PK ÍH 2016/64.
PK ÍH 2016/64.
2016.06.01.
I. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perben hozott közbenső ítéletnek – az elbírált jogra és a védekezés valamennyi elemére kiterjedően – a kártérítés teljesítése iránt érvényesített jogról kell rendelkeznie, így tartalmaznia kell a kártérítési kötelmet keletkeztető magatartást és a fél által érvényesített jog fennállását.
II. Közbenső ítélet hozatala esetén a károkozó kártérítési felelősségéhez kétség nem férhet, mert ebben az esetben valósul meg az a törvényi feltétel, hogy a jogerős közbenső ítélet alapján a tárgyalás már csak a követelés összegére folytatható.
Ha a bíróság kizárólag a jogellenes magatartást bírája el, de e magatartás és a károsult által megjelölt vagyoni hátrányok közötti okozati összefüggést, valamint a kár bekövetkezésének tényét egyáltalán nem vizsgálja, döntése a közbenső ítélettel szemben támasztott eljárási követelményeknek nem felel meg.
[1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 300. § (1) bekezdés, 339. §, 349. §, 360. § (2) bekezdés; Pp. 213. § (3) bekezdés]
A felperes 6 968 836 forint és járulékai iránt indított keresetet az alperessel szemben az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. § (1) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alapján.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes kártérítési felelősséggel tartozik az általa 2013. szeptember 9. napján hozott végzése folytán a felperes tulajdonát képező tehergépjármű és vontatmánya lefoglalása következtében a felperest ért kárért.
Indokai szerint a követelés összege és a jog fennállása tekintetében a vita elkülöníthető [Pp. 213. § (3) bekezdés]. Idézte a Ptk. 349. § (1) bekezdését és megállapította, hogy a felperes a rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette, ezért a továbbiakban a Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket vizsgálta. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kpk.7. számú végzése alapján kifejtette, hogy a lefoglalás akkor jogszerű, ha annak elrendelése a tényállás tisztázására vonatkozó törvényi kötelezettség teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges. Az alperes végzéséből nem derül ki, hogy eljárásának mi volt a célja, mert nem jelölte meg azt a feltételezett jogsértést, amelyre az ellenőrzést folytatta. A határozattal elrendelt cselekmény és az ennek alapját képező további tisztázandó kérdés között lényeges oksági kapcsolat nem állítható fel. A végzés ezért lényeges eljárási szabálysértés miatt jogszabálysértő volt, így azt a közigazgatási bíróság hatályon kívül helyezte. A jogszabályok helyes értelmezése és alkalmazása az alperestől elvárható, azonban az alperes jogszabály-értelmezése és annak alkalmazása kirívóan súlyos és téves volt. Az alperes elmulasztotta meghatározni a döntés alapjául szolgáló, jogszabály által előírt adatokat, melyekből döntésének indoka levezethető. A tehergépjármű, a vontatmány, a rakomány és a rakománykísérő dokumentumok külön-külön, egymástól függetlenül is lefoglalható tárgyak, így az alperes egyszerű logikai művelet alkalmazásával eldönthette volna, hogy a szállítás szabálytalanságának megállapításához melyik tárgyat kell lefoglalni. Az nem volt indokolt, hogy a jogkérdés tisztázása végett a felperes tulajdonát képező teherautót, a vontatmányt és a rajtuk lévő rakományt, valamint a forgalmi engedélyt és az indítókulcsot is lefoglalja. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság megállapította az alperes felelősségét a felperesnél bekövetkezett károkért.
A közbenső ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését kérte a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján.
Előadta, hogy a per tárgyát képező végzése tartalmazta az adott pillanatban megállapítható tényállást és az alkalmazott jogszabályi rendelkezéseket. Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletének indokolásában nem írta le azokat az adatok, amelyeket hiányolt. A jogszabály eltérő értelmezése önmagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg. A határozat hatályon kívül helyezése nem jelent kirívóan súlyos jogértelmezési vagy jogalkalmazási tévedést, és az indokolási kötelezettség megsértése sem alapítja meg kártérítési felelősségét. Igyekezett a helyszínen a tényállást a lehetőségekhez mérten tisztázni, és a lefoglalásról megalapozottan döntést hozni. Hivatkozott a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 2008. november 19-i 2008/98/EK irányelvének 2. cikk 1. bekezdés b) és c) pontjaira, valamint a hulladékokról szóló, 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 1. § (3) bekezdésének e) pontjára. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével szemben a lefoglalás nem korlátozódhatott csak a kísérő dokumentumokra és az iratanyagra. Az alperes a lefoglalásnál úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, e körben kirívóan súlyos tévedés, feltűnően okszerűtlen mérlegelés nem történt. A jogszabályban biztosított hatósági eszközzel élt, melynek alkalmazására a Ht. 85. § (1) bekezdése, illetve a Ket. 50/A. § (1) bekezdése szolgáltatott jogalapot. Kifogásolta, hogy a közbenső ítélet a felperes által érvényesített jogról nem rendelkezett, és nem tett említést a kár bekövetkezésének tényéről sem. A kimentés alapjául szolgáló bizonyításra szoruló tényekről az elsőfokú bíróság az alperest nem tájékoztatta. A felperes a kártételeket csupán felsorolta, azonban azokat semmivel nem igazolta, és az elsőfokú bíróság a kár és az alperes tevékenysége közötti okozati összefüggést sem vezette le. Összességében a közbenső ítélet a kártérítési felelősség négy feltételét nem tartalmazza, az indokolás hiányos, míg a kár bekövetkezését bizonyítás nélkül tényként fogadta el.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének helybenhagyására irányult. Indokai szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy alperes a lefoglalást elrendelő határozat meghozatalával súlyos jogsértést követett el.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdésének alkalmazásával a következő indokok miatt helyezte hatályon kívül.
Ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege tekintetében a vita elkülöníthető, az érvényesített jog tárgyában a bíróság közbenső ítéletet hozhat [Pp. 213. § (3) bekezdés]. A keresettel érvényesített jog fennállásának megállapítása a közbenső ítéletnek a jogszabály által meghatározott feltétele, amelyhez a Pp. 229. § (1) bekezdése értelmében anyagi jogerő fűződik. A bíróság az elbírált joghoz kötve van, arra további bizonyítás nem folytatható le, és a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után a bizonyítási eljárás már csak az összegszerűség elbírálására korlátozódhat.
A kártérítési jogviszony alapján a kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 360. § (2) bekezdés]. A károsult mint a késedelmes teljesítés jogosulti pozíciójában lévő fél a Ptk. 360. § (2) bekezdése alapján irányadó Ptk. 300. § (1) bekezdése értelmében kártérítés címén követelheti azt a vagyonában beállott értékcsökkenést, elmaradt vagyoni előnyt, kárpótlást vagy költséget, amely az őt ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges [Ptk. 355. § (4) bekezdés]. A közbenső ítéletnek ezért – az elbírált jogra és a védekezés valamennyi elemére kiterjedő hatállyal – a kártérítés teljesítése iránt érvényesített jogról kell rendelkeznie, így tartalmaznia kell a kártérítési kötelmet keletkeztető magatartást és a fél által érvényesített jog fennállását.
A felperes keresete közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére irányul. Tényállítása szerint az alperes a járműszerelvények lefoglalását elrendelő határozattal mint jogellenes magatartással a felperesnek a keresetben előadott összegű vagyoni hátrányt okozott. A felperes által érvényesített jog fennállásának közbenső ítélettel történő megállapításánál a károkozó Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősségéhez a továbbiakban már semmilyen kétség nem fűződhet, mert csak ebben az esetben valósul meg a Pp. 213. § (3) bekezdésének az a feltétele, hogy a jogerős közbenső ítélet alapján a tárgyalás már csak a követelés összegére (mennyiségére) folytatható. Az elsőfokú bíróság a határozatában azonban kizárólag az alperes eljárásának jogellenességét bírálta el, míg az alperes magatartása és a felperes által megjelölt vagyoni hátrányok közötti okozati összefüggést, továbbá a kár bekövetkezésének tényét egyáltalán nem vizsgálta, így döntésének hatálya a kárkötelem Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglalt feltételeinek csak az egyikére terjedt ki.
A kifejtett indokok alapján az elsőfokú bíróság határozata egyrészt nem a felperes által érvényesített jogról, hanem az alperes kártérítési felelősségéről döntött, másrészt a kártérítési követelés iránti jog alapjául szolgáló tényeket teljeskörűen nem bírálta el, ezért döntése a közbenső ítélettel szemben támasztott eljárási követelményeknek nem felel meg. Mindezek miatt a másodfokú bíróság a közbenső ítéletet a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróság a tárgyalás ismételt megnyitását követően kizárólag akkor lesz abban a helyzetben, hogy a Pp. 213. § (3) bekezdésében előírtaknak mindenben megfelelő érdemi döntést hozzon, ha a kártérítés iránti követelés alapjául szolgáló tények bizonyítékainak mérlegelésével a felperes által érvényesített jogot valamennyi tartalmi elemére kiterjedően bírálja el. Így vizsgálnia kell azt is, hogy a felperes által állított vagyoni hátrányok valóban bekövetkeztek-e, és okszerűen kapcsolódnak-e a kereset alapjaként megjelölt jogellenes magatartáshoz.
(Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.078/2016/5/II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás