• Tartalom

1010/2017. (I. 11.) Korm. határozat

1010/2017. (I. 11.) Korm. határozat

a zsidó vallási közösségek egyes fejlesztéseinek támogatásáról, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2012. évben elfogadott 1883. számú határozatában foglalt egyes ajánlások végrehajtásáról szóló 1833/2014. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról

2017.01.13.

A Kormány

1. egyetért a zsidó vallási közösségek által a 2016–2020. évek között megvalósítani tervezett, kiemelt egyházi ingatlanfejlesztésekkel, beruházásokkal és programokkal;

2. támogatja a zsidó vallási közösségeknek a határozat 1. mellékletében foglalt fejlesztéseit;

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – a 2017. évben gondoskodjon az 1. mellékletben foglalt célok megvalósulása érdekében 1250,0 millió Ft többletforrás rendelkezésre állásáról Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím, 9. Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása jogcímcsoport javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: felmerülés ütemében

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – a nemzetgazdasági miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – a 2018. évben gondoskodjon az 1. mellékletben foglalt célok megvalósulása érdekében 717,0 millió Ft forrás rendelkezésre állásáról Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2018. évi központi költségvetés tervezése során

5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a 2014–2020-as programozási időszak európai uniós forrásainak lehetséges bevonását az 1. mellékletben foglalt célok megvalósításához;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

6. felhívja a Miniszterelnök általános helyettesét, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy vizsgálják meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante) és Magyarország Kormánya közötti megállapodás megkötésének lehetőségét, különös tekintettel a közösségi és hitéleti szolgálatával összefüggő együttműködési és finanszírozási lehetőségekre, egyben tekintse át a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével és a Magyarországi Autonóm Orthodox Hitközséggel megkötött megállapodások esetleges megújítását, és a tárgyban folytatandó egyeztetéseket kezdje meg.

Felelős: Miniszterelnök általános helyettese

Miniszterelnökséget vezető miniszter

emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. június 30.

7.1

8. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1010/2017. (I. 11.) Korm. határozathoz

Támogatott

Település

Projekt

Támogatás összege

2017

2018

MAZSIHISZ

Budapest

A budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításának folytatása

1 717 000 000

1 000 000 000

717 000 000

EMIH

Budapest

A Bét Menachem Héber-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde gimnáziummal való bővítése

250 000 000

250 000 000

 

MINDÖSSZESEN:

1 967 000 000

1 250 000 000

717 000 000

1

A 7. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére