BK ÍH 2016/46.
BK ÍH 2016/46.
2016.06.01.
I. Emberölés bűntette helyett foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntetteként minősül az elkövető cselekménye, ha a sértett irányába leadott lövéskor szándéka csak veszélyeztetésre terjed ki [Btk. 160. §, Btk. 165. § (1) bek. (3) bekezdés; 3/2013. Büntető jogegységi határozat].
II. A kétséget kizáróan nem bizonyított tény a szándék tekintetében sem értékelhető az elkövető terhére [Be. 4. § (2) bekezdés].
A törvényszék a vádlottat erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt halmazati büntetésül 4 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre, mellékbüntetésként 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a terhelt legkorábban a szabadságvesztés fele részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen az ügyész az élet elleni bűncselekmény emberölés bűntette kísérleteként minősítése végett, súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés és mellékbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett.
A vádlott és védője az emberölés bűntette vádja alóli felmentésért, egyebekben enyhítésért jelentettek be fellebbezést.
A tényállás lényege szerint a vádlott 2004. évben talált egy 0.22 Long Riffle kaliberjelű kispuskát, hozzá tartozó 49 db tölténnyel. A talált lőfegyvert és a lőszereket magtárában rejtette el. A kispuska és a lőszerek a 2004. évi XXIV. tv. 2. § 16. és 22. pontja alapján lőfegyvernek, illetve lőszernek minősülnek. A vádlott a lőfegyver és lőszerek tartására engedéllyel nem rendelkezett.
A vádlott és idősebb fia – a sértett – között 2014. október 1. napján a családjuk közös tulajdonát képező állattartó telep magtárában gazdálkodással kapcsolatos költségek miatt szóváltás alakult ki, melynek során a sértett trágár szavakkal és a telep felgyújtásával fenyegette a vádlottat. A veszekedés közben K. T. sértett a vádlottat megfenyegette, hogy megveri, akkor megtanulja őt tisztelni, egy alkalommal gyomortájékon ütötte a vádlottat, aki egy zsák gabonára esett. Ezt követően a sértett legalább három alkalommal ököllel arcon ütötte a vádlottat. A sértett bántalmazása folytán a vádlott a bal arcfél 3 cm átmérőjű, az orrhát 1,5 cm átmérőjű, a jobb arcfél 4 cm átmérőjű felszínes horzsolását, továbbá a has és mellkas nyomásérzékenységét és a bal térd 2 cm-es vérömlenyét szenvedte el.
A vádlott felzaklatott állapotban a gazdasági épület mellett lévő ún. szociális helyiségbe ment, és odakiáltotta a sértettnek: „Ezt még megkeserülöd!” A vádlott a helyiségben található heverő ágyneműtartójából elővette az engedély nélkül tartott kispuskát, a lőszerek közül egy darabot betöltött a fegyverbe, majd a műhelyt elhagyva a gazdasági épület elé ment. Eközben a sértett személygépkocsijába ült, és azzal a magtár fala mellett párhuzamosan haladva kívánta elhagyni a helyszínt.
A vádlott a magtárból kilépve a kispuskát derékmagasságban mintegy 100 cm magasságban vízszintesen tartotta, amikor abból egy alkalommal lövést adott le.
A sértett által vezetett gépkocsi hátulja a lövés pillanatában 16,7 méterre volt a vádlottól és 45 fokos szöget zárt be a magtár síkjával. A lövedék a gépkocsi hátsó szélvédőjének jobb alsó szélétől 19 cm-rel balra csapódott be, áthatolt a hátsó üléssor párnáján, irányt változtatott, végül a bal hátsó ablak kádergumija és az ablak közé, a küszöbtől 82 cm-es magasságban, a vezető fejtámlájának középvonalától 24 cm távolságban becsapódva állt meg. A vádlott a lövés leadása után a kispuskából a hüvelyt eltávolította, a kispuskát visszatette a heverő ágyneműtartójába, majd lakására távozott.
A sértett a gépjármű hátsó ablakának betörése ellenére a helyszínen nem állt meg, otthonába hajtott.
Az ítélőtábla a bejelentett kétoldalú fellebbezésekre tekintettel az elsőfokú ítéletet a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek alapján a védelem jogorvoslati kérelmét részben találta megalapozottnak.
Az elsőfokú bíróság elfogadta a vádlott vallomását, mely szerint csupán rá akart ijeszteni a fiára a puskával és soha nem tett olyan vallomást, miszerint szándékában állt volna célzott lövést leadni a fia irányába, amellyel a fia életét kiolthatta volna, vagy annak kioltására törekedett volna. A vádlott vallomását a fegyverszakértő véleménye is alátámasztotta azzal, hogy a lövedék nyomokból és a rendőrség által készített helyszíni jegyzőkönyvekből az állapítható meg, miszerint a lőfegyver a földtől kb. 99-100 cm magasságban lehetett a lövés pillanatában. A lövedék mozgásából megállapítható volt a lövés magassága, iránya, amelyből következik, hogy nem mellmagasságban történt. Lehet, hogy a vádlott oda kívánta a puskát emelni, de a lőfegyver már hamarabb elsült, mintegy 100 cm-es magasságban. Olyan adat nem került feltárásra, ami alátámasztotta volna, hogy ez a lövés célzott lövés volt. A fegyverszakértő véleménye szerint úgymond „csípőből tüzelve” nem lehet célzott lövést leadni. Ehhez a fegyver célzókészülékét kell használni, ami nem történhet máshogyan, minthogy a lövő személy a puskát a vállához emeli, és úgy céloz vele. A fentebb írt paraméterek alapján az sem merült fel, hogy a vádlott letérdelt volna, és félig térdeplő helyzetből lőtt volna a fia irányába, ami körülbelül a derékmagasságot jelentheti. A helyszínrajz adatai és a lövedék becsapódásának útja alátámasztják a korlátozott láthatóságot, mivel a vádlott a magtár nyitott ajtajától, kb. 9,20 méter távolságból, enyhén 20°-os szögben a jobbra elkanyarodó gépjármű hátuljának a felét, a jobb sarkát látta, ahol behatolt a lövés. A törvényszék helyesen mutatott rá, hogy ebből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a vádlott a gépjármű felé lőhetett, mert a sofőrülésben helyet foglaló sértettet már a lövési pozícióból nem látta. A kifejtettek szerint nem volt kétséget kizáróan bizonyított, miszerint a vádlott a sértett irányába célzott lövést adott volna le, az ilyen módon nem bizonyított tényeket pedig a Be. 4. § (2) bekezdése értelmében nem lehet az elkövető terhére értékelni.
A törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, helyes a közbiztonság elleni bűncselekmény minősítése és megnevezése is, továbbá a hozzá fűzött indokolás minden szempontból kielégítő. Az élet elleni cselekmény minősítése tekintetében azonban a táblabíróság sem az elsőfokú bíróság, sem a vádhatóság álláspontját nem osztotta.
A vád minősítéseként meghatározott emberölés, illetőleg ennek kísérlete esetén az elkövető tudata átfogja a sértett halála bekövetkezésének lehetőségét, ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik. Azt helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, miszerint a vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy a fegyver elsül, és sérülést, vagy a sértett halálát is okozhatja. Ebből viszont tévesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlottnak eshetőleges szándéka volt a fia életének kioltására és ebbe belenyugodott. Az elsőfokú bíróság sem állapította meg hogy ez a lövés célzott lövés lett volna, csak azt rögzítette, hogy a fegyverből lövés került leadásra. Ebből az következik, hogy a vádlott, amikor betöltötte a fegyvert és kivitte, a fia által vezetett gépjármű irányába szándékosan kívánt lövést leadni, melynek előre láthatta a következményeit, de bízott azok elmaradásában. Ez a tudati oldal azonban nem a szándékosságnak, hanem a gondatlanságnak felel meg. Ebből következően a vádlott szándékosan alakította ki a veszélyhelyzetet a lövés leadásával, de az eredményre, hogy eltalálhatja a fia által vezetett autót, illetve a fiát, már csak a gondatlansága terjedt ki. A vádlott cselekményének értékelésekor tehát alapvető jelentősége van annak, hogy milyen szándékkal hozta ki a fegyvert, milyen szándékkal készült a lövés leadásra. A Btk. 165. § (1) bekezdésében szabályozott foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés törvényi tényállása szerint, aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki vagy testi sértést okoz vétséget követ el. A (3) bekezdés szerint, ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A Kúria 3/2013. Büntető jogegységi határozata sorolja fel azokat a tárgyi és alanyi tényezőket, melyek alapján a testi épséget vagy életet sértő cselekmény esetén a terhelt szándékára lehet következtetni. Jelen ügyben alanyi oldalon értékelhető a vádlott és sértett közötti pszichés viszony, az hogy a vádlott támogatta gyermekeit, így a sértettet a családjával együtt, továbbá a vádlott magatartását kiváltó motívum, a sértett méltatlan követelőzése, fenyegetőzése, majd apja testi épsége ellen irányuló fizikai támadása. Tárgyi oldalon értékelni kell az élet kioltására alkalmas lőfegyver elővételét, megtöltését és a lövés leadását, ugyanakkor azt a helyzetet is, miszerint nem kifejezetten a sértettre, hanem a távozó kocsi irányába, nem mellmagasságba emelve, szabályosan célozva, hanem derékmagasságban történt meg a puska elsütése.
Ezeket az elsőfokú bíróság lényegében helyesen tárta fel, de a cselekmény akarati oldalának értékelésében tévedett.
Az irányadó tényállásból ugyanis az állapítható meg, hogy a vádlott szándéka a veszélyeztetésig tartott, mert veszélyeztette a fia életét azzal, hogy ráijesztés céljából a kispuskával az ő irányába, az autó fölé kívánt lőni. A testi sérülés okozására, vagy a halálos eredmény bekövetkezésére azonban a szándéka már nem terjedt ki.
Az emberölés és testi sértés tudati oldalához képest, a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés jellegzetessége, hogy az elkövető szándéka a közvetlen veszélyhelyzet előidézésére terjed ki, de a testi épség sérelmére vagy a halál előidézésére nem. Az elkövetett bűncselekmény tehát szándékos, de a szándék kizárólag a veszélyhelyzet előidézésére korlátozódik. A szándékosságnak ez a fajtája az elméletben és a jogirodalomban az úgynevezett „limitált”, körülhatárolt, veszélyeztetési szándék. A limitált veszélyeztetési szándék esetén a szándék az eredményre nem terjed ki. Abban az esetben, hogy ha az eredményre is kiterjed az elkövető szándéka, nem foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésként minősül a tettesi cselekmény, hanem az eredményhez igazodóan testi sértés, életveszélyt okozó testi sértés, emberölés vagy emberölés kísérlete megállapításának van helye. Jelen esetben az elkövetési magatartás a lövés leadása. Ha véletlenül sült volna el a puska, akkor a veszélyhelyzetre a gondatlanság terjedne ki. A megállapított tényállás szerint azonban nem célzott, de a passzív alany irányába leadott lövés történt, tehát a veszélyhelyzet előidézésére a vádlottnak a szándéka kiterjedt.
A bírói gyakorlat számos jogesetben munkálta ki azt az álláspontot, hogy az emberölés bűntettének kísérlete helyett a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette megállapításának van helye, ha a sértett irányába lövő vádlott ölési szándékára – az eset összes körülményeit mérlegelve – nem lehet következtetést levonni (BH 2004.168., BH 1993.475. I. pont, és LB-H-B-2011-10. számú, illetve FIT-H-B-2008-226. számú bírósági határozatok). A bírói gyakorlat szerint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettét valósítja meg, aki lőfegyverével a volánnál ülő sértett gépkocsija irányába lő és ezzel a testi sérülés reális veszélyét idézi elő (EBH 2003.925. III. pont, BH 1987.154 és BH 1984.301).
A 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet rögzíti, hogy milyen kötelezettségei vannak a fegyverhasználónak. Ezen szabályokat a vádlott megszegte. A Btk. 165. § (4) bekezdés értelmében foglalkozási szabály a lőfegyver, a robbantószer és a robbanóanyag használatára és kezelésére vonatkozó szabály is.
Mindezek miatt a vádlott élet elleni cselekményét az ítélőtábla a Btk. 165. § (1) bekezdés és (3) bekezdés szerint minősítette, amely mellett az elsőfokú bíróság által a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette törvényesen került megállapításra. A minősítés változtatása folytán új, a Btk. 81. § (1) és (2) bekezdései alapján halmazati büntetés kiszabása vált szükségessé. A vádlott terhére megállapított lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel emiatt 2-11 évig terjed.
Az elsőfokú bíróság által helyesen feltárt bűnösségi körülmények alapján az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben aránytalanul súlyos az elsőfokú bíróság által alkalmazott végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása. A túlnyomó számban meglévő enyhítő körülmények mellett a büntetési tétel különös részi alsó határában megállapított mértékű szabadságvesztés elegendő, de szükséges is a Btk. 79. §-ában megfogalmazott büntetési célok elérésére. A végrehajtási fokozat börtön a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontja szerint. A vádlott idősebb korára, büntetlenségére, ez idáig tanúsított példamutató életére figyelemmel az ítélőtábla úgy találta, hogy a kiszabott büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető, ezért annak végrehajtását a maximális tartamú próbaidőre felfüggesztette a Btk. 85. § (1) és (2) bekezdés alkalmazásával. A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztéséből következően a közügyektől eltiltás mellékbüntetés már nem alkalmazható, ezért azt az ítélőtábla mellőzte és rögzítette, hogy végrehajtása esetén a szabadságvesztés büntetés annak kétharmad része kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra a terhelt a Btk. 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján, mert olyan körülményt nem talált, ami a feles kedvezményt indokolná.
A fentiekben kifejtettek alapján a táblabíróság törvényszék ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bf.6/2016/7.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás