• Tartalom

1336/2017. (VI. 9.) Korm. határozat

1336/2017. (VI. 9.) Korm. határozat

a Nemzeti Bionika Program megvalósításáról

2017.06.09.

A Kormány

1. egyetért a Nemzeti Bionika Programnak 1900,0 millió forint keretösszegben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból történő – 2017. július 1-jével kezdődő – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) által a támogatási szerződésben meghatározott futamidejű támogatásával;

2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az NKFI Hivatal elnökének bevonásával – intézkedjen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Bionikai Innovációs Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság – mint kedvezményezettek – együttműködésében megvalósuló Nemzeti Bionika Program támogatása céljából a támogatási szerződés megkötése iránt.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter, az NKFI Hivatal elnöke útján

Határidő: 2017. június 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére