyzet kidolgozása határrendészek szakmai felkészítéséhez, továbbképzéséhez.
A tevékenységek végrehajtása során kiemelt figyelmet kell fordítani a veszélyeztetett személyek személyazonosságának megállapítására, a részükre történő azonnali segítségnyújtásra és a kijelölt hatóságnak való átadásukra, különös tekintettel a gyermekekre és kísérő nélküli kiskorúakra.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzések száma

db

60

3.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzéseken részt vett személyi állomány

850

4.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzési órák

óra

1900

5.

Nyelvtanfolyamok száma

db

5

6.

Nyelvtanfolyamot elvégzett személyi állomány

db

75

7.

Nyelvtanfolyamhoz kapcsolódó képzési órák

óra

1500

8.

Konferencia, workshop, találkozó

db

2

9.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

10.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

11.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

12.

Támogatandó projektek száma minimum

1

13.

Támogatandó projektek száma maximum

5

14.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás

15.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, oktatási intézmények

2.4.    Jövőbeli kihívások (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés h) pont) (kódjele: SO2 NO5)
Az Európai Unióba irányuló illegális migráció kezeléséhez elengedhetetlen a kijelölt hazai hatóságok, szervezetek közötti együttműködés, valamint a magyar határrendészeti szervek és a harmadik országok hatóságai közötti gyakorlati együttműködés fejlesztése.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

0

0

0

0

0

0

4.

2018. I. félév

72 487

22 500 000

24 162

7 500 000

96 649

30 000 000

5.

2018. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

72 487

22 500 000

24 162

7 500 000

96 649

30 000 000

Támogatandó intézkedések
2.4.1.    Hazai hatóságok együttműködésének fejlesztése a határellenőrzés terén (kódjele: BBA-2.5.2.)
Az intézkedés célja: az együttműködés fejlesztése a hazai hatóságok között, valamint egyes hatóságok központi, területi és szervei között a határellenőrzés hatékonyságának fokozása érdekében.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    konferenciák, workshop-ok és gyakorlatok a határellenőrzés fejlesztése, határellenőrzéshez kapcsolódó együttműködés javítása érdekében.
Harmadik országok határrendészeti szerveinek bevonására az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (2) bekezdésében valamint 9. cikk (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel kerülhet sor.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Konferencia, workshop, találkozó

db

2

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév,

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

2

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Magyar Honvédség

2.5.    Nemzeti képességek – határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont) (kódjele: SO2 NO6)
Magyarország schengeni külső határain a schengeni tagságból adódóan nem csak hazánk, hanem az egész schengeni térség biztonságát garantálni kell. A kívánt cél elérése érdekében mind a határátkelőhelyeken végrehajtott határforgalom-ellenőrzés, mind a határátkelőhelyek közötti határszakaszok őrizete során alkalmazni kell a kor technikai és technológiai fejlettségének megfelelő berendezéseket és az ezekkel összhangban lévő eljárásrendeket.
Az elvárt szintű reagáló képesség feltételezi az eltérő terepviszonyokhoz igazodó mobilitás meglétét, az állomány várható feladatokhoz igazodó felszerelését, és indokolt esetben a légi támogatást is. A schengeni térség belső biztonságának védelme érdekében a határátkelőhelyeken biztosítani kell a biometrikus elemeken (arckép és ujjnyomat) alapuló, kétséget kizáró személyazonosításhoz szükséges feltételeket.
A migrációs áramlások kezelése érdekében szükséges a külső határok igazgatása, valamint a szabad mozgás térségében végrehajtott, külső határok igazgatásával kapcsolatos intézkedések támogatása, a meglévő hazai képességek kiterjesztése, fejlesztése.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

5 765 751

1 789 689 283

1 921 918

596 563 094

7 687 669

2 386 252 377

4.

2018. I. félév

18 846 649

5 850 000 000

6 282 216

1 950 000 000

25 128 865

7 800 000 000

5.

2018. II. félév

4 832 474

1 500 000 000

1 610 825

500 000 000

6 443 299

2 000 000 000

6.

Összesen

29 444 874

9 139 689 283

9 814 959

3 046 563 094

39 259 833

12 186 252 377

Támogatandó intézkedések
2.5.1.    Határátkelőhelyek kialakítása, bővítése, továbbfejlesztése (kódjele: BBA-2.6.1.)
Az intézkedés célja: a külső határon üzemelő közúti határátkelőhelyek áteresztő képességének fejlesztése, a schengeni vívmányok alkalmazása; valamint a Kübekháza–Rábé és Nagyhódos–Nagypalád között közúti határátkelőhely létesítése, a közúti határátkelőhely infrastruktúrájának megépítésével, határellenőrzéshez szükséges informatikai, technikai eszközök beszerzésével.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    a rendelkezésre álló infrastruktúra hatékonyabb kihasználásához szükséges kiviteli munkák (építészeti, gépészeti, elektromos munkák stb.) különösen az irányváltoztatás lehetőségének megteremtése érdekében, beleértve változtatható jelzések elhelyezését és a hatékonyabb utas tájékoztatást is;
b)    Röszke autópálya és Tompa Közúti Határátkelőhelyen az áteresztőképesség növelése, a schengeni előírásoknak megfelelő infrastrukturális fejlesztések, Röszke autópálya határátkelőhelyen az autóbusz forgalom átléptetésének gyorsításával összefüggő automatizált határellenőrzés lehetőségének kialakítása.
c)    Kübekháza Közúti Határátkelőhely és Nagyhódos–Nagypalád Közúti Határátkelőhely kialakítása érdekében tervezési, kiviteli munkák (építészeti, gépészeti, elektromos munkák stb.) elvégzése, valamint a határforgalom-ellenőrzéshez szükséges berendezések, eszközök beszerzése.
A tevékenység megvalósítására az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (2) és (5) bekezdéseiben foglaltakra tekintettel kerülhet sor. Amennyiben a fejlesztések túlmutatnak a határforgalom ellenőrzésen, azok osztott finanszírozással kerülhetnek támogatásra.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített határellenőrzési infrastruktúra száma

db

5

3.

Alap támogatásával korrigált schengeni értékelés során feltért hiányosságok kiküszöbölésére vonatkozó ajánlás

db

2

4.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

118

5.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

3

6.

Külső határon átléptetett személyek száma

36 500

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I., II. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév, 2019. I. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

5

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.5.2.    SISII nemzeti rendszerének és kapcsolódó alrendszerének működtetése és alkalmazása (kódjele: BBA-2.6.2.)
Az intézkedés célja: az N.SIS II és a kapcsolódó nemzeti szakrendszerek biztonságos, megbízható működésének bizosítása prioritás Magyarország részére. Az intézkedés keretében az N.SIS II és a kapcsolódó rendszerek folyamatos működés biztosításához, biztonságának fokozásához, a munkaprogram időszakában jelentkező kihívások kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztések végrehajtása a cél, kiemelten a központi fejlesztések (például biometrikus azonosítók) kezeléséből fakadó kihívások kezelése;
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    informatikai eszközök (hardver, szoftver) és a kapcsolódó szolgáltatások beszerzése, fejlesztése N.SISII és nemzeti szakrendszerek esetén;

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

4

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

5

9.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés és korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Kedvezményezett

Rendőrség, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Belügyminisztérium.

2.5.3.    
2.5.4.    Határőrizeti felderítő rendszer továbbfejlesztése (kódjele: BBA-2.6.4.)
Az intézkedés célja: a határátkelőhelyek közötti határszakaszok őrizete során a kor technikai és technológiai fejlettségének megfelelő berendezések és az ezekkel összhangban lévő eljárásrendek bevezetése annak érdekében, hogy Magyarország külső határaira érkező irreguláris migránsokat megbízhatóan és hatékonyan felderítsék a határrendészeti szervek.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    határőrizeti felderítő eszközök és rendszerek beszerzése,
b)    határőrizeti feladatok ellátására szolgálati állatok beszerzése, felkészítése, valamint az ehhez szükséges eszközök biztosítása.
Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

40

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 01.

6.

Megvalósítás legkésőbbi határideje

2020. június 30.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

4

9.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség; Magyar Honvédség

2.5.5.    Reagáló képesség és mobilitás fokozása (kódjele: BBA-2.6.5.)
Az intézkedés célja: határrendészeti szervek reagáló képességének és mobilitásának fokozása.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    vízi járművek, nehézterepjáró gépjárművek beszerzése határőrizeti feladatok támogatására.
Ügyintézői feladatok végrehajtása, mélységi ellenőrzéshez fedett illetve jelzetes járőr gépjárművek beszerzése nem támogatható.
Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt járművek száma – szárazföldi határ

db

52

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév, 2018. II. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

3

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

3. Bűnüldözés és Bűnmegelőzés (kódjele: SO5)
Az egyedi célkitűzés alatt az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16. napján kelt 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 3. cikk (2) bekezdés a) pontjával összhangban azon intézkedések kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik a határon átnyúló, súlyos és szervezett bűncselekmények – beleértve a terrorizmust, megelőzését – elleni küzdelmet, valamint segítik a tagállamok bűnüldöző szervei és egyéb nemzeti hatóságai közötti koordináció és együttműködés megerősítését, beleértve az érintett uniós szerveket, valamint az érintett harmadik országokat és nemzetközi szervezeteket is.
Mindezek keretében alapvető cél a megelőzés és a kockázatelemzés lehetőségeinek kihasználása; a rendelkezésre álló kapacitások és a reagálási képességek fejlesztése; az együttműködés, a koordináció és az információcsere javítása, a nemzetközi kapcsolatrendszer szélesítése; a képzések számának és hatékonyságának növelése, a kutatás terén folytatott tevékenység erősítése, támogatása; továbbá az áldozatvédelmi és áldozatsegítési rendszer fejlesztése.
Az intézkedések végrehajtása során az 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) bekezdésében foglaltak érvényesítésére a kedvezményezetteknek különös figyelmet kell fordítani.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.
3.1.    Bűnmegelőzés és bűnüldözés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés a) pont) (kódjele: SO5 NO1)
A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a szakpolitikai ciklus hazai szempontból relevanciával bíró szakterületeivel összefüggésben jelentkező bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatok ellátásához, valamint a horizontális, illetve szakértői feladatok elvégzéséhez kapcsolódó fejlesztések támogatása. Szintén támogatandóak a súlyos és szervezett bűncselekmények elkövetése miatt folytatott eljárásokkal párhuzamosan megindított gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés lefolytatásához szükséges fejlesztések, valamint a terrorizmus megelőzését és az ellene történő fellépést segítő felderítési, információvédelmi és műveleti eljárásokkal kapcsolatos fejlesztések.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. I. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2017. II. félév

1 289 719

400 329 000

429 907

133 443 000

1 719 626

533 772 000

5.

2018. I. félév

1 564 832

485 724 000

521 611

161 908 000

2 086 443

647 632 000

6.

Összesen

2 854 551

886 053 000

951 518

295 351 000

3 806 069

1 181 404 000

Támogatható intézkedések
3.1.1. EMPACT7 műveletek számának növelése, részvétel közös nyomozócsoportokban (JIT8) (kódjele: BBA-5.1.1.)
Az intézkedés célja: A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületeihez kötődő műveletek számának növelése; valamint több állam részvételével létesített, konkrét bűncselekmények felderítését, nyomozását, bizonyítékok beszerzését és az elkövetők elfogását célzó közös nyomozócsoportokban történő részvétel.
A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületei:
a)    illegális migráció elősegítése;
b)    emberkereskedelem;
c)    termékhamisítás;
d)    MTIC9 és jövedéki adócsalás;
e)    szintetikus kábítószerek;
f)    kokain és heroin;
g)    illegális fegyverkereskedelem;
h)    cybercrime;
i)    környezet és a természet elleni bűncselekmények.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    műveleti megbeszélések, szakmai egyeztetések megtartása;
b)    kommunikációs (pl. fordítás, tolmácsolás) és szakértői tevékenységek igénybevétele;
c)    felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő eszközök bérlése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Nemzetközi műveletek száma

db

2

3.

Műveleti megbeszélések száma

db

4

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félévtől folyamatosan

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

3

8.

Támogatandó projektek száma maximum

6

9.

Kiválasztás módja

egyszerűsített nyílt kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.1.2. Súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitásainak fejlesztése (kódjele: BBA-5.1.2.)
Az intézkedés célja: A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületeit érintően aktívabb részvétel biztosítása a felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitások fejlesztése révén azon egységeknél, amelyek a szakpolitikai ciklushoz kapcsolódó súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésével és nyomozásával foglalkoznak, illetve azon egységeknél, amelyek e tevékenységeket horizontális, szolgáltató-támogató funkciók ellátásával segítik.
A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületei:
a)    illegális migráció elősegítése;
b)    emberkereskedelem;
c)    termékhamisítás;
d)    MTIC és jövedéki adócsalás;
e)    szintetikus kábítószerek;
f)    kokain és heroin;
g)    illegális fegyverkereskedelem;
h)    cybercrime;
i)    környezet és a természet elleni bűncselekmények.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    a jelölt szakterületekhez kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységeknél kapacitásfejlesztés, különösen:
i.    speciális felderítési, nyomozati, műveleti, operatív technikai és IT technikai eszközök beszerzése;
ii.    speciális eszközökkel felszerelt, átalakított műveleti gépjárművek beszerzése, mobil műveletirányító rendszer beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Nemzetközi műveletek száma

db

60

3.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

30

4.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

50

5.

Beszerzett járművek száma

db

10

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

2

10.

Támogatandó projektek száma maximum

3

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.1.3. Szakértői funkcióval bíró egységek felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitások fejlesztése (kódjele: BBA-5.1.3.)
Az intézkedés célja: A szakpolitikai ciklushoz kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek munkáját támogató azon egységeknél, amelyek különleges kriminalisztikai szaktudással és speciális bűnügyi szakismerettel bírnak a felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitás, illetőleg laboratóriumi kapacitás fejlesztése.
A szakpolitikai ciklus megvalósítása szempontjából kiemelt szakterületek:
a)    illegális migráció elősegítése
b)    emberkereskedelem
c)    termékhamisítás
d)    MTIC és jövedéki adócsalás
e)    szintetikus kábítószerek
f)    kokain és heroin
g)    illegális fegyverkereskedelem
h)    cybercrime
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    szakértői funkcióval bíró egységek kapacitás fejlesztése céljából technikai eszközök – laboratóriumi (beleértve a mobil laboratóriumokat is) felszerelés, bűnügyi technikai és IT technikai eszközök és rendszerek – beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Laboratóriumi technikai eszközök alkalmazásainak száma

db

36 000

3.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

3

4.

Vizsgálati idő csökkenése

%

20

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

2

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.1.4. Párhuzamos gazdasági-pénzügyi nyomozások támogatása, valamint a rendészeti és nemzetközi jelleggel érintett hivatali korrupció elleni fellépés fokozása (kódjele: BBA-5.1.4.)
Az intézkedés célja: A súlyos és szervezett bűncselekmények elkövetése miatt folytatott eljárásokkal párhuzamosan megindított gazdasági-pénzügyi nyomozásokkal, vagyon-visszaszerzéssel foglalkozó egységeknél a felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitás fejlesztése.
A rendészeti és nemzetközi jelleggel érintett hivatali korrupciós jellegű bűncselekmények felderítéséért és nyomozásáért felelős egységeknél felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitás fejlesztése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    a jelölt szakterületekhez kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységeknél, kapacitásfejlesztés, különösen:
i.    speciális felderítési, nyomozati, műveleti, operatív technikai és IT technikai eszközök beszerzése;
ii.    speciális eszközökkel felszerelt, átalakított műveleti gépjárművek beszerzése, mobil műveletirányító rendszer beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Párhuzamos gazdasági-pénzügyi eljárások száma

db

100

3.

Anti-korrupciós műveletek száma

db

300

4.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

10

5.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

12

6.

Beszerzett járművek száma

db

2

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

2

11.

Támogatandó projektek száma maximum

3

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.1.5 A terrorizmus elleni küzdelem érdekében felderítési, művelettámogatási, információvédelmi és laboratóriumi technikai eszközrendszer bővítése (kódjele: BBA-5.1.5.)
A intézkedés célja: A terrorizmus elleni küzdelem érdekében a terroristák potenciális célpontjainak védelme céljából technikai fejlesztések a felderítés, művelettámogatás és információvédelem terén.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    a terroristák potenciális célpontjainak védelméért felelős szerveknél, valamint azon egységeknél, amelyek e szervek munkáját horizontális, szolgáltató-támogató funkciók ellátásával segítik speciális felderítési, nyomozati, műveleti, operatív technikai és IT technikai eszközök beszerzése, illetve laboratóriumi kapacitások fejlesztése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Megrendelések számának növekedése

%

5

3.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

15

4.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

5

5.

Laboratóriumi technikai eszközök alkalmazásainak száma

db

40

6.

Vizsgálati idő csökkenése

%

10

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

1

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.1.6. Súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem részeként bűnmegelőzési tárgyú programok és kampányok indítása (kódjele: BBA-5.1.6.)
Az intézkedés célja: A súlyos és szervezet bűncselekmények jelenségéhez kapcsolódóan a társadalmi tudatosság növelése, érzékenyítése, valamint szakemberek ismeretbővítése érdekében prevenciós programok megvalósítása, tájékoztató anyagok, disszeminációs és kommunikációs terv kidolgozása, felvilágosító és kommunikációs tevékenység szervezése az alábbi szakterületeket illetően egy vagy több területet érintően:
a)    terrorizmus, radikalizáció, extrémizmus;
b)    kábítószer-kereskedelem;
c)    fegyverkereskedelem;
d)    pénzmosás;
e)    korrupció a rendvédelem területén;
f)    fizetőeszközök hamisítása – beleértve: készpénz-helyettesítő fizetési eszköz csalás;
g)    cybercrime – beleértve: kiberbiztonság, gyermekek szexuális kizsákmányolása –;
h)    szervezett bűnözés – beleértve: embercsempészet, termékhamisítás, MTIC és jövedéki adócsalás
i)    emberkereskedelem.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy a szakmai fejlesztés az adott szakterületen szakismerettel bíró hatósági partner bevonása mellett kerüljön végrehajtásra, valamint, hogy a prevenciós programok eredményeinek fenntartása a projekt zárását követő legalább két év időtartamban biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    tájékoztató anyagok, disszeminációs, kommunikációs terv, tanulmány kidolgozása;
b)    a társadalmi tudatosság növelése és társadalmi érzékenyítés céljából hagyományos és on-line kampányok indítása a szervezett bűnözés veszélyeire koncentráltan;
c)    szakemberek ismeretbővítése és érzékenyítése céljából felvilágosító és kommunikációs tevékenységek megvalósítása.

 

A

B

B

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Létrehozott disszeminációs, kommunikációs tervek száma

db

2

3.

Kampányok száma

db

2

4.

Kampánnyal elért személyek száma

6000

5.

Nyomtatott tájékoztató anyagok példányszáma

db

1000

6.

Elkészült elektronikus tájékoztató anyagok száma

db

20

7.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

3

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

2

12.

Támogatandó projektek száma maximum

3

13.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás

3.2. Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés b) pont) (kódjele: SO5 NO2)
A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a folyamatos, megbízható és biztonságos információcsere, illetve a nemzetközi jó gyakorlatok megismerése érdekében az elektronikus formalizált kommunikációs mechanizmusok és az integrált adattovábbítási platformok kialakítását, fejlesztését célzó törekvések támogatása, továbbá a releváns hazai és nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatrendszer és koordináció további javítása céljából tervezett fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. I. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2017. II. félév

2 754 211

854 907 750

918 071

284 969 250

3 672 282

1 139 877 000

5.

2018. I. félév

1 489 397

462 309 000

496 465

154 103 000

1 985 862

616 412 000

6.

Összesen

4 243 608

1 317 216 750

1 414 536

439 072 250

5 658 144

1 756 289 000

Támogatható intézkedések
3.2.1. A nemzetközi bűnügyi adat-, információcsere terén a személyes részvétel és együttműködés fokozása (kódjele: BBA-5.2.1.)
Az intézkedés célja: A hazai rendvédelmi feladatokat ellátó szervek releváns a külföldi országok hatóságaival, uniós és egyéb releváns ügynökségekkel történő együttműködésének fejlesztése aktívabb személyes részvételen keresztül: rendvédelmi feladatokat ellátó szervek szakértői ismereteinek bővítése és a szakmai kapcsolatok továbbfejlesztése a szakmai hálózatokban történő részvétel segítségével, valamint az összekötő tisztviselői hálózat kiterjesztésével.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    nemzetközi igazságügyi és rendvédelmi szakértői tapasztalatcseréken (fórumok, munkacsoportülések, konferenciák) történő részvétel és ezek szervezése;
b)    rövidebb időtartamú hospitációkban történő részvétel uniós vagy egyéb nemzetközi ügynökségeknél; valamint nemzeti szakértői részvétel külföldi hatóságoknál;
c)    releváns uniós tagországokba vagy harmadik országokba történő összekötő tisztviselők kihelyezése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

120

3.

Kihelyezett összekötő tisztviselők száma

2

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

50

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév, 2018. I. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév, 2018. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

3

9.

Támogatandó projektek száma maximum

10

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.2.2. A nemzetközi bűnügyi adat-, információcsere terén fennálló – különösen a szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületeihez kapcsolódó – hiányosságok felmérése, az adatáramlás javítása (kódjele: BBA-5.2.2.)
Az intézkedés célja: A hazai megyei, regionális és központi rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, valamint az igazságszolgáltatás szervei, illetve a külföldi hatóságok és ügynökségek közötti kommunikáció és bűnügyi adatcsere folyamatok vizsgálata, javítása, az adat-, információáramlási modell optimalizálása, az együttműködés fokozása, hatékonyabbá tétele.
A nemzeti és nemzetközi igazságügyi és rendvédelmi szervek közötti adat-, információáramlás javítása, valamint a biztonságos adat- és információcsere érdekében pilot projekt keretében újszerű, felhasználó-központú megoldás kidolgozása.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy az adatáramlási modell fejlesztését szolgáló tanulmány eredményeinek az érintett rendvédelmi szervek adat, információáramlási modellébe történő beépítése biztosított legyen.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy a nemzetközi adat-, információcserét újszerű, felhasználó-központú megoldás az érintett rendvédelmi szervek szakemberei részére történő elérhetősége a projekt zárását követően legalább két év időtartamban biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    adat-, információáramlási modell fejlesztését, valamint az újszerű, felhasználó-központú megoldás kidolgozását megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítése;
b)    újszerű, felhasználó-központú megoldás kidolgozásához, alkalmazásához szükséges IT hardver és szoftver eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével;
c)    adat-, információáramlási modell fejlesztése, valamint az újszerű, felhasználó-központú megoldás kidolgozása érdekében szakértői tapasztalatcserék (workshop, konferencia) szervezése, illetve az azokon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

2

3.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

6

4.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

30

5.

Létrehozott innovatív eszközök száma

db

1

6.

Létrehozott innovatív eszközök elkészítésébe bevont szervek, szervezetek száma

db

3

7.

Fejlesztett/beszerzett IT technikai eszközök száma

db

3

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév, 2018. I. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév, 2018. II. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

1

12.

Támogatandó projektek száma maximum

2

13.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

14.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, felsőoktatási intézmények

3.2.3. A bűnügyi adat-, információcsere terén adatkapcsolatok kialakítása, fejlesztése (kódjele: BBA-5.2.3.)
Az intézkedés célja: A bűnügyi adat-, információcsere területén a súlyos és szervezett bűnözés – beleértve a terrorizmust – elleni küzdelem, valamint a bűnmegelőzés, ezen belül is különösen terrorizmus elleni fellépés, érdekében az uniós és egyéb releváns ügynökségekkel történő együttműködés céljából IT rendszerek elemeinek fejlesztése, valamint az utas-nyilvántartási adatállomány kezeléséért felelős terrorizmus elleni feladatokat ellátó központ IT rendszerének fejlesztése.
A fentiekhez kapcsolódóan cél többek között az interoperabilitás javítása, a nemzetközi és hazai szakrendszerek közötti adatkapcsolatok kialakítása, új rendszerek létesítése, valamint a meglévő hozzáférések kiterjesztése.
IT fejlesztések elsősorban az alábbi szakterületek vonatkozásában tervezhetőek:
a)    adatok és információk minőségének, védelmének és biztonságának javítása,
b)    nemzeti és uniós szinten egyablakos informatikai megoldások kialakítása,
c)    egységes üzenetformátum továbbfejlesztése,
d)    az uniós ügynökségek irányába történő információs potenciál javítása,
e)    prümi határozat alapú lehetőségek teljes körű kihasználása,
f)    bűnügyi nyilvántartások megosztásának javítása,
g)    nemzetközi információcsere egyszerűsítése és felgyorsítása, automatizálása,
h)    utasnyilvántartási adatállomány kezeléséért felelős egység (PIU10) fejlesztése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    a fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, díjköteles adatbázisok használata, kommunikációs tevékenység keretében fordítás, tolmácsolás);
b)    IT hardver és szoftver eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

2

3.

Fejlesztett/beszerzett IT-eszközök száma

db

50

4.

Új végpontok száma

db

30

5.

Hozzájárulási jelentések száma

db

6000

6.

Kialakított SIENA végpontok száma

db

42

7.

Új on-line eléréssel érintett nemzetközi adatbázisok száma

db

2

8.

Fejlesztett nemzeti Utasadat-Információs Központok száma

db

1

9.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév, 2018. I. félév

10.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév, 2018. II. félév

11.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

12.

Támogatandó projektek száma minimum

1

13.

Támogatandó projektek száma maximum

3

14.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

15.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.3. Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont) (kódjele: SO5 NO3)
A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a határon átnyúló rendészeti együttműködés fejlesztése és a nemzetközi szemléletmóddal bíró rendészeti kultúra kialakítása érdekében az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer (LETS11) bevezetésére, valamint további szakmai és szaknyelvi képzések megtartására irányuló fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. év

724 871

225 000 000

241 623

75 000 000

966 494

300 000 000

4.

2018. I. félév

241 623

75 000 000

80 541

25 000 000

322 164

100 000 000

5.

2018. II. félév

552 357

171 451 500

184 119

57 150 500

736 476

228 602 000

6.

Összesen

1 518 851

471 451 500

506 283

157 150 500

2 025 134

628 602 000

Támogatható intézkedések
3.3.1. Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer (LETS) kialakítása, képzések szervezése , képzéseken történő részvétel (kódjele: BBA-5.3.1.)
Az intézkedés célja: Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer (LETS) II. számú fellépési területét illetően a hatékony kétoldalú és regionális együttműködés fejlesztése érdekében tananyag kidolgozása és minősítési eljárásnak való megfeleltetése, valamint e tárgykörökben képzések szervezése, illetve képzéseken történő részvétel, elsősorban ország-specifikus és/vagy eljárás-specifikus megközelítés alkalmazása mellett.
Tananyag kidolgozása, képzések szervezése, illetve képzéseken történő részvétel elsősorban az alábbi szakterületek vonatkozásában tervezhető:
a)    határon átnyúló EU és nemzetközi bűnüldözési eszközök alkalmazásának képességét megteremtő vagy fejlesztő ismeretek;
b)    nemzetközi bűnügyi együttműködésre vonatkozó kétoldalú megállapodások, illetve azok alkalmazásának képességét megteremtő vagy fejlesztő ismeretek.
Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer (LETS) III. számú fellépési területét illetően a tematikus rendészeti specializáció fejlesztése érdekében tananyag kidolgozása és akkreditálása, továbbá bűnüldözési-bűnmegelőzési témájú, valamint multidiszciplináris képességek megteremtését célzó képzések szervezése, illetve képzéseken történő részvétel, elsősorban bűncselekmény-specifikus és/vagy elkövetés-specifikus megközelítést alkalmazása mellett.
Képzések szervezése, illetve képzéseken történő részvétel elsősorban az alábbi szakterületek vonatkozásában tervezhető:
a)    terrorizmus, radikalizáció, extrémizmus, polarizáció;
b)    kábítószer-kereskedelem;
c)    fegyverkereskedelem;
d)    emberkereskedelem;
e)    pénzmosás;
f)    gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés;
g)    korrupció a rendvédelem területén;
h)    fizetőeszközök hamisítása – beleértve: készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés;
i)    cybercrime – beleértve: kiberbiztonság, gyermekek szexuális kizsákmányolás;
j)    szervezett bűnözés – beleértve: embercsempészet, termékhamisítás, MTIC és jövedéki adócsalás, környezet és a természet elleni bűncselekmények;
k)    emberkereskedelem.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    képzésekhez kapcsolódó képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok, módszertanok kidolgozása, felülvizsgálata, adaptálása és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata, oktatói és hallgatói állomány tudásszintjének, tudásszint javulásának vizsgálata, tapasztalatcserék, workshopok, konferenciák megtartása, ezeken történő részvétel, akkreditációs eljárás lefolytatása);
b)    képzésekhez kapcsolódó ismeretanyag átadása céljából képzések szervezése és ezen képzéseken történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

4

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

20

4.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

10

5.

Megtartott képzési program időtartama

óra

5600

6.

Képzési programot sikeresen elvégző szakemberek száma

350

7.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési terveket, tananyagokat, oktatási segédanyagokat adaptáló szervek, szervezetek száma

db

3

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. II. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2019. I. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

5

12.

Támogatandó projektek száma maximum

10

13.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

14.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.3.2. Specializált bűnügyi szakképzési központ létrehozása (kódjele: BBA-5.3.2.)
Az intézkedés célja: Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer keretében tervezett képzések megvalósításának támogatása érdekében, valamint a bűnözés újszerű formáinak felderítésével és nyomozásával foglalkozó szakemberek kompetenciáinak fejlesztése céljából a hírszerzési, adatelemzési és bizonyíték gyűjtési tevékenység ellátásával kapcsolatos tudás bővítése érdekében speciális képzési központ létrehozása.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy a projekt zárását követő fenntartási időszakban a létrehozott vagy kialakított specializált bűnügyi szakképzési központ kihasználtsága a központban tartandó képzésekkel megfelelően biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    IT technikai eszközök és speciális oktatási célú eszközök beszerzése, szakértői támogatás igénybevétele.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Létrehozott/fejlesztett specializált kiképző intézmények száma

db

1

3.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

20

4.

Létrehozott/fejlesztett kiképző intézmény képzési kapacitása

fő/képzés

15

5.

Képzési programokat sikeresen elvégző szakemberek száma

650

6.

Megtartott képzési programok időtartama

óra

10400

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

2

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

3.3.3. Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszeren (LETS) kívüli további képzések (kódjele: BBA-5.3.3.)
Az intézkedés célja: Súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem tárgykörét illetően bűnüldözési-bűnmegelőzési témájú, illetve multidiszciplináris képességek megteremtését célzó képzések, valamint szakmai idegen nyelvi képzések szervezése, illetve képzéseken történő részvétel.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    képzésekhez kapcsolódó képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok, módszertanok kidolgozása, felülvizsgálata, adaptálása és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata);
b)    szakmai idegen nyelvi képzések, szakmai továbbképzések szervezése, illetve képzéseken történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

4

3.

Megtartott képzési programok időtartama

óra

8000

4.

Képzési programokat sikeresen elvégző szakemberek száma

80

5.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési terveket, tananyagokat, oktatási segédanyagokat adaptáló szervek, szervezetek száma

db

3

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév, 2018. II. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév, 2019. I. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

2

10.

Támogatandó projektek száma maximum

6

11.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás

3.3.4. Innovatív megoldások a súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem támogatása érdekében a magánszféra bevonásával (kódjele: BBA-5.3.5.)
Az intézkedés célja: A magánszektor szereplői, valamint az oktatási, felsőoktatási intézmények és további kutatóműhelyek innovatív biztonsági, egészségvédelmi, kommunikációs és egyéb technikáinak kifejlesztése és átültetése, valamint az általuk már alkalmazott ilyen technikák átültetése a kriminalisztikai szaktudással és speciális bűnügyi szakismerettel bíró rendvédelmi szervek súlyos és szervezett, határon átnyúló bűnözés elleni fellépés hatékonyságnövelése, valamint a tudományos szféra, illetve a civil és állami szereplők közötti együttműködés javítása érdekében.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy az innovatív szakmai fejlesztés az adott szakterületen szakismerettel bíró igazságügyi és rendvédelmi szerv bevonása mellett kerüljön végrehajtásra; továbbá az innovatív eszköz a projektidőszakon belül a súlyos és szervezett, határon átnyúló bűnözés elleni fellépés érdekében alkalmazásra, és ennek eredményei tanulmány keretében bemutatásra kerüljenek; valamint ha az innovatív eszköz széleskörű alkalmazása is tervezett, képzési program kialakítása is biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    kutatás-fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítése; kutatási tervek készítése;
b)    kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlása, tesztek végrehajtása és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. fordítás, díjköteles adatbázisok használata, tapasztalatcserék, workshopok, konferenciák megtartása, ezeken történő részvétel);
c)    kutatás-fejlesztés eredményeinek feldolgozása nyomán képzési anyag összeállítása;
d)    kutatás-fejlesztési, oktatási célú IT hardver és szoftver eszközök beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

6

3.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

6

4.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

30

5.

Fejlesztett/beszerzett IT technikai eszközök száma

db

5

6.

Létrehozott innovatív eszközöket felhasználó szervek, szervezetek száma

db

2

7.

Létrehozott innovatív eszközök száma

db

1

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

1

12.

Támogatandó projektek száma maximum

2

13.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás

3.4. Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés. g) pont) (kódjele: SO5 NO5)
A nemzeti célkitűzés alatt a határon átnyúló súlyos és szervezett bűncselekmények megelőzése és az ellenük történő fellépés részeként prioritás a korai előrejelzését célzó, továbbá ezen tárgyú kockázatelemzésekre irányuló fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. I. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2017. II. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2018. I. félév

181 218

56 250 000

60 406

18 750 000

241 624

75 000 000

6.

Összesen

181 218

56 250 000

60 406

18 750 000

241 624

75 000 000

Támogatható intézkedések
3.4.1. Kockázatelemzés és -értékelés, illetve kockázatkezelés támogatása a súlyos és szervezett, határon átnyúló bűnözés elleni fellépés érdekében (kódjele: BBA-5.5.1.)
Az intézkedés célja: EU szinten megvalósuló kockázatelemzés és -értékelés, illetve kockázatkezelés támogatása, nemzeti elemzői kapacitás fejlesztése céljából részvétel az EU szintű kockázat és fenyegetettség értékelés előkészítésében, tervezésében és megvalósításában; a felderítési tevékenység alapját jelentő elemzői és értékelői feladatok támogatása, ezen kapacitások bővítése, a nemzetközi jó gyakorlatok átvétele, valamint az elérhető eredmények nemzeti szinten történő alkalmazása.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy a kockázat és fenyegetettség értékelését szolgáló tanulmány eredményeinek az érintett szervek megelőzési és felderítési, védelmi tevékenységébe történő beépítése biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    szakértői tapasztalatcserék szervezése (konferenciák, workshopok, szakmai fórumok, tanulmányutak), illetve az azokon történő részvétel;
b)    a fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, díjköteles adatbázisok használata, kommunikációs tevékenység keretében fordítás, tolmácsolás);
c)    IT technikai eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

2

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

10

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

3

5.

Fejlesztett/beszerzett IT technikai eszközök száma

db

5

6.

Elemzett adatok számának növekedése

%

10

7.

Bevezetett kockázatelemzési módszerek és/vagy végrehajtott cselekvési tervek száma

db

1

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

1

12.

Támogatandó projektek száma maximum

2

13.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

14.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

4. V álságkezelés (kódjele: SO6)
Az egyedi célkitűzés alatt 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (2) bekezdés b) pontjával összhangban azon intézkedések kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik a tagállamok és az Unió azon kapacitásainak fokozását, hogy felkészüljenek a biztonsági vonatkozású kockázatokra és válságokra, illetve hatékonyan kezeljék azokat, valamint megvédjék a polgárokat és a kritikus infrastruktúrákat a terrortámadásokkal és egyéb biztonsági vonatkozású eseményekkel szemben.
Mindezek keretében alapvető cél a rendelkezésre álló kapacitások és a reagálási képességek fejlesztése, a megelőzés és a kockázatelemzés lehetőségeinek kihasználása; az együttműködés, a koordináció és az információcsere javítása, a nemzetközi kapcsolatrendszer szélesítése; a képzések számának és hatékonyságának növelése és a kutatás terén folytatott tevékenység erősítése, támogatása.
Az intézkedések végrehajtása során az 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (5) bekezdésében foglaltak érvényesítésére a kedvezményezetteknek különös figyelmet kell fordítani.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.
4.1. Válságmegelőzés és válságkezelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk 3. bekezdés. a) pont) (kódjele: SO6 NO1)
A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a kritikus infrastruktúrák és a polgárok biztonságát célzó ember által szándékosan okozott biztonsági vonatkozású eseményekkel szembeni védelem hatékonyságát javító, sérülékenységet csökkentő fejlesztések, illetve a speciális védelmi, műveleti, technikai kapacitások bővítésére irányuló fejlesztések támogatása. Támogatandóak továbbá a virtuális tér biztonságának növelését és az információtechnológiai támadások kezelésére irányuló képességek javítását célzó fejlesztések.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. I. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2017. II. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2018. I. félév

453 653

140 814 000

151 218

46 938 000

604 871

187 752 000

6.

Összesen

453 653

140 814 000

151 218

46 938 000

604 871

187 752 000

Támogatható intézkedések
4.1.1. Kritikus infrastruktúrák kibervédelmét szolgáló kapacitások bővítése (kódjele: BBA-6.1.1.)
Az intézkedés célja: A kritikus infrastruktúrák kibertámadásokkal szembeni fokozott védelme céljából – válsághelyzetben a kibertámadások nyomán jelentkező válságkezelési tevékenység koordinációjának segítése érdekében, válsághelyzet hiányában az adatgyűjtési, kommunikációs, képzési, válságmegelőzési, kockázatelemzési és korai előre jelző mechanizmusok végzése céljából – eseménykezelő központok kapacitásbővítése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    a kritikus infrastruktúrák kibertámadásokkal szembeni fokozott védelme céljából a eseménykezelő központok kapacitásbővítése: a fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmány készítése, IT technikai eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Továbbfejlesztett eseménykezelő központok száma

db

1

3.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

1

4.

Fejlesztett/beszerzett IT-eszközök száma

db

4

5.

Központok üzemszerű működtetését célzó oktatáson részt vevő személyek száma

10

6.

Védett létfontosságú rendszerek és létesítmények

db

15

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

1

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

4.1.2. A polgárok és a kritikus infrastruktúrák CBRN(E)12 védelmi képességének javítása a terrorizmus elleni küzdelem érdekében (kódjele: BBA-6.1.2.)
Az intézkedés célja: A terrorizmus elleni küzdelem érdekében vegyi, biológiai, sugárzó vagy nukleáris anyaggal, illetve eszközzel, valamint robbanóanyaggal, robbantószerrel a polgárok és a kritikus infrastruktúrák ellen tervezett vagy elkövetett cselekmények megakadályozásáért, felszámolásáért, valamint ilyen kockázatokat hordozó környezetben a felszámoló tevékenység végrehajtásáért felelős szervek felderítési, műveleti, mentesítési kapacitásainak fejlesztése.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    CBRN(E) felderítési, művelettámogatási és mentesítési felszerelés beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint a felszerelés használatának megismertetését célzó oktatásokon történő részvétellel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Speciális CBRN(E) felszereléssel ellátott szakemberek száma

8

3.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

16

4.

Technikai eszközök helyszíni rendelkezésre állásának száma

db

75

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

4.2. Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont) (kódjele: SO6 NO3)
A nemzeti célkitűzés alatt a naprakész tudással bíró szakmai munkatársak közösségének biztosítása céljából prioritás a nemzetközi CBRN(E) képzési igény kiszolgálása érdekében tervezett kezdeményezések, valamint a kritikus infrastruktúrák védelmének javítására és a polgárok biztonságának garantálására irányuló szakmai képzések megtartását célzó fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. I. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2017. II. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2018. I. félév

173 512

53 858 250

57 838

17 952 750

231 350

71 811 000

6.

Összesen

173 512

53 858 250

57 838

17 952 750

231 350

71 811 000

Támogatható intézkedések
4.2.1. Innovatív megoldások a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelme érdekében a magánszféra bevonásával (kódjele: BBA-6.3.3.)
Az intézkedés célja:
A magánszektor szereplői, valamint az oktatási, felsőoktatási intézmények és további kutatóműhelyek innovatív biztonsági, egészségvédelmi, kommunikációs és egyéb technikáinak kifejlesztése és átültetése, valamint az általuk már alkalmazott ilyen technikák átültetése a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelméért felelős rendvédelmi szervek válságmegelőzési és válságkezelési feladatainak hatékonyságnövelése, valamint a tudományos szféra, illetve a civil és állami szereplők közötti együttműködés javítása érdekében.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy az innovatív szakmai fejlesztés az adott szakterületen szakismerettel bíró igazságügyi és rendvédelmi szerv bevonása mellett kerüljön végrehajtásra, továbbá az innovatív eszköz a projektidőszakon belül a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelme érdekében alkalmazásra, és ennek eredményei tanulmány keretében bemutatásra kerüljenek; valamint amennyiben az innovatív eszköz széleskörű alkalmazása is tervezett, képzési program kialakítása is biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    kutatás-fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítése; kutatási tervek készítése;
b)    kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlása, tesztek végrehajtása és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. weboldal létrehozása, tapasztalatcserék, workshopok, konferenciák megtartása, ezeken történő részvétel);
c)    kutatás-fejlesztés eredményeinek feldolgozása nyomán képzési anyag összeállítása;
d)    kutatás-fejlesztési, oktatási célú IT hardver és szoftver eszközök beszerzése eszközök beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

5

3.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

5

4.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

25

5.

Fejlesztett/beszerzett IT technikai eszközök száma

db

4

6.

Létrehozott innovatív eszközök száma

db

3

7.

Létrehozott innovatív eszközöket felhasználó szervek, szervezetek száma

db

2

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2018. I. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. II. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

1

12.

Támogatandó projektek száma maximum

2

13.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás

4.3. Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés g) pont) (kódjele: SO6 NO7)
A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a közös és megosztott értékeléseken alapuló integrált megközelítések kialakítása, valamint a válsághelyzeti fenyegetés szintjeire vonatkozó különböző meghatározások kölcsönös megértése érdekében átfogó, uniós szinten azonosított, fenyegetettség- és kockázatértékelések javítását célzó fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2017. I. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2017. II. félév

48 325

15 000 000

16 108

5 000 000

64 433

20 000 000

5.

2018. I. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

48 325

15 000 000

16 108

5 000 000

64 433

20 000 000

Támogatható intézkedések
4.3.1. A kockázatelemzés és -értékelés, illetve kockázatkezelés fejlesztése a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelme érdekében (kódjele: BBA-6.7.1.)
Az intézkedés célja: Részvétel az EU szintű kockázat és fenyegetettség értékelés előkészítésében, tervezésében és megvalósításában; a nemzetközi jó gyakorlatok átvétele, valamint az elérhető eredmények nemzeti szinten történő alkalmazása, két- és többoldalú együttműködések kidolgozása a szakterület releváns szereplőivel, elemzői és értékelői feladatok támogatása, ezen kapacitások bővítése.
Az intézkedés céljának elérése érdekében elvárás, hogy a kockázat és fenyegetettség értékelés eredményeinek az érintett szervek válságmegelőzési és válságkezelési tevékenységébe történő beépítése biztosított legyen.
E célok elérése érdekében különösen az alábbi tevékenységek megvalósítása támogatható:
a)    szakértői tapasztalatcserék szervezése (konferenciákon, workshopokon, szakmai fórumokon, tanulmányutakon), illetve az azokon történő részvétel;
b)    tanulmány előkészítéséhez, tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó tevékenységek (pl. két- és többoldalú együttműködések kidolgozása, szakértői tevékenység, díjköteles adatbázisok használata, kommunikációs tevékenység keretében fordítás, tolmácsolás).

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

5

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

25

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

3

5.

Kidolgozott két- és többoldalú együttműködések száma

db

2

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2017. II. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2018. I. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2017. január 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

1

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendvédelmi feladatokat ellátó szervek

1. függelék 34/2016. (XII. 16.) BM utasításhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

Konzuli tisztviselők (schengeni vízumkérelmek átvételével kapcsolatos) ideiglenes kihelyezése

2.

Kedvezményezett

Külgazdasági és Külügyminisztérium

3.

Igényelhető támogatás összege

32 400 000 Ft

4.

Intézkedés kódjele

BBA-1.1.4.

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 2. §-a

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2018. 07. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Harmadik országokban betöltött egyéb speciális beosztás

db

22

9.

Projekt célja

Azon jelentős számú vízumkérelmet befogadó magyar külképviseletek megerősítése konzuli tisztviselők ideiglenes kiküldetésével, ahol más tagállammal képviseleti megállapodás van hatályban. A kiküldetés célja a döntéshozói létszám növelése annak érdekében, hogy a schengeni vízumkérelmek feldolgozásának folyamatossága biztosítható legyen
a 810/2009/EK tanácsi rendeletben meghatározott határidőn belüli döntések meghozatala érdekében.

1

Az utasítás 1. mellékletét képező Munkaprogram a http://belugyialapok.hu/alapok/munkaprogramok/17, valamint a http://belugyialapok.hu/alapok/munkaprogramok/19 weboldalon kerül közzétételre.

2

Az 1. melléklet a 8/2018. (III. 29.) BM utasítás 2. §-ával megállapított, a 20/2018. (XI. 28.) BM utasítás 3. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1691/2013. (X. 2.) Korm. határozattal elfogadott „Az Európai Unió által a 2014-2020. közötti uniós programozási időszakban létrehozásra kerülő Belső Biztonsági Alaphoz kapcsolódó hétéves szakpolitikai stratégia”

4

A központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott felhatalmazás alapján

5

A 2014-2020 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet 2. § 5. pontja

6

7

European Multidisciplinary Platform Against Criminal Threats = Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen

8

Joint Investigation Team = Közös Nyomozócsoport

9

Missing Treader Intra-Community Fraud = eltűnt kereskedő útján elkövetett közösségen belüli adócsalás

10

Passenger Information Unit

11

Law Enforcement Training Scheme = Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer

12

Chemical, Biological, Radiological, Nuclear and Explosive = Vegyi, Biológiai, Sugárzó, Nukleáris és Robbanóanyag

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére