• Tartalom

1329/2017. (VI. 8.) Korm. határozat

1329/2017. (VI. 8.) Korm. határozat

a Modern Városok Program keretében a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fejlesztése és bővítése tárgyú beruházás támogatásának biztosításáról

2017.06.08.

A Kormány a Magyarország Kormánya és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 3. pont b) alpontjának végrehajtása érdekében

1. egyetért azzal, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak a Modern Városok Program megvalósításáról szóló 250/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján meghozott jóváhagyó döntése esetén – a Modern Városok Program keretében a fejlesztési program megvalósításához 2017. évben szükséges 765 millió forint a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoporton rendelkezésre álló előirányzat terhére kerüljön biztosításra Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: kedvezményezett) részére;

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – gondoskodjon a fejlesztési program megvalósításához a 2018. évben szükséges 235 millió forint biztosításáról a 2018. évi központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, mint a fejlesztési program szakpolitikai felelősét, hogy a támogatás nyújtásának biztosítása érdekében nyújtson be előterjesztést a Modern Városok Program Bizottsága részére;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

4. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4c) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy – a Modern Városok Program Bizottságnak erre irányuló jóváhagyó döntése esetén – a Miniszterelnökséget vezető miniszter a fejlesztési program megvalósítása érdekében a 2017–2018. költségvetési évek kiadási előirányzatai terhére legfeljebb 1000 millió forint összeg mértékéig kötelezettséget vállaljon az alábbi ütemezéssel:

a) a 2017. évre vonatkozó költségvetés terhére a kötelezettségvállalás felső korlátja: 765 millió forint,

b) a 2018. évre vonatkozó költségvetés terhére a kötelezettségvállalás felső korlátja: 235 millió forint;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a Modern Városok Program Bizottság döntését követően azonnal

5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a fejlesztési program tekintetében a beruházást finanszírozó támogatás nyújtása során gondoskodjon arról, hogy a kedvezményezett kötelezettséget vállaljon az állami beruházások központi nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 1830/2016. (XII. 23.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja szerinti adatszolgáltatás teljesítésére és 3. pont b) alpontja szerinti ellenőrzés tűrésére;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a beruházás megvalósítása ütemében

6. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, gondoskodjon arról, hogy a fejlesztési program műszaki ellenőre kizárólagos joggal a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság legyen.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére