BK ÍH 2016/96.
BK ÍH 2016/96.
2016.09.01.
Felderítetlen az első- és másodfokú ítélet tényállása, ha abból nem állapítható meg, hogy a vádlott követett-e el bűncselekményt, ha igen, mely tényállásba illőt. Harmadfokú eljárásban ilyenkor csak az első- és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére kerülhet sor [Be. 351. § (2) bekezdés a) pont, Be. 388. § (2) bekezdés, Be. 399. § (5) bekezdés].
Az első fokon eljárt járásbíróság V. A. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt – halmazati büntetésül – 1 év szabadságvesztésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett arról, hogy végrehajtása esetén börtönben kell azt letölteni, és ebben az esetben a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható leghamarabb feltételes szabadságra.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott terhére súlyosításért, a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, valamint a közúti járművezetéstől eltiltás tartamának lényeges felemelése és pártfogó felügyelet alkalmazása végett fellebbezett. Fellebbezett továbbá a vádlott is felmentésért.
A másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottat a közúti veszélyeztetés bűntettének vádja alól felmentette, a terhére értékelt járművezetés ittas állapotban vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta. A közúti járművezetéstől eltiltásra vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, a vádlott terhére, bűnösségének foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében történő megállapítása [Btk. 165. § (1) bekezdés, (3) bekezdés 1. fordulat] és a próbára bocsátás helyett végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés és hosszabb tartamú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása végett.
A fellebbviteli főügyészség a vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezést azzal a módosítással és kiegészítéssel tartotta fenn, hogy a tényállás kiegészítése mellett a vádlott bűnösségének foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntettében történő megállapítását indítványozta.
A harmadfokú eljárás alapját képező másodfokú ítéleti tényállás szerint V. A. vádlott a rendőrkapitányság rendőrőrsén adminisztrátorként mint polgári alkalmazott állt munkaviszonyban. 2012. február 8-án a rendőrőrs őrsparancsnoka S. Z. rendőr főhadnagy volt, aki a vádlott esetében a munkáltató jogkör gyakorlója volt.
2012. február 8-án 12 óra körül az őrsparancsnok az őrsön szolgálatban, illetőleg munkában lévő személyeket alkoholszondás ellenőrzésnek kívánta alávetni, ezért minden irodába beszólt, és közölte a hivatásos és polgári alkalmazottakkal is, hogy a 6-os számú irodába kell menniük a szondás ellenőrzés végrehajtása érdekében. V. A. nem ment a megjelölt irodába, hanem az épületből el kívánt távozni. Beült a rendőrőrs épületének udvarában parkolt, tulajdonában álló Skoda típusú személygépkocsiba, azt beindítva a rendőrőrs udvaráról el kívánt hajtani. A vádlott távozását az irodából az őrsparancsnok észlelte, és mint a munkáltatói jogkör gyakorlója követte a vádlottat, és felszólította arra, hogy a gépjárművet állítsa le, menjen vissza az ellenőrzés végrehajtása érdekében az őrs épületébe. Közölte azt is, hogy az alkoholszondás ellenőrzést a vádlottal szemben is végre kívánja hajtani, és nem távozhat el addig munkahelyéről. A vádlott azonban ezen felszólításnak nem tett eleget, a gépjárművet nem állította le, sőt azzal alacsony sebességgel, a kijárati nagykapu felé tartott. Az őrsparancsnok a vádlott gépjárműve elé állva jelezte, hogy meg akarja akadályozni a távozását. A vádlott ekkor megpróbálta S. Z.-t kikerülni és az udvarról kihajtani. S. Z. mivel úgy ítélte meg, hogy a vádlottat a szóbeli felszólítással, illetve a gépjárműve elé álló akadályozó magatartásával nem tudja megállítani, ezért a vádlott gépkocsijától elfordulva, annak hátat fordítva, szaladt a rendőrőrs nagykapujához azért, hogy azt behajtva a vádlott távozását megakadályozza. A sértett a vádlottnak háttal állva, a vasból készült nagykapu bal oldali szárnyát kezdte behajtani. A vádlott miután látta, hogy az őrsparancsnok mit csinál, a járművel a rendőrőrs kapujához hajtott, és a még nyitott kapurészen át kihajtott az udvarból úgy, hogy a személygépkocsi bal oldali részével – a gépjármű közlekedését észlelő és az elől ellépő – S. Z. jobb lábát a térdhajlat magasságában súrolta, de sérülést nem okozott.
A vádlott ezután – annak ellenére, hogy a gépjármű vezetését megelőzően, pontosan meg nem állapítható mennyiségű szeszes italt fogyasztott – enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában (1,02 ezrelék) ittasan vezette gépjárművét a településen lakásáig.
A felülbírálat eredményeként az ítélőtábla megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete S. Z. sérelmére elkövetett cselekménnyel kapcsolatban a Be. 351. § (2) bekezdés a) pontja alapján a tényállás felderítetlensége miatt megalapozatlan, így érdemi felülbírálatra nem alkalmas.
A felderítetlenség az alábbiakban állapítható meg:
A vádirati tényállás lényege szerint S. Z. sértett először 10 méterre, a már beindított motorral álló vádlotti személygépkocsi elé állt, amikor a vádlott irányába lépésben elindult, de a sértett előtt megállt úgy, hogy a személygépkocsi lökhárítója a sértett nadrágját érintette. Ezt követően rövid hátramenetet végzett, megpróbálta a sértettet kikerülni, de ő ismét a személygépkocsi elé állt, és mivel a sértett úgy ítélte meg, hogy a vádlott az ellenőrzés alól kivonja magát, a személygépkocsinak hátat fordítva szaladni kezdte a rendőrőrs kijáratánál lévő vaskapuhoz, majd odaérve, annak bal oldali szárnyát elkezdte behajtani. Ezt észlelve a vádlott az álló személygépkocsival elindult, majd sebességét 20-30 km/órára növelve, a vaskaput éppen becsukó, a vádlottnak háttal álló sértett mellett kihajtott úgy, hogy a személygépkocsi bal oldali részével a gépjármű elől balra ellépő sértett jobb lábát súrolta.
A bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy a vádlott a rendőrőrs udvarán S. Z. sértett szóbeli felhívására a gépjárművet nem állította le, sőt azzal az alacsony sebességgel az udvaron haladva, a kijárati nagykapu felé tartott. Az őrsparancsnok a vádlott gépjárműve elé állva jelezte, hogy meg akarja akadályozni a távozást. A vádlott ekkor megpróbálta S. Z.-t kikerülni, és az udvarról kihajtani. S. Z. mivel úgy ítélte meg, hogy nem tudja ebben a magatartásában a vádlottat megállítani, a gépkocsitól elfordulva, annak hátat fordítva szaladt a rendőrőrs nagykapujához, hogy azt behajtva, a vádlott távozását megakadályozza. A sértett a vádlottnak háttal állva, a vasból készült vaskapu bal oldali szárnyát kezdte behajtani. A vádlott miután látta, hogy az őrsparancsnok mit csinál, a járművel a rendőrőrs kapujához hajtott és a még nyitott kapurészen át kihajtott úgy, hogy a személygépkocsi bal oldali részével a gépjármű elől ellépő S. Z. jobb lábát a térdhajlat magasságában súrolta.
A vádirati tényállás módosítására nem került sor.
A harmadfokú bíróság osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontját abban, hogy a közúti veszélyeztetés bűntette ugyan a vádlott terhére nem állapítható meg, de a maradék bűncselekményben való büntetőjogi felelősségét vizsgálni kellett volna, és ilyen szempontból a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés jöhet szóba.
A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés alapesete gondatlan, a minősített esete szándékos bűncselekmény. Elhatárolása szempontjából a közvetlen veszélyeztetést átfogó tudattartalomnak van jelentősége. Gondatlan veszélyeztetés valósul meg, ha a szándékos vagy gondatlan veszélyeztetési magatartással (szabályszegéssel) okozati összefüggésben bekövetkező veszélyre csak a gondatlanság terjed ki. Szándékos veszélyeztetés valósul meg, ha a szabályszegés és az eredményként megfogalmazott veszélyhelyzet is szándékos, ám a veszélyen túli sértő eredményt csak a gondatlanság foghatja át [41/2007. BK vélemény].
A bíróság által megállapított tényállás alapján viszont a fenti kérdésekben nem lehet állást foglalni.
A Be. 2. § (4) bekezdése szerint a bíróság köteles a vádat kimeríteni. Az első- és másodfokú bíróság viszont ezt elmulasztotta, és nem is indokolta meg, hogy miért a vádirati tényállástól eltérő tényállást állapított meg. A szándékosság vagy gondatlanság megállapíthatósága szempontjából ugyanis jelentősége van annak, hogy a vádlott a kapuban történteket megelőzően is veszélyeztette-e már S. Z. testi épségét a gépkocsival, illetve hogy álló helyzetből indult-e el a személygépkocsival, amikor S. Z. a kaput behajtotta, vagy S. Z. a mozgó gépjármű előtt szaladt a kapuhoz, és így akarta azt előtte becsukni.
Az első- és másodfokú bíróság a fentieket meg sem próbálta tisztázni, és annak ellenére, hogy a vádlott és S. Z. sértett vallomása e tekintetben nem volt egybehangzó, az ellentmondást nem tisztázta,a vádlottat és a sértettet nem szembesítette.
Ugyanakkor e körülmény tisztázását a nyomozás során is egyoldalúan kísérelték meg. Tartottak ugyan helyszíni szemlét, de azon a vádlott nem vett részt, és erről nem is értesítették. Csak S. Z. sértett mutatta be az egyes megállítások helyét, illetve a kapu becsukásának módját, de ugyanezen körülményeket a helyszínen a vádlottal nem tisztázták, az ő jelenlétében nem ellenőrizték. Mivel a Be. 185. § (1) bekezdése alapján a gyanúsított jelen lehet a szemlénél, annak helyéről és idejéről őt értesíteni kellett volna. Sem az értesítésének, sem a jelenlétének nem volt akadálya, mert megtartásának idején előállítása miatt éppen a rendőrőrsön tartózkodott. A szemle hiányossága még az, hogy a fényképfelvételek szerint eszközölt valamennyi mérés adatai nem kerültek rögzítésre.
A fellebbviteli főügyészség indítványára tekintettel pedig, miszerint a vádlott magatartása hivatalos személy elleni erőszak bűntettét is kimeríti, nincs felderítve az, hogy S. Z. az adott esetben hivatalos személy volt-e vagy csak munkáltatói jogokat gyakorolt, illetve ha hivatalos személy volt, akkor a vádlottnak az adott módon való feltartóztatása jogszerűen történt-e.
Az első- és másodfokú bíróság ítéletének a fenti hiányosságokra visszavezethető megalapozatlansága kiküszöböléséhez széles körű bizonyítás lefolytatása szükséges, azonban a harmadfokú eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 388. § (2) bekezdés]. Ezért az ítélőtábla a Be. 399. § (5) bekezdése alapján az első- és másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A harmadfokú bíróság a megismételt eljárásra a bizonyítási eljárás lefolytatására iránymutatást is adott.
(Szegedi Ítélőtábla Bhar.III.435/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás