• Tartalom

69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet

69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet

az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól

2017.01.01.

A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 33. és 35. pontjában, valamint az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény 4. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 32/A. § (2) bekezdése alapján az állam által az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásra alapított Koordináló szervre,

b) a közszolgáltatóra,

c) települési önkormányzatra,

d) a települési önkormányzatok társulására,

e) a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosára, valamint

f) az ingatlanhasználóra

g)1 az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: 2013. évi CXXXIV. törvény) alapján ideiglenes ellátást végző közérdekű szolgáltatóra

terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések, határidő-számítás

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. adatszolgáltatás: az adatszolgáltatásra kötelezett nyilvántartásában szereplő vagy rendelkezésére álló adatok hozzáférhetővé tétele és átadása az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (a továbbiakban: Koordináló szerv),

2. adatszolgáltatásra kötelezett: a közszolgáltató, az ellátásért felelős, valamint a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa,

3. adat: a Koordináló szerv feladatellátásához szükséges és a Ht. 32/A. § (4) bekezdésében meghatározott információ vagy ismeret,

4. adatállomány: egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége,

5. ellátásért felelős: a települési önkormányzat, Budapest esetében a fővárosi önkormányzat, valamint a települési önkormányzatok társulása,

6. elektronikus út: a Koordináló szervvel történő és az általa a honlapján közzétett – elektronikus adatfeldolgozást, tárolást, valamint továbbítást végző vezetékes, rádiótechnikai, optikai vagy más elektromágneses eszközök által megvalósuló – kapcsolattartás és adatszolgáltatás módozatai,

7. haszonanyag: valamennyi, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hasznosítható hulladék,

8. hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem: minden, az ellátásért felelős tulajdonában lévő vagy fejlesztéssel tervezett, valamint egyéb módon a tulajdonába kerülő hulladékgazdálkodási létesítmény, továbbá minden olyan jármű, gép, berendezés és eszköz, amelyeket a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékgazdálkodási feladatok elvégzésére az ellátásért felelős bevont,

9. fejlesztés: minden hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelemet érintő értéknövelő beruházás, valamint olyan árubeszerzés, építési beruházás, szolgáltatásmegrendelés, amely hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelemet érint,

10. tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott fogalmak tekintetében a továbbiakban a Ht.-ben, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározottakat kell alkalmazni.

(3) Az e rendeletben meghatározott határidőbe a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik.

(4) Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő csak az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.

(5) Az e rendeletben meghatározott határidőbe nem számít bele a hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő.

3. A Koordináló szerv kijelölése és feladatai

3. § (1) A Kormány a Ht. 32/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatokra Koordináló szervként az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki.

(2) A Koordináló szerv

a) előkészíti az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervet (a továbbiakban: OHKT) és nyomon követi az abban foglaltak végrehajtását,

b) javaslatot tesz a közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter) a szolgáltatási díj, a díjalkalmazási feltételek, a díjmegfizetés rendjének, a közszolgáltatásidíj-felosztás elvének meghatározására vonatkozóan,

c) a honlapján közzéteszi azokat az információkat, amelyek nyilvánosságra hozatalát jogszabály elrendeli, valamint amelyeket a feladatellátás érdekében szükségesnek tart,

d) feladatai ellátásai során együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal,

e) a feladatai ellátásához a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból ingyenesen adatot igényelhet,

f) a Ht. 32/A. § (3) bekezdés szerinti javaslatát az OHKT elvei és követelményei alapján teszi meg, és

g) ellátja mindazt a feladatot, amelyet jogszabály a feladatkörébe utal.

4. A koordináció szabályai

4. § (1) A szolgáltatási díjban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljes közvetlen költsége megtérítésre kerül, így a haszonanyag értékesítéséről a Koordináló szerv gondoskodik úgy, hogy a közszolgáltató valamennyi haszonanyagot köteles a Koordináló szerv által kijelölt szervezetnek átadni.

(2) A haszonanyag-értékesítésből eredő bevétel a Koordináló szervet illeti meg.

(3) A Koordináló szerv a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés (a továbbiakban: közszolgáltatási szerződés) Ht. 92/B. § (2) bekezdés szerinti megfelelőségét vizsgálja.

(4) Az ellátásért felelős a közszolgáltatási szerződést annak megkötését vagy módosítását követően haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül elektronikus úton megküldi a Koordináló szerv részére.

(5) A Koordináló szerv a közszolgáltatási szerződés beérkezését követő 15 napon belül megvizsgálja, hogy az tartalmazza-e

a) a Koordináló szervre vonatkozó közszolgáltatási díjbeszedést,

b) a Koordináló szervre vonatkozó kintlévőség-kezelést, valamint

c) közszolgáltató részére a szolgáltatási díjfizetésre vonatkozó rendelkezéseket a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelő tartalommal.

(6) A Koordináló szerv az (5) bekezdésben meghatározott határidőn belül az ellátásért felelős részére a közszolgáltatási szerződésre vonatkozóan megküldi írásbeli véleményét.

(7) A közszolgáltatási szerződéseket az (1)–(3) bekezdésben foglaltakkal összhangban kell alkalmazni.

(8) Ha a Koordináló szerv a közszolgáltatási szerződés vagy a módosított közszolgáltatási szerződés tekintetében észleli, hogy az nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, ezt jelzi az ellátásért felelősnek. Ha az ellátásért felelős a Koordináló szerv jelzésének kézhezvételét követő 30 napon belül nem módosítja a közszolgáltatási szerződést, úgy a Koordináló szerv jogosult az illetékes hatóságnál eljárását kezdeményezni.

(9) A Koordináló szerv a szolgáltatási díjat csak abban az esetben fizeti meg a közszolgáltatónak, ha a közszolgáltatási szerződés a Ht. 92/B. § (2) bekezdésében és a Ht. végrehajtására kiadott rendeletekben foglaltaknak megfelel.

5. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztése OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozó szabályok

5. § (1) A Koordináló szerv megvizsgálja, hogy az ellátásért felelős hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem (a továbbiakban: rendszerelem) fejlesztése az OHKT előírásainak és céljainak megfelel-e.

(2) Nem állapítható meg az OHKT-nak való megfelelés, ha az ellátásért felelős 22. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti.

6. § (1) Az önkormányzat – ha a fejlesztés más önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatát is érinti, úgy valamennyi érintett önkormányzat közösen –, valamint az önkormányzati társulás az 1. melléklet szerinti kérelmet és az abban meghatározott mellékleteket (a továbbiakban együtt: kérelem) köteles az általa megvalósítani kívánt rendszerelem fejlesztéséhez szükséges eljárás megindítását megelőzően a Koordináló szerv részére megküldeni. Ha az adott rendszerelem fejlesztéséhez több eljárás kapcsolódik, úgy a kérelem megküldése tekintetében az időben legkorábbi ilyen eljárást kell alapul venni.

(2) A rendszerelem fejlesztéséhez szükséges eljárásnak minősül különösen

a) a fejlesztéshez szükséges támogatás megítéléséhez kapcsolódó eljárás,

b) a fejlesztésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, valamint

c) a fejlesztéshez szükséges hatósági engedélyezési eljárások.

(3) A kérelmet az ellátásért felelős nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy aláírásával kell benyújtani. A kérelmet és mellékleteit papíralapon és elektronikus úton is meg kell küldeni. A papíralapú kérelem beérkezéséről a Koordináló szerv 5 napon belül elektronikus úton visszaigazolást küld.

(4) Ha a rendszerelem fejlesztéséhez szükséges eljárásra vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik, az ellátásért felelős jogosult a Koordináló szerv által az adott fejlesztés OHKT-nek való megfelelősége megállapítására vonatkozó eljárással párhuzamosan a fejlesztéshez szükséges eljárást feltételes módon megindítani.

(5) A Koordináló szerv a papíralapú kérelem beérkezését követő 15 napon belül elvégzi a kérelem felülvizsgálatát.

(6) A felülvizsgálat során a Koordináló szerv az ellátásért felelős részére egy alkalommal

a) módosító javaslatot küldhet azon észrevételekkel, amelyek átvezetése szükséges, hogy a fejlesztés megfeleljen az OHKT előírásainak, céljainak,

b) hiánypótlást küldhet további adatok, információk benyújtása érdekében.

(7) Az ellátásért felelős a (6) bekezdés a) pontja szerinti módosító javaslat kézhezvételét követő 10 napon belül a Koordináló szervet elektronikus úton tájékoztatja

a) a Koordináló szerv által megküldött javaslatban foglaltaknak a rendszerelem fejlesztésével kapcsolatos dokumentumokban történő átvezetéséről, vagy

b) a Koordináló szerv által megküldött javaslatra vonatkozó részletes észrevételeiről.

(8) Az ellátásért felelős a (7) bekezdés a) pontjának megfelelően módosított kérelmet a (3) bekezdésben foglaltak szerint köteles benyújtani.

(9) A (8) bekezdés szerinti módosított kérelem vagy (7) bekezdés b) pontja szerinti észrevétel beérkezésétől vagy a (7) bekezdés szerinti határidő eredménytelen elteltétől számított 10 napon belül a Koordináló szerv a (11) bekezdés a) vagy b) pontja szerint jár el.

(10) A (6) bekezdés b) pont szerinti hiánypótlás megküldése esetében az ellátásért felelős köteles a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak 10 napon belül eleget tenni. A Koordináló szerv a hiánypótlás beérkezését vagy a hiánypótlási határidő lejártát követően a (11) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltak szerint jár el.

(11) A felülvizsgálat során a Koordináló szerv

a) megállapítja a rendszerelem-fejlesztés OHKT-ben foglalt előírásoknak való megfelelőségét, vagy

b) megállapítja a rendszerelem-fejlesztés OHKT-ben foglalt előírásoknak való meg nem felelőségét.

(12) A Koordináló szerv a döntésről az ellátásért felelősnek elektronikus úton az (5) bekezdés szerinti határidőn belül értesítést küld.

(13) Ha a Koordináló szerv a (11) bekezdés b) pontja szerinti meg nem felelőségre vonatkozó értesítést küld és az ellátásért felelős a fejlesztést ennek ellenére megvalósítja, a fejlesztéssel érintett rendszerelem a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásba nem vonható be.

(14) Ha az ellátásért felelős a Koordináló szerv (11) bekezdés a) pontja szerinti megfelelőséget megállapító értesítésének hiányában valósít meg rendszerelem-fejlesztést és azt vagy a (13) bekezdés szerinti rendszerelemet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásba bevonja, az ezen rendszerelemmel kapcsolatos költséget, kiadást, díjat az ellátásért felelős maga köteles kifizetni az üzemeltető szervezet, a fejlesztést hasznosító részére.

(15) A közszolgáltató által a (14) bekezdésben foglaltak szerinti rendszerelem üzemeltetése, használata a közszolgáltató megfelelőségi véleményének visszavonását eredményezi.

(16) Az ellátásért felelős a Koordináló szerv (11) bekezdés a) pontja szerinti megfelelőséget megállapító értesítésének hiányában megvalósított rendszerelem-fejlesztése vagyonkezelésbe vételét a Koordináló szerv köteles megtagadni, valamint a már vagyonkezelésbe vett rendszerelem vagyonkezelését azonnali hatállyal megszüntetni.

(17) Az (1)–(16) bekezdések irányadóak arra az esetre is, ha a Koordináló szerv által véleményezett fejlesztéssel kapcsolatos módosítási igény merül fel, ebben az esetben a kérelem benyújtására a módosítási igény felmerülésének az időpontja az irányadó.

6. A közszolgáltató tevékenysége OHKT megfelelőségének megállapítására vonatkozó szabályok

7. § (1) A Koordináló szerv megvizsgálja, hogy a közszolgáltató tevékenysége az OHKT előírásainak megfelel-e, alkalmas-e a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás az OHKT-ben foglalt célok elérésére, követelmények teljesítésére.

(2) A közszolgáltató rendszeres adatszolgáltatásának az első alkalommal történő hiánytalan teljesítését követő 45 napon belül a Koordináló szerv lefolytatja az (1) bekezdés szerinti vizsgálatot, amelynek alapján kiadja az adott közszolgáltatóra vonatkozó megfelelőségi véleményt. Ha a megfelelőségi vélemény kiadásának feltételei nem állnak fenn, erről tájékoztatja a közszolgáltatót.

(3) Az a gazdálkodó szervezet, amely a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységét e rendelet hatálybalépését követően kezdi meg, egyedi adatszolgáltatás keretében köteles a minősítési engedélyét és egy részletes leírást a Koordináló szervnek megküldeni, amelyben megadja, hogy a közszolgáltatási területre vonatkozó OHKT-ban foglalt előírásokat milyen módon teljesíti.

(4) A Koordináló szerv a megfelelőségi vélemény kiadásakor a közszolgáltató adatait az általa vezetett és a honlapján közzétett nyilvántartásban rögzíti.

(5) A Koordináló szerv a (2) bekezdés szerinti tájékoztatásban a közszolgáltatót a megfelelőség megállapításához szükséges feltételekről és a nem megfelelőség indokairól tájékoztatja.

(6) A közszolgáltató a (2) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvételét követő 30 napon belül jogosult egyedi adatszolgáltatás keretében a Koordináló szerv által meghatározott meg nem felelőségek, hibák, hiányok kijavításáról, az azt igazoló dokumentumok, alátámasztó adatok, iratok szolgáltatásával a Koordináló szervet tájékoztatni.

(7) A Koordináló szerv a közszolgáltató által a (6) bekezdés szerint megküldött tájékoztatás kézhezvételét követő 15 napon belül az (1) bekezdésnek megfelelően megvizsgálja a megfelelőségi vélemény kiadásának feltételeit. A Koordináló szerv egy alkalommal, a kérelem beérkezését követő 5 napon belül jogosult hiánypótlási felhívást küldeni a közszolgáltató felé.

(8) Ha a közszolgáltató a (4)–(7) bekezdések szerint sem igazolja a megfelelőség teljesítését, úgy a Koordináló szerv a megfelelőségi vélemény kiadását megtagadja.

(9) A megfelelőségi vélemény visszavonásig, de legfeljebb egy évig hatályos.

8. § (1) A Koordináló szerv a megfelelőségi vélemény feltételeinek közszolgáltató általi teljesítését a vélemény kiadásától számított 6. hónap végéig megvizsgálja.

(2) Ha a közszolgáltató az OHKT-ban foglaltaknak a 6 hónapos időtartam alatt ismételten nem felel meg, úgy a Koordináló szerv a megfelelőségi véleményét visszavonja, és a közszolgáltató adatait törli a 7. § (4) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból.

(3) A megfelelőségi vélemény visszavonásáról a Koordináló szerv az ellátásért felelőst köteles azonnal értesíteni.

7. Az ellátásért felelős vagyonának kezelésére vonatkozó rendelkezések

9. § A Koordináló szerv saját vagyonával való gazdálkodásától el kell különítenie a vagyonkezelés körébe tartozó vagyont.

8. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj beszedésének és kezelésének szabályai

10. § (1) Az egységes közszolgáltatói számlaképről szóló 2013. évi CLXXXVIII. törvényben foglaltakat a közszolgáltatási díj számlázása során megfelelően kell alkalmazni.

(2) A közszolgáltatási díjról a Koordináló szerv negyedévente állít ki számlát 15 napos fizetési határidővel.

11. § (1) A Koordináló szerv a közszolgáltatási díjakra vonatkozó számlákat a 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján állítja ki.

(2) A közszolgáltató hiányos vagy késedelmes adatszolgáltatása esetén a Koordináló szerv a nem megfelelő adatszolgáltatással érintett ingatlanhasználó tekintetében a Koordináló szerv által legutóbb kiszámlázott közszolgáltatási díjról állít ki számlát. Az ezzel összefüggésben keletkező díjkorrekció esetén minden helytállási kötelezettség a közszolgáltatót terheli. Az így keletkező közszolgáltatási díjkülönbözet pozitív mérlegét a Koordináló szerv a közszolgáltatónak fizetendő esedékes szolgáltatási díjba beszámítja.

(3) A közszolgáltató hiányos vagy helytelen adatszolgáltatásából eredő, a Koordináló szerv által nem megfelelő adattartalommal kiállított számlákkal kapcsolatos valamennyi következményért a közszolgáltatót terheli felelősség.

(4) A Koordináló szerv a 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból kiindulva megállapítja azon ingatlanok körét, amelyre nincs közszolgáltatási díjfizetés meghatározva az adatszolgáltatásban, ugyanakkor vélelmezhető, hogy az ingatlannal összefüggésben teljesítés történt. A Koordináló szerv e körben jogosult ingyenesen adatot kérni az illetékes hatóságtól a 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból hiányzó ingatlanok és szükséges adataik megállapítása érdekében.

(5) A (4) bekezdés alapján rögzített ingatlanok adatait a Koordináló szerv megküldi a közszolgáltatónak, és felhívja a közszolgáltatót, hogy a megküldött ingatlanokon végzett szolgáltatásának megfelelően korrigálja a 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást legkésőbb az értesítés kézhezvételét követő 8 napon belül.

(6) Az (5) bekezdés szerinti korrekciót követően – a közszolgáltató eltérő adatszolgáltatása hiányában – a Koordináló szerv a közszolgáltatási díjat az ingatlantulajdonosnak számlázza ki.

12. § A Koordináló szerv a kiszámlázott és az ingatlanhasználó által határidőn belül ki nem fizetett közszolgáltatási díj behajtása érdekében intézkedik.

9. Szolgáltatási díj, a díjalkalmazási feltételek, a díjmegfizetés rendjének, a közszolgáltatásidíj-felosztás elvének meghatározására vonatkozó javaslattétel

13. § (1) A Koordináló szerv a szolgáltatási díj, a díjalkalmazási feltételek, a díjmegfizetés rendjének, a közszolgáltatásidíj-felosztás elvének meghatározásával kapcsolatos következő naptári évre vonatkozó javaslattételét minden év október 31. napjáig tartós adathordozón küldi meg a miniszter részére.

(2) A Koordináló szerv (1) bekezdés szerinti javaslata tartalmazza

a) az alkalmazni javasolt szolgáltatási díjat,

b) a javasolt díjalkalmazási feltételeket,

c) a díjmegfizetés rendjéről szóló javaslatot,

d) a közszolgáltatásidíj-felosztás elvének meghatározását tartalmazó javaslatot,

e) az a)–d) pontokban foglaltak kidolgozásánál alkalmazott módszertant és az elmúlt időszak vonatkozó tendenciáit.

14. §2 (1) A 2013. évi CXXXIV. törvény szerinti ideiglenes ellátásnál a közszolgáltatási díjjal egyenértékű ingatlanhasználó által fizetendő ideiglenes ellátási díj és a szolgáltatási díj megállapításának feltételei az alábbiak szerint alkalmazandóak:

a) az ideiglenes ellátás keretében az ideiglenes ellátási díjat a Koordináló szerv a 21/A. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján számlázza ki, és a 10. § szerint szedi be,

b) a 2013. évi CXXXIV. törvény 3. § (5a) bekezdés szerinti díjfizetési kötelezettséget az ingatlanhasználó a Koordináló szerv részére teljesíti,

c) a Koordináló szerv a kijelölt közérdekű szolgáltatónak utólag, negyedévente szolgáltatási díjat fizet a nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről szóló kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően.

(2) Ideiglenes ellátás esetén a 4. § (1) és (2) bekezdés, a 11. § (2)–(6) bekezdés, valamint a 12. § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a közszolgáltató alatt közérdekű szolgáltatót, a közszolgáltatási díj alatt pedig ideiglenes ellátási díjat kell érteni.

10. A Koordináló szerv adatkezelésének részletes szabályai

15. § A Koordináló szerv adatkezelése – a Ht. 32/A. § (4)–(5) bekezdésében meghatározottakon túl és a személyes adatok kivételével – az alábbi célokat szolgálhatja:

a) szolgáltatási díjra vonatkozó javaslattétel kialakítása,

b) fizetési kötelezettség meghatározása, számlázás, kintlévőségek kezelése,

c) ingatlanhasználó panaszainak, bejelentéseinek, igényeinek kezelése, ezek nyilvántartása, kivizsgálása,

d) jogszabály által keletkezett és egyéb jogviszonyból származó igények érvényesítése,

e) a 3. §-ban előírt feladatok ellátása.

16. § A Koordináló szerv ügyfélszolgálatával (a továbbiakban: Ügyfélszolgálat) történő kapcsolatfelvétel során keletkezett adatok körébe tartozik mindazon adat, amely az Ügyfélszolgálatnál keletkezik, valamint az ingatlanhasználó és az Ügyfélszolgálat közötti kapcsolat során keletkezik. Az adatok kezelése ebben az esetben az érintett által indított eljáráshoz, a szolgáltatáshoz, továbbá a szolgáltatás teljesítéséhez kapcsolódik.

17. § A Koordináló szerv jogosult a Ht. 32/A. § (5) bekezdése szerinti adatok körére ingyenes csoportos adatszolgáltatást kérni.

18. § (1) Az adatkezelésről az érintettek tájékoztatást kérhetnek. A Koordináló szerv gondoskodik az eltérő célú adatkezelések elkülönítéséről.

(2) A Koordináló szerv a nyilvántartáshoz való hozzáférést az adatbiztonság követelményének érvényesülése mellett biztosítja azon adatfeldolgozóként közreműködő harmadik személyek részére, akik az Koordináló szerv számára olyan szolgáltatást nyújtanak, amely az adatok kezelésével függ össze.

(3) A Koordináló szerv az elektronikus nyilvántartást olyan informatikai program útján üzemelteti, amely megfelel az adatbiztonság követelményeinek.

(4) A Koordináló szerv az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. A különböző nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében a Koordináló szerv megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.

19. § A Koordináló szerv rendszeres adattovábbítást adatfeldolgozásra kötött szerződés alapján, valamint jogszabályban meghatározott szerveknek végezhet, a jogszabályban meghatározott időszakonként és tartalommal.

11. A közszolgáltató adatszolgáltatására vonatkozó szabályok

20. § (1) A közszolgáltató a Ht. 38. § (3) bekezdésében meghatározottakon túl a rendszeres adatszolgáltatása körében köteles a Koordináló szerv részére az alábbi adatokat megadni közszolgáltatási területe vonatkozásában

a) az ingatlanhasználókat terhelő közszolgáltatási díj mértékét,

b) minden olyan adatot, amely a Koordináló szervnek a közszolgáltatási díj számlázásához szükséges.

(2) Ha a közszolgáltató az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, a Koordináló szerv felhívja ennek teljesítésére. Ha a közszolgáltató a felhívás kézhezvételét követő 15 napon belül nem vagy nem megfelelően teljesíti az abban foglaltakat, úgy a megfelelőségi vélemény kiadását a Koordináló szerv megtagadja, vagy a már kiadott megfelelőségi véleményt azonnali hatállyal visszavonja.

(3) A közszolgáltató rendszeres adatszolgáltatási kötelezettsége körében

a) az (1) bekezdés szerinti adatokat a 10. § (1) bekezdése és a 11. § (1) bekezdése szerinti feladat ellátásához, a közszolgáltatási díj számlázásához és

b) a közszolgáltató által ellátott közszolgáltatási feladatok fajtájára, tartalmára és mennyiségére vonatkozó adatokat a szolgáltatási díj megállapításához

minden negyedévet követő 5. napig köteles a Koordináló szerv részére megadni.

(4) A közszolgáltató eseti adatszolgáltatási kötelezettsége körében

a) az ingatlanhasználó által bejelentett adatváltozást (beleértve új ingatlanhasználó bejelentését, a szolgáltatás felfüggesztésének, szünetelésének kérését, valamint az ingatlanhasználó által alkalmazott edényméret változását is) a változás dátumának megjelölésével együtt, a bejelentést követő 5 napon belül,

b) az ideiglenes vagy szükségellátásról szóló döntést másolatban annak kézhezvételét követő 10. napig,

c) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (a továbbiakban: Hivatal) a közszolgáltatót érintő határozatát másolatban, annak kézhezvételét követő 10. napig,

d) a közszolgáltató által megkötött vagy módosított közszolgáltatási szerződést valamennyi mellékletével együtt teljes terjedelemben, a megkötés vagy a módosítás közszolgáltató általi aláírását követő 5 napon belül,

e) a közszolgáltató közszolgáltatási tevékenységére vonatkozó önkormányzati rendeleteket, előírásokat, szabályozókat azok hatálybalépésétől számított 10 napon belül

megküldi a Koordináló szerv részére.

(5) Ha a Hivatal megtiltja a jogszabálysértő közszolgáltatási díj alkalmazását, a közszolgáltató köteles a Hivatal határozatában foglaltakhoz igazodó adatszolgáltatást adni a Koordináló szervnek.

21. § (1) A közszolgáltató az ellátásért felelős által kiadott teljesítésigazolással igazolja, hogy a közszolgáltató teljesítésével kapcsolatban kifogása nem merült fel.

(2) A közszolgáltató által az (1) bekezdésben említett teljesítésigazolásnak a Koordináló szerv részére a rendszeres adatszolgáltatás keretében történő megküldése a szolgáltatási díj fizetésének feltétele.

21/A. §3 (1) Az 1. § g) pontja szerinti szolgáltatót a 20. §-ban foglaltaknak megfelelő adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

(2) Az 1. § g) pontja szerinti szolgáltató az ellátásért felelős által kiadott teljesítésigazolással igazolja, hogy a közszolgáltató teljesítésével kapcsolatban kifogása nem merült fel.

(3) Az (2) bekezdésben említett teljesítésigazolásnak a Koordináló szerv részére a rendszeres adatszolgáltatás keretében történő megküldése a szolgáltatási díj fizetésének feltétele.

12. Az ellátásért felelős adatszolgáltatására vonatkozó szabályok

22. § (1) A Ht. 37/B. §-ban foglalt kötelezettségük teljesítésének Koordináló szerv általi vizsgálata és a Koordináló szerv által a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás koordinációjára vonatkozó feladatellátása céljából az ellátásért felelős

a) köteles a hulladékgazdálkodási feladatai ellátása érdekében kötött társulási megállapodásokat, valamint a társulási megállapodások módosításait a megkötésüket követő 10 napon belül a Koordináló szervnek megküldeni,

b) köteles a rendszerelemekre vonatkozó üzemeltetési szerződéseket, valamint a vagyonkezelési szerződéseket azok megkötését vagy módosítását követő 10 napon belül a Koordináló szervnek megküldeni,

c) köteles a meglévő rendszerelemekre, valamint a jövőben létesítendő új rendszerelemekre vonatkozó támogatási szerződéseket és a módosított támogatási szerződéseket a megkötésüket követő 10 napon belül a Koordináló szervnek megküldeni,

d) köteles a 4. § (4) bekezdése szerint a közszolgáltatási szerződést, valamint a módosított közszolgáltatási szerződést a Koordináló szervnek megküldeni,

e) köteles az általa a közszolgáltatás körébe bevont, valamint a közszolgáltatás köréből kivételre került rendszerelemre vonatkozó adatokat a bevonásra, vagy a kivételre vonatkozó döntés meghozatalát követő 15 napon belül a Koordináló szervnek megküldeni.

(2) Az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott ingatlanokra vonatkozó adatszolgáltatásra az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyon nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről szóló 147/1992. (XI. 6.) Korm. rendelet ingatlanvagyon-kataszterre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

13. A hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa adatszolgáltatására vonatkozó szabályok

23. § A hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa köteles évente a létesítménye tekintetében a rendszerelemeket tartalmazó kimutatást elektronikus úton megadni a Koordináló szervnek.

14. Záró rendelkezések

24. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2016. április 1-jén lép hatályba.

(2) A 4. § (1) és (2) bekezdése 2016. július 1-jén lép hatályba.

25. § (1) A szolgáltatási díj első alkalommal történő kifizetésének feltétele a Ht. 92/B. § (2) bekezdés szerint módosított közszolgáltatási szerződés megküldése.

(2) Ha a közszolgáltató legkésőbb 2016. szeptember 30-ig nem igazolja a meg nem felelőségre vonatkozó tájékoztatásban foglaltak teljesítését, kijavítását, úgy a Koordináló szerv a megfelelőségi vélemény kiadását megtagadja.

(3) A Koordináló szerv a közszolgáltatási díjra vonatkozó számlát első alkalommal a 2016. április 1-től ellátott közszolgáltatási tevékenységekre vonatkozóan állítja ki.

(4) A közszolgáltatónak a 20. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségét első alkalommal 2016. április 30-ig kell teljesítenie.

(5) Ha a (4) bekezdése szerinti adatszolgáltatás hiányos, nem megfelelő vagy elkésett, a Koordináló szerv a nem megfelelő adatszolgáltatással érintett ingatlanhasználó tekintetében a közszolgáltató által legutoljára kiszámlázott közszolgáltatási díjjal azonos összegben állítja ki a számlát. Az ezzel összefüggésben a Koordináló szervet ért minden kár, továbbá díjkorrekció esetén minden helytállási kötelezettség a közszolgáltatót terheli.

(6) A 20. § (3) bekezdése szerinti adatszolgáltatást első alkalommal 2016. április 30-ig kell teljesíteni.

(7) A 20. § (4) bekezdés a) pontja szerinti adatszolgáltatást első alkalommal 2016. április 30-ig kell teljesíteni.

(8) A 22. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatást első alkalommal 2016. április 30-ig kell teljesíteni.

(9) A közszolgáltatók a 2016. év első negyedévének hónapjaira vonatkozó közszolgáltatási díjról kiállított számlákhoz a Koordináló szerv által részükre biztosított, az ingatlanhasználókhoz szóló tájékoztatást kötelesek mellékelni. A közszolgáltatók jogosultak a 2016. április 1-jét megelőző időszakra vonatkozó közszolgáltatási díjjal kapcsolatos számlát 2016. április 1-jét követően is kiállítani.

26. § (1) A Koordináló szerv 2016. december 31-ig a közszolgáltatási díjat olyan gyakorisággal számlázza ki, amilyen gyakorisággal az adott közszolgáltató az adott közszolgáltatási területen 2016. április 1-jéig teljesített közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban számlázott az egyes ingatlanhasználóknak.

(2) A közszolgáltatók 2016. december 31-ig a 20. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatást az egyes ingatlanhasználók tekintetében azon időszakra vonatkozóan kötelesek teljesíteni – az időszak utolsó napját követő 5 napon belül –, amely időszakra az (1) bekezdés szerint az adott ingatlanhasználó tekintetében a közszolgáltatási díj számlázása történik.

27. §4 (1) E rendeletnek az egyes kormányrendeleteknek a nem rendszeres hulladékszállítás szabályaival összefüggő módosításáról szóló 330/2016. (XI. 4.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr. 1.) megállapított 1. § g) pontját, 14. §-át és 21/A. §-át – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2017. január 1-jét követően végzett ideiglenes ellátással összefüggő számlázás, díjbeszedés, szolgáltatási díj kifizetés, adatszolgáltatás és teljesítésigazolás során kell alkalmazni.

(2) Azon ideiglenes ellátásoknál, ahol a kijelölés végső időtartama legkésőbb 2017. január 31-én lejár, a díjmegállapítást, a számlázást, a többletköltségek igénylését és elszámolását a kijelölt közérdekű szolgáltató végzi, és tevékenységére a nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről szóló kormányrendelet 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

1. melléklet a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelethez


Kérelem a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztésének OHKT-nek való megfelelőségének megállapítására

1. Kérelmező adatai

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. A kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. A kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám és e-mail cím):

 

2. A tervezett fejlesztésre vonatkozó adatok

2.1. A tervezett fejlesztés megnevezése:

 

2.2. A tervezett fejlesztés pontos leírása:

 

2.3. A tervezett fejlesztés szükségességét és indokoltságát megalapozó tényezők részletes ismertetése:

 

2.4. A tervezett fejlesztéssel kapcsolatos a fejlesztés megkezdésekor fennálló körülmények, feltételek, a kérelmező rendelkezésre álló létesítmények, eszközök, rendszerelemek bemutatása (műszaki, gazdasági, tulajdoni viszonyok, jogi feltételek ismertetése, bemutatása)

 

2.5. A tervezett fejlesztés nettó becsült értéke (forintban meghatározva, fejlesztési elemenként külön-külön és összesen, beleértve az opciót és a pozitív irányú mennyiségi eltérést):

 

2.6. Opció meghatározása:

 

2.7. Mennyiségi eltérés meghatározása:

 

3. A fejlesztéshez tervezett forrás összege, összetétele:

3.1. Nettó (forintban meghatározva):

 

3.2. ÁFA (%):

 

3.3. Bruttó (forintban meghatározva):

 

3.4. A rendelkezésre álló forrás összetétele (előirányzat, támogatás stb.):

 

3.5. A tervezett fejlesztés értékének meghatározását alátámasztó adatok, dokumentumok, az alkalmazott módszer bemutatása (piacfelmérés, költségbecslés)

 

4. A fejlesztés tervezett kezdő időpontja (minden esetben: év/hónap/nap):

 

5. A fejlesztés tervezett időtartama vagy a megvalósítás tervezett befejezésének időpontja:

 

6. A tervezett fejlesztés mérföldkövei és azok tervezett időpontja, időtartama

 

7. A tervezett fejlesztés megvalósításához szükséges szerződések tárgya, becsült értéke, tervezett időtartama

 

8. Egyéb információk (előzetes tájékoztató, időszakos előzetes tájékoztató, előminősítési rendszer stb.):

 


Mellékletek:
a)    ha a fejlesztést több önkormányzat közösen kívánja megvalósítani vagy a fejlesztés több önkormányzat hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatát, területét érinti, úgy az érintett önkormányzatoknak a fejlesztés megvalósítására vonatkozó közösen aláírt megállapodása,
b)    a tervezett fejlesztésre vonatkozó előzetes fejlesztési terv legalább az alábbi tartalommal:
–    a fejlesztés célja, a fejlesztéssel elérni kívánt eredmény, a fejlesztés milyen módon szolgálja az európai uniós előírások, célok elérését, a fejlesztésre az OHKT mely előírása, célja, feltétele alapján kerül sor,
–    a fejlesztés gazdaságossági számítása (bekerülési költség levezetése, részletezése, költség-haszon elemzés, amely külön kitér a környezeti externáliákra is),
–    fejlesztés műszaki bemutatása, különös tekintettel a kapacitásadatokra,
–    fejlesztés időbeli ütemezésének bemutatása,
–    fejlesztésre vonatkozó koncepcióterv (különös tekintettel a hulladékáramok, hulladékmennyiségek kimutatására).
1

Az 1. § g) pontját a 330/2016. (XI. 4.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

2

A 14. § a 330/2016. (XI. 4.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

3

A 21/A. §-t a 330/2016. (XI. 4.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére