PK ÍH 2016/66.
PK ÍH 2016/66.
2016.06.01.
A házastársi vagyonközösségbe tartozó megtakarítások sorsa független a lekötés tényétől, illetve annak idejétől. A házastársak bankszámláin nyilvántartott egyenlegek, illetve követelések között ezért nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy azok lekötésre kerültek vagy látra szólóak-e. A házassági életközösség ideje alatt a számlára érkezett pénz attól függetlenül megosztható, hogy azt a házastársak milyen jogcímen szerezték, vagy az életközösség tartama alatt a mindennapi közös kiadások fedezését szolgálta-e [Csjt. 27. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése folytán újraindult eljárásban hozott ítéletével kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 30 napon belül 6 850 000 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéletben megállapított, és a másodfokú bíróság által pontosított tényállás szerint a felperes és az I. rendű alperes házasságát a városi bíróság a 2010. április 26. napján kelt és jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. Az ítélet szerint a házastársak életközössége 2009 augusztusában szakadt meg. A házasfelek 2000. április 19-én szerezték meg a Sz. városban levő ingatlan tulajdonjogát egymás között 1/2-1/2 arányban. A házassági bontóperben hozott jogerős végzéssel jóváhagyott egyezség szerint a felperes kijelentette, hogy gyermektartásdíjra nem tart igényt figyelemmel arra, hogy a sz.-i ingatlanból az I. rendű alperes 1/2 tulajdoni hányada ennek fejében tulajdonába kerül. Az egyezséget jóváhagyó végzés nem tartalmazta a földhivatali megkeresést a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése vonatkozásában, a felperes kérelme alapján azonban utóbb a járásbíróság az egyezséget jóváhagyó végzést kiegészítette a földhivatal megkeresésével.
Az I. rendű alperes – édesapjának 2005. november 2. napján bekövetkezett halálát követően – törvényes öröklés címén megszerezte a néhai résztulajdonát képező t.-i ingatlan 1/4 illetőségét. A hagyatéki eljárás során az I. rendű alperes testvére lemondott az örökrészéről az I. rendű alperes javára, így az I. rendű alperes a t.-i ingatlannak összességében 1/2-ét szerezte meg, édesanyja, a II. rendű alperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. A II. rendű alperes az ingatlanban fennmaradt 1/2 illetőségét vételár fizetése nélkül átruházta az I. rendű alperesre, akinek tulajdonjoga adásvétel címén került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A felperes 2006. március 28. napján egy ügyvéd által készített és ellenjegyzett írásbeli nyilatkozatban hozzájárult ahhoz, hogy az I. rendű alperes a t.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát pénzintézeti kölcsön igénybevételével megvásárolja. Kijelentette, hogy az adásvétel tárgyát képező ingatlanhányadot nem tekinti a házassági vagyonközösség részének, ezen vagyonra nem tart igényt, a hitel felvétele során a szerződéskötésben adóstársként nem kíván részt venni, sem joga, sem kötelezettsége nem keletkezik ezen jogügyletből.
Az I. rendű alperes lakossági folyószámláján 2009. augusztus 31-én a látra szóló egyenleg 356 038 forint, a lekötött betét egyenlege 13 700 000 forint volt.
A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság a t.-i ingatlan vonatkozásában állapítsa meg 3/8 arányú tulajdonjogát házastársi vagyonközösség címén. A II. rendű alperest ennek tűrésére kérte kötelezni. Kérte továbbá kötelezni az I. rendű alperest 1 500 000 forint, továbbá 6 850 000 forint és 178 019 forint, valamint 2010. augusztus 31. napjától számított törvényes kamatának a megfizetésére.
Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte, a II. rendű alperes érdemben nem nyilatkozott.
Az elsőfokú bíróság – ítéletének indokolása szerint – a hatályon kívül helyezett ítéletben foglalt változatlan indokok alapján a felperes t.-i ingatlannal kapcsolatos tulajdoni igényét alaptalannak találta és azt elutasította. Álláspontja szerint az a II. rendű alperes általi átruházás tényleges ingyenességére tekintettel ajándéknak minősül, így az a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdés b) pontja értelmében az I. rendű alperes különvagyona. Az I. rendű alperes testvére által az I. rendű alperesre átruházott örökrész lényegében az I. rendű alperes testvérét terhelő kötelezettség ellentételezése volt, ami így elvileg megilletné a felperest, azonban csak akkor, ha megtérítené az I. rendű alperes részére az életközösség megszűnését követően az I. rendű alperes által megfizetett törlesztőrészleteket.
Rögzítette, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján 2009. augusztus tekinthető a házassági életközösség megszakadási időpontjának. Kifejtette azonban, hogy házastársi közös vagyonba tartozó vagyonnak csak a házassági életközösség megszakadásakor meglévő megtakarítás minősül. A látra szóló egyenleget a volt házasfelek munkával elért keresetéből vagy egyéb jövedelemszerző tevékenységéből származó pénze képezi, ez szolgálja a házasfelek napi rendszerességű kiadását, így a látra szóló egyenleg nem képez közös vagyont. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a volt házastársak keresete kerülne elosztásra, ami kizárt, mivel a házasfelek keresete nem képezi a vagyonmegosztás tárgyát. A felperes 356 038 forint felére vonatkozó igényét ezért elutasította az elsőfokú bíróság. Megalapozottnak találta ugyanakkor az I. rendű alperes számláján lévő 13 700 000 forint lekötött megtakarításra vonatkozó igényt. Erről a felperes nem tudott, ez a vagyonelem tehát a közös vagyon megosztásakor kimaradt vagyonelemnek minősül. Az I. rendű alperes eredménytelenül hivatkozott arra, hogy a pénz 2 500 000 forintot meghaladóan nem az ő vagyona, mert erre bizonyítékot nem ajánlott fel. Így köteles az I. rendű alperes ezen vagyonnak a fele részét a felperes részére kiadni. A felperes nyilatkozata alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vagyonmérlegben szereplő vagyontárgyak viszont nem kimaradt vagyontárgyak, velük kapcsolatban elszámolási igény nem érvényesíthető.
Az ítélet ellen az I. rendű alperes nyújtott be fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Előadta, a hatályon kívül helyező végzésben a másodfokú bíróság előírta, hogy meg kell határozni a házassági életközösség megszűnésének időpontját. A megismételt eljárásban a felperes nem indokolta az életközösség megszűnésének általa megjelölt időpontját. A vagyonmegosztással kapcsolatban szükséges lett volna vizsgálni a felek egyezségkötéskori akaratát, ezért különös jelentősége lett volna felek személyes meghallgatásának, amire a megismételt eljárásban nem került sor. A házassági bontóperben kötött egyezség érvénytelenségét a felperes nem állította, és csak az egyezség megkötését követő két év elteltével hivatkozott kimaradt vagyontárgyakra. E körben a másodfokú bíróság előírta, hogy részletesen meg kell hallgatni a feleket, szükség szerint részletes vagyonmérleget kell készíteni, amely elmaradt a megismételt eljárásban. Előadta, hogy a vagyonmérleget vitatta, mert számos olyan tétel szerepel benne, amely szülei vagyonát képezte, vagy amelyet az életközösség megszakadását követően szerzett a felek valamelyike. Kimaradtak ugyanakkor olyan tételek, amelyek megjelölése esetén egyértelmű lett volna a bíróság számára, hogy közös vagyonukat valójában már megosztották. Így nem szerepel a vagyonmérlegben a felpereshez került gépjármű 2 000 000 forint értékben és a számláján lévő megtakarítás 500 000 forint értékben. A saját számláján lévő megtakarítás 2 500 000 forintot meghaladó összegét is szándékosan hagyták ki a vagyonmegosztásnál, mert az egyikük vagyonát sem képezte. Nem került sor továbbá a bontóperi iratok beszerzésére, melyet a másodfokú bíróság szintén indokoltnak tartott volna.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy az I. rendű alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a folyószámlán lévő pénz nem közös vagyon. Erről őt a bíróság tájékoztatta, de állítását nem bizonyította, így a számlán az életközösség megszakításakor meglévő összeget közös vagyonnak kell tekinteni. Bejelentette, hogy az egyezséget jóváhagyó végzés kiegészítése iránti eljárás jogerősen befejeződött, és csatolta a másodfokú határozatot.
Az I. rendű alperes fellebbezése megalapozott.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban hozott ítélete továbbra sem alkalmas az érdemi másodfokú elbírálásra. Ennek oka, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét hatályon kívül helyező végzésében előírta, hogy a megismételt eljárásban a felperesnek – a vagyonmérlegre és a házassági bontóperben kötött egyezség tartalmára vonatkozó határozott tényelőadásokat is tartalmazó – keresetpontosítás benyújtására való felhívásán túl az elsőfokú bíróságnak a peres feleket részletesen meg kell hallgatnia. Ezt követően kell állást foglalni abban, hogy melyek a vitás és bizonyításra szoruló tények, és – a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján – tájékoztatni kell a feleket erről, majd az általuk felajánlott bizonyítást le kell folytatni. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a megismételt eljárásban a törvényi feltételeknek megfelelő tartalommal a felperes keresetpontosítása nem került benyújtásra: a felperes továbbra sem tett egyértelmű tényelőadást abban a tekintetben, hogy saját álláspontja szerint a bontóperben a házastársi közös vagyonba tartozó ingóságok megosztása tárgyában kötött egyezség tartalma mi volt. Ezen kérdések vonatkozásában elmulasztotta az elsőfokú bíróság a peres felek részletes személyes meghallgatását is.
A Pp. 252. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem, illetőleg a fellebbezési kérelem korlátaira tekintet nélkül végzéssel hatályon kívül helyezheti és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasíthatja, ha az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt szükséges a tárgyalás megismétlése, illetőleg kiegészítése. A. § (4) bekezdése szerint a hatályon kívül helyező végzésnek tartalmaznia kell az elsőfokú ítélet ismertetését, a hatályon kívül helyezés okait, továbbá az új eljárásra vonatkozó utasításokat. Az ítélet hatályon kívül helyezésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 1/2014. (VI. 30.) PK vélemény 4. pontja egyértelműen rögzíti, hogy a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése utasításaiban foglalt eljárási cselekményeknek – különösen a bizonyítási cselekményeknek – az elmulasztása olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely a megismételt eljárás során hozott ítélet hatályon kívül helyezését vonhatja maga után. A vélemény indokolásában kifejtettek szerint a másodfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzésében a szükséges eljárási cselekmények foganatosítása, különösen valamely bizonyítás felvétele vagy meghatározott intézkedés megtétele tekintetében elvileg minden korlátozás nélkül adhat utasításokat. Ezek az elsőfokú bíróság számára perjogi értelemben kötelezőek. Ennek az a magyarázata, hogy eltérő értelmezés mellett az elsőfokú bíróság az utasítások figyelmen kívül hagyásával és a szükséges peradatok beszerzésének elmulasztásával elzárhatná a másodfokú bíróságot attól, hogy az elsőfokú ítélet megváltoztatása útján jogi álláspontjának megfelelő határozatot hozhasson.
A perbeli esetben a felek közötti jogvita lényegét az képezi, hogy bár mindketten elismerik azt, hogy a házassági bontóperben bizonyos vagyonjogi kérdések tekintetében egyezséget kötöttek, a felperes álláspontja szerint a jelen perben általa megjelölt számlakövetelések (de csak azok) nem képezték a megállapodás tárgyát. Az I. rendű alperes ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az egyezség minden ingó vagyonukra, így a számlaegyenlegekre is kiterjedt. A perbeli jogvita eldöntése szempontjából tehát elsődleges kérdés a felek között létrejött egyezség tartalmának pontos feltárása.
Az elsőfokú bíróság minden valószínűség szerint azért nem tett eleget a hatályon kívül helyező végzésben foglalt utasításoknak, mert elfogadta a felperes azon állítását, hogy nem volt tudomása az alperes bankszámláján nyilvántartott 13 700 000 forintos összegről. Ebből következően – legalábbis részéről – a megállapodás nem terjedhetett ki ezen pénzösszegre. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján azonban nem állapítható meg, hogy ez az álláspont helytálló-e. Abból a tényből ugyan, hogy a felperes eredeti keresetlevelében nem a 13 700 000 forinthoz, hanem egy lényegesen kisebb összeghez képest terjesztette elő keresetlevelét, valóban logikus következtetés vonható le arra, hogy a számla egyenlegét nem ismerte. Amennyiben ugyanis a számlaegyenleg előtte ismert lett volna, nyilván eredetileg is a 13 700 000 forintra terjeszti elő kereseti kérelmét. Ugyanakkor az I. rendű alperes által hivatkozott az a lehetőség sem zárható ki, hogy a felperes előtt már az egyezségkötéskor is ismert volt a számla 13 700 000 forintos egyenlege, de azt – az I. rendű alpereshez hasonlóan – maga is úgy tekintette, hogy annak a 2 500 000 forintot meghaladó része nem tartozik a vagyonközösségbe, ezért nem terjesztett elő igényt ezzel kapcsolatban. Minderre tekintettel az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatokból helytelenül vonta le azt a következtetést, hogy a korábbi hatályon kívül helyező végzésben foglalt utasításokat nem kell teljesítenie. Különösen azért volt téves ez a következtetés, mert még ha a 2 500 000 forintot meghaladó egyenleg vonatkozásában esetlegesen helyes is volt az álláspontja, az továbbra sem tisztázódott a megismételt eljárásban, hogy a 2 500 000 forint megléte a felperes előtt az egyezség megkötésekor ismert volt-e vagy nem, azaz ez az összeg a megállapodás részét képezhette-e. Éppen ezért nem lett volna mellőzhető a hatályon kívül helyező végzésben foglaltak maradéktalan teljesítése. A perbeli esetben tehát az utasítások nem teljesítése olyan lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, amely szükségessé teszi a megismételt eljárásban hozott ítélet ismételt hatályon kívül helyezését.
A megismételt eljárásban abból kell kiindulni, hogy a felperes perbeli nyilatkozata alapján immár egyértelmű, hogy a házassági életközösség megszakadása időpontjának maga is 2009 augusztusát tekinti.
A kialakult gyakorlat szerint a házastársi közös vagyon megosztása során a megosztani kért vagyontárgy meglétét és annak értékét az arra hivatkozó félnek kell bizonyítania. Ezen bizonyítási kötelezettségének a rendelkezésre álló bankszámla-kivonatok csatolásával a felperes eleget tett. Azok alapján az is megállapítható, hogy az I. rendű alperes bankszámlájával kapcsolatos felperesi igény tényalapját képező 13 700 000 forint jogi értelemben egy, a bankkal szemben fennálló követelés, amely a bankszámla tulajdonosát illeti meg. A bankszámla tulajdonosa az I. rendű alperes volt. Mivel a bankszámla felperes által állított egyenlege az életközösség megszakadásakor megvolt, azt pedig a felek a perben nem tették vitássá, hogy az életközösség tartama alatt keletkezett, ezért annak ellenére, hogy az csak az egyik házastárs nevén szerepel, a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében közös követelésnek tekinthető, vagyis a felperes és az I. rendű alperes vagyonközösségének részét képezi. Ebből következően a megosztás érdekében elkészítendő vagyonmérlegben szerepelnie kell.
Kiemelendő, hogy amikor az I. rendű alperes arra hivatkozik, hogy ez a pénz nem a házastársak pénze, hanem egy harmadik személyé, akkor lényegében azt állítja, hogy a bankkal szemben fennálló követelés mellett a házastársaknak volt egy harmadik személlyel szembeni tartozása is. Ez a tartozás mint passzív vagyon szintén része lehet a házastársak vagyonközösségének és vagyonmérlegének, a fentiek szerint azonban ezen adósság fennállását az I. rendű alperesnek kell bizonyítania.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a házastársak vagyonközösségének része a sz.-i ingatlan is. Az I. rendű alperes tulajdoni illetőségének a gyermektartásdíj rendezése tárgyában kötött egyezség keretében a felperesre való átruházása ugyanis a vagyonközösség megszűnését követően kötött jogügylet, melynek célja az I. rendű alperest terhelő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség teljesítése volt. A felperes által a másodfokú bírósági eljárásban csatolt, a törvényszék mint másodfokú bíróság által hozott határozat alapján egyértelmű, hogy az egyezséget jóváhagyó végzés immár jogerős kiegészítése folytán a földhivatali megkereséssel átvezetésre kerülhet a felperes tulajdonszerzése az ingatlan-nyilvántartáson. Ettől függetlenül azonban az ingatlan-nyilvántartásnak a házastársi vagyonközösség megszűnésének időpontjára irányadó állapota szerint a felek 1/2-1/2 arányú tulajdonát képezte a sz.-i ingatlan, tehát a vagyonmérlegben szerepeltetni kell. Amennyiben az I. rendű alperes ezen ingatlan vonatkozásában különvagyonára hivatkozik, úgy e körben a bizonyítás őt terheli.
Megállapította továbbá a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság álláspontja teljes egészében téves a vagyonközösségbe tartozó megtakarítások fogalmát illetően. A bankszámlákon nyilvántartott egyenlegek és követelések között ugyanis nem lehet aszerint különbséget tenni, hogy azok lekötött vagy látra szóló egyenlegek-e. A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdés második mondata ugyanis kimondja, hogy a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Abban a pillanatban tehát, amikor pénz érkezik a házasfelek valamelyikének számlájára, az további sorsától függetlenül – tehát lekötésének hiányában is – bekerül a felek vagyonközösségébe, és a felek 1/2-1/2 arányú közös vagyonát képezi. Ezért attól függetlenül megosztandó, hogy azt a házastársak milyen jogcímen szerezték, vagy az életközösség tartama alatt általában a mindennapi közös kiadások fedezését szolgálta-e.
A fellebbezési korlátokra tekintet nélküli hatályon kívül helyezésre figyelemmel a megismételt eljárás tárgyát képezi továbbá a t.-i ingatlan is. E körben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az I. rendű alperes testvére által az I. rendű alperesnek átengedett örökrész lényegében az I. rendű alperes testvérét terhelő kötelezettség átvállalásának ellentételezése volt. Mindebből az következik, hogy az I. rendű alperes ezen 1/4 tulajdoni illetőséget visszterhesen kapta, vagyis e körben a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdés b) pontja szerinti különvagyonára sikeresen nem hivatkozhat. Amennyiben azonban ezen ingatlanilletőség a vagyonközösségbe tartozik, úgy helyesen rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a kapcsolódó megtérítési és kötelmi igények is az elszámolás részét képezik. A t.-i ingatlannak az I. rendű alperes által a II. rendű alperestől megszerzett 1/2 illetősége vonatkozásában hozandó döntés körében pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni a felperes 2006. március 28. napján tett jognyilatkozatát sem.
Mindezek alapján a megismételt eljárásban kitűzendő tárgyalásra egyidejűleg személyes megjelenésre kötelezéssel kell idézni a felperest és az I. rendű alperest, ahol részletesen meg kell hallgatni őket a házassági bontóperben kötött egyezség megkötésének körülményeire. Ennek keretében mindkettőjük vonatkozásában tisztázni kell, hogy maguk mely vagyontárgyak figyelembevételével és számbavétele után kötötték meg az egyezséget, és az egyezség megkötésének mérlegelése során mely vagyontárgyat, milyen értékkel vették számításba.
Ezt követően először azon tételeket kell a vagyonmérlegbe felvenni, amelyekre mindkét fél – mint az életközösség megszakadásakor meglévő, és az egyezségkötéskor figyelembe vett vagyontárgyra, illetőleg követelésre – hivatkozik. Az olyan vagyontárgy vagy követelés meglétét, amelyre csak az egyik fél hivatkozik, ennek a félnek kell bizonyítania, úgyszintén annak értékét is. Fel kell hívni a feleket az egyes vagyontárgyak megléte, illetve holléte körében bizonyítási indítványaik előterjesztésére. Az erre vonatkozó bizonyítás lefolytatásának eredményéhez képest lehet dönteni abban a kérdésben, hogy a házassági bontóperben kötött egyezség mire terjed ki és mire nem. Az e körben elfoglalt álláspont függvénye az, hogy a felek egyes ingó vagyontárgyai, bankszámla-követelései a perben felállítandó vagyonmérlegben számításba veendők vagy figyelmen kívül hagyandók-e.
Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyára és újabb határozat hozatalára utasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.236/2015/3-II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás