• Tartalom

36/2016. (VIII. 30.) BM rendelet

36/2016. (VIII. 30.) BM rendelet

a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 20/2013. (V. 28.) BM rendelet módosításáról1

2016.09.01.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 1., 4., 6–7., 9–11., 15–17., 22. és 28–31. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 16. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 20/2013. (V. 28.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az 1. melléklet tartalmazza a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések felsorolását, amelyek szakmai és vizsgakövetelményeit a 2. melléklet tartalmazza.”

2. § Az R. 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A 4. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet] tekintetében megszerzett jogosultságok megfeleltetését.”

3. § Az R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

4. § Az R. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

5. § Az R. 3. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

6. § Az R. 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

7. § Az R. 3. melléklet 2. pontjában a „Közszolgálat szakmacsoport” szövegrész helyébe a „Rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport” szöveg lép.

8. § Ez a rendelet 2016. szeptember 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 36/2016. (VIII. 30.) BM rendelethez

A belügyminiszter felelősségi körébe tartozó szakképesítések

 

 

A

B

C

1.

Sorszám

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítés/részszakképesítés/szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

2.

1.

55

861

01

Baleseti helyszínelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

3.

2.

52

861

01

Biztonságszervező

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

4.

3.

53

861

01

Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

5.

4.

52

861

02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

6.

5.

53

861

02

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

7.

6.

53

861

03

Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

8.

7.

53

861

04

Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

9.

8.

31

861

01

Büntetés-végrehajtási őr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

10.

9.

31

861

02

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

11.

10.

55

861

02

Bűnügyi technikus

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

12.

11.

51

861

01

Csapatszolgálati járőrtárs

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

13.

12.

51

853

03

Csatornamű-kezelő

Vízügy

14.

13.

35

861

01

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

Egyéb szolgáltatások

15.

14.

53

861

05

Fegyveres biztonsági őr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

16.

15.

55

861

03

Fő határrendész

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

17.

16.

51

853

02

Fürdőüzemi gépész

Vízügy

18.

17.

31

853

04

Gát- és csatornaőr

Vízügy

19.

18.

51

861

02

Járőr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

20.

19.

52

861

03

Katasztrófavédelmi előadó

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

21.

20.

53

861

06

Katasztrófavédelmi főelőadó

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

22.

21.

52

861

04

Katasztrófavédelmi szakelőadó

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

23.

22.

53

861

07

Katasztrófavédelmi referens

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

24.

23.

32

853

02

Kéményseprő

Gépészet

25.

24.

55

861

04

Körzeti megbízott

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

26.

25.

52

861

05

Közterület-felügyelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

27.

26.

52

345

01

Közszolgálati ügyintéző

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

28.

27.

52

345

04

Közszolgálati ügykezelő

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

29.

28.

55

861

05

Kutyavezető-rendőr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

30.

29.

33

861

01

Kutyavezető-vagyonőr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

31.

30.

52

861

06

Magánnyomozó

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

32.

31.

35

861

02

Mechanikus vagyonvédelmi szerelő

Egyéb szolgáltatások

33.

32.

52

347

07

Migrációs ügyintéző

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

34.

33.

55

861

06

Okmányvizsgáló

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

35.

34.

51

861

03

Őr-járőrtárs

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

36.

35.

34

861

01

Rendészeti őr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

37.

36.

52

861

11

Rendészeti ügyintéző

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

38.

37.

62

861

01

Rendészeti szervező

(a szakmairány megjelölésével)

-    Bűnügyi szervező

-    Közlekedési és közrendvédelmi szervező

-    Határrendészeti szervező

-    Katasztrófavédelmi szervező

-    Tűzvédelmi szervező

-    Iparbiztonsági szervező

-    Büntetés-végrehajtási szervező

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

39.

38.

54

861

01

Rendőr tiszthelyettes

(a szakmairány megjelölésével)

-    Bűnügyi rendőr

-    Közlekedési rendőr

-    Közrendvédelmi rendőr

-    Határrendészeti rendőr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

40.

39.

55

861

07

Rendőr zászlós

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

41.

40.

32

861

01

Személy- és vagyonőr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

42.

41.

51

853

04

Szivattyútelepi duzzasztóműkezelő és fenntartó gépész

Vízügy

43.

42.

52

853

01

Temetkezési szolgáltató

Egyéb szolgáltatások

44.

43.

33

861

02

Testőr

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

45.

44.

52

861

08

Tűzoltó I.

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

46.

45.

31

861

03

Tűzoltó II.

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

47.

46.

53

861

08

Tűzoltó szerparancsnok

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

48.

47.

53

861

09

Tűzoltósági referens

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

49.

48.

52

861

10

Tűzvédelmi előadó

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

50.

49.

53

861

10

Tűzvédelmi főelőadó

Rendészet, honvédelem és közszolgálat

51.

50.

55

853

01

Vízépítő szaktechnikus

Vízügy

52.

51.

54

853

02

Vízgazdálkodó technikus

Vízügy

53.

52.

54

853

03

Vízgépészeti technikus

Vízügy

54.

53.

54

853

04

Víziközmű technikus

Vízügy

55.

54.

31

853

03

Vízkárelhárító

Vízügy

56.

55.

31

853

07

Vízminőség vizsgáló

Vízügy

57.

56.

55

853

02

Vízminőség-védelmi szaktechnikus

Vízügy

58.

57.

51

853

05

Vízműkezelő

Vízügy

59.

58.

51

853

06

Vízrajzi állomás üzemeltető

Vízügy

60.

59.

34

853

02

Vízügyi szakmunkás

Vízügy

61.

60.

52

853

03

Vízügyi ügyintéző

Vízügy

2. melléklet a 36/2016. (VIII. 30.) BM rendelethez

AZ 1. SORSZÁMÚ BALESETI HELYSZÍNELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 861 01
1.2.     Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Baleseti helyszínelő
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 300-600
2.    Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes szakképesítés
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3.    Pályatükör
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

a szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5251

Rendőr

Baleseti helyszínelő

3.2.     A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása
    Baleseteket kivizsgál, helyszínt és nyomokat biztosít, tanúkat kihallgat, feljegyzéseket és jegyzeteket összeállít, bizonyítékokat szolgáltat.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    elsődleges hatáskör alapján elvégezni a személyi sérüléssel nem járó közlekedési balesetekkel kapcsolatos intézkedést
-    közlekedés körében elkövetett bűncselekmény, személyi sérüléssel járó és rendkívüli halált okozó baleset esetén helyszíni szemlét végrehajtani
-    alkalmazni a balesethelyszínelés végrehajtásához szükséges technikai-, és egyéb eszközöket
-    intézkedni meghatározott személyeket, külföldieket és egyéb speciális személyi kört érintő közlekedési baleseteknél
-    végrehajtani a veszélyes árut szállító járművek, valamint a közlekedés egyes ágazataiban bekövetkezett balesetek helyszínén szükségessé váló intézkedéseket
-    közúti közlekedési balesetek esetén járművekkel, személyekkel, úttal kapcsolatos, a baleset jellegéhez kapcsolódó helyszíni sajátosságokat, a baleset érintettjeire vonatkozó speciális jellemzőket rögzíteni, elemezni, értékelni
-    egyéb speciális adatokat rögzíteni
-    dokumentálni a baleset helyszínén végrehajtott eljárási cselekményeket, intézkedéseket, és részt venni a szemlebizottság munkájában
-    végrehajtani az elsődleges intézkedési feladatokat, speciális kötelezettségeket vízi, légi vasúti balesetek esetén, és szükség esetén értesíteni a társhatóságokat
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi-rendőr)

szakképesítés

3.3.4.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Határrendészeti-rendőr)

szakképesítés

3.3.5.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közlekedési rendőr)

szakképesítés

3.3.6.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közrendvédelmi rendőr)

szakképesítés

4.    Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10405-12

Baleseti helyszínelő feladatai

5.    Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10405-12

Baleseti helyszínelő feladatai

írásbeli, szóbeli, gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Baleseti helyszínelő gyakorlati feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Egy beállított helyszín komplett dokumentációjának részfeladatát végzi el.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Baleseti helyszínelő írásbeli vizsgafeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Egy vizsgafeladat lap kitöltésének elvégzése.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Baleseti helyszínelő szóbeli vizsgafeladatok (jogi és kriminalisztikai ismeretek)
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (ebből felkészülési idő: 5 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    Eszköz és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Tanterem (oktatástechnikai eszközökkel)

6.3.

Számítástechnikai szakkabinet

6.4.

Szolgálati járművek

6.5.

Digitális tükörreflexes fényképezőgépek

6.6.

Videokamerák

6.7.

Mérőeszközök

6.8.

Forgalom (el)terelő eszközök

6.9.

Speciális világító eszközök

6.10.

Speciális csomagoló- és hitelesítő-anyagok

6.11.

Speciális nyomtatványok

6.12.

Eszközök számára táskák

7.    Egyebek
7.1.     Validáció: -
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

55 861 01

Baleseti helyszínelő

Országos Rendőr-főkapitányság

A 2. SORSZÁMÚ BIZTONSÁGSZERVEZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés azonosító száma: 52 861 01
1.2.     Szakképesítés megnevezése: Biztonságszervező
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 350-450
2.    Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 50%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 50%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszeren kívüli szakképzésben az összefüggő szakmai gyakorlat: –
3.    Pályatükör
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

a szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5254

Vagyonőr, testőr

Személy- és vagyonőr, Biztonsági őr, Munkahelyi biztonsági felügyelő, Repülőtéri biztonsági őr

3.1.3.

5259

Személy és vagyonvédelmi foglalkozású

Egyéb személy- és vagyonvédelmi foglalkozású

3.1.4.

3163

Munkavédelmi és üzembiztonsági foglalkozású

Munkavédelmi előadó, Munkavédelmi megbízott, Tűzbiztonsági előadó, Tűzvédelmi referens, Tűzvédelmi ügyintéző, Üzembiztonsági megbízott

3.1.5.

9231

Portás, telepőr, egyszerű őr

Ipari, kereskedelmi intézet, oktatási intézmény, egészségügyi intézmény portása, Múzeumi teremőr

3.1.6.

9238

Egyéb egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozások

Parkolóőr

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
A Biztonságszervező a szakképesítéssel rendelkező személy szakképesítése tekintetében megnevezve Biztonságszervező a szakmai ismereteinek megfelelő, az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelő irányítással, vagy önállóan végzi el.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    elkészíteni a vagyonvédelmi, tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi, katasztrófavédelmi tervet
-    elkészíteni a rendészeti-vagyonvédelmi és az őrzési szabályzatot
-    elkészíteni a lőfegyver és a támadáselhárító eszközök tárolásának és karbantartásának szabályait
-    kialakítani a védelmi koncepciót
-    felkészülni és végrehajtani a biztosítási feladatokat
-    intézkedni rendkívüli eseményeknél
-    elkészíteni az objektum tűzriadó tervét
-    tűzvédelmi megelőző tevékenységet szervezni és végrehajtani
-    ellátni jogkörében a munkavédelmi feladatokat
-    ellátni jogkörében a környezetvédelmi feladatokat
-    elkészíteni szakmai útmutatás szerint a védelmi felkészülési, elhárítási okmányokat, terveket, dokumentációkat
-    ellátni a munkakörébe utalt egyéb feladatokat
-    ellátni gazdasági, vezetési feladatokat
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

-

-

-

-

4.    Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosítója

megnevezése

4.3.

10348-12

Magán-biztonságvédelmi alapfeladatok

4.4.

10349-12

Vagyonvédelmi biztonságszervezési feladatok

4.5.

10350-12

Biztonságszervező alapfeladatai

4.6.

10351-12

Biztonságszervező szakfeladatai

5.    Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Záró dolgozat elkészítése és a komplex szakmai vizsga megkezdése előtt 30 nappal korábban történő beadása a szakmai vizsgát szervező intézménynek. (A formai követelményektől való eltérés esetén a záró dolgozat „értékelhetetlen” minősítést kap, a jelölt vizsgára nem bocsátható.)
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosítója

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10348-12

Magán-biztonságvédelmi alapfeladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.4.

10349-12

Vagyonvédelmi biztonságszervezési feladatok

szóbeli

5.2.5.

10350-12

Biztonságszervező alapfeladatai

szóbeli, gyakorlati

5.2.6.

10351-12

Biztonságszervező szakfeladatai

szóbeli, gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    Vizsgafeladat megnevezése: Záró dolgozat bemutatása
A vizsgafeladat ismertetése: A záró dolgozat tárgya a szakmai irányultságnak megfelelő komplex feladat kidolgozása ötoldalnyi terjedelemben (a címlapon kívül). A záró dolgozatot csak a képző intézmény által jóváhagyott témában lehet benyújtani.
A záró dolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait. Lehetőleg teljes képet kell adnia a választott témáról, de terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat megoldását.
A vizsgafeladat időtartama: 0 perc (A komplex szakmai vizsga megkezdése előtt elkészített és értékelt)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
B)    Vizsgafeladat megnevezése: Biztonságszervező szakfeladatok
A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett írásbeli feladatot old meg biztonságszervező szakfeladatok témakörben: rendészet-vagyonvédelem, munkavédelem, tűzvédelem, környezetvédelem, katasztrófavédelem, illetve üzemeltetés, az általa megismert szakanyagok felhasználásával.
A vizsgafeladat időtartama: 240 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: A záró dolgozat bemutatása
A vizsgázó a záró dolgozatát bemutatja
A vizsgafeladat időtartama: 10 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Biztonságszervező szakfeladatok
A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései az összes modul követelményeire vonatkoznak.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
Az 5.3.1. A) vizsgafeladat érdemi előkészítéseként a képző intézmény a záró dolgozatot a komplex szakmai vizsgát megelőzően legalább 25 nappal a vizsgabizottság elnökének, legalább 10 nappal a vizsgabizottság további tagjainak a rendelkezésére kell bocsátania - az előzetes formai és szakmai bírálattal együtt.
Az 5.3.1. B) feladat végrehajtása során saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket (szabályzatokat, nemzeti szabványokat) használhatja a vizsgázó.
Az 5.3.1. B) gyakorlati, de írásban teljesítendő vizsgafeladat teljesítését önálló vizsganapon kell megszervezni.
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6.    Eszköz és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Támadás-elhárítás eszközei

6.3.

Számítógép szoftverekkel

6.4.

Szkenner

6.5.

Nyomtató

6.6.

CD-jogtár, OTSZ

6.7.

Internet hozzáférés

6.8.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.9.

Iroda felszerelés

6.10.

Telefon, fax

7.    Egyebek
7.1.    Validáció: Kizárólag a modulzáró vizsgák alóli felmentést biztosítják
7.1.1.     A 0701-06 számú Biztonságszervező alapfeladatok követelménymodul sikeres teljesítése egyenértékű a 10350-12 számú Biztonságszervező alapfeladatok követelménymodullal.
7.1.2.     A 0713-06 számú Biztonságszervező szakfeladatok követelménymodul sikeres teljesítése egyenértékű a 10351-12 számú Biztonságszervező szakfeladatok követelménymodullal.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

52 861 01

Biztonságszervező

Személy-, Vagyonvédelmi és
Magánnyomozói Szakmai Kamara

A 3. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI EGÉSZSÉGÜGYI FŐFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 861 01
1.2.     Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-700
2.    Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: 52 861 02 Büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés, valamint a 7.1. pontban meghatározott további végzettség(ek)
2.3.     Előírt gyakorlat: 1 év büntetés-végrehajtási hivatásos szakterületi szolgálati jogviszony
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 25%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 75%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3.    Pályatükör
3.1.     A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

a szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő

3.2.     A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása
A büntetés-végrehajtási szervezet egészségügyi főfelügyelői állományban:
−    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
−    büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelői alapfeladatokat hajt végre
−    büntetés-végrehajtási szakmairányú szaktevékenységet végez
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    a büntetés-végrehajtási szervezeten belül az egészségügyi ellátásban megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban egészségügyi szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkező irányítása és felügyelete alatt közreműködni
−    alapszintű elsősegélynyújtást biztosítani
−    a szükséges intézkedéseket meghozni
−    a beteg alapvető szükségleteit feltárni, ápolási diagnózis felállításában közreműködni
−    betartani az etikai normákat és a betegek és ellátottak jogaira vonatkozó rendelkezéseket
−    betartani a betegbiztonságra vonatkozó előírásokat
−    a beteg és környezetének higiéniáját biztosítani az alapvető szükségletekhez kapcsolódóan
−    ellátni jogkörében a környezetvédelmi feladatokat
−    elkészíteni szakmai útmutatás szerint a védelmi felkészülési, elhárítási okmányokat, terveket, dokumentációkat
−    ellátni a munkakörébe utalt egyéb feladatokat
−    ellátni gazdasági, vezetési feladatokat
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

szakképesítés

4.    Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10359-12

Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő feladatai

5.    Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító
száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10359-12

Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A napi szolgálati feladatok irányítása, ellenőrzése, valamint elsődleges intézkedések, és jelentések megtétele.
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt a büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő feladatrendszerébe tartozó szolgálattal összefüggő feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő részére meghatározott vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    Eszköz és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

6.18.

Betegellátás (Büntetés-végrehajtás szervezetéhez szükséges) eszközei

6.19.

Elsősegélynyújtás (Büntetésvégrehajtás-szervezetéhez szükséges) eszközei

6.20.

AMBU - baba eszköz nélküli újraélesztéshez

7.    Egyebek
7.1.     Validáció: A szakképzés megkezdhető a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központjában, 1996. szeptember 1-jét követően megszerzett alapfokú szaktanfolyami végzettség birtokában.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés-ráépülés
ágazat/szakmairány szerint
illetékes szakmai kamarai jogkört
gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 01

Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő

Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága

A 4. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés azonosító száma: 52 861 02
1.2.     Szakképesítés megnevezése: Büntetés-végrehajtási felügyelő
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1500
2.    Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3.    Pályatükör
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

a szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási őr

3.2.     A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
A büntetés-végrehajtási szervezet felügyelői állományban:
–    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
–    büntetés-végrehajtási felügyelői alapfeladatokat hajt végre
–    büntetés-végrehajtási szakmairányú szaktevékenységet végez
A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    az eligazításon meghatározott feladatokat végrehajtani
−    ellátni a büntetés-végrehajtási szerv őrzését
−    betartatni a büntetés-végrehajtási szerv házirendjét
−    intézeten belül végrehajtani a fogvatartottak őrzését
−    intézeten belül végrehajtani a fogvatartottak kísérését
−    végrehajtani a fogvatartottak előállítását
−    megtartani a fogvatartottak számára szükséges eligazítást
−    ellátni az intézeten belüli programok biztosítását
−    látogatás biztosításában részt venni
−    biztonsági ellenőrzést végrehajtani
−    mozgáskorlátozó eszközt alkalmazni
−    végrehajtani a zárkába helyezést
−    közreműködni a fogvatartottak nevelésében, kapcsolatot tartani a nevelővel
−    végrehajtani a fogvatartottak körletről történő kiadását
−    elrendelni és végrehajtatni a díjazás nélküli munkavégzést
−    fegyveres biztosítási feladatokat ellátni
−    fogvatartottakat munkáltatni
−    szolgálatban történt eseményekről elöljárójának jelentést tenni
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 861 01

Büntetés-végrehajtási őr

részszakképesítés

3.3.4.

31 861 02

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő

részszakképesítés

3.3.5.

53 861 02

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.6.

53 861 01

Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

53 861 03

Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.8.

53 861 04

Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő

szakképesítés-ráépülés

4.    Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

4.4.

10353-12

Büntetés-végrehajtási őr feladatai

4.5.

10354-12

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő feladatai

4.6.

10355-12

Büntetés-végrehajtási felügyelő feladatai

5.    Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

10353-12

Büntetés-végrehajtási őr feladatai

írásbeli

5.2.5.

10354-12

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő feladatai

írásbeli

5.2.6.

10355-12

Büntetés-végrehajtási felügyelő feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Büntetés-végrehajtási alaki mozgások
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázók szakasz, raj kötelékben és egyénileg alaki gyakorlatokat hajtanak végre. Az értékelés kitér az egyéni feladat-végrehajtáson túl a raj, illetve szakasz kötelékben végrehajtott mozgások összhangjára is.
A vizsgafeladat időtartama: 10 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Szolgálatteljesítésre vonatkozó szabályok
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a vizsgázó a büntetés-végrehajtási felügyelő feladatrendszerébe tartozó szolgálattal összefüggő feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A rendvédelmi szervek, ezen belül a büntetés-végrehajtási szervezet feladatai és szabályzói
A vizsgafeladat ismertetése: A szolgálatteljesítés általános szabályai, a büntetés-végrehajtási őr, büntetés-végrehajtási segédfelügyelő, büntetés-végrehajtási felügyelő feladatai
Írásbeli számonkérés az 10352-12 Rendvédelmi alapfeladatok és az 10353-12 Büntetés-végrehajtási őr feladatai, az 10354-12 Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő és az 10355-12 Büntetés-végrehajtási felügyelő modulok tartalmát átölelő vizsgafeladat-sor összeállításával.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a büntetés-végrehajtási felügyelő részére meghatározott vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    Eszköz és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést-, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

7.    Egyebek
7.1.     Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

A 5. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FŐFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 861 02
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Büntetés-végrehajtási főfelügyelő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-1000
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 52 861 02 Büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés, valamint a 7.1. pontban meghatározott további végzettség(ek)
2.3.    Előírt gyakorlat: 1 év büntetés-végrehajtási hivatásos szolgálati jogviszony
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 25%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 75%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

3.2.     A szakképesítés-ráépüléssel munkaterületének rövid leírása
A büntetés-végrehajtási szervezet főfelügyelői állományban:
–    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
–    büntetés-végrehajtási főfelügyelői alapfeladatokat hajt végre
–    büntetés-végrehajtási szakmairányú szaktevékenységet végez
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
–    az alárendeltségébe tartozó büntetés-végrehajtási felügyelők eligazítását végrehajtani
–    a házi-, illetve a napirendben meghatározott feladatokat végrehajtatni
–    a büntetés-végrehajtási felügyelők napi szolgálati tevékenységét irányítani, ellenőrizni
–    a fogvatartottak személymotozását a meghatározott módon végrehajtatni, a végrehajtást ellenőrizni
–    a napi biztonsági ellenőrzések végrehajtását irányítani, ellenőrizni
–    a biztonsági vizsgálatban, valamint a biztonsági szemlében közreműködni
–    a fogvatartottak elkülönítését irányítani, valamint a végrehajtását ellenőrizni
–    a fogvatartottak elhelyezési körletén rendszeresített okmányok vezetését ellenőrizni
–    az elhelyezési körlet tisztántartásához szükséges anyagokat megigényelni
–    a rendkívüli események bekövetkezésének megelőzésére, megszakítására intézkedni, a szükséges jelentéseket megtenni
–    a nevelői állománnyal együttműködni
–    a fogvatartottak előállításával, szállításával, mozgatásával kapcsolatos feladatok megszervezésében, végrehajtásában közreműködni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10358-12

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10358-12

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A napi szolgálati feladatok irányítása, ellenőrzése, valamint elsődleges intézkedések, és jelentések megtétele.
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt a büntetés-végrehajtási főfelügyelő feladatrendszerébe tartozó szolgálattal összefüggő feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a büntetés-végrehajtási főfelügyelő részére meghatározott vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést-, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

7. Egyebek
7.1.    Validáció: A szakképzés megkezdhető a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központjában, 1996. szeptember 1-jét követően megszerzett alapfokú szaktanfolyami végzettség birtokában.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés
megnevezése

A szakképesítés ágazat / szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 02

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága

A 6. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI GAZDÁLKODÁSI FŐFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 861 03
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-700
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 52 861 02 Büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés, valamint a 7.1. pontban meghatározott további végzettség(ek)
2.3.     Előírt gyakorlat: 1 év büntetés-végrehajtási hivatásos szolgálati jogviszony
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 25%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 75%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő

3.2.    A szakképesítés-ráépüléssel munkaterületének rövid leírása
A büntetés-végrehajtási szervezet gazdasági szakterületének állományában:
–    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
–    büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelői alapfeladatokat hajt végre
–    büntetés-végrehajtási szakmairányú szaktevékenységet végez
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
–    a költségvetési szervekre vonatkozó számviteli szabályokat alkalmazni
–    a selejtezési és leltározási feladatokban részt venni
–    raktárosi feladatokat ellátni
–    az elemi költségvetés és a költségvetési beszámoló összeállításában részt venni
–    a gépjármű ellátás, forgalmazás, elszámolás rendjének kialakításában közreműködni
–    a személyi és a fogvatartotti állomány ellátásával kapcsolatos feladatokat végrehajtani
–    a fogvatartottak munkáltatását és az ehhez kapcsolódó feladatokat elvégezni
–    a fogvatartottak kártérítési ügyeit kezelni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítés

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10357-12

Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10357-12

Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A napi szolgálati feladatok irányítása, ellenőrzése, valamint elsődleges intézkedések, és jelentések megtétele.
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt a büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő feladatrendszerébe tartozó szolgálattal összefüggő feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő részére meghatározott vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést-, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

7. Egyebek
7.1.    Validáció: A szakképzés megkezdhető a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központjában, 1996. szeptember 1-jét követően megszerzett alapfokú szaktanfolyami végzettség birtokában.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 03

Büntetés-végrehajtási
gazdálkodási főfelügyelő

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

A 7. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI IGAZGATÁSI FŐFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 861 04
1.2.     Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-700
2. Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: 52 861 02 Büntetés-végrehajtási felügyelő szakképesítés, valamint a 7.1. pontban meghatározott további végzettség(ek)
2.3.     Előírt gyakorlat: 1 év büntetés-végrehajtási hivatásos szolgálati jogviszony
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 25%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 75%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.     A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépülésessel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő

3.2.    A szakképesítés-ráépüléssel munkaterületének rövid leírása
A büntetés-végrehajtási szervezet igazgatási főfelügyelő szakterületének állományában:
−    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
−    büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelői alapfeladatokat hajt végre
−    büntetés-végrehajtási szakmairányú szaktevékenységet végez
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    a fogvatartottak befogadásához kapcsolódó feladatokat végrehajtani
−    a fogvatartottak élő és archív büntetés-végrehajtási iratanyagát kezelni
−    a szabadság-elvonással járó büntetések kezdő és utolsó napját megállapítani
−    a feladatköréhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat végrehajtani
−    jogszabályban előírt adatrögzítéseket, adatkezelést végrehajtani
−    a fogvatartottak büntetés-végrehajtási ügyeinek intézésében közreműködni
−    a fogvatartottak előállítását, szállítását szervezni
−    a fogvatartottak ideiglenes eltávozásával kapcsolatos feladatokat ügyintézni
−    a fogvatartottak szabadítási eljárásában közreműködni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerint

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10356-12

Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10356-12

Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A napi szolgálati feladatok irányítása, ellenőrzése, valamint elsődleges intézkedések, és jelentések megtétele.
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt a büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő feladatrendszerébe tartozó szolgálattal összefüggő feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység –
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő részére meghatározott vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: –
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést-, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

7. Egyebek
7.1.    Validáció: A szakképzés megkezdhető a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központjában, 1996. szeptember 1-jét követően megszerzett alapfokú szaktanfolyami végzettség birtokában.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 04

Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő

Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága

A 8. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ŐR MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A részszakképesítés azonosító száma: 31 861 01
1.2.    Részszakképesítés megnevezése: Büntetés-végrehajtási őr
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-700
2.    Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 3. számú mellékletben a Közszolgálat szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.    Szintvizsga:
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3.    Pályatükör
3.1.    A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási őr

3.2.    A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A büntetés-végrehajtási szervezet felügyelői állományban:
−    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
−    büntetés-végrehajtási felügyelői alapfeladatokat hajt végre
−    büntetés-végrehajtási szakmairányú tevékenységet végez
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    az eligazításon meghatározott feladatokat végrehajtani
−    ellátni a büntetés-végrehajtási szerv őrzését
−    intézeten belül végrehajtani a fogvatartottak őrzését
−    intézeten belül végrehajtani a fogvatartottak kísérését
−    ellátni az intézeten belüli programok biztosítását
−    látogatás biztosításában részt venni
−    szolgálatban történt eseményekről elöljárójának jelentést tenni
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

szakképesítés

4.    Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

4.4.

10353-12

Büntetés-végrehajtási őr feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.     A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga
vizsgatevékenysége

5.2.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

10353-12

Büntetés-végrehajtási őr feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Büntetés-végrehajtási alaki mozgások
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázók szakasz, raj kötelékben és egyénileg alaki gyakorlatokat hajtanak végre. Az értékelés kitér az egyéni feladat-végrehajtáson túl a raj, illetve szakasz kötelékben végrehajtott mozgások összhangjára is.
A vizsgafeladat időtartama: 10 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A szolgálatteljesítés általános szabályai, büntetés-végrehajtási őr feladatai
A vizsgafeladat ismertetése: Írásbeli számonkérés az 10352-12 Rendvédelmi alapfeladatok és az 10353-12 Büntetés-végrehajtási őr feladatai két modul tartalmát átölelő vizsgafeladat-sor összeállításával.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést-, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

7. Egyebek
7.1.    Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A részszakképesítés
megnevezése

A szakképesítés ágazat / szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

31 861 01

Büntetés-végrehajtási őr

Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A részszakképesítés azonosító száma: 31 861 02
1.2.    Részszakképesítés megnevezése: Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 200-300
2.    Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 3. számú mellékletben a Közszolgálat szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3.    Pályatükör
3.1.    A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető
munkakör(ök)

3.1.2.

5253

Büntetés-végrehajtási felügyelő

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő

3.2.    A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A büntetés-végrehajtási szervezet segédfelügyelői állományban:
−    büntetés-végrehajtási alaptevékenységet végez
−    büntetés-végrehajtási segédfelügyelői alapfeladatokat hajt végre
−    büntetés-végrehajtási szakmairányú szaktevékenységet végez
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    az eligazításon meghatározott feladatokat végrehajtani
−    ellátni a büntetés-végrehajtási szerv őrzését
−    intézeten belül végrehajtani a fogvatartottak őrzését
−    intézeten belül végrehajtani a fogvatartottak kísérést
−    ellátni az intézeten belüli programok biztosítását
−    látogatás biztosításában részt venni
−    biztonsági ellenőrzést végrehajtani
−    mozgáskorlátozó eszközt alkalmazni
−    fegyveres biztosítási feladatokat ellátni
−    fogvatartottakat munkáltatni
−    szolgálatban történt eseményekről elöljárójának jelentést tenni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 02

Büntetés-végrehajtási felügyelő

szakképesítés

4.    Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

4.4.

10353-12

Büntetés-végrehajtási őr feladatai

4.5.

10354-12

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

10353-12

Büntetés-végrehajtási őr feladatai

írásbeli

5.2.5.

10354-12

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő feladatai

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Büntetés-végrehajtási alaki mozgások
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázók szakasz, raj kötelékben és egyénileg alaki gyakorlatokat hajtanak végre. Az értékelés kitér az egyéni feladat-végrehajtáson túl a raj, illetve szakasz kötelékben végrehajtott mozgások összhangjára is.
A vizsgafeladat időtartama: 10 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: szolgálatteljesítésre vonatkozó szabályok.
A vizsgafeladat ismertetése: A büntetés-végrehajtási segédfelügyelő szolgálattal összefüggő gyakorlati feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A rendvédelmi szervek, ezen belül a büntetés-végrehajtási szervezet feladatai és szabályzói
A vizsgafeladat ismertetése: A szolgálatteljesítés általános szabályai, a büntetés-végrehajtási őr, büntetés-végrehajtási segédfelügyelő feladatai
A vizsgafeladat ismertetése: Írásbeli számonkérés az 10352-12 Rendvédelmi alapfeladatok és az 10353-12 Büntetés-végrehajtási őr feladatai és a 10354-12 Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő modulok tartalmát átölelő vizsgafeladat-sor összeállításával.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a büntetés-végrehajtási segédfelügyelő részére meghatározott vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (felkészülési idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.4.     A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Mozgást korlátozó eszközök

6.7.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.8.

Szolgálati járművek

6.9.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.10.

Híradástechnikai eszközök

6.11.

Világító berendezés

6.12.

Videokamera

6.13.

Fényképezőgép

6.14.

Nyomtató

6.15.

Telefon, fax

6.16.

Figyelést-, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.17.

Okmányminták

7. Egyebek
7.1.     Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A részszakképesítés megnevezése

A szakképesítés
ágazat / szakmairány szerint
illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

31 861 02

Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő

Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága

7.3.    Előképzettségnek tekinthető:
−    eredményes modulzáró vizsga a 31 861 01 Büntetés-végrehajtási őr részszakképesítésben, amennyiben megszakítás nélkül folytatja tovább a tanulmányokat a büntetés-végrehajtási segédfelügyelő képzésben,
−    eredményes komplex vizsga a 31 861 01 Büntetés-végrehajtási őr részszakképesítésben
A 10. SORSZÁMÚ BŰNÜGYI TECHNIKUS MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 861 02
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Bűnügyi technikus
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 300-600
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi rendőr) szakképesítés
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

a szakképesítés-ráépüléssel betölthető
munkakör(ök)

3.1.2.

5321

Rendőr

Bűnügyi technikus

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
Bűnügyi technikusi feladatokat lát el.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
–    bűncselekmények, vagy egyéb esemény helyszínén, eljárási cselekményeknél bűnügyi technikai tevékenységet végezni, dokumentációs tevékenységet végrehajtani
–    speciális büntetőeljárás-jogi és közigazgatás-jogi szabályokat alkalmazni
–    védőfelszereléseket használni
–    fotó- és videotechnikai eszközöket alkalmazni
–    fotó- és videotechnikai dokumentációt készítni
–    fotó- és videotechnikai programokat felhasználni az informatikai archiválás során
–    helyszínvázlatot, helyszínrajzot készíteni szoftveres támogatással
–    nyomokat, anyagmaradványokat biztosítani, rögzíteni
–    speciális technikai eszközöket és módszereket alkalmazni
–    fizikai, fizikai-kémiai és vegyszeres nyomkutatást végrehajtani
–    tárgyi bizonyítási eszközöket szakszerűen kezelni
–    a helyszíni nyomokat és anyagmaradványokat értékelni, ezekből következtetéseket levonni
–    a rögzített nyomokat, anyagmaradványokat szakértői vizsgálatra biztosítani
–    nyilvántartásba vételi tevékenységet végrehajtani
–    szolgálata ellátása során szükség esetén lőfegyvert használni
–    eljárása során betartani a jogszerűség, szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi-rendőr)

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10406-12

Bűnügyi technikusi feladatok

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, valamint a képzés során készített fényképmellékletek, munkadossziék legalább megfelelő minősítése
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító
száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10406-12

Bűnügyi technikusi feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Bűnügyi technikusi gyakorlati feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Egy beállított gyakorló helyszínről a fotódokumentáció, helyszínvázlat, helyszínrajz elkészítése, a helyszínen telepített nyomok, anyagmaradványok felkutatása, rögzítése, csomagolása
A vizsgafeladat időtartama: 360 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Bűnügyi technikusi feladatok, jogi és kriminalisztikai ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza
A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (ebből felkészülési idő: 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Tanterem

6.3.

Vegyi labor

6.4.

Számítástechnikai szakkabinet

6.5.

Szituációs helyiségek berendezési tárgyakkal

6.6.

Szolgálati járművek

6.7.

Digitális fényképezőgépek

6.8.

Videokamerák

6.9.

Mérőeszközök

6.10.

Forgalom elterelő eszközök

6.11.

Speciális világító eszközök

6.12.

Speciális nyomkutató, előhívó anyagok, eszközök, csomagolóanyagok

6.13.

Speciális nyomtatványok

6.14.

Hitelesítő anyagok

6.15.

Eszközök számára táskák

7. Egyebek
7.1.    Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

55 861 02

Bűnügyi technikus

Országos Rendőr-főkapitányság

A 11. SORSZÁMÚ CSAPATSZOLGÁLATI JÁRŐRTÁRS MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A részszakképesítés azonosító száma: 51 861 01
1.2.     Részszakképesítés megnevezése: Csapatszolgálati járőrtárs
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1000-1500
2. Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

5251

Rendőr

Rendőr járőr

3.1.3.

5251

Rendőr

Objektumőr és kísérő

3.1.4.

5251

Rendőr

Fogdaőr

3.2.     A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Bűnügyi, közrendvédelmi, közlekedési, határrendészeti szakszolgálat ellátásával védi a közbiztonságot és a belső rendet, az államhatár rendjét, részt vesz menekültügyi feladatok ellátásában.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    általános szolgálati feladatokat teljesíteni
−    szakterületéhez kapcsolódó eszközöket kezelni, használni
−    őrzési, objektum-, létesítményvédelmi és általános személyvédelmi feladatokat ellátni
−    személyes szabadságot nem-, továbbá személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket végrehajtani, kényszerítő eszközöket alkalmazni
−    csapatszolgálati feladatokat teljesíteni
−    tömegkezelési, tömegoszlatási, rendezvénybiztosítási feladatokat ellátni
−    közrendvédelmi feladatokat ellátni
−    az államhatár rendjét védeni
−    menekültügyi feladatokat ellátni.
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi-rendőr)

szakképesítés

3.3.4.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Határrendészeti-rendőr)

szakképesítés

3.3.5.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közlekedési-rendőr)

szakképesítés

3.3.6.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közrendvédelmi-rendőr)

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosítója

megnevezése

4.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

4.4.

10370-12

Őr-járőrtársi feladatok

4.5.

10371-12

Csapatszolgálati feladatok

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.     A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az előírt területi szakmai gyakorlatok értékelt, eredményes teljesítése.
E szakmát gyakorlókra vonatkozó – külön jogszabályban meghatározott - fizikai, erőnléti követelmények norma szerinti legalább megfelelt szintű teljesítése.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
Az iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén: az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele. A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás, és a területi rendőri szerv, valamint a képző intézmény által hitelesített, legalább elégséges szintet elérő értékelés.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

10370-12

Őr-járőrtársi feladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.5.

10371-12

Csapatszolgálati feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Rendőri intézkedés a gyakorlatban
A vizsgafeladat ismertetése: Komplex rendőri intézkedés végrehajtása vizsgahelyszínen, melyen keresztül lemérhető a vizsgázó alakiassága, fizikai felkészültsége, a szakszerű és jogszerű rendőri intézkedésre való felkészültség, kommunikációja és eszközhasználati készség. A közterületi intézkedést szimuláló feladatban jelzők és járőrtárs által támogatott feladat-végrehajtás történik.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Csapatszolgálati járőrtárs szakfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: A szolgálatteljesítés általános szabályai, csapatszolgálati feladatok
A vizsgafeladat időtartama: 75 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Objektum-, személy- és vagyonvédelmi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza
A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:
Amennyiben a teljesítendő írásbeli feladat eredménye nem éri el az 51%-ot, akkor az írásbeli vizsgatevékenység eredménye elégtelen. Sikertelen a szakmai vizsga, ha bármely teljesítendő vizsgatevékenység (gyakorlati írásbeli, szóbeli) eredményét elégtelenre értékeli a vizsgabizottság.
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.7.

Szolgálati járművek

6.8.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.9.

Híradástechnikai eszközök

6.10.

Világító berendezés

6.11.

Forgalom elterelő eszközök

6.12.

Nyomtató

6.13.

Telefon, fax

6.14.

Járőr-, őr felszerelés

6.15.

Figyelést-, látást-, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.16.

Okmányminták

7. Egyebek
7.1.    Megfeleltetés: Kizárólag a modulzáró vizsgák alóli felmentést biztosítják
Jelen részszakképesítés egyenértékűnek tekintendő
−    a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet szerinti 52 861 06 0100 52 03 azonosítószámú Csapatszolgálati járőrtárs részszakképesítéssel.
−    a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet szerinti 52 861 06 0100 52 02 számú Objektumőr-kísérő részszakképesítés akkor tekinthető egyenértékűnek jelen részszakképesítéssel, ha az Objektumőr-kísérő részszakképesítés megszerzését követően öt éven belül a Készenléti rendőrség vagy az Országos-rendőrfőkapitányság által kiállított Tanúsítvány igazolja, hogy a személy 160 órás Csapatszolgálati felkészítésben eredményesen részt vett.
7.2.    A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Rendőr tiszthelyettes szakképesítés és részszakképesítései tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság látja el.

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A részszakképesítés megnevezése

A részszakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

51 861 01

Csapatszolgálati járőrtárs

Országos Rendőr-főkapitányság

A 12. SORSZÁMÚ CSATORNAMŰ-KEZELŐ
MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A részszakképesítés azonosító száma: 51 853 03
1.2.    Részszakképesítés megnevezése: Csatornamű-kezelő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám:    200 – 300 óra
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7521

Vezeték- és csőhálózat-szerelő

Víz- és szennyvízcsőfektető

3.1.3.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Csatornaműgép-kezelő

3.1.4.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Csatornaüzemi gép kezelője

3.1.5.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Szennyvíztelep-kezelő

3.1.6.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Szennyvíztelepi gépkezelő

3.2.    A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A csatornamű-kezelő a szakismeretének megfelelő, alábbiakban felsorolt tevékenységeket a kezelési, karbantartási és javítási utasításoknak megfelelően, a hatósági, és a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával, az adott közüzem belső szervezeti szabályzatának megfelelő irányítással, önállóan végzi.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    szennyvízelvezetésre és tisztításra szolgáló létesítmények és berendezések, valamint a hozzájuk tartozó kiszolgáló berendezések kezelési, karbantartási feladatait elvégezni
−    a csatornahálózat, és tisztítómű üzemzavar elhárítási feladatait megoldani
−    a gravitációs csatornahálózat tisztítási, javítási feladatait elvégezni
−    kényszer-áramoltatású (nyomás és vákuum alatti) csatornahálózat, üzemeltetési, karbantartási, javítási feladatait megoldani
−    a szennyvíz útjának nyomon követésével, csatornahálózatot ellenőrizni, a tisztítótelep műtárgyainak, berendezéseit üzemeltetni, karbantartani, javítási feladatokat elvégezni
−    nyomás, illetve vákuum alatt üzemelő berendezéseket üzemeltetni, karbantartani, javítani, sűrített levegő előállítására és tárolására szolgáló berendezések és a hozzájuk tartozó csőhálózat üzemeltetési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni,
−    fertőtlenítő berendezéseket üzemeltetni
−    kémiai és fizikai segédanyagokat kimérni, előkészíteni, adagolni
−    szippantott szennyvíz kiemelését, szállítását és előkezelését megoldani
−    mechanikus, pneumatikus, robbanó-motoros valamint elektromos segédeszközöket és kéziszerszámokat használni
−    hordozható laboratóriumi mérőműszerekkel, gyorstesztekkel fizikai és kémiai üzemviteli ellenőrző méréseket végezni
−    hagyományos és számítógépes műszaki dokumentációkat használni
−    hagyományos és számítógépes nyilvántartásokat, üzemnaplókat vezetni
−    ügyfélszolgálati tevékenységeket ellátni
−    mintavételi, mérési feladatok ellátásában közreműködni
−    munkavégzés közben a munkavédelmi, balesetvédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi szabályokat betartani, és betartatni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 853 02

Fürdőüzemi gépész

részszakképesítés

3.3.4.

51 853 05

Vízműkezelő

részszakképesítés

3.3.5.

54 853 04

Víziközmű technikus

szakképesítés

3.3.6.

55 853 01

Vízépítő szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

55 853 02

Vízminőség-védelmi szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

4. Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11550-16

Csatornamű-kezelő feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11550-16

Csatornamű-kezelő feladatai

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:
Csatornamű-kezelő gépészeti, üzemeltetési feladatok a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások betartásával
A vizsgafeladat ismertetése:
Csatornák és csővezetékek szerelési, javítási munkáinak elvégzése műhelykörülmények között. Valamely csatornamű üzemeltetés során alkalmazott gép vagy szerelvény (szivattyú, tolózár, visszacsapó szelep) ellenőrzése, szétszerelése, hiba-felvételezése, javítása, összeszerelése. Üzemi körülmények között, valamely gépcsoport vagy berendezés üzemeltetésével kapcsolatos feladat (üzembe helyezés, üzemi paraméterek ellenőrzése, kiiktatás) elvégzése. Hordozható laboratóriumi mérőműszerekkel, fizikai és kémiai üzemviteli ellenőrző mérések elvégezése.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Csatornaműkezelő szakmai ismeretek, munkaügy, munkabiztonság, környezetvédelem
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott valamennyi modulhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: -
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Különféle tisztítófejek

6.3.

Szerelhető szivattyú

6.4.

Szerelhető tolózár, szelep

6.5.

Szerelhető csövek és szerelvények, idomok

6.6.

Mosópisztoly, sugárfej

6.7.

Mechanikus és elektromos kéziszerszámok

6.8.

Csőszerelés szerszámai

6.9.

Mérőeszközök: szintező műszerek, hosszúság, tömeg

6.10.

Szintjelző műszerek

6.11.

Fertőtlenítő berendezés

6.12.

Hordozható laboratóriumi műszerek, gyorstesztek

6.13.

Munkavédelmi felszerelések, eszközök

7. Egyebek
A 13. SORSZÁMÚ ELEKTRONIKUS VAGYONVÉDELMI RENDSZERSZERELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 861 01
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 250-350
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltétele: a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételek megléte.
2.1.1.     Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség:
–    34 522 03 Elektronikai műszerész
–    34 522 01 Elektromechanikai műszerész
–    33 523 02 Távközlési és informatikai hálózatszerelő
–    34 522 04 Villanyszerelő
–    54 523 01 Automatikai technikus
–    34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő
–    31 522 01 Elektronikai gyártósori műszerész
–    54 523 02 Elektronikai technikus
–    54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus
–    32 521 02 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő
–    34 523 01 Mechatronikus-karbantartó
–    32 521 04 Órás
–    51 523 01 PLC programozó
–    54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető
–    54 523 05 Távközlési technikus
–    51 523 02 Távközlési üzemeltető
–    31 523 01 Távközlési és informatikai hálózatszerelő
–    35 522 01 Audio- és vizuáltechnikai műszerész
–    55 523 05 Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus
–    55 523 01 Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus
–    55 523 02 Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus
–    55 523 03 Gerinchálózati rendszerüzemeltető
szakképesítés.
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5259

Egyéb személy és vagyonvédelmi foglalkozású

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása
Az Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő a szakképesítéssel rendelkező személy szakképesítése tekintetében megnevezve az Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő szakmai ismereteinek megfelelő, az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelő irányítással, vagy önállóan végzi el.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
–    felvenni a megrendelést
–    a hatályos jogszabályok, szabványi előírások, ajánlások ismeretében a helyszíni felmérést, kockázatelemzést elvégezni
–    vázlatot, ajánlatot készíteni
–    terveket, műszaki leírásokat olvasni, értelmezni
–    erőforrást és időszükségletet meghatározni
–    informatikai, munkaszervezési, technológiai munkákat tervezni
–    a kiviteli munkafolyamatot előkészíteni, a beépítésre tervezett anyagot beszerezni
–    a bel- és/vagy kültéri védelmi létesítményeket szerelni, telepíteni és karbantartani
–    beléptető rendszert telepíteni, karbantartani és javítani
–    behatolás jelző-, videó- és megfigyelőrendszert telepíteni, karbantartani és javítani
–    a szakszerű használatra vonatkozó tájékoztatást megadni
–    elektronikus vagyonvédelmi rendszerjavítást, karbantartást végezni
–    elektronikus vagyonvédelmi rendszer hibáját feltárni
–    elektromechanikus és elektronikus műszerekkel méréseket végezni
–    elektronikai, elektrotechnikai összefüggések ismeretében alapvető számításokat elvégezni
–    számítógéppel a rendszert beállítani, internetet használni
–    üzemeltetni a számítógépes jelfeldolgozás eszközeit
–    a kiviteli munkafolyamatot dokumentálni
–    a kezelő személyzetet oktatni
–    munkafolyamatokat lezárni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 522 03

Elektronikai műszerész

szakképesítés

3.3.4.

34 522 01

Elektromechanikai műszerész

szakképesítés

3.3.5.

33 523 02

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

szakképesítés

3.3.6.

34 522 04

Villanyszerelő megnevezésű

szakképesítés

3.3.7.

54 523 01

Automatikai technikus

szakképesítés

3.3.8.

34 522 02

Elektromos gép- és készülékszerelő

szakképesítés

3.3.9.

31 522 01

Elektronikai gyártósori műszerész

szakképesítés

3.3.10.

54 523 02

Elektronikai technikus

szakképesítés

3.3.11.

54 522 01

Erősáramú elektrotechnikus

szakképesítés

3.3.12.

32 521 02

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

szakképesítés

3.3.13.

34 523 01

Mechatronikus-karbantartó

szakképesítés

3.3.14.

32 521 04

Órás

szakképesítés

3.3.15.

51 523 01

PLC programozó

szakképesítés

3.3.16.

54 481 03

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

szakképesítés

3.3.17.

54 523 05

Távközlési technikus

szakképesítés

3.3.18.

51 523 02

Távközlési üzemeltető

szakképesítés

3.3.19.

31 523 01

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

szakképesítés

3.3.20.

35 522 01

Audio- és vizuáltechnikai műszerész

szakképesítés

3.3.21.

55 523 05

Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus

szakképesítés

3.3.22.

55 523 01

Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus

szakképesítés

3.3.23.

55 523 02

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

szakképesítés

3.3.24.

55 523 03

Gerinchálózati rendszerüzemeltető

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10348-12

Magán-biztonságvédelmi alapfeladatok

4.4.

10360-12

Elektronikai vagyonvédelmi rendszerszerelői feladatok

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10348-12

Magán-biztonságvédelmi alapfeladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.4.

10360-12

Elektronikai vagyonvédelmi rendszerszerelői feladatok

írásbeli, gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladatok mindegyikének végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelői és életmentési tevékenység
A vizsgafeladat ismertetése: A megrendelt elektronikai jellegű védelmi eszköz, berendezés telepítési vázlatának és energiaszükséglet számításának elkészítése, a munka beindítása, a szükséges eszközök és részegységek kiválasztása, egy részének telepítése, a rendszer beüzemelése, programozása, valamint életmentéssel kapcsolatos részfeladat elvégzése.
A vizsgafeladat időtartama: 75 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Személy- és vagyonvédelmi szabályok, előírások
A vizsgafeladat ismertetése: Az elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő munkavégzésével kapcsolatos szabályok, előírások, tudnivalók.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: Szabályozási és szakmai rendszerismeretek.
A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései az összes modul követelményeire vonatkoznak.
A vizsgafeladat időtartama: 35 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: -
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Támadáselhárítás eszközei

6.3.

Számítógép, szoftver és intranet hozzáférés (távoli is)

6.4.

Csavarhúzó, fogó és más kéziszerszám

6.5.

Hőlégfúvó

6.6.

Egyéni védőeszközök

6.7.

Mérőműszerek

6.8.

Kábelek, vezetékek, csatlakozóelemek, csatlakoztatás eszközei

6.9.

Különféle biztonságtechnikai eszközök

7. Egyebek
7.1.     Megfeleltetés: Kizárólag a modulzáró vizsgák alóli felmentést biztosítják
7.1.1.    A 0714-06 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelési feladatok, a 0716-06 Biztonsági alapfeladatok II., a 0718-06 Biztonságtechnikai szerelési feladatok elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelők részére megnevezésű modulok együttesen megfelelnek a 10360-12 számú Elektronikai vagyonvédelmi rendszerszerelői teendők megnevezésű modulnak.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

 

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

35 861 01

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

A 14. SORSZÁMÚ FEGYVERES BIZTONSÁGI ŐR MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 861 05
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Fegyveres biztonsági őr
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 250-350
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltétele: a fegyveres biztonsági őrségről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételek megléte.
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 32 861 01 Személy- és vagyonőr szakképesítés
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör-(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör

3.1.2.

5254

Vagyonőr, testőr

Fegyveres biztonsági őr, Felvezető, Őrparancsnok, Őrségparancsnok

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
A szakképesítés birtokában, a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvényben meghatározott, az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából kiemelkedően fontos létesítmények, szállítmányok és tevékenységek védelmét látja el.
Feladatának ellátásához jogszabály biztosította speciális közhatalmi és kényszerítőeszköz-használati jogosultságokkal rendelkezik, melyek közterületen ellátott szolgálata során is megilletik tevékenységével kapcsolatban. Szolgálatát kényszerítő eszközökkel látja el, melyhez hozzátartozik speciális, kettős – rövid és hosszú tűzfegyver, vagy automata lőfegyver – fegyverzete is.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    fegyveresen szolgálatot ellátni
−    őrzés-védelmi feladatot ellátni
−    járőrtevékenységet végezni, több fős járőrt irányítani
−    személyeket őrizni, kísérni
−    be- és kiléptetést végrehajtani
−    jármű, csomag, ruházat átvizsgálást végrehajtani
−    biztonságtechnikai rendszert kezelni
−    biztonságtechnikai rendszer jelzéseire reagálni
−    szolgálattal összefüggő dokumentálást elkészíteni
−    igazoltatni
−    elfogni
−    visszatartást végrehajtani
−    személyt hatóság elé állítani
−    kényszerítő eszközöket használni
−    lőfegyvert használni
−    objektum őrzési tervét elkészíteni
−    őrségek szolgálatát megszervezni
−    az őrök képzését megtervezni, helyszíni felkészítésüket végrehajtani
−    az őrök szolgálatát irányítani az őrzött javakat, vagy személyeket ért támadás során
−    az őrök munkáját ellenőrizni, minősíteni
−    fejlesztési terveket készíteni, megvalósításukat menedzselni
−    biztonsági helyzetet értékelő értékeléseket, jelentéseket készíteni
3.3. Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

32 861 01

Személy- és vagyonőr

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10412-12

Fegyverismeret, kényszerítőeszköz-kezelés-, tárolás-, karbantartás

4.4.

10413-12

Fegyveres biztonsági őrségre vonatkozó jogszabályok

4.5.

10414-12

Intézkedéstaktikai, konfliktuskezelési szituációs gyakorlat

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.     A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10412-12

Fegyverismeret, kényszerítőeszköz-kezelés-, tárolás-, karbantartás

gyakorlati

5.2.4.

10413-12

Fegyveres biztonsági őrségre vonatkozó jogszabályok

írásbeli

5.2.5.

10414-12

Intézkedéstaktikai, konfliktuskezelési szituációs gyakorlat

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.     A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Fegyveres biztonsági őri gyakorlati szakfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Pisztoly szituációs lőgyakorlat (a 7. pont Egyebek fejezetben meghatározott tartalommal). Gépkarabély szituációs lőgyakorlat (a 7. pont Egyebek fejezetben meghatározott tartalommal). Konfliktuskezelés és kényszerítőeszköz használat (a 7. pont Egyebek fejezetben meghatározott tartalommal).
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Fegyveres biztonsági őrségekre vonatkozó jogszabályok
A vizsgafeladat ismertetése: Jogi és szakmai ismeretek felelet kiválasztásos, feleletalkotásos és felelet kiegészítéses feladatokkal (a 7. pont Egyebek fejezetben meghatározott tartalommal) központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A fegyveres biztonsági őr szolgálati tevékenységével összefüggő komplex szóbeli kérdés megválaszolása.
A vizsgafeladat ismertetése: Intézkedéstaktikai, konfliktuskezelési szituációs probléma megoldása a központilag összeállított és kiadott tételsorból húzott szóbeli vizsgakérdés alapján.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
Vizsgát kizárólag a képzést felügyelő minisztérium által akkreditált vizsgaszervező szervezhet. Az írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgához központi vizsgalapokat kell használni.
A gyakorlati lövészeti vizsga lőtéren kerül végrehajtásra, a vizsgafeladathoz szükséges mennyiségű lőszer-javadalmazással. A lőfegyvert, lőszert és a gyakorlati vizsgán az eszközöket a vizsgaszervező biztosítja.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai szabályzattól eltérő szempontjai: A komplex szakmai vizsga írásbeli, valamint szóbeli vizsgatevékenysége csak a sikeresen végrehajtott lőgyakorlatot követően kezdhető meg.
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Telefon, Fax

6.3.

Híradástechnikai eszközök

6.4.

Rendőrbot

6.5.

Bilincs

6.6.

Könnyfakasztó spray

6.7.

Rövid lőfegyver (félautomata pisztoly)

6.8.

Hosszú lőfegyver gépkarabély/géppisztoly)

6.9.

Elemlámpa

6.10.

Jegyzettömb

6.11.

Toll

6.12.

Okmányminták

6.13.

Szolgálati jelvény (kitűző)

6.14.

Szolgálati igazolvány (imitált)

7. Egyebek
7.1.    Validáció: a 2.2. pont tekintetében az alábbi szakmák – illetve végzettségek – fogadhatók el a ráépülés-képzés megkezdéséhez, mint alapképesítés

 

A

B

C

7.1.1

Megnevezés

OKJ szám

OKJ szám

7.1.2.

Személy- és vagyonőr

33 8919 01

31 861 01 1000

7.1.3.

Biztonságszervező I.

54 8919 01

54 861 01 0000 00 00

7.1.4.

Biztonságszervező II.

34 8919 01

54 861 01 0100 33 01

7.1.5.

Magánnyomozó

52 8919 01

52 861 04 0000 00 00

7.1.6.

Rendőr

52 8912 02

52 861 06 0000 00 00

7.1.7.

Rendőrszervező

71 8912 01

61 861 01 0010 61 03

7.1.8.

Büntetés-végrehajtási felügyelő

51 8912 01

52 861 01 0000 00 00

7.1.9.

Honvéd tiszthelyettes I.

52 8917 12

52 863 01 1000 00 00

7.1.10.

Honvéd tiszthelyettes II.

32 8917 01

31 863 02 0000 00 00

7.1.11.

Honvéd zászlós

54 8917 04

54 863 01 0000 00 00

7.1.12.

Kormányőr

52 861 06 0100 52 01

7.1.13.

Közterület felügyelő

52 8919 04

52 861 03 0000 00 00

7.1.14.

Határrendész

52 8919 01

52 861 06 0010 52 01

7.1.15.

Határrendész-szervező

71 8912 02

61 861 01 0010 61 01

7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 05

Fegyveres biztonsági őr

Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök Szakmai Egyesülete

7.3.    Gyakorlati vizsgarész vizsgafeladatainak tartalmi és sikerességi követelményei
−    Pisztoly lőgyakorlat: a tűzparancsot követően 20 mp alatt egy 20 méterre lévő anatómiai szembefutó célra 4, majd tárcsere után egy 10 méterre lévő anatómiai szembefutó célra 3 lövés leadása. A testhelyzetet a vizsgázó szabadon megválaszthatja, illetve változtathatja.
A pisztoly lőgyakorlat végrehajtása akkor sikeres, ha a vizsgázó legalább egy alkalommal eltalálja bármely anatómiai célt.
−    Gépkarabély lőgyakorlat: a tűzparancsot követően 30 mp alatt egy 50 méterre lévő anatómiai szembefutó, egy 30 méterre és egy 20 méterre lévő anatómiai szembefutó célra – két tárba tárazott 5-5 lőszerrel – 10 egyes lövés tárcserével történő leadása. A testhelyzetet a vizsgázó szabadon megválaszthatja, illetve változtathatja.
A gépkarabély lőgyakorlat végrehajtása akkor sikeres, ha a vizsgázó az 50 méterre lévő célt legalább egyszer, és a 30 méterre lévő célt legalább kétszer, és a 20 méterre lévő célt legalább kétszer eltalálja.
−    Intézkedéstaktikai és kényszerítőeszköz használati, illetve alkalmazási ismeretek: 3 gyakorlat – egy pusztakezes és egy eszközös támadás – elhárítása testi kényszerrel, vagy kényszerítő eszközzel, bilincselés valamely módozatának bemutatása passzív ellenszegülővel szemben, vagy testi kényszerrel passzívan ellenszegülő személy elvezetése – bemutatása.
7.4.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrség Működési és Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 27/1998. (VI. 10.) BM rendelet ismeretére, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény különös részi rendelkezéseire, a tűzvédelemre, munkavédelemre, helyszínbiztosításra, rendkívüli esemény protokollok ismeretére vonatkozó kérdéssorok.
Tartalmilag a fegyveres biztonsági őrség Működési és Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 27/1998. (VI. 10.) BM rendelet 73. §-ában meghatározott ismeretek ellenőrzésére szolgál, központilag kiadott vizsgalapok alapján.
7.5.     A fegyveres biztonsági őr korábbi érvényes vizsgakövetelményei
Fegyveres biztonsági őr szakképesítésnek felel meg e rendelet hatálybalépését megelőzően, a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendelet szerint az ágazati minisztériumok és továbbképző intézmények által a polgári fegyveres őrség (fegyveres biztonsági őrség) részére szervezett éves és kétéves tanfolyamokon szerzett képesítés.
Az 1997. CLIX. törvény végrehajtási utasításaként kiadott a fegyveres biztonsági őrség Működési és Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 27/1998. (VI. 10.) BM rendelet Mellékletének 73-74. §-ában meghatározott elméleti (írásbeli) és gyakorlati vizsgát tett személyek, akik 2015. december 31-ig érvényes hatósági vizsgát tettek.
A 15. SORSZÁMÚ FŐ HATÁRRENDÉSZ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 861 03
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Fő határrendész
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 300-500
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes (Határrendészeti rendőr) szakképesítés
2.3.    Előírt gyakorlat: 1 év szakterületi gyakorlat
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.     A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető
munkakör(ök)

3.1.2.

5251

Rendőr

Szolgálatparancsnok

3.1.3.

5251

Rendőr

Kiemelt főhatárrendész

3.1.4.

5251

Rendőr

Főhatárrendész

3.1.5.

5251

Rendőr

Határrendészeti szakértő

3.2.     A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása
Határrendészeti, ügyeleti, idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat szakszerűen lát el.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    határrendészeti jellegű feladatokat teljes körűen önállóan végezni
−    ügyeleti, menekültügyi feladatokat ellátni
−    helyi szintű szervező, irányító és ellenőrző szolgálatot ellátni
−    nemzeti és nemzetközi együttműködésben részt venni
−    kockázatelemzést végezni
−    kötelékben végrehajtott határrendészeti tevékenységeket (üldözés, zárás, kutatás, ellenőrző átengedő pont működtetés) irányítani
−    menekültügyi eljárásban a határrendészek szolgálati tevékenységét megszervezni, irányítani
−    közreműködni a határrendészek helyi szintű felkészítésében, továbbképzésében
−    határvédelmi tevékenység során kiskötelékek (raj, szakasz, csoport) harcát megszervezni és vezetni
−    műszaki-technikai és figyelő eszközöket telepíteni, üzemeltetni
−    számítástechnikai eszközöket alkalmazni, valamint munkája során a határrendészetet támogató informatikai rendszerek szolgáltatásait igénybe venni
−    a határhelyzet alakulásával összefüggő elemzéseket végezni, írásos jelentéseket készíteni, szóbeli tájékoztatást tenni
−    idegenek számára a határrendészeti és menekültügyi eljárásokról idegen nyelvű tájékoztatást adni
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Határrendészeti-rendőr)

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosítója

megnevezése

4.3.

10407-12

Fő határrendész feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító
száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10407-12

Fő határrendész feladatai

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Határrendészeti intézkedés
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázó a tétel szerinti szituációban, fő határrendészként (járőrvezető/ügyeletes) intézkedik.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Fő határrendészi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgafeladat az 10407-12 Fő határrendész feladatai követelménymodul elméleti ismeretanyagát tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Fő határrendészeti szakfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc, válaszadási idő 20 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Szolgálati járművek

6.7.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.8.

Híradástechnikai eszközök

6.9.

Világító berendezés

6.10.

Nyomtató

6.11.

Telefon, fax

6.12.

Járőr-, őr felszerelés

6.13.

Figyelést, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.14.

Okmányminták

6.15.

Határforgalom-ellenőrzést szolgáló eszközök, berendezések

7. Egyebek
7.1.    Validáció: A határrendészeti rendőr szakirányú szakképesítésen túl a fő határrendészi ráépülés képzést megkezdheti az 52 861 06 0010 52 01 azonosító számú szakképesítéssel rendelkező határrendészeti rendőr, vagy 52 8912 01 azonosító számú szakképesítéssel rendelkező határrendész szakképesítésű hivatásos állományú személy is.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés
ágazat/szakmairány szerint
illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

55 861 03

Fő határrendész

Országos Rendőr-főkapitányság

A 16. SORSZÁMÚ FÜRDŐÜZEMI GÉPÉSZ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A részszakképesítés azonosító száma: 51 853 02
1.2.    Részszakképesítés megnevezése: Fürdőüzemi gépész
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 200–300
2. Egyéb Adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Hidrofor kezelő

3.1.3.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Szelepkezelő vízműgépházi gépész

3.1.4.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Vízforgató-gépész

3.1.5.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Vízműszivattyú-kezelő

3.1.6.

8322

Vízgazdálkodási gép kezelője

Vízvisszaforgató-berendezés kezelő gépész

3.2.    A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása
A fürdőüzemi gépész szakmunkás a szakismeretének megfelelő, alábbiakban felsorolt tevékenységeket a kezelési, karbantartási és javítási utasításoknak megfelelően, a hatósági, és a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával, az adott közüzem belső szervezeti szabályzatának megfelelő irányítással, önállóan végzi.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    közfürdők (tisztasági-, strand-, termál-, gyógy-, wellness-, és élményfürdők, valamint uszodák), hideg-, termál-, és hévíz kitermelő, víztároló és vízkezelő, valamint fürdő- és úszómedencei létesítmények, és ezek kiszolgálását segítő berendezések kezelési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni
−    gondoskodni a kútüzem megfelelő működéséről
−    vendégtéri medencéket és berendezéseiket, hidroélményelemeket ellenőrizni, üzemeltetni
−    vendégtéri medencéket és berendezéseket, élménykamrákat, élményelemeket ellenőrizni, üzemeltetni
−    egyéb fürdőüzemi műszaki berendezéseket ellenőrizni, üzemeltetni
−    a vízhálózatok kezelési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni
−    hideg- és forróvizes vízhálózatok, berendezések, valamint csatornahálózatok kezelési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni
−    gravitációs, illetve nyomás alatti csővezetékek kezelési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni
−    az átemelő szivattyúk és a közbenső tárolók üzemeltetési, ellenőrzési, karbantartási, és javítási feladatait megoldani
−    a fürdők, és uszodák műtárgyaihoz tartozó gépészeti berendezések üzemeltetési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni, gáztalanító, hűtésre szolgáló és vízminőségét javító műtárgyakat, berendezéseket kezelni, karbantartani, javítani
−    nyomás alatt üzemelő berendezéseket üzemeltetni, karbantartani, javítani
−    hőcserélő, és vízkeverésre szolgáló műtárgyak és berendezések kezelési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni
−    vízforgató, víztisztító és fertőtlenítő berendezések kezelési, karbantartási, javítási feladatait megoldani
−    használt víz és szennyvíz elvezetésére, tisztításra szolgáló létesítmények és berendezések, valamint a hozzájuk tartozó kiszolgáló berendezéseket kezelni, karbantartani
−    gravitációs csatornahálózatot tisztítani, javítani kényszer-áramoltatású (nyomás és vákuum alatti) csatornahálózat, üzemeltetési, karbantartási, javítási feladatait elvégezni
−    sűrített levegő előállítására és tárolására szolgáló berendezések és a hozzájuk tartozó csőhálózat üzemeltetési, karbantartási, javítási feladatait megoldani
−    vízfertőtlenítő berendezéseket üzemeltetni, karbantartani
−    mechanikus, pneumatikus, robbanómotoros, valamint elektromos segédeszközöket és kéziszerszámokat használni
−    ellenőrizni, beállítani a víz paramétereit
−    hordozható laboratóriumi mérőműszerekkel, gyorstesztekkel fizikai és kémiai üzemviteli ellenőrző méréseket végezni
−    kémiai és fizikai segédanyagokat kimérni, előkészíteni, adagolni
−    hagyományos és számítógépes műszaki dokumentációkat használni
−    hagyományos, illetve számítógépes üzemirányítási rendszert üzemeltetni
−    hagyományos és számítógépes nyilvántartásokat, üzemnaplókat vezetni
−    mintavételi, mérési feladatok ellátásában közreműködni
−    munkavégzés közben a munkavédelmi, balesetvédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi szabályokat betartani és betartatni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 853 03

Csatornamű-kezelő

részszakképesítés

3.3.4.

51 853 05

Vízműkezelő

részszakképesítés

3.3.5.

54 853 04

Víziközmű technikus

szakképesítés

3.3.6.

55 853 01

Vízépítő szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

55 853 02

Vízminőség-védelmi szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

4. Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10881-16

Fürdőüzemi gépész feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10881-16

Fürdőüzemi gépész feladatai

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Fürdők, uszodák gépészetének és vendégtéri berendezéseinek üzemeltetése, karbantartása a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások betartásával
A vizsgafeladat ismertetése: Üzemi körülmények között, valamely gépcsoport vagy berendezés üzemeltetésével kapcsolatos feladat (üzembe helyezés, üzemi paraméterek ellenőrzése, módosítása, kiiktatás) elvégzése, vízminőségi követelmények ismertetése, automata vízelemző-adagoló rendszer üzemének ellenőrzése, hordozható laboratóriumi mérőműszerekkel, fizikai és kémiai üzemviteli ellenőrző mérések elvégezése.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Fürdőüzemi gépész szakmai ismeretek, munkabiztonság, környezetvédelem
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott modulhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: –
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Szintjelző műszerek

6.3.

Vezérlő és regisztráló berendezések

6.4.

Fürdőüzemi kisegítő berendezések

6.5.

Mérőeszközök

6.6.

Mosópisztoly

6.7.

Szerelhető szivattyú

6.8.

Szerelhető tolózár

6.9.

Szerelhető csövek és szerelvények

6.10.

Csőszerelés szerszámai

6.11.

Mechanikus és elektromos kézi szerszámok

6.12.

Anyagmozgató eszközök

6.13.

Hordozható laboratóriumi mérőműszerek

6.14.

Munkavédelmi felszerelések, eszközök

6.15.

Vezérlő és regisztráló berendezések

6.16.

Számítógép, adatrögzítő és üzemirányító szoftver

6.17.

Kommunikációs eszközök

7. Egyebek
7.1.    A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:
–    Magyar Fürdőszövetség, 1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Tel: +36(1)220-2282
A 17. SORSZÁMÚ GÁT- ÉS CSATORNAŐR MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A részszakképesítés azonosító száma: 31 853 04
1.2.     Részszakképesítés megnevezése: Gát- és csatornaőr
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 200-300
2.    Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.     Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Vízügy szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.     A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7919

Egyéb máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású

Gátőr

3.1.3.

7919

Egyéb máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású

Csatornaőr

3.1.4.

7919

Egyéb máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású

Mederőr

3.1.5.

7919

Egyéb máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású

Segéd-gátőr

3.1.6.

7919

Egyéb máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású

Tározóőr

3.2.     A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása
A Gát- és csatornaőr a szakismeretének megfelelő, alábbiakban felsorolt tevékenységeket, a munkabiztonsági előírásoknak megfelelően, a hatósági, és a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával, a foglalkoztató szervezet belső szabályzatának megfelelő irányítással, önállóan végzi.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    figyelőszolgálatot ellátni
−    területének helyi nyilvántartásait vezetni
−    vízállást észlelni, jelenteni
−    hidrometeorológiai állomás adatait jelenteni
−    hidrometriai mérésekben közreműködni
−    karbantartási feladatokat végezni a védelmi eszközökön és a védelmi létesítményeken
−    árvízvédelmi töltéseket és védősávjukat karbantartani
−    biztosítani a meder zavartalan vízlevezető képességét
−    műtárgyakat üzemeltetni, karbantartani
−    közreműködni az árvízvédekezés munkálatainál
−    közreműködni a belvízvédekezés munkálatainál
−    közreműködni a vízminőségi kárelhárítás munkálatainál
−    közreműködni a helyi vízkárelhárítás munkálatainál
−    vízminőséget ellenőrizni; gyors teszteket végezni
−    elvégezni a kárelhárítás utáni teendőket
−    munkavédelmi, tűzvédelmi, balesetvédelmi és biztonságtechnikai előírásokat betartani
−    környezetvédelmi tevékenységet végezni
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 853 02

Vízügyi szakmunkás

szakképesítés

3.3.4.

31 853 03

Vízkárelhárító

részszakképesítés

3.3.5.

31 853 07

Vízminőség vizsgáló

részszakképesítés

4. Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11653-16

Gát- és csatornaőr ismeretek

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.     A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.     A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11653-16

Gát- és csatornaőr ismeretek

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Gát- és csatornaőr gyakorlati ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése:
–    ideiglenes védmű építése
–    vízminőségi kárelhárítás
–    vízállás és hidrometeorológiai észlelés
–    vízmintavétel élővízből, felszíni vizek minőségi vizsgálata gyorstesztekkel
–    mobil szivattyú telepítése, beüzemelése
–    vízkivételi és vízkormányzó műtárgyak üzemeltetése, karbantartása
–    munka- és balesetvédelmi szabályok betartása
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 60%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat aránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Gát- és csatornaőr ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott valamennyi modulhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: –
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Árvízvédelmi anyagok, eszközök

6.3.

Vízminőségi kárelhárítás anyagai, eszközei

6.4.

Telekommunikációs eszközök

6.5.

Kéziszerszámok

6.6.

Számítógép, szoftver, nyomtató

6.7.

Munkavédelmi felszerelések, eszközök

6.8.

Terepi mintavevő eszközök

6.9.

Hordozható vízvizsgáló műszerek, gyorstesztek

6.10.

Mobil szivattyú szerelvényekkel

6.11.

Vízmércék

6.12.

Hidrometeorológiai mérőállomás

7. Egyebek
7.1.    A szakmai tevékenység ellátása során alkalmazott gépek kezelésének feltétele a Gát- és csatornaőr részszakképesítés esetén: a gépek kezelésére külön jogszabályban meghatározott gépkezelői jogosítvány.
A 18. SORSZÁMÚ JÁRŐR MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A részszakképesítés azonosító száma: 51 861 02
1.2.     Részszakképesítés megnevezése: Járőr
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1 800-2 300
2. Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 50%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 50%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
1.    Pályatükör
3.1.    A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

5251

Rendőr

Rendőr járőr

3.1.3.

5251

Rendőr

Objektumőr és kísérő

3.1.4.

5251

Rendőr

Fogdaőr

3.2.     A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása
Bűnügyi, közrendvédelmi, közlekedési szakszolgálat ellátásával védi a közbiztonságot és a belső rendet.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
−    általános szolgálati feladatokat teljesíteni
−    szakterületéhez kapcsolódó eszközöket kezelni, használni
−    őrzési, objektum-, létesítményvédelmi és általános személyvédelmi feladatokat ellátni
−    járőrszolgálatot ellátni, intézkedéseket foganatosítani
−    személyes szabadságot nem-, továbbá személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket foganatosítani, kényszerítő eszközöket használni
−    csapatszolgálati feladatokat teljesíteni
−    tömegkezelési, tömegoszlatási, rendezvénybiztosítási feladatokat ellátni
−    közrendvédelmi feladatokat ellátni
−    határrendészeti és menekültügyi feladatok ellátásában részt venni
−    idegen nyelven kommunikálni
−    jogszerűen és szabályszerűen intézkedni
1.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi-rendőr)

szakképesítés

3.3.4.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Határrendészeti-rendőr)

szakképesítés

3.3.5.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közlekedési-rendőr)

szakképesítés

3.3.6.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közrendvédelmi-rendőr)

szakképesítés

2.    Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

4.4.

10370-12

Őr-járőrtársi feladatok

4.5.

10371-12

Csapatszolgálati feladatok

4.6.

10372-12

Járőri feladatok

3.    Vizsgáztatási követelmények
5.1.     A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
5.1.1.     Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.1.2.     Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.1.3.     A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás, és a területi rendőri szerv, valamint a képző intézmény által hitelesített, legalább elégséges szintet elérő értékelés.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymodulja

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

10370-12

Őr-járőrtársi feladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.5.

10371-12

Csapatszolgálati feladatok

írásbeli

5.2.6.

10372-12

Járőri feladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.     A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Rendőri intézkedés a gyakorlatban
A vizsgafeladat ismertetése: Komplex rendőri intézkedés végrehajtása vizsgahelyszínen, melyen keresztül lemérhető a vizsgázó alakiassága, fizikai felkészültsége, a szakszerű és jogszerű rendőri intézkedésre való felkészültsége, kommunikációja és eszközhasználati készsége. A közterületi intézkedést szimuláló feladatban jelzők és járőrtárs által támogatott feladat-végrehajtás történik.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Járőri szolgálati szakfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Csapatszolgálati, közbiztonsági és rendészeti jellegű feladatok számonkérése írásban
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Objektum-, személy- és vagyonvédelmi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc, válaszadási idő 20 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.     A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:
Amennyiben a teljesítendő írásbeli feladat eredménye nem éri el az 51%-ot, akkor az írásbeli vizsgatevékenység eredménye elégtelen. Sikertelen a szakmai vizsga, ha bármely teljesítendő vizsgatevékenység (gyakorlati írásbeli, szóbeli) eredményét elégtelenre értékeli a vizsgabizottság.
4.    Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Kényszerítő eszközök

6.6.

Tömegoszlatás speciális eszközei

6.7.

Szolgálati járművek

6.8.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.9.

Híradástechnikai eszközök

6.10.

Világító berendezés

6.11.

Forgalom elterelő eszközök

6.12.

Nyomtató

6.13.

Telefon, fax

6.14.

Járőr-, őr felszerelés

6.15.

Figyelést-, látást-, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

6.16.

Okmányminták

5.    Egyebek
7.1.     Megfeleltetés: Kizárólag a modulzáró vizsgák alóli felmentést biztosítják
Jelen részszakképesítés egyenértékűnek tekintendő a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet szerinti 52 861 06 0100 52 04 azonosítószámú Járőr részszakképesítéssel.
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A részszakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint
illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

51 861 02

Járőr

Országos Rendőr-főkapitányság

A 19. SORSZÁMÚ KATASZTRÓFAVÉDELMI ELŐADÓ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 861 03
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Katasztrófavédelmi előadó
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 350-450
2. Egyéb adatok
2. 1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető
munkakör(ök)

3.1.2.

5259

Egyéb személy- és
vagyonvédelmi foglalkozású

Polgári szervek, szervezetek,
gazdálkodó szervezetek védelmi
ügyintézői

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
Szakmai irányítás és felügyelet mellett, a természeti és civilizációs katasztrófák okozta veszélyekkel szemben a szervezet munkavállalóinak, anyagi javainak és a környezet megóvása érdekében, a polgári védelmi feladatokat előkészíti, szervezi, végrehajtja és ellenőrzi.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    veszélyazonosítást és veszélyelemzést végezni
−    terveket készíteni
−    polgári védelmi szervezeteket létrehozni és alkalmazni
−    részt venni szakmai területének szabályozásában
−    védelemszervezői tevékenységet végezni
−    veszélykezelésben részt venni
−    kapcsolatot tartani és együttműködni más szervezetekkel
−    részt venni a logisztikai biztosítás megszervezésében
−    védelmi létesítményeket kezelni
−    megalakított szervezeteket oktatni, felkészíteni
−    szakmailag tovább képezni magát
−    ellenőrzést végezni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

53 861 06

Katasztrófavédelmi főelőadó

Szakképesítés-ráépülés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10385-12

Polgári védelmi feladatok

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.     A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
5.1.1.     Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.1.2.    A szakképzést végző által kidolgozott képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz.
5.1.3.    A képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítése.
5.1.4.     A hiányzási óraszám nem haladhatja meg a képzési programban rögzített teljes óraszám 15%-át.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10385-12

Polgári védelmi feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Lakosság és anyagi javak védelme
A vizsgafeladat ismertetése: Veszélyhelyzettel kapcsolatos megelőzési feladat végrehajtása (veszélyelemzés, kockázatértékelés, hatásvizsgálat, térképi rögzítés, veszélyhelyzeti tervezés); veszélyhelyzet kezelési feladat megtervezése (riasztás, tájékoztatás, helyi-, távolsági védelem végrehajtása).
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Védelmi igazgatási, polgári védelmi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A helyi szintű védelmi igazgatás és a polgári védelem jogi alapjaival, irányításával, feladataival kapcsolatos ismeretek felmérése feleletválasztásos, feleletalkotásos és felelet kiegészítéses kérdések alapján.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Polgári védelmi szervezetek
A vizsgafeladat ismertetése: A munkahelyi, települési, területi és központi köteles polgári védelmi szervezetek, az önkéntes mentőszervezetek megalakításával, felkészítésével, mozgósításával és alkalmazásával kapcsolatos ismeretek, a központilag összeállított szóbeli vizsga kérdései a katasztrófavédelmi előadó szakmai ismeretek témaköreinek ismeretanyagát tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (ebből felkészülési idő:15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Informatikai eszközök (számítógép és perifériái)

6.3.

Szoftverek

6.4.

Térképészeti szakanyagok, rajzeszközök

6.5.

Egyéni felszerelés, védőeszközök

6.6.

Sugárzásmérő eszközök

6.7.

Vegyi felderítő eszközök

6.8.

Mintavevő felszerelés

6.9.

Meteorológiai felderítő eszközök

6.10.

Mentesítő eszközök és anyagok

6.11.

Építmény és gépészeti makettek

6.12.

Szállítóeszközök

6.13.

Oktató falitáblák, segédeszközök

6.14.

Infokommunikációs eszközök

7. Egyebek
7. 1.     Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

52 861 03

Katasztrófavédelmi előadó

Belügyminisztérium Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

7.3.    A képzésben résztvevők és vizsgázók részére az egyéni védőfelszereléseket a beiskolázó biztosítja.
7.4.    Amennyiben a képzésben résztvevő szakmai tevékenysége során műszaki mentő gépek, eszközök illetve vegyi mentő gépek, eszközök taktikai alkalmazásának igénye merül fel, a képző intézmény a képzés során ezen berendezések bemutatásához együttműködési megállapodás keretében is biztosíthatja a szükséges gépeket, eszközöket.
7.5.    A kijavított és értékelt írásbeli feladatot, az eredeti írásbeli vizsgafeladat egy példányát, valamint a javítási-értékelési útmutatókat a vizsga utolsó vizsgafeladatának megkezdése előtt el kell juttatni a vizsgaelnökhöz.
A 20. SORSZÁMÚ KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐELŐADÓ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-rápülés azonosító száma: 53 861 06
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Katasztrófavédelmi főelőadó
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-340
2. Egyéb Adatok
2. 1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 52 861 03 Katasztrófavédelmi előadó szakképesítés
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel
betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5259

Egyéb személy és vagyonvédelmi foglalkozású

Polgári szervek, szervezetek, gazdálkodó szervezetek védelmi ügyintézői, védelmi vezetői

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása
−    a természeti és civilizációs katasztrófák okozta veszélyekkel szemben a szervezet munkavállalóinak, anyagi javainak és a környezet megóvása érdekében a katasztrófavédelmi feladatokat tervezi, szervezi, a végrehajtást irányítja és ellenőrzi
−    a közreműködő szervezetek közötti együttműködést megszervezi, koordinálja
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    integrált kockázatértékelést végezni
−    terveket készíteni
−    koordinálni a szervezetek katasztrófavédelemmel kapcsolatos tervező, szervező tevékenységét
−    polgári védelmi szervezeteket létrehozni és alkalmazni
−    döntés-előkészítést végezni
−    részt venni szakmai területének szabályozásában
−    védelemszervezői tevékenységet végezni
−    veszélykezelésben részt venni
−    kapcsolatot tartani és együttműködni más szervezetekkel
−    részt venni a készletképzésben és a készletgazdálkodásban
−    védelmi létesítményeket kezelni
−    megalakított szervezetek felkészítését irányítani
−    szakmailag továbbképezni magát
−    ellenőrzést végezni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 03

Katasztrófavédelmi előadó

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10386-12

Katasztrófavédelmi feladatok

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
5.1.1.    Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.1.2.    A szakképzést végző által kidolgozott képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz.
5.1.3.    A képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítése.
5.1.4.    A hiányzási óraszám nem haladhatja meg a képzési programban rögzített teljes óraszám 15%-át.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga
vizsgatevékenysége

5.2.3.

10386-12

Katasztrófavédelmi feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Lakosság és anyagi javak védelme
A vizsgafeladat ismertetése: Veszélyhelyzettel kapcsolatos megelőzési feladat (veszélyelemzés, kockázatértékelés, hatásvizsgálat, térképi rögzítés, veszélyhelyzeti tervezés) végrehajtásának koordinálása, irányítása, veszélyhelyzet kezelési feladatterv (riasztás, tájékoztatás, helyi-, távolsági védelem végrehajtása) értékelése, a feladat végrehajtásának irányítása
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A katasztrófák elleni védekezés megszervezése
A vizsgafeladat ismertetése: A védelemigazgatás, a polgári védelem jogi alapjaival, irányításával, feladataival, az iparbiztonsági feladatok tervezésével, szervezésével kapcsolatos ismeretek felmérése feleletválasztásos, feleletalkotásos és felelet kiegészítéses kérdések alapján
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Katasztrófák elleni védekezés munkahelyi, települési, területi és központi szinten.
A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított szóbeli vizsga kérdései a katasztrófavédelmi főelőadó szakmai képzés témaköreinek ismeretanyagát tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő:15 perc, válaszadásidő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Informatikai eszközök (számítógép és perifériái)

6.3.

Szoftverek

6.4.

Térképészeti szakanyagok, rajz- és íróeszközök

6.5.

Szállítóeszközök

6.6.

Infokommunikációs eszközök

6.7.

Oktatástechnikai eszközök

7. Egyebek
7.1.     Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai
jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 06

Katasztrófavédelmi főelőadó

Belügyminisztérium Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

7.3.    A kijavított és értékelt írásbeli feladatot, az eredeti írásbeli vizsgafeladat egy példányát, valamint a javítási-értékelési útmutatókat a vizsga utolsó vizsgafeladatának megkezdése előtt el kell juttatni a vizsgaelnökhöz.
A 21. SORSZÁMÚ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZAKELŐADÓ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 861 04
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Katasztrófavédelmi szakelőadó
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-800
2. Egyéb adatok
2. 1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető
munkakör(ök)

3.1.2.

5259

Egyéb személy és vagyonvédelmi foglalkozású

Hivatásos katasztrófavédelmi szervnél hivatásos jogviszonyban betölthető beosztások

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
−    irányítás mellett részfeladatokat lát el a katasztrófák megelőzésében, a katasztrófák elhárítására való felkészülésben, a katasztrófák elleni védekezésben és a következményeik felszámolásában
−    felügyelet mellett ellenőrzésekben vesz részt
−    részt vesz a lakosság polgári védelmi felkészítésében, a polgári védelmi szervezetek létrehozásában, megalakításában, képzésében és továbbképzésében, mozgósításában és alkalmazásában
A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    informálódni és kommunikálni
−    veszélyazonosítást és veszélyelemzést végezni
−    terveket készíteni
−    szervezeteket létrehozni és működtetni
−    döntés előkészítést végezni
−    részt venni szakmai területének szabályozásában
−    védelemszervezői tevékenységet végezni
−    veszélykezelésben részt venni
−    kapcsolatot tartani és együttműködni
−    részt venni készletképzésben és a készletgazdálkodásban
−    védőlétesítményeket kezelni
−    oktatni, felkészíteni
−    adatkezelést és adminisztrációs feladatokat végezni
−    ellenőrzést végezni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

53 861 07

Katasztrófavédelmi referens

szakképesítés-ráépülés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

4.4.

10389-12

A polgári védelmi tevékenység megszervezése és működtetése

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
5.1.1.    Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.1.2.    A szakképzést végző által kidolgozott képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz.
5.1.3.    A képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítése.
5.1.4.    A hiányzási óraszám nem haladhatja meg a képzési programban rögzített teljes óraszám 15%-át.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10352-12

Rendvédelmi alapfeladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.4.

10389-12

A polgári védelmi tevékenység megszervezése és működtetése

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Rendvédelmi alapfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázó feltételezett szituációról az alaki szabályoknak megfelelő, szóbeli jelentést, majd a kapott utasításnak megfelelően írásbeli jelentést tesz.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: A lakosság és anyagi javak védelme
A vizsgafeladat ismertetése: Veszélyhelyzettel kapcsolatos megelőzési feladat végrehajtása (veszélyelemzés, kockázatértékelés, hatásvizsgálat, térképi rögzítés, veszélyhelyzeti tervezés), veszélyhelyzet kezelés során jelentkező lakosság és anyagi javak védelmét szolgáló feladat megoldása.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Rendvédelmi alapfeladatok, védelmi igazgatási, polgári védelmi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: Hivatásos katasztrófavédelmi szervek feladatainak rendszere, rendvédelmi alapfeladatok, a szolgálatteljesítésre vonatkozó jogszabályok, előírások ismerete és alkalmazása.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Polgári védelmi szervezetek megalakítása, felkészítése, alkalmazása
A vizsgafeladat ismertetése: A munkahelyi, települési, területi és központi köteles polgári védelmi szervezetek, az önkéntes mentőszervezetek megalakításával, felkészítésével, mozgósításával és alkalmazásával kapcsolatos ismeretek.
A központilag összeállított szóbeli vizsga kérdései a katasztrófavédelmi szakelőadó szakmai képzés témaköreinek ismeretanyagát tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő: 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.     A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidő-szakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Informatikai eszközök (számítógép és perifériái)

6.3.

Szoftverek

6.4.

Térképészeti szakanyagok, rajzeszközök

6.5.

Egyéni védőfelszerelés, szűrő és szigetelő típusú védőeszközök

6.6.

Sugárzásmérő eszközök

6.7.

Vegyi felderítő eszközök

6.8.

Mintavevő felszerelés

6.9.

Meteorológiai felderítő eszközök

6.10.

Ex-Ox-Tox - mérők

6.11.

Mentesítő eszközök és anyagok

6.12.

Építmény és gépészeti makettek

6.13.

Műszaki mentő gépek, eszközök

6.14.

Vegyi mentő gépek, eszközök

6.15.

Szállítóeszközök

6.16.

Oktató falitáblák, segédeszközök

6.17.

Infokommunikációs eszközök

6.18.

Oktatástechnikai eszközök

7. Egyebek
7.1.     Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

52 861 04

Katasztrófavédelmi szakelőadó

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A 22. SORSZÁMÚ KATASZTRÓFAVÉDELMI REFERENS MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 861 07
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Katasztrófavédelmi referens
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 200-300
2. Egyéb adatok
2. 1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: 52 861 04 Katasztrófavédelmi szakelőadó szakképesítés
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető
munkakör(ök)

3.1.2.

5259

Egyéb személy- és vagyonvédelmi foglalkozású

Hivatásos katasztrófavédelmi szervnél zászlósi rendfokozattal rendszeresített beosztások

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
−    önállóan vagy elöljárói felügyelet mellett katasztrófavédelmi, polgári védelmi, iparbiztonsági feladatokat lát el
−    közreműködik megelőző tűzvédelmi (oktatási) feladatok megoldásában
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    tájékozódni és kommunikálni
−    alkalmazni a közigazgatási hatósági eljárás szabályait
−    tűzvédelmi, iparbiztonsági és polgári védelmi ismereteket alkalmazni
−    kockázatelemzést, bevetéselemzést végezni
−    terveket készíteni
−    szervezeteket létrehozni és működtetni
−    döntés-előkészítést végezni
−    részt venni szakmai területének szabályozásában
−    közreműködni hatósági, szakhatósági eljárásban
−    védelemszervezői tevékenységet végezni
−    veszélykezelésben közreműködni
−    kapcsolatot tartani és együttműködni
−    logisztikai támogatást tervezni, szervezni
−    védőlétesítményeket kezelni
−    oktatást, felkészítést tervezni, szervezni és végrehajtani
−    adatkezelést és adminisztrációs feladatokat végezni
−    ellenőrizni, értékelni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 861 04

Katasztrófavédelmi szakelőadó

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10387-12

A katasztrófavédelmi referens tevékenysége

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
5.1.1.    Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.1.2.    A szakképzést végző által kidolgozott képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségeinek eleget tesz.
5.1.3.    A képzési programban előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítése.
5.1.4.    A hiányzási óraszám nem haladhatja meg a képzési programban rögzített teljes óraszám 15%-át.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga
vizsgatevékenysége

5.2.3.

10387-12

A katasztrófavédelmi referens tevékenysége

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Az állami katasztrófavédelem feladatainak megszervezése
A vizsgafeladat ismertetése: Feltételezett helyzet alapján a katasztrófavédelmi referens tervezési, szervezési feladatainak megoldása a lakosság és anyagi javak védelme érdekében.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A polgári védelmi, az iparbiztonsági és a tűzvédelmi feladatok szervezeti és irányítási rendszere, tervezése, szervezése, végrehajtása és ellenőrzése az illetékességi területen belül.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a katasztrófavédelmi referens szakmai képzés témaköreinek ismeretanyagát tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (ebből felkészülési idő:30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Informatikai eszközök (számítógép és perifériái)

6.3.

Szoftverek

6.4.

Térképészeti szakanyagok, rajzeszközök

6.5.

Terület, település, munkahely leírás (gyakorló)

6.6.

Katasztrófavédelmi mobil laboratórium

6.7.

Építmény és gépészeti makettek

6.8.

Műszaki- és vegyimentő szerek, eszközök

6.9.

Infokommunikációs eszközök

6.10

Oktatástechnikai eszközök

6.11.

Szállítóeszközök

7. Egyebek
7. 1.     Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

53 861 07

Katasztrófavédelmi referens

Belügyminisztérium Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

7.3.    A képzésben résztvevők és a vizsgázók részére az egyéni védőfelszereléseket a beiskolázó biztosítja.
A 23. SORSZÁMÚ KÉMÉNYSEPRŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 32 853 02
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Kéményseprő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1000
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.    Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat:
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 30%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 70%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör

3.1.2.

7915

Kéményseprő, épületszerkezet tisztító

kéményseprő, kéményvizsgáló, tüzelőberendezés tisztító, légcsatorna tisztító

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
Égéstermék-elvezetők tisztításával, üzembe helyezésével összefüggő feladatokat lát el, tüzelőberendezéseket és légcsatornákat tisztít és tüzelés- és légtechnikai méréseket végez.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    égéstermék-elvezetőt tisztítani
−    égéstermék-elvezetőt ellenőrizni, vizsgálni
−    égéstermék-elvezetőn hibákat feltárni
−    égéstermék-elvezetővel kapcsolatban szaktanácsot adni
−    égéstermék-elvezetőhöz kapcsolódó méréseket végezni
−    építész és gépész tervet olvasni
−    tüzelőberendezés égéstermék oldalát tisztítani
−    tüzeléstechnikai mérést végezni
−    légcsatornát tisztítani
−    légtechnikai mérést végezni
−    munkával kapcsolatos dokumentációt kitölteni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10390-12

Égéstermék elvezetés

4.4.

10391-12

Tüzelés-, és légtechnika

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10390-12

Égéstermék elvezetés

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

10391-12

Tüzelés-, és légtechnika

gyakorlati, írásbeli

A modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt vizsgatevékenység legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: égéstermék-elvezető ellenőrzése, tisztítása, vizsgálata
A vizsgafeladat ismertetése: Az égéstermék-elvezető megközelítése, átvizsgálása, kitisztítása, égéstermék maradéktalan eltávozásának ellenőrzése, égési levegő utánpótlás ellenőrzése, szén-monoxid mérése, égéstermék-elvezető szivárgási érték vizsgálata, szükséges adminisztráció elkészítése
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 34%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: tüzelőberendezés égéstermék oldali tisztítása, tüzeléstechnikai mérése
A vizsgafeladat ismertetése: A tüzelőberendezés szemrevételezése, tisztítási munkálatok előkészítése, tisztítás, az üzemkész állapot visszaállítása, tüzeléstechnikai mérés feltételeinek kialakítása, tüzeléstechnikai mérés, mérési eredmények kiértékelése.
A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%
C)    A vizsgafeladat megnevezése: légtechnikai berendezés tisztítása, ellenőrzése, vizsgálata
A vizsgafeladat ismertetése: A légtechnikai berendezés szemrevételezése, tisztítási munkálatok előkészítése, tisztítás, az üzemkész állapot visszaállítása, az eltávolított szennyeződés kezelése, áramló közeg mennyiségének mérése.
A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Égéstermék-elvezetés, tüzelés-, és légtechnikai berendezések ismertetése
A vizsgafeladat ismertetése: Szakrajz, szakmai számítások, mértékegységek átszámítása, anyagismeret, hő- és áramlástechnika, jogszabályok, szabványok, műszaki előírások, munka-, tűz-, és környezetvédelem
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Az égéstermék-elvezetők, tüzelő- és légtechnikai berendezések kialakításai, típusai, fajtái, szerkezetük és működésük, tisztítási-, ellenőrzési- és vizsgálati technológiák, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (ebből felkészülési idő: 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: a sikeres vizsgához vizsgatevékenységenként 50% feletti teljesítményt kell elérni.
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Gumitalpú bakancs

6.3.

Gumicsizma

6.4.

Kéményseprő alsó-, felső munkaruha (formaruha)

6.5.

Saválló munkaruha (alsó, felső)

6.6.

Derékszíj

6.7.

Válltáska

6.8.

Szájkendő

6.9.

Sapka

6.10.

Védősisak

6.11.

Térd és könyökvédő

6.12.

Védőkesztyű

6.13.

Kapin (fejvédő kámzsa)

6.14.

Védőszemüveg

6.15.

Védőálarc

6.16.

Porálarc

6.17.

Friss-levegős készülék

6.18.

Zuhanásgátló

6.19.

Munkaöv

6.20.

Zseblámpa

6.21.

Törpefeszültségű műhelylámpa

6.22.

Kéménykulcs

6.23.

Kézi kefe (partvis)

6.24.

Kaparóvas

6.25.

Koromvonó

6.26.

Ipari porszívó

6.27.

Kéményseprű

6.28.

Égető kanna (gázolajos, vagy PB-s)

6.29.

Csőkefe (többféle hosszúságú és anyagú szárak, különböző anyagú és méretű kefefejekkel)

6.30.

Tolókefe (többféle hosszúságú és anyagú szárak, különböző anyagú és méretű kefefejekkel)

6.31.

Pumkefe (különböző anyagú és méretű)

6.32.

Pumkefeszár (hajlékony, vagy merev)

6.33.

Golyós-kötél kéménycsigával (különböző anyagú és méretű golyókkal)

6.34.

Rugósaparát (különböző méretekben)

6.35.

Égéstermék-visszaáramlást érzékelő műszer

6.36.

Helyiséglevegő CO mérőműszer

6.37.

Helyiséglevegő CH mérőműszer

6.38.

Kéményvizsgáló tükör, páralemez

6.39.

Kéménymérce, mérőszalag

6.40.

Kéményvizsgáló ipari kamera

6.41.

Endoszkóp

6.42.

Digitális fényképezőgép

6.43.

Füstpatron

6.44.

Szivacsdugók füstnyomás próbához (különböző méretben és formában)

6.45.

Szivárgási-érték mérőműszer, tartozékaival

6.46.

Huzatmérő

6.47.

Koromszám mérő

6.48.

Felületi hőmérő

6.49.

Tüzeléstechnikai mérőműszer

6.50.

Kézi elektromos fúrógép, fémfúró szárakkal

6.51.

Elektromos hosszabbító

6.52.

Dugulásjelző műszer

6.53.

Rádió adó-vevő

6.54.

Légnyomásmérő

6.55.

Levegőnedvesség-tartalommérő

6.56.

Kazántisztító kefeszárak (különböző anyagú és hosszúságú)

6.57.

Kazántisztító kefefejek (különböző anyagú, méretű és formájú)

6.58.

Drótkefe

6.59.

Szélsebességmérő

6.60.

Áramlási sebességmérő

6.61.

Áramlóközeg mennyiségmérő

6.62.

Légcsatorna tisztító kefefejek (különböző méretben és anyagból)

6.63.

Légcsatorna tisztító kefefejeket meghajtó szárak (bovdenek)

6.64.

Légcsatorna tisztító kefefejeket meghajtó gépi berendezés

6.65.

Elszívóventilátor

6.66.

Szűrőzsák

6.67.

Csavarhúzókészlet

6.68.

Kulcskészletek (villás-, francia-, imbuszkulcs készlet)

6.69.

Fogók (svéd-, kombinált-, csípő-, laposfogó)

6.70.

Csavarlazító

6.71.

Vasfűrész

6.72.

Sarokcsiszoló

6.73.

Tolómérő

6.74.

Fázisceruza

6.75.

Munkavégzéshez szükséges nyomtatványok

7. Egyebek
7.1.    Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

32 853 02

Kéményseprő

Belügyminisztérium

7.3.    Szervezett képzésben való részvétel kötelező. A hiányzás mértéke az órák 20%-át nem haladhatja meg.
A 24. SORSZÁMÚ KÖRZETI MEGBÍZOTT MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1.    Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 861 04
1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Körzeti megbízott
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 300-500
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.        Szakmai előképzettség: 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes szakképesítés
2.3.        Előírt gyakorlat: 2 év rendőr szakmai gyakorlat
2.4.        Egészségügyi alkalmassági követelmények: –
2.5.        Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.        Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.        Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %
2.8.        Szintvizsga: –
2.9.        Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
3. Pályatükör
3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5361

Rendőr

Körzeti megbízott

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása
Bűnügyi, közrendvédelmi, közlekedés- és igazgatásrendészeti szakszolgálat ellátásával védi a közbiztonságot és a belső rendet.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
−    végezni a körzeti megbízott általános feladatait
−    végezni a körzeti megbízott bűnügyi feladatait
−    végezni a körzeti megbízott közlekedési és speciális közlekedésrendészeti feladatait,
−    az iratkezelési szabályok alapján nyilvántartani és kezelni a részére kiadott ügyiratokat és okmányokat, végezni a nyilvántartott személyek ellenőrzését
−    együttműködni az illetékességi területén működő települési önkormányzattal
−    megtervezni - az elöljárótól kapott szempontok alapján – szolgálatát
−    felkészülni a szolgálatára irányuló ellenőrzésekre és együttműködni az ellenőrzések során
−    végezni a körzeti megbízotti elemző-értékelő tevékenységét
−    végezni körzeti megbízott bűnmegelőzési feladatait
−    végezni a körzeti megbízott statisztikai feladatait
−    bűnügyi iratok informatikai eszközökkel történő dokumentálását alkalmazni
−    a jogsértő cselekményeket felismerni, megszakítani, intézkedni bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén
−    adatot, információt gyűjteni, ellenőrizni, megkeresést végrehajtani
−    bizonyítási cselekményeket végrehajtani és dokumentálni
−    büntetőeljárási kényszerintézkedéseket végrehajtani és dokumentálni
−    elvégezni az áldozatvédelemmel és a családon belüli erőszakkal kapcsolatos egyes feladatokat
−    intézkedni saját elhatározásából, felkérésre vagy utasításra, melynek során a jogszerűséget betartani
−    szakszerűség, arányosság, objektivitás, biztonság és eredményesség követelményeit betartani
−    szolgálata ellátása során lőfegyvert használni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Bűnügyi-rendőr)

szakképesítés

3.3.4.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes
(Határrendészeti-rendőr)

szakképesítés

3.3.5.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes (Közlekedési-rendőr)

szakképesítés

3.3.6.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes
(Közrendvédelmi-rendőr)

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10408-12

Körzeti megbízotti feladatok

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

 

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenységei

5.2.3.

10408-12

Körzeti megbízotti feladatok

gyakorlati, szóbeli

5.2.4.     A képzés foglalkozásain való részvétel, a gyakorlati feladatok megoldásában való közreműködés, a személyre kiadott feladatok végrehajtása, és a szakmai gyakorlat feladat megoldásainak adott határidőig történő leadása.
5.2.5.     A hiányzás mértéke a kontakt foglalkozási órák 20%-át nem haladja meg.
5.2.6.     Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Körzeti megbízotti gyakorlati feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Szituációs gyakorlatok, közlekedési, Neozsaru rendszerben elvégzendő adminisztrációs tevékenység, közrendvédelmi szituáció, illetve különböző bűnügyi helyzetek megoldása
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Körzeti megbízotti szakfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc, válaszadási idő 20 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fegyverzet

6.3.

Lövedékálló mellény

6.4.

Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői

6.5.

Szolgálati járművek

6.6.

Számítógép és perifériái (informatikai eszközök)

6.7.

Híradástechnikai eszközök

6.8.

Mérőeszközök

6.9.

Világító berendezés

6.10.

Forgalom elterelő eszközök

6.11.

Videokamera

6.12.

Fényképezőgép

6.13.

Nyomtató

6.14.

Figyelést, látást, tájékozódást segítő eszközök, berendezések

7. Egyebek
7.1.    Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító száma

A szakképesítés-ráépülés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

55 861 04

Körzeti megbízott

Országos Rendőr-főkapitányság

A 25. SORSZÁMÚ KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés azonosító száma: 52 861 05
1.2.     Szakképesítés megnevezése: Közterület-felügyelő
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 300-500
2. Egyéb adatok
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –
1.    Pályatükör
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör

3.1.2.

5256

Közterület-felügyelő

Közterület-felügyelő

3.2.     A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
–    a felügyelő feladatait az önkormányzat illetékességi területén lévő közterületen, az önkormányzat intézményeinek, gazdasági szervezeteinek területén, valamint az önkormányzat tömegközlekedési feladatának ellátása során üzemeltetett tömegközlekedési eszköz szerződésszerű használatának ellenőrzése során látja el
−    szabálysértési és közigazgatási hatósági eljárást kezdeményez, helyszíni bírságot szab ki, illetve helyreállítja a közterület eredeti rendjét
A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    hatósági intézkedést folytatni
−    védeni a közterület rendjét és tisztaságát
−    alkalmazni a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat, és egyéb jogi normákat, valamint a speciális szakmai, továbbá etikai szabályokat
−    ellenőrizni a közterület jogszerű, engedélyhez kötött használatát
−    segíteni a hajléktalan ellátás alapfeladatait
−    közreműködni az önkormányzati vagyon védelmében, részt venni az önkormányzat közterületi rendezvényein
−    részt venni az önkormányzati tulajdonú közösségi tömegközlekedési eszközök rendeltetésszerű használatának ellenőrzésében
−    ellenőrizni az útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenységet, és a súlykorlátozás szabályainak betartását
−    közreműködni az állategészségügyi és állatrendészeti feladatok ellátásában
−    ügyeleti, koordináló feladatokat ellátni a település üzemeltetésében résztvevő szervezetekkel
−    jogszabályi felhatalmazás alapján részt venni a közlekedési szabályszegők, illetve tiltott, közösségellenes magatartást tanúsítók közigazgatási helyszíni bírságolásában, illetve feljelentésében
−    részt venni a szabálysértési és közigazgatási eljárások kezdeményezésében, lefolytatásában, törvény illetve önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben lefoglalást vagy elkobzást kezdeményezni, illetve ruházat, csomag és gépjármű átvizsgálást végrehajtani
−    részt venni a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közrend és a közbiztonság védelmében
−    közreműködni a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében
−    részt venni a térfigyelő rendszerek üzemeltetésében
−    közveszély esetén a szakmai szabályok szerint intézkedni
−    segítséget nyújtani a hozzá forduló állampolgároknak, szükség esetén részt venni az alapszintű elsősegélyellátásban
−    kezelni a hírösszeköttetést biztosító eszközöket
−    közreműködni a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében
−    jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás, illetve a törvényben felsorolt veszélyhelyzetek elhárítása érdekében kényszerítő és önvédelmi eszközt alkalmazni
−    a jogszabályokban meghatározott esetekben közreműködni a jármű elszállításában, illetve kerékbilincset alkalmazni
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

4. Szakmai követelmények

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10392-12

Közterület-felügyelő feladatai

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymodulja

5.2.2

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga
vizsgatevékenysége

5.2.3.

10392-12

Közterület-felügyelő feladatai

írásbeli

A szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáróvizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Adott szituációs közterület-felügyelői összetett feladat
A vizsgafeladat ismertetése: Felvilágosítás adása, intézkedés végrehajtása, (térfelügyeleti) megfigyelés, kapcsolódó mérések elvégzése, szabálytalanságok tényének rögzítése és a szükséges intézkedések megtétele, okmányok kitöltése, konfliktuskezelés, az önvédelmi fogások, rendszeresített támadáselhárító és kényszerítő eszközök alkalmazásának bemutatása.
A vizsgafeladat időtartama: 75 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 75%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: –
A vizsgafeladat ismertetése: –
A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –
5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: A közterület-felügyelő hatáskörébe tartozó szituációs feladatok értelmezése, és a hozzá kapcsolódó jogszabályi háttér ismertetése
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza
A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (ebből felkészülési idő: 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%
5.4.     A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

fényképezőgép/videokamera

6.3.

rádiótelefon/mobiltelefon

6.4.

kerékbilincs

6.5.

zseblámpa

6.6.

támadáselhárító eszközök, kényszerítő eszközök (pl. könnygáz spray, kézbilincs, rendőrbot)

6.7.

megkülönböztető formaruha

6.8.

gumikesztyű

6.9.

láthatósági mellény

6.10.

irodatechnikai/számítástechnikai eszközök

7. Egyebek
7.1.    Validáció: –
7.2.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések tekintetében a szakmai kamarai jogkör gyakorlására, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezet:

A

B

C

7.2.1.

azonosító
száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés ágazat/ szakirány szerint illetékes szakmai kamarai jogkör gyakorló szerv, szervezet

7.2.2.

52 861 05

Közterület-felügyelő

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 54 345 01
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Közszolgálati ügyintéző
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: –
2. Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.     Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra
3. Pályatükör
3.1.     A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

4229

Egyéb ügyfélkapcsolati foglalkozású

Ügyfélszolgálati ügyintéző

3.1.3.

4136

Iratkezelő, irattáros

Ügykezelő, Irattáros

3.1.4.

4112

Általános irodai adminisztrátor

Adminisztrációs ügyintéző, Dokumentációs ügyintéző

3.1.5

3654

Hatósági engedélyek kiadásával foglalkozó ügyintéző

Földhivatali hatósági ügyintéző, hatósági ügyintéző (szociális terület, okmányirodai feladatok)

3.2.     A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
A Közszolgálati ügyintéző munkája során személyesen, írásban, telefonon vagy elektronikus kommunikációs csatornákon fogadja az ügyfelek megkereséseit. Kezeli a felmerült problémákat, felvilágosítást, tájékoztatást nyújt az ügyfelek részére, válaszol a szolgáltatásokkal vagy eljárásokkal kapcsolatos kérdésekre. Közigazgatási eljárás keretén belül ügyeket kezel, jogkörében meghatározott eljárásokat folytat le. Gépírás, szövegszerkesztés tudás birtokában adminisztratív és dokumentációs feladatokat lát el. Ügyviteli feladatokat lát el.
A szakképesítéssel rendelkező képes
−    külső és belső kapcsolattartást és kapcsolat lezárását szolgáló iratokat, leveleket, egyéb dokumentumokat készíteni, szerkeszteni, sokszorosítani, kezelni, tárolni
−    számítógépes ügyviteli és iktató programcsomagokat alkalmazni
−    ellátni a feladatkörébe tartozó irodai készletgazdálkodási, adminisztrációs feladatokat, közigazgatási eljárás keretén belül jogkörében hivatalból vagy kérelemre hatósági eljárást, vagy hatósági ellenőrzést lefolytatni, végezni
−    ügyviteli munkafolyamatokat szervezni és irányítani
−    irodatechnikai, információs és kommunikációs eszközöket, berendezéseket kezelni, használni
−    ügyintézői feladatokat ellátni
−    ügyfélszolgálati feladatokat ellátni
−    leíró feladatokat végezni
−    feladatkörébe tartozó eljárást lefolytatni
−    döntés-előkészítést végezni
−    tájékoztatást adni, adatszolgáltatást végezni szóban és írásban
−    iratkezelési feladatokat és adminisztratív teendőket ellátni
−    feladatkörébe tartozó közigazgatási ügyekben döntés-előkészítést és támogató feladatokat végezni
−    ellátni a munkakörébe tartozó ügycsoporttal összefüggő feladatokat
−    önállóan végezni a hatáskörébe tartozó közigazgatási eljárási ügyeket
−    ügyfélfogadást, ügyfélszolgálatot végezni
−    végigvinni a munkakörébe tartozó jogi, igazgatási eljárásokat
−    kezelni a felmerülő ügyfélkonfliktusokat,
−    alkalmazni a hatékony kommunikáció elemeit
−    ügyintézést, eljárást lefolytatni különböző ügyek kapcsán, ügyviteli és/vagy érdemi feladatokat ellátni
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 345 04

Közszolgálati ügykezelő

szakképesítés

3.3.4.

34 861 01

Rendészeti őr

szakképesítés

3.3.5.

54 861 01

Rendőr tiszthelyettes
(a szakmairány megjelölésével)

szakképesítés

4. Szakmai követelmények

 

A

B

4.1.

azonosító száma

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak megnevezése

4.2.

11555-16

Ügykezelés a közszolgálatban

4.3.

11632-16

Közszolgálati ügyintéző alapfeladatok

4.4.

11559-16

E-közigazgatási ismeretek

4.5.

11560-16

Ügyfélszolgálati kommunikáció magyar és idegen nyelven

4.6.

11385-12

Magyar- és idegen nyelvű panaszkezelés

4.7.

11553-16

Rendvédelmi szervek és alapfeladatok

4.8.

11552-16

Önvédelem és intézkedéstaktika

5. Vizsgáztatási követelmények
5.1.     A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

5.3.     A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Ügyfélfogadás
A vizsgafeladat ismertetése: A megadott paraméterek alapján helyzetgyakorlat keretében ügyfél fogadása, kiszolgálása, az ügynek megfelelő adminisztráció meghatározása.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (felkészülési idő 5 perc, válaszadási idő10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Hivatalos levél, dokumentum szerkesztése
A vizsgafeladat ismertetése: A hardvereszközök és az operációs rendszer előkészítése után egy kb. 1000 leütés terjedelmű, folyamatosan írott vagy részben felülírt, javított, korrektúrázott nyomtatott formátumú szöveget és megadott adatokat begépeli; a dokumentumot megszerkeszti a dokumentumok készítésének szokásai szerint és a megadott utasítások alapján. Az elkészült dokumentumot kinyomtatja.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
C)    A vizsgafeladat megnevezése: Ügyiratkezelés
A vizsgafeladat ismertetése: Beérkező dokumentumok iktatása a megadott paraméterek alapján.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (felkészülési idő 5 perc, válaszadási idő10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%
5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Közszolgálati ügyintéző szakmai ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szakképesítés témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése. Témakörök: közigazgatási eljárás ismeretek, ügykezelési ismeretek, E-közigazgatási ismeretek.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.3.3.     Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő: 10 perc, válaszadási idő 20 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.4.     A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A komplex szakmai vizsgáztatás lebonyolításában, a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendeletben meghatározottak az irányadók.
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv weblapján érhetők el.
5.5.     A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:
Amennyiben a teljesítendő írásbeli feladat eredménye nem éri el az 51%-ot, akkor az írásbeli vizsgatevékenység eredménye elégtelen. Sikertelen a szakmai vizsga, ha bármely teljesítendő vizsgatevékenység (gyakorlati, írásbeli, szóbeli) eredményét elégtelenre értékeli a vizsgabizottság.
6. Eszköz- és felszerelési jegyzék

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szkenner

6.4.

Nyomtató

6.5.

Fénymásoló

6.6.

Telefon

6.7.

Fax

6.8.

Irodai Szoftverek

6.9.

Nyomtatványok

6.10.

Iratmegsemmisítő

6.11.

Hangrögzítő

6.12.

CD-jogtár

6.13.

Internet hozzáférés

6.14.

Irodaszerek

6.15.

Hivatali nyomtatványok (másolatok)

6.16.

Szakmai okmányok

6.17.

Iktató könyv

6.18.

Postakönyv

6.19.

Iktató szoftver

7. Egyebek
7.1.     Jelen szakképesítés megszerzésével kormányzati ügykezelői munkakörben a résztvevő mentesül az ügykezelői alapvizsga letétele alól.
7.2.     Jelen szakképesítés megszerzése Kormányablak ügyintéző munkakör betöltésére jogosít.
7.3.     A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Közszolgálati ügyintéző szakképesítés tekintetében a Belügyminisztérium látja el.

 

A

B

C

7.3.1.

azonosító száma

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés
ágazat/szakmairány szerint
illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.3.2.

54 345 01

Közszolgálati ügyintéző

Belügyminisztérium

A 27. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYKEZELŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
1.1.     A szakképesítés azonosító száma: 52 345 04
1.2.     Szakképesítés megnevezése: Közszolgálati ügykezelő
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.     Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1700-2000
2. Egyéb adatok
2.1.     A képzés megkezdésének feltételei: –
2.1.1.     Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.     Bemeneti kompetenciák: –
2.2.     Szakmai előképzettség: –
2.3.     Előírt gyakorlat: –
2.4.     Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5.     Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
2.6.     Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7.     Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8.     Szintvizsga: –
2.9.     Az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama iskolai rendszerű szakképzés esetén: –
3. Pályatükör
3.1.     A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5254

Vagyonőr, testőr

Személy- és vagyonőr,
Felvezető, Őrparancsnok, Őrségparancsnok

3.1.3.

9238

Egyéb egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozások

Parkolóőr

3.1.4.

9231

Portás, telepőr, egyszerű őr

Ipari, kereskedelmi intézet, Oktatási intézmény, egészségügyi intézmény portása, Múzeumi teremőr

3.1.5.

5256

Közterület-felügyelő

Közterület-felügyelő

3.1.6

4114

Adatrögzítő adminisztrátor

Adatrögzítő adminisztrátor

3.2.     A szakképesítés munkaterületének rövid leírása
A Közszolgálati ügykezelő a szakképesítéssel rendelkező személy szakképesítése tekintetében megnevezve Közszolgálati ügykezelő a szakmai ismereteinek megfelelő, az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelő irányítással, vagy önállóan végzi el.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    őrzést végezni különböző védelmi szintű létesítményekben,
−    ellátni a belső és a közterületi járőrszolgálatot, helyszín-ellenőrzést végezni a riasztásra kivonuló szolgálat tagjaként,
−    szállítmánykísérési feladatokat végezni,
−    biztosítani a pénz-, értékszállítást a létesítmény területén,
−    parkolási ellenőrként szolgálatot teljesíteni,
−    intézkedni rendkívüli eseményekkor, szükséghelyzetekben, közveszély-elhárításban,
−    elfogni a bűncselekményen és szabálysértésen tetten ért személyt,
−    eltávolítani a rendezvényt akadályozó, zavaró személyeket,
−    kezelni az összeköttetésre szolgáló és a telepített biztonságtechnikai eszközöket, rendszereket,
−    alkalmazni a támadáselhárító eszközöket és a kényszerítő testi erőt a szakmai szabályok szerint,
−    személyek és gépjárművek be- és kiléptetését végezni az őrutasításban előírtak szerint,
−    a szállítmányok, csomagok, okmányok ellenőrzését végezni az őrutasításban előírtak szerint,
−    tájékoztatást adni az ügyfeleknek az intézkedés indokáról, a felhatalmazásáról, az intézkedés elleni panaszkezelés eljárásáról,
−    helyszínbiztosítást végezni,
−    elsősegélynyújtást és újraélesztést végezni,
−    elemezni az információkat és rögzíteni a szolgálati dokumentumokban,
−    szolgálatot felvenni, és átadni,
−    együttműködni a feladatvégrehajtásban érintett hatóságokkal,
−    konfliktus- és stresszkezelést végezni,
−    hatósági intézkedést folytatni,
−    védeni a közterület rendjét és tisztaságát,
−    alkalmazni a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat, és egyéb jogi normákat, valamint a speciális szakmai, továbbá etikai szabályokat,
−    ellenőrizni a közterület jogszerű, engedélyhez kötött használatát;
−    segíteni a hajléktalan ellátás alapfeladatait,
−    közreműködni az önkormányzati vagyon védelmében, részt venni az önkormányzat közterületi rendezvényein,
−    részt venni az önkormányzati tulajdonú közösségi tömegközlekedési eszközök rendeltetésszerű használatának ellenőrzésében,
−    ellenőrizni az útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenységet, és a súlykorlátozás szabályainak betartását
−    közreműködni az állategészségügyi és állatrendészeti feladatok ellátásában,
−    ügyeleti, koordináló feladatokat ellátni a település üzemeltetésében résztvevő szervezetekkel,
−    jogszabályi felhatalmazás alapján részt venni a közlekedési szabályszegők, illetve tiltott, közösségellenes magatartást tanúsítók közigazgatási helyszíni bírságolásában, illetve feljelentésében,
−    részt venni a szabálysértési és közigazgatási eljárások kezdeményezésében, lefolytatásában, törvényben, illetve önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben lefoglalást vagy elkobzást kezdeményezni, illetve ruházat, csomag és gépjármű átvizsgálást végrehajtani,
−    részt venni a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közrend és a közbiztonság védelmében,
−    közreműködni a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében,
−    részt venni a térfigyelő rendszerek üzemeltetésében,
−    közveszély esetén a szakmai szabályok szerint intézkedni,
−    segítséget nyújtani a hozzá forduló állampolgároknak, szükség esetén részt venni az alapszintű elsősegélyellátásban,
−    kezelni a hírösszeköttetést biztosító eszközöket,
−    közreműködni a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében,
−    jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás, illetve a törvényben felsorolt veszélyhelyzetek elhárítása érdekében kényszerítő és önvédelmi eszközt alkalmazni,
−    a jogszabályokban meghatározott esetekben közreműködni a jármű elszállításában, illetve kerékbilincset alkalmazni,
−    számítógépes adatbeviteli feladatokat végezni,
−    gyorsírással rögzített információkból feljegyzést, emlékeztetőt, kivonatos jegyzőkönyvet készíteni,
−    külső és belső kapcsolatteremtő, kapcsolattartást és kapcsolat lezárását szolgáló iratokat, leveleket, egyéb dokumentumokat készíteni, szerkeszteni, sokszorosítani, kezelni, tárolni,
−    számítógépes ügyviteli programcsomagokat alkalmazni,
−    irodatechnikai, információs és kommunikációs eszközöket, berendezéseket kezelni, használni
−    ügyintézői feladatokat ellátni,
−    kapcsolattartást szolgáló írásbeli dokumentumokat, iratokat készíteni, kezelni,
−    dokumentumszerkesztési feladatokat végezni,
−    adatokat, információkat kérni, gyűjteni, továbbítani hagyományos és elektronikus úton.
3.3.     Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. Szakmai Követelmények

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

4.1.1.

azonosító száma

megnevezése

4.1.1.2.

11654-16

Rendvédelmi jog és közigazgatás

4.1.1.3.

11655-16

Magánbiztonság közszolgálati ügykezelő számára

4.1.1.4.

11553-16

Rendvédelmi szervek és alapfeladatok

4.1.1.5.

11556-16

Társadalomismeret és szakmai kommunikáció

4.1.1.6.

11657-16

Rendészeti szakmai idegen nyelv

4.1.1.7.

11658-16

Rendészeti szakmai informatika

4.1.1.8.

11552-16

Önvédelem és intézkedéstaktika

4.1.1.9.

10069-12

Irodai asszisztensi feladatok

4.1.1.10.

10067-12

Gépírás, dokumentum készítés iratkezelés

5. Vizsgáztatási követelmények
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. szeptember 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére