PK ÍH 2016/98.
PK ÍH 2016/98.
2016.09.01.
A kölcsönszerződés érvénytelensége nem eredményezi szükségképpen, hogy a kölcsönszerződést biztosító zálogszerződés kötelezettje mentesül a zálogtárggyal való helytállás alól. A zálogkötelezett helytállási kötelezettségének alakulása ugyanis attól is függ, hogy a biztosított szerződés érvénytelenségének (részleges érvénytelenségének) a bíróság melyik jogkövetkezményét alkalmazza [1959-es Ptk. 209. § (1) bekezdés, 234. § (1) bekezdés; Hpt. 210. § (3) bekezdés, 213. § (1) bekezdés].
A peres felek 2008. augusztus 8. napján kölcsönszerződést kötöttek. A szerződés I. pontjában „a kölcsön kondíciói” címszó alatt a kölcsön összegét 129 365,0 CHF-ben, illetve – 158 047 Ft/CHF deviza átváltási árfolyam alapján számítottan – 20 500 000 Ft-ban, a havi törlesztő részletek összegét 824,81 CHF-ben, illetve – 163,12 Ft/CHF deviza átváltási árfolyam alapján számítottan – 134 543 Ft-ban határozták meg. Feltüntették továbbá a kölcsön futamidejét, a folyósítás időpontját, a hitelbírálati díjat, a havi kezelési költséget, a havi törlesztő részlet és kezelési költség együttes összegét (Ft-ban és CHF-ben egyaránt), továbbá Ft-ban kifejezve a folyósítás valamint a havi részlet és kezelési költség konverziós díját. A kölcsön kamatlábát 5,89%-ban, a kezelési költség mértékét 0%-ban, a THM-et 8,14%-ban határozták meg. Felsorolták a THM számítása során figyelembe nem vett esetleges díjak, költségek összegét (előtörlesztési díj, szerződésmódosítási díj, külön eljárási díj, felszólító levél költsége, külön igazolás díja, külön kivonat nyomtatásának díja) azzal, hogy azokat az alperes jogosult egyoldalúan – a kondíciós listában történt közzététel útján – módosítani.
Megállapodtak abban, hogy az alperes jogosult az ügyleti kamat mértékét a kölcsön futamideje alatt egyoldalúan módosítani (emelni vagy csökkenteni) a refinanszírozási feltételek, a pénzpiaci körülmények, a fogyasztói árindex, a vonatkozó jogszabályok és a jegybank esetleges intézkedései, illetve az ügyletre vonatkozó banki kockázat tükrében (III.2. pont).
Ugyancsak egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosítottak az alperes részére a kezelési költségre és a konverziós díjra vonatkozóan (III.4., III.5. pont).
A felperes kijelentette, hogy a szerződés aláírásával egyidejűleg az alperes Lakossági Üzletszabályzatát és Általános Üzleti Feltételeit (a továbbiakban: ÁÜF) átvette, áttanulmányozta, és az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el (IX.2. pont).
A szerződés rendelkezései a fentieken túl rögzítik, hogy az alperes svájci frank pénznemben tartja nyilván a felperes jelen kölcsönszerződésből eredő tartozását (I.4. pont); a kölcsön törlesztésének elszámolása pedig úgy történik, hogy az alperes az általa meghatározott forint/svájci frank deviza eladási árfolyam alapján a havi törlesztő részlet és kezelési költség forintban kifejezett összegét svájci frankra váltja át (V.4. pont).
A felek szerződésének IX.3. pontja jogvitáik elbírálására választottbírósági kikötést tartalmaz.
A szerződéskötés időpontjában hatályos Általános Üzleti Feltételek szerint:
– „A nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjak, jutalékok, költségek és késedelmi jellegű kamatok felszámításának jogcímét és mértékét ...a mindenkori kondíciós lista tartalmazza.” (ÁÜF II.2.1. pont)
– „A Bank a kondíciós listát jogosult egyoldalúan megváltoztatni.” (ÁÜF 2.2. pont)
– „Amennyiben bármely jogszabály vagy jegybanki rendelkezés változása, bevezetése, ezek értelmezésében vagy alkalmazásában bekövetkezett változás illetve más tőkemegfelelési vagy tartalékolási előírásnak való megfelelés miatt a banknál addicionális költségek merülnek fel vagy a banknak a bank és az ügyfél között létrejövő szerződés megkötésével illetve a szerződésből eredő kötelezettségek vállalásával, fenntartásával vagy teljesítésével összefüggésben vagy a szerződés szerinti szolgáltatás nyújtásával és/vagy fenntartásával kapcsolatos költségei növekednek, abban az esetben a bank a költségnövekedés összegét időről időre felszámíthatja az ügyfél terhére” (ÁÜF 2.3. pont).
A Személyi Kölcsön Általános Szerződési Feltételei elnevezésű alperesi üzletszabályzat 2.2., 2.5. és 2.6. pontjai megegyezőek a perbeli kölcsönszerződésnek az alperes számára a kamat, a kezelési költség és a konverziós díj egyoldalú módosításának jogát biztosító III.2., III.4 és III.5. pontjaiban foglaltakkal.
A felek a kölcsönszerződés biztosítására a felperes tulajdonát képező ingatlanra 129 362 CHF erejéig jelzálogjogot alapítottak a 2008. október 8. napján kelt szerződéssel, továbbá a felperes 2008. október 9. napján közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett, megismételve a kölcsönszerződés lényeges feltételeit és az abban rögzített fizetési kötelezettségeit.
A felperes keresetében kérte, a bíróság állapítsa meg a kölcsönszerződés, az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat, valamint a zálogszerződés egészének érvénytelenségét, arra alapítottan, hogy azok nem felelnek meg a Hpt. 213. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában írt követelményeknek.
Kérte továbbá a kölcsönszerződés részleges érvénytelenségének megállapítását arra hivatkozva, hogy a szerződésben feltüntetett CHF kölcsönösszeg és annak forint ellenértéke nem azonos a szerződéskötés napján az alperes által a honlapján közzétett legkisebb deviza vételi árfolyamon számított összeggel, következésképpen a kölcsön összegét az alperes valótlan összegben határozta meg.
Állította, hogy az általános szerződési feltételeket nem vette át, így azok nem váltak a szerződés részévé.
A Hpt. 213. § (1) bekezdés b) és c) pontja kapcsán hivatkozott arra, hogy nem került a szerződésben rögzítésre a szerződéskötési díj, valamint az árfolyamrés, mint költség, az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szerződési rendelkezés pedig nem felel meg a Hpt. 213. § (1) bekezdés d) pontjában írtaknak.
A fentieken túl kérte a kölcsönszerződés I.3.a., II.a., b., III.1., III.2., III.4., III.5., IV.3.b., V.4., V.5., V.7., VI.1., VII.1., b., c., d., g., h., VIII.7. pontjai valamint a közjegyzői okirat ezzel megegyező rendelkezései érvénytelenségét megállapítani arra hivatkozva, hogy azok tisztességtelen szerződési feltételek, továbbá a zálogszerződés 2. pontja érvénytelenségének megállapítását egyrészt azzal, hogy az jogszabályba – a Ptk. 251. § (3) bekezdésébe – ütközik, emellett ugyancsak tisztességtelen kikötés.
Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte a szerződés IX.2. pontjában rögzített választottbírósági kikötésre figyelemmel. Érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hangsúlyozta, a kölcsön svájci frankban feltüntetett összege a megjelölt árfolyam alapján egyszerű matematikai művelettel átszámítható a forintban megjelölt összegre. Nem vitatta az árfolyamrés alkalmazását, álláspontja szerint azonban az költségnek nem tekinthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás kapcsán hangsúlyozta, hogy ennek lehetőségét jogszabály tette lehetővé, a feltételek kellően meghatározottak.
Viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben kérte, ha a bíróság a vételi és eladási árfolyam közötti különbséget költségként fogadná el és emiatt a szerződés teljes semmisségét állapítaná meg, úgy állapítsa meg azt is, hogy az érvénytelenség oka kiküszöbölhető. Utóbb viszontkeresetétől elállt, és az abban kifejtettekre ellenkérelme indokolásaként hivatkozott.
A felperes hivatkozott a választottbírósági kikötés tisztességtelenségére.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a peres felek között 2008. október 8. napján létrejött kölcsön- és jelzálogszerződés – a 2008. október 9-i megerősítésre is kiterjedően – érvénytelen.
Határozatának indokolásában a Kúria 3/2013. Polgári jogegységi határozatára utalva megállapította a választottbírósági kikötés tisztességtelenségét, ezáltal annak semmisségét, erre figyelemmel a keresetet érdemben vizsgálta.
Rámutatott, a kölcsönszerződés tárgya a folyósított kölcsön összege, a folyósítás időpontjában aktuális devizavételi árfolyam alapulvételével a forintban meghatározott kölcsönösszeg kerül folyósításra és annak deviza ellenértékét határozza meg az adott időpillanatra a hitelintézet. A számítás módját, metódusát a szerződés és az annak részét képező üzletszabályzat tartalmazza, ezért e kikötés nem ütközik a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontjába, azaz a szerződés tárgya meghatározott.
A Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjában írtaknak való megfelelőség kapcsán arra az álláspontra helyezkedett – utalva a Kúria e tárgyban közzétett eseti döntésben elfoglalt álláspontjára – hogy az költségnek minősül, s mint ilyet a Hpt. hivatkozott rendelkezései alapján fel kell tüntetni, ezt azonban a perbeli kölcsönszerződés nem tartalmazza, ezért annak semmissége ez okból megállapítható.
Kifejtette, az alperes egyoldalú szerződésmódosítási jogát biztosító szerződési rendelkezések nem tartalmazzák a hiteldíj megváltoztatása feltételeinek részletes meghatározását, mert e rendelkezések kizárólag fogalom-felsorolásból állnak, a szerződésmódosításnak nincs algoritmusa, viszonyítási pontja, bázisadata. Megjegyezte továbbá, hogy e feltételek tisztességtelennek is minősülnek, miután nem felelnek meg a Kúria 2/2012. (XII. 10.) PK véleménye 6. pontjában írt elveknek. Rámutatott, bármely elv sérelme tisztességtelenné teszi az egyoldalú szerződésmódosítási jog kikötését abban az esetben is, ha a többi elv érvényesülése biztosított. Erre tekintettel kizárólag az átláthatóság érvényesülése hiányával kapcsolatban tett megállapítást. Kiemelte, e feltételnek a szerződéses rendelkezés akkor felel meg, ha a szerződésben pontosan meghatározza a pénzintézet, mit tekint irányadó referenciakamatnak, szerepelteti a periódusokat, megjelölve azt a legkisebb kiigazítási értéket, amely alatt nem változtathatja az ügyleti kamatot, és feltünteti azt a matematikai képletet vagy algoritmust, amelyet a kamat, a költség és a díj módosításával összefüggésben alkalmaz. A perbeli kölcsönszerződés, és az annak részét képező általános szerződési feltételek azonban ezeket az adatokat, viszonyítási pontokat nem tartalmazzák, ezért a felperesnek nem állt módjában kiszámítani, illetve előre kalkulálni az oklistában megjelölt egyes körülmények változásának fizetési kötelezettségét érintő konkrét hatását, továbbá ellenőrizni, hogy megfelelően gyakorolta-e az alperes a szerződésmódosítás jogát. Minderre figyelemmel a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) és d) pontjában írtak alapján a szerződés semmisségét megállapította. Álláspontja szerint a részleges érvénytelenség megállapítására csak abban az esetben kerülhetne sor, ha a felperes a jogkövetkezmények levonását is kérné, azaz az érvénytelenségi ok orvoslásának a kérdése felmerülne. Miután azonban a felperes keresete erre nem terjedt ki, a részleges érvénytelenség megállapítására nem látott lehetőséget.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében az alperes a kereset elutasítását kérte.
Elsődlegesen az elsőfokú bíróságnak a pergátló kifogás kapcsán elfoglalt álláspontját támadta. Hangsúlyozta, az elsőfokú bíróságnak a 3/2013. PJE határozat alapján azt kellett volna elsősorban vizsgálnia, hogy a választottbírósági kikötést a felek egyedileg megtárgyalták-e, vagy sem, s csak ezt követően dönthetett volna a kikötés tisztességtelenségéről.
A döntés érdemét illetően részletesen kifejtette azokat az érveit, amelyek álláspontja szerint alátámasztják, hogy az árfolyamrés nem minősül költségnek, és ezáltal azt a Hpt. 213. § (1) bekezdés b) és c) pontja alapján nem kell a szerződésben feltüntetni.
Ugyanakkor a szerződés az annak megkötése napján hatályos eladási és vételi árfolyamot egyaránt tartalmazza, az árfolyamrés is meghatározásra került. Hangsúlyozta, a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja a költségek éves százalékos mértékben kifejezett értékének a feltüntetését írja elő, azonban a Kúriának az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott döntése sem ilyen módon határozza meg az árfolyamrést. Kiemelte, a Hpt. 2010. évi módosítása a középárfolyam kötelező alkalmazását írta elő a bankoknak, a 2010. évet megelőzően kötött szerződések vonatkozásában azonban az árfolyamrés kérdését nem érintette, ez pedig azt jelenti, hogy maga a jogalkotó sem tekintette az árfolyamrést költségnek.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a kölcsönszerződés érvénytelenségét állapította meg a Hpt. 213. § d) pontja alapján is, annak ellenére, hogy a 6/2013. PJE határozat értelmében az csak a kölcsönszerződés részleges érvénytelenségét okozhatja. Véleménye szerint alaptalan az az ítéleti érvelés, hogy a részleges érvénytelenség megállapításával a bíróság túlterjeszkedne a kereseti kérelmen. A felperes ugyanis a hivatkozott okból a kölcsönszerződés egésze érvénytelenségének a megállapítását kérte, amely kérelem – mint többen a kevesebb – a részleges érvénytelenség megállapítását is magában foglalja. Érdemi álláspontja szerint az egyoldalú módosításra okot adó feltételek és körülmények részletes meghatározása a szerződésben megtörtént, a részletes meghatározottság követelménye nem jelenti azt, hogy a szerződésnek az ott megjelölt egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó okok fogalmát részletesen tartalmaznia kellene.
Tévesnek minősítette az elsőfokú bíróságnak a szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos okfejtését is. Hangsúlyozta, a szerződés egyoldalú módosításának lehetőségét a Hpt. szerződéskötéskor hatályos rendelkezései biztosították, e rendelkezéseknek a vitatott szerződési rendelkezés megfelel, így az nem minősülhet tisztességtelennek. Érvelése szerint a Hpt. szerződéskötést követően hatályba lépett rendelkezései alapján megállapított, illetve a Kúria 2/2012. (XII. 10.) PK véleményében kifejtett elveket nem lehet a perbeli szerződés kapcsán számon kérni.
Kifejtette, a szerződésben nem lehet meghatározni, hogy az oklistában meghatározott körülmények hogyan fognak változni, így előre nem kalkulálható, hogy az esetleges változások mennyiben érintik a fogyasztó fizetési kötelezettségét, erre nézve algoritmus, számítási képlet nem adható. Kiemelte, a körülmények változásának mértéke a bank üzleti titkait képezi, így annak nyilvánosságra hozása nem írható elő és nem várható el a pénzintézettől. Hivatkozott arra, hogy a Hpt. 2010. január 1. napjától hatályos 210. § (3) bekezdése írta elő az árazási elvek elkészítését a pénzintézetek számára, az annak megfelelő joggyakorlást az MNB jogosult ellenőrizni. Megítélése szerint a kölcsönszerződésben szabályozott feltételek objektívek, érvényesül a szimmetria elve is, mivel a bank nemcsak emelheti, hanem csökkentheti is a kamat mértékét, emellett az oklista átlátható, hiszen a bank kizárólag akkor változtathat egyoldalúan a kölcsön kondícióin, ha a szerződésben rögzített körülményekben és feltételekben változás áll be.
Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a zálogszerződés érvénytelenségét megállapította, ítélete azonban e körben semmilyen indokolást nem tartalmaz. Álláspontja szerint a jelzálogszerződés érvénytelenségét azon az alapon megállapítani, hogy a kölcsönszerződés érvénytelen, csak akkor lehetne, ha a kölcsönszerződés érvénytelensége kapcsán a bíróság levonná a jogkövetkezményeket, mivel a kölcsönszerződés érvénytelensége csak akkor okozhatja a zálogszerződés érvénytelenségét, ha a bíróság az eredeti állapot helyreállításáról rendelkezik. Ha viszont a Ptk. 237. §-a alapján az érvénytelenségi ok kiküszöbölésével a kölcsönszerződést érvényessé nyilvánítja, a zálogszerződés érvénytelensége fel sem merülhet.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a pertárgy értékét, az ugyanis helyesen a kölcsönszerződésben írt tartozás összege, azaz 20 500 000 Ft. A jelzálogszerződés a kölcsönszerződés biztosítéka, az abban megjelölt jelzálogjoggal biztosított követelés összegét nem lehet a pertárgy értékének számításánál a kölcsön összegéhez hozzáadni, ugyanis a két szerződés alapján is csak egy követelés áll fenn.
A fellebbezés részben alapos.
Az ítélőtáblának mindenekelőtt az alperes választottbírósági kikötéssel kapcsolatos eljárási kifogását kellett vizsgálnia. Az elsőfokú bíróság az alperes per megszüntetésére irányuló kérelmét elutasító 9. sorszámú végzésében ezzel kapcsolatos álláspontját kifejtette, az alperes e végzéssel szemben előterjesztett fellebbezését az ítélőtábla érdemi vizsgálat nélkül hivatalból elutasította, így nem volt akadálya annak, hogy az alperes a fellebbezésében megismételje ezt a pergátló kifogását. Annyiban helytálló az alperes érvelése, hogy a Kúria 3/2013. PJE határozata szerint fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességtelen azzal, hogy a bíróság e kikötés semmisségét csak akkor állapíthatja meg, ha a fogyasztó arra hivatkozik. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 209/A. § (2) bekezdésén alapuló semmisséget azonban csak a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési kikötés tisztességtelensége eredményez. A Ptk. 205/A. § (1) bekezdése alapján általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Az ítélőtáblának más perekből szerzett hivatalos tudomása van arról, hogy az alperes más szerződéseiben is alkalmazza a perbelivel megegyező tartalmú választottbírósági kikötésre vonatkozó szerződési feltételt. A Ptk. 205/A. § (2) bekezdése értelmében az alperest, mint az általános szerződési feltételt használó felet terhelte annak bizonyítása, hogy az általa egyoldalúan előre meghatározott szerződési feltételt egyedileg megtárgyalták. A Ptk. 205/A. § (2) bekezdése törvényes vélelmet állít fel amellett, hogy az általános szerződési feltételt, illetve fogyasztói szerződésben a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan előre meghatározott szerződési feltételt a felek egyedileg nem tárgyalták meg. Ezt a vélelmet az általános szerződési feltételt használó, illetve a fogyasztóval szerződő fél csak úgy tudja megdönteni, ha minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a vele szerződő fél részére ténylegesen fennállt a szerződési feltétel tartalmi befolyásolásának, az adott szerződési feltétel módosításának lehetősége. Ez akkor tekinthető bizonyítottnak, ha a feltételt előre meghatározó fél ténylegesen is lehetővé tette a fogyasztó, illetve az általános szerződési feltételt használó féllel szerződő másik fél számára, hogy megfontolás tárgyává tegye az érintett szerződési feltétel tartalmát és azzal kapcsolatban akaratát érvényesítse. Ha a fogyasztóval szerződő fél bizonyítja, hogy a fogyasztó e lehetőséggel nem élve fogadta el a feltételt, akkor az már egyedileg megtárgyaltnak minősül (a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 2/2011. PK vélemény 2. pont). Mindezt figyelembe véve önmagában az a körülmény, hogy a felperesnek módjában állt a szerződést annak aláírását megelőzően elolvasni, nem alkalmas az egyedi megtárgyaltság bizonyítására.
Lényeges továbbá, hogy a választottbírósági kikötés a szokásos szerződési gyakorlattól eltér, ezért az erre vonatkozó általános szerződési feltétel a Ptk. 205/B. § (2) bekezdése alapján csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél – külön figyelemfelhívó tájékoztatást követően – kifejezetten elfogadta. Ilyen figyelemfelhívó rendelkezést és elfogadó nyilatkozatot azonban a kölcsönszerződés nem tartalmaz, következésképpen a választottbírósági kikötés nem vált a szerződések részévé.
Helytállóan észrevételezte fellebbezésében az alperes, hogy az elsőfokú bíróság tévesen jelölte meg az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítási jogra vonatkozó pontjait. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott II.2., II.5. és II.6. pontok ugyanis a Személyi Kölcsön Általános Szerződési Feltételei elnevezésű alperesi üzletszabályzatban találhatók, amely üzletszabályzat a perbeli kölcsönszerződés részét nem képezi. Megállapítható ugyanakkor, hogy ezen üzletszabályzat hivatkozott pontjaival tartalmilag teljes egészében megegyeznek a perbeli kölcsönszerződés III.2., III.4. és III.5. pontjaiban foglaltak, ezért az elsőfokú ítéletben észlelhető adminisztrációs tévedés az elsőfokú bíróság érdemi döntését nem érintette, így annak hatályon kívül helyezését nem indokolja.
A felperes keresetében a perbeli kölcsönszerződés egésze érvénytelenségének megállapítását arra alapítottan kérte, hogy az nem felel meg a Hpt. 213. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában írt követelményeknek. Hivatkozott továbbá a kölcsön összegét meghatározó szerződési rendelkezések érvénytelenségére. A Kúria a 6/2013. Polgári jogegységi határozata 5. pontjának indokolásában rámutatott, ha a fél megállapítás iránti keresetében több érvénytelenségi okra is hivatkozik, a bíróság valamennyi érvénytelenségi okot köteles vizsgálni és ítéletében meg kell állapítania, hogy mely szerződési rendelkezések érvénytelenek, az alaptalanul hivatkozott érvénytelenségi okok tekintetében pedig a keresetet el kell utasítania. Helyesen járt el ennek megfelelően az elsőfokú bíróság, amikor érdemben vizsgálta mindazokat az érvénytelenségi okokat, amelyekre alapítottan a felperes a kölcsönszerződés egésze érvénytelenségének megállapítását kérte. Helytállóan jutott arra a következtetésre is, hogy a kölcsön összegét érintő felperesi hivatkozás – annak tartalma szerint – akként értelmezhető, hogy a felperes álláspontja szerint a perbeli kölcsönszerződés nem tartalmazza a szerződés tárgyát, s ezért a szerződés a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) szerződéskötéskor hatályos 213. § (1) bekezdés a) pontja alapján is semmis. Az elsőfokú bíróság – ítéletének indokolásából kitűnően – ezen a) pontra alapítottan nem találta megállapíthatónak a szerződés semmisségét, ezért az ítélőtábla a szerződés tárgya meghatározásának hiányában megjelölt érvénytelenségi ok tekintetében a keresetet az elsőfokú bíróság által elutasítottnak tekintette. A felperes az elsőfokú bíróság ítélete ellen nem terjesztett elő fellebbezést sem annak rendelkező része, sem indokolása ellen, így az elsőfokú ítéletnek a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontjára alapított keresetet elutasító rendelkezése első fokon jogerőre emelkedett, következésképpen annak felülbírálatát a felperes fellebbezési ellenkérelmében megalapozottan nem kérhette.
Egyetért az ítélőtábla az alperesnek azzal az álláspontjával, hogy az ún. árfolyamrés, mint költség éves %-os értéke szerződésben való feltüntetésének hiánya nem ad alapot a szerződés érvénytelenségének a megállapítására, de a fellebbezésben írtaktól eltérő – az alábbiakban részletezett – indokokra figyelemmel.
Az alperes által sem vitatott tény, hogy a kölcsönösszeg folyósításakor vételi, a felperes általi törlesztések elszámolásakor pedig eladási árfolyamon végezte, illetve végzi el a forint svájci frankra történő átszámítását, tehát valóban alkalmaz ún. árfolyamrést.
A Kúria az EBH 2013. G.10 szám alatt közzétett eseti döntésében akként foglalt állást, hogy a lakossági, fogyasztási kölcsönszerződésben a kétnemű devizaárfolyam (vételi és eladási árfolyam) alkalmazása során felmerülő különbözet költségnek minősül, mely mértéke feltüntetésének hiánya a szerződés semmisségét eredményezi. Lényeges azonban, hogy a Kúria ezt egy olyan tényálláshoz kapcsolódóan állapította meg, amely szerint nem volt vitatott, hogy a folyósításkor a pénzügyi intézmény a devizát átváltotta forintra, majd a törlesztésekkor a forintot visszaváltotta devizára, vagyis konverziós szolgáltatást nyújtott, ezért a kétnemű árfolyamot jogszerűen alkalmazta. A perbeli esetben viszont a peres felek nem vitásan deviza alapú kölcsönszerződést kötöttek egymással, amelynek alapján az alperes forintban folyósította a felperes részére a kölcsön összegét, a felperes ebből eredő tartozását vételi árfolyamon átszámítva tartja nyilván, a felperes pedig forintban köteles a kölcsönt és kamatait törleszteni akként, hogy azt az alperes – eladási árfolyamon – devizára számítja át, és számolja el a felperes devizában nyilvántartott tartozására. Ténylegesen azonban az alperes nem adott el devizát a felperesnek és nem vesz tőle devizát. A felperes a szerződés alapján nem kérhette devizában folyósítani a kölcsön összegét és nem is jogosult devizában törleszteni azt. Az alperes ugyan a szerződés alapján devizában tartja nyilván a felperes tartozását és devizában számolja el a felperes törlesztését, de ez csak elszámolási alap, a felek egymás közötti jogviszonyában a forint és a svájci frank közötti átváltásra nem kerül sor, az alperes a perbeli kölcsönügylet során pénzváltásra irányuló kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nem nyújt a felperesnek, a forint és a svájci frank relációjában csak egy számtani műveletet végez el a kölcsön folyósításakor, illetve a törlesztések átvételekor.
A peres felek egymás közötti jogviszonyában nincs jelentősége annak, hogy az alperes milyen forrásból nyújtotta a kölcsönt a felperesnek. Az alperes harmadik személy szerződési partnerével kötött esetleges refinanszírozási ügylete a felek szerződéses jogviszonyán kívül eső körülmény. Ha az alperesnek az általa 3. személlyel kötött refinanszírozási ügylettel összefüggésben átváltási költsége merül fel, ezt a szerződésben kikötött ügyleti kamat meghatározásakor kalkulálhatja, de átváltás címén külön díjazást nem számíthat fel, mert ilyen szolgáltatást a felperesnek nem nyújt. Az nem vitatható, hogy a felperes tartozásának svájci frankban történő nyilvántartása következtében az alperesnek az általa folyósított forintösszeget és a felperes által teljesített törlesztő részleteket át kell számítania svájci frankra, ezzel az átszámítással azonban nem nyújt szolgáltatást a felperesnek, így az azzal felmerülő adminisztráció költségét vagy az ügyleti kamat, vagy a kezelési költség mértékének meghatározásakor veheti számításba.
Összegzésként megállapítható, hogy az eltérő (vételi és eladási) árfolyamon való elszámolás eredményeként az alperes olyan többletdíjazáshoz jut hozzá, amellyel szemben nem áll szolgáltatás, következésképpen a szerződésnek ez a kikötése megbontja a felek közötti egyensúlyt, az alperes oldalán egyoldalú előnyként, a fogyasztó oldalán hátrányként jelentkezik, ezért a Ptk. 209. § (1) bekezdése értelmében tisztességtelen. (BDT 2012.2739.).
Megjegyzi az ítélőtábla, ebből a szempontból közömbös, hogy a szerződés árfolyamrés, mint költség elszámolására vonatkozó rendelkezése főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésnek minősül vagy nem. Átlagos köznapi ismeretekkel rendelkező fogyasztó számára ugyanis a terjedelmes, bonyolult szerkezetű és megfogalmazású szerződés és alperesi üzletszabályzat elvárható gondosságú áttanulmányozása alapján sem lehetett világos, érthető illetve felismerhető, hogy az alperes egy ténylegesen nem nyújtott konverziós szolgáltatás ellenértékét is fel kívánja számítani vele szemben, így a felperesi szolgáltatás és az alperesi ellenszolgáltatás különnemű árfolyamon való átszámítására vonatkozó szerződési kitételek tisztességtelenségének megállapítása nem ütközik a Ptk. 209. § (5) bekezdésében előírt korlátozásba. Mindennek a per jelenlegi szakaszában olyan értelemben van meghatározó jelentősége, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdése szerinti semmisség – adott esetben egy költségelem feltüntetésének vagy százalékos meghatározásának elmaradása – csak az egyébként tisztességesnek minősülő, érvényes szerződési feltételek hiányának jogkövetkezménye lehet (BDT 2014.3058.), az érvénytelen szerződési feltételből ugyanis jogok és kötelezettségek nem keletkeznek. Mivel a perbeli szerződés árfolyamrés alkalmazását lehetővé tevő rendelkezése semmis, az alperes árfolyamrés, mint költség felszámítására nem jogosult, így az, hogy egy semmis szerződési rendelkezésen alapuló, következésképpen a felperessel szemben nem érvényesíthető költséget nem tüntetett fel a szerződésben kifejezetten illetve százalékos értékben, a szerződés érvénytelenségét nem eredményezheti.
Az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettektől részben eltérő indokok alapján ugyan, de egyetért az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint a perbeli kölcsönszerződésnek az alperes számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosító rendelkezései semmisek.
A Hpt. szerződéskötéskor hatályos 210. § (3) bekezdése lehetővé tette a pénzügyi intézmények számára a kamatok, díjak és egyéb szerződési feltételek egyoldalú, az ügyfél számára kedvezőtlen módosításának jogát, a 213. § (1) bekezdése azonban azt is előírta, hogy ha a pénzügyi intézmény élni kíván ezzel a lehetőséggel, a szerződésben részletesen meg kell határoznia azokat a feltételeket illetőleg körülményeket – azaz az ún. oklistát –, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható. A perbeli kölcsönszerződés III.2. pontja a kamat, III.5. pontja a konverziós díj, III.4. pontja pedig a kezelési költség tekintetében biztosít az alperes számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot azzal, hogy a kezelési költséget és a konverziós díjat illetően az ún. oklistát az ÁÜF 2.3. pontja tartalmazza. Arra helyesen utalt az alperes, hogy a Hpt. az oklistában megjelölt körülmények kapcsán fogalommeghatározást, matematikai képlet alkalmazását nem követelte meg, így az alperes azzal, hogy a szerződésben meghatározta azokat a feltételeket, illetve körülményeket, amelyek bekövetkezése esetén jogosult egyoldalúan megváltoztatni a hiteldíjat, illetve azon belül az ügyleti kamat, a kezelési költség és a konverziós díj mértékét, a jogszabályi előírásokat teljesítette, ezért a Hpt. 213. § (1) bekezdés d) pontja alapján a szerződés semmissége nem állapítható meg.
Helyesen állapította meg ugyanakkor az elsőfokú bíróság, hogy az, ahogyan a perbeli kölcsönszerződés szabályozza az alperes egyoldalú szerződésmódosítási jogát, nem felel meg a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének, ezért a szerződés érintett rendelkezései ez okból semmisek.
Annyiban helytálló az alperesi érvelés, hogy valamely szerződési feltétel tisztességtelensége a szerződéskötés időpontjára vetítetten vizsgálható. Az viszont, hogy egy adott tartalmú feltételt a bírói gyakorlat összeegyeztethetőnek tart-e a tisztesség és jóhiszeműség követelményével, szükségszerűen csak az érintett feltétel alkalmazását követően állapítható meg. Kétségtelen, hogy a Kúria 2/2012 PK véleményében megfogalmazott – az egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségének megítéléséhez a jogalkalmazás számára iránymutatást adó, az egységes ítélkezést segítő – elvek a perbeli szerződés megkötésekor még pénzügyi és jogászi szakmai körökben sem voltak általánosan ismertek. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a bíróságnak erre irányuló jogvita esetén állást kell foglalnia a pénzügyi intézmény javára egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosító, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelensége tárgyában, amelynek során a hivatkozott PK véleményben lefektetett elveket, az ott kifejtett érveket – az azokkal való egyetértése esetén – felhasználhatja.
Jelen esetben az alperes által meghatározott oklista több szempontból is sérti a 93/13. EGK irányelvben és a Kúria ennek alapulvételével meghozott 2/2012. (XII. 10.) PK véleményében megfogalmazott fogyasztóvédelmi elveket. A transzparencia elvének – az elsőfokú bíróság által helyesen indokoltak szerinti – sérelmén túl az ítélőtábla kiemelendőnek tartja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási jog szabályozása az objektivitás és a szimmetria elvének sem felel meg.
A refinanszírozási feltételek, az ügyletre vonatkozó banki kockázat (III.2. pont) és a bank addicionális költségei (ÁÜF 2.3. pont) ugyanis olyan körülmények, amelyek változása nem független az alperes tevékenységétől. Nem zárható ki, hogy a bank utóbb hibásnak bizonyult üzletpolitikája, azaz nem, vagy nem kizárólag független külső körülmény vezet a megjelölt feltételek alperes számára hátrányos megváltozásához, az esetleges hibás üzletpolitika hátrányos következményeinek a fogyasztóra való áthárítása pedig nem tekinthető tisztességesnek.
A PK vélemény 6/g. pontja tisztességtelennek minősíti azt az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötést, amely kizárja, hogy a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön (szimmetria elve). A fogyasztó terhére történő egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége tehát csak akkor tisztességes, ha nemcsak a fogyasztó hátrányára történő körülményváltozás áthárítását teszi lehetővé, hanem egyidejűleg kötelezettségként kezeli az oklistában meghatározott körülmények fogyasztó számára kedvező változása esetén azok fogyasztó javára történő érvényesítését az arányosság elvének érvényre juttatása mellett. Ennek hiányában a szerződéskötéskor kialkudott értékegyensúly felbomlik. A perbeli szerződés az alperes terhére nem ír elő kötelezettséget arra nézve, hogy az oklistában megjelölt körülmények – így a jegybanki alapkamat – kedvező változása esetén csökkentenie kell a kamat mértékét, így az egyoldalú szerződésmódosítási jog kikötése ez okból is tisztességtelen.
Mindezt értékelve a perbeli szerződés IIII.2., 4. és 5. pontjai, továbbá a szerződés részét képező ÁÜF 2.3. pontja oly módon szabályozzák az alperest megillető egyoldalú szerződésmódosítási jogot, amelynek eredményeként a felperes szerződésből eredő jogai és kötelezettségei egyoldalúan és indokolatlanul hátrányosak az alperest megillető jogokhoz és kötelezettségekhez viszonyítva, következésképpen az érintett szerződési feltételek sértik a jóhiszeműség és tisztesség Ptk. 209. § (1) bekezdésében foglalt követelményét, ezért a Ptk. 209/A. § (2) bekezdése értelmében semmisek.
A felperes a másodfokú eljárásban – újabb érvénytelenségi okként megjelölve – a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja alapján is kérte a kölcsönszerződés érvénytelenségének a megállapítását arra hivatkozva, hogy abban a törlesztő részletek összege nem megfelelően került rögzítésre. Ez a kérelme a Pp. 247. § (1) bekezdése értelmében meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősül, így annak érdemi vizsgálatát az ítélőtábla mellőzte. Megjegyzi ezzel összefüggésben, hogy a semmisségi okok tekintetében érvényesülő hivatalbóliság alapján sem kerülhetett sor az e) pontra alapított érvénytelenségi ok másodfokú eljárásban történő elbírálására. A Ptk. 234. § (1) bekezdésének az a rendelkezése ugyanis, amely szerint a semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki határidő nélkül hivatkozhat, továbbá, hogy a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség, nem jelenti azt, hogy a bíróságnak a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló perben a jogvita tárgyát képező szerződés valamennyi rendelkezését hivatalból revízió alá kellene vennie abból a szempontból, hogy nem észlel-e a felek által hivatkozottakon túl további semmisségi okokat. Ha a per tárgya kizárólag a szerződés érvénytelenségének a megállapítása, a semmisségi ok hivatalbóli észlelésének kötelezettsége azt jelenti, hogy a bíróságnak a per tárgyává tett szerződési feltétel érvénytelenségét kell hivatalból észlelnie, ha az érvénytelenség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható (2/2012. PK vélemény 9/a. pont). Ugyancsak a per tárgyává tett szerződési feltételeket érintően tekinthető irányadónak az a bírói gyakorlat, amely szerint a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget, s hogy ehhez képest az adott szerződési feltétel érvénytelenségét a bíróság a fél által hivatkozottól eltérő semmisségi ok alapján is megállapíthatja. A felek Pp. 3. § (2) bekezdésében rögzített rendelkezési jogából következően azonban a bíróság nem terjesztheti ki a vizsgálódását olyan szerződési feltételre, amelyre a felek sem kifejezetten, sem nyilatkozataik tartalmát tekintve nem hivatkoztak. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása, s ebből következően a felek jogviszonyának további alakulása szempontjából ugyanis nem közömbös, hogy a bíróság a szerződés egészének, vagy csupán egyes rendelkezéseinek az érvénytelenségét állapítja meg, illetve, hogy a részleges érvénytelenséget mely szerződési feltételekre vonatkozóan mondja ki. Miután a perbeli esetben az elsőfokú eljárásnak nem képezték a tárgyát a szerződés törlesztő részletekkel kapcsolatos rendelkezései, illetve e rendelkezések hiányosságai, ezek semmisségét a másodfokú bíróság sem hivatalból, sem a felperes kérelme alapján nem vizsgálhatta.
A fogyasztói szerződés részlegesen érvénytelen akkor, ha az érvénytelenségi ok nem az egész szerződést, hanem annak csak egyes rendelkezéseit érinti, feltéve, hogy a szerződés az érvénytelen rész nélkül teljesíthető [Ptk. 239. § (2) bekezdés; 6/2013. Polgári jogegységi határozat 5. pont]. Jelen esetben az ítélőtábla – a fent részletezettek szerint – a perbeli kölcsönszerződésnek kizárólag az alperes számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosító és az árfolyamrésre vonatkozó rendelkezéseit találta érvénytelennek. Ezek a szerződési pontok jól körülhatárolhatóak, a többi rendelkezésre nincsenek kihatással, figyelmen kívül hagyásukkal a szerződés teljesíthető, ezért helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy semmisségük csak a szerződés részleges érvénytelenségét eredményezi. Téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, miszerint az érvénytelenség jogkövetkezményének levonására irányuló kereset, illetve viszontkereset hiányában a részleges érvénytelenség megállapítására nem kerülhet sor. A szerződés egésze érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset mint „több” – az argumentum a maiori ad minus joglogikai elvéből fakadóan – magában foglalja a „kevesebbet”, azaz a részleges érvénytelenség megállapítását is. A Pp. érdemi döntés korlátairól rendelkező 215. §-ának az a rendelkezése ugyanis, miszerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen, annyit jelent, hogy a bíróság nem ítélhet meg többet, mint amit a felperes keresetében (az alperes a viszonkeresetében) kér, kevesebbet viszont igen. A részleges érvénytelenség megállapítása pedig a szerződés egésze érvénytelenségének megállapításához képest sem nem más, sem nem több, hanem kevesebb, mint amit a felperes a keresetében kért.
Ugyanezen okból alaptalan a felperesnek az a fellebbezési ellenkérelmében kifejtett álláspontja, miszerint a másodfokú bíróság a teljes érvénytelenséget megállapító elsőfokú ítélet felülbírálata során nem állapíthatja meg a szerződés részleges érvénytelenségét tekintettel arra, hogy a fellebbezés a kereset elutasítására irányult.
Minderre figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú eljárás tárgyát képező érvénytelenségi okok közül kizárólag a perbeli kölcsönszerződés alperes számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosító, illetve a különnemű árfolyamra vonatkozó rendelkezéseit érintően találta megalapozottnak a keresetet, amely érvénytelenségi okokhoz kapcsolódóan a kölcsönszerződés részleges érvénytelenségét állapította meg.
Alappal kifogásolta az alperes, hogy az elsőfokú bíróság nem indokolta meg ítéletében, miért állapította meg a zálogszerződés érvénytelenségét. Tekintve azonban, hogy a felperes a zálogszerződés 2. pontjára vonatkozóan megjelölt önálló érvénytelenségi októl eltekintve a kölcsönszerződéstől függetlenül is fennálló érvénytelenségi okra nem hivatkozott a zálogszerződés kapcsán, az állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság a zálogszerződést annak járulékos jellege folytán minősítette érvénytelennek, miután a kölcsönszerződés érvénytelenségét megállapíthatónak találta. Az ítélőtábla viszont – az eddig elbírált érvénytelenségi okok közül – kizárólag az alperes egyoldalú szerződésmódosítási jogára vonatkozó szerződési rendelkezést minősítette érvénytelennek, ami a zálogszerződés érvényességét nem érinti. Az alperes e kérdést érintő fellebbezési okfejtése kapcsán rámutat, a zálogszerződés járulékos jellege azt jelenti, hogy a zálogtárggyal való felelősség terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál [Ptk. 251. § (3) bekezdés]. Következésképpen, ha a biztosított követelés akár a biztosított szerződés érvénytelensége folytán, akár más okból nem áll fenn, a zálogszerződésből sem fakad helytállási kötelezettség. Amint azonban arra az alperes helytállóan utalt, a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása nem eredményezi feltétlenül azt, hogy a zálogkötelezett mentesül a zálogtárggyal való felelősség alól. Ilyen esetben a zálogkötelezett helytállási kötelezettségének alakulása attól függ, mi lesz a jogkövetkezménye a biztosított szerződés érvénytelenségének.
Megalapozottan kifogásolta az alperes fellebbezésében a perérték elsőfokú bíróság által meghatározott összegét is.
A Pp. 24. § (1) bekezdésének értelmében a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó. A 25. § (4) bekezdése szerint azonban a főkövetelés járulékai (kamat, költség stb.) – kivéve az önállóan érvényesített kamat- és egyéb járulékkövetelést – az érték megállapításánál figyelmen kívül maradnak. A Pp. idézett rendelkezése nem határozza meg kimerítően, hogy mit tekint a főkövetelés járulékának, a kamatot és a költséget csak példaként említi, mint tipikus járulékot. A kamaton és a költségen kívül járulék minden olyan, a követeléshez társuló igény, amely az alapul szolgáló igényhez szükségképpen kapcsolódik. Ilyen kapcsolódó, azaz járulékos igények a főkövetelés biztosítékai, így a zálogjog, a kezesség és a biztosítéki célú opció is. Következésképpen ha a felperes a biztosított szerződés érvénytelenségének megállapítása mellett a biztosítéki célú szerződés érvénytelenségének a megállapítását is kéri kizárólag annak járulékos jellegére hivatkozással, a biztosítéki célú szerződés a perérték számítása során figyelmen kívül marad. Ha viszont a biztosított szerződéstől független önálló jogcímen kéri a biztosítéki célú szerződés egésze, vagy annak valamely rendelkezése érvénytelenségének megállapítását, ennek a követelésnek az értéke hozzáadandó a biztosított szerződéshez kapcsolódó perértékhez.
Jelen esetben a felperes a kölcsönszerződés mellett a kötelezettségvállaló nyilatkozat és a zálogszerződés érvénytelenségének megállapítását is kérte. Ez utóbbiak tekintetében – a zálogszerződés 2. pontjára vonatkozóan megjelölt önálló érvénytelenségi októl eltekintve – keresetét kizárólag azok járulékos jellegére alapította. Ennek megfelelően a pertárgy értéke helyesen 21 100 000 Ft (a kölcsönszerződést érintő keresethez kapcsolódóan 20 500 000 Ft, a zálogszerződés 2. pontja érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset tekintetében a meg nem határozható perértéket alapul véve az Itv. 39. § (3) bekezdés b) pontja alapján 600 000 Ft).
A felperes keresetében az előbb jelzettek szerint kérte a jelzálogszerződés 2. pontja, valamint a kölcsönszerződés több pontja érvénytelenségének megállapítását részben jogszabályba ütközés, részben mint tisztességtelen szerződési feltétel címén. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán ezen egyes pontok érvénytelenségére vonatkozó kereset megalapozottságát nem vizsgálta, ezért e körben az elsőfokú eljárás folytatása és e kereseti kérelmek elbírálása szükséges.
Minderre figyelemmel az ítélőtábla a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részítélettel részben megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A folytatódó eljárásban az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell a felperes által megjelölt szerződési pontok érvénytelenségét, és az e körben hozott döntés függvényében kell állást foglalnia a pervesztesség és pernyertesség arányához viszonyítva a feljegyzett kereseti illeték és az elsőfokú, továbbá – az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezett rendelkezéseihez kapcsolódóan – a peres felek jelen másodfokú eljárásban felmerült költségeinek viseléséről.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.180/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás