BK ÍH 2016/95.
BK ÍH 2016/95.
2016.09.01.
I. Valamennyi körülményt együttesen kell vizsgálni ahhoz, hogy a bíróság állást tudjon foglalni a tekintetben, hogy a tetten ért tolvaj által alkalmazott erőszak elérte-e a rablás megállapításához megkívánt szintet, és azt a menekülés, vagy a dolog megtartása végett fejtette-e ki [Btk. 365. § (2) bekezdés].
II. Az üzletszerűséget a rendszeres haszonszerzés végett elkövetett szabálysértések nem alapozzák meg, mert a törvényi feltétel hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése [Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pont.; 2012. II. törvény].
Zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alapján eljárva a járásbíróság P. A. vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 370. § (1) és (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint minősülő lopás vétségében, amiért többszörös visszaesőként öt hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és egy év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt, rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A jogerős ítélet tényállásának lényege a következő:
Az ittas állapotú vádlott 2014. december 20. napján nem sokkal dél után ment be az illatszer áruházba, ahol a forgóállványról elvett két bizsu gyűrűt, 2980 Ft értékben, és azokat zsebébe rejtette. A pénztárnál a vádlott kifizetett egy olvasószemüveget, majd a bejárattal szembe lévő polcról elvett egy sminkkészletet 2999 Ft értékben, amit kabátjába rejtett. A lopást észlelte az egyik eladó, aki rászólt a vádlottra, hogy álljon meg, és felhívta a személyi és vagyonőri feladatokat ellátó M. G.-t, hogy állítsa meg a vádlottat. A vádlott futva menekült, de az őt üldöző M. G. utolérte, ruházatát megfogta és visszatartotta, közölve vele, hogy ruházatában ki nem fizetett dolgok vannak. M. G. megkérte az ott közlekedő egyik járókelőt, hogy értesítse a rendőrséget. A vádlott folyamatosan kérlelte M. G.-t, hogy engedje el, aki ezt visszautasította. Azért, hogy ruházatának fogásából kiszabaduljon, és az elvett értékekkel el tudjon szaladni, a vádlott bal öklével meg akarta ütni M. G. állának jobb oldalát, de az ütés elől M. G. elhajolt, így az csak súrolta az arcát. Az ütés következtében M. G. sérülést nem szenvedett, egyensúlyát nem vesztette el, nem mozdult, továbbra is fogva tartotta a vádlottat. Miután a vádlott a fogásból ismételten szabadulni próbált, M. G. földre vitte, majd felállította, és tartotta a rendőrök kiérkezéséig. A vádlott 10 évvel idősebb, egy fejjel alacsonyabb és mintegy negyven kilóval könnyebb volt, mint a korábban küzdősportot űző M. G.
A járásbíróság jogi indokolása szerint a vádlott terhére a Btk. 365. § (2) bekezdése szerinti rablás bűntette nem állapítható meg, mert a vádlott által kifejtett erőszak nem volt akaratot bénító. Az erőszak a sértett oldaláról vizsgálandó, amely akkor lenyűgöző, ha a sértett nem tud ellenállni. Miután M. G. jelentős erőfölényben volt, a vádlott cselekménye nem volt alkalmas arra, hogy célját elérje.
A Btk. 367. § (1) bekezdése szerinti zsarolás bűntette megállapításának azért nincs helye, mert a zsarolás célzatos és eredmény bűncselekmény. Okozati összefüggés szükséges az eredmény és az elkövető magatartása között, vagyis az elkövető magatartása miatt következik be az eredmény. Zsarolás esetén emiatt az erőszak mindig célzatos és eszközcselekményként szolgál. A zsaroló a sértettet valamilyen vagyoni joggal kapcsolatos magatartásra kényszeríti, a bűncselekmény akkor befejezett, ha a kár bekövetkezett. A vádlott cselekménye miatt a kár bekövetkezett a bolt elhagyásával, amit követett később az erőszakos magatartás, így az erőszak eredménye nem lehet ugyanaz a kár, ami már korábban beállt.
Tekintettel arra, hogy a vádlott 2013. október 12., 2014. június 8., és 2014. október 1. napjain is követett el tulajdon ellenni szabálysértéseket, amelyek miatt szabálysértési eljárásokban elmarasztalták, cselekménye üzletszerűnek minősül a Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pontja alapján, ezért a lopás vétsége megállapításának van helye.
Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére súlyosításért, a cselekmény súlyosabb, zsarolás bűntette kísérletekénti minősítése és hosszabb tartamú fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében. A vádlott irányának megjelölése nélkül, védője az üzletszerűség mellőzéséért és emiatt felmentés érdekében élt jogorvoslattal.
A másodfokon eljáró törvényszék a járásbíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlottat lopás vétsége miatt emelt vád alól felmentette, egyúttal megállapította, hogy elkövette a 2012. évi II. tv. 177. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tulajdon elleni szabálysértést. A vádlottal szemben ezért 60 napi elzárást szabott ki, melybe beszámította az általa előzetes fogvatartásban töltött időt. Mellőzte a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezést és megállapította, hogy az eljárásban felmerült bűnügyi költség az állam terhén marad. A törvényszék indokolása szerint az üzletszerűség, mint minősítő körülmény nem állapítható meg a vádlott terhére, ugyanis rendszeres haszonszerzésre törekvés csak bűncselekmények elkövetése esetén vizsgálandó a járásbíróság által felhívott Btk. jogszabályhely szerint, szabálysértések elkövetése az üzletszerűséget nem alapozza meg.
A törvényszék felmentő rendelkezésére tekintettel megnyílt a másodfellebbezés lehetősége, mellyel élve az ügyész a vádlott terhére jelentett be fellebbezést támadva a felmentő rendelkezést és büntetőjogi felelősségét – büntetés kiszabása mellett – továbbra is zsarolás bűntette kísérletében indítványozta megállapítani.
A fellebbviteli főügyészség az ügyész által bejelentett fellebbezést módosított formában tartotta fenn. Rámutatott, hogy az eljárási szabályokat mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság betartotta, a másodfokú ítélet alapjául szolgáló tényállás megalapozott. Utalt arra, hogy a tényállás alapján okszerűen vonható következtetés a vádlott bűnösségére, a cselekmény azonban álláspontja szerint a zsarolás bűntette kísérlete helyett rablás bűntette kísérleteként minősül, hiszen a vádlott részben a dolog megtartása, részben menekülése érdekében próbált meg erőszakot kifejteni a biztonsági őrrel szemben. Az elkövetési értékre, a kár megtérülésére, a cselekmény konkrét tárgyi súlyára, kísérleti szakban maradására tekintettel a büntetési tétel alsó határa körüli, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. Hivatkozott arra, hogy a vádlott a törvény erejénél fogva a feltételes szabadságból kizárt. Összességében a törvényszék ítéletének megváltoztatását, a vádlott bűnösségének a Btk. 365. § (2) bekezdése szerinti rablás bűntettének kísérletében történő megállapítását, mint többszörös visszaesővel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy az ítélőtábla a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből zárja ki, a fegyházbüntetésbe számítsa be a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt és kötelezze az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A másodfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője az átiratban foglaltakat változtatás nélkül fenntartotta. Eseti döntéseket is felsorakoztatva a rablás törvényi tényállási elemeinek megvalósulását vizsgálta az ítéleti tényállás tükrében, külön is érvelve amellett, hogy bizonyos helyzetekben, adott körülmények közt akarathajlító erőszak esetén is megvalósulhat a rablás bűntettének kísérlete. Ezzel kapcsolatosan arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben az egyébként erőfölényben lévő sértett nem tud elhajolni az állára mért ütés elől, úgy a vádlott adott magatartása alkalmasnak látszott arra, hogy ki tudjon szabadulni a biztonsági őr szorításából a jogtalanul eltulajdonított – akkor még a maradéktalanul a birtokában lévő – tárgyakkal együtt, így cselekménye rablás bűntette kísérletének minősül. Utalt arra is, hogy a vádlott magatartásának lopási cselekménykénti értékelés mellett maga sem látja megállapíthatónak az üzletszerű elkövetést, mint minősítő körülményt.
A másodfokú nyilvános ülésen a védő a bíróságok eljárását törvényesnek, az irányadó tényállást megalapozottnak, a cselekmény minősítését helytállónak ítélve az ügyészi fellebbezés elutasítását és a törvényszék ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezésekre tekintettel a harmadfokon eljáró ítélőtábla az első- és másodfokú bíróságok eljárását és a másodfokú bíróság ítéletének alapjául elfogadott tényállást teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az eljárt bíróságok az eljárási szabályokat betartották, semmiféle olyan mulasztás, hiba nem történt, amely abszolút vagy relatív okból akár a másodfokú, akár mindkét ítélet hatályon kívül helyezését vonná maga után. Az első- és másodfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, amelyből helyesen vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott cselekménye nem meríti ki a vád szerinti zsarolás bűntette kísérletét. Ezen álláspontját a lopási és zsarolási cselekmények jogi konstrukcióját vizsgálva megalapozott jogi érvekkel is alátámasztotta. A másodfokú bíróság azonban helytállóan foglalt állást a tekintettben, hogy a vádlott előéleti adataiból nem építhető fel olyan láncolat, folyamat, amelyből alappal lenne levonható az a következtetés, hogy a vádlott életvezetésébe, életvitelébe az üzletszerűséghez megkívánt rendszerességgel beépült a bűnözés, a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése révén történő jövedelemszerzés. Ezen érvek mellett pedig a vádlott cselekménye valóban csak a tulajdon elleni szabálysértést valósította meg. Ebből is következően az ítélőtábla nem osztotta a fellebbviteli főügyészség minősítéssel kapcsolatosan kifejtett érvelését. Az eseti döntések a joggyakorlat egységesítésére, alakítására szolgálnak. Ugyanakkor adott ügy megítélésénél valamennyi elkövetési körülményből, konkrét helyzetből kell kiindulni. Kétségtelen, hogy a joggyakorlat bizonyos esetekben nem tesz különbséget a rablás megvalósulása szempontjából az akaratot bénító vagy hajlító erőszak közt, de valamennyi körülményt együttesen kell vizsgálni ahhoz, hogy a bíróság állást tudjon foglalni a tekintetben, hogy az adott formában véghezvitt erőszak elérte-e a rabláshoz megkívánt szintet. Adott ügyben tényként kell kezelni, hogy a vádlott részéről állra leadott ökölütés nem csak a menekülés elősegítését célozta. Az azonban megállapítható, hogy ennek a cselekménynek a meghatározója az volt, hogy a vádlott az adott helyzetből menekülhessen, a fő motívuma nem az üzletből ellopott dolgok megtartása volt. A vádlott attól rettent meg alapjaiban, hogy rendőrt hívnak, eljárást indítanak ellene. Mindezt, még ha a vádlotti védekezés nem is volt teljes egészében elfogadható, a tanúk is leigazolták. A vádlott, mint ahogy azt a tények is mutatják, nem véletlenül tartott a következményektől, hisz őrizetbe, majd négy hónapig előzetes letartóztatásba került a cselekménnyel összefüggésben. Az ítélőtábla ekként a bűncselekmény alanyi és tárgyi ismérveit tekintve maga is arra az álláspontra helyezkedett, mint amit a törvényszék is levont az adott körülményekből, vagyis hogy a vádlott magatartása sem a rablás, sem a zsarolás sem a lopás bűncselekményét nem valósította meg, az tulajdon elleni szabálysértésként értékelendő. A maximális tartamú elzárás, mint joghátrány helyénvaló. Törvényesen járt el a másodfokú bíróság, amikor abba beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt is, amely ezáltal már letöltöttnek tekinthető.
A törvényszék ítéletének további rendelkezései is törvényesek, ezért az ítélőtábla azt a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bhar.19/2016/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás