• Tartalom

1388/2017. (VI. 27.) Korm. határozat

1388/2017. (VI. 27.) Korm. határozat

Magyarország Kormánya és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

2023.11.02.

A Kormány a Modern Városok Program keretében 2017. március 21. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával (a továbbiakban: Önkormányzat) a város további fejlődése és megújulása érdekében. A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati, valamint a végrehajtás Miniszterelnökséget vezető miniszter útján történő koordinációját biztosítva a következőkről határoz:

1. A Kormány Salgótarján elérhetőségének javítása és a helyi tömegközlekedés korszerűsítése érdekében

a) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon Salgótarján országos gyorsforgalmi úthálózatba való bekötésének megvalósításáról a 21. számú főút M3 autópálya – Salgótarján közötti szakaszának 2Ű2 sávossá bővítésével;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2018. december 31.

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Salgótarjánt elkerülő, az országhatárral is összeköttetést biztosító négysávos útszakasz kiviteli terveinek elkészítése érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2019. december 31.

c)1

d)2

e)3

2. A Kormány a város és térsége gazdasági fejlődésének elősegítése érdekében

a)4

b)5

c) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az Önkormányzat bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket a városban található barnamezős területek felszámolására és részben ipari parki hasznosítására, valamint az ezeken felül szükséges, további új ipari parki területek kialakítására;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2018. december 31.

d)6

3.7

4. A Kormány támogatja Salgótarján városának egészségügyi és sportfejlesztéseit, ennek keretében

a) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Szent Lázár Megyei Kórház fejlesztése érdekében, ennek keretében gondoskodjon a városban egy új onkológiai központ létrehozásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. augusztus 31.

b)8

c)9

d)10

e)11

5.12

6. A Kormány támogatja Salgótarján kulturális, lelki és egyházi életének a fellendítését, ennek érdekében

a) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a Főplébánia templom és környezetének megújításához szükséges intézkedések megtételéről;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a fejlesztés megvalósítására 2019. augusztus 31.

b) felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az érintett egyházak, felekezetek bevonását is biztosító munkacsoport keretében vizsgálják meg a város egyházi életének, illetve intézményeinek további fejlesztési lehetőségeit, valamint a vizsgálat alapján tegyenek javaslatot a Kormány számára;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a munkacsoport megalakítására azonnal

a javaslattételre 2017. december 31.

c)13

7.14

1. melléklet az 1388/2017. (VI. 27.) Korm. határozathoz


7K10045_0

XI. Miniszterelnökség

XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017

Forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

358951

 

 

 

78

 

 

 

 

 

Modern Városok Program

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 000 000 000

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33

 

 

 

 

 

Hazai fejlesztési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

302735

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Hazai fejlesztési programok célelőirányzat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 000 000

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

358951

 

 

 

78

 

 

 

 

 

Modern Városok Program

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 000 000 000

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33

 

 

 

 

 

Hazai fejlesztési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

302735

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Hazai fejlesztési programok célelőirányzat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 000 000

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

1 000 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 000 000

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

Az 1. pont c) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

2

Az 1. pont d) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

3

Az 1. pont e) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

4

A 2. pont a) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

5

A 2. pont b) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

6

A 2. pont d) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

8

A 4. pont b) pontot az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) pontja visszavonta.

9

A 4. pont c) pontot az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) pontja visszavonta.

10

A 4. pont d) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

11

A 4. pont e) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

13

A 6. pont c) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 13. pont c) alpontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére