BK ÍH 2017/124.
BK ÍH 2017/124.
2017.12.01.
A zár alá vett gépkocsi forgalomból kivonása a büntetőeljárás keretében eredményesen nem sérelmezhető [Be. 159. § (1) bekezdés; Vht. 103. § (5) bekezdés].
A G. B. LXVIII. rendű vádlott tulajdonában álló, Ford típusú gépkocsit – több más vagyontárggyal egyetemben – a bíróság a nyomozati szakban a polgári jogi igény biztosítása céljából zár alá vette. A törvényszék végrehajtó irodáját a zár alá vétel foganatosítására felhívta. A végrehajtó intézkedése alapján a kormányhivatal foganatosította a zár alá vétel bejegyzését, és határozatával úgy rendelkezett, hogy a vádlott adja le a gépkocsi rendszámát és forgalmi engedélyét, mert az a forgalomból kivonásra kerül.
A kormányhivatal határozata ellen a vádlott védője jelentett be fellebbezést.
A fellebbezést elbírálva a másodfokú hatóság úgy rendelkezett, hogy a LXVIII. rendű vádlott adja le a gépkocsi rendszámtábláját és forgalmi engedélyét a forgalomból történő ideiglenes kivonás érdekében.
Az elsőfokú bíróság elutasította G. B. LXVIII. rendű vádlott védőjének a zár alá vett gépjármű forgalomból történő kivonásának mellőzésére irányuló indítványát.
Az elsőfokú végzés ellen a LXVIII. rendű vádlott meghatalmazott védője jelentett be fellebbezést a gépjármű forgalomból történő kivonásának mellőzése érdekében. Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a LXVIII. rendű vádlott lakóhelye, illetőleg munkahelye között 225 km a távolság, amelyre figyelemmel szükséges a gépjármű használata, ezért a gépjármű használatának engedélyezését indítványozta.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyására tett indítványt.
A másodfokú bíróság a fellebbezést alaptalannak ítélte.
Az elsőfokú bíróság által hivatkozott, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 103. § (1), (2), (5) és (8) bekezdéseinek, valamint a 202. § (1), (2) bekezdésének figyelembevételével helytállóan állapította meg, hogy függetlenül attól, hogy a büntetőjogi zár alá vétel [Be. 159. § (1) bekezdés] a dolog feletti rendelkezési jogot függeszti fel, a Vht. 103. § (5) bekezdésében szabályozott speciális, a gépjármű zár alá vételének foganatba vételét előíró rendelkezés alapján a Kormányhivatal határozatában foglaltak szerint a gépjármű használata is korlátozás alá került.
Azt is a rendelkezésre álló iratoknak megfelelően állapította meg, hogy a Vht. 103. § (8) bekezdése szerinti, a gépjárműnek az árverésig történő használatára irányuló kérelem, a LXVIII. rendű vádlott részéről a munkavégzés helyszínére történő eljutása, illetőleg üzleti tevékenységének folytatása céljából nem került előterjesztésre a törvényben előírt határidőn belül.
A közlekedési hatóságot az ideiglenes kivonással kapcsolatos mérlegelési jogkör nem illeti meg, a Vht. 103. § (2) bekezdése, valamint a közúti közlekedési igazgatási feladatokról a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 101. § (1) bekezdés b) pontja alapján köteles a gépjárművet a forgalomból ideiglenesen kivonni.
Erre figyelemmel is helytálló következtetést vont le a törvényszék arra, hogy a közlekedési hatóság jogkörében eljáró Kormányhivatal jogszerűen intézkedett a gépjárműokmányok leadása érdekében.
Kiegészítette az ítélőtábla az elsőfokú végzés indokolását azzal, hogy az elsőfokú bíróság a LXVIII. rendű vádlott védője által indítványozott intézkedésre, azaz a gépkocsi forgalomból történő kivonásának mellőzésére nem is rendelkezett hatáskörrel, miután a közigazgatási határozat felülbírálatára a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (Ket.) 98. § (1) bekezdése alapján a másodfokú döntést hozó hatóság, jelen esetben a Fővárosi Kormányhivatal, majd ezt követően a Ket. 109. § (1) bekezdése és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 324. § (2) bekezdés a) pontja alapján a bíróság rendelkezik hatáskörrel.
Miután a gépjármű zár alá vétele esetén a forgalmi engedély és a törzskönyv lefoglalása szükséges, amely a használatot a törvény erejénél fogva kizárja, továbbá a LXVIII. rendű vádlott a végrehajtást foganatosító bíróságnál a foglalásról való tudomásszerzést követő nyolc napon belül nem terjesztett elő kérelmet, ezért helyesen járt el az elsőfokú bírság, amikor a gépjármű forgalomból történő kivonásának mellőzése iránti rendelkezésre irányuló indítványt elutasította.
A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezést alaptalannak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság végzését a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bpkf.II.100/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
