• Tartalom

1302/2017. (VI. 7.) Korm. határozat

1302/2017. (VI. 7.) Korm. határozat

a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnél fennálló bérhelyzet kezeléséről

2018.02.02.

A Kormány

1. egyetért a kiemelkedő jelentőségű és magas művészeti színvonalat képviselő Magyar Nemzeti Táncegyüttesnél (a továbbiakban: Táncegyüttes) fennálló bérhelyzet kezelésével és az ehhez szükséges források megteremtésével;

2. támogatja a Táncegyüttes részére állandó játszóhely biztosítását;

3. az 1. pontban foglaltak végrehajtása érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások miniszterének bevonásával – gondoskodjon

a) a 2017. évben szükséges 272,8 millió forint támogatás biztosításáról a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 28. Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása alcím, 2. Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása jogcímcsoport javára;

b)1 a 2018. évtől bázisba épülő jelleggel legfeljebb 277,0 millió forint összegű forrás biztosításáról a központi költségvetésről szóló törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 28. Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása alcím javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: az a) alpont tekintetében 2017. június 20.

a b) alpont tekintetében a 2018. évi központi költségvetés végrehajtása során

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsenek előterjesztést a Kormány részére a Táncegyüttes részére állandó játszóhelyként szolgáló ingatlan biztosításáról.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2017. június 30.

1

A 3. pont b) alpontja az 1013/2018. (II. 2.) Korm. határozat 11. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére