• Tartalom

1281/2017. (VI. 2.) Korm. határozat

1281/2017. (VI. 2.) Korm. határozat

a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében megvalósuló tanterem, tornaterem és tanuszoda beruházások előkészítésével kapcsolatos intézkedésekről

2017.12.08.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló 1523/2015. (VII. 31.) Korm. határozat rendelkezései alapján kerüljön sor a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program (a továbbiakban: Program) II. ütemében további, az 1. mellékletben megjelölt helyszíneken az ott feltüntetett típusú tanterem, tornaterem és tanuszoda beruházások (a továbbiakban: Beruházások) előkészítésére és megvalósítására;

2. egyetért azzal, hogy a tanuszoda fejlesztések előfeltétele, hogy az érintett önkormányzatok a fejlesztés helyszínéül szolgáló ingatlanokat ingyenesen az állam tulajdonába adják; ennek megfelelően felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az érintett önkormányzatokkal a szükséges ingatlanok tulajdonjogának a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 108. §-a alapján, az állam részére történő ingyenes átruházása érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 112. § (2) bekezdésének g) pontjában meghatározott egyeztetési rend figyelembevételével – az emberi erőforrások miniszterével együttműködve készítse elő az 1. melléklet szerinti településeken a Beruházások fejlesztési koncepcióját, valamint azok helyszíneire vonatkozó javaslatát, és készítsen előterjesztést az ehhez szükséges jogszabály-módosítások érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2017. június 30.

4. a Beruházások ütemezett megvalósítása érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2018. évre biztosítson a Program keretében tervezett beruházások megvalósíthatósága érdekében

a) legalább 2970 millió forint forrást tanteremfejlesztés céljára,

b) legalább 2970 millió forint forrást tornaterem-fejlesztés céljára,

c) legalább 10 440 millió forint forrást tanuszoda-fejlesztés céljára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

5. a Program keretében tervezett Beruházások ütemezett megvalósítása érdekében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4c) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva a nemzeti fejlesztési miniszter részére felhatalmazást ad éven túli kötelezettségvállalásra a 2018. évi támogatások tekintetében legfeljebb a 4. pont szerint feltüntetett összegek erejéig;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

6. jóváhagyja, hogy a Nemzeti Sportközpontok által a 4. pont szerint biztosított előirányzatok terhére, illetve az 5. pont szerinti felhatalmazás alapján lefolytatásra kerülő beszerzések tekintetében a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

1. melléklet az 1281/2017. (VI. 2. ) Korm. határozathoz1

Sorszám

Település

Fejlesztés

1.

Mohács

„C” típusú tornaterem-fejlesztés

2.

Zalaegerszeg

„C+” típusú tornaterem-fejlesztés

3.

Arló

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

4.

Mezőkovácsháza

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

5.

Nyírmeggyes

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

6.

Pilisborosjenő

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

7.

Öcsöd

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

8.

Mezőszilas

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

9.

Csákánydoroszló

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

10.

Besenyőtelek

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

11.

Esztár

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

12.

Felsőörs

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

13.

Rum

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

14.

Tomajmonostora

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

15.

Csengele

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

16.

Hajmáskér

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

17.

Földeák

„C” típusú tornaterem-fejlesztés

18.

Maroslele

„A” típusú tornaterem-fejlesztés

19.

Nyírpazony

„C” típusú tornaterem-fejlesztés

20.

Ajak

„C” típusú tornaterem-fejlesztés

21.

Budakeszi

tanuszoda-fejlesztés

22.

Cigánd

tanuszoda-fejlesztés

23.

Csorna

tanuszoda-fejlesztés

24.

Encs

tanuszoda-fejlesztés

25.

Heves

tanuszoda-fejlesztés

26.

Kapuvár

tanuszoda-fejlesztés

27.

Kisbér

tanuszoda-fejlesztés

28.

Kisvárda

tanuszoda-fejlesztés

29.

Letenye

tanuszoda-fejlesztés

30.

Mosonmagyaróvár

tanuszoda-fejlesztés

31.

Orosháza

tanuszoda-fejlesztés

32.

Pásztó

tanuszoda-fejlesztés

33.

Pétervására

tanuszoda-fejlesztés

34.

Pilisvörösvár

tanuszoda-fejlesztés

35.

Rétság

tanuszoda-fejlesztés

36.

Sarkad

tanuszoda-fejlesztés

37.

Szécsény

tanuszoda-fejlesztés

38.

Szentlőrinc

tanuszoda-fejlesztés

39.

Tamási

tanuszoda-fejlesztés

40.

Tapolca

tanuszoda-fejlesztés

41.

Tét

tanuszoda-fejlesztés

42.

Tiszakécske

tanuszoda-fejlesztés

43.

Tiszavasvári

tanuszoda-fejlesztés

44.

Várpalota

tanuszoda-fejlesztés

45.

Vecsés

tanuszoda-fejlesztés

46.

Zirc

tanuszoda-fejlesztés

47.

Balatonfüred – Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakgimnázium

tanteremfejlesztés

48.

Budajenői Általános Iskola

tanteremfejlesztés

49.

Budapest I. kerület – Lisznyai Utcai Általános Iskola

tanteremfejlesztés

50.

Budapest II. Kerület – Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

tanteremfejlesztés

51.

Budapest XVIII. kerület – Brassó Utcai Általános Iskola

tanteremfejlesztés

52.

Budapest XVIII. kerület – Gulner Gyula Általános Iskola

tanteremfejlesztés

53.

Budapest XVIII. kerület – Kastélydombi Általános Iskola

tanteremfejlesztés

54.

Dabas – Gyóni Géza Általános Iskola

tanteremfejlesztés

55.

Felsőörs – Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Malomvölgy Általános Iskolája

tanteremfejlesztés

56.

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

tanteremfejlesztés

57.

Herceghalmi Általános Iskola

tanteremfejlesztés

58.

Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

tanteremfejlesztés

59.

Penc – Cserhátliget Általános Iskola

tanteremfejlesztés

60.

Perbál – Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola

tanteremfejlesztés

61.

Szadai Székely Bertalan Általános Iskola

tanteremfejlesztés

62.

Szárliget – Tima Endre Általános Iskola

tanteremfejlesztés

63.

Szentendre – Izbégi Általános Iskola

tanteremfejlesztés

64.

Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola

tanteremfejlesztés

65.

Telki – Pipacsvirág Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

tanteremfejlesztés

1

Az 1. melléklet az 1926/2017. (XII. 8.) Korm. határozattal megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére