• Tartalom

1187/2017. (IV. 10.) Korm. határozat

1187/2017. (IV. 10.) Korm. határozat

a titkosszolgálati adathordozóknak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára részére történő átadásáról és az ezen adathordozókon rögzített adattartalom tudományos feldolgozásával kapcsolatos egyes feladatok végrehajtásáról

2017.04.10.

A Kormány egyetért az 1990 előtt fennállott pártállami rendszer állambiztonsági szolgálatainak működése során keletkezett – minősített adatokat tartalmazó – ún. titkosszolgálati lyukkártyákon, mágnesszalagokon és elektronikus adathordozón rögzített adattartalom tudományos igényű és alaposságú feldolgozásának szükségességével és az e célkitűzésből adódó feladatok mielőbbi, szakszerű végrehajtása érdekében

1. felhívja

a) az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert, hogy gondoskodjanak a rendszerváltást megelőzően a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma által keletkeztetett Egységes Gépi Prioráló Rendszer „G” és „H” jelű nyilvántartásában, valamint „K” jelű adattárában található – a titkosszolgálati lyukkártyákon, mágnesszalagokon és elektronikus adathordozókon rögzített – minősített adatoknak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban: ÁBTL) részére a tudományos feldolgozás céljából történő átadása érdekében szükséges jogszabály-módosítások végrehajtásáról, és teremtsék meg annak infrastrukturális feltételeit;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: 2017. június 30.

b) a belügyminisztert, hogy gondoskodjon az a) alpontban meghatározott titkosszolgálati adathordozóknak az ÁBTL részére történő átadásáról;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2017. július 1.

2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert, hogy gondoskodjanak a rendszerváltást követően a nemzetbiztonsági szolgálatoknál keletkezett adatokat kezelő ÁBTL-nél a nemzetbiztonsági iratok átadásával megnövekedett feladatok ellátásához szükséges jogi, valamint infrastrukturális feltételek megteremtéséről;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: 2017. június 30.

3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert, hogy – az ÁBTL felmérése alapján – készítsenek előterjesztést a Kormány részére az új feladatok ellátásának költségvetési hatásairól;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: azonnal

4. egyetért azzal, hogy az 1. pont a) alpontja szerinti titkosszolgálati adathordozókon tárolt adattartalmak minősítésének felülvizsgálatát az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat végezze el és tegyen javaslatot a minősítés felülvizsgálatára jogosultnak a minősítés megszüntetésére, fenntartására vagy módosítására;

Felelős: Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója

Információs Hivatal főigazgatója

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója

Határidő: 2018. június 30.

5. felkéri a Nemzeti Emlékezet Bizottságát a 4. pont szerinti felülvizsgálat koordinációjára.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére