PK ÍH 2017/132.
PK ÍH 2017/132.
2017.12.01.
I. Az általános szerződési feltételek tisztességtelensége szempontjából annak van jelentősége, hogy a támadott kikötés milyen célból született, illetve milyen hatással jár. Nem szükséges azonban, hogy a feltétel ténylegesen is kiváltsa azt a hatást, amiért egyedi megtárgyalás nélkül, előre megfogalmazták, elegendő, ha a fogyasztóval szerződő fél az adott hatás kiváltására törekedett.
II. A szerződéses feltételként kikötött, a tartozáselismerés hatásával bíró nyilatkozatot önmagában a formája, az egyedileg meg nem tárgyalt feltételként való megfogalmazása és elfogadtatása minősíti tisztességtelennek. Nem megengedett ugyanis, hogy szerződési feltétel helyettesítse az adós tényleges tartozáselismerésre irányuló nyilatkozatát [régi Ptk. 199. §, 209. § (1) bekezdés, 242. § (1) bekezdés; 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés; 93/13/EGK Irányelv].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy érvénytelen az I. rendű alperes jogelődje, valamint a felperes és a II. rendű alperes mint adósok és zálogkötelezettek között 2007. augusztus 15. napján létrejött és közokiratba foglalt kölcsönszerződés 4.10. pontjának az a kikötése, miszerint: „A kölcsön és járulékai mindenkori összegének megállapítása, illetve a kölcsön folyósításának időpontja és a szerződés alapján fennálló tartozás mindenkori összegének igazolása szempontjából a banki üzleti könyvei és nyilvántartásai az irányadóak, az azokban foglaltakat kell mértékadónak és hitelesnek tekinteni. Ennek megfelelően a szerződő felek a mindenkor fennálló kölcsön- és járuléktartozás mértékének megállapítása tekintetében alávetik magukat a hitelező nyilvántartásai és üzleti könyvei tartalmának, azt magukra nézve kötelezőnek fogadják el”.
Keresetét az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 209/A. § (2) bekezdésére, 209. § (4) bekezdésére, a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdés b) és j) pontjára, (2) bekezdés d) pontjára és a 93/13/ EGK Irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 6. cikk (1) bekezdésére alapította. Állította, hogy a kölcsönszerződés támadott kikötése a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés j) pontja alapján tisztességtelen, mert a fogyasztó hátrányára fordítja meg a bizonyítási terhet. A kikötés szerint a felperes lemondott arról a lehetőségről, hogy a felek közötti vita esetén kétségbe vonja az I. rendű alperes jogelődje által meghatározott tartozás összegét. Az I. rendű alperes jogosult a saját nyilvántartásai alapján meghatározni az általa követelt összeget, és azt közokiratba foglaltatni, amit a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 21. § (1) bekezdése alapján végrehajtási záradékkal lehet ellátni. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a felperes csak végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti per indításával tudja a végrehajtási eljárást támadni, amely perben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése és 369. § b) pontja szerint őt terheli a bizonyítási kötelezettség. Ezzel szemben a kölcsönkövetelés megfizetése iránt indított perben általában az I. rendű alperes lenne köteles követelése pontos összegének bizonyítására. A 4.10. pontba foglalt kikötéssel az I. rendű alperes jogelődje kizárta a felperest abból az egyeztetési folyamatból is, melynek célja annak megállapítása, hogy szerződésszerűen teljesíti-e kötelezettségét, így a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja szerint is tisztességtelen.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperes által sérelmezett kikötés nem fordítja meg a bizonyítási terhet. A felperes a végrehajtási eljárásban kifogásolhatja a vele szembeni követelés összegét, megtámadhatja a felmondást. Értelmezése szerint a támadott szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítása nem jelenti akadályát a végrehajtás elrendelésének.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A támadott kikötés tisztességtelenségét a Ptk. 209/A. § (1) és (2) bekezdése, valamint a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) és j) pontjai alapján nem látta megállapíthatónak. Megítélése szerint a szerződés kifogásolt rendelkezése nem alkalmas visszaélésre. Nem eredményezhet olyan, a felperes számára sérelmes, hátrányos helyzetet, hogy a fennálló követelés mértékét, a folyósítás vagy a törlesztés időpontját illetően ne mondhatna ellent a banknak. A véglegesség igényével, hatályával sem rögzül a valóságtól eltérő tartalmú paraméter a felek viszonyában, melyet jogorvoslati fórumon ne lehetne vitatni. Az adós ellen végrehajtás nem a támadott kikötés alapján indulhat, a közvetlen végrehajtás lehetősége az alapul fekvő közokirat tartalmából és formájából következik. A szerződési feltétel nyilvánvalóan és elsősorban a szerződéshez kapcsolódó banki értesítőkre utal, mert a folyósítás napjáról, a törlesztési esedékességekről és az esedékes összegekről a bank értesítőlevelekkel tájékoztatja az ügyfeleit. Ezek a dokumentumok a banki nyilvántartáson alapulnak és külön aláírás nélkül is hitelesek, valamint tartalmuknál fogva a szerződés részeivé is válnak. Az üzletszabályzat rendelkezése csak erre utal, ezt erősíti meg, és nem jár a felperes által feltételezett következménnyel.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Elsődlegesen kérte az elsőfokú ítélet kereseti kérelme szerinti megváltoztatását, másodlagosan indítványozta az ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság utasítását a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára. Fellebbezése indokaként előadta, hogy az elsőfokú bíróság a Ptk. 209/A. § (2) bekezdésének, valamint a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) és j) pontjának figyelmen kívül hagyásával hozta meg döntését. A keresete alapjául felhozott érveket és indokokat megismételve hangsúlyozta, hogy a perbeli kikötés megfordítja a bizonyítási terhet, mert egy esetleges végrehajtási eljárásban a felperesnek kell bizonyítani, hogy tartozása nem egyezik meg az I. rendű alperes által állított összeggel. A szerződési feltétel az I. rendű alperes nyilvántartását tekinti hitelesnek a felperes tartozásának meghatározásakor, ekként az I. rendű alperest feljogosítja arra, hogy kizárólag a saját nyilvántartása alapján állapítsa meg, hogy a felperes teljesítése szerződésszerű-e vagy sem.
Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme tartalma szerint az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Hangsúlyozta, hogy a követelés érvényesítése esetén a közjegyző az eredeti kölcsönszerződést tartalmazó közokiratot láthatja el végrehajtási záradékkal és nem az azzal kapcsolatos felmondó nyilatkozat kézbesítését igazoló ténytanúsítványt, amely a végrehajtási eljárásban érvényesített követelés összegét tartalmazza csak. Kiemelte, hogy jogszabályok által előírt kötelezettsége a kölcsönjogviszonyok alapján fennálló követelések pontos nyilvántartása és erről az adósok időszakos tájékoztatása. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 206. § (3) bekezdése és a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: új Hpt.) 275. § (2) bekezdése szerint a pénzügyi intézmény kimutatása elfogadottnak tekintendő, ha azt az ügyfél a kézbesítéstől számított 60 napon belül nem kifogásolja. A jelzálog-hitelszerződések felmondása esetére az új Hpt. 283. § (3) bekezdése külön rendelkezik a pénzügyi intézmény kimutatási kötelezettségéről, melyet előír a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fnyht.) 17. §-a is úgynevezett törlesztési táblázat formáját rendszeresítve. A 2014. évi XL. törvényben (a továbbiakban: DH2 törvény) előírt elszámolási kötelezettséget az általa vezetett nyilvántartás alapulvételével tudta csak teljesíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a támadott szerződési feltétel nem zárja ki a banki kimutatás vitatását, 60 napos határidőn belül lehetőség van kifogás előterjesztésére, továbbá a pénzintézetek felügyeleti szerve vagy a Pénzügyi Békéltető Testület előtt eljárás kezdeményezhető, amely eljárásban az I. rendű alperes köteles alátámasztani kimutatásának helyességét. Az előbbi törvényi határidő elmulasztása sem zárja el a fogyasztót a tartozás összegének későbbi vitatásától. A Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja azon szerződési feltétel tisztességtelenségét állapítja meg, amely kizárólagosan a fogyasztóval szerződő felet jogosítja fel a szerződésszerű teljesítés megállapítására. A támadott kikötés kizárólagosságot nem határoz meg és a szerződésszerű teljesítés megállapításáról nem rendelkezik. Állította, hogy a kölcsönszerződés 4.10. pontja nem tartalmaz olyan feltételt, ami a Vht. szerinti eljárások bizonyítási szabályait felülírná, a bizonyítási terhet a fogyasztóra terhesebben nem fordítja meg. A kölcsönszerződés alapján fennálló lejárt követelés a Vht. 23/C. § (5) bekezdése alapján a kölcsönszerződés záradékolásával válik végrehajthatóvá. A követelés összegét az eljárásnak ebben a szakaszában a végrehajtást kérő határozhatja meg. Amennyiben az adós hozzájárulására, elfogadására lenne szükség közokiraton alapuló végrehajtási záradék kiállításához, akkor a jogintézmény működésképtelenné válna. A közjegyző a kölcsönszerződést látja el végrehajtási záradékkal, nem a felmondó nyilatkozat kézbesítését igazoló ténytanúsítványt. Az adós a végrehajtási eljárásban a Vht. 41. § (1) bekezdése szerint valószínűsítheti, hogy a végrehajtandó követelés alaptalan. Ebben az eljárásban bizonyítási teher nem hárul rá, és pert csak akkor kell indítania, ha a végrehajtást kérő a követelés megszűnését vagy csökkenését nem ismeri el, végrehajtási perben pedig a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint terheli az adóst bizonyítás. Az előbbieket a kifogásolt szerződéses kikötés nem korlátozza, ekként a bizonyítási terhet nem fordítja meg, a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés j) pontja szerint nem tisztességtelen. Álláspontjának alátámasztására számos azonos tartalmú szerződési feltétel tárgyában meghozott eseti döntésre hivatkozott.
A felperes a Pf.6. sorszámú beadványában kiemelte, hogy a támadott szerződési feltétel banktitkot sért, így jogszabályba ütközés miatt tisztességtelen. Érvelése szerint a közjegyzői ténytanúsítvány olyan okirat, ami a közjegyző saját hatáskörében való eljárása eredményeként megállapított tényeket tanúsítja. Nem azonosítható azzal az okirati tartalommal, ami a hitelező nyilatkozatát foglalja magába. A ténytanúsítványhoz a közjegyzőnek be kell tekinteni az I. rendű alperes nyilvántartásába, ahol a felperesre vonatkozó adatok banktitoknak minősülnek. A banktitok alól a Hpt. 51. § (1) bekezdés c) pontja csak a lejárt követelés érvényesítése esetén ad felmentést. A szerződési kikötés azonban ilyen korlátozást nem tartalmaz, így lehetővé teszi a szerződésszerűen teljesítő adós banktitoknak minősülő adatainak megismerését. A fellebbezés szerint nem a támadott feltétel érvénytelensége körében megítélendő kérdés, hogy a végrehajtási záradék kibocsátásának feltételei más törvényes módon is elérhetők. A tisztességtelenség nem a nyilvántartás vezetésében, hanem abban áll, hogy az I. rendű alperes a nyilvántartása alapján egyoldalúan dönthet az adós szerződésszerű teljesítéséről. Ha a felek között az elszámolás vitás, az adós külön eljárásban kényszerül annak bizonyítására, hogy a bank követelésének összege nem felel meg a valóságnak. A szerződéses kikötés alapján az I. rendű alperes nem köteles elszámolni és az adóssal egyetértve megállapítani a szerződés szerinti tartozás összegét, mert erre a bank nyilvántartásai és könyvei irányadóak. A támadott kikötésben alávetette magát az I. rendű alperes által vezetett könyvekben és nyilvántartásokban foglalt adatoknak lemondva arról a lehetőségről, hogy a felek közötti vita esetén kétségbe vonhassa az I. rendű alperes által meghatározott tartozás összegét. A perbeli kikötés kizárólag a bank nyilvántartását tekinti hitelesnek, így feljogosítja az I. rendű alperest arra, hogy a saját nyilvántartása alapján határozza meg, a teljesítést szerződésszerűnek fogadja-e el, és arra is lehetőséget biztosít, hogy a bizonyítási terhet a felperes hátrányára fordítsa meg, ami miatt a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) és j) pontja szerint tisztességtelen. Hangsúlyozta, hogy a szerződési feltétel azért is tisztességtelen, mert a felperes a közjegyzői okiratban olyan tartozás fennállását ismerte el előre, ami még nem állhatott fenn és szerződésszerű teljesítés esetén nem is következhetett be. A támadott kikötésben tett nyilatkozat ezért a tartozás pontos összegének meghatározása nélkül tett, az I. rendű alperest a követelése összegének egyoldalú meghatározására feljogosító és az abban foglaltakat feltétel nélkül elfogadó nyilatkozat, amely tulajdonságai miatt alkalmas arra, hogy azt egyúttal bárki tartozáselismerő nyilatkozatnak tekinthesse.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a támadott szerződéses feltétel tartalmát helyesen rögzítette, döntésével és annak indokaival azonban az ítélőtábla nem értett egyet. A kölcsönszerződés támadott feltételének tisztességtelenségét az alábbi szempontokból kiindulva vizsgálta.
A támadott feltétel nem esik a Ptk. 209. § (5) bekezdése szerinti kivétel körébe. Az Irányelvben foglalt kivételek körének autentikus értelmezésére az EUB hivatott. Az EUB – egyebek közt – a C-280/13. számú „Barclays Bank” ítélet 30-31. és 40-41. pontjaiban, továbbá a C-92/11. számú ítélet 28. pontjában az Irányelv 1. cikk (2) pont szerinti kivételt úgy értelmezte, hogy ide csak a felek eltérő megállapodása hiányában a szerződés részévé váló, valamint eltérő megállapodás esetén annak helyébe kerülő jogszabályi rendelkezések tartoznak, azok, amelyek a Ptk. 205. § (2) bekezdése szerint a szerződés részévé válhatnak és amely kérdésekben a feleknek nem kell megállapodniuk, mert azt jogszabály rendezi. A hitelező saját nyilvántartása alapján fennálló mindenkori tartozás adós általi elfogadása azonban nem olyan szerződési tartalom, amely kógens jogszabályi rendelkezést tükrözne, vagy amelyik diszpozitív szabályként a felek eltérő megállapodásának hiányában egyébként is szerződés részévé válna. A Hpt. 206. §-a és az új Hpt. 275. § (1) és (2) bekezdése a folyamatos szerződésekre vonatkozik, a kölcsönszerződésre nem alkalmazható, így a tisztességtelenség megítélése szempontjából nincs jelentősége.
Ha a Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott tartalmú, megdönthetetlen törvényi vélelem szól amellett, hogy a szerződési feltétel a Ptk. 209. § (1) bekezdése szerinti jóhiszeműség és tisztesség követelményével ellentétes, a fogyasztóra hátrányos egyensúlytalanságot eredményező kikötésről van szó. A kölcsönszerződés 4.10. pontjában foglalt szerződési feltétel a Ptk. 209. § (1) bekezdésében meghatározott fogalomnak megfelelő egyensúlytalanságot akkor idéz elő, ha e feltétel nélkül a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés egyébként nem lenne végrehajtási záradékkal ellátható. Az uniós joggal összhangban álló értelmezés kötelezettsége miatt a Korm. rendelet értelmezése során jelentősége van az Irányelv mellékletének is, ami olyan szerződési feltételek példálózó felsorolását adja, amelyek céljuk vagy hatásuk miatt tisztességtelenek. Az Irányelv melléklet q) pontja szerint ilyen tárgyában és hatásában tisztességtelen feltétel egyebek között, amely kizárja vagy gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában, vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében, különösen arra kötelezve a fogyasztót, hogy csak jogszabályi rendelkezések által nem kötött döntőbizottsághoz fordulhat jogtalanul korlátozva a rendelkezésére álló bizonyítékokat, vagy olyan bizonyítási terhet róva a fogyasztóra, amelyet az alkalmazandó jog értelmében rendesen a másik szerződő félnek kellene viselnie. Az Irányelv melléklete szerint nem szükséges tehát az, hogy a feltétel ténylegesen is kiváltsa azt a hatást, amiért egyedi megtárgyalás nélkül előre megfogalmazták, elegendő a tisztességtelenség megállapításához az is, ha a fogyasztóval szerződő fél a hatás kiváltására törekedett. Ebből az a következtetés adódik, hogy a tisztességtelenség megítélése szempontjából annak van elsődleges jelentősége, hogy a támadott kikötés céljában és hatásában mivel jár.
A Ptk. 242. § (1) bekezdésében szabályozott típusos tartozáselismerés a kötelezettnek a jogosulthoz címzett egyoldalú nyilatkozata, amiből nem keletkezik szolgáltatási kötelezettség, de már az igény stádiumában lévő tartozás elismerésére vonatkozhat. A Ptk. 199. §-a csak az olyan egyoldalú nyilatkozatokra rendeli alkalmazni a szerződés szabályait, amelyekből jogosultság keletkezik szolgáltatás követelésére. Az ilyen tartalommal nem bíró egyoldalú nyilatkozatok nem a szerződési szabályok alapján bírálhatók el, ekként tisztességtelennek sem minősülhetnek. A típusos tartozáselismeréstől eltérő helyzetet jelent a perben támadott kikötés, ami nem a felperes által kialakított tartalmú címzett nyilatkozat, hanem az I. rendű alperes jogelődje által egyoldalúan megfogalmazott, a szerződés részét képező, egyedileg meg nem tárgyalt nyilatkozat. A nyilatkozat megtételekor a felperesnek a szerződés tartalmából is következően tartozása nincs, csak a hitelezőnek állhat fenn teljesítési kötelezettsége. A szerződési feltétel ekként nem felel meg a Ptk. 242. § (1) bekezdésében szabályozott típusos tartozáselismerésnek. Ugyanakkor e feltételnek a Ptk. 207. §-a szerinti értelmezés útján az a tartalma, hogy a felperes elismeri a szerződés alapján fennálló mindenkori tartozását olyan összegben, mint amit az I. rendű alperes jogelődje a nyilvántartása alapján állít. A felperes úgy teszi meg az előbbi nyilatkozatot, hogy a nyilvántartás megtekintésére, az adatok és az elszámolás helyességének ellenőrzésére nincs lehetősége. Az Irányelv melléklet q) pontjára tekintettel vezethető le tehát a Ptk. 242. § (1) bekezdése szerinti joghatással, de szerződési feltételként elfogadott perbeli kikötés érvénytelensége. Az ilyen kikötés szerződési feltételként való elfogadását az Irányelv és a jogszabály nem teszi lehetővé, nem megengedett, hogy szerződési feltétel helyettesítse az adós nyilatkozatát. Így a szerződéses feltételként kikötött, a tartozáselismerés hatásával bíró nyilatkozatot önmagában a formája, az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételként való megfogalmazása és elfogadtatása minősíti tisztességtelennek.
Az ítélőtábla nem osztotta az I. rendű alperesnek azt az érvelését, hogy a támadott feltétel hiányában is lehetséges a közvetlen végrehajtás elrendelése. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §-a és a Vht. 23/C. §-a határozza meg a közjegyzői okirat záradékolásával indult végrehajtás feltételeit, amelyek közül a Vht. 23/C. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek konjunktívak. A Vht. 23/C. § (1) bekezdés c) pontja a kötelezettség, azaz a végrehajtandó követelés mennyiségének (összegének) közokiratba foglalását is megkívánja, míg a (2) bekezdés szerint, ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy e feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. A követelés összegét a szerződés nem támasztja alá egyrészt azért, mert a szerződés megkötésének időpontjában az I. rendű alperes jogelődjének a felperessel szemben folyósítás hiányában még nem állt fenn követelése, másrészt pedig a követelés összege a szerződéskötéskor még nem ismert. Amennyiben felmondással válik lejárttá és esedékessé a tartozás, a felmondás napján fennálló követelés közokirati tanúsítására van szükség [Ptk. 526. § (2) bekezdés, 321. § (1) bekezdés, 319. § (2) bekezdés]. A támadott feltétel egyebekben az előbbi végrehajthatósági feltételeknek a megteremtését célozza. A közvetlen végrehajtás jogszabályi feltételeire figyelemmel nem helytálló az I. rendű alperesnek az az értelmezése, hogy a végrehajtás elrendelése iránti kérelmében a szerződés alapján belátása szerint határozhatja meg a végrehajtandó követelés összegét. A Vht. 23/C. §-ához fűzött kommentárból az a következtetés vonható le, hogy a közvetlen bírósági végrehajtás csak elismert tartozások alapján indítható, elismert tartozás nélkül tehát a közvetlen végrehajtás nem lehetséges. A záradékolás előbbi feltételeit a ténytanúsítvány csak a szerződés 4.10. pontjával együtt képes teljesíteni azáltal, hogy a felperes a ténytanúsítványban foglaltakat a mindenkori tartozására nézve már a szerződés megkötésekor elfogadja. Ezzel előre kijelenti, hogy a szerződés megszűnését és azáltal az egy összegben lejárttá tett követelést is elismeri. Önmagában tehát az a körülmény, hogy a szerződést közokiratba foglalták, nem teszi záradékolhatóvá a felmondással lejárttá tett követelést, csakis akkor, ha az a feltétel, amin a felmondás alapul, tisztességes. A 4.10. pont alapján kiállítható közokirat tartalma csak a hitelező saját nyilvántartásán alapuló nyilatkozatát foglalja magába, míg a Vht. 23/C. § (2) bekezdése a feltétel bekövetkezésének – a felmondás folytán a szerződés megszűnésének, ezáltal a követelés esedékességének – közokirati tanúsítását írja elő.
A perbeli szerződési feltétel ezenkívül a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelő tartalmú. A szerződési feltételt az Irányelv mellékletével összhangban értelmezve kijelenthető, hogy a szerződésszerű teljesítés kérdésében kizárólag az I. rendű alperes jogosult dönteni. Amennyiben a szerződési feltétel kötné a feleket, ez azt jelentené, hogy az I. rendű alperes jogelődje minden vitarendezési módtól elzárkózva és a vitától függetlenül is végrehajtást kezdeményezve kijelenthetné, hogy a felperes teljesítése – az alapul szolgáló feltételek általa történő értelmezése alapján – nem szerződésszerű, továbbá, hogy a felperes szerződésszegése alapján megnyílt a felmondási joga és a szerződés felmondással meg is szűnt. Miután mindez a hitelező saját nyilvántartásán alapul, kizárólag az I. rendű alperes jogelődje van feljogosítva ennek alapján a szerződésszerű teljesítés megítélésére.
A szerződési feltétel a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés j) pontját is megvalósítja önmagában azzal, hogy a tartozás hiányát vagy kisebb mértékét a felperes lenne köteles bizonyítani végrehajtási perben. A tisztességtelenség megítélése szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a fogyasztó a perindítástól nincs elzárva, ettől a jogától ugyanis szerződéssel nem fosztható meg. A felperes a támadott feltételtől függetlenül bármikor indíthat pert, hiszen a Pp. 130. § (1) bekezdése nem szabályoz olyan pergátló okot, ami a felek közti szerződésen alapulna. A szerződési feltétel ekként eleve nem fosztja meg a fogyasztót az igénye bíróság előtti érvényesítésétől, erre alkalmatlan, és a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt szabálya szerződéssel szintén nem írható felül. Ezekből a tényekből azonban nem vonható le megalapozott következtetés arra, hogy a perbeli szerződési feltétel nem tisztességtelen. A bizonyítási teher fogyasztóra hátrányos megfordítása szempontjából abból kell kiindulni, hogy a szerződési feltétel alapján kiállítható ténytanúsítvány nélkül közvetlen végrehajtás elrendelésére nem lenne lehetőség. Így nem annak van jelentősége, hogy a végrehajtási perben a bizonyításra vonatkozó perrendi szabályok miatt egyébként is a felperest terhelné a tartozás megszűnésének, csökkenésének vagy a szerződés érvénytelenségének bizonyítása. Az összehasonlítás alapja csak az lehet, hogy az adott feltétel hiányában a felperes az ellene indított perben alperesként védekezhetne és csak a hitelező sikeres bizonyítása esetén lenne köteles a védekezés alapját jelentő tények bizonyítására. A bizonyítási terhet önmagában az is megfordítja, hogy a szerződési feltételre figyelemmel a tartozás hiányát vagy kisebb mértékét a felperes lenne köteles bizonyítani a végrehajtási perben, amelynek során lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerül az ellene indított perben alperesként rá háruló bizonyításnál. A feltétel a felperest perindításra kényszeríti, amely perben már csak felperesi pozíciójából következően is kedvezőtlenebb helyzetbe kerül. Igényérvényesítési lehetősége önmagában azáltal korlátozott, hogy egy már megindult végrehajtás mellett kénytelen felvállalni annak kockázatát, hogy akár az érvénytelenségi, akár a végrehajtási perben hozott jogerős ítélet nem lesz hatékony.
Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta és a kölcsönszerződés 4.10. pontjának érvénytelenségét állapította meg.
(Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.234/2017/8/II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás