• Tartalom

4/2016. (III. 4.) ORFK utasítás

4/2016. (III. 4.) ORFK utasítás

az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2016. évi választható béren kívüli juttatásának szabályozásáról1

2016.10.07.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának és igazságügyi alkalmazottainak választható béren kívüli juttatásairól, valamint a személyi juttatás terhére a 2016. évben teljesítendő egyes kifizetésekről szóló 1/2016. (II. 25.) BM utasítás 7–8. §-ára, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya választható béren kívüli juttatásának szabályozására kiadom az alábbi utasítást:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1.2 Ezen utasítás hatálya kiterjed az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség) személyi állományára (a továbbiakban együtt: jogosult), a közfoglalkoztatásban részt vevők és „a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” kiemelt projekt keretében foglalkoztatottak, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság személyi állományába tartozó tisztjelöltek kivételével.
II. FEJEZET
RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK
1. A választható béren kívüli juttatás éves összege, az igénybevételt kizáró okok, a jogosultság ellenőrzése
2. A választható béren kívüli juttatás (a továbbiakban: cafetéria-juttatás) 2016. évi összege a 3. pont kivételével (a továbbiakban: cafetéria-keret) bruttó 200 000 forint/fő.
3. A prémiumévek programban részt vevő jogosult cafetéria-kerete – a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény 4. § (5) bekezdése szerint – bruttó 60 000 forint/fő.
4. Az év közben létesített vagy megszűnt jogviszony esetén a jogosultat a 2. és 3. pontban meghatározott cafetéria-keret időarányos része illeti meg.
5. Nem jogosult cafetéria-juttatásra:
a) a hivatásos állomány tagja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 176. § (2) bekezdésben meghatározott esetben;
b) a kormánytisztviselői állomány tagja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. § (2) bekezdésben foglalt esetekben;
c) az igazságügyi alkalmazotti állomány tagja az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 119. § (2) bekezdésében meghatározott esetben;
d) a közalkalmazotti és munkavállalói állomány tagja
da) amennyiben tartós külszolgálatot teljesít, illetve nemzeti szakértőként foglalkoztatják,
db) a távollét első napjától azon – 30 napot meghaladó egybefüggő – időtartam vonatkozásában, amelyre illetményre vagy távolléti díjra nem jogosult.
6. Az 5. pont d) alpontja szerinti személyi állomány illetményre vagy távolléti díjra nem jogosító időtartamát nem lehet összeszámítani.
7. A cafetéria-juttatásra való jogosultság fennállását a rendőri szerv gazdálkodását végző szervezeti eleme negyedévente – a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszerből (a továbbiakban: Robotzsaru rendszer) kigyűjtött, a szolgálatvezénylést alapul vevő lista alapján – ellenőrzi.
8. Amennyiben a rendőri szerv gazdálkodását végző szervezeti eleme az ellenőrzés során az 5. pont szerinti kizáró ok fennállását állapítja meg, azt az érintett személy közvetlen vezetőjének írásban jelzi, egyidejűleg intézkedik a cafetéria-juttatás folyósításának felfüggesztéséről, illetve a jogosulatlanul folyósított cafetéria-juttatás visszavonásáról.
2. A választható béren kívüli juttatások fajtái, mértéke
9. A jogosult az alábbi cafetéria-juttatások közül választhat azzal, hogy az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya és a papíralapú utalvány azonos juttatáson belüli egyidejű választása egymást kizárja:
a) Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámla (egy összegben, legfeljebb 148 688 forint + 34,51% adó/fő/év mértékig);
b) Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla (egy összegben, legfeljebb 75 000 forint + 34,51% adó/fő/év mértékig);
c) Széchenyi Pihenő Kártya szálláshely alszámla (egy összegben, legfeljebb 148 688 forint + 34,51% adó/fő/év mértékig);
d) Erzsébet-utalvány
da) papíralapú utalvány formájában (legalább 1000 forint, legfeljebb 8000 forint + 34,51% adó/hónap mértékig, minimum 300 forintos címletekben) vagy
db) Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Étkezési alszámlára utalással (havonta, legfeljebb 8000 forint + 34,51% adó/fő/év mértékig)
2016. januártól 2016. decemberig fogyasztásra kész étel vásárlására és vendéglátó helyen történő étkezésre;
e) iskolakezdési támogatás
ea) papíralapú utalvány formájában (legalább 1000 forinttól legfeljebb 33 300 forint + 34,51% adó mértékig) vagy
eb) Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Iskolai alszámlára utalással (legfeljebb 33 300 forint + 34,51% adó mértékig)
egy összegben, gyermekenként legfeljebb 33 300 forint + 34,51% adó mértékig, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 9–14. §-a alapján családi pótlékra vagy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) 3. § 78. pontjában meghatározott bármely EGT-állam hasonló jogszabálya alapján családi pótlék juttatásra vagy hasonló ellátásra jogosult szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs jogán, amennyiben a gyermek a 2016/2017. tanévben közoktatásban vesz részt;
f) kulturális szolgáltatásra, sporteseményre szóló belépő/bérlet
fa) papíralapú utalvány formájában (legalább 1000 forinttól legfeljebb 50 000 forint mértékig) vagy
fb) Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Kultúra alszámlára utalással (legfeljebb 50 000 forint mértékig)
egy összegben igényelhető, adómentes, felhasználható sporteseményre vagy kulturális szolgáltatás igénybevételére – muzeális intézmény és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére – szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj kiegyenlítésére;
g) sportrendezvényre szóló belépő/bérlet
ga) papíralapú utalvány formájában (legalább 1000 forinttól legfeljebb 200 000 forint mértékig) vagy
gb) Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Sport alszámlára utalással (legfeljebb 200 000 forint mértékig)
egy összegben, adómentes, felhasználható a sportról szóló 2004. évi I. törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy vásárlására;
h) önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (legfeljebb havi 55 500 forint + 34,51% adó mértékig, havonta azonos összegben) 2016. márciustól 2016. novemberig, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári tagok számára;
i) önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás (legfeljebb havi 33 300 forint + 34,51% adó mértékig, havonta azonos összegben) 2016. márciustól 2016. novemberig önkéntes kölcsönös egészségpénztári tagok számára;
j) önkéntes kölcsönös önsegélyező pénztári munkáltatói hozzájárulás (legfeljebb havi 33 300 forint + 34,51% adó mértékig, havonta azonos összegben) 2016. márciustól 2016. novemberig, önkéntes kölcsönös önsegélyező tagok számára;
k) munkahelyi étkezés (legfeljebb havi 12 500 forint + 34,51% adó mértékig 2016. januártól 2016. decemberig, kizárólag a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztásra felhasználható, a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott utalvány vagy kártya formájában);
l) helyi utazásra szolgáló bérlet (havonta, a bérlet ára + 34,51% adó mértékig) 2016. januártól 2016. decemberig a munkáltató nevére és címére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló bérlet formájában);
m) lakáscélú munkáltatói támogatás az Szja. törvény 1. számú melléklet 2.7. pontja alapján (egy összegben, legfeljebb 200 000 forint mértékig, adómentes).
10. Az önkéntes kölcsönös egészségpénztári és önsegélyző pénztárba együtt a munkáltató a minimálbér 30%-áig (legfeljebb havonta 33 300 forint + 34,51% adó) fizethet havonta pénztári hozzájárulást kedvezményes adózással. Csak az egyik juttatási elem választása esetén a juttatás mértéke kiteheti a 30%-ot.
11. A cafetéria-keretből – ide nem értve a 9. pont f), g) és m) alpontjában szereplő juttatást – 1000 forint lehívása a juttatások adóvonzata miatt a cafetéria-keret 1345 forinttal történő csökkentését jelenti.
12. A jogosult által fel nem használt cafetéria-keret pénzbeli megváltására nincs lehetőség.
3. A cafetéria-juttatás kiválasztásának folyamata
13. A jogosult részére az őt megillető cafetéria-keret erejéig a 9. pontban meghatározott juttatások köréből szabad választási lehetőséget kell biztosítani. Év közben keletkezett jogosultság esetén a jogosult részére az adott időpontban még választható cafetéria-juttatások tekintetében kell biztosítani a választás lehetőségét.
14. A jogosult a cafetéria-juttatást az utasítás mellékleteiben meghatározott nyilatkozatok kitöltésével a Robotzsaru rendszerből indítható NOVA–Dolgozói juttatások alrendszerben igényelheti.
15. A nyilatkozatok pénzügyi hitelesítését, nyomtatását és aláírását az arra feljogosított személynél (a továbbiakban: anyagi-pénzügyi felelős) a kitöltést követően folyamatosan, de
a) legkésőbb 2016. március 10. napjáig;
b) lakáscélú munkáltatói támogatás igénylése esetén a helyi lakásügyi szerv 32. pont szerinti tájékoztatásának kézhezvételét követő munkanapon
kell elvégezni.
16. A 15. pontban meghatározott határidőt követően létrejött jogviszony esetén a 14. pont szerinti nyilatkozatokat a jogviszony keletkezésétől számított 15 napon belül kell kitölteni és hitelesíteni.
17.3 Az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) rendelkezési állományába tartozó jogosultak cafetéria-juttatásával összefüggő adminisztratív feladatokat – az ORFK Személyügyi Főigazgatóság Humánigazgatási Szolgálat által biztosított adatok alapján – a Készenléti Rendőrség Költségvetési Igazgatóság látja el.
18. Az anyagi-pénzügyi felelős a kitöltött, kinyomtatott és aláírt nyilatkozatokat 5 napon belül a hatáskörrel rendelkező gazdasági vezetőhöz (a továbbiakban: gazdasági igazgató) továbbítja.
19. Az 1. melléklet szerinti nyilatkozat egy alkalommal, a gazdasági igazgatóhoz benyújtott kérelemmel módosítható. A módosítás nem irányulhat a Széchenyi Pihenő Kártya, illetve az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya egyik alszámlájáról a másik alszámlára történő átvezetésre. A nem pénzben biztosított juttatások jogosult részére történő átadását követően nincs lehetőség a nyilatkozat módosítására.
20. Az 1. melléklet szerinti nyilatkozat legkésőbb 2016. szeptember 1. napjáig – a gazdasági igazgatóhoz címzett írásbeli nyilatkozattal – felfüggeszthető, ha a jogosult lakáscélú munkáltatói támogatást kíván igénybe venni, és a hitelfelvétel vagy a meglévő hitelével kapcsolatos szerződésmódosítás a cafetéria-juttatás igénylésekor nem zárult le, vagy a jogosult az igénylés egyéb feltételének nem felel meg.
21. Széchenyi Pihenő Kártya vagy Erzsébet-utalvány Plusz Kártya igénybevétele esetén – az 1. és 2. mellékleten kívül – a 3. és a 4. melléklet, míg az iskolakezdési támogatás igénybevételéhez az 5. melléklet szerinti nyilatkozatokat is ki kell tölteni.
22. A Széchenyi Pihenő Kártya és az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya megrendelése a jogosult igénylése alapján a munkáltató feladata.
23. Ha a jogosult már rendelkezik Széchenyi Pihenő Kártyával vagy Erzsébet-utalvány Plusz Kártyával, akkor az igényelt összeg a meglévő kártyára utalható.
24. A Széchenyi Pihenő Kártya és az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya, valamint a hozzájuk kapcsolódó társkártya pótlásával, igénylésével kapcsolatos ügyintézés a jogosultat terheli.
25. Cafetéria-juttatásként a helyben választható munkahelyi étkeztetés igénybevételének lehetőségéről a gazdasági igazgató – a 15. pont a) alpontjában megállapított határidőt megelőzően – írásban tájékoztatja a személyi állományt.
26. Amennyiben a jogosult a nyilatkozattételi kötelezettségének hibásan vagy neki fel nem róható ok miatt, határidőben nem tesz eleget, biztosítani kell részére annak lehetőségét, hogy az akadályoztatás megszűnésétől, illetve a hibás nyilatkozattételtől számított 5 munkanapon belül nyilatkozatot tegyen a gazdasági igazgató által erre kijelölt munkatársnál. Ebben az esetben a jogosult csak az adott időpontban még választható juttatásokra nyújthat be kérelmet.
27. A munkáltató az 1. és 2. mellékletben szereplő nyilatkozatok kitöltését elmulasztó jogosult részére a 9. pont a) alpontjában meghatározott cafetéria-juttatást biztosítja.
28. A cafetéria-juttatásokról a gazdasági igazgató nyilvántartást vezet. A nyilvántartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy abból
a) a cafetéria-keret összege;
b) a választott cafetéria-juttatás jogcímenkénti bontásban;
c) a megvalósult cafetéria-juttatás jogcímenként;
d) a még felhasználható cafetéria-keret összege
egyénenként és szervezeti egységenként megállapítható legyen.
4. A lakáscélú munkáltatói támogatásra vonatkozó külön szabályok
29. A lakáscélú munkáltatói támogatás igényléséhez – az 1. és 2. mellékletben szereplő nyilatkozatokon kívül – a 6. melléklet szerinti nyilatkozatot is ki kell tölteni a 7. mellékletben meghatározott útmutató alapján, és csatolni kell hozzá a 6. melléklet szerinti nyilatkozatban foglaltakat alátámasztó iratokat.
30. Nem kell iratokat csatolni a 6. melléklethez annak, aki
a) lakáscélú munkáltatói kölcsönben részesült, és ehhez igényli a lakáscélú munkáltatói támogatást;
b) 2014-ben vagy 2015-ben lakáscélú munkáltatói támogatás juttatásban részesült,
amennyiben a jogosultsága elbírálása óta a körülményekben változás nem történt, és erről a 6. mellékletben nyilatkozik.
31. A lakáscélú munkáltatói támogatásra való jogosultságot a lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló 44/2012. (VIII. 29.) BM rendelet szerinti helyi lakásügyi szerv bírálja el. A helyi lakásügyi szerv az igénylőt a nyilatkozat benyújtását követő 5 munkanapon belül hiánypótlásra hívhatja fel.
32. A helyi lakásügyi szerv az elbíráláshoz szükséges valamennyi dokumentum hiánytalan benyújtását követő 15 munkanapon belül – a 6. melléklet záradékolásával – tájékoztatja az igénylőt, valamint a rendőri szerv gazdálkodását végző szervezeti elemet arról, hogy jogosult-e a lakáscélú munkáltatói támogatás igénybevételére.
33. A jogosult a záradékkal ellátott 6. mellékletet – a kézhezvételét követő 10 munkanapon belül – a NOVA-Dolgozói juttatások felületen a 14. pont szerinti igényléshez becsatolja.
34. A jogosult legkésőbb 2017. január 15. napjáig az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet 6. § (1) bekezdésében felsorolt iratok – az illetékes számfejtő helyhez történő – benyújtásával köteles igazolni a lakáscélú munkáltatói támogatás rendeltetésszerű felhasználását.
35. A 32. pont szerinti elbírálást követően, a hitelügyletet érintő változás (pl. hitelkiváltás) esetén a 6. melléklet szerinti nyilatkozatot és a hozzá kapcsolódó mellékleteket a helyi lakásügyi szervhez – elbírálás céljából – a változást követő 15 napon belül ismét be kell nyújtani. A jogosult ezzel egyidejűleg – a 34. pont alkalmazásával – igazolja a lakáscélú munkáltatói támogatás időarányos rendeltetésszerű felhasználását.
5. A cafetéria-juttatás kifizetésének szabályozása
36. A gazdasági igazgató a választott cafetéria-juttatások figyelembevételével soron kívül intézkedik a szükséges szerződések megkötésére és a beszerzések végrehajtására.
37. A Széchenyi Pihenő Kártyára igényelt cafetéria-juttatást legkésőbb 2016. április 15. napjáig utalja a munkáltató a jogosult Széchenyi Pihenő Kártyájára.
38. Az Erzsébet-utalványokat, illetve az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Étkezési alszámlájára igényelt cafetéria-juttatást 2016. januárig visszamenőleg, majd ezt követően minden hónapban az illetmény utalásával egyidejűleg – első alkalommal legkésőbb 2016. április 15. napjáig – kell kiosztani/átutalni a jogosultaknak. A 2016. december hónapban esedékes Erzsébet-utalványokat, illetve az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Étkezési alszámlájára igényelt cafetéria-juttatást 2016. decemberben kell a jogosult rendelkezésére bocsátani.
39. A kulturális szolgáltatásra, sporteseményre szóló belépő/bérlet és a sportrendezvényre szóló belépő/bérlet megvásárlására szolgáló utalványokat, illetve az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Kultúra, illetve Sport alszámlájára igényelt cafetéria-juttatást legkésőbb 2016. április 15. napjáig kell a jogosultak rendelkezésére bocsátani.
40. Az iskolakezdési támogatást legkésőbb 2016. július 4. napján kell a jogosult rendelkezésére bocsátani utalvány formájában vagy az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Iskolai alszámlájára történő utalással.
41. Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári, egészségpénztári, illetve önsegélyező pénztári befizetéseket a munkáltató 2016. március hónaptól kezdődően a tárgyhót követő hónap 15. napjáig – első alkalommal legkésőbb 2016. április 15. napjáig – utalja a jogosult pénztári számlájára, amennyiben az érintett pénztárakkal van érvényes munkáltatói szerződés.
42. A jogosult tartós akadályoztatása esetére – a 38–40. pont szerinti – utalvány átvételére teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást adhat.
43. Az utalványokat és az átvételt igazoló íveket az anyagi-pénzügyi felelős veszi át, aki gondoskodik az utalványok kiosztásáról.
44. A helyi utazásra szolgáló éves bérlet esetén, amennyiben azt a munkáltató az Szja. törvény 71. § (1) bekezdés f) pontja alapján cafetéria-juttatásként biztosítja, a cafetéria-keret túllépésének elkerülése érdekében a cafetéria-keret még felhasználható összegét a helyi utazási bérlet vételárának 34,51% adóval megnövelt összegével csökkenteni kell. Emiatt a jogosult az 1. melléklet szerinti nyilatkozatban köteles nyilatkozni a helyi utazásra szolgáló bérlet igénybevételéről, és a további juttatások kiválasztását a csökkentett összegű cafetéria-keret figyelembevételével kell számára biztosítani.
45. A helyi utazásra szolgáló bérletet a munkáltató nevére és címére kiállított számlára kell megvásárolni. A bérlet árának ellentételezését a jogosult a rendőri szerv gazdálkodását végző szervezeti elemnél történő számlaleadást követően, utólagos folyószámlára utalással – első alkalommal 2016. januárig visszamenőleg – a számla leadását követő 30 napon belül kapja meg. A számla leadásának határideje legkésőbb 2016. december 9.
46. A lakáscélú munkáltatói támogatást az illetékes számfejtő hely az 1. melléklet szerinti nyilatkozat pénzügyi hitelesítését követő legkésőbb 15 napon belül – egy összegben – fizeti meg a jogosult részére.
6. Eljárás áthelyezés esetén
47. Áthelyezés esetén a jogosult cafetéria-juttatásra az egyes munkáltatóknál fennálló foglalkoztatási jogviszonnyal időarányosan jogosult.
48. A Rendőrség szervei közötti áthelyezés esetén, ha a jogosult a korábbi munkáltatónál az időarányos részt meghaladó mértékű cafetéria-juttatást vett igénybe, visszafizetési kötelezettség nem terheli, azonban az időarányos részt meghaladó mértékkel az új munkáltatónál igénybe vehető cafetéria-juttatás mértékét csökkenteni kell.
49. Nem a Rendőrség címhez tartozó költségvetési szervekhez áthelyezett jogosultak esetében az elszámolási kötelezettséget a szervek közötti megállapodás alapján előirányzat átadás-átvétellel (bruttó) kell rendezni.
7. Eljárás a jogviszony megszűnése esetén
50. A jogviszony tárgyév során történő megszűnése esetén
a) a hivatásos állomány tagja vonatkozásában a Hszt. 176. § (5) bekezdésében;
b) a kormánytisztviselői állomány tagja vonatkozásában a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról szóló 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésében;
c) az igazságügyi alkalmazotti állomány tagja vonatkozásában az Iasz. 119. § (5) bekezdésében
foglaltak szerint kell eljárni.
51. Ha a közalkalmazotti vagy munkavállalói állományba tartozó jogosult jogviszonya a tárgyév során szűnik meg, – a jogosult döntése szerint – a cafetéria-juttatás időarányos részét meghaladó értékét – nettó összegét – a jogviszony megszűnésekor vissza kell fizetni, vagy ha a cafetéria-juttatás természete ezt lehetővé teszi, vissza kell adni. Nem kell visszafizetni a cafeteria-juttatást, ha a jogviszony a jogosult halálával szűnik meg.
III. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
52. Az ORFK mint középirányító szerv által a rendészeti szakközépiskolák által foglalkoztatott jogosultak cafetéria-juttatásaira biztosított fedezet felhasználásához szükséges munkáltatói intézkedéseket – ezen utasítás figyelembevételével – a rendészeti szakközépiskolák hajtják végre.
53. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, és 2017. január 15. napján hatályát veszti. Ezen utasítás rendelkezéseit 2016. január 1. napjától kell alkalmazni.
54.4

1. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT CAFETÉRIA-JUTTATÁSOK FELHASZNÁLÁSÁRA

Név

Jogviszony megnevezése

Adóazonosító jel

Tajszám

Születési év, hónap, nap

Szervezeti egység

BM szám

A Rendőrség személyi állományának tagja kijelentem, hogy a felsorolt választható elemek közül a 2016. évre az alábbiakat kívánom igénybe venni:

Juttatás elemei

Juttatás nettó mértéke

Igényelt összeg [egyszeri juttatás esetén
csak a „Felhasznált (Ft)” oszlop kitöltése kötelező]

Havi
(Ft)

Hónapok
száma

Felhasznált (Ft)

bruttó

nettó

SZÉP Kártya vendéglátás alszámla

legfeljebb 148 688 Ft

SZÉP Kártya szabadidő alszámla

legfeljebb 75 000 Ft

SZÉP Kártya szálláshely alszámla

legfeljebb 148 688 Ft

Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Étkezési alszámla

legfeljebb havi 8000 Ft

 

 

 

 

Erzsébet-utalvány Plusz Kártya
Iskolai alszámla

legfeljebb 33 300 Ft/gyermek/év

 

 

 

 

Erzsébet-utalvány Plusz Kártya Kultúra alszámla

legfeljebb 50 000 Ft/év

 

 

 

 

Erzsébet-utalvány Plusz Kártya
Sport alszámla

legfeljebb 200 000 Ft/év

 

 

 

 

Erzsébet-utalvány

1000 Ft–8000 Ft/hó

Iskolakezdési támogatás (utalvány)

1000 Ft–33 300 Ft/gyermek/év

 

 

 

 

Kulturális szolgáltatásra szóló belépő/bérlet (utalvány)

1000 Ft–50 000 Ft

 

 

 

 

Sportrendezvényre szóló belépő/bérlet (utalvány)

1000 Ft–200 000 Ft

 

 

 

 

Munkahelyi étkezés

legfeljebb 12 500 Ft/hó

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás

legfeljebb 55 500 Ft/hó

Önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás

legfeljebb 33 300 Ft/hó

Önkéntes kölcsönös önsegélyező munkáltatói hozzájárulás

legfeljebb 33 300 Ft/hó

Helyi utazásra szolgáló bérlet

legfeljebb 148 688 Ft

Lakáscélú munkáltatói támogatás

legfeljebb 200 000 Ft

Összesen:

Kelt .............................., 2016. ............ hónap ......... nap
..................................................
nyilatkozó aláírása
1. Alulírott ........................................................................................................................................ kijelentem, hogy éves, helyi utazásra szolgáló bérlet juttatásban 2016-ban
a) ..................................... Ft értékben részesültem, illetve az összeget a munkáltató a részemre kifizette;
b) nem részesültem.
(A megfelelő válasz aláhúzandó.)
2. Kijelentem, hogy más kifizetőtől önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás juttatásban részesültem:
Igen/Nem
(A megfelelő válasz aláhúzandó.)
3. Kijelentem, hogy más kifizetőtől önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás juttatásban részesültem:
Igen/Nem
(A megfelelő válasz aláhúzandó.)
4. Kijelentem, hogy más kifizetőtől önkéntes kölcsönös önsegélyező munkáltatói hozzájárulás juttatásban részesültem:
Igen/Nem
(A megfelelő válasz aláhúzandó.)
Kelt .............................., 2016. ............ hónap ......... nap
...............................................................
nyilatkozó aláírása
Ellenjegyezte a Rendőrség részéről:
...........................................................
anyagi-pénzügyi felelős aláírása
A nyilatkozat átvételének dátuma: 2016. ............ hónap ......... nap

2. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT
a cafetéria-tartozás illetményből (munkabérből) történő levonásához

Név

Születési hely, idő

Adóazonosító jel

Szolgálati hely

A nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a munkáltatónál fennálló jogviszonyom/a cafetéria-jogosultságom megszűnése, szünetelése esetén a munkáltató az időarányos cafetéria-keretem túllépése miatt jogalap nélkül felvett juttatások nettó összegét az illetményemből (munkabéremből) levonja.
Kelt .............................., 2016. ............ hónap ......... nap
......................................................
nyilatkozó aláírása
A nyilatkozatot átvettem:
Kelt .............................., 2016. ............ hónap ......... nap
......................................................
munkáltató aláírása

3. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT
Széchenyi Pihenő Kártya igénybevételéhez a 2016. évre
(kitöltendő minden kedvezményezett részéről)
1. A Kártyabirtokos adatai:

Név

 

Születési név

 

A kártyán szereplő név

 

Anyja neve

 

Születési hely, idő

 

Személyazonosító igazolvány száma

 

Adóazonosító jel

 

Állandó lakcím

 

Levelezési cím (ha eltér az állandó lakcímtől)

 

Munkáltató megnevezése

 

Munkáltató címe

 

2. Kijelentem, hogy más kifizetőtől Széchenyi Pihenő Kártya juttatásban részesültem:
Igen/Nem
(A megfelelő válasz aláhúzandó.)
Más kifizetőtől az adóévben a nyilatkozatot megelőzően Széchenyi Pihenő Kártya juttatás értéke:

Vendéglátás alszámla

Ft

Szabadidő alszámla

Ft

Szálláshely alszámla

Ft

Megfizetett ellenérték

Ft

3. Széchenyi Pihenő Kártyával rendelkezem – nem rendelkezem. (A megfelelő rész aláhúzandó.)
A kártya száma: ..................................................................
A nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy saját és az általam megadott közeli hozzátartozóim adatait a Munkáltatóm átadja a vele az OTP Széchenyi Pihenő Kártya megrendelése kapcsán szerződésben álló OTP Pénztárszolgáltató Zrt. (1051 Budapest, Mérleg u. 4.) részére, aki a szolgáltatás nyújtásához, az adatkezeléshez szükséges mértékben, a személyes adatokat tárolja és kezeli.
Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. semmilyen formában nem jogosult az adatokat harmadik személy részére átadni vagy bármilyen formában hozzáférhetővé tenni, kivételt képez ez alól a szerződés teljesítésének körében történő alvállalkozó igénybevétele.
Kelt ............................., 2016. ............ hónap ......... nap
............................................................
nyilatkozó aláírása

4. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT
Erzsébet-utalvány Plusz Kártya igényléséhez
(kitöltendő minden kedvezményezett részéről)
1. A Kártyabirtokos adatai:

Név

 

Születési név

 

A kártyán szereplő név

 

Anyja neve

 

Születési hely, idő

 

Személyazonosító igazolvány száma

 

Adóazonosító jel

 

Állandó lakcím

 

Levelezési cím (ha eltér az állandó lakcímtől)

 

Munkáltató megnevezése

 

Munkáltató címe

 

2. Erzsébet-utalvány Plusz Kártyával rendelkezem – nem rendelkezem. (A megfelelő rész aláhúzandó.)
A kártya száma: ..................................................................
3. Kijelentem, hogy más kifizetőtől Erzsébet-utalvány, illetve Erzsébet-utalvány Plusz Kártya juttatásban részesültem:
Igen/Nem
(A megfelelő válasz aláhúzandó.)

Étkezési utalvány

Ft

Étkezési alszámla

Ft

Iskolakezdési utalvány

Ft

Iskolai alszámla

Ft

Kultúra utalvány

Ft

Kultúra alszámla

Ft

Sport utalvány

Ft

Sport alszámla

Ft

Megfizetett ellenérték

Ft

A nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a fenti személyes adataimat a Munkáltatóm átadja a vele az Erzsébet-utalvány Plusz Kártya megrendelése kapcsán szerződésben álló Erzsébet-utalvány Plusz Kft. (1146 Budapest, Hermina út 63. I/1.) részére, aki a szolgáltatás nyújtásához, az adatkezeléshez szükséges mértékben a személyes adatokat tárolja és kezeli.
Az Erzsébet-utalvány Plusz Kft. semmilyen formában nem jogosult az adatokat harmadik személy részére átadni vagy bármilyen formában hozzáférhetővé tenni, kivételt képez ez alól a szerződés teljesítésének körében történő alvállalkozó igénybevétele.
Kelt .............................., 2016. ............ hónap ......... nap
............................................................
nyilatkozó aláírása

5. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT
iskolakezdési támogatás igénybevételéhez
1. A jogosult adatai

Név

 

Szolgálati hely

 

Adóazonosító jel

 

Tajszám

 

2. A jogosult saját háztartásában eltartott gyermek(ek) adatai

Név

 

Anyja neve

 

Születési hely, idő

 

Lakóhely

 

Adóazonosító jel

 

Tajszám

 

Oktatási intézmény megnevezése

 

Név

 

Anyja neve

 

Születési hely, idő

 

Lakóhely

 

Adóazonosító jel

 

Tajszám

 

Oktatási intézmény megnevezése

 

Név

 

Anyja neve

 

Születési hely, idő

 

Lakóhely

 

Adóazonosító jel

 

Tajszám

 

Oktatási intézmény megnevezése:

 

Kelt ............................., 2016. ............ hónap ......... nap
.........................................................
nyilatkozó aláírása

6. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT
az adómentes lakáscélú munkáltatói támogatáshoz
1. Személyes adatok

1.1. Foglalkoztatott családi és utóneve (rendfokozata)

1.2. Foglalkoztatott születési neve

1.3. Adóazonosító jele

1.4. Születési helye, ideje

1.5. Anyja születési családi és utóneve

1.6. Szolgálati helye/szervezeti egysége

1.7. Lakcíme

1.8. Telefonszám/Mobilszám

1.9. E-mail címe

2. Az igényelt cafetéria-juttatás összege

2.1. A cafetéria terhére igényelt, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás éves összege

Ft

3. A hitellel érintett lakás adatai
A méltányolható lakásigénynek való megfelelést a hitelintézet* vagy a Magyar Államkincstár* vagy a munkáltató*......... év .................. hónap ............ napján már felmérte.

3.1. Lakás vételára vagy építési, bővítési, korszerűsítési költsége
(a telekár nélkül számított vételár – amennyiben rendelkezésre áll)

Ft

3.2. A 3.1. pont 30%-a

Ft

3.3. Igénylés minősége

tulajdonos
haszonélvező

3.4. Tulajdon esetén a tulajdoni hányad aránya

3.5. Lakás szobaszáma
(szobaként kell figyelembe venni a nappali helyiséget is)

......... db egész ......... db fél
Szoba1: ......... m2 Szoba2: ......... m2 Szoba3: ......... m2 Szoba4: ......... m2 Szoba5: ......... m2 Szoba6: ......... m2

3.6. Együttlakók száma
(a Nyilatkozat kitöltésének időpontjában)

4. A hitelszerződés adatai

4.1. Hitelcél

Vásárlás, építés, építtetés, bővítés, korszerűsítés,
lakáscélú hitel*

4.2. Hitelszerződés/áthidaló hitelszerződés száma

4.3. Felvett hitel összege

CHF/EUR/JPY/HUF*

4.4. Havi törlesztőrészlet összege
(a Nyilatkozat kitöltésének időpontjában)

Ft

4.5. Áthidaló hitellel kiváltott lakáscélú hitelszerződés száma

5. Támogatás folyósítására vonatkozó adatok

5.1. Pénzügyi intézmény megnevezése

5.2. Számlaszám
(ahová a cafetéria-juttatás folyósítását kéri)

5.3. Számlaszám tulajdonosának neve
(ha nem az igénylő a számlaszám tulajdonosa)

6. Lakáscélú támogatásra vonatkozó adatok (Ha korábban nem részesült támogatásban, a táblázatot – és az üres sorokat – át kell húzni.)
Nyilatkozom, hogy a folyósítás évében és az azt megelőző 4 évben az alábbi összegű adómentes munkáltatói lakáscélú támogatásban részesültem:
Adatok Ft-ban

Év

A munkáltatói kölcsönt nyújtó, illetve lakáscélú támogatást folyósító szerv megnevezése

Munkáltatói kölcsönnel összefüggésben szolgálati évek utáni kedvezmény, 40%-os engedmény

Lakáscélú támogatásként nyújtott cafetéria összege

A 21/2008. (IX. 23.) IRM rendelet szerinti támogatás összege

Összesen

20……

 

 

 

 

 

20……

 

 

 

 

 

20……

 

 

 

 

 

20……

 

 

 

 

 

Mindösszesen:

 

Tudomásul veszem, hogy amennyiben valótlan adatok közlése miatt az adómentesség feltételei nem állnak fenn, úgy a támogatás 20%-kal megnövelt összege munkaviszonyból származó jövedelemnek minősül, és ez esetben viselem a levonásokat és a kifizetőt terhelő szociális hozzájárulási adó megfizetését is.
ADATKEZELÉSI HOZZÁJÁRULÁS
Az adatkezelés célja az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendeletben meghatározott támogatás iránti kérelem esetén a támogatási feltételek meglétének ellenőrzése, a támogatás folyósítása és a folyósítás során a támogatást igénylők beazonosítása. Az adatkezelő az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 5. § (1) bekezdése alapján kezeli az érintett által megadott, az adatkezelési cél teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat. A fenti adatokkal kapcsolatban adatkezelőnek minősülnek a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek, továbbá a Magyar Államkincstár. Az adatok a Központi Illetményszámfejtő Rendszerben, továbbá az adatkezelő által vezetett, elkülönített analitikus nyilvántartásban kerülnek rögzítésre.
Az adatokat az adatkezelők az adatok felvételétől számított 5 évig kezelik, ezt követően az adatok törlésre kerülnek.
Az adatkezeléssel kapcsolatban az érintettet az alábbi jogok illetik meg:
Az Infotv. 14. §-a alapján kérelmezheti az adatkezelőnél tájékoztatását személyes adatai kezeléséről, a személyes adatainak helyesbítését, valamint a személyes adatainak törlését vagy zárolását. Az Infotv. 21. §-a szerint élhet tiltakozási jogával, továbbá az Infotv. 22. §-a alapján bírósághoz fordulhat.
Fenti adataim kezeléséhez hozzájárulok.
Kelt .............................., 2016. .................. hónap .......... nap
....................................................
nyilatkozó aláírása
Nyilatkozatomhoz csatolt mellékletek
(Lakáscélú munkáltatói kölcsön, illetve 2015. évben lakáscélú cafetéria-juttatásban részesültek esetén, amennyiben jogosultságot befolyásoló változás nem történt, melléklet NEM szükséges, azonban a nyilatkozat teljes kitöltése kötelező!)

 

Csatolt dokumentum megnevezése

Lapok száma
(db)

1.

30 napnál nem régebbi, nem hiteles tulajdoni lap (teljes másolat)

 

2.

Adásvételi szerződés másolata

 

3.

Hitelszerződés/közjegyzői okirat/áthidaló hitelszerződés másolata

 

4.

Korábbi munkáltatótól kapott hitelszerződés másolata

 

5.

A kérelmező és a vele együttlakó személyek lakcímét igazoló hatósági igazolványának másolata

 

6.

A méltányolható lakásigény felméréséről korábban készült iratok másolata

 

7.

Az építési, bővítési, korszerűsítési költséget igazoló irat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyilatkozom, hogy lakáscélú munkáltatói kölcsönben részesültem*/2015-ben lakáscélú munkáltatói támogatásban részesültem*, és az azóta eltelt időben a körülményeimben változás nem történt, ezért a Nyilatkozatomhoz nem csatolok mellékleteket.
Kelt ..................................., 2016. .................. hónap .......... nap
....................................................
nyilatkozó aláírása
A helyi lakásügyi szerv záradéka:
Az adómentesség feltételei fennállnak.*     Az adómentesség feltételei nem állnak fenn.*
Kelt ..................................., 2016. .................. hónap .......... nap
....................................................
aláírás
_____________________________
* A megfelelő rész aláhúzandó.
Figyelem!
A nyilatkozó a záradékkal ellátott 6. mellékletet – a kézhezvételét követő 10 munkanapon belül – a NOVA–Dolgozói juttatások felületen az igényléshez köteles becsatolni.

7. melléklet a 4/2016. (III. 4.) ORFK utasításhoz

ÚTMUTATÓ
az adómentes lakáscélú munkáltatói támogatásáról szóló Nyilatkozat kitöltéséhez
Kapcsolódó jogszabály:
2) az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet).
Az 1. pontban a foglalkoztatott személyes adatait szükséges kitölteni. Olyan telefonszámot és e-mail címet célszerű megadni, ahol az igénylő elérhető, ezzel az ügyintézés folyamata felgyorsítható.
A 2. pont: az igényelt cafetéria-juttatás összege
A támogatás maximális összege évi 200 000 Ft. (Prémiumévekben részt vevő esetén 60 000 Ft.) A támogatást ugyanarra az ingatlanra több személy is igénybe veheti, ha az ingatlannak tulajdonosa vagy haszonélvezője és a lakcímkártyáján az érintett ingatlan címe állandó lakhelyként vagy tartózkodási helyként szerepel.
Lakáscélú munkáltatói kölcsön esetén a jogosult a cafetéria-juttatást a havi kötelezettségének a tizenkétszeres összegét igényelheti. Ennek oka, hogy az NGM rendelet bár lehetőséget biztosít arra, hogy előtörlesztéshez használja fel valaki a cafetériát, azonban a munkáltatói kölcsönt szabályozó rendelet erre nem ad lehetőséget.
A 3. pont: a hitellel érintett lakás adatai
Az NGM rendelet 3. § (5) bekezdése szerint, ha a méltányolható lakásigénynek való megfelelést a hitelintézet, a Magyar Államkincstár vagy a munkáltató a 2016. évet megelőzően az akkor hatályos rendelkezések alapján már megvizsgálta, és megállapította a feltételek fennállását, annak dátumát szükséges rögzíteni.
3.1. Lakás vételára vagy építési, bővítési, korszerűsítési költségvetése
A lakás vételára vagy építési, bővítési, korszerűsítési költségvetése összegét kell megjelölni. Amennyiben megbontásra került az adásvételi szerződésben, úgy a telekár nélküli vételárat kell feltüntetni.
3.2. pontban szükséges feltüntetni a 3.1. pontban foglalt összeg 30%-át az adómentesség feltételének való megfelelés vizsgálatához.
3.3. Igénylés minősége, 3.4. Tulajdon esetén a tulajdoni hányad aránya
A hitellel érintett lakásban a foglalkoztatott minősége (tulajdonos, haszonélvező), tulajdon esetén a tulajdoni hányad tulajdoni lapon szereplő aránya.
3.5. Lakás szobaszáma
A lakás méretének megállapítása a jogosult nyilatkozata alapján történik. A 6–12 m2 közötti szoba fél lakószobának, a 12,01 m2-től 30 m2-ig terjedő nagyságú szoba egy lakószobának, míg a 30 m2 feletti szoba két lakószobának minősül.
Az amerikai konyhás nappalit (azaz nappali, étkező és konyha egy légtérben) akkor kell két szobának számítani, ha az a 60 m2-t meghaladja.
3.6. Együttlakók száma
A méltányolható lakásigény megfelelőségénél – a Nyilatkozat kitöltéskori állapotnak megfelelően – az együttlakók számát kell figyelembe venni.
A hitellel érintett lakásban az együttlakó személyek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként feltüntető érvényes lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata szükséges. A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése szerinti, az együttlakó gyermektelen vagy egygyermekes házaspár esetében meghatározott méltányolható lakásigény esetében figyelembe veendő születendő gyermeket vagy gyermekeket a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet szerinti megelőlegező kölcsön igénybevételére vonatkozó szerződés alapján a megelőlegező kölcsönt nyújtó hitelintézet által kiállított okirat igazolja, amelyet csatolni szükséges.
A 4. pont: a hitelszerződés adatai
4.1. Hitelcél
Azt a hitelcélt kell aláhúzni, amelyre vonatkozóan a pénzintézet a hitelszerződés alapján a hitelt folyósította.
4.2. Hitelszerződés/áthidaló hitelszerződés száma
A folyósított hitel érdekében a pénzintézettel megkötött szerződés számát vagy a korábbi, lakáscélú hitel kiváltására szolgáló áthidaló hitel szerződésének számát kell feltüntetni, valamint csatolni szükséges a szerződés másolatát is.
4.3. Felvett hitel összege
A hitelcél érdekében folyósított, hitelszerződés szerinti hitel összege. A pénznemet alá kell húzni.
4.4. Havi törlesztőrészlet összege
A hitel visszafizetése érdekében fizetendő havi törlesztés összege forintban, a Nyilatkozat kitöltéskori állapotának megfelelően.
4.5. Áthidaló hitellel kiváltott lakáscélú hitelszerződés
Az áthidaló hitel esetében a kiváltott lakáscélú hitel szerződésének számát kell feltüntetni, továbbá csatolni szükséges a lakáscélú hitelszerződés másolatát is.
Az 5. pont: a támogatás folyósítására vonatkozó adatok
5.1. Pénzügyi intézmény megnevezése
A pénzintézet neve, amelynél vezetett bankszámlára a foglalkoztatott a támogatás folyósítását kéri.
5.2. Számlaszám
A foglalkoztatott saját, giro-képes bankszámlaszámát (tipikusan azt, ahova az illetményét utalják) kell feltüntetni.
5.3. Számlaszám tulajdonosa
Abban az esetben kell kitölteni, amennyiben nem a foglalkoztatott a számlaszám tulajdonosa.
A 6. pont: a korábbi lakáscélú támogatásra vonatkozó adatok
Az Szja. törvény értelmében abban az esetben adómentes a támogatás, amennyiben a folyósítást megelőző 4 évben lakáscélú támogatásra korábbi és jelenlegi munkáltatók által ilyen címen nyújtott támogatás együttes összege 5 év alatt nem éri el az 5 millió forintot. Ennek megállapítása érdekében szükséges a megelőző 4 évben a munkáltató(k) által nyújtott lakáscélú támogatás összegéről szóló nyilatkozat, valamint igazolás.
Munkáltató(k) által korábban nyújtott támogatás összege
A munkáltató(k) által lakáscélú támogatásra a folyósítást megelőző 4 évben nyújtott összeg, ideértve
a) az előző évi cafetéria összegét;
b) a szolgálati évek utáni kedvezményt, illetve a 40%-os engedményt is és
c) a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet és a Budapesti Fegyház és Börtön tiszthelyettes és zászlós állományának vissza nem térítendő lakáscélú támogatásáról szóló 21/2008. (IX. 23.) IRM rendelet szerinti támogatás összegét.
Benyújtandó iratok
Az alábbi iratokat lakáscélú munkáltatói kölcsön, illetve a 2015. évben lakáscélú cafetéria-juttatásban részesültek (amennyiben jogosultságát befolyásoló változás nem történt) esetén NEM szükséges benyújtatni (a 6. melléklet teljes kitöltése ebben az esetben is kötelező) tekintettel arra, hogy azok a helyi lakásügyi szerv rendelkezésére állnak:
a) a hitellel érintett ingatlan adatait tartalmazó tulajdoni lap (30 napnál nem régebbi, nem hiteles, teljes másolat);
b) az adásvételi szerződés másolata;
c) a hitellel érintett lakásban együttlakó személyek esetében a lakást lakóhelyként vagy tartózkodási helyként feltüntető, érvényes lakcímet igazoló hatóságiigazolvány-másolatok;
d) a hitelszerződések másolatai;
e) a méltányolható lakásigény felméréséről korábban készült iratok másolata (ha korábban készült ilyen felmérés);
f) az építési, bővítési, korszerűsítési költséget igazoló irat.
1

Az utasítás az 53. pont alapján hatályát vesztette 2017. január 15. napjával.

2

Az 1. pont a 19/2016. (VII. 29.) ORFK utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

3

A 17. pont a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 92. pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 54. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére