• Tartalom

60/2016. (VI. 7.) ME határozat

60/2016. (VI. 7.) ME határozat

Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a magyar–szerb államhatár mentén lévő szénhidrogén-előfordulások közös kutatásáról és kitermeléséről szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

2016.06.07.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva a nemzeti fejlesztési miniszter és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek Magyarország Kormánya, valamint a Szerb Köztársaság Kormánya között a magyar–szerb államhatár mentén lévő szénhidrogén-előfordulások közös kutatásáról és kitermeléséről szóló megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) létrehozásával;
2. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a nemzeti fejlesztési minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy a Megállapodás létrehozását követően a Megállapodás végleges szövegének megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjessze a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére