• Tartalom

40/2016. (XII. 29.) MvM rendelet

40/2016. (XII. 29.) MvM rendelet

egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, valamint régészeti védettség megszüntetéséről

2023.01.01.

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (2) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 11. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és kiemelten védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az 1. mellékletben felsorolt, budapesti ingatlanok területén fekvő 39706 és 39707 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet, valamint a 19333/50, 19333/51, 19333/52 és 19333/53 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 45778 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet, továbbá a 19608, a 19619/5, a 19620/4 és a 19621/2 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 33262 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja az első aquincumi római kori katonai tábor és a körülötte kialakult település, valamint a középkori budai külvárosok, továbbá az aquincumi polgárváros nyugati és keleti elővárosa maradványainak és épített régészeti emlékeinek megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(3) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a kiemelten védett régészeti lelőhelyet az I. kategóriába sorolom.

(4) A művelődési és közoktatási miniszter 117641/1994.XXVII–592. számú határozatában régészetileg védetté nyilvánított Budapest, 13494 helyrajzi számú ingatlan régészeti védettségét megszüntetem.

2. § (1) Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és kiemelten védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a 2. mellékletben felsorolt, győri ingatlanok területén fekvő 41418 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori Arrabona és a középkori Győr maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(3) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a kiemelten védett régészeti lelőhelyet az I. kategóriába sorolom.

(4) A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1620–33/1951. számú döntésének 6. pont a. alpontjában régészetileg védetté nyilvánított földterület védettségét – az (1) bekezdés szerint védetté nyilvánított régészeti lelőhely területének kivételével – megszüntetem.

3. § (1)1 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és kiemelten védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Tolna–Mözs (Tolna vármegye), 0118/8, a 0121/3, a 0122/4 és a 0122/10 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 50962 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Tolna–Mözs, 0118/8, a 0121/3, a 0122/4 és a 0122/10 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori őrtorony maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a kiemelten védett régészeti lelőhelyet az I. kategóriába sorolom.

4. § (1)2 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Báta (Tolna vármegye), 019, a 020/7, a 020/14, a 029/1, a 029/3, a 029/4, a 030/1, a 030/2, a 031/2, a 031/3, a 031/4, a 031/5, a 031/6, a 031/7, a 031/8, a 031/9, a 031/10, a 031/11, a 033/1, a 034/2, a 034/24, a 034/25, a 034/29, a 034/32, a 034/44, a 034/49, a 034/51, a 035/1, a 035/2, a 036/1 és a 036/2 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 32041 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Báta, 019, a 020/7, a 020/14, a 029/1, a 029/3, a 029/4, a 030/1, a 030/2, a 031/2, a 031/3, a 031/4, a 031/5, a 031/6, a 031/7, a 031/8, a 031/9, a 031/10, a 031/11, a 033/1, a 034/2, a 034/24, a 034/25, a 034/29, a 034/32, a 034/44, a 034/49, a 034/51, a 035/1, a 035/2, a 036/1 és a 036/2 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori őrtoronyrész és út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

5. § (1)3 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Szekszárd (Tolna vármegye), 0258/12, a 0258/13, a 0266/2, a 0266/3, a 0270, a 0271/1, a 0272, a 0273/11 és a 0273/12, valamint az Őcsény (Tolna vármegye), 0183/2, a 0183/3, a 0183/4, a 0183/5, a 0183/6, a 0183/7, a 0184, a 0185/2, a 0185/3, a 0186/1, a 0186/3, a 0186/44, a 0186/45 és a 0189 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 54314 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2)4 Régészeti védőövezetnek a Szekszárd (Tolna vármegye), 0258/12, a 0258/13, a 0266/2, a 0266/3, a 0270, a 0271/1, a 0272, a 0273/11 és a 0273/12, valamint az Őcsény (Tolna vármegye), 0183/2, a 0183/3, a 0183/4, a 0183/5, a 0183/6, a 0183/7, a 0184, a 0185/2, a 0185/3, a 0186/1, a 0186/3, a 0186/44, a 0186/45 és a 0189 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

6. § (1)5 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az Őcsény (Tolna vármegye), 0195/46, 0195/47 és a 0196/56 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 30720 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek az Őcsény, 0195/46, 0195/47 és a 0196/56 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

7. § (1)6 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az Őcsény (Tolna vármegye), 0238/10, a 0238/14, a 0238/15, a 0238/29, a 0238/30 és a 0238/42 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 32069 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek az Őcsény, 0238/10, a 0238/14, a 0238/15, a 0238/29, a 0238/30 és a 0238/42 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

8. § (1)7 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Paks (Tolna vármegye), 0165/14, a 0165/15 és a 0165/16 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 23224 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Paks, 0165/14, a 0165/15 és a 0165/16 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori maradványok megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

9. § (1)8 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Paks (Tolna vármegye), 01004/2, a 01004/3 és a 01004/4 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 62650 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Paks, 01004/2, a 01004/3 és a 01004/4 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori őrtorony és út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

10. § (1)9 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Dunaföldvár (Tolna vármegye), 0358/7, a 0358/8, a 0358/9, a 0358/10, a 0358/11, a 0358/21, a 0358/22, a 0358/23, a 0358/24, a 0358/54, a 0358/55, a 0358/56, a 0358/57, a 0358/58 és a 0358/59 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 74245 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet, a 0382/11, a 0382/12, a 0382/13, a 0382/14, a 0382/15, a 0382/20, a 0382/21, a 0382/23, a 0382/24, a 0382/25, a 0383, a 0384/24, a 0384/31, a 0384/32, a 0384/33, a 0384/34, a 0384/35, a 0384/36, a 0384/37, a 0384/38, a 0384/50, a 0386/1, a 0386/2, a 7439, a 7440, a 7443, a 7444/4, a 7444/5, a 7446/1, a 7446/2, a 7447, a 7476, a 7477, a 7478, a 7479/1, a 7479/2, a 7480, a 7482, a 7483/1, a 7483/2, a 7484, a 7485, a 7486, a 7488 és a 7947/11 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 72953 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet, valamint a 012, a 013/1, a 016/2, a 016/4, a 016/5, a 4984, a 4985, a 4986, a 4987, a 4988, a 4989, a 4990, a 4991, a 8372, a 8402/1, a 8402/2, a 8402/3, a 8402/4, a 8402/5, a 8404/1, a 8404/2, a 8404/3, a 8405, a 8406/1, a 8419, a 8433/1, a 8434/1, a 8435/4, a 8436, a 8437, a 8438, a 8439, a 8440, a 8441, a 8442/1, a 8442/2, a 8443/1, a 8443/2, a 8445, a 8446, a 8447, a 8448, a 8449, a 8450, a 8452, a 8453, a 8454, a 8455, a 8456, a 8457, a 8474, a 8482/1, a 8483/1, a 8484/1, a 8485/1, a 8487/1, a 8488/2, a 8488/3, a 8489, a 8490/1, a 8491/1, a 8491/4, a 8491/5, a 8492/1, a 8492/2, a 8493/1, a 8493/2, a 8494/1, a 8494/2, a 8495, a 8498, a 8499, a 8500, a 8503, a 8505/9, a 8513 és a 8514 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 57711 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Dunaföldvár, 0358/7, a 0358/8, a 0358/9, a 0358/10, a 0358/11, a 0358/21, a 0358/22, a 0358/23, a 0358/24, a 0358/54, a 0358/55, a 0358/56, a 0358/57, a 0358/58, a 0358/59, a 0382/11, a 0382/12, a 0382/13, a 0382/14, a 0382/15, a 0382/20, a 0382/21, a 0382/23, a 0382/24, a 0382/25, a 0383, a 0384/24, a 0384/31, a 0384/32, a 0384/33, a 0384/34, a 0384/35, a 0384/36, a 0384/37, a 0384/38, a 0384/50, a 0386/1, a 0386/2, a 7439, a 7440, a 7443, a 7444/4, a 7444/5, a 7446/1, a 7446/2, a 7447, a 7476, a 7477, a 7478, a 7479/1, a 7479/2, a 7480, a 7482, a 7483/1, a 7483/2, a 7484, a 7485, a 7486, a 7488, a 7947/11, 012, a 013/1, a 016/2, a 016/4, a 016/5, a 4984, a 4985, a 4986, a 4987, a 4988, a 4989, a 4990, a 4991, a 8372, a 8402/1, a 8402/2, a 8402/3, a 8402/4, a 8402/5, a 8404/1, a 8404/2, a 8404/3, a 8405, a 8406/1, a 8419, a 8433/1, a 8434/1, a 8435/4, a 8436, a 8437, a 8438, a 8439, a 8440, a 8441, a 8442/1, a 8442/2, a 8443/1, a 8443/2, a 8445, a 8446, a 8447, a 8448, a 8449, a 8450, a 8452, a 8453, a 8454, a 8455, a 8456, a 8457, a 8474, a 8482/1, a 8483/1, a 8484/1, a 8485/1, a 8487/1, a 8488/2, a 8488/3, a 8489, a 8490/1, a 8491/1, a 8491/4, a 8491/5, a 8492/1, a 8492/2, a 8493/1, a 8493/2, a 8494/1, a 8494/2, a 8495, a 8498, a 8499, a 8500, a 8503, a 8505/9, a 8513 és a 8514 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét, valamint a 0558, a 7442, a 8435/2 és a 8435/3 helyrajzi számú ingatlant jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

11. § (1)10 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az Ercsi (Fejér vármegye), 0134, a 0136, a 0151/6, a 0160, a 0167, a 0171/16 és a 0171/19 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 74239 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek az Ercsi, 0134, a 0136, a 0151/6, a 0167, a 0171/16 és a 0171/19 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét, valamint a 0170, a 0171/18, a 0268, az 1311, az 1352/1, az 1352/2, a 02406/2, a 2418/3, a 2419/1 és a 2454 helyrajzi számú ingatlant jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

12. § (1)11 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az Érd (Pest vármegye), 061, a 062/1, a 062/2, a 062/68, a 062/69, a 062/70, a 062/71, a 062/72, a 062/90, a 064, a 065/8, a 065/16, a 065/26, a 065/27, a 065/29, a 065/35, a 065/36, a 065/38, a 065/39, a 065/47, a 065/48, a 065/49, a 065/50, a 065/53, a 065/54, a 065/55, a 065/56, a 065/57, a 065/58, a 065/59, a 065/60, a 065/61, a 065/62, a 065/72, a 065/74, a 065/75, a 065/76, a 065/77, a 065/78, a 065/79, a 065/80, a 066, a 25224, a 25232, a 25233 és a 25236 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 10292 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek az Érd, 061, a 062/1, a 062/2, a 062/68, a 062/69, a 062/70, a 062/71, a 062/72, a 062/90, a 064, a 065/8, a 065/16, a 065/26, a 065/27, a 065/29, a 065/35, a 065/36, a 065/38, a 065/39, a 065/47, a 065/48, a 065/49, a 065/50, a 065/53, a 065/54, a 065/55, a 065/56, a 065/57, a 065/58, a 065/59, a 065/60, a 065/61, a 065/62, a 065/72, a 065/74, a 065/75, a 065/76, a 065/77, a 065/78, a 065/79, a 065/80, a 066, a 25224, a 25232, a 25233 és a 25236 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

13. § (1)12 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Naszály (Komárom-Esztergom vármegye), 0198/4 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 62484 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Naszály, 0198/4 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XII. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

14. § (1)13 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Naszály (Komárom-Esztergom vármegye), 0164/10, a 0164/11, a 0164/12, a 0164/13, a 0164/14, a 0164/15, a 0164/16, a 0164/17, a 0164/18, a 0164/19, a 0164/20, a 0164/21, a 0164/22 és a 0164/23 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 62488 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Naszály, 0164/10, a 0164/11, a 0164/12, a 0164/13, a 0164/14, a 0164/15, a 0164/16, a 0164/17, a 0164/18, a 0164/19, a 0164/20, a 0164/21, a 0164/22 és a 0164/23 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XIII-XIV. számú római kori menettáborok maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

15. § (1)14 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Naszály (Komárom-Esztergom vármegye), 0172, a 0173 és a 0174 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 62492 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Naszály, 0172, a 0173 és a 0174 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XV. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

16. § (1)15 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Naszály (Komárom-Esztergom vármegye), 0154/4, a 0154/7, a 0154/8 és a 0154/9 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 77179 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Naszály, 0154/4, a 0154/7, a 0154/8 és a 0154/9 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XXXIV. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

17. § (1)16 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Mocsa (Komárom-Esztergom vármegye), 0536/9 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő VI. számú római kori menettábort, mely a 62416 nyilvántartási számú régészeti lelőhely része.

(2) Régészeti védőövezetnek a Mocsa, 0536/9 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-VI. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

18. § (1)17 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Mocsa (Komárom-Esztergom vármegye), 0532/26 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 77165 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Mocsa, 0532/26 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XXII-XXIII. számú római kori menettáborok maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

19. § (1)18 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Mocsa (Komárom-Esztergom vármegye), 0416/2, a 0416/3, a 0416/4 és a 0416/5 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 77167 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Mocsa, 0416/2, a 0416/3, a 0416/4 és a 0416/5 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XXIV. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

20. § (1)19 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Mocsa (Komárom-Esztergom vármegye), 0381/2, a 0381/31, a 0381/32, a 0381/33, a 0381/34, a 0381/35, a 0381/36, a 0381/37, a 0381/38, a 0381/40, a 0381/41, a 0381/42, a 0381/43, a 0381/44, a 0381/45, a 0381/119, a 0381/120, a 0381/121, a 0381/122, a 0381/123, a 0381/124, a 0381/125, a 0381/126, a 0381/127, a 0381/128, a 0381/129, a 0381/130, a 0381/131 és a 0381/132 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 77169 és 77171 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Mocsa, 0381/2, a 0381/31, a 0381/32, a 0381/33, a 0381/34, a 0381/35, a 0381/36, a 0381/37, a 0381/38, a 0381/40, a 0381/41, a 0381/42, a 0381/43, a 0381/44, a 0381/45, a 0381/119, a 0381/120, a 0381/121, a 0381/122, a 0381/123, a 0381/124, a 0381/125, a 0381/126, a 0381/127, a 0381/128, a 0381/129, a 0381/130, a 0381/131 és a 0381/132 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XXV-XXVI. számú római kori menettáborok maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

21. § (1)20 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Mocsa (Komárom-Esztergom vármegye), 0366/8, a 0366/9, a 0366/10, a 0366/11, a 0366/12, a 0366/13, a 0366/14, a 0366/15, a 0366/16, a 0366/17, a 0366/18, a 0366/19, a 0366/20, a 0366/21 és a 0366/22 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 77173 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Mocsa, 0366/8, a 0366/9, a 0366/10, a 0366/11, a 0366/12, a 0366/13, a 0366/14, a 0366/15, a 0366/16, a 0366/17, a 0366/18, a 0366/19, a 0366/20, a 0366/21 és a 0366/22 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XXVII. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

22. § (1)21 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Komárom (Komárom-Esztergom vármegye), 0269/29 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 62410 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Komárom, 0269/29 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-V. számú római kori menettábor maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

23. § (1)22 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Komárom (Komárom-Esztergom vármegye), 0331/21, a 0331/22, a 0331/23, a 0331/24, a 0331/25, a 0331/26, a 0331/27, a 0331/28, a 0331/29, a 0331/30, a 0346, a 0347/20, a 0347/21, a 0347/22, a 0347/35 és a 0347/36 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 62420 és 77163 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Komárom, 0331/21, a 0331/22, a 0331/23, a 0331/24, a 0331/25, a 0331/26, a 0331/27, a 0331/28, a 0331/29, a 0331/30, a 0346, a 0347/20, a 0347/21, a 0347/22, a 0347/35 és a 0347/36 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-VIII-XI. és XXXII. számú római kori menettáborok maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

24. § (1)23 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Komárom (Komárom-Esztergom vármegye), 0253/10, a 0253/11, a 0253/50, a 0253/51, a 0259/2, a 0259/3, a 0259/4, a 0259/5, a 0259/6 és a 0259/10, valamint a Mocsa (Komárom-Esztergom vármegye), 0406/1, a 0406/17 és a 0412/4 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 77155, 77157 és 77159 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Komárom, 0253/10, a 0253/11, a 0253/50, a 0253/51, a 0259/2, a 0259/3, a 0259/4, a 0259/5, a 0259/6 és a 0259/10, valamint a Mocsa, 0406/1, a 0406/17 és a 0412/4 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Brigetio-XIX-XXI. számú római kori menettáborok maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

25. § (1)24 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az Abda (Győr-Moson-Sopron vármegye), 0160/11, a 0160/12, a 0161/1 és a 0166/29 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 31943 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2)25 Régészeti védőövezetnek az Abda (Győr-Moson-Sopron vármegye), 0160/11, a 0160/12, a 0161/1 és a 0166/29 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

26. § (1)26 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom az Öttevény (Győr-Moson-Sopron vármegye), 044/3, a 044/4, a 044/5, a 044/6, a 044/7, a 044/8, a 044/9, a 045, a 047/1, a 047/2, a 047/3, a 047/4, a 047/5, a 047/6, a 047/7, a 047/8, a 047/9, a 047/10, a 047/11, a 047/12, a 047/13, a 048, a 049/20, a 049/26 és a 049/27 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 32004 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek az Öttevény, 044/3, a 044/4, a 044/5, a 044/6, a 044/7, a 044/8, a 044/9, a 045, a 047/1, a 047/2, a 047/3, a 047/4, a 047/5, a 047/6, a 047/7, a 047/8, a 047/9, a 047/10, a 047/11, a 047/12, a 047/13, a 048, a 049/20, a 049/26 és a 049/27 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a római kori út maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet a III. kategóriába sorolom.

27. § (1)27 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Kosd (Pest vármegye), 0111 és a 0114/7 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 10648 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Régészeti védőövezetnek a Kosd, 0114/7 helyrajzi számú ingatlannak az (1) bekezdéssel védetté nem nyilvánított részét, valamint a Kosd, 0111 helyrajzi számú ingatlan 3. mellékletben meghatározott részét jelölöm ki.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a középkori templom maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(4) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a fokozottan védett régészeti lelőhelyet az I. kategóriába sorolom.

28. § (1)28 Védett régészeti lelőhellyé nyilvánítom és kiemelten védett régészeti lelőhely kategóriába sorolom a Szigetvár (Baranya vármegye), 3704, a 3705/2, a 3706, a 3707, a 3708/1, a 3708/2, a 3709, a 3710, a 3711/1, a 3711/2, a 3711/3, a 3711/4, a 3711/5, a 3712/3 és a 3712/4 helyrajzi számú ingatlan területén fekvő 84889 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyet.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt területen a régészeti védelem célja a Szulejmán szultán emlékére emelt türbe és derviskolostor épületegyüttesének, és a török kori település maradványainak megőrzése, kutathatóságának biztosítása.

(3) Az örökségvédelmi bírság megállapításának szempontjából a kiemelten védett régészeti lelőhelyet az I. kategóriába sorolom.

29. §29 Az egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról szóló 81/2013. (XII. 23.) BM rendelet 14. §-ában védetté nyilvánított 47894 nyilvántartási számú, a 15. §-ában védetté nyilvánított 68273 nyilvántartási számú, valamint a 16. §-ában védetté nyilvánított 21996 nyilvántartási számú régészeti lelőhelyek együttes megközelíthetőségét biztosító régészeti védőövezetnek jelölöm ki a Dunaújváros (Fejér vármegye), 3650, a Kisapostag (Fejér vármegye), 043/1, a 043/2 és a 061 helyrajzi számú ingatlanokat.

30. § (1)30 A művelődési miniszter 70594/1987. számú határozatában és az egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, illetőleg régészeti védettség megszüntetéséről szóló 15/2004. (VII. 27.) NKÖM rendelet 2. § (1) bekezdésében régészetileg védetté nyilvánított Budakalász (Pest vármegye), 0226/6 helyrajzi számú ingatlan utódtelkei közül a 4199/1, a 4199/3 és a 4199/7 helyrajzi számú ingatlanok régészeti védettségét megszüntetem.

(2)31 A Budakalász (Pest vármegye), 4199/2, a 4199/4, a 4199/5, a 4199/6 és a 4199/8 helyrajzi számú ingatlanok régészeti védettsége a továbbiakban is fennáll.

31. §32

32. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 40/2016. (XII. 29.) MvM rendelethez

A 39706 és 39707 nyilvántartási számú régészeti lelőhely védetté nyilvánított területrésze

Budapest, 6696/1, a 6696/2, a 6699, a 6700, a 6701, a 6702, a 6703/1, a 6703/2, a 6704/1, a 6704/2, a 6705, a 6707/3, a 6707/4, a 6707/5, a 6707/6, a 6708/1, a 6708/2, a 6708/3, a 6710, a 6711, a 6712, a 6713, a 6714, a 6715, a 6716, a 6717, a 6720/4, a 6721/2, a 6722, a 13145, a 13517, a 13544/1, a 13544/2, a 13545/1, a 13545/2, a 13545/3, a 13545/4, a 13550/14, a 13550/16, a 13550/17, a 13550/18, a 13550/19, a 13550/21, a 13550/24, a 13550/26, a 13550/27, a 13550/28, a 13550/29, a 13550/30, a 13550/31, a 13550/32, a 13550/33, a 13550/34, a 13550/35, a 13550/37, a 13550/38, a 13550/39, a 13550/40, a 13550/42, a 13565/1, a 13565/2, a 13567, a 13569/1, a 13569/2, a 13569/3, a 13570/3, a 13570/4, a 13572/3, a 13572/5, a 13572/7, a 13572/9, a 13577, a 13578, a 13579, a 13580, a 13581, a 13582, a 13583, a 13584/1, a 13584/2, a 13590, a 13591, a 13592, a 13600, a 13601, a 13602/1, a 13602/2, a 13606, a 13612, a 13618, a 13619, a 13620, a 13625, a 13632/2, a 13632/3, a 13643, a 13644, a 13645, a 13646, a 13647, a 13650, a 13651, a 13654, a 13655, a 13656/3, a 13667/2, a 13668, a 13669, a 13670, a 13671, a 13672, a 13673, a 13674, a 13675, a 13676, a 13677, a 13678, a 13679, a 13680, a 13681, a 13682, a 13683, a 13684, a 13685, a 13687, a 13689, a 13690, a 13691, a 13692, a 13693, a 13694/1, a 13694/4, a 13694/5, a 13694/6, a 13694/7, a 13695, a 13696, a 13700/5, a 13700/6, a 13700/7, a 13700/8, a 13700/9, a 13700/10, a 13700/11, a 13700/12, a 13700/13, a 13701/1, a 13701/2, a 13701/3, a 13702, a 13703/1, a 13703/2, a 13704/1, a 13704/2, a 13705, a 13706, a 13707, a 13708, a 13709, a 13710, a 13711, a 13712, a 13713, a 13715/1, a 13715/2, a 13715/3, a 13720/1, a 13720/2, a 13720/3, a 13720/4, a 13720/5, a 13721, a 13722, a 13723/1, a 13723/2, a 13723/3, a 13723/4, a 13728, a 13729/1, a 13729/2, a 13731/1, a 13733, a 13734/1, a 13734/2, a 13734/3, a 13736, a 13738, a 13739, a 13740, a 13741, a 13742, a 13743, a 13746, a 13752, a 13753, a 13754, a 13757, a 13760/2, a 13761/1, a 13761/2, a 13765, a 13766/1, a 13766/3, a 13766/5, a 13766/6, a 13766/7, a 13766/8, a 13766/9, a 13777/1, a 13777/2, a 13785, a 13786, a 13791/2, a 13793/1, a 13793/2, a 13795, a 13796/2, a 13797/1, a 13797/2, a 13800, a 13806/1, a 13806/2, a 13806/3, a 13806/4, a 13807, a 13808, a 13809/1, a 13809/3, a 13809/4, a 13809/9, a 13810, a 13811, a 13812, a 13816, a 13831/4, a 13831/5, a 13833, a 13834/1, a 13834/2, a 13834/3, a 13837, a 13841, a 13842/5, a 13852, a 13853, a 13854, a 13855/1, a 13855/2, a 13858, a 13859, a 13860, a 13861, a 13862, a 13865, a 13866, a 13867, a 13868, a 13869/2, a 13869/3, a 13870, a 13871/1, a 13871/2, a 13871/3, a 13871/4, a 13874/1, a 13874/2, a 13875/4, a 13875/5, a 13875/6, a 13875/7, a 13877/1, a 13877/2, a 13878, a 13881, a 13882, a 13883/1, a 13883/3, a 13883/4, a 13891, a 13899, a 13900, a 13901, a 13902, a 13903/1, a 13903/2, a 13903/3, a 13908, a 13909, a 13910, a 13911, a 13912, a 13913, a 13914, a 13916, a 13917, a 13918/2, a 13918/3, a 13918/4, a 13918/5, a 13919, a 13920, a 13921, a 13922, a 13923, a 13924, a 13925, a 13926/1, a 13926/2, a 13927, a 13928, a 13929/1, a 13929/2, a 13930, a 13931, a 13932, a 13933, a 13934/1, a 13934/2, a 13934/3, a 13935, a 13936, a 13937, a 13938, a 13939, a 13940/4, a 13941/2, a 13942, a 13943/1, a 13943/2, a 13945, a 13946, a 13947, a 13950, a 13951, a 13952, a 13953, a 13954, a 13955, a 13956, a 13957, a 13958, a 13961, a 13962, a 13963, a 13964, a 13965, a 13966, a 13967, a 13968, a 13969, a 13970, a 13971, a 13972, a 13973, a 13974, a 13975, a 13976, a 13977, a 13978, a 13979, a 13980, a 13981, a 13982, a 13983, a 13984/1, a 13984/2, a 13985, a 13988/1, a 13988/3, a 13988/4, a 13989, a 13990, a 13991, a 13993, a 13994, a 13995, a 13996, a 13997, a 13998, a 13999/1, a 13999/4, a 13999/5, a 13999/6, a 14000, a 14001, a 14003, a 14004, a 14005, a 14006, a 14007, a 14008, a 14009, a 14011, a 14012, a 14013/1, a 14013/2, a 14014, a 14016, a 14017, a 14018, a 14019, a 14020/1, a 14020/2, a 14020/3, a 14021/1, a 14021/2, a 14022, a 14023, a 14026, a 14027, a 14028, a 14029, a 14030, a 14031, a 14032, a 14033/1, a 14033/3, a 14033/4, a 14036/1, a 14036/2, a 14037/1, a 14037/2, a 14039/1, a 14040/1, a 14040/2, a 14040/3, a 14042, a 14044/1, a 14044/2, a 14045, a 14046, a 14047, a 14048, a 14049/1, a 14049/2, a 14050, a 14051, a 14052, a 14053, a 14054, a 14055, a 14056, a 14057, a 14058, a 14059, a 14060/1, a 14060/2, a 14061, a 14062, a 14063, a 14064, a 14065, a 14066, a 14067, a 14068, a 14069, a 14070, a 14071, a 14072, a 14073, a 14074, a 14075/1, a 14075/2, a 14076/1, a 14076/2, a 14077, a 14078, a 14079/1, a 14080, a 14081/1, a 14081/2, a 14082/1, a 14083/1, a 14083/2, a 14084/1, a 14086/1, a 14087, a 14088, a 14089, a 14090, a 14091, a 14092, a 14093/2, a 14094, a 14095, a 14096/1, a 14096/2, a 14097, a 14098/1, a 14098/2, a 14098/3, a 14100, a 14101, a 14103, a 14104, a 14105, a 14106, a 14107, a 14108, a 14111/1, a 14111/3, a 14111/4, a 14111/5, a 14111/6, a 14111/7, a 14116, a 14117, a 14118/1, a 14118/2, a 14119, a 14121, a 14122, a 14123, a 14124, a 14125, a 14126/1, a 14126/3, a 14126/4, a 14128, a 14129, a 14130, a 14131, a 14132, a 14133, a 14139, a 14141, a 14142, a 14145, a 14146, a 14147, a 14149, a 14151/1, a 14151/2, a 14152/1, a 14152/2, a 14153, a 14154, a 14155, a 14156, a 14158, a 14159/1, a 14159/2, a 14160, a 14161, a 14162, a 14164, a 14165/1, a 14165/2, a 14166/3, a 14166/4, a 14166/5, a 14166/6, a 14166/7, a 14167, a 14168, a 14172, a 14173/2, a 14173/3, a 14176, a 14177, a 14178, a 14179, a 14180/3, a 14180/4, a 14181/1, a 14182/1, a 14182/2, a 14183/1, a 14183/2, a 14184/1, a 14184/2, a 14185/1, a 14185/2, a 14186, a 14187/1, a 14187/2, a 14188/1, a 14188/2, a 14190, a 14192, a 14193, a 14194, a 14206, a 14207, a 14208, a 14210, a 14214, a 14218, a 14219, a 14220, a 14221, a 14222, a 14223, a 14224, a 14225, a 14229, a 14230, a 14231, a 14232, a 14233, a 14234, a 14235, a 14236, a 14237, a 14238/1, a 14238/2, a 14239, a 14240, a 14241, a 14242, a 14243, a 14245, a 14247/2, a 14247/3, a 14247/4, a 14248, a 14249/1, a 14249/2, a 14249/3, a 14254, a 14257, a 14258, a 14259, a 14260, a 14261, a 14263, a 14265, a 14268/2, a 14270, a 14271, a 14272, a 14273, a 14274, a 14275, a 14276, a 14277, a 14278/1, a 14278/2, a 14278/3, a 14279, a 14280, a 14281, a 14282, a 14283, a 14284, a 14286, a 14287/2, a 14288, a 14289, a 14290/1, a 14290/2, a 14291, a 14292/1, a 14292/2, a 14293, a 14294, a 14295, a 14296, a 14297, a 14298/1, a 14298/2, a 14299, a 14300, a 14301, a 14304, a 14305, a 14306, a 14307, a 14308, a 14309, a 14310, a 14311, a 14312, a 14313, a 14314, a 14315, a 14316, a 14317, a 14319, a 14320, a 14321, a 14322, a 14323, a 14326, a 14327, a 14328, a 14329, a 14330, a 14331, a 14332, a 14333, a 14334, a 14335, a 14336, a 14337/1, a 14337/2, a 14338, a 14339/3, a 14340, a 14341, a 14342, a 14343, a 14344, a 14345, a 14346, a 14347, a 14348, a 14349, a 14350, a 14351, a 14353, a 14354, a 14355, a 14356, a 14357, a 14358, a 14359, a 14360, a 14361, a 14362, a 14363/1, a 14365, a 14366, a 14367, a 14368, a 14369, a 14370, a 14371/1, a 14371/2, a 14372, a 14373/2, a 14374, a 14375, a 14376, a 14378, a 14380, a 14381, a 14382, a 14384, a 14388, a 14391, a 14392, a 14393, a 14394, a 14396, a 14397, a 14398, a 14400, a 14401, a 14402, a 14403, a 14404, a 14405, a 14406, a 14407, a 14408, a 14409, a 14410, a 14411, a 14412, a 14413/1, a 14413/2, a 14414, a 14415, a 14416, a 14417, a 14418, a 14419, a 14420, a 14427, a 14428/1, a 14428/2, a 14429, a 14430/1, a 14430/2, a 14431, a 14432, a 14433, a 14434, a 14435/1, a 14435/2, a 14436, a 14437, a 14438, a 14439, a 14440/2, a 14440/3, a 14440/4, a 14440/6, a 14440/7, a 14440/8, a 14440/9, a 14440/10, a 14440/11, a 14441/1, a 14441/2, a 14442, a 14443, a 14444, a 14445, a 14446, a 14447/1, a 14447/2, a 14448/1, a 14448/2, a 14448/3, a 14448/4, a 14449/1, a 14449/2, a 14451, a 14454, a 14455/1, a 14455/2, a 14456, a 14458/1, a 14461, a 14462, a 14464/1, a 14464/2, a 14465/1, a 14465/2, a 14466/1, a 14466/2, a 14467, a 14468, a 14469, a 14470, a 14471, a 14472, a 14473, a 14474, a 14475, a 14476 és a 14477/5 helyrajzi számú ingatlan.

2. melléklet a 40/2016. (XII. 29.) MvM rendelethez33

A 41418 nyilvántartási számú régészeti lelőhely védetté nyilvánított területrésze
Győr (Győr-Moson-Sopron vármegye), 6405/3, a 6415/1, a 6415/2, a 6417, a 6418/4, a 6418/5, a 6419/2, a 6532, a 6533, a 6534/1, a 6534/2, a 6535, a 6536, a 6537, a 6538, a 6539, a 6540, a 6541, a 6542, a 6543, a 6544/1, a 6544/2, a 6545, a 6546, a 6547, a 6548, a 6549, a 6550, a 6551, a 6552, a 6553, a 6554, a 6555, a 6556, a 6557, a 6558, a 6559, a 6560, a 6561, a 6562, a 6563, a 6564, a 6565, a 6566, a 6567, a 6568, a 6569, a 6570, a 6571, a 6572, a 6574, a 6575, a 6576, a 6577, a 6579, a 6580, a 6581, a 6582/1, a 6582/2, a 6583/1, a 6583/2, a 6583/3, a 6584, a 6585, a 6586, a 6637, a 6638, a 6639, a 6640, a 6642, a 6643, a 6644/2, a 6644/3, a 6644/4, a 6644/5, a 6644/6, a 6644/7, a 6645/1, a 6645/2, a 6671/2, a 6671/3, a 6671/4, a 6672/1, a 6677, a 6678, a 6679/2, a 6682, a 6683, a 6684, a 6685, a 6686, a 6687, a 6688, a 6689, a 6690, a 6691, a 6692, a 6693, a 6694, a 6695, a 6696, a 6697, a 6698, a 6699, a 6700, a 6701, a 6702, a 6704, a 6705, a 6706, a 6707, a 6708, a 6709, a 6710, a 6711, a 6712, a 6713, a 6714, a 6715, a 6716, a 6717, a 6718, a 6719, a 6720, a 6721, a 6722, a 6723, a 6724, a 6725, a 6726, a 6727, a 6728, a 6729, a 6730, a 6731, a 6732, a 6733, a 6734, a 6735, a 6736, a 6737, a 6738, a 6739, a 6740, a 6741, a 6742, a 6743, a 6744, a 6745, a 6746, a 6747, a 6750, a 6751, a 6753, a 6754, a 6755, a 6756, a 6757, a 6758, a 6759, a 6760, a 6761, a 6762/2, a 6763, a 6764, a 6765, a 6766, a 6767, a 6768, a 6770, a 6771, a 6772, a 6773, a 6775, a 6776/1, a 6776/2, a 6777, a 6778, a 6779, a 6780, a 6781, a 6782, a 6784, a 6785, a 6786, a 6787, a 6788, a 6789, a 6790, a 6791, a 6792, a 6793, a 6794, a 6795, a 6796, a 6797, a 6798, a 6799, a 6800, a 6801, a 6803, a 6804, a 6805, a 6806, a 6807, a 6808, a 6809, a 6810, a 6811, a 6812, a 6813, a 6814, a 6815, a 6816, a 6817, a 6818, a 6819, a 6820, a 6822/1, a 6822/2, a 6825, a 6826, a 6827, a 6828, a 6829, a 6830, a 6831, a 6832, a 6833, a 6834, a 6835, a 6836, a 6837, a 6838, a 6839, a 6840, a 6841, a 6842, a 6843, a 6844, a 6845, a 6846, a 6847, a 6848, a 6849, a 6850, a 6851/1, a 6852, a 6853, a 6854, a 6855, a 6856/1, a 6856/2, a 6858, a 6859, a 6860, a 6861, a 6862, a 6863, a 6864, a 6865, a 6866, a 6867, a 6868, a 6869, a 6870, a 6872, a 6873, a 6874, a 6875, a 6876, a 6877/1, a 6878, a 6879, a 6880, a 6881, a 6882/1, a 6882/2, a 6883, a 6884, a 6885, a 6886, a 6887, a 6888, a 6889, a 6890, a 6891, a 6892, a 6893, a 6894, a 6895, a 6896, a 6897, a 6898, a 6899, a 6900, a 6901, a 6902/1, a 6902/2, a 6903, a 6904, a 6905, a 6907, a 6908, a 6909, a 6910, a 6911, a 6912, a 6913, a 6914/1, a 6914/2, a 6914/3, a 6914/4, a 6921, a 6923/1, a 6923/2, a 6927, a 6928, a 6929, a 6930, a 6931, a 6938, a 6939, a 6940/2, a 6940/3, a 6940/4, a 6940/8, a 6940/9, a 6940/10, a 6940/11, a 6940/12, a 6940/13, a 6940/14, a 6941, a 6942, a 6943, a 6944, a 6945, a 6947, a 6948, a 6949, a 6950, a 6951, a 6952, a 6953, a 6955, a 6958, a 6959, a 6960, a 6961, a 6962, a 6963, a 6964, a 6965, a 6967, a 6968/2, a 7216/1, a 7216/2, a 7217, a 7218/1, a 7219, a 7220, a 7221, a 7222, a 7224, a 7225, a 7226, a 7227, a 7228, a 7229, a 7230, a 7231, a 7233, a 7235/2, a 7235/3, a 7235/4, a 7235/5, a 7241, a 7246, a 7247, a 7248, a 7249, a 7250, a 7251, a 7252, a 7253, a 7254, a 7255, a 7256, a 7257, a 7258, a 7259, a 7260, a 7261, a 7262, a 7263/1, a 7263/2, a 7264, a 7265, a 7279, a 7280, a 7286, a 7287, a 7288, a 7289/1, a 7289/2, a 7290, a 7291, a 7292, a 7293, a 7294, a 7295, a 7296, a 7297, a 7298, a 7299, a 7300, a 7301, a 7302, a 7303, a 7304, a 7305, a 7306, a 7307, a 7308, a 7309, a 7310, a 7311, a 7312, a 7313, a 7314, a 7315, a 7316, a 7317, a 7318/1, a 7319/1, a 7320, a 7321, a 7322, a 7323, a 7324, a 7325, a 7326, a 7327, a 7328, a 7329, a 7331, a 7332, a 7333, a 7334, a 7335, a 7337, a 7338, a 7339, a 7340, a 7341, a 7342, a 7343, a 7344, a 7345, a 7346, a 7347, a 7348, a 7351, a 7353, a 7354, a 7355, a 7356, a 7357, a 7358, a 7359, a 7360, a 7361, a 7362, a 7363, a 7364, a 7365, a 7366, a 7368, a 7369, a 7370, a 7371, a 7372, a 7373, a 7374, a 7375, a 7376, a 7377, a 7378, a 7379, a 7380, a 7381, a 7382, a 7383, a 7384, a 7385, a 7386, a 7387, a 7388, a 7389, a 7390, a 7391, a 7392, a 7393, a 7394, a 7395, a 7396, a 7397, a 7398, a 7400, a 7401, a 7402, a 7404, a 7405, a 7406, a 7407, a 7408, a 7409, a 7410, a 7411, a 7412, a 7413, a 7414, a 7415, a 7417, a 7418, a 7419, a 7420, a 7421, a 7422, a 7423, a 7424, a 7425, a 7426, a 7427, a 7430, a 7433, a 7434, a 7435, a 7436, a 7437, a 7439, a 7440, a 7441, a 7442, a 7443, a 7444, a 7445, a 7446, a 7447, a 7448, a 7450, a 7451, a 7452/1, a 7452/2, a 7453, a 7454, a 7455, a 7456, a 7457, a 7458, a 7459, a 7460, a 7461, a 7463, a 7464, a 7465, a 7466, a 7467, a 7468, a 7469, a 7470, a 7471, a 7472, a 7473, a 7474, a 7475, a 7476, a 7477, a 7478, a 7479, a 7480, a 7481, a 7482, a 7483, a 7484, a 7485, a 7486, a 7487 és a 7489 helyrajzi számú ingatlan.

3. melléklet a 40/2016. (XII. 29.) MvM rendelethez

A Kosd, 0111 helyrajzi számú ingatlan területére eső régészeti védőövezet
A 27. § (2) bekezdésében említett ingatlanrész a Kosd, 0111 helyrajzi számú ingatlannak az alábbi EOV koordinátákkal meghatározott két pont közötti egyenestől nyugatra

1. Y: 662429

X: 274910

2. Y: 662374

X: 274733

eső, régészeti lelőhelyként nem védett része.



Az ingatlanrészt az alábbi ábra jelöli:


1

A 3. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 4. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 5. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. § (2) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 6. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 8. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 9. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 10. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 11. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 12. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 13. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 14. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 15. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 16. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 17. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 18. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 19. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 20. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 21. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 22. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 23. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 24. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 25. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 25. § (2) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 26. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 27. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 28. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 29. § a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 30. § (1) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 30. § (2) bekezdése a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 31. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

33

A 2. melléklet a 13/2022. (XII. 27.) ÉKM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére