PÜ BH 2016/36
PÜ BH 2016/36
2016.02.01.
A különélő szülő a gyermek természetben történő ellátásával csak abban az esetben tesz eleget tartási kötelezettségének, ha a felek erről kifejezetten megállapodtak. Ellenkező esetben ugyanis a különélő szülő önkényes döntései folytán a gondozó szülő számára éppen a gyermek mindennapi életviteléhez szükséges költségek finanszírozása kerülhet veszélybe [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 69/A. § (2) bek., 69/B. §, 164. § (1) bek., 221. § (1) bek.; 2013. évi V. tv. (Ptk.) 4:216. § (1) bek.].
[1] A jogerős ítélet tényállása szerint a peres felek a házasság felbontása és járulékai iránt folyamatban volt perben a bíróság végzésével jóváhagyott egyezséget kötöttek, amelyben a házasságukból 1986. március 18. napján született B. utónevű fiú gyermekük az alperes, míg az 1996. március 30. napján született V. L. utónevű leány gyermekük a felperes nevelésébe és gondozásába került elhelyezésre. A szülők egymástól tartásdíjat (kiegészítő tartásdíjat) nem igényeltek és megosztották a házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóságaikat.
[2] A felek a házassági életközösség alatt szerzett egyéb közös vagyonukról ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalva rendelkeztek, a szerződést később az alperes fizetési kötelezettsége mértékében – azt 40 000 000 forintra felemelve – módosították. A vagyonmegosztás eredményeként került a felperes kizárólagos tulajdonába a jelenlegi lakóhelyéül szolgáló b.-i, K. u. 16. szám alatti 5 szobás ház és a B., V. tér 13. szám alatti ingatlan. Az utóbbi ingatlanban egy alapítvány működteti az E. O. idősek bentlakásos otthonát, a felperes az alapítvány alkalmazottjaként dolgozik.
[3] Az alperes ingatlanok hasznosításával és forgalmazásával foglalkozó kft. ügyvezetője, nettó 90 000 forint kimutatott jövedelemmel rendelkezik, élettársi kapcsolatban él.
[4] A bírói egyezségben rögzítettekkel ellentétben – a felek akaratának megfelelően – ténylegesen mind a két gyermeket az anya nevelte és gondozta. A peres felek V. L. utónevű gyermeke az eljárás során középiskolai tanulmányokat folytatott.
[5] A felperes 2009. december 1-jén benyújtott keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a keresetlevél beadásától hat hónapra visszamenőleg és a jövőre nézve a gyermek után tartásdíj megfizetésére, amelynek mértékét havi 200 000 forintban jelölte meg.
[6] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a közös vagyon megosztásakor a felperes azért kapott jelentős értékű vagyontárgyakat, illetve készpénzt, mert ezzel az alperes egyben a tartási kötelezettségét is előre kifizette.
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[8] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[9] A felperes felülvizsgálati kérelme alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította. Végzésében előírta, hogy 2009. június 1. napjától kezdődően vizsgálni kell a gyermek tényleges és indokolt szükségleteit, ugyanakkor a szülők jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozóan további bizonyítás foganatosítása nem szükséges.
[10] A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban a felperes a keresetét fenntartotta.
[11] Az alperes változatlanul a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a gyermeknek folyamatosan természetbeni támogatást nyújt, mivel a felperes által a gyermek szükségletei körében kimunkált kiadások jelentős részét ő fizeti és a gyermeknek a kapcsolattartások során rendszeresen 20 000-40 000 forint értékben vásárol, illetve zsebpénzt ad.
[12] Az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletében kötelezte az alperest, hogy az 1996. március 30. napján született V. L. utónevű gyermek tartására 2013. november hó 1. napjától kezdődően minden hónap 10. napjáig önkéntes teljesítéssel fizessen meg a felperesnek 100 000 forint összegű gyermektartásdíjat.
[13] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mind a felperes, mind az alperes fellebbezéssel élt.
[14] A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és kötelezte az alperest a 2009. június 1. napjától 2014. március 31. napjáig terjedő időszakra tartásdíj fizetésre, amelynek mértékét havi 50 000 forintra leszállította. Megállapította, hogy az alperesnek 2009. június 1-je és 2014. március 31-e között 2 900 000 forint hátraléka keletkezett. Kötelezte az alperest, hogy a hátralékot és annak 2011. november 1-jétől 2013. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félév utolsó napján, 2013. július 1-jétől a kifizetésig pedig a naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű késedelmi kamatát 30 napon belül fizesse meg. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[15] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását kiegészítette, mivel a gyermek 2014 márciusától kezdődően az alpereshez költözött és ténylegesen B.-n folytatja a tanulmányait. Megállapította, hogy ez a változás azt eredményezi, hogy a felperes 2009. június 1-je és 2014. március 31-e között érvényesíthet tartásdíj iránti igényt.
[16] A másodfokú bíróság részben alaposnak ítélte a felperes fellebbezését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az alperes természetbeni tartása körében a bizonyítékokat részben egyoldalúan mérlegelte, amikor a tanúvallomásokat értékelte. A bizonyítékok újraértékelésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes – az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben – a keresetben megjelölt időponttól kezdve természetben csak 50 000 forint összegben járult hozzá a gyermek tartásához. Értékelte az alperes ellenmondó nyilatkozatait, amely szerint a per elején még azt állította, hogy a közös vagyon megosztásakor kifizetett 35 000 000 forinttal a tartásdíjfizetési kötelezettségének eleget tett, ugyanakkor később már a havi, rendszeres, természetbeni tartásra hivatkozott.
[17] A másodfokú bíróság rögzítette: a perben nem volt vitatott, hogy az alperes a gyermek tartására a pert megelőzően és a per kezdete óta a felperesnek közvetlenül pénzt nem adott át. Tény azonban az is, hogy a gyermek oktatási, tanulmányi, szabadidős költségeinek részbeni viselésével a tartáshoz hozzájárult, a felperes ugyanis valójában nem az alperesi költekezést vitatta, hanem annak indokoltságát, szükségszerűségét, mértékét és csak a per későbbi szakaszában hivatkozott a költekezés bizonyítatlanságára.
[18] A másodfokú bíróság az alperesnek a tartásdíj leszállítása iránti másodlagos fellebbezését nem találta alaposnak.
[19] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a rendelkezésre álló iratok alapján meghozott új határozatában a felperes keresetét utasítsa el. Ennek megfelelően a Kúria kötelezze a felperest a jogerős ítélet szerint általa már kamatokkal kifizetett 3 120 471 forint visszafizetésére. Másodlagos kérelme szerint a Kúria a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában tartsa fenn és kötelezze a felperest az 500 000 forint tartásdíjfizetési kötelezettsége beszámítása mellett az önkéntesen teljesített 3 120 471 forint visszafizetésére.
[20] A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Pp. 206. § (1) bekezdése, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdésének megsértésére alapította.
[21] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[22] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül.
[23] Ennek megfelelően nem képezte a felülvizsgálat tárgyát a gyermek jogerős ítéletben megállapított, havi 200 000 forint összegű szükséglete, amely az alperes 100 000 forint mértékű tartásdíjfizetési kötelezettségét megalapozza. A felülvizsgálati eljárásban abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az alperes 2009. június 1-jétől kezdődően 2014. március 31. napjáig a fenti tartásdíjat teljes egészében természetben, avagy a jogerős ítélet szerint részben – 50 000 forintig – teljesítette-e.
[24] Helytállóan mutatott rá a felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében arra, hogy az alperes a bírói mérlegelést támadta. A Kúria több alkalommal kifejtette, hogy a mérlegelésen alapuló jogerős határozat megalapozatlansága a felülvizsgálati eljárásban csak akkor állapítható meg, ha a tényállás feltáratlan maradt, vagy a megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó mérlegelésen alapul (BH 1996.973.). A felülvizsgálati eljárás nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH 2013.119.II.).
[25] A megismételt eljárásban – a felülvizsgálattal érintett körben – az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálására irányadó 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 69/A. § (2) bekezdéséből kiindulva részletes és széles körű bizonyítást folytatott le az alperes védekezése miatt arra vonatkozóan, hogy a tartásdíjfizetési kötelezettségének természetbeni tartással eleget tett-e. A perben ugyanis nem volt vitatott, hogy az alperes pénzben tartást nem teljesített.
[26] Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a Csjt. fenti szakasza alapján a Pp. 164. § (1) bekezdése főszabálya szerint az alperest terhelte állításának bizonyítási kötelezettsége.
[27] A Csjt. 69/A. § (2) bekezdése egyértelműen kimondja a különélő szülő pénzbeni tartási kötelezettségét. A Csjt. 69/B. §-a alapján a szülők a gyermek tartásának módjáról a törvény előírásától eltérően is megállapodhatnak, ennek hiányában azonban a különélő szülőnek nincs lehetősége a tartás természetbeni módját választani, ez ugyanis azt jelentené, hogy az általa szubjektíve a gyermek szükségletének ítélt dolgok megvásárlásával a gyermek egyéb, hétköznapi életviteléhez szükséges kiadások finanszírozása alól mentesülne, illetve a gondozó szülő számára a költségek finanszírozása kiszámíthatatlanná válna.
[28] A megismételt eljárásban a tartás egy összegben történő megváltására hivatkozó korábbi alperesi érvelés – a Kúria iránymutatása alapján – okafogyottá vált, a másodfokú bíróság pedig a perbeli bizonyítékok újraértékelésével helytállóan jutott arra a meggyőződésre, hogy az alperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettségének – a felperes tagadásával szemben – csak részben tett eleget. Helyesen és az irányadó bírói gyakorlatnak megfelelően foglalt állást abban, hogy a kapcsolattartás alatti természetbeni ellátás (és a gyermek igénye szerinti vásárlások) nem mentesítik a tartásra kötelezett szülőt a tartásdíjfizetési kötelezettsége alól, mivel a gyermek alapszükségletei kielégítése körében a lakhatásának biztosítása, nevelése keretében felmerülő költségek a gyermeket természetben gondozó szülőre hárulnak.
[29] A másodfokú bíróság a perbeli adatok újraértékelésével okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a gyermek szükséges kiadásaihoz részben hozzájárult. Az okirati bizonyítékok és bizonylatok hiányában azonban – különösen a gyermek tanúvallomása alapján – a szükséges kiadások körében hozzájárulása havonta legfeljebb 50 000 forint összegben vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a gyermek részére önként további kiadásokat is finanszírozott. A gyermek részére vásárolt, illetőleg neki adott természetbeni juttatás – a szülők erre vonatkozó megegyezése hiányában – a tartásdíj teljesítési módjának nem minősíthető. Önmagában ugyanis az, hogy az alperes a felperessel való egyeztetés nélkül a gyermek által igényelt cikkeket megvásárolta, illetve koncertjegyeket, külföldi nyaralásokat, tánctábort, táncoktatást, táncruhát finanszírozott, valamint zsebpénzt adott neki és mobiltelefont vásárolt, az internetköltséget finanszírozta, nem tekinthető az alapszükségletek költségeihez való hozzájárulásnak, a tartási kötelezettsége teljes körű megfizetésének.
[30] Alaptalanul sérelmezi az alperes a Pp. 221. § (1) bekezdésének megsértését. A másodfokú bíróság a döntését igen részletesen megindokolta (8-11. oldal) és részletesen kitért a bizonyítékok felülmérlegelése körében azok értékelésére, az pedig, hogy az alperes a jogerős ítélet szerinti bizonyítékértékeléssel nem értett egyet, a Pp. 221. § (1) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazása megállapítására nem alkalmas.
(Kúria Pfv. II. 20.331/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás