PK ÍH 2017/140.
PK ÍH 2017/140.
2017.12.01.
I. Ha a grafikai tervezési folyamat megkezdődött, de már a kezdeti stádiumban megakadt, a tervezőt az elkészített vázlat vonatkozásában – eltérő kikötés hiányában – mérsékelt összegű díjazás sem illeti meg.
II. Szerzői jogsértés esetén a bíróság a gazdagodás visszatérítéseként a jogsértőt a megfizetni elmulasztott felhasználási díj teljesítésére kötelezi [1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 42. §, 43. §, 49. §, 94. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. rendű alperes azzal a magatartásával, hogy a Cs. Zenekar perbeli lemezének borítóján, annak belső részén és a CD korongon a P. P. által tervezett grafikát 2000 db példányon túlmenően terjesztette, megsértette a felperesnek a mű többszörözéséhez, terjesztéséhez fűződő szerzői jogát. Megállapította továbbá, hogy az I. rendű alperes azáltal, hogy a P. P. fenti grafikáját tartalmazó plakátot sokszorozta és 500 példány felett terjesztette, megsértette a felperesnek a mű sokszorosításához, terjesztéséhez fűződő szerzői jogát. Eltiltotta az I. rendű alperest attól, hogy a fenti grafikát CD borítón, CD korongon, plakáton, ismertetőfüzeten újra nyomtassa vagy ilyet újonnan forgalomba hozzon. Az elsőfokú bíróság a keresetet ezt meghaladóan elutasította.
Az ítélet tényállásában ismertette, hogy a felperesi Kft. ügyvezetője P. P. grafikus, míg a II. rendű alperes a Cs. Zenekar vezetője, az I. rendű alperes pedig lemezkiadó, ő a kiadója a Cs. Zenekar perbeli lemezének. A Cs. Zenekar megbízásából eljárt K. T. szóban megállapodott a felperes képviseletében eljárt P. P.-vel abban, hogy P. P. elkészíti a perbeli CD lemezborítójának grafikáját, továbbá a grafika alapján készült plakátot 500 példányban. A lemez kiadását ekkor 1000-2000 példányban tervezték. K. T. és P. P. megállapodása nem tartalmazta, hogy P. P. 1000 db-ig adna engedélyt a grafika felhasználására, azonban abban sem állapodtak meg kifejezetten, hogy korlátlan mennyiségű lemezen használhatják fel P. P. grafikáját, a lemez darabszámát illetően semmilyen megállapodás nem született. A felek megállapodása azonban kiterjedt arra, hogy a CD borító elkészítéséért 150 000 forint + áfa összeget fizet a zenekar, és arra is, hogy P. P. intézi a grafika felhasználásával készült plakát sokszorosítását 500 példányban. A perbeli lemezt az I. rendű alperes adta ki a lemez borítójaként P. P. grafikáját használva fel a belső és külső borítón, valamint a CD korongon. A lemez nagy sikert ért el, többször újra kiadták, 2011. év végéig összesen 19 200 példányban. A lemezről plakát, ismertetőfüzet is készült P. P. grafikájának felhasználásával. A megállapodás szerint P. P. 500 plakát kinyomtatását intézte, amelyeket megküldött a zenekarnak. A felperes számlát bocsátott ki, amely szerint a Cs. Zenekar grafikai tervének díja 150 000 forint + áfa, a plakát nyomdai kivitelezése 500 példányban 85 400 forint + áfa volt. P. P. 2007. november 25. napján kizárólagos felhasználási szerződést kötött a grafika vonatkozásában a felperessel.
A felperes 2010. október 20-án előterjesztett keresete tárgyában a Fővárosi Törvényszék P./2010/31. számon ítéletet hozott, amelyben az alpereseket egyetemlegesen kötelezte 4 724 000 forint tőke és annak egyes részösszegeitől az ítéletben megjelölt időponttól számított kamatának a megfizetésére. A Fővárosi Ítélőtábla a 8.Pf./2013/4. számú végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, mert azt az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok lényeges megsértésével hozta meg, valamint a döntést a másodfokú bíróság megalapozatlannak találta.
A felperes a megismételt eljárásban keresetét többször módosította, amelyet az elsőfokú bíróság akként ismertetett, hogy abban a felperes annak megállapítását kérte, hogy az alperesek megsértették a sokszorosításhoz, terjesztéshez fűződő szerzői jogát azzal, hogy a perbeli CD-t, annak borítójának külső-belső oldalán, valamint korongján P. P. grafikájával jelenítették meg, a grafikát online hozzáférhetővé tették, valamint a grafikát tartalmazó plakátot készítettek és sokszorosítottak. Kérte továbbá eltiltani az alpereseket a jogsértéstől, azaz attól, hogy további CD-t adjanak ki vagy készítsenek el a perbeli grafikával, további ismertetőfüzetet vagy plakátot nyomtassanak ki, terjesszenek, hozzanak újonnan forgalomba. Kérte továbbá az I. és II. rendű alpereseket egyetemlegesen kötelezni elsődlegesen 3 640 000 forint + áfa, másodlagosan 1 679 687 forint + áfa, harmadlagosan 1 025 000 forint + áfa, míg negyedlegesen 839 844 forint + áfa szerzői jogdíj megfizetésére.
Keresetét azzal indokolta, hogy a II. rendű alperes megbízásából eljárt K. T. olyan megállapodást kötött, amely szerint a Cs. Zenekar 1000 példány CD-t fog kiadni, a felhasználási engedély ezen 1000 példány CD borítón történő felhasználásra vonatkozott. A megjelölt példányszám feletti felhasználásra az alperesek nem voltak jogosultak, így magatartásuk szerzői jogot sért.
Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy K. T. korlátlan felhasználásban állapodott meg a felperessel, illetve az a körülmény, hogy nem állapodtak meg a felhasználás korlátjában, korlátlan felhasználást eredményez. Vitatta, hogy interneten ő tette volna nyilvánosan hozzáférhetővé a felperesi grafikát. Elismerte azonban, hogy a CD-t ő adja ki, a füzetet, a plakátot ő többszörözte és terjesztette.
A II. rendű alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állítása szerint annak ténye, hogy a felek konkrétan nem állapodtak meg a korlátlan felhasználásban, az iparági gyakorlat szerint korlátlan felhasználási jogot eredményez. A felperes által készített grafika ún. kísérőmű és mint ilyen osztja a fő mű, azaz a CD lemez sorsát. Vitatta, hogy CD-t kiadott, plakátot sokszorosított vagy terjesztett, és grafikát online hozzáférhetővé tett volna.
Az elsőfokú bíróság a keresetet részben alaposnak találta. Határozatát a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 42. §-ának (1)–(3) bekezdésére, 43. §-ának (1)–(5) bekezdéseire, 45. §-ának (1)–(3) bekezdéseire, 94. §-ának (1) bekezdés a)-f) pontjaira, 98. §-ának (1) bekezdésére, valamint a Ptk. 237. §-ának (1) és (2) bekezdésére alapította. A felperes keresetét a 2015. szeptember 21. napján előterjesztett beadványban foglaltak szerint bírálta el, a megállapítás vonatkozásában a 2015. június 18-ai jegyzőkönyvben előterjesztett kérelemre visszautalva. Hangsúlyozta, hogy ez az összegzés nem tartalmazza a korábban érvényesített „Sz.” CD-vel kapcsolatos borítóterv díját, ezért az elsőfokú bíróság a beadványt – annak tartalma szerint – keresetleszállításnak értékelte és ez utóbbi igény elbírálását mellőzte. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a „Sz.” borító tervének díjára vonatkozó igény érvényes szerződés, illetve díjmegállapodás hiányában alaptalan.
A perbeli lemez vonatkozásában az I. rendű alperes elismerte, hogy a lemez kiadója a kiadáshoz a CD belső- és külső borítóján, valamint a korongon a felperesi grafikát felhasználta, és készített egy, a felperes grafikáját felhasználó kiadványt, valamint plakátot sokszorosított. Vitatta azonban, hogy a grafikát online hozzáférhetővé tette volna. A felperes azt állította, hogy a www.f.hu domain bejegyzett jogosultja nem az I. rendű alperes, hanem egy, a F. cégcsoporthoz kapcsolódó jogi személy, azonban az impresszum szerint a weboldalt az I. rendű alperes működteti. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy az impresszum értelmében az I. rendű alperes az oldal szerkesztője, önmagában még nem alkalmas annak bizonyítására, hogy ő tette online hozzáférhetővé a grafikát. Ez csak akkor lett volna megállapítható, ha bizonyítást nyert volna, hogy a szerkesztői tevékenység erre az adatra is kiterjedt, a felperes azonban ezt a körülményt nem bizonyította.
A II. rendű alperes vitatta, hogy a lemezt ő adta ki, valamint hogy ő lenne a grafikát online hozzáférhetővé tévő www.cs.hu domain jogosultja. A felperes nem bizonyította, hogy a II. rendű alperes adta ki a lemezt, míg annak ténye bizonyítást nyert, hogy a domain jogosultja a R. Bt., tehát nem a II. rendű alperes tette online hozzáférhetővé a grafikát. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet alaptalannak találta, ezért azt elutasította.
A mű felhasználási módjai megállapítását követően a felhasználás jogszerűségét vizsgálta. Ennek során azt állapította meg, hogy a felperes és a II. rendű alperes megbízásából eljárt K. T. szóbeli felhasználási szerződést kötöttek a CD borító vonatkozásában, amelyben 150 000 forintos, egyösszegű díjazásban állapodtak meg. A grafika felhasználásának mértékére – a lemezek példányszámára – vonatkozó megállapodás azonban nem volt a felek között. Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes a számlázási gyakorlatában a korlátlan felhasználási jog biztosítását a számlán fel szokta tüntetni, míg a darabszámban meghatározható felhasználás esetén a darabszámot tünteti fel. A felperes azonban a perbeli esetben sem darabszámot, sem a korlátlan felhasználási jogosultságot nem tüntette fel az ügylet alapján kiállított számlájában, így közvetetten ez is azt bizonyítja, hogy a felek nem állapodtak meg a felhasználás mértékében. Az Szjt. 43. §-ának (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik a felhasználási engedély, ha a szerződés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat vagy megengedett mértéket, amelyre az engedély vonatkozik. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ez a mérték a lemez első kiadásának példányszáma, mivel lemezkiadás nélkül nem kerül felhasználásra a lemezborító. Az újabb lemezkiadáshoz pedig nem feltétlenül szükséges a korábbi lemezborító felhasználása, az más borítóval is kiadható. Utalt arra, hogy az I. rendű alperes a perbeli lemezt első ízben 2000 példányban adta ki, így a szerződés céljához elengedhetetlenül szükséges mérték 2000 darab lemez borítóján, illetve korongján elhelyezett grafika terjesztése.
Mivel a felek a szerződésüket szóban kötötték, ezért az az Szjt. 45. §-ának (1) bekezdése alapján érvénytelen. A felhasználás azonban visszavonhatatlanul megtörtént, a lemez a perbeli grafikát tartalmazó borítóval forgalomba került, ezért az eredeti állapot nem állítható helyre. Az egyebekben a felek kifejezett akaratával is ellentétben állna, mivel a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy nem a felhasználás tényét, hanem annak mértékét tartja jogellenesnek. Az elsőfokú bíróság ezért a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésére utalással a szóbeli felhasználási szerződést hatályossá nyilvánította azzal a tartalommal, hogy a II. rendű alperes 150 000 forint + áfa díj megfizetése ellenében 2000 lemez kiadására jogosult a felperesi grafikát tartalmazó külső és belső borítóval és koronggal. A II. rendű alperes tehát legfeljebb ilyen mértékű felhasználási engedélyt ruházhatott át az I. rendű alperesre, akinek ezt a mértéket meghaladó felhasználása a felperesnek a mű terjesztéséhez, sokszorosításához fűződő szerzői jogát sérti. Az elsőfokú bíróság erre tekintettel ebben a körben megállapította a jogsértést.
A plakát vonatkozásában utalt arra, hogy annak sokszorosítását és felhasználását az I. rendű alperes beismerte. A plakátot azonban maga a szerző szerkesztette és bocsátotta nyilvánvalóan felhasználás céljából 500 példányban az alperesek rendelkezésére, ezért a plakát 500 példány erejéig történő felhasználása nem jogsértő. Az I. rendű alperes nem szerzett felhasználási engedélyt további plakátok sokszorosítására, azok terjesztésére, ezért ez a magatartása sérti a felperes szerzői jogát. Minderre tekintettel az elsőfokú bíróság a jogsértést ebben a körben is megállapította.
Rögzítette, hogy az I. rendű alperes a perbeli grafikát tartalmazó 20 oldalas ismertetőfüzetet készített, amelyet ismeretlen példányszámban sokszorosított. Ehhez felhasználási engedéllyel nem rendelkezett, a felperesnek azonban ezzel kapcsolatos megállapítási keresete nem volt, mindössze a jogellenes felhasználás objektív szankciója alkalmazását kérte. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a felhasználás jogellenességét nem az Szjt. 94. § (1) bekezdés a) pontja alapján önállóan, hanem az objektív szankció alkalmazhatóságának jogalapjaként megállapította a felperes kérelmére, továbbá az Szjt. 94. § (1) bekezdés b) pontja alapján az I. rendű alperest eltiltotta attól, hogy a perbeli grafikát CD borítón, CD korongon, plakáton, ismertetőfüzeten újranyomtassa vagy ilyet újonnan forgalomba hozzon.
A kereset összegszerűsége az elsőfokú bíróság álláspontja szerint bizonyítatlan maradt, mert annak megállapítása szakkérdés, a felperes azonban felhívás ellenére nem kérte szakértő kirendelését. Nem találta alkalmazhatónak a HUNGART díjszabását sem, mert annak a felek nem kívánták magukat alávetni a rendelkezésre álló adatok szerint. Emellett az Szjt. 94. §-a jogdíjat nem tartalmaz a jogsértő felhasználás szankciójaként, a felperes pedig keresetében nem követelte a gazdagodás megtérítését.
A határozattal szemben a felperes élt fellebbezéssel, amelyben az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és a kereset szerinti döntés meghozatalát kérte.
A „Sz.” borítóterv tekintetében kifejtette, hogy keresetleszállításra vonatkozó nyilatkozatot nem tett, a 2015. június 8-ai beadványában kifejezett kereseti kérelem, valamint annak részletes indokolása szerepelt a „Sz.” borító tekintetében, a 2015. szeptember 18-ai felperesi beadvány pedig, amit az elsőfokú bíróság keresetleszállításnak értékelt, kizárólag a perben vizsgált CD-hez kapcsolódó grafikai művel volt kapcsolatos.
A perbeli CD vonatkozásában ugyanakkor az elsőfokú ítélet tévesen állapította meg, hogy az I. rendű alperes nem valósított meg lehívásra hozzáférhetővé tételt. A webbolt.f.hu oldalon fellelhető webáruházban a nyilvánosság számára mind a mai napig elérhető a grafika felhasználásával készült CD borító. Az impresszumban szereplő adatok alapján a weboldalt az I. rendű alperes működteti, így megvalósította a felperes nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételhez fűződő szerzői jogának sérelmét. Az elsőfokú ítélet tévesen állapította meg azt is, hogy a II. rendű alperes nem valósított meg felhasználási cselekményt, a II. rendű alpereshez fűződő cs.hu weboldalon ugyanis a nyilvánosság mind a mai napig hozzáfér a felperes által készített grafikai műhöz. A grafikát megjelenítő képet a weboldalon nyilvánvalóan a zenekart képviselő II. rendű alperes hozzájárulásával helyezték el. Az elsőfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy 2000 példány felett a felhasználás jogellenes volt, azonban helyesebb lett volna azon következtetés, hogy már 1000 példány felett jogellenes a felhasználás. K. T. ugyanis úgy tájékoztatta P. P.-t, hogy a CD 1000 példányban fog megjelenni, ehhez képest az mégis 2000 példányban jelent meg. A rendelkezésre álló bizonyítékokból nem vonható le az a következtetés, hogy korlátlan felhasználási szerződés köttetett. Az elsőfokú bíróság a szerzői jogi szabályokat, valamint a jogirodalmat félreértelmezve a jogcímhez kötöttség szabályát indokolatlanul szigorúan alkalmazva jutott arra a téves következtetésre, hogy a felperesi jogdíjigénynek nincs alapja. A joggyakorlat értelmében a jogellenes felhasználáskor járó szerzői jogdíj gazdagodás visszatérítése címén követelhető, amelynek minimuma a szerzőnek járó elmaradt jogdíj. A jogdíj és a gazdagodás visszatérítése ebben az értelemben egymásnak megfeleltethető fogalmak, az elsőfokú bíróság ezért a jogcímhez kötöttség elvét tévesen és iratellenesen alkalmazta. Nem adta indokát továbbá annak, hogy az összegszerűség kérdése miért szakkérdés. A felperes többféle, alapos és megindokolt számítást csatolt, melyek figyelmen kívül hagyását érdemben nem indokolta meg az elsőfokú ítélet a HUNGART díjszabás kivételével, azonban ez utóbbi figyelmen kívül hagyásának sem adta érdemi indokát.
Az I. és II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
Fellebbezéssel nem volt támadott az elsőfokú ítéletnek az I. rendű alperes szerzői jogsértését megállapító, valamint az I. rendű alperest a grafikát CD borítón, CD korongon és ismertetőfüzeten 2000 példányt, plakáton 500 példányt meghaladó újranyomtatástól, illetve újonnan forgalomba hozataltól eltiltó elsőfokú ítéleti rendelkezés, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése alapján nem érintette.
A fellebbezés az alábbiak szerint kis részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges mértékben lefolytatta, a tényállást nagyobb részt helyesen állapította meg, ítéleti döntését és annak jogi indokait azonban a Fővárosi Ítélőtábla csak részben osztotta.
Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a 2015. szeptember 21. napján előterjesztett felperesi beadvány nem tartalmazza a korábban érvényesített „Sz.” CD-vel kapcsolatos borítóterv díját, ezért alaptalanul értékelte a beadványt keresetleszállításnak. Ugyanakkor a „Sz.” borító tervének díjára vonatkozó igény tekintetében az elsőfokú bíróság elutasító döntését lényegében megindokolta, amikor kifejtette, hogy érvényes szerződés, illetve díjmegállapodás hiányában a kereset vonatkozó része alaptalan, és az ítélet rendelkező része tartalmaz elutasítást is. Minderre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla nem látott okot az ítélet hatályon kívül helyezésére, mert azt elbíráltnak tekintette, és az elutasító döntéssel is egyetértett, azonban nem az elsőfokú ítélet indokai alapján.
A másodfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a „Sz.” borító tervének tervezési folyamata csak megkezdődött, amely a kezdeti stádiumban – a zenekar más irányú elképzelései következtében – megakadt, a grafika tervének átdolgozására már nem vitásan nem került sor. Az Szjt. 49. §-ának (4) bekezdése tehát – amely a jövőben megalkotandó műre vonatkozó szerződés alapján átadott mű kijavításra visszaadása esetén rendelkezik akként, hogy ha az a kijavítás után sem alkalmas a felhasználásra, a szerzőt mérsékelt díjazás illeti meg – nem alkalmazható. Mindezek alapján a tervezőt az elkészített vázlat vonatkozásában még mérsékelt összegű díjazás sem illette meg, a felperes keresete ezért e tekintetben alaptalan volt.
A perben ténylegesen vizsgált lemez vonatkozásában jogsértőnek állított internetes hozzáférés biztosítása kapcsán előterjesztett kereset tekintetében a másodfokú bíróság a fellebbezéssel szemben az elsőfokú ítélet indokait osztotta. A www.f.hu domain bejegyzett jogosultja nem vitásan nem az I. rendű alperes, hanem egy, a F. cégcsoporthoz kapcsolódó jogi személy. Annak ténye pedig, hogy az impresszum szerint az I. rendű alperes az oldal szerkesztője, önmagában még nem alkalmas annak bizonyítására, hogy ő tette a grafikát hozzáférhetővé. A www.cs.hu domain tekintetében pedig bizonyítást nyert, hogy a domain jogosultja nem a II. rendű alperes, hanem a R. Bt., míg a II. rendű alperes tagadásával szemben a felperes a II. rendű alperesnek a közzétételben játszott szerepére vonatkozó állítását kétséget kizáróan bizonyítani nem tudta.
Az elsőfokú ítélet azon álláspontja, amely szerint a II. rendű alperes 150 000 forint + áfa díj megfizetése ellenében 2000 lemez kiadására volt jogosult a felperesi grafikát tartalmazó külső és belső borítóval és koronggal, a II. rendű alperes tehát legfeljebb ilyen mértékű felhasználási engedélyt ruházhatott át az I. rendű alperesre, akinek ezt a mértéket meghaladó felhasználása a felperesnek a mű terjesztéséhez, sokszorosításához fűződő szerzői jogát sértette, fellebbezéssel nem volt támadott, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla nem érinthette. A felperes fellebbezésének elbírálása során e ténymegállapításból kiindulva kellett a további következtetéseit levonnia.
A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a 2015. április 21-ei beadványában kifejtette, miszerint a gazdagodás visszatérítése keretében van lehetőség a jogdíj megtérítésére, míg a 2015. október 20-ai tárgyaláson kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy gazdagodás visszatérítéseként kéri a keresetben megjelölt összegű jogdíj megfizetésére az alpereseket kötelezni tekintettel a kialakult jogalkalmazó gyakorlatra, amely szerint a gazdagodás legalsó mértéke a megfizetni elmulasztott felhasználási díj. Mindezek alapján a felperesi igényt érdemben el kellett volna bírálnia az elsőfokú bíróságnak és nem elutasítania azt arra alapítottan, hogy az Szjt. 94. §-a jogdíjat nem tartalmaz a jogsértő felhasználás szankciójaként, a felperes pedig keresetében nem követelte a gazdagodás megtérítését.
Nem volt osztható az elsőfokú bíróság álláspontja abban sem, hogy a kereset összegszerűsége bizonyítatlan maradt, mert annak megállapítása szakkérdés, a felperes azonban felhívás ellenére nem kérte szakértő kirendelését. A jogerősen megállapított jogsértéssel arányban álló felhasználási díj mértékének meghatározásához a perben elegendő adat állt rendelkezésre, az alperesek a becsatolt lemezkiadói nyilatkozatokkal bizonyították, hogy a zenekar által megfizetett egyösszegű átalányjogdíj az iparági gyakorlatnak megfelelt.
Az elsőfokú ítélet jogsértést megállapító része és annak indokai fellebbezés hiányában jogerőre emelkedtek, ezért tényként kellett a másodfokú bíróságnak kezelnie, hogy a megfizetett 150 000 forint + áfa összegű díj ellenében az I. rendű alperes 2000 példányszámig történő felhasználásra szerzett engedélyt, a nem vitatott peradatok szerint azonban a CD 2011. év végéig ténylegesen 19 200 példányban került kiadásra. Az arányos díj megállapításakor az ítélőtábla figyelemmel volt arra, hogy a felek nem átmeneti, hanem végleges borítónak szánták a felperesi grafikát, emellett az igazolt lemezkiadói gyakorlatnak is az egyösszegű, a jogdíjat is magában foglaló tervezési díj felel meg. Ebből az következik, hogy a felperes által már realizált jogdíj magában foglalta mind a tervezés, mind pedig a felhasználás ellenértékét, a további példányszámmal összefüggő felhasználás ellenértékének megállapítása során ezért a tervezés díja már figyelmen kívül hagyható. A másodfokú bíróság mindezek mérlegelésével a megállapított jogsértéssel és az igazolt felhasználással a CD borítón, CD korongon és ismertetőfüzeten további 150 000 forint összegű szerzői jogdíjat látott arányban állónak, amely egyebekben a HUNGART díjszámítási elvei alapján is arányosnak tekinthető. Hangsúlyozza azonban, hogy a plakát tényleges, az 500 példányszámot meghaladó felhasználása mértékére a perben adat nem állt rendelkezésre, ezért a másodfokú bíróság e tekintetben többlethasználati díjat megállapítani nem tudott.
A Fővárosi Ítélőtábla a kifejtettek következtében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve annak fellebbezett rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az I. rendű alperest 150 000 forint és ezen összegnek 2010. január 1. napjától a mai napig, azaz a másodfokú ítélet meghozatalának napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.016/2016/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás