PK ÍH 2017/129.
PK ÍH 2017/129.
2017.12.01.
Önmagában az ittasság és/vagy a „heves vérmérséklet” az intézkedés alá vont személy együttműködő magatartása esetén, a szökés és a támadás konkrét és közeli veszélye, az azt alátámasztó aktuális magatartási mozzanatok nélkül nem indokolja a rendőri intézkedés alá vont személlyel szemben a bilincs mint kényszerítő eszköz használatát.
Az intézkedés alá vont személlyel szemben a szükséges feltételek fennállásának a hiányában alkalmazott bilincselés sérti az érintett emberi méltóságát, a becsületét és a személyes szabadságát [Alkalmazott jogszabályok: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1) bekezdés, 2:43. §, 2:45. § (1) bekezdés, 2:51. § (1) bekezdés, 2:52. § (1) és (2) bekezdés; a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 15. § (1) bekezdés, 16. § (1) bekezdés, 48. §; a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 41. § (1) és (2) bekezdés].
Az I. és II. rendű felperesek testvérek. A II. rendű felperes tulajdonát képezi egy Mercedes típusú személygépkocsi, amelyet az I. rendű felperes használ.
A felperesek és unokatestvérük 2015. március 14-én éjszaka Debrecenben egy szórakozóhelyen tartózkodtak, ahol alkoholt is fogyasztottak. 2015. március 14-én éjjel, illetőleg 2015. március 15-én hajnalban taxival közlekedtek.
Az I. és II. rendű felperesek, valamint unokatestvérük 2015. március 15-én 12 óra 30 és 12 óra 45 perc közötti időben a személygépkocsival az I. és II. rendű felperesek édesanyjának ingatlanához indultak ebédelni. A gépjárművet az I. rendű felperes vezette, mellette a jobb első ülésen az unokatestvérük, a jobb hátsó ülésen pedig a II. rendű felperes ült. Az akkor ügyvédjelölt foglalkozású I. rendű felperesnek a következő napi tárgyalásához különböző iratokra volt szüksége, ezért ebéd előtt útba ejtették az ügyvédi irodát.
Az I. rendű felperes az autóval a rendőr-főkapitányság kapuja előtt állt meg. Az I. rendű felperes egyedül ment fel az ügyvédi irodába, ez idő alatt utasai az autóban várakoztak.
13 óra 04 perckor az alperes rendőrei szolgálati gépkocsijukkal közlekedve észlelték, hogy az I. rendű felperesi személygépkocsi szabálytalanul – az utcák metszéspontjától számított 5 méteren belül – várakozik, ennek tényére figyelmeztették a járműben tartózkodó két személyt, és felhívták őket a szabálysértést megvalósító helyzet megszüntetésére.
Az alperes rendőrei 13 óra 09 perckor ismét ezen az útvonalon közlekedtek, és megállapították, hogy az autó még mindig ugyanazon a helyen tartózkodik, ezért intézkedést kezdeményeztek a járműben tartózkodó személyekkel szemben. A rendőri intézkedés biztonságos és szakszerű befejezése érdekében megerősítő erőt és alkoholszondát kértek a helyszínre.
A légalkoholmérő készülék megérkezését követően az alperes alkalmazottja ellenőrizte a II. rendű alperes ittasságát; a szonda kifújást követően 0,57 mg/l értéket mutatott. Közölte a II. rendű felperessel, hogy légalkohol vizsgálat céljából előállítják a rendőrőrsre, illetőleg vele szemben testi kényszert és bilincset fog alkalmazni. A közlést a II. rendű felperes tudomásul vette. Az alperes rendőre a II. rendű felperes kezeit előrebilincselte.
A rendőrőrs jelentése szerint a II. rendű felperessel szemben a szökés megakadályozása érdekében került sor bilincs alkalmazására.
Miután a II. rendű felperest a rendőrségre szállították, ahol megjelent az ügyvéd foglalkozású édesanyja, aki meghatalmazás csatolását követően kérte, hogy megbízott védőként a fiát érintő légalkohol vizsgálaton jelen lehessen. Miután a II. rendű felperessel szemben alkalmazott Drager alkoholteszttel 14 óra 01 perckor végrehajtott mérés nem vezetett eredményre, ezért a II. rendű felperest további eljárás lefolytatása – vér- és vizelet minta vétele – céljából előállították az orvosi ügyeletre. A levett vér- és vizeletminta alapján az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a II. rendű felperes szervezetében a cselekmény időpontjában a véralkohol koncentráció 1,10 g/l (ezrelék) lehetett, amely érték ittas állapotot jelent. A II. rendű felperestől elvették a vezetői engedélyét, majd – még ugyanezen a napon, 2015. március 15-én – 14 óra 15 perckor panasz- és sérülésmentesen szabadon bocsátották.
Az ügyészség utóbb határozatával a II. rendű felperessel szemben, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indított nyomozást megszüntette. A helyszínen jelen lévő tanúk és a járművezetést tagadó II. rendű felperes nyilatkozatainak összevetésével nem volt bizonyítottság a cselekmény elkövetése.
Időközben az I. rendű felperes unokatestvérével egy szórakozóhely irányába indult üdítővásárlás céljából, s közben elhaladtak az útkereszteződéstől körülbelül 20 méterre parkoló rendőrségi gépjármű mellett, amelyben három rendőr tartózkodott.
Az alperes rendőrei – a jelentés szerint azért, mert irányukba szidalmazó kifejezéseket és sértő kézmozdulatokat tett – intézkedés alá vonták az I. rendű felperest. A hívásukra kiérkező rendőrök az I. rendű felperes kezein előretett helyzetben bilincset helyeztek el, majd a rendőrőrsre előállították. A jelentés szerint az alperes rendőre az I. rendű felperessel szemben a támadás és a szökés megakadályozása érdekében használat bilincs kényszerítő eszközt. Előállítása napján szabadon bocsátottál, egyidejűleg becsületsértés miatt feljelentették.
Az ügyészség határozatával az I. rendű felperessel szemben becsületsértés vétsége miatt indított nyomozást megszüntette. A határozat indokolása szerint az I. rendű felperes tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem állapítható meg, hogy az I. rendű felperes a sértettekkel szemben a rendőri mivoltukat sértő kifejezéseket használt volna.
Az I. és II. rendű felperesek annak megállapítása iránt terjesztettek elő keresetet az alperes ellen, hogy rendőrei velük szemben jogellenesen és felróhatóan alkalmaztak bilincs kényszerítő eszközt, ezzel pedig megsértették az emberi méltóságukat, a személyes szabadságukat és a becsületüket.
A jogsértés megállapítása mellett az I. rendű felperes az alperest 500 000 Ft, a II. rendű felperes pedig 300 000 Ft sérelemdíj megfizetésére is kérte kötelezni.
Az alperes mindkét felperes keresetének az elutasítását, és a felperesek jogtanácsi munkadíjából álló perköltségében történő marasztalását kérte. Érdemi ellenkérelmében előadta, hogy rendőrei jogszerűen használtak bilincset a felperesekkel szemben. Hangsúlyozta, hogy a felperesek az intézkedést megelőzően, illetve annak során nagyképű, flegma, lekezelő magatartást tanúsítottak, és bár tevőlegesen nem ellenkeztek a kényszerintézkedés alkalmazása ellen, az intézkedés során tanúsított magatartásukra és az ittasságból adódó hangulatváltozataikra tekintettel tartani lehetett attól, hogy magatartásuk megváltozhat, szökést, vagy támadást kísérelhetnek meg, ezért velük szemben – megelőző jelleggel – indokolt volt a bilincs mint kényszerítő eszköz alkalmazása.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette az I. rendű felperes emberi méltóságát, személyes szabadságát és becsületét. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendű felperesnek 500 000 Ft összegű sérelemdíjat. A II. rendű felperes keresetét elutasította.
Indokolásában a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. §-ának (1) bekezdését, 2:43. §-át, 2:45. §-ának (1) bekezdését, 2:51. §-ának (1) bekezdését, 2:52. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 48. §-át, valamint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet (a továbbiakban: Szolgálati szabályzat) 41. §-ának (1) és (2) bekezdéseit felhívva rögzítette, hogy jelen személyiségi jogi perben a bíróság kizárólag a bilincs mint kényszerítő eszköz alkalmazásának a személyiségi jogot sértő voltát vizsgálhatta.
A II. rendű felperesnek a kényszerítő eszköz alkalmazásakori ittas állapotát – a tanúvallomásokon túlmenően – az orvosi mintavétel is igazolta, ezért a törvényszék elfogadta azt az alperesi álláspontot, miszerint a II. rendű felperes megbilincselésére jogszerűen került sor. Habár a per adatai nem támasztják alá az alperesnek a felperesek „nagyképű, flegma, lekezelő magatartás” tanúsítására vonatkozó állítását, azonban a törvényszék szerint a II. rendű felperes vonatkozásában igazoltan fennálló ittasság önmagában is alapot adott a bilincs, mint kényszerítő eszköz alkalmazására, ezért a II. rendű felperes keresetét elutasította.
Az I. rendű felperes esetleges alkoholos befolyásoltságának a vizsgálatára nem került sor, ezért vele szemben alaptalan az az alperesi hivatkozás, hogy az alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó hangulatváltozás miatt megelőző jelleggel szükség volt a megbilincselésére. Az I. rendű felperes elmondta, hogy – jogi végzettségéből eredő tudása alapján – az intézkedés helyszínén szóban kifogásolta a kényszerítő eszköz alkalmazását, illetve kérte a jogszabályi alap megjelölését, amely kérdésére szakszerű választ nem kapott.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. rendű felperes vonatkozásában semmilyen olyan körülmény nem állt fenn, amelynek mérlegelése alapján az alperes rendőrei alappal juthattak arra a következtetésre, hogy az I. rendű felperesnél bilincs kényszerítő eszközt kell alkalmazni. Mindezekre tekintettel az I. rendű felperesnek a jogsértés megtörténtének a megállapítására irányuló és a sérelemdíj iránti igényét jogalapjában és összegszerűségében is megalapozottnak találta.
Az elsőfokú ítélet ellen a II. rendű felperes és az alperes terjesztettek elő fellebbezést.
A II. rendű felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének történő helyt adást, ennek keretében az emberi méltósága, a becsülete és a személyes szabadsága megsértésnek a megállapítását, és az alperes 300 000 Ft összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezését kérte. Fellebbezését azzal indokolta, hogy – amint azt a vele szemben intézkedő rendőrök is egybehangzóan állították – a rendőri intézkedésnek mindvégig alávetette magát, nem volt agresszív, a rendőri felszólításnak eleget tett. Az a tény, hogy a rendőri intézkedést megkezdő, majd a megkezdett intézkedést folytató rendőröknél nem volt szonda, s így az intézkedést nem tudták végrehajtani és emiatt a II. rendű felperest elő kellett állítani, nem értékelhető a terhére. Kényszerítő eszköz alkalmazásának megelőző jelleggel nincs helye.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapítható, hogy az intézkedés során mindvégig együttműködő magatartást tanúsított, magatartása nem érte el az intézkedés biztonságos végrehajtása veszélyeztetettségének azon fokát, amely alátámasztotta volna a kényszerítő eszköz alkalmazását.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az I. rendű felperes keresetének az elutasítását kérte. Álláspontja szerint rendőrei alappal jutottak arra a következtetésre, hogy az I. rendű felperes vonatkozásában a perbeli tényállás mellett a bilincs, mint kényszerítő eszköz alkalmazása jogszerű, szükséges és arányos volt. Az a körülmény, hogy az I. rendű felperes „heves vérmérsékletű” és ittas, vele szemben megelőző jelleggel megalapozza a bilincs mint kényszerítő eszköz alkalmazását.
Az ítélőtábla a II. rendű felperes fellebbezését a személyiségi jogi jogsértés megállapítása vonatkozásában egészében, a sérelemdíj iránti igény tekintetében részben alaposnak, az alperes fellebbezését pedig a sérelemdíj összegszerűsége körében találta részben alaposnak.
A II. rendű felperest érintően az ítélőtábla kifejtette: az igazoltan fennálló ittasság önmagában alapot adott a bilincs mint kényszerítő eszköz alkalmazására.
Az Rtv. 15. §-ának (1) bekezdése szerint a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.
Ugyanezen szakasz (2) bekezdése alapján több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár. Az Rtv. 16. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a rendőr kényszerítő eszközt csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, az arányosság elvének figyelemben tartásával alkalmazhat úgy, hogy az nem okozhat aránytalan sérelmet az intézkedés alá vontnak. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört, és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a fokozatosság elve azt jelenti, hogy az intézkedés alá vont személlyel szemben elsősorban a testi kényszer, mint enyhébb kényszerítő eszköz alkalmazása indokolt, és csak ennek eredménytelensége, vagy kizártsága esetén kerülhet sor a bilincs alkalmazására.
Az Rtv. 48. §-a szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy önkárosításának megakadályozására, támadásának megakadályozására, szökésének megakadályozására, ellenszegülésének megtörésére.
A Szolgálati Szabályzat 41. §-ának (1) bekezdése alapján bilincs alkalmazása, az Rtv. 48. §-ában meghatározott esetekben különösen azzal szemben indokolt aki erőszakos, garázda magatartást tanúsít, és ennek abbahagyására testi kényszerrel nem késztethető, aki az intézkedő rendőrt, annak segítőjét, valamint az intézkedésben közreműködőt megtámadja, akinek az elfogására bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került sor, és szökése bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg, akinek a jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülése testi kényszerrel nem törhető meg, aki önkárosító magatartást tanúsít vagy ilyen magatartás tanúsításával fenyeget, akinek fogvatartása során kísérését rendelték el, és a kísért személy veszélyessége azt indokolja, vagy akit egyedül intézkedő rendőr állít elő.
Amint a rendőrség bilincshasználatával kapcsolatban az alapvető jogok biztosának AJB-3288/2017. számú jelentése is megállapítja: mivel az alapjogok korlátozásának feltétele valamely alkotmányos cél valós veszélyeztetése, ezért az intézkedés veszélyeztetésének – az említett magatartásokon keresztül – konkrétnak és közelinek kell lennie. A jogalkotó az Rtv.-beli felhatalmazással nem egy távoli és absztrakt veszélyhelyzet esetére (például korábbi cselekményei miatt általában veszélyesnek ítélt személyekkel szemben) tette lehetővé a személyi szabadság korlátozását. A támadás vagy a szökés megakadályozására tehát akkor alkalmazható bilincs, ha a támadás vagy a szökés veszélye közeli és konkrét, azt az intézkedés alá vont aktuális magatartási mozzanatai alátámasztják. Az alapvető jogok biztosának jelentése szerint az, hogy valaki „erősen ittas”, „zavart”, „ideges”, „kiszámíthatatlan”, „labilis”, sokféle konkrét cselekvéssel járhat együtt, de önmagában még nem alapozza meg a bilincs mint kényszerítő eszköz használatát.
Miután a II. rendű felperes végig együttműködő magatartást tanúsított a rendőri intézkedés során, szökésének a konkrét és közeli veszélye nem állt fenn, és azt az aktuális magatartási mozzanatai sem támasztották alá, ezért önmagában a fentebb hivatkozott mértékű ittassága még nem indokolta, hogy az alperes rendőre nála bilincs kényszerítő eszközt használjon.
A II. rendű felperessel szemben alkalmazott bilincs kényszerítő eszköz alkalmazása tehát aránytalan és szükségtelen intézkedés volt, annak használata egyszersmind alkalmas volt a II. rendű felperes emberi méltóságának, becsületének és személyes szabadságának a megsértésére is.
Az ítélőtábla a fentiekre tekintettel a Ptk. 2:51. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megállapította, hogy az alperes a II. rendű felperessel szemben 2015. március 15-én alkalmazott bilincs kényszerítő eszköz használatával megsértette a II. rendű felperes emberi méltóságát, becsületét és a személyes szabadságát.
A Ptk. 2:52. §-ának (1) és bekezdése felhívásával az ítélőtábla hangsúlyozta: a sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése. A sérelemdíj kétségkívül szankció, azonban nem büntetőjogi, hanem restitutív (civiljogi) szankció, így az nem a jogsértő „megbüntetésére”, hanem a sértett életvitelében, személyiségének kibontakoztatásában elszenvedett hátrányoknak, a sértett társasági kapcsolatrendszerében és társadalmi presztízsében bekövetkezett töréseknek, valamint a sértett belső (lelki) egyensúlyában beállott kedvezőtlen változásoknak a kiegyenlítésére, kompenzálására szolgál.
Az alperes rendőre az Rtv. kényszerítő eszközei közötti fokozatosság elvét nem betartva járt el, szükségtelen és aránytalan kényszerítő eszközt alkalmazott a II. rendű felperessel szemben, magatartása tehát felróható volt. A II. rendű felperesnek köztudomású tényként bizonyítottnak elfogadható immateriális sérelmet az okozott, hogy vele szemben a rendőr – anélkül, hogy annak a feltételei fennálltak volna – bilincs kényszerítő eszközt alkalmazott, amely mint megszégyenítő és megalázó intézkedés a belső (lelki) egyensúlyában nyilvánvalóan kedvezőtlen változásokat idézett elő.
Miután a sérelemdíj vonatkozásában is kiindulópontul szolgálhatnak a bíróságok hasonló tényállású ügyben hozott eseti döntései, ezért az ítélőtábla összehasonlításra alkalmas voltára tekintettel felhívta a Pf.I.20.215/2012/12. számú ítéletét, amelyben a szükséges feltételek fennállása hiányában foganatosított bilincselés miatt 2012-ben 50 000 Ft nem vagyoni kártérítést és annak 2011. április 16. napjától járó késedelmi kamatait ítélte meg, illetőleg hivatkozik a Pf.I.20.286/2015/4. számú ítéletére, amelyben 2015-ben jogellenes és felróható bilincselés miatt 150 000 Ft nem vagyoni kártérítést és annak 2012. december 1. napjától járó késedelmi kamatait ítélte meg. Felhívta továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.342/2013/3. számú ítéletét, amelyben a bíróság a felperes részére a megbilincselésével, az előállításával és ennek részeként közel 6 órás zárkában való tartózkodással járó indokolatlan intézkedés miatt 300 000 Ft nem vagyoni kártérítést és annak a 2009. július 4. napjától járó kamatait ítélte meg, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.562/2013/3. számú ítéletét, amelyben egy ellenállást nem tanúsító felperes tömegből való kiemelése, sorfal mögé húzása, hasára fordítása, hátára térdepelve műanyag rögzítőbilinccsel való megbilincselése, illetőleg vele szemben gázspray és gumibot alkalmazása miatt a bíróság a felperes részére 400 000 Ft nem vagyoni kártérítést és annak 2009. július 4. napjától járó késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte a per alperesét.
A hivatkozott szempontokat mérlegelve – a felhívott eseti döntésekben megállapított nem vagyoni kártérítési összegekre is tekintettel – a II. rendű felperes részére 200 000 Ft sérelemdíj megítélését tartotta szükséges és elegendő mértékűnek az őt ért nem vagyoni sérelmek kompenzálásra.
Az alperesi fellebbezés alapján az I. rendű felperest érintően kiemelte: A vele szemben alkalmazott bilincs kényszerítő eszköz alkalmazása – az elsőfokú ítélet helyes indokai szerint – aránytalan és szükségtelen intézkedés volt, s az egyszersmind alkalmas volt az I. rendű felperes emberi méltóságának, becsületének és személyes szabadságának a megsértésére is.
A sérelemdíj megítélt összege azonban eltúlzott volt. Köztudomású tényként bizonyítottnak elfogadható immateriális sérelmet okoz, ha – függetlenül attól, hogy mi a foglalkozása – valakivel szemben a rendőr – anélkül, hogy annak a feltételei fennállnának – bilincs kényszerítő eszközt alkalmaz. Ez a megszégyenítő és megalázó intézkedés az ember belső (lelki) egyensúlyában nyilvánvalóan kedvezőtlen változásokat idéz elő. A másodfokú ítéletben is hivatkozott jogesetekre tekintettel azonban az I. rendű felperesnek megítélt sérelemdíj összegét, s így az alperes marasztalását 500 000 Ft-ról 200 000 Ft-ra leszállította, mert ez összeg szükséges és egyben elegendő mértékű az őt ért nem vagyoni sérelmek kompenzálásra.
(Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.358/2017/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás