• Tartalom

1076/2017. (II. 13.) Korm. határozat

1076/2017. (II. 13.) Korm. határozat

a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos kinevezésének visszavonásáról

2017.02.15.

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, dr. Bienerth Gusztáv turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos kormánybiztosi kinevezését visszavonja.

2–3.1

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A 2–3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére