BK ÍH 2017/118.
BK ÍH 2017/118.
2017.12.01.
Az emberölés előkészületének bűntette az arra történő felhívással – függetlenül annak eredményességétől – befejeződik. Az önkéntes elállás ezért csak akkor állapítható meg, ha az elkövető „az elkövetés elhárításának céljából korábbi felhívását” kifejezetten visszavonja – ahhoz nem elegendő a rábíró magatartás abbahagyása – és a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad [Btk. 160. § (3) bekezdés, Btk. 11. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a) és b) pont].
A törvényszék B. P. vádlott bűnösségét emberölés előkészületének a bűntettében állapította meg és ezért 1 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, külön magatartási szabályként előírta, hogy vesse alá magát indulatkezelési terápiának.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott a kórosság mértékét el nem érő személyiségzavarban szenved, amely beszámítási képességét nem korlátozza. Személyiségét indulatkezelési nehézségek, agresszív ösztöntörekvések, bosszúálló attitűd jellemzik.
A vádlott 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot B. K. sértettel, amelyből 2006-ban gyermekük született. Ezt követően a vádlott és a sértett kapcsolata megromlott, 2014 decemberére már teljesen elhidegültek egymástól. A vádlott féltékeny volt, emiatt gyakran veszekedett a sértettel, azonban érzelmileg továbbra is képtelen volt elszakadni tőle, ebből fakadt a vele szembeni bosszúálló attitűdje.
2015. február végén a vádlott találkozott régi ismerősével, O. I.-vel, akiről tudta, hogy büntetett előéletű. Neki beszámolt magánélete egyes részleteiről is, panaszkodott arról, hogy a sértettel a kapcsolata megromlott. Arról is szó volt közöttük, hogy a sértett más férfival találkozgat.
A sértett 2013 márciusában megszakította a vádlottal az élettársi kapcsolatot, elhagyta a közös ingatlant és édesanyja házába költözött.
Mindez a vádlottat felbőszítette és elhatározta, hogy O. I.-t ráveszi arra, hogy a sértettet ölje meg, vagy ebben neki segédkezzen. 2015 márciusában többször találkozott O. I.-vel, akit arra próbált rábírni, hogy a sértettet „tüntesse el a föld színéről”, úgy, hogy ölje meg, és a holttestét egy általa felkutatott, elhagyott dögkútba dobja. O. I. a kérés elől határozottan elzárkózott, ezért a vádlott ezután arra kérte, hogy terve végrehajtásához ajánljon más személyt, vagy szerezzen neki lőfegyvert. A vádlott arra is próbálta rábírni a külföldre viszonylag rendszeresen kamionfuvarokat végző O. I.-t, hogy egy előre megbeszélt helyen és időben az ő segítségével vegyék fel a sértettet a gépjárműbe, szállítsák külföldre, majd hagyják őt sorsára.
A vádlott közölte, hogy a sértett megöléséért akár 300-400 000 forintot is hajlandó fizetni, amely összeget meg is mutatta O. I.-nek.
O. I. a vádlott ajánlatát visszautasította és megszakította a kapcsolatot a vádlottal.
A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A védelmi fellebbezések alapján eljárva a fellebbviteli bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt, teljes terjedelmében felülbírálta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok maradéktalan betartása mellett folytatta le a bizonyítási eljárást. A törvényszék a bizonyítékok okszerű és törvényes mérlegelése alapján helyesen járt el, amikor az egymásnak ellentmondó vallomások közül azokat fogadta el a tényállás megállapításakor, amelyeket az egyéb bizonyítékok is alátámasztottak. A megállapított tényállás ezért hiánytalan és teljes, az a Be. 351. § (1) bekezdése alapján irányadó volt a másodfokú eljárásban is.
A védő arra hivatkozott, hogy a vádlott a Btk. 11. § (2) bekezdés a) pontja alapján nem büntethető, mivel a bűncselekmény megkezdése az ő önkéntes elállása miatt maradt el.
A másodfokú bíróság a védelem jogi álláspontjával nem értett egyet és a következőkre mutatott rá.
Az emberölés előkészületének az a módja, hogy az elkövető más személyt pénzért felhív bűncselekmény elkövetésére, vagy erre rávenni törekszik, az elállás tekintetében speciális megítélésű. Ilyen esetben ugyanis nem elegendő pusztán a rábíró magatartás abbahagyása, mivel a felhívással – függetlenül annak eredményességétől – a bűncselekmény már megvalósult. Ez a cselekmény ugyanis a felbujtás eredménytelen kísérlete, ezért a Btk. 11. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazása nem jöhet szóba.
Az önkéntes elállás a Btk. 11. § (2) bekezdés b) pontjában írtak szerint kizárólag akkor állapítható meg, ha az elkövető „az elkövetés elhárításának céljából korábbi felhívását” kifejezetten visszavonja. Ez pedig csak aktív magatartással valósítható meg. Jelen ügyben a vádlott ezt nem tette meg, korábbi felhívását nem vonta vissza, csupán felhagyott azzal, hogy O. I.-t rávegye a bűncselekmény elkövetésére. Ez a passzív magatartás pedig önkéntes elállásként nem értékelhető.
Így a felmentésre irányuló fellebbezés nem vezethetett eredményre.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére és cselekményét is az anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítette.
A büntetés kiszabását meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság teljeskörűen feltárta, azokat súlyuknak megfelelően értékelte, és ennek alapján mértéktartó büntetést alkalmazott. A szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztés mellett, a pártfogó felügyelet alkalmazásával egyidejűleg előírt külön magatartási szabályra figyelemmel a szankció kellően személyre szabott, amely mindenben megfelel a Btk. 79. §-ában megfogalmazott céloknak.
Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a büntetés enyhítésére sem látott törvényes lehetőséget és az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.I.16/2017/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás