• Tartalom

12/2017. (IV. 11.) HM utasítás

12/2017. (IV. 11.) HM utasítás

a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás módosításáról1

2017.04.12.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdés f) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az ösztöndíjszerződésben az iskolai végzettség megszerzésére előírt képzési idő a hallgató indokolással ellátott és szükséges mértékben igazolt kérelme alapján, kivételesen indokolt esetben a tanulmányok során egy alkalommal, legfeljebb két szemeszterrel vagy félévvel meghosszabbítható. A kérelmet a hallgató a HVK SZCSF részére nyújthatja be. A kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról a kérelemben foglalt körülményeket – így különösen a hallgatónak való felróhatóságot, valamint az előadott okok, indokok MH által elfogadhatóságát, illetve azok szolgálati érdekkel való összeegyeztethetőségét – mérlegelve a szakmai felelős szervezet foglal állást. Ennek során méltányolható körülménynek minősül különösen, ha a hallgató szakmai ismereteinek bővítése érdekében külföldi tanulmányokat folytat. A meghosszabbítással érintett szemeszterre vagy félévre ösztöndíj nem jár.”

2. § Az Utasítás 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A hallgató az ösztöndíjszerződésben meghatározott szemeszter vagy félév kezdőnapjától szerződéses állományba vételének időpontjáig – kivéve a 4. § (6) bekezdése szerinti esetet – ösztöndíjra jogosult. Az ösztöndíj a szakképző iskolában tanulók esetében alapösztöndíjból és tanulmányi pótlékból áll.”

3. § Az Utasítás 6. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A tanulmányi támogatás visszakövetelésére a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 115–117. §-ai és a 266. § (2)–(5) bekezdései megfelelően irányadók.”

4. § Az Utasítás 9. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki.

„(3) Az utasításnak a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás módosításáról szóló 12/2017. (IV. 11.) HM utasítással módosított 4. § (6) bekezdését, 5. § (1) bekezdését, valamint 6. § (3) bekezdését a 2017. január 1-jén hatályos ösztöndíjszerződésekre is alkalmazni kell.”

5. § Az Utasítás 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

6. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 12/2017. (IV. 11.) HM utasításhoz

1. Az Utasítás 1. melléklet 1.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.2. Az ösztöndíjas hallgató köteles haladéktalanul tájékoztatni a HVK SZCSF-et tanulmányai megszakításáról, halasztásáról. Az ösztöndíjas hallgató jelen szerződés aláírásával egyidejűleg tudomásul veszi és elfogadja, hogy ez esetben – a képzési idő meghosszabbításának HM általi engedélyezése kivételével – az ösztöndíjszerződése megszüntetésre kerül, és az addig részére kifizetett ösztöndíj teljes összegét köteles megtéríteni.”
2. Az Utasítás 1. melléklet 1.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.3. Az ösztöndíj visszakövetelésére a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 116. § (2) bekezdése kivételével a 115–117. §-ai és a 266. § (2)–(5) bekezdései irányadók.”
3. Az Utasítás 1. melléklet 2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.2. Az ösztöndíj az ösztöndíjszerződés megkötésének időpontját követő hónaptól kezdődően, havonta előre, legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig a szerződéses állományba vétel időpontjáig – a tanulmányi szünidőket is beleértve – kerül folyósításra. Nem jár ösztöndíj a képzési idő HM által engedélyezett meghosszabbításának időtartamára.”
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. április 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére