1183/2017. (IV. 10.) Korm. határozat
1183/2017. (IV. 10.) Korm. határozat
az Útügyi Műszaki Szabályozási Bizottságról1
1. A Kormány
a) a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján – a Kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként – létrehozza az Útügyi Műszaki Szabályozási Bizottságot (a továbbiakban: Útügyi Bizottság);
b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy
ba) készítsen előterjesztést a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) módosításáról, amely kiterjed az útügyi műszaki előírásokra vonatkozó alapvető szabályok megalkotására, valamint a Kkt. 48. § (3) bekezdés b) pont 38. alpont szerinti felhatalmazó rendelkezés módosítására, annak érdekében, hogy közút és műtárgyai tervezésére, építésére, valamint a forgalom biztonságát és forgalmi rendjét meghatározó technikai eszközökre, továbbá a közutak kezelésére vonatkozó, jogszabályi szintű szabályozást nem igénylő műszaki előírások, útmutatók megalkotására és kiadására, közzétételére vonatkozó eljárási szabályokon túl a közlekedésért felelős miniszter rendelettel állapítsa meg az útügyi műszaki szabályozásért felelős bizottság létrehozására, összetételére és feladatkörére vonatkozó részletes szabályokat is;
bb) a ba) alpont szerint előkészítendő törvényi felhatalmazó rendelkezés végrehajtása érdekében készítse elő a vonatkozó miniszteri rendeleti szintű szabályokat úgy, hogy azok legkésőbb a módosító törvénnyel együtt hatályba léphessenek.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2018. január 1.
2. Az Útügyi Bizottság
a) az útügyi műszaki előírások megalkotására, kiadására és közzétételére vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott eljárásrendben kidolgozza és felülvizsgálja az útügyi műszaki előírásokat tartalmazó szakmai szabályokat;
b) az a) alpontban hivatkozott jogszabályban meghatározott eljárásrendben a közút tervezésében, építésében vagy üzemeltetésében érintett természetes vagy jogi személy megkeresésre egyedi szakmai állásfoglalást alakít ki a megkereső által bemutatott, az útügyi műszaki előírásokban foglaltaktól eltérő műszaki megoldásokról;
c) a közlekedésért felelős miniszter útján javaslatot tehet az útügyi műszaki szabályozás jogszabályi környezetének kialakítására, módosítására;
d) a c) alpontban meghatározott feladata ellátása érdekében közreműködik az útügyi műszaki szabályozással összefüggő jogszabálytervezetek előkészítésében és egyeztetésében, ennek keretében az előterjesztések közigazgatási egyeztetése során előmozdítja az útügyi szakterület civil és más szervezetei, a hatóságok, továbbá a feladatkörükben érintett miniszterek által vezetett minisztériumok szakterületi felelősei közötti szakmai párbeszédet.
3. Az Útügyi Bizottság az elnökből és az 5. pontban meghatározott tagokból áll.
4. Az Útügyi Bizottság elnöke a közlekedésért felelős miniszter által kijelölt – a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium közúti infrastruktúra-fejlesztési feladatok ellátásában közreműködő – szakmai vezető.
5. Az Útügyi Bizottság tagjai:
a) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter által vezetett minisztérium,
b) az építésügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium,
c) az építésgazdaságért felelős miniszter által vezetett minisztérium,
d) a környezetvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium,
e) a gyorsforgalmi utak engedélyezéséért felelős közlekedési hatóság,
f) a MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság,
g) a Magyar Mérnöki Kamara és
h) a Közlekedéstudományi Egyesület
által az Útügyi Bizottság elnökének felkérésére delegált egy-egy személy.
6. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság által delegált, az Útügyi Bizottság elnöke által kötelezően meghívott személy az Útügyi Bizottság ülésén tanácskozási joggal vesz részt.
7. Az Útügyi Bizottság elnöke a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőjének akadályoztatása esetén az Útügyi Bizottság ügyrendjében megjelölt tag.
8. Az Útügyi Bizottság akkor határozatképes, ha legalább a tagok fele részt vesz az Útügyi Bizottság ülésén.
9. Az Útügyi Bizottság a döntéseit egyszerű többséggel hozza meg szavazás útján. Egyenlő számú szavazat esetén az elnök szavazata dönt.
10. Az Útügyi Bizottság üléseire az Útügyi Bizottság elnöke más szakértőket is meghívhat. A meghívott szakértők szavazati joggal nem rendelkeznek.
11. Az Útügyi Bizottság működésével kapcsolatos titkársági feladatokat a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság a szervezeti keretein belül látja el.
12. Az Útügyi Bizottság elnöke és tagjai az Útügyi Bizottságban végzett munkájukért díjazásban, költségtérítésben nem részesülnek.
13. Az Útügyi Bizottság ülését az Útügyi Bizottság elnöke – a titkársági feladatokat ellátó szerv útján – hívja össze. Az üléseket igény szerint, de legalább félévente egyszer össze kell hívni.
14. Az Útügyi Bizottság a működésének részletes szabályait az ügyrendjében állapítja meg.
15. Az Útügyi Bizottság alakuló ülését az e kormányhatározat közzétételét követő 60 napon belül kell megtartani. Az Útügyi Bizottság működésének részletes szabályait tartalmazó ügyrendet és a 2017. évi munkatervet az Útügyi Bizottság az alakuló ülésén fogadja el.
16. Az elfogadott éves munkaterv nyilvános.
17. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
18. Ez a határozat 2018. január 1-jén hatályát veszti.
A határozat a 18. pont alapján hatályát vesztette 2018. január 1. napjával.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
