• Tartalom

36/2016. (XII. 29.) MvM rendelet

36/2016. (XII. 29.) MvM rendelet

az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottságról1

2017.01.06.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (2) bekezdés 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az épített környezet létrehozása és fenntartása érdekében végzett tervezési, építési és üzemeltetési tevékenység területére kiterjedő követelményeket, tevékenységekre vonatkozó módszereket tartalmazó építésügyi műszaki irányelvek elfogadásáért felelős Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározottakon túl –

a) figyelemmel kíséri a műszaki haladás vívmányait, elemzi az építésüggyel kapcsolatos hazai és nemzetközi tapasztalatokat, valamint

b) szükség szerint, de legalább 10 évente felülvizsgálja az építésügyi műszaki irányelveket, és tartalmukat indokolt esetben módosítja.

2. § (1) A Bizottság az elnökből és a (3) bekezdésben meghatározott tagokból áll.

(2) A Bizottság elnöke az építésügyért felelős miniszter által határozatlan időre kinevezett – az építésügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium építésügyi feladatok ellátásában közreműködő – szakmai vezetője.

(3) A Bizottság további tagja

a) a Magyar Építész Kamara,

b) a Magyar Mérnöki Kamara,

c) a Magyar Szabványügyi Testület,

d) az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft.),

e) a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Lechner Nonprofit Kft.),

f) az Országos Atomenergia Hivatal, valamint

g) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

által a Bizottság elnöke felkérésére delegált egy-egy személy.

(4) A Bizottság elnöke és tagjai az e rendelet szerinti feladataikat díjazás nélkül látják el.

3. § (1) A Bizottság szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik. Az ülést a Bizottság elnöke hívja össze. A Bizottság összehívására a Bizottság bármely tagja javaslatot tehet.

(2) A Bizottság határozatképes, ha tagjainak legalább a fele jelen van. A Bizottság döntéseit szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén a Bizottság elnökének szavazata dönt.

(3) A Bizottság működésének részletes szabályait a Bizottság által elfogadott ügyrend állapítja meg. A Bizottság titkársági feladatainak ellátásáról, valamint a működés egyéb feltételeinek biztosításáról az ÉMI Nonprofit Kft. gondoskodik.

(4) A Bizottságon belül egy konkrét feladat végrehajtására az elnök munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoportban az arra kijelölt bizottsági tagokat delegáló szervezetek által delegált legfeljebb tizenöt, az adott feladat elvégzéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező külső személy vehet részt. A munkacsoport vezetőjét a Bizottság elnöke jelöli ki. A munkacsoport vezetője gondoskodik a munka megszervezéséről, a határidők betartásáról, valamint az elvégzett feladatnak, az építésügyi műszaki irányelv elkészített tervezetének az elnök részére történő megküldéséről.

(5) A Bizottság vagy a munkacsoport elé kerülő tervezet előkészítéséről az ÉMI Nonprofit Kft. gondoskodik.

(6) A Bizottság a munkája során gondoskodik arról, hogy a szakmai közvélemény az adott témával kapcsolatosan javaslatait kifejthesse.

4. § (1) A Bizottság által kidolgozott és jóváhagyott – munkacsoport kijelölése esetén a munkacsoport által kidolgozott és a Bizottság által jóváhagyott – építésügyi műszaki irányelveket elektronikusan közzé kell tenni, a kiadás dátumának megjelölésével.

(2) Az ÉMI Nonprofit Kft. Építésügyi Műszaki Adattárat hoz létre és működtet, amelyet a Lechner Nonprofit Kft. üzemeltet és fejleszt, ezzel biztosítja a szabványok, műszaki irányelvek, műszaki előírások tematikus kereshetőségét.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 6/2019. (IV. 4.) ITM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte 2019. április 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 5. § (2) bekezdését.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére