• Tartalom

12/2017. (III. 24.) EMMI utasítás

12/2017. (III. 24.) EMMI utasítás

miniszteri biztos kinevezéséről1

2017.03.26.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdése alapján a 2017. március 17. napjától 2017. szeptember 16. napjáig terjedő időtartamra Vargha Tamást az Árpád-ház Program (a továbbiakban: Program) előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá nevezem ki.

2. § A miniszteri biztos feladata a Program előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok végrehajtásának irányítása, koordinálása és felügyelete, ehhez kapcsolódóan kormány-előterjesztések, jogszabálytervezetek, kormány- és minisztériumi vezetői szintű döntések, intézkedések, előkészítése vagy koordinálása, jelentések és beszámolók elkészítése, különösen:

a) a Program 2016–2022. évi első üteme részletes végrehajtási programtervének kidolgozása, ennek keretében a megvalósítás ütemezésének és az egyes ütemek pontosított forrásigényének meghatározása, valamint a bevonható európai uniós, központi költségvetési és önkormányzati források körének vizsgálata,

b) az Árpád-ház történelmi művét, annak európai jelentőségét, továbbá az Árpád-ház uralkodóit, szentjeit, az Árpád-kor kulturális örökségi emlékeit, művészetét bemutató nagyszabású hazai és nemzetközi kiállítás koncepciójának kidolgozása, a megvalósítás pénzügyi, szakmai és egyéb feltételeinek meghatározása,

c) kapcsolattartás a Program előkészítésében és megvalósításában közreműködő egyéb minisztériumokkal, önkormányzatokkal, kulturális és tudományos intézményekkel,

d) a Programmal összefüggésben az emberi erőforrások minisztere által meghatározott eseti, egyedi feladatok ellátása.

3. § A miniszteri biztos egyebekben ellátja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás miniszteri biztosra vonatkozó feladatait.

4. § A miniszteri biztos tevékenységét a kultúráért felelős államtitkár útján a miniszter irányítja.

5. § A Ksztv. 38. § (9) bekezdés a) pontja alapján a miniszteri biztos tevékenysége ellátásáért díjazásban nem részesül.

6. § A miniszteri biztost tevékenysége ellátásában a Ksztv. 38. § (9) bekezdés b) pontja alapján a Ksztv. 38. § (8) bekezdése szerinti titkárság nem segíti.

7. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

8. §2

1

Az utasítást a 43/2017. (IX. 8.) EMMI utasítás 8. §-a hatályon kívül helyezte 2017. szeptember 17. napjával.

2

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére