82/2016. (III. 17.) KE határozat
82/2016. (III. 17.) KE határozat
kitüntetés adományozásáról
2016.03.17.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
a felvidéki magyar közösség jog- és érdekérvényesítése, különösen az emberi jogok védelme, valamint a nők helyzetének javítása terén végzett elkötelezett és fáradhatatlan munkája elismeréseként
Bauer Edit, a Magyar Közösség Pártjának volt európai parlamenti képviselője részére,
a kanadai magyarság érdekében végzett, a magyar kultúra megismertetését és népszerűsítését szolgáló sokrétű szervezőmunkája, valamint a Kárpát-medencei magyarok támogatása terén kivételesen odaadó és elkötelezett karitatív tevékenysége elismeréseként
Bessenyeiné Somorjai Ágnes, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnöke részére,
a Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti, főként a tudományos és kulturális élet, valamint a sport terén kimagasló együttműködés fejlesztését szolgáló sokrétű szervező tevékenysége elismeréseként
Chang Hosung, a szöuli Dankook Egyetem rektora részére,
a magyar–izraeli tudományos és társadalmi kapcsolatok elmélyítését szolgáló sokrétű és elkötelezett tevékenysége elismeréseként
Daniel Hershkowitz, az izraeli Bar Ilan Egyetem elnöke, a Magyar–Izraeli Tudományos Társaság tiszteletbeli elnöke részére,
fél évszázados, elsősorban a munkaorvostan területén nagyra becsült tudományos életműve, valamint a marosvásárhelyi szakklinika megalapítása, illetve a marosvásárhelyi sportélet fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Dienes Sándor Lajos, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára részére,
Magyarország és a magyar gasztronómia iránti elkötelezettsége, elsősorban a mangalica sertésfajta magyarországi tenyésztésének újraindítása, a fajta megmentése, valamint a magyar sertéshús-export növelése érdekében végzett felelősségteljes munkája elismeréseként
Juan Vicente Olmos Llorente, a Jamones Segovia és a Grupo Monte Nevado vezérigazgatója részére,
a Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek közötti gazdasági és társadalmi kapcsolatok fejlesztését szolgáló, kiemelkedő jelentőségű tevékenysége elismerésként
Khalaf Ahmad Al Habtoor, az Al Habtoor Group elnöke, a Dubai National Insurance and Reinsurance Company elnöke részére,
nemzetközi szervezetekben folytatott, a határon túli magyarság jogérvényesítését célzó áldozatos tevékenysége, különösen a csángóföldi magyar nyelvoktatás, valamint a Kanadában élő magyar közösség érdekében végzett munkája elismeréseként
Komlóssy József György, az Európa Tanács szakértője, a Közép-Kelet-Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnöke részére,
a magyar–dán kapcsolatok fejlesztését, valamint Kelet-Magyarország gazdasági életének fellendítését főként új munkahelyek megteremtésével szolgáló tevékenysége elismeréseként
Lars Rasmussen, a Coloplast A/S elnök-vezérigazgatója részére,
a magyar–amerikai kapcsolatok ápolását, valamint Magyarország tengerentúli népszerűsítését szolgáló tevékenysége elismeréseként
Marcia Carolyn Kaptur, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselője, a Kongresszusi Magyar Amerikai Caucus társelnöke részére,
az erdélyi helikoni munkaközösség leveleinek és iratainak összeállítása, valamint Bánffy Miklós életművének szakszerű feltárása érdekében végzett munkája, továbbá a még élő erdélyi arisztokratákról szóló dokumentumfilm-sorozata és a mára nélkülözhetetlenné vált dokumentumkötetei, monográfiái elismeréseként
Marosi Ildikó irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő részére,
a magyar–olasz kapcsolatok fejlesztése és a közép-európai együttműködés erősítése érdekében végzett több évtizedes fáradhatatlan tevékenysége elismeréseként
Paolo Petiziol, az Associazione Culturale Mitteleuropa elnöke részére,
a voronyezsi temetőben nyugvó magyar katonák sírjainak gondozása és emlékük ápolása terén, valamint a magyar és az orosz nép közötti megbékélés érdekében végzett odaadó szolgálata elismeréseként
Pjotr Petrov, a Voronyezsi Egyházmegye papja részére,
termékeny és sokoldalú, a teológia, a filozófia és az irodalom területén egyaránt kiemelkedő életműve, valamint római emigrációja idején a nyugati szakirodalomtól elzárt magyar szellemi és kulturális életet gazdagító tevékenysége elismeréseként
Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, költő, publicista, rádiós szerkesztő, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, a Távlatok című folyóirat főszerkesztője részére,
a vajdasági magyar tudományos életben meghatározó, a polgári, kisebbségi és emberi jogokkal, illetve a polgári jogi kodifikációval kapcsolatos nagyhatású kutatásai és publikációi, valamint több évtizedes egyetemi oktatói munkája elismeréseként
dr. Szalma József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alapító tagja és elnöke részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
tisztikeresztje
polgári tagozata;
tisztikeresztje
polgári tagozata;
a kanadai magyarok identitásának és kulturális gyökereinek megőrzése iránt elkötelezett szervező tevékenysége elismeréseként
Ábrahám Tibor, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke részére,
Magyarország objektív ausztriai megítélését a magyarországi események és folyamatok tényszerű bemutatásával elősegítő publicisztikai tevékenysége elismeréseként
Andreas Untenberger újságíró, publicista részére,
a magyar–kanadai kapcsolatok elmélyítése és a vancouveri magyar közösség támogatása terén egyaránt kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
Andrew Saxton, a kanadai Konzervatív Párt politikusa, a Saxton Capital Corporation vezetője részére,
az erdélyi magyar tudomány és oktatás terén nagyra értékelt oktatói munkája elismeréseként
dr. Biró Domokos, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi docense részére,
a sydney-i magyarok érdekében végzett több évtizedes önkéntes munkája, valamint az ausztráliai magyar külképviselet konzuli tevékenységének önzetlen támogatása elismeréseként
Deák Zoltán, a sydney-i Délvidéki Magyar Szövetség elnöke részére,
az erdészet és vadászat szakterületén végzett értékes munkája, valamit Erdély és az anyaország közötti szakmai együttműködés, kapcsolattartás és segítségnyújtás terén végzett tevékenysége elismeréseként
Dimény György, a Berecki Magánerdészet vezetője részére,
a felvidéki magyarság összetartozását erősítő, illetve nemzeti, kulturális és nyelvi identitásának megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként
Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja, a komáromi Teátrum Színházi Polgári Társulás társvezetője részére,
kiemelkedő szakmai-tudományos munkája, illetve a vajdasági magyar közösségért végzett önzetlen társadalmi munkája elismeréseként
dr. Dujmovics Ferenc, a Vajdasági Klinikai Központ nyugalmazott igazgatóhelyettese, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Kórélettan Tanszékének volt tanszékvezető egyetemi tanára részére,
a magyar irodalom és kultúra értékeinek észtországi megismertetése, valamint a magyar–észt kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett elkötelezett munkája elismeréseként
Ellen Niit költő, műfordító részére,
emlékezetes alakításokat magába foglaló, elsőrangú művészi pályája, illetve a vajdasági magyar intézményes és amatőr színházi élet fejlesztését szolgáló odaadó munkája elismeréseként
Faragó Árpád színművész, színházi szakíró részére,
a muravidéki kétnyelvű területen végzett több évtizedes lelkigondozói szolgálata elismeréseként
Franc Re¤onja, a muraszombati püspök nemzetiségi közösségekért felelős vikáriusa részére,
számos lenyűgöző világzenei produkció mellett a magyar zsidó zenei hagyományt éltető, illetve számos magyar zenész nemzetközi megismertetését közös projektekkel is szolgáló, magas színvonalú előadóművészi tevékenysége elismeréseként
Frank London Grammy-díjas trombitás, zeneszerző részére,
a magyar–német párbeszéd elősegítése, illetve a kedvezőbb Magyarország-kép kialakítása és hazánk objektív németországi megítélése érdekében végzett példamutató tevékenysége elismeréseként
Friedrich Heupel, a Német Szövetségi Külügyminisztérium nyugalmazott tolmácsa, a
Magyar–Német Társaság tagja részére,
színházi és filmszerepekben egyaránt kitűnő alakításai, valamint jelentős oktatói tevékenysége elismeréseként
Hatházi András Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának egyetemi tanára részére,
a magyar–német gazdasági kapcsolatok fejlesztése és az Észak-Rajna–Vesztfália tartományban tanuló magyar hallgatók támogatása terén egyaránt jelentős tevékenysége elismeréseként
Heinz Soth, a CDU Szenior Szövetségének szövetségi pénztárnoka, a CDU Észak-Rajna–Vesztfália tartományi Szenior Szövetségének ügyvezető igazgatója részére,
Magyarország, főként a magyar borok nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
Hugh Johnson borszakíró, a Royal Tokaji Borászati Zrt. alapítója, a londoni Metropolitan Public Gardens Association elnöke részére,
a magyar kultúrát gazdagító sokoldalú alkotóművészete, valamint jelentős pedagógusi és művészeti szervező tevékenysége elismeréseként
Hunyadi László szobrász- és ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére,
a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítését és a hazai befektetések növekedését elősegítő vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként
Javier Gonzales Pareja, a magyarországi Bosch Csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója részére,
Kárpát-medence szerte nagyra értékelt rendezői, valamint kivételesen gazdag és érdemdús drámaírói életútja elismeréseként
Kincses Elemér író, drámaíró, rendező részére,
a magyarországi rászorulók megsegítése érdekében végzett odaadó karitatív tevékenysége elismeréseként
Klaus Fritz Höhn, a Katolikus Karitász németországi rendkívüli nagykövete részére,
a magyar–orosz kulturális kapcsolatok, főként a komolyzenei együttműködések szorosabbra fűzését szolgáló, odaadó tevékenysége elismeréseként
Lidia Volchek zenepedagógus, a Konzervatóriumok Fesztiválja igazgatója, a Szentpétervári Állami Rimszkij-Korszakov Konzervatórium Zongora Tanszakának docense részére,
a magyar–kanadai kapcsolatok elmélyítését szolgáló, a magyar gazdaságot új munkahelyek teremtésével élénkítő munkája, valamint példamutató művészetpártoló és karitatív tevékenysége elismeréseként
Linda Hasenfratz, a kanadai Linamar Corporation ügyvezető igazgatója, az Észak-Amerikai Versenytanács kanadai elnöke, a Kanadai Vállalatvezetők Tanácsának alelnöke, az Eredeti Alkatrészeket Gyártók Szövetségének elnöke részére,
a magyar népi kultúra egyesült államokbeli megmutatkozását kulturális programok, valamint magyar művészek fellépéseinek megszervezésével lehetővé tevő, értékes önkéntes tevékenysége elismeréseként
Magyar Kálmán, az Amerikai Magyar Folklór Központ igazgatója, az AMCO Kft. tulajdonos ügyvezetője részére,
a nyugat-ausztráliai magyar közösség érdekében végzett közel két évtizedes odaadó munkája elismeréseként
Molnár György, Magyarország perthi tiszteletbeli konzulja részére,
a délvidéki magyarság művelődése, kulturális életének gazdagítása érdekében végzett sokrétű tevékenysége elismeréseként
Pál Károly, a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség volt ügyvezető alelnöke részére,
kivételes elkötelezettséggel és empátiával végzett konzuli munkája, a magyar közösség összetartása és a magyar–kanadai kapcsolatok előmozdítása terén egyaránt rendkívül eredményes tevékenysége elismeréseként
Szentmihályi Gyula, Magyarország montreáli tiszteletbeli konzulja részére,
a németországi magyar közösségek nemzeti identitásának megőrzését szolgáló, ugyanakkor a Magyarországról és Romániából áttelepült német nemzetiségiek életében is nagy jelentőségű lelkipásztori tevékenysége elismeréseként
dr. Tempfli Imre, a stuttgarti Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség plébánosa részére,
a gazdasági és kereskedelmi jog területén elért tudományos eredményei, jelentős publikációs tevékenysége és egyetemi oktatói munkája elismeréseként
dr. Veress Emőd, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója részére,
az erdélyi magyar közgazdaság-tudomány szervezésében elért, nemzetközileg is nagyra becsült eredményei, valamint a magyarországi és erdélyi oktatási, illetve kutatási kapcsolatok kiépítésében játszott meghatározó szerepe elismeréseként
Vincze Mária Magdolna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának professor emeritusa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának elnöke, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság alapítója és volt alelnöke részére,
az európai lövészsport fejlesztése, valamint a magyar lövészsport kibontakozása és nemzetközi kapcsolatainak előmozdítása érdekében végzett munkája elismeréseként
Vlagyimir Liszin, az Európai Sportlövő Szövetség és a Nyári Olimpiai Sportok Összoroszországi Szövetségének elnöke részére,
a magyar–kínai oktatási és kulturális kapcsolatok fejlesztése iránt elkötelezett és odaadó munkája, a magyarországi Konfuciusz Intézetek hálózatának bővítése és továbbfejlesztése, valamint a kínai nyelvoktatás hazai közép- és felsőoktatási intézményekben történő népszerűsítése terén kiemelt jelentőségű tevékenysége elismeréseként
Xu Lin államminiszter, a Konfuciusz Intézetek Főigazgatóságának vezetője, a Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) igazgatója részére a
MAGYAR ÉRDEMREND
lovagkeresztje
polgári tagozata
lovagkeresztje
polgári tagozata
kitüntetést adományozom.
KEH ügyszám: VIII-1/01639-2/2016.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
