• Tartalom
Oldalmenü

A 2017. évi CLIII. törvény indokolása

az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról

2018.01.01.
Részletes indokolás
1. §
A javaslat a törvény hatályára vonatkozó szabályok között rögzíti, hogy e törvényt kell alkalmazni az állami adó- és vámhatóság, valamint az önkormányzati adóhatóság által megállapított és nyilvántartott fizetési kötelezettségek végrehajtása továbbá az azok kapcsán lefolytatandó fizetési kedvezményi eljárás során. A vonatkozó szabályokat korábban az adózás rendjéről szóló törvény tartalmazta. A koncepció megváltozása miatt az új adózás rendjéről szóló törvény már nem tartalmazza a végrehajtásra vonatkozó szabályokat, melyek e törvényben kerülnek elhelyezésre. Emellett – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a törvény hatálya alá tartozik mindazon döntések végrehajtása, illetve a végrehajtás során benyújtott fizetési kedvezményi kérelmek elbírálása, amelyek kapcsán a végrehajtás foganatosítása az általános közigazgatási rendtartás alapján az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik. Ezen túlmenően – a fogalom meghatározása mellett – a javaslat előírja a törvény alkalmazását az adók módjára behajtandó köztartozások behajtására irányuló eljárásokban is.
2. §
A javaslat lefekteti kapcsolatát az adóigazgatási rendtartásról szóló és az adózás rendjéről szóló törvényekkel.
3–4. §
A javaslat meghatározza a törvény hatálya alá tartozó végrehajtási eljárásokra vonatkozó szabályok kapcsán a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) alkalmazási körét. Az adóhatóságokra vonatkozó végrehajtási szabályok a bírósági végrehajtás szabályaira épülnek. Amennyiben a törvény nem tartalmaz eltérő rendelkezést, a Vht. rendelkezéseit ezen eljárások során is alkalmazni kell. A Vht. egésze szolgál a törvény háttérjogszabályául. A törvény csak annyiban állapít meg az általánostól eltérő részletszabályokat, amennyiben ez – tekintettel a bírósági és közigazgatási végrehajtás sajátosságaira, az ezek szervezetrendszeréből fakadó, esetenként markáns eltérésekre – valóban indokolt.
A javaslat rögzíti, hogy – ha a törvény kivételt nem tesz – a Vht. alapján bírósági döntést igénylő kérdések tekintetében a törvény hatálya alá tartozó eljárások során a végrehajtást foganatosító adóhatóság jár el.
5–6. §
A végrehajtási cselekmények sorrendjének meghatározása, ezzel kapcsolatban az adós rendelkezési jogának a tartozások kiegyenlítéséhez fűződő közérdekre tekintettel történő korlátozása alapvető fontosságú kérdés ezen eljárásokban.
A javaslat rögzíti, hogy a végrehajtás célja szem előtt tartásával az adós rendelkezési joga csak a szükséges legkisebb mértékben korlátozható, a rendelkezésre álló végrehajtási cselekmények közül ezért azt kell foganatosítani, amelyikkel e cél a leghatékonyabban érhető el. E korlátozás szem előtt tartásával a végrehajtást foganatosító adóhatóság lényegében szabadon állapíthatja meg az adott esetben leghatékonyabb végrehajtási cselekményt, illetve dönthet egyidejűleg több cselekmény foganatosításáról is, amennyiben például a megelőző cselekményektől nem várható a behajtani kívánt tartozás teljes megtérülése. Egy konkrét, garanciális jellegű korlátozást is tartalmaz a javaslat, a Vht.-hez hasonlóan, nevezetesen: a lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve, vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki. E korlátozás annak érdekében kerül szabályozásra, hogy az adós tulajdonát képező ingatlan csak akkor kerüljön értékesítésre, ha más lehetőség nincs az adott ügyben a követelés észszerű időn belül történő behajtására, védve ezáltal az ingatlantulajdonhoz fűződő jogot.
7. §
E § tartalmazza az értelmező rendelkezéseket.
8. §
A javaslat rögzíti a végrehajtási eljárás során felvett jegyzőkönyvek főbb fajtáit, és meghatározza a jegyzőkönyv tartalmi kellékeit. Ezek közül kiemelendő az, hogy – ellentétben a Vht.-vel – a pénzkövetelés behajtására irányuló eljárás esetén nem kötelező tartalmi elem a végrehajtható okiratok megnevezése, hiszen ezek az adós számára már egyébként ismertek, emellett a végrehajtható okiratok esetenként igen nagy számára is tekintettel a jegyzőkönyvek terjedelmét is feleslegesen növelnék.
9. §
A javaslat meghatározza a jegyzőkönyv kijavításának szabályait akként, hogy az adóhatóságnak nem tartozik mérlegelési jogkörébe a jegyzőkönyv kijavítása, hanem annak kérelemre vagy hivatalbóli észlelése esetén azt kötelező kijavítania. A javaslat szerint a számítási hiba és az elírás csak akkor javítható ki, ha az nem hat ki az ügy érdemére. A jegyzőkönyv kiegészítésére abban az estben kerülhet sor, ha a jegyzőkönyvből kötelező tartalmi elem hiányzik.
10. §
A javaslat szabályozza az ügygondnok kirendelésének eseteit, amelyre akkor van szükség, ha az adósnak van lefoglalható vagyontárgya, de az adós holléte ismeretlen, és nem rendelkezik képviselővel sem. Ilyen esetben az ügygondnok kirendelését követően a vagyontárgyak lefoglalására és értékesítésére is sor kerülhet.
11. §
A javaslat a végrehajtási eljárást olyan többletfeladatnak tekinti, amit az adósok mulasztásukkal idéznek elő, ezért kimondja, hogy a végrehajtással kapcsolatban felmerült költségek (készkiadás és költségátalány) az adóst terhelik. Tekintettel arra, hogy a felmerült költségekre vonatkozó szabályozás – a költségfajták megnevezése és a fizetésre kötelezés módja kivételével – nem igényel törvényi szintet, a vonatkozó részletes szabályozás miniszteri rendeletben kerül elhelyezésre.
A javaslat tartalmazza a költségminimum meghatározását és annak összegét. A költségátalányhoz hasonlóan a költségminimum felszámítása is külön végzés nélkül történik, amely jelentős egyszerűsítés és egyben adminisztrációs tehercsökkenést is eredményez az adóhatóságok oldalán.
12–13. §
A javaslat megtartja a korábbi adózás rendjéről szóló törvény kiegyenlítési sorrendre vonatkozó rendelkezéseit. Kiegészítésként építi be – új fogalomként e körben – a Közösséget megillető hagyományos saját forrásból fennálló követeléseket, illetve az EU elvárása alapján e követeléseknek a prioritásba helyezését. Ugyanígy a korábbi adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseinek megtartásával szabályozza a javaslat a visszatartási jog gyakorlása során követendő kiegyenlítési sorrendet is.
A Vht. 4. § (1) bekezdés szerinti összeütközés vonatkozásában a javaslat azon az elven határozza meg az elszámolási prioritást, hogy magát az árverést az adóhatóság tűzte ki (megjelölve abban az adóhatóság által nyilvántartott, és az adóhatósági végrehajtással érintett hátralékot). Az adóhatóságot végrehajtási eljárás lefolytatására megkereső, fizetési kötelezettséget megállapító szervek követeléseihez kötődő esedékességi időpont meghatározásánál a javaslat azt az általános elvet vette alapul, amely pl. az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésekhez, vagy a bírósági végrehajtók eljárásaihoz is kötődik.
A kvázi túlfizetések végrehajtói számlán való tartása adózói érdekeket sérthet, így haladéktalan intézkedés keretében kell vissza- vagy kiutalni a pénzösszegeket. Természetesen ugyanezen alapelvnek kell vezérelnie az eljárást a követelés jogosultjának számlaszáma felé történő utaláskor is, annak érdekében, hogy az összeg felhasználásához kötődő érdekek ne sérüljenek.
14. §
A javaslat előírja a Vht. különös elszámolási szabályainak alkalmazását.
15. §
A javaslat szabályozása a végrehajtás felfüggesztését három módon teszi lehetővé: hivatalból, a felettes szerv rendelkezésére, illetve kérelemre. A három mód a szabályozásában pontosan meghatározott és egymástól jól elhatárolt. Ez alapján továbbra sincs mód a végrehajtás felfüggesztését azon az alapon kérelmezni, hogy a határozat (végzés) megváltoztatása, megsemmisítése várható. A javaslatban szabályozásra kerül a végrehajtás méltányolható okra tekintettel történő felfüggesztése. Ezzel összefüggésben – a Vht.-vel egyezően – a javaslat példálózó jellegű felsorolást is tartalmaz a méltányolható okok vonatkozásában. Természetesen lehetőség van arra is, hogy a kiemelt esetkörökön kívül egyéb olyan körülményt is méltányoljon az adóhatóság a végrehajtás során, amelyre tekintettel az adós magánérdeke időlegesen a tartozás gyors behajtásához fűződő közérdekkel szemben előnyben részesíthető. A javaslat alapján továbbra is lehetősége van a végrehajtást foganatosító szervnek, illetve felettes szervének, hogy a végrehajtást felfüggessze azon az alapon, hogy a végrehajtandó döntés megváltoztatása vagy megsemmisítése várható. Ez jellegénél fogva leginkább az adóhatósági döntések végrehajtása során merülhet fel.
16–17. §
A javaslat a korábbi szabályozás egyes elemeinek megtartása mellett újraszabályozza a végrehajtási eljárás szünetelésének eseteit. A korábbi szabályozáshoz hasonlóan szünetel a végrehajtás, ha az adóhatóság az adós részére fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, továbbá, ha az adóhatósági határozat ellen indított közigazgatási per során az első alkalommal előterjesztett halasztó hatály elrendelése iránti kérelmet jogerősen még nem bírálták el, valamint ha a gazdálkodó szervezet adós adótartozásáért a rá vonatkozó anyagi jogi szabályok szerint helytállni köteles tagot vagy vezető tisztségviselőt kötelezték a tartozás megfizetésére és az adóssal szemben felszámolási eljárás indult. A fizetési kedvezmény (fizetési könnyítés, mérséklés) iránti kérelem végrehajtási eljárásra gyakorolt hatása viszont alapvetően megváltoztatásra került a javaslatban, összhangban az önkéntes jogkövetés erősítésére irányuló egyetemes törekvésekkel. A javaslat alapján kizárólag a tartozás esedékességét követően 8 napon belül benyújtott fizetési kedvezményi kérelemre szünetel a végrehajtás. Ez lényegében az adótartozások tekintetében benyújtott fizetési kedvezményi kérelmek esetében érvényesül. A megkeresésre folytatott végrehajtások esetében a fizetési kedvezményi kérelmek benyújtására minden bizonnyal a végrehajtás elrendelését megelőzően sor került, ezért utóbbi tartozások esetében nem indokolt a már elrendelt végrehajtás követően ismételten a végrehajtási eljárás elhúzódását eredményező szabályozás megalkotása. Ez várhatóan a korábbi szabályozásnál jobban sarkallja majd azon adósokat a tartozás önkéntes teljesítésére, illetve ennek érdekében az adóhatósággal történő kapcsolatfelvételre, akik valós fizetési készséggel rendelkeznek. A 8 napos határidő beemelésével megszüntethető a vonatkozó korábbi, bonyolult szabályozás, amely megkülönböztette egymástól az adott tartozás vonatkozásában első, illetve ismételt kérelmet.
18. §
A javaslat régi hiányosságot pótolva szabályozza a végrehajtás megszüntetésének eseteit. Fontos változás, hogy meg kell szüntetni a végrehajtást az adós halála esetén. A korábbi szabályozás alapján ilyen esetben szünetelt a végrehajtás, ami azonban a gyakorlatban nehezen volt alkalmazható, figyelemmel arra, hogy az eljárás alanya (az adós) elhalálozott.
19. §
A javaslat a korábbi szabályozáshoz hasonlóan tartalmazza a végrehajtáshoz fűződő jog elévülésére, annak megszakadására, továbbá nyugvására vonatkozó szabályokat.
Mivel előfordulhat, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt bekövetkezik az adó végrehajtásához való jog elévülése, ezért indokolt az elévülés nyugvását megállapítani ezen időtartamra annak érdekében, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezését követően az elkövetővel szemben az adó megfizetésére kötelező határozatot lehessen hozni.
20–21. §
A javaslat a számvitelről szóló törvénnyel összhangban szabályozza újra a behajthatatlan tartozások nyilvántartását.
22. §
A javaslat a korábbi szabályokkal egyezően tartalmazza a végrehajtási eljárás során kiszabható mulasztási bírságra vonatkozó szabályokat. Eszerint természetes személy adós 200 ezer forintig, más adós 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha a végrehajtási eljárást a megjelenési kötelezettség elmulasztásával, az együttműködési kötelezettség megsértésével vagy más módon akadályozza. A javaslat a bírság kiszabásakor az Art. vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazását rendeli, a felesleges párhuzamos szabályozás elkerülése érdekében. Ismételt jogsértés esetén a kiszabható mulasztási bírság összege természetes személy adós esetén 500 ezer forintig, más adós esetén 1 millió forintig terjedhet.
A javaslat új elemként vezeti be az adósnak nem minősülő személy bírságolásának lehetőségét is. A gyakorlatban ugyanis gyakran előfordul, hogy a végrehajtást nem maga az adós, hanem például valamely hozzátartozója, illetve egyéb, az eljárásban nem érdekelt harmadik személy akadályozza. Az e személyekkel kiszabható mulasztási bírság minden bizonnyal hatékony eszköz lehet az ilyen jellegű cselekmények megszüntetésében.
23. §
A javaslat változatlan formában tartalmazza az adóhatósági egyezség szabályrendszerét. A gyakorlatban előfordulnak ugyanis olyan helyzetek, amikor az adóssal szembeni végrehajtás során lefoglalt vagyontárgyak állami, önkormányzati feladat ellátását is szolgálhatják. Ilyen esetben – az érintett vagyontárgyak árverésen történő kényszerértékesítése helyett – a jövőben is indokolt lehetőséget biztosítani az egyezség megkötésére, amellyel az állami, önkormányzati feladat ellátása is zavartalanul biztosítható, s emellett a vagyontárgy értékének megfelelő összegű tartozás is megfizetettnek minősíthető.
24. §
A javaslat megtartja a végrehajtás során hozott intézkedésekkel szembeni végrehajtási kifogás lehetőségét, mint jogorvoslati eszközt, miközben a végzésekkel szemben a fellebbezést tekinti a rendes jogorvoslat módjának. A végrehajtási kifogást – a gyors és hatékony eljárás lefolytatása érdekében – a végrehajtás során tett intézkedés tudomásra jutásától számított 15 napon belül lehet benyújtani. A javaslat – a forgalom- és jogbiztonság érdekében – 6 hónapos jogvesztő határidőt is alkalmaz a benyújtás kapcsán, mely a sérelmezett intézkedés megtételétől számítandó. E határidőn túl végrehajtási kifogásnak már nincs helye.
További változás az eddigi szabályozáshoz képest, hogy a végrehajtási kifogásban meg kell jelölni a sérelmezett végrehajtói intézkedést, és azt, hogy a kifogást előterjesztő az intézkedés megsemmisítését vagy megváltoztatását milyen okból kívánja. A javaslat e ponton követi a Vht.-ben már 2012. évben megvalósított szabályozást, ugyanis a gyakorlati tapasztalatok szerint a korábbi szabályok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy gyors eljárást tegyenek lehetővé, és a jogintézmény döntően ne az eljárás akadályozásának egyik eszköze legyen. Emellett a kifogások gyorsabb és szakszerűbb elbírálását is elősegíti a rendelkezés.
25. §
Ezzel párhuzamosan a javaslat bővíti a végrehajtási kifogást tartalmazó kérelem visszautasításának esetköreit az intézkedés megsemmisítésének vagy megváltoztatásának okát nem tartalmazó végrehajtási kifogással. Az érdemi, valós jogsérelem miatt benyújtott végrehajtási kifogás kapcsán elvárható, hogy a benyújtó legalább a sérelmezett intézkedést és a kifogás okát jelölje meg. Ha ezt nem teszi meg, a végrehajtási kifogást tartalmazó kérelem visszautasításának van helye.
26. §
A javaslat a korábbi szabályozással egyezően tartalmazza a felettes adóhatósághoz történő felterjesztésre, valamint a jogsértés saját hatáskörben történő orvoslására vonatkozó szabályokat, s nem változtat a kifogás elbírálási határidején sem. A kifogás alapján hozható döntések rögzítésének célja az egységes jogalkalmazás.
27. §
Az időhúzásra szolgáló, nem valós jogsérelmet orvosoltatni kívánó kifogások benyújtásának megszüntetése érdekében a javaslat újraszabályozza a végrehajtási kifogás halasztó hatályát. Az új szabályozás alapján a végrehajtási kifogásnak – az árverés kitűzését követően első alkalommal benyújtott, az árverés kitűzésének jogszerűségét vitató végrehajtási kifogás kivételével – a további végrehajtási cselekményekre nincs halasztó hatálya, a lefoglalt vagyontárgy értékesítése iránt azonban csak a foglalással szemben benyújtott végrehajtási kifogás végleges elbírálását követően lehet intézkedni. A megoldás, amellett, hogy elejét veszi az e területen gyakran előforduló, visszaélésszerű joggyakorlásnak, biztosítja egyúttal azt is, hogy a végrehajtás folytatásával az adósok számára az adóhatóság nem okoz visszafordíthatatlan kárt, hiszen a foglalással szemben benyújtott végrehajtási kifogás végleges elbírálásáig nem kerül értékesítésre a lefoglalt vagyontárgy.
28. §
A javaslat változatlan formában tartalmazza a végrehajtási kifogást elbíráló végzés elleni fellebbezés lehetőségét, illetve az arra az esetre szóló szabályozást, amikor a végrehajtást az önkormányzati adóhatóság önálló bírósági végrehajtó útján foganatosítja. A javaslat kifejezetten rögzíti a külön jogorvoslat lehetőségét a végrehajtási kifogás határidejének elmulasztásával kapcsolatban benyújtott igazolási kérelmet elutasító végzések ellen.
29. §
A javaslat meghatározza, hogy az adóhatóság által foganatosított végrehajtási eljárások során mi minősül végrehajtható okiratnak. A végrehajtási eljárás megindításának feltétele ugyanis, hogy az adóhatóságnak a tartozás fennállását igazoló okirat álljon a rendelkezésére.
A javaslat a korábbi végrehajtható okiratok lényegében változatlan szabályozása mellett néhány új végrehajtható okiratot is tartalmaz, alapvetően az állami adóhatóság számára adott új feladatokra való tekintettel.
Végrehajtható okiratnak minősül a fizetési kötelezettséget tartalmazó végleges hatósági határozat, továbbá önadózás esetén a fizetendő adót tartalmazó bevallás és az adózó által teljesített adóelőleg-fizetési kötelezettségről szóló ún. előlegbevallás is. Az adóhatósági adómegállapítás várhatóan az adózás egyszerűsítésére irányuló törekvéseknek megfelelően az eddiginél nagyobb szerepet kap, indokolt tehát továbbra is a végrehajtható okiratok között történő szerepeltetése.
A javaslat több újdonságot is tartalmaz a végrehajtható okiratok köre kapcsán. A bírósági eljárási illetéket megállapító bírósági határozat, valamint a bírósági eljárási illeték tárgyában küldött bírósági megkeresés és értesítés mellett végrehajtható okiratnak minősíti ugyanis az állami adó- és vámhatóság javára fizetési kötelezettséget megállapító jogerős bírósági határozatot és a bíróság által jogerősen jóváhagyott egyezséget. A javaslat a korábban hatályos szabályoktól eltérően a Vht. szerinti egyes végrehajtandó határozatokat végrehajtható okiratként tartalmaz. Így az adóhatóságnak a végrehajtás foganatosításához nem kell külön határozatot hoznia, nem kell a bíróságtól kérnie végrehajtási lap kiállítását, nem kell megelőlegeznie a bírósági végrehajtó költségét. Emellett a javaslat alapján egyes büntető ítéletekben megítélt követelés végrehajtása – kizárólag az adóbevétel-csökkenés, a vagyoni hátrány vagy a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás tekintetében – az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtás keretei között maradna, nem pedig az általános szabályok szerinti költséges bírósági végrehajtás útján kellene a behajtásról gondoskodni.
Az adók módjára behajtandó köztartozások esetén a végrehajtási eljárás megindításának alapja továbbra is a behajtást kérő megkeresése. Ehhez hasonlóan szabályozza a javaslat az általános közigazgatási rendtartás alapján elrendelt végrehajtás esetén a végrehajtható okiratot is, melyet a behajtást kérő hatóság megkeresésében jelöl meg.
A javaslat a törvényszéki végrehajtók feladatainak 2019. január 1. napjával az állami adó- és vámhatósághoz történő átkerülésével kapcsolatosan meghatározza az e feladatok ellátásához kapcsolódó végrehajtható okiratok körét is.
30–31. §
A végrehajtás foganatosítása esetén az adós már tudomással bír a végrehajtható okirat meglétéről és tartalmáról, ennélfogva a javaslatban rögzítésre került azon szabály, miszerint az eljárás kezdetén már nem kell (újra) átadni a végrehajtható okiratot az adós részére. A végrehajtás során a végrehajtható okiratok között a legnagyobb darabszámban a bevallás fordul elő, amely kapcsán – a bírósági végrehajtástól eltérően – felesleges megkövetelni az adós részére történő átadást, hiszen azt éppen az adós nyújtotta be az adóhatósághoz.
A javaslat részben új megközelítést alkalmaz a végrehajtás megindítása körében. A korábbi szabályok is lehetővé tették az adós fizetésre történő felhívását a végrehajtás megindítását megelőzően. Ez a felhívást – a következőkben kifejtett kivétellel – továbbra is csak lehetőségként szabályozza a javaslat: amennyiben a felhívás alkalmazása az ügy körülményei alapján célszerűtlen, annak kiadása mellőzhető, és a végrehajtás megindítható.
A javaslat azonban kimondja, hogy a 10 ezer forintot meg nem haladó nettó tartozással rendelkező adós esetében a fizetési felhíváson és az átvezetésen túl az állami adó- és vámhatóság egyéb végrehajtási cselekményt nem foganatosít. A rendelkezés indoka kettős. Egyrészről az adóhatóságok végrehajtási kapacitása nem végtelen. Figyelemmel arra, hogy az elmúlt időszakban az egy végrehajtási ügyre vetített (fajlagos) tartozás összeg szinte folyamatosan csökkent, a rendkívül kis összegű tartozások esetén fennálló behajtási kényszer veszélyeztetheti a nagyobb összegű tartozások hatékony behajtását is. Másrészről a rendelkezés az adósok számára is könnyítést jelent, hiszen a 10 ezer forint alatti tartozás kapcsán meginduló végrehajtási eljárás során – egyéb költségek felmerülése hiányában is – legalább 5 ezer forint összegű költségátalányt kellene terhükre felszámítani, ami sok esetben nem volna arányban a tartozással. A javaslat megközelítésében tehát a 10 ezer forintot meg nem haladó nettó tartozás kapcsán csak átvezetéssel és fizetési felhívással élhet a jövőben az állami adó- és vámhatóság.
A javaslat a hatályos szabályokkal egyezően deklarálja, hogy a végrehajtási eljárás az első végrehajtási cselekmény foganatosításával indul, az eljárás megindításához tehát továbbra sincs szükség külön végzés vagy határozat meghozatalára.
A javaslat – a hatékony eljárás, továbbá az adósok érdekeinek védelme érdekében – rögzíti, hogy a pénzkövetelést elsősorban átvezetéssel kell behajtani. Ennek oka, hogy a leghatékonyabb behajtás az, ha az adóhatóság által kezelt adószámlán túlfizetésként nyilvántartott, illetve adott esetben az adós által kiutalni kért összegek tartozásokra történő átvezetésével a tartozásokra vezetett végrehajtás egyéb, más hatóságot, egyéb szervezetet, illetve személyeket is érintő végrehajtási cselekmény foganatosítása nélkül is eredményesen befejezhető. Lehet olyan eset, amikor az adóhatóság az adott túlfizetés tekintetében – a jogszabályi feltételek fennállása hiányában – nem élhet az átvezetéssel. Ilyen esetben természetesen lehet más végrehajtási cselekményeket is foganatosítani az eljárás során.
A javaslat – szintén hatékonysági szempontok alapján – továbbra is biztosítja egyes végrehajtási cselekmények kapcsán a végrehajtás kiterjesztésének lehetőségét.
32. §
A javaslat biztosítja az adóhatóság számára a túlfizetések tartozásokra történő átvezetésének lehetőségét, a 10 ezer forintos értékhatárra tekintet nélkül. Az átvezetés egyszerre szolgálja a hatékony eljárást az adóhatóság oldalán, illetve az adósok érdekeinek védelmét, hiszen átvezetés hiányában a végrehajtás megindításával, egyéb végrehajtási cselekmények foganatosításával kevésbé hatékonyan és külön költség keletkezése mellett volna csak behajtható a tartozás. Az egységes elszámolási szabályoknak történő megfelelés érdekében a javaslat rögzíti, hogy az átvezetés során a felosztási sorrendre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Emellett – a hatályos szabályozással egyezően – deklarálja a javaslat, hogy átvezetésnél a tartozás a jóváírás napján minősül megfizetettnek.
33–34. §
A javaslat tartalmazza az adósra és a vagyonára, jövedelmére vonatkozó adatok beszerzésére és felhasználására vonatkozó rendelkezéseket. A végrehajtást foganatosító adathozzáférési és felhasználási jogosultságai körét a javaslat pontosan meghatározza egyrészről a generális adatvédelmi szabályok megtartása, másrészről annak érdekében, hogy az eljárásban részt vevő személyek számára egyértelmű legyen az adatokhoz való hozzáférési jogosultság terjedelme és az adatok felhasználási köre. Ez védelmet nyújt az adósoknak, s kizárja annak eshetőségét, hogy a végrehajtást foganatosító indokolatlanul és szükségtelenül átlépje a privát szféra határait. A javaslat nemcsak az adatok felhasználásának célja tekintetében korlátozza az adóhatóságot, hanem felsorolja, hogy más nyilvántartások közül melyek használhatók fel.
E rendelkezés alapján a végrehajtás során is lehetőség nyílik más hatóság, közfeladatot ellátó adatkezelő szerv nyilvántartásában, vagy adózói nyilvántartásban szereplő adat adóhatóság általi felhasználására, a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, a cégnyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a közúti közlekedési nyilvántartás, az építésfelügyeleti nyilvántartás, illetve valamennyi más, jogszabály alapján közhiteles nyilvántartás esetében térítés nélkül.
35. §
A javaslat a Vht.-hoz hasonlóan rögzíti az állami kényszer alkalmazásának célját, továbbá e kényszer terjedelmét. Eszerint az állami kényszer fő szabály szerint az adós vagyoni jogainak korlátozására terjed ki, s csak kivételesen a személyiségi jogaira. Utóbbi körbe tartozik, hogy ha az adós a végrehajtás eredményességét a végrehajtó veszélyeztetésével vagy fenyegetésével akadályozza, illetve az eljárás lefolytatásának meghiúsítását megkísérli, az adóhatóság rendőri intézkedést kérhet, illetve az állami adó- és vámhatóság a hivatásos állományú tagja útján is biztosíthatja az eljárás zavartalan lefolytatását, s e körben alkalmazhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényben foglalt intézkedéseket is.
A javaslat biztosítja a személyazonosság megállapításának jogát a végrehajtó számára, ennek hiányában ugyanis számos esetben nem alkalmazhatók megfelelően a végrehajtási szabályok, illetve egyes jogkövetkezmények.
36. §
A javaslat az önkormányzati adóhatóság számára tartja fenn a lehetőséget arra, hogy a végrehajtást önálló bírósági végrehajtó útján foganatosítsa. Erre az esetre a javaslat az önálló bírósági végrehajtó eljárására e törvény rendelkezéseinek alkalmazását rendeli, azzal az eltéréssel, hogy illetékességére, az elektronikus ingó- és ingatlanárverésre a Vht. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
37. §
Az adóhatóságnak sok esetben huzamosabb ideig külföldön tartózkodó, például külföldön munkát vállaló személytől kell tartozást beszednie, ugyanakkor a magyar adóhatóságok végrehajtási cselekményeket kizárólag a Magyarország területén foganatosíthatnak. A tartozások mielőbbi beszedése érdekében a rendelkezés kiterjeszti a kötelezettség külföldön történő érvényesítésére közbeszerzési eljárás keretében jogot szerző szervezet eljárási jogosultságát a 183 napot meghaladóan külföldön tartózkodó belföldi illetőségű személyekre is.
38. §
A javaslat szabályozza azon esetkört, amikor a végrehajtást foganatosító adóhatóságnak székhelyétől távol kellene helyszíni eljárást végeznie. A hatékony eljárás ilyenkor azt követeli meg, hogy az adóhatóság másik adóhatóságot keressen meg, és e megkeresett adóhatóság foganatosítsa a szükséges cselekményt. A gyakorlatban problémát okoz az eljárás során felmerülő költségek kezelése és azok viselése. A javaslat e problémát úgy kísérli meg feloldani, hogy a megkeresett adóhatóság a felmerült költségeit költségelszámolással küldi meg a végrehajtást megindító adóhatóságnak, és a felek (adós, végrehajtást kérő) az esetleges előlegezési kötelezettség kapcsán fizetendő költség összegét is a végrehajtást megindító adóhatóság részére fizetik meg. Ezt követően a végrehajtást megindító adóhatóság gondoskodik a megkeresett adóhatóság költségeinek megtérítése iránt. A javaslat lehetőséget biztosít egyszerre több adóhatóság megkeresésére is, lévén előfordulnak olyan ügyek, amelyekben egyidejűleg, vagy időben egymást követve akár több, egymástól távol lévő helyszínen is cselekményt kell foganatosítani. A megkeresett adóhatóságok tevékenységének koordinálása ilyen esetben természetesen a végrehajtást megindító adóhatóság feladatát képezi.
39. §
A javaslat meghatározza az eljárási cselekmények foganatosításának időpontját. Ennek alapján főszabály szerint munkanapokon 6 és 22 óra között van lehetőség helyszíni eljárás foganatosítására. Az állami adó- és vámhatóság pénzügyőri feladatokat is ellátó apparátusa azonban jogszerűen folytat helyszíni eljárási cselekményeket, ellenőrzéseket az éjszakai-hajnali órákban. Nyilvánvalóan hatékonyabb behajtást eredményez, ha e feladatok ellátása mellett lehetőség van végrehajtási cselekmények foganatosítására is azokkal az adósokkal szemben, amelyek gazdasági tevékenységüket rendeltetésszerűen a fő szabály szerint végrehajtási cselekmény foganatosítására nyitva álló időszakon kívül végzik. Hasonló okok miatt biztosítja a lehetőséget a javaslat a szállítás alatt álló ingóságok időkorlát nélküli lefoglalására is.
40. §
A javaslat az alapvetően a természetes személy adósokkal szembeni helyszíni eljárások lefolytatására optimalizált Vht. szabályozásán túl a nem természetes személy adós székhelyeként szolgáló ingatlan és egyéb helyiség, továbbá a be sem jelentett telephely, valamint az EKAER szerint az adós részére érkező szállítmány lerakodási helyének megtekintését és átvizsgálását is lehetővé teszi.
A javaslat meghatározza a kényszercselekmény elvégzésének helyét is.
41. §
A javaslat az egyértelmű szabályozás és a jogviták elkerülése érdekében rögzíti, hogy a jövedelemletiltás és a pénzügyi intézményeknél kezelt összegekre vezetett végrehajtás foganatosításához nem szükséges előzetesen helyszíni eljárás lefolytatása.
A javaslat új elemként tartalmaz egy, a munkáltató által az állami adó- és vámhatóság felé küldendő tájékoztatást a havonta letiltható jövedelem összegéről, valamint a letiltást befolyásoló körülményekről, amely egyrészről az elektronikus kapcsolattartásnál időnként tapasztalható mulasztások hatását igyekszik csökkenteni, másrészről hasznos információt jelent a végrehajtást foganatosító adóhatóság számára az eljárás tovább folytatásához, a soron következő végrehajtási cselekmények meghatározásához és ütemezéséhez.
42. §
A javaslat tartalmaz néhány kiegészítő szabályt a végrehajtás során kiadott hatósági átutalási megbízások tekintetében. Az egyik ilyen fontos kiegészítő szabály az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárás jellegéből fakad: az ilyen megbízást a pénzforgalmi szolgáltatónak a végrehajtható okirat csatolása nélkül kell teljesítenie. E végrehajtási eljárások során ugyanis gyakran igen nagyszámú végrehajtható okirat képezi a végrehajtás alapját, melyek csatolása gyakorlatilag kivitelezhetetlen volna.
Emellett a javaslat több, korábban is élő szabályt emel át e témában, így a késedelmi kamat fizetése a nem valós tartalmú végrehajtható okirat alapján, illetve végrehajtható okirat hiányában vagy annak birtokában, de az esedékesség előtt benyújtott megbízás esetén. Továbbra is indokolt a késedelmesen teljesítő adós ügyében kiadott inkasszóra beérkezett összegek kapcsán a kármegosztás jellegű szabály szerepeltetése.
43–46. §
Ingófoglalás során a Vht. vonatkozó fejezetének alkalmazásával szükséges eljárni, azonban a javaslat – figyelemmel a bírósági és a közigazgatási végrehajtás jellege közötti eltérésekre is – számos ponton lehetővé teszi a Vht. szabályaitól való eltérést.
Tekintettel arra, hogy a javaslat szerint a végrehajtás során a hatékonyság szem előtt tartásával, bizonyos korlátozásokkal a végrehajtási cselekmények sorrendje, azok alkalmazása nem kötött, szükséges a Vht.-hez képest speciális rendelkezések megfogalmazása. A javaslat szerint a végrehajtási eljárás indulhat ingófoglalással is, illetve arra bármikor az eljárás során is sor kerülhet.
Tekintettel arra, hogy a Vht. alapján a végrehajtás fő szabály szerint a végrehajtható okirat kézbesítésével indul, amely a korábban megfogalmazottak szerint az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtás során felesleges megkötés volna (hiszen az adós már szükségképpen tud a végrehajtható okirat létéről és annak tartalmáról), indokolt a Vht.-ben az e kézbesítéshez kötött, az adós vagyontárgyait terhelő zálogjogról történő nyilatkoztatási kötelezettséget e végrehajtás során a helyszíni eljáráshoz kötni.
A javaslat lehetővé teszi az adós által fuvarozónak fuvarozásra átadott dolgok lefoglalását az állami adó- és vámhatóság számára.
A becsérték módosítására vonatkozó szabályozás a gyakorlatban jól szolgálta a hatékony végrehajtást a lefoglalt vagyontárgy forgalmi értékének megváltozása miatt szükséges eljárási lehetőség megteremtésével, ezért indokolt annak megtartása.
A javaslat egyik fő újítása, hogy a gyakorlati tapasztalatokon alapulva, elősegítve ezzel a hatékony eljárást, megfordítja a foglalást követő elszállítás lehetőségét. Az eddigi szabályozás alapján a lefoglalt ingóságot a végrehajtó (a zár alá vétel esetét kivéve) a foglalás helyén hagyta, s azt az adós a foglalást követően az értékesítésre történő elszállításig használhatta. E rendelkezés célja az volt, hogy – miután a foglalás korlátozza, illetőleg megszünteti az adós rendelkezési jogát a tulajdonában levő ingó dolog felett – az értékesítésig az adósé maradjon még a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének joga. Tekintettel azonban arra, hogy a vonatkozó szabályok alapján a lefoglalt vagyontárgy értékesítése iránt fő szabály szerint a foglalástól számított 30 napon belül intézkedni kell, ez az „engedmény” a gyakorlatban az ügyek túlnyomó többségében nem jelent érzékelhető előnyt az adós számára, viszont megnöveli a lefoglalt vagyontárgy elidegenítésével, elrejtésével, megrongálásával összefüggő értékesítési nehézségek, akadályok előfordulásának veszélyét. A javaslat csak lehetőségként tartalmazza az azonnali elszállításra vonatkozó szabályt, attól az adóhatóság eltérhet. Erre az eltérésre egyébként rendszerint olyan esetekben kerülne sor, amikor a lefoglalt ingóság elszállítása annak terjedelmére, súlyára vagy egyéb tulajdonságára tekintettel aránytalanul nagy költséggel vagy nehézséggel járna.
47. §
A javaslat – a Vht. szabályozását alapul véve – lehetővé teszi a járműnyilvántartásban szereplő adatok alapján történő lefoglalását, s e lehetőséget kiterjeszti az adós tulajdonában álló járműveken túl a (vélelmezhetően) házastársi közös vagyonba tartozó járművekre is. A gyakorlatban sok problémát okoz, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a nyilvántartás alapján az adós házastársa tulajdonában álló, de a házastársi közös vagyonba tartozó jármű csak helyszíni eljárás során foglalható le, nyilvántartás alapján nem. Ezt a felesleges korlátozást szünteti meg a javaslat szabályozása.
Emellett a javaslat tartalmazza a nyilvántartás alapján lefoglalt jármű forgalomból történő kivonásának legkésőbbi időpontját. E rendelkezés célja az, hogy amennyiben a jármű a foglalással egyidejűleg nem kerül elszállításra, azt az adós az értékesítésig használhatja. E használati jog gyakorlását zárná ki az, ha a jármű forgalomból kivonására a foglalást követően azonnal sor kerülne.
A javaslat változatlan formában tartalmazza a lefoglalt jármű kapcsán elrendelhető tárgykörözésre vonatkozó szabályokat.
48. §
A javaslat jelentős újítást vezet be a Vht. követelésfoglalásról szóló szabályaival összefüggésben az állami adó- és vámhatóság által foganatosított végrehajtások során. Egyrészről a követelésfoglalásról szóló irat és az arra a kötelezett által teendő nyilatkozat kapcsán – összhangban a kormányzat elektronikus közigazgatási törekvéseivel – lehetőséget teremt a kétoldalú elektronikus kommunikációra az állami adó- és vámhatóság és a követelésfoglalás kötelezettje között. Ez a kommunikációs forma adminisztrációcsökkenést eredményez a kötelezettek és az állami adó- és vámhatóság oldalán, emellett gyorsítja a végrehajtási eljárás lefolytatását is.
A javaslat – megtartva a hatályos szabályozásban foglaltakat – az ÁFA-törvény szerinti összesítő nyilatkozat megtételére kötelezett személyekkel szemben fennálló követelés lefoglalása kapcsán meghatározza a kötelezett által teendő nyilatkozatra vonatkozó részletes szabályokat, a követelést el nem ismerő kötelezett terhén fennálló bizonyítási kötelezettség terjedelmét, továbbá a nyilatkozat megtétele elmulasztásának, illetve a bizonyítási kötelezettség megszegésének következményét.
Ezen túlmenően a javaslat lehetőséget biztosít a végrehajtás szünetelése vagy felfüggesztése esetén is az adós érdekében, annak kérelmére, a kérelemben megjelölt követelés lefoglalására. A szabály hézagpótló jellegű. Ha az adóssal szembeni végrehajtás szünetel (például fizetési könnyítés teljesítése alatt) vagy felfüggesztésre került, az kizárja a végrehajtás során további végrehajtási cselekmények lefolytatását. A gyakorlatban azonban több esetben előfordul, hogy az adós maga kéri a szünetelés, felfüggesztés alatt a neki nem teljesítő harmadik személlyel szembeni követelése lefoglalását, a hatóság által történő hatékony behajtásban bízva. A korábban hatályos rendelkezésekre figyelemmel e kérésnek nem tudott eleget tenni az adóhatóság, annak ellenére, hogy az ilyen követelés lefoglalása mind az adós, mind pedig a hatóság érdekét egyaránt szolgálná.
49. §
A javaslat a korábbi szabályokkal egyezően tartalmazza a zálogjoggal terhelt ingóság lefoglalása esetén követendő eljárási lépéseket, emellett – a gyakorlatban kialakult esetleges félreértések elkerülése érdekében – rögzíti, hogy nem eredményez a Vht. 4. §-ában meghatározott összeütközést, ha az eljáró önálló bírósági végrehajtó a bekapcsolódást követően az adott vagyontárgy tekintetében folytatott eljárásában a vagyontárgyat lefoglalja. A bekapcsolódás alapján ugyanis az önálló bírósági végrehajtó kizárólag az adott vagyontárgy értékesítését végzi el, nem kap felhatalmazást a teljes végrehajtási eljárás folytatására.
50. §
A javaslat új, de a gyakorlati tapasztalatokon alapuló, ügyfélbarát jogintézményt honosít meg a közigazgatási végrehajtásban a fedezetcsere szabályozásával. A hatóság oldaláról rugalmasságot nem engedő korábban hatályos szabályozás alapján ugyanis nem volt lehetőség a lefoglalt vagyontárgy végrehajtás alól történő feloldására, még abban az esetben sem, ha a cserében felajánlott vagyontárgy értéke a lefoglalt vagyontárgy értékét eléri vagy azt meghaladja, illetve ha a tartozás összegének csökkenése miatt az adott vagyontárgy végrehajtás alóli feloldása miatt a végrehajtás célja nem kerülne veszélybe. Azzal, hogy a javaslat ezen intézkedés alkalmazását a végrehajtás szünetelése és felfüggesztése alatt is lehetővé teszi, a gyakorlatban sok esetben előálló olyan helyzetre is megoldást nyújt, amikor az adós a részére engedélyezett (és teljesített) fizetési könnyítés időtartama alatt méltányolható okból kéri az eljárás korábbi szakaszában, adott esetben jóval magasabb összegű tartozásra indokoltan lefoglalt vagyontárgy foglalás alóli feloldását, s helyette alacsonyabb, de a még fennálló tartozást fedező értékű vagyontárgy lefoglalását kéri.
51. §
Az ingatlan-végrehajtás szabályozását a korábbi törvény úgy oldotta meg, hogy az ingóvégrehajtással együtt, egy fejezetben szabályozta azt. Ez a gyakorlatban sok esetben követhetetlen volt, nehéz volt a szabályokat egységes egészként átlátni és alkalmazni. Ezt rendezi jelen javaslat, hiszen az ingatlan-végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseket egy külön fejezetben szabályozza. A javaslat a Vht.-től eltérő, speciális rendelkezéseket fogalmazza meg. Háttérjogszabályként általánosságban a Vht. ingatlanfoglalásról szóló rendelkezéseit kell alkalmazni, hiszen a javaslat nem kíván lényegesen eltérni a jelenlegi szabályozástól. A javaslat alapelveivel megegyezően nem kívánja a fokozatosságot érvényesíteni, így a kötelező sorrendiséget – a korábbi szabályozásnak megfelelően – eltörli. Így azt a cselekményt kell foganatosítani, mely az adóst a legkevésbé korlátozza, ugyanakkor a végrehajtás a lehető legrövidebb idő alatt, a leghatékonyabban éri el a célját.
52. §
A javaslat a korábbi szabályozástól eltérően határozza meg az ingatlan-végrehajtás összeghatárát. Azt rögzíti, hogy az 500 ezer forintos tartozás összeghatárát lakóingatlan foglalása esetén akkor is figyelembe kell venni, ha az ingatlan értéke egyébként arányban van a tartozás nagyságrendjével. Ez a rendelkezés méltányosabb az adósokkal szemben. Másik tekintetben eltörli azt a kötelezettséget, hogy nem lakóingatlanok esetében arányosítani kelljen a tartozás összege és az ingatlan értéke között. Ez sok félreértésre adott okot korábban és nem volt objektíven megállapítható. Ezt küszöböli ki a javaslat. Amennyiben az ingatlan közvetlenül nem az adós, vagy a vele együtt élő közeli hozzátartozó lakhatását szolgálja, akkor ingatlan-foglalásnak bármilyen tartozásösszeg tekintetében helye lehet. Ez sok esetben szintén kedvezőbb lehet az adósra nézve, hiszen anélkül éri el a végrehajtás a célját, hogy egyéb, az adósra esetleg jóval megterhelőbb végrehajtási cselekményt (azonnali hatósági átutalási megbízást, jövedelem-letiltást) kellene foganatosítani.
Természetesen a lakhatást közvetlenül szolgáló ingatlan értékesítésére továbbra is csak akkor van lehetőség, ha a végrehajtás egyéb formái nem vezettek eredményre. A végrehajtási jog bejegyzése ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak – a korábbi szabályozással megegyezően – továbbra sincs halasztó hatálya.
A szabályozás azt a célt szolgálja, hogy az adóhatósági végrehajtás ne eredményezze az adós teljes ellehetetlenülését, ugyanakkor az adóhatóság követelését a későbbiekben érvényesíteni tudja. Hiszen amennyiben az adóhatóság az adózó jelzálogjoggal terhelt ingatlanára végrehajtási jogot jegyeztet be, akkor a jelzálogjogosult – általában pénzintézeti kölcsönszerződésből eredő – követelése lejárttá válik és a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódást követően bírósági végrehajtás útján folyik tovább, ami azt eredményezi, hogy az adós ingatlana értékesítésre kerül, ráadásul az adóhatóság követelése sem térül meg. Így indokolt a korábban hatályos szabályozás fenntartása.
Továbbra is indokolt az adóhatóságnak mérlegelési lehetőséget biztosítani a jelzálogjog bejegyzése tekintetében, ugyanis sok esetben célszerűtlen a tartozás tekintetében közvetlen kielégítési lehetőséget nem jelentő jelzálogjog bejegyzése. Amennyiben azonban a végrehajtás más formái nem vezettek eredményre, a tartozás kielégítésének érdekében indokolt lehet – új szabályként – a jelzálogjog helyett a végrehajtási jog bejegyeztetése, ezzel az ingatlan értékesítése. Fontos azonban, hogy az adóhatóság ne kerüljön rosszabb helyzetbe azáltal, mert nem értékesítette azonnal az ingatlant, így a végrehajtási jogot a jelzálogjog ranghelyén kell bejegyeznie az ingatlanügyi hatóságnak.
A korábbi szabályozásnak megfelelően amennyiben a kötelezettség érvényesítése a központi költségvetés, vagy a Magyar Állam javára történik, az ingatlan-nyilvántartásba a végrehajtási, illetve jelzálogjogot a Magyar Állam javára kell bejegyeztetni. Ezzel megteremti a jogegységet a behajtási megkeresések esetében. Mivel a Magyar Állam személyes illetékmentességet élvez, az igazgatási szolgáltatási díjak megfizetése tekintetében is elkerülhető a felesleges adminisztráció.
A javaslat (8) bekezdése eltérő rendelkezést fogalmaz meg a Vht. 140. § (3) bekezdéséhez képest, mely szerint az ingatlan lakottan történő értékesítéséhez a végrehajtást kérő 15 napon belüli külön kérelme szükséges. Ennek oka, hogy az adóhatóság mint saját ügyében végrehajtást kérő előzetes kérelme értelmezhetetlen, míg más végrehajtást kérő tekintetében az eljárást indokolatlanul elhúzná. Továbbá amennyiben a behajtást kérő a lakott értékesítéshez nem járulna hozzá, az adóhatóság saját ügyében – azonos ingatlan esetében – sem tudna másként eljárni.
53. §
A javaslat rögzíti, hogy a lefoglalt ingatlant fő szabály szerint beköltözhetően kell értékesíteni. Emellett taxatív módon meghatározza azon eseteket is, amikor – a fő szabálytól eltérően – az ingatlant lakottan kell értékesíteni, tekintettel arra, hogy abban olyan harmadik személy lakik, akivel szemben a végrehajtás nem folyik.
54. §
A becsérték módosításának szabálya megegyezik az ingóságok kapcsán megfogalmazott rendelkezésekkel. A javaslat a korábbi szabályozáson nem módosít. A javaslat alapvetően a becsérték korrigálását az árverés sikertelenségéhez vagy bizonyos esetekben 3 hónapos időmúlásához köti. A gyakorlati tapasztalatok szerint azonban a becsérték változása mögött, rövid időn belül, gyakran jelentős értékű amortizáció vagy rendkívüli káresemény is előfordul, ezért a becsérték módosításának okait bővíteni indokolt azon esetekben is, ha a becsérték megállapítása és az árverés közzététele között az ingatlan forgalmi értékében jelentős változás állott be.
55. §
A javaslat új lehetőséget fogalmaz meg a végrehajtási eljárásban az ingatlanok esetében is. A gyakorlatban számos esetben felmerült, hogy az adós a tartozás kiegyenlítésére olyan megoldásokat (hitelek, kezesség, családi kölcsön, stb.) keresett, melyek számára kedvezőbbek, kevésbé terhelők voltak, mint az ingatlan értékesítése. A hatályos szabályozás nem tette lehetővé ilyen esetekben, hogy a már lefoglalt vagyonelemeket a végrehajtó a foglalás alól feloldja. Amennyiben a tartozás megfizetése nem kerül veszélybe, a javaslat lehetővé teszi az adós számára kedvezőbb kiegyenlítés lehetőségét. Az adós és a végrehajtást kérő számára is kedvező fedezetcserének az sem lesz akadálya, ha a végrehajtási eljárás felfüggesztés, vagy szünetelés alatt áll, hiszen ez mindkét fél érdeke. Szintén gyakorlati tapasztalatok alapján nem lesz akadálya annak, hogy – kedvező piaci feltételek esetén – a szünetelő, vagy felfüggesztett végrehajtási eljárás alatt – az adós kérelme alapján – a lefoglalt ingatlant értékesíteni tudja az adóhatóság.
56. §
A javaslat eltérést fogalmaz meg a Vht. szabályához képest. Ennek oka egyrészt, hogy a gyakorlatban több problémát okoz az, hogy a becsérték megállapítása utáni bekapcsolódást követően az önálló bírósági végrehajtó a becsértéket újra, adott esetben a korábbi becsértéktől eltérő összegben, állapítja meg. Ez sem az adós számára, sem az adóhatóság számára nem kedvező. A gyakorlatban – a hitelezői szerződések alapján – a hitelező a végrehajtási jog bejegyzésekor már lejárttá teszi a tartozását. A bíróság – a hitelezői érdekek védelme miatt is – a zálogjogosulti bekapcsolódást az esetek legnagyobb részében engedélyezi, így az adósra nézve valójában nem terhesebb, ha a zálogjogosult a végrehajtási jog bejegyzésekor már bekapcsolódik az eljárásba. A becsérték ezt követő megállapítása pedig mind a felesleges adminisztrációt kiküszöböli, mind pedig a költségeket csökkenti. Megszünteti ugyanakkor azokat a kifogásokat is, melyek jelenleg amiatt kerülnek benyújtásra, hogy az eltérő összeg megállapításával az adós nem ért egyet. Az adóhatóság tehát – jelzálogjoggal terhelt ingatlan esetében – csak akkor állapítja meg a becsértéket, ha a zálogjogosulti bekapcsolódást a zálogjogosult a megadott határidőn belül nem kérte, vagy a bíróság a kérelmét elutasította. A bírósági végzés megküldése és az iratok önálló bírósági végrehajtó részre történő átadása megegyezik a zálogjoggal terhelt ingóság esetében foglalt rendelkezésekkel.
57. §
A korábbi szabályozás azonos fejezetben, összevontan tartalmazta az ingó- és ingatlanértékesítés során alkalmazandó rendelkezéseket. Több utalás történt a Vht. szabályozás alkalmazhatóságára, illetve kivétel szabályokat épített be a Vht. különböző rendelkezéseivel kapcsolatban. Ennél fogva a szabályozás rendkívül összetett és sok helyen nehezen értelmezhető volt. A javaslat ezeket a szabályokat szétbontja és az utaló szabályok helyett pozitív szabályokat épít be, így egyértelműbb lesz a rendelkezések alkalmazása. Szintén egyértelműsíti és szétválasztja a javaslat az elektronikus árverésre és a hagyományos árverésre vonatkozó szabályokat.
A javaslat – a korábbi szabályozással részben azonos módon – abban az esetben, ha a lefoglalt vagyonelemek kényszerértékesítésére kerül sor, megteremti a lehetőségét a hagyományos árverés és az elektronikus árverés lefolytatásának. Az árverésen kívüli eladás mind az adós, mind az adóhatóság szempontjából előnyös, hiszen így a megállapított becsértéken történik az értékesítés. A javaslat megszünteti ugyanakkor a nyilvános pályázaton történő értékesítés lehetőségét, mivel az elektronikus értékesítés egyre jelentősebb alkalmazásával ezen értékesítési mód gyakorlati jelentősége megszűnt. A javaslat fogalmi szinten is beemeli ugyanakkor azokat a speciális értékesítési formákat, melyeket jogszabály egyes vagyonelemekhez (pl. engedéllyel tartható ingóságok) hozzárendel és már a korábbi szabályozásban is szerepeltek. Emellett biztosítja az elektronikus árverések primátusát, a hagyományos árverésekkel szemben, tekintettel arra, hogy a hagyományos árveréseken korábbi időszakban többször fordult elő olyan visszaélésszerű joggyakorlás, amely a veszélyeztette a végrehajtás célját.
58. §
A javaslat az ingóság értékesítése kapcsán – a korábbi rendelkezéssel részben azonos módon – beemeli a Vht. 115. § rendelkezéseit. A javaslat a Vht.-val azonos módon egyértelmű rendelkezést fogalmaz meg a végrehajtó intézkedési kötelezettségének idejére, mely szerint az értékesítés iránt a foglalástól, vagy az adatok beszerzésétől számított 30 nap után kell intézkednie. A javaslat beemeli a Vht. halasztó hatályú igényper során alkalmazandó rendelkezését. Az időpont meghatározása során – a Vht-től eltérően – beépít egy objektív határidőt, 3 hónapot, mellyel biztosítható, hogy a foglalást követő 4 hónapon belül – amennyiben igényper nem indul – az ingóság értékesítése megvalósulhasson. Ezáltal az ingóság értéke jelentősen nem változik, a becsértéket nagyobb valószínűséggel nem kell módosítani, és az eljárás is gyorsabb.
A romlandó dolog értékesítése a gyakorlatban számos problémát okozott, mivel egyetlen jogszabály sem rendelkezett a romlandó dolog foglalásának és értékesítésének speciális, egzakt szabályairól korábban. A javaslat ezt a joghézagot pótolja és ebben a szakaszban egyrészt meghatározza a romlandó dolog fogalmát, másrészt rögzíti az intézkedésre nyitva álló objektív határidőt.
59. §
A javaslat az ingatlan értékesítését – a korábbi szabályozással egyező módon – bizonyos feltételek fennállásához köti. Ez garanciát jelent arra, hogy az ingatlanértékesítésre csak a legvégső esetben kerülhet sor, amikor más vagyontárgyból a tartozás megtérülése nem valószínűsíthető. Az igényper megindításának nem kizárólag az ingóságok, hanem az ingatlanértékesítés esetén is halasztó hatálya van. A javaslat ugyanakkor – a Vht.-től eltérően – nem csupán 30 napot, hanem hosszabb, akár 3 hónapos halasztást biztosít az ingatlanárverés előtt az adósnak arra, hogy tartozását rendezni tudja, ezzel is elkerülhető legyen az ingatlana kényszerértékesítése.
60. §
A javaslat ezen rendelkezése a Vht. 119. §-án alapul. A javaslat az árverés helyszíneit a végrehajtást foganatosító adóhatósághoz igazodva határozza meg, illetve beemeli az adós székhelyét is, hiszen nem természetes személy adós esetében a lakóhely fogalma nem értelmezhető.
61. §
A javaslat szintén a Vht. 120. §-a rendelkezéseit emeli be, egyben a végrehajtást foganatosító adóhatóság szervezetéhez igazítja a fogalmakat. Tekintettel arra, hogy a javaslat háttérjogszabálya a Vht., az abban meghatározott licitküszöböket az adóhatóság által foganatosított eljárásokban is alkalmazni kell, így azokat jelen javaslat nem említi külön meg.
62. §
A javaslat ezen rendelkezése a Vht. 121. §-án alapul. A bírósági végrehajtási eljárástól eltérő szervezetrendszer elemeit emeli be, illetve az adóhatóság tekintetében az erre vonatkozó speciális kézbesítési szabályok alkalmazását rendeli.
63. §
Az árverési hirdetmény közhírré tételéhez kapcsolódóan a javaslat alapvetően a Vht. 122. § rendelkezéseit emeli át azzal a különbséggel, hogy a végrehajtást foganatosító adóhatóság szervezeti eltéréseit átvezeti. Az állami adó- és vámhatóság az általa folytatott végrehajtás során az árverési hirdetményt a saját internetes oldalán is közzé teszi.
64. §
A javaslat meghatározza az értékesítéshez, vagy a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó, illetve érintett személyek és hozzátartozóik árverési eljárásból történő kizárását.
65. §
A javaslat a Vht. 124–125. §-ának rendelkezéseit emeli be és hozza összhangba az adóhatóság szervezeti felépítésével, ezáltal a jogszabályból az árverés teljes folyamata végig vezethető. A javaslat mind a bírósági, mind az adóhatósági végrehajtás során alkalmazandó egységes szabályokat rögzíti, nem indokolt a két eljárás megkülönböztetése.
66. §
A Ptk. 5:41. §-ában kimondja, hogy az árverésen eladott ingóságon az árverési vevő a dolog birtokbavételével tulajdonjogot szerez. Az árverési vevő jóhiszemű eljárásra köteles. Amennyiben e követelménynek eleget tesz, a tulajdonjogát az sem érinti, ha utóbb az árverést megsemmisítik, vagy a megindított végrehajtási igényperben a bíróság a keresetnek helyt ad. Az utóbbi esetben a pernyertesnek a dolog pénzegyenértéke jár.
Amennyiben a vevő a vételárat az árverésen kézpénzben megfizeti, és nem rosszhiszemű, a tulajdonjogát – a fenti szabályból adódóan – az sem érinti, ha utóbb akár az árverést, akár a foglalást a jogorvoslati eljárásban megsemmisítik.
67. §
A javaslat ezen szakasza részletesebben kifejti, hogy az árverésről készített jegyzőkönyvnek mit kell tartalmaznia. A gyakorlatban előforduló visszaélések elkerülése, a jogszerű eljárás dokumentálása és az egyes adózói, licitáló magatartások rögzítése érdekében szükséges, hogy minden hagyományos árverésről kép- és hangfelvétel készüljön. A korábbi szabályozásban ez lehetőségként szerepelt, a javaslat ezt a jogot deklarálja. Előfordulhat, hogy az eljárás egy későbbi szakaszában válik indokolttá a felvétel készítése, mely nem lehetne teljes körű, ha nem lenne kötelező a felvételek rögzítése. A Vht. 35. § (5) bekezdése a felvételek tárolásáról és megőrzéséről a javaslat szabályozott eljárások során is alkalmazandó.
68. §
A javaslat egyértelműsíti a korábbi szabályozást, miszerint az ingóság sikeres értékesítése érdekében kettőnél több árverést is lehet tartani. A korábbi szabályozástól eltérően azonban az árverések között 30 nap helyett 60 nap is eltelhet. Ez arra szolgál, hogy az adós adott esetben több időt kaphat a tartozás megfizetésére, illetve az értékesítés elkerülésére, vagy árverésen kívüli vevő jelentkezhet. Szintén indokolt a már kiírt árverés törlése, amennyiben a korábbi vevő a vételárat és a felmerült költségeket megtéríti, hiszen egy újabb árverés lebonyolítása egyrészt költséges, másrészt az újabb árverés nem garantálja a magasabb vételi ajánlatot, továbbá a végrehajtási eljárás ezáltal gyorsabbá is válik.
69. §
Az üzletrész elektronikus úton történő értékesítése a gyakorlatban rendkívül nehéz és a legtöbb esetben sikertelen. Annak érdekében, hogy az értékesítések minél nagyobb arányban legyenek sikeresek, ezáltal a tartozás megtérülése is hatékonyabb, az üzletrészt – a Vht.-től eltérően – nem csupán elektronikusan, hanem hagyományos úton is értékesíteni lehet.
Az üzleti hírnév védelme és a gazdálkodók versenyképességének megőrzése érdekében a javaslat megteremti azt a lehetőséget is, hogy árverésen kívül is lehessen üzletrészt értékesíteni. Figyelembe kell venni ugyanakkor az előárverezésre jogosultak, az üzletrész tulajdonosok érdekét is. A Ptk. 3:179. §-val összhangban a javaslat a tulajdonostársaknak elővásárlási jogot biztosít kimondva, hogy az árverés során biztosítani kell a nem adós gazdálkodó szervezet, illetve a gazdálkodó szervezet más tagjainak gazdasági érdekeit is. A javaslat ezáltal lehetőséget teremt arra, hogy a jogosultak elkerüljék a társaságban általuk ismeretlenek bekerülését.
70. §
A romlandó ingóságok értékesítésére speciális szabály korábban nem volt. Ezen ingóságoknál az értékesítésre vonatkozó általános szabályok alkalmazása ugyanakkor a gyakorlatban – különösen a határidőket tekintve – komoly problémákat okozott. Különösen amiatt, mivel ezen ingóságok értéke – jellegüknél fogva – idővel sokkal gyorsabban és jelentősebb mértékben csökken, mint egyéb ingóságoké. Az értékesítés lényege ebben az esetben az, hogy a lehető leggyorsabban és a legmagasabb áron lehessen ezeket az ingóságokat eladni. Ennél fogva a javaslat joghézagot pótol, célja a romlandó dolgok leggyorsabb értékesítése úgy, hogy az az adós és az adóhatóság számára is a legkedvezőbb legyen. Ennek érdekben a javaslat az adós számára biztosít egy rövid időintervallumot – 1 órát – arra, hogy megjelölje a vevőt, aki árverésen kívül, a becsértéken megveszi az árut.
A javaslat az értékesítési idő lerövidítése miatt elsődlegesen nem az elektronikus árverési lehetőséget, hanem a helyben legcélszerűbb értékesítési módot preferálja.
A legmagasabb vételár elérése érdekében azonban a javaslat biztosítja azt, hogy az adott romlandó dolog forgalmazásával foglalkozó kereskedők licitáljanak a dolog tulajdonjogára. Tekintettel arra, hogy az értékesítés során általában nincs idő a foglalás közvetlen körzetében ilyen kereskedőket külön megkeresni, célszerű egy – már létező és aktuális – adatbázisból kiértesíteni a leginkább szóba jöhető cégeket, vállalkozókat. Természetesen ez előzetes regisztrációhoz kötött és a részletszabályokban meg kell határozni azt a kört, akik az adóhatóság szempontjából is a legmegbízhatóbb adózói körhöz tartoznak (köztartozásmentes, megbízható adózók). A vételár megfizetésére, illetve a mögöttes felelősség érvényesítésére az általános szabályokat rendeli alkalmazni a javaslat.
Amennyiben a helyben történő értékesítésre nincs mód, vagy ha az értékesítés eredménytelen volt – az általános szabályokat is figyelembe véve – továbbra is lehetőséget biztosít a javaslat az elektronikus értékesítés lefolytatására. Ezzel olyan forgalmazóknak is lehetőséget biztosít a licitálásra, akik adott esetben a fizikai távollét miatt nem vehettek részt a korábbi árverésen. Az időtényező ugyanakkor ebben az esetben is kiemelt jelentőségű, így – az általános szabálytól eltérően – a határidők jelentősen rövidebbek. A javaslat ugyanakkor a kiértesítés, a licitálási folyamat és a licitlépcsők tekintetében is az általános szabályok alkalmazását rendeli, tekintettel arra, hogy az ingóság romlandó jellege sem indokolja az ettől való eltérést.
71. §
A javaslat a romlandó dolgok értékesítése kapcsán visszautal az elektronikus árverésre vonatkozó értékesítési szabályokra.
72. §
A javaslat – a korábbi szabályozással egyezően – rögzíti az árverés helyszínére vonatkozó rendelkezéseket. Ennél szélesebb körben nem indokolt meghatározni a helyszínt, mivel sikeresebb értékesítés ettől nem várható.
73. §
A javaslat – a korábbi szabályozáshoz hasonlóan – rögzíti azokat a fontos és az értékesítés szempontjából nélkülözhetetlen információkat, melyeket a hirdetményben fel kell tüntetni. Ezek az adatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az árverésen licitáló, illetve a vevő az ingatlan valós értékét megbecsülje. A részletes adatok ahhoz is hozzájárulnak, hogy az értékesítést követően a jogos végrehajtási kifogások benyújtásának lehetőségét kiküszöböljük.
74. §
A javaslat az árverési hirdetmény kézbesítésével kapcsolatban a korábbi szabályozást rögzíti, melynek garanciális jelentősége van. A javaslat célja, hogy mindazok, akiknek az árverésre kerülő ingatlanon bármilyen joguk van, illetve akik elővásárlási joggal rendelkeznek, pl. az önkormányzatok joga a lakóingatlanokon, értesüljenek az árverés tényéről és gyakorolni tudják törvényes jogukat.
75. §
A javaslat célja, hogy az árverés a lehető legszélesebb körben ismert legyen megteremtve annak a lehetőségét, hogy az ingatlan a legmagasabb áron kerüljön megvételre, ezért az árverési hirdetmény kifüggesztésének helyeit részletesen szabályozza.
76. §
A javaslat előírja, hogy az ingóárverés során meghatározott kizárási szabályokat az ingatlanárverés esetében is alkalmazni rendeli.
77. §
Hagyományos árverés esetén a gyakorlatban – különösen ingatlanárverés esetén, az összeg nagyságára tekintettel – a legtöbb esetben a licitálók az előleget átutalással fizetik meg. A javaslat az átutalás igazolásának módját egyértelműsíti és egységesíti, valamint rögzíti, hogy az engedéllyel történő ingatlanszerzéshez kapcsolódóan az engedélyt az árverés előtt kell igazolni.
78. §
A javaslat a hagyományos árverés folyamatát rögzíti a korábbi szabályozással azonos módon.
79. §
A javaslat a vételárelőlegek adóhatóság általi kezelését rögzíti azzal, hogy a nem nyertes árverezők letétbe helyezett pénzeszközeit haladéktalanul vissza kell adni, illetve az átutalás iránt intézkedni kell. A nyertes vevőnek a vételárból az előleggel csökkentett összeget kell megfizetnie.
80. §
A javaslat a korábbi szabályozással azonos módon szabályozza a vételár-különbözet megfizetésének kötelezettségét, figyelembe véve a szervezeti különbségeket, azonban az elektronikus árverésen történő vételhez szorosan kapcsolódva egységesíti a vételár-különbözet megfizetésének határidejét. Szintén lehetővé teszi a 2 hónapig terjedő fizetési halasztás engedélyezését is, hiszen ingatlanvétel esetében előfordulhat, hogy a különbözet összege jelentős. A 60 napi halasztás engedélyezésének lehetősége ráadásul növelheti a licitálási kedvet, hiszen nem kell feltétlenül azonnali készpénzes fizetéssel teljesíteni a kötelezettséget.
81. §
A javaslat a jegyzőkönyvben kötelezően rögzítendő adatokat taxatív módon sorolja fel. Ez részben megegyezik a korábbi szabályozással, de részletesebben és egyértelműbb módon határozza meg az adatok körét. Az árverés végleges lezárását követő 30 nap múlva a jegyzőkönyvet meg kell küldeni a vevőnek és az ingatlanügyi hatóságnak is. A 30 nap elég ahhoz, hogy a határidőben benyújtott esetleges jogorvoslatokról a hatóság információt szerezzen, így az árverés ennyi idő után véglegesnek tekinthető.
82. §
A javaslat a korábbi szabályozástól eltérő módon 60 napban határozza meg a második árverés kitűzésének időpontját. A gyorsabb és hatékonyabb értékesítés érdekében indokolt a rövidebb határidő meghatározása. Szintén a gyorsabb és eredményesebb végrehajtási eljárás érdekében – az ingóárverésekhez hasonlóan -, ha a korábbi nyertes árverési vevő a második árverés megkezdéséig megfizeti a vételárat, nem kell újabb árverést tartani, ilyenkor azonban az addig felmerült költségeket is viselnie kell. A javaslat a korábbi szabályozás rendelkezéseit emeli be, tekintettel arra, hogy a nem fizető korábbi vevő kizárása az eljárás további szakaszából – a többi licitáló vevő érdekében – mindenképpen indokolt.
A vételár-különbözet megfizetésére történő kötelezés fenntartása továbbra is indokolt, mivel mind az adós, mind az adóhatóság kárt szenved, ha a nyertes vevő fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. Ez a szabály szintén azt erősíti, hogy csak a ténylegesen érdeklődő, komoly vételi szándékkal rendelkező regisztrált felhasználók licitáljanak. A fizetésre kötelezés leggyorsabb és leghatékonyabb módja a határozattal történő előírás, mellyel az elmaradt különbözet végrehajtási eljárás útján beszedhető. A vételárelőleget és a befolyt különbözetet pedig a tartozás csökkentésére kell fordítani.
A javaslat 3 hónapra csökkenti az ismételt árverés kitűzésének lehetőségét a sikeresebb értékesítés érdekében.
83. §
A javaslat az általános szabályokhoz képest a speciális szabályokat fogalmaz meg a lakóingatlan értékesítésére. A lakóingatlan értékesítése az adósokat a legérzékenyebben érinti, így erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a végrehajtási eljárásban más cselekmény foganatosítása már nem járt sikerrel, illetve azoktól nem várható a tartozás megtérülése. Minthogy ingatlan- végrehajtás esetén a vagyoni kényszer elvileg a legsúlyosabb, a törvény ezt az eljárást külön feltételek mellett teszi lehetővé. A javaslatban megfogalmazott garanciális szabályok is azt biztosítják, hogy a lakóingatlanok értékesítése során a végrehajtó a lehető legnagyobb körültekintéssel járjon el.
A javaslat az értelmező rendelkezések között meghatározza a lakóingatlan fogalmát. Tekintettel arra, hogy a gyakorlatban sok esetben előfordul, hogy nem kizárólag az ingatlan-nyilvántartásba ilyen jogcímen bejegyzett ingatlanokban laknak az adósok, a törvény a tényleges ottlakáshoz és nem az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jellegéhez köti a lakóingatlanná minősítést.
A javaslat tekintettel van ugyanakkor az adóson kívüli más személy érdekeire, megszerzett jogaira. Ezért kimondja, hogy bizonyos, az adós rendelkezési jogát korlátozó jogviszonyokra tekintettel az ingatlant kizárólag lakottan lehet árverezni. A javaslatban meghatározott esetekben az új tulajdonos rendelkezési jogai továbbra is korlátozottak maradnak az árverés után. A végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát viszont csak a következő jogok terhelhetik: a telki szolgalom, a közérdekű használati jog, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezeti jog, végül a törvényen alapuló haszonélvezeti jog akkor is, ha nincs az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve.
84. §
Az ingatlanértékesítés egyik legfontosabb garanciális szabálya, hogy a vételár a becsérték legfeljebb 75%-ig csökkenthető, elkerülve ezzel azt, hogy túl alacsony áron kerüljenek értékesítésre a lakóingatlanként szolgáló ingatlanok, valamint a fennálló követelések is a lehető legnagyobb mértékben térüljenek meg. Ha egyetlen licit sem éri el ezt az összeget, az árverés sikertelennek minősül. A korábbi szabályozástól eltérően a javaslat egységesíti az elektronikus és a hagyományos árverés során a lakóingatlanhoz kapcsolódó minimum vételár szabályát és – adósvédelmi szempontból – egységesen 75%-ban határozza ezt meg a korábbi 70%-hoz képest.
85. §
A javaslat új szabályként – az eredményes árverés – érdekében lehetővé teszi a vételár további leszállítását második sikertelen árverést követően a kikiáltási ár 50%-ig. A gyakorlatban az elhúzódó árverések során sok esetben előfordul, hogy nincs vevő az ingatlanra és többszöri árverést követően a becsértéket módosítani kell. Ilyen esetben az ingatlan vételára gyakorlatilag az eredeti becsérték 75%-a alá süllyed. A módosítás lényege, hogy az értékesítés gyorsabb és hatékonyabb legyen azzal, hogy a becsérték módosításhoz kapcsolódó időtényezőt lerövidíti és a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó költségeket csökkenti.
86. §
A javaslat a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lht.) 85/F. § rendelkezését építi be. Eszerint a települési önkormányzatok a területükön fekvő lakóingatlanok vonatkozásában elővásárlási joggal élhetnek. A lakóingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat a törvénnyel valamennyi olyan ingatlan kényszerértékesítése esetében lehetőséget kap elővásárlási jog gyakorlására, amely alkalmas a későbbiekben bérlakásként való működtetésre, és amelynek az értékesítése a lakhatásul szolgáló ingatlan elvesztésével jár.
Az Lht.-ben és így a javaslatban megteremtett elővásárlási jog ugyanakkor nem a Ptk. szerinti elővásárlási jog, hanem – ahogyan arra az Lht. szövegezése is utal – a végrehajtási eljárásról szóló törvényekben rögzítettek szerint gyakorolható elővásárlási jog.
A javaslat beépíti az elővásárlási jog gyakorlását a vételi ajánlatok megtételének működő és a vételi ajánlatok komolyságára garanciákat adó rendszerébe. Ennek értelmében az elővásárlási jog gyakorlása jogilag és technikailag is egyfajta árverési vételi ajánlat megtétele, amely csak abban különbözhet a többi licittől, hogy azok összegét nem kell meghaladnia: nem kell rálicitálni az előző ajánlatra, hanem elég azt csak tartani. Ez mind a hagyományos, mind az elektronikus árverések esetében kezelhető.
Az Lht. által választott megoldás – amellett, hogy megteremti az összhangot a végrehajtási jog rendszerével, és nem is húzza el az eljárást, nem ró arra újabb adminisztrációs terheket – alkalmas az árverési piac élénkítésére, az árverseny erősítésére is, amely alapvető követelmény a követelések tényleges, hatékony megtérüléséhez, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesüléséhez. Az árverésen részt vevő egyéb potenciális vevők számolhatnak ugyanis az elővásárlási jogra jogosult részvételével, megismert (nyilvános, vagyis az elektronikus licitnaplóban közzétett, illetve az árverésen elhangzó) vételi ajánlatával szemben pedig azzal versengő – tehát annál magasabb összegű – ajánlatot tehetnek.
87. §
A javaslat a korábbi szabályozással azonos módon rendelkezik a kiköltözési kötelezettség kapcsán. A Vht. rendelkezései itt is mögöttes jogszabályként alkalmazandóak, így a halasztás feltételei, a kérelem tartami elemei és a döntés közlése adóhatóság előtt folyó eljárás esetében is kötelező érvényűek. A jogorvoslat biztosítása indokolatlanul húzná el az eljárást, ráadásul a licitáló vevők a döntésről az árverésen így még nem szerezhetnek tudomást, tehát úgy licitálnának, hogy nem ismerik a tényleges birtokbaadás várható időpontját. Ez a vásárlási kedvet is jelentősen csökkentené.
88. §
A javaslat a felek számára fenntartja azt a lehetőséget, hogy az általuk meghatározott vevő részére, az általuk megállapított értéken kerüljön értékesítésre az ingóság árverésen kívül, azonban minderre az árverési vétel hatálya kiterjedjen. E szabálynak azért van jelentősége, mert a Ptk. 5:41 §-a alapján az árverési vétel eredeti szerzésnek minősül. A vevő részéről jogos az az elvárás – quasi árverési vevőként -, hogy az ingóságot az árverési vétel hatályával szerezhesse meg, mert csak így válik jóhiszemű tulajdonossá, tekintet nélkül arra, hogy korábban ki volt a tulajdonos. A Ptk. szabályai egyébként azt is jelentik, hogy a vevő tulajdonjogának terjedelme nem igazodik a korábbi tulajdonos tulajdonjogának terjedelméhez.
A tulajdonszerzést nem szerződés, hanem az árverési jegyzőkönyv igazolja. Az a körülmény, hogy az adós és a végrehajtást kérő kijelölheti a vevő személyét, és meghatározhatja a becsértéket, nem változtat az értékesítés kényszerjellegén, sem a szerzés módján. A javaslat figyelembe veszi, hogy az adós és a végrehajtást kérő közös érdeke, hogy minél kevesebb végrehajtási költséggel, minél kedvezőbb áron történjék meg az értékesítés. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok jogosultjai érdekeinek védelme céljából a javaslat kötelezővé teszi, hogy ezen jogosultaknak is hozzá kell járulniuk az árverésen kívüli értékesítéshez. A gyorsabb eljárás érdekében azonban a végrehajtást kérők megkeresése csak akkor szükséges, ha a megállapított vételárból a teljes követelésösszeg, illetve a költségek nem teljesülnek teljes mértékben. Ellenkező esetben a megkeresők hozzájárulása mellőzhető.
89. §
A javaslat ebben a szakaszban az elektronikus érverésre vonatkozó speciális, a hagyományos árveréstől, valamint a Vht. elektronikus árverésről szóló rendelkezéseitől eltérő szabályokat részletezi.
Az állami adó- és vámhivatal nem a bírósági végrehajtók által használt és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által üzemeltetett elektronikus árverési felületen teszi közhírré és árverezi az adóhatósági végrehajtásban értékesítendő ingó- és ingatlanvagyontárgyakat, hanem a saját maga által létrehozott Elektronikus Árverési Felületen (továbbiakban: EÁF). Ez egy olyan virtuális árverési csarnok, ahol az állami adó- és vámhivatal végrehajtási eljárásai során lefoglalt vagyontárgyak értékesítése történik. Az árverésen résztvevők – ideértve annak nyertesét is – az árverés befejezéséig anonim módon árvereznek. Egyes ingatlanok speciális szabályait kivéve árverési vevő lehet bárki – természetes személy esetében csak nagykorú –, aki regisztrálta magát és az árverés szabályait elfogadja. Egy árverési tételre vonatkozó árverés a hirdetményben megjelölt kezdő időponttól számított harmadik nap 21. órájáig tart, de a jogszabályban meghatározott esetekben és módon meghosszabbodhat. A licitküszöbök is változnak részben a túl kicsi emelések és az elhúzódó árverések kiküszöbölése érdekében. A javaslat vételár megfizetésére vonatkozó szabályai a korábbi rendelkezéseket tartalmazzák.
90. §
Az elektronikus ingóárverés során – az elektronikus felület miatt – az adós nem tudja meghatározni az ingóságok sorrendjét, így a javaslat ezt a lehetőséget kizárja. Annál is inkább, mert ennek biztosításával az eljárást indokolatlanul meghosszabbítaná az ezzel kapcsolatos levelezés.
A gyakorlatban többször előfordul, hogy ingóság értékesítése esetén a nyertes vevő nem fizeti ki a vételárat, ezért szükséges volt részletesen rendelkezni azon esetekről, mikor csupán a harmadik, illetve negyedik érvényes licitáló szerzi meg a tulajdonjogot. Nem várható el ugyanis a kisebb licitet felajánló árverezőtől, hogy a nyertes licitösszegen kelljen megvásárolnia az ingóságot. Ilyen esetben a nem fizető vevőket a saját licitösszegük és a következő legmagasabb ajánlat különbözetére kötelezi az adóhatóság.
Szintén előfordul a gyakorlatban, hogy a nyertes vevő a megvásárolt ingóságot a vételár megfizetését követően nem szállítja el. A javaslat a Ptk. 5:9–12. § szabályait rendeli alkalmazni azzal, hogy az adóhatóság a dolgot nem használhatja fel, csupán tovább értékesítheti, illetve megsemmisítheti. A vételárat – a korábbi szabályozásnak megfelelően – az elektronikus árverés során 50%-ig lehet levinni. A hagyományos és az elektronikus árverés minimum vételára közti különbség oka, hogy az elektronikus árverés publicitása sokkal jelentősebb, nagyobb érdeklődői kört tud megszólítani, így a kereslet lényegesen nagyobb. Adós érdeke is az, hogy a nagyobb vevői körből magasabb vételárat tudjon elérni az árverés során.
91. §
Ingatlanárverés során általában a kikiáltási ár és a vételár is jelentősnek mondható, így az árverésen résztvevők vételi szándékukat előleg biztosításával jelzik. A befizetés igazolása – az elektronikus részvétel miatt – természetesen részben eltér a hagyományos árverésen történő igazolástól.
Az elővásárlási, előárverezési joggal rendelkező tulajdonostársak törvényes jogának biztosítása elektronikus árverés során is nélkülözhetetlen, azonban a többi licitáló érdekében ezen jogokat az elektronikus felületen szükséges gyakorolni. Így minden résztvevő információt szerezhet az árverés aktuális állásáról, illetve a nyertes vevőről.
Az önkormányzat ezzel szemben – egy speciális kód segítségével – az árverés lezárását követő munkanap 17:00 óráig nyilatkozhat a joga érvényesítéséről. Ennek az az oka, hogy az árverést követően a vételár kifizetéséről való döntés meghozatala nem egyszemélyi döntés, így a döntéshozók megkeresése, illetve a végső döntés meghozatala időt vehet igénybe.
A vételár-különbözet megfizetésére vonatkozó szabályok megegyeznek az ingatlanárverés általános szabályai között megfogalmazott rendelkezésekkel.
A vételár-különbözet megfizetésére történő kötelezés fenntartása továbbra is indokolt, mivel mind az adós, mind az adóhatóság kárt szenved, ha a nyertes vevő fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. Ez a szabály szintén azt erősíti, hogy csak a ténylegesen érdeklődő, komoly vételi szándékkal rendelkező regisztrált felhasználók licitáljanak. A fizetésre kötelezés leggyorsabb és leghatékonyabb módja a határozattal történő előírás, mellyel az elmaradt különbözet végrehajtási eljárás útján beszedhető.
92. §
A javaslat rendelkezése a Vht. 155. § (1) bekezdését veszi át. Annyiban módosít rajta, hogy az árverési jegyzőkönyv aláírását nem tekinti sikertelen árverésnek, hiszen a Ptk. 5:41. § értelmében a dolog tulajdonjogát a vevő az ingó dolog birtokának a hatósági árverést végző általi átruházásával, ingatlan esetén a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével szerzi meg. Sikertelen árverést követő árverés második árverésnek minősül, a második árverésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, szemben a meghiúsult árverés joghatályával, melyet a következő szakasz fejt ki.
93. §
A javaslat bevezeti a meghiúsult árverés fogalmát. A meghiúsult árverés joghatálya egyrészt az, hogy a jóhiszemű vevő nem szerzi meg a tulajdonjogot, hiszen a gyakorlatban meg nem történtté teszi az árverést, így a jóhiszemű tulajdonszerzést is. Másrészt a meghiúsult árverést követő árverés első árverésnek minősül. Ilyen esetek azok, amelyben az árverés során, vagy az árverés megkezdése előtt jogszabálysértésre kerül sor, vagy olyan akadály merül fel, mely lehetetlenné teszi a jogszerű eljárás lefolytatását. A javaslat ilyen esetben kötelező jelleggel határozza meg az árverés befejezését, illetve a kitűzött árverés törlését. A felettes szerv által megsemmisített árverés joghatálya is megegyezik ezzel, a jóhiszemű vevő sem szerzi meg a tulajdonjogot.
94. §
A sikertelen árverések lebonyolítása után, mikor már az értékesítéstől érdemi eredmény nem várható, az ingóságok és az ingatlanok jogi sorsát rendezni kell. Tekintettel arra, hogy ezek őrzése, tárolása költséges, de valódi anyagi értéket nem képviselnek, az adós részére ezeket vissza kell adni. A javaslat mellőzi annak lehetőségét – a Vht.-től eltérő módon –, hogy a végrehajtást kérők ezeket megkapják, hiszen ezek már olyan ingóságok, melyek valós értéket nem képviselnek, a tárolási, őrzési költségük ugyanakkor fennáll. Úgy kapnának meg egy lefoglalt tételt, hogy abból bevételük nem, csupán kiadásuk keletkezik.
95–97. §
A javaslat a korábbi szabályokhoz hasonlóan szabályozza az ideiglenes biztosítási intézkedés és a biztosítási intézkedés (a továbbiakban együtt: biztosítási intézkedések) végrehajtásának jogintézményét, de a jogalkalmazás egységessége érdekében a korábban széttagolt, több jogszabályban elszórtan elhelyezett rendelkezések helyett egységes szabályozást tartalmaz e körben. Tekintettel arra, hogy a biztosítási intézkedések alapján foganatosítandó végrehajtási cselekmények – kis kivételtől eltekintve – nem térnek el alapvetően a kielégítési végrehajtás során foganatosított végrehajtási cselekményektől, a javaslat rögzíti, hogy a biztosítási intézkedést elrendelő végzések végrehajtására a végrehajtási eljárás során irányadó szabályokat – az e fejezetben foglalt eltérésekkel – kell alkalmazni. Hasonló okok miatt rögzíti a javaslat azt is, hogy az ideiglenes biztosítási intézkedést elrendelő végzés végrehajtására a biztosítási intézkedés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A biztosítási intézkedések végrehajtására vonatkozó első fontos eltérés abban mutatkozik meg, hogy a végrehajtható okirat itt maga a biztosítási intézkedés elrendeléséről szóló végzés, amelynek kézbesítési módja – a jogintézmény céljára figyelemmel – alapvetően eltér az egyéb eljárások során hozott döntésekétől. A javaslat szerint ugyanis a pénzkövetelés biztosítását elrendelő végzést a végrehajtó a helyszínen adja át az adósnak, egyúttal felhívja őt, hogy a biztosítandó összeget azonnal fizesse meg. A teljesítés elmaradása esetén a javaslat szerint a végrehajtó lefoglalja az adós vagyontárgyait. Hasonló az eljárás a javaslat alapján abban az esetben is, ha az adós (illetve képviselője) nincs jelen a kézbesítés megkísérlésekor; ebben az esetben a végrehajtható okiratot a foglalási jegyzőkönyv másolatával együtt postán kell kézbesíteni az adósnak, illetve képviselőjének. E rendelkezések indokát a biztosítási intézkedés célja adja, a jogintézmény rendeltetése ugyanis az eljárás tárgyát képező kötelezettség teljesítésének biztosítása az alapügyben hozott döntés végrehajthatóvá válását követő időszakra.
A korábbi szabállyal egyezően tartalmazza a javaslat az adóst megillető költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) pénzkövetelés biztosítását elrendelő végzésben meghatározott kötelezettség erejéig történő zárolásának lehetőségét. A zárolás időtartama alatt az adós nem rendelkezhet a támogatással, de a pénzkövetelés biztosításának végrehajtása során a zárolt összeget biztosítottként kell figyelembe venni.
Az általánostól eltérő szabályt tartalmaz a javaslat a járműbiztosítási intézkedés keretében foganatosítandó lefoglalása kapcsán. Ilyen esetben a foglalás a járműfoglalási jegyzőkönyvben történő feltüntetésével, illetve ha lehetséges, a törzskönyv lefoglalásával megvalósul, egyéb cselekményt, intézkedést nem kell foganatosítani.
Az ingatlan lefoglalása lényegében az általános szabályok szerint történik, de az ingatlanügyi hatóságot a pénzkövetelés biztosítására irányuló végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében kell megkeresni.
A javaslat a Vht.-hoz hasonlóan szabályozza az adóst megillető összeg biztosítási intézkedés alapján történő zárolását. A javaslat alapján a pénzforgalmi szolgáltató a zárolásra vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított 8 napon belül tájékoztatja a végrehajtót arról, hogy az intézkedést milyen összegre tudta foganatosítani. Ennek a jelentősége abban áll, hogy ezt követően az adós még le nem foglalt vagyontárgyai csak a fennmaradó követelés erejéig foglalhatók le. A javaslat alapján jövedelem letiltására csak akkor kerülhet sor, ha az adósnak a biztosítandó összeg fedezetéül szolgáló, végrehajtás alá vonható más vagyontárgya nincs.
Természetesen a vonatkozó mentességi szabályokat a biztosítási intézkedés esetén is alkalmazni kell.
Újdonság a szabályozásban, hogy a biztosítási intézkedés végrehajtása nem veszélyeztetheti az adós és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését, valamint nem járhat az adós gazdálkodási tevékenységének ellehetetlenítésével.
A korábbi szabályozáshoz hasonlóan a javaslat alapján a biztosítási intézkedés alapján foganatosítandó foglalási cselekmények a foglalással, zár alá vétellel, költségvetési támogatás zárolásával, követelés lefoglalása és jövedelem letiltása esetén a végrehajtói letéti számlára történő befizetéssel, továbbá a pénzforgalmi szolgáltatóhoz intézett felhívás kiadásával befejeződnek – a romlandó dolgok kivételével –, értékesítésre, illetve a befolyt összegek felosztására a biztosítási intézkedés végrehajtása alatt nem kerülhet sor.
98. §
A javaslat tartalmazza a biztosítási intézkedés alapján foganatosított végrehajtási cselekmények hatályára vonatkozó szabályozást. Eszerint a foganatosított végrehajtási cselekményeket továbbra sem kell megismételni a végrehajtási eljárás megindulása után, a foglalások hatály e nélkül is kiterjed a végrehajtási eljárásra.
99–101. §
A javaslat a korábbi szabályok ötvözeteként tartalmazza a biztosítási intézkedés megszüntetésének eseteit. Ennek értelmében amennyiben az adós a vagyontárgyai lefoglalása után utóbb kifizeti a biztosítani kívánt összeget vagy arra megfelelő biztosítékot nyújt, illetve ha a számlája terhére kiadott zárolási felhívás alapján a követelés fedezete biztosítva van, a végrehajtó a lefoglalt vagyontárgyakat a foglalás alól feloldja. Természetesen akkor is fel kell oldani a lefoglalt vagyontárgyakat, ha a biztosítási intézkedést az elrendelő hatóság vagy annak felettes szerve megszüntette.
A kielégítési végrehajtás hatályának beálltáig a befolyt összegeket nem lehet a tartozásokra felosztani, azokat a végrehajtói letéti számlán kell kezelni.
Az általános szabályoktól eltérően kezeli a javaslat a biztosítási intézkedés végrehajtása során felmerült költségek felszámítását, figyelemmel a jogintézmény jellegére, arra, hogy a biztosítási intézkedés mindkét módját még az alapeljárásban hozott végleges döntés végrehajthatóságát megelőzően kell alkalmazni. A biztosítási intézkedés végrehajtása során felmerült költséget e szerint a kielégítési végrehajtás hatályának beálltától számított 8 napon belül kell felszámítani. Amennyiben a kielégítési végrehajtás hatálya nem áll be, tehát az alapeljárás anélkül ér véget, hogy a hatóság a biztosítani kívánt összeg megfizetésére kötelezné az adóst, a felmerült költségeket az adóhatóság viseli.
102–103. §
A javaslat a korábbi szabályokhoz hasonlóan tartalmazza azon eseteket, amelyeknél az adóst terhelő tartozás megfizetésére más személyt kell kötelezni a végrehajtási eljárás során elkövetett mulasztás miatt. Eszerint a munkáltatóval (ideértve az adós számára járandóságot, illetményt, munkából eredő díjazást, juttatást, egyéb összeget rendszeresen, időszakonként visszatérően folyósító szervet vagy személyt), a hitelintézettel, illetve a követelésfoglalás kötelezettjével szemben kell fellépni az eljárásban elkövetett mulasztásuk miatt. Valamennyi eset közös ismérve az, hogy az adott személy a végrehajtási eljárás során megszegte azon lényeges kötelezettségét, amely őt terhelte. A javaslatban felsorolt mulasztásokkal szemben továbbra is indokolt a következetes fellépés, hiszen ezek a magatartások alkalmasak lehetnek a végrehajtás elhúzására, illetve annak eredményessége csorbítására.
A javaslat tartalmazza továbbá azon, az adóstól eltérő harmadik személyekkel szembeni határozathozatali kötelezettséget, akik magatartása vagy mulasztása a tervezet egyéb szakaszai szerint valamely összeg megfizetésére való kötelezést von maga után.
104. §
A javaslat előírja, hogy az adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtása során a törvény I–XI. fejezet rendelkezéseit az ezen címben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
105. §
A gyakorlati tapasztalatok alapján a 15 napos határidő, mely leteltét követően lehetett korábban megkeresni az adóhatóságot, rendkívül rövidnek bizonyult, hiszen több esetben előfordult, hogy az adósok 15–30 napos határidőn belül befizették tartozásaikat. A határidő növelése indokolt, hiszen így számos esetben a felesleges adminisztráció jelentősen csökkenthető.
Költséghatékonysági szempontból nem célszerű az adók módjára behajtandó köztartozások esetében a jelenleg hatályos 10 ezer forintos összeghatár alól kivételeket képezni. A végrehajtási eljárás átalánydíja a vonatkozó kormányrendelet szerint 5 ezer forint, mely így is minimális az önálló bírósági végrehajtó eljárási díjaihoz képest és nem fedezi teljes mértékben a ténylegesen felmerülő költségeket. Így viszont előfordulhatna, hogy a 10 ezer forintos értékhatár miatt néhány végrehajtást kérő alacsonyabb összegű, de jelentős számban keletkező követelése nem volna behajtható, ezért a tervezet a 10 ezer forintos értékhatárt ugyan nem, de az 5 ezer forintot elérő tartozások vonatkozásában lehetővé teszi az értékhatártól való eltérést – törvényi szintű szabállyal.
A javaslat rögzíti a megkeresés alapvető tartalmi elemeit. Ezek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az adóhatóság vizsgálni tudja a megkeresés megalapozottságát és a megkereső jogosultságát, valamint azokat az adósi alapadatokat kell tartalmaznia, mely alapján a végrehajtási eljárás gyorsan és hatékonyan megindítható.
Tekintettel arra, hogy a követelés jogosultja a behajtást kérő, és ezen a végrehajtás elrendelése sem változtat, a végrehajtást foganatosító adóhatóság a döntéshez, illetve a megkereséshez kötve van. Annak jogalapját, az eljárás jogszerűségét nem vizsgálhatja. Tekintettel arra, hogy a végrehajtási eljárás az adós számára mindig jelentős joghátrányt, a foganatosító hatóság számára pedig költséget okoz, a megkereső kötelessége a kötelezettség változásáról haladéktalanul értesíteni az adóhatóságot.
106. §
Sajátos munkamegosztás érvényesül az adók módjára behajtandó köztartozások végrehajtása esetén, amikor az adóhatóság a végrehajtást a köztartozás jogosultjának megkeresésére folytatja le. Ha az adós természetes személy, a belföldi lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában szokásos fellelhetőségi helye szerint illetékes önkormányzati adóhatóság az eljárásra jogosult szerv, míg jogi személy és egyéb szervezet köztartozási ügyében az állami adó- és vámhatóság jár el, kivéve, ha törvény a tartozás beszedését más szerv hatáskörébe utalja.
107. §
A költséghatékony és arányos végrehajtási eljárás lefolytatása céljából célszerű fenntartani a korábbi szabályozást, miszerint bizonyos összeghatár alatt csak egyes végrehajtási cselekményeket köteles lefolytatni az adóhatóság. Egy helyszíni eljárás költsége akár több százezer forint is lehet és sok esetben az adóhatóság által elérhető nyilvántartási adatokból előre kalkulálható az eljárások eredményessége. Célszerűtlen és értelmetlen lenne ilyen esetben kötelezővé tenni egyes eljárási cselekmények foganatosítását.
108. §
A javaslat előírja, hogy az adóhatóság késedelmi pótlékot nem számít fel, azzal összefüggésben felszámolási eljárást nem kezdeményez, a folyamatban lévő csőd-, felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési, adósságrendezési eljárásban e kötelezettségeket hitelezői igényként nem jelenti be, a követeléseket behajthatatlanként nem tartja nyilván, a végrehajtásához való jog elévülését nem állapítja meg, illetve a kötelezettséggel összefüggésben mögöttes felelősséget nem érvényesít az adók módjára behajtandó köztartozásra.
109. §
A fizetési kedvezmények tekintetében a javaslat azt a szabályt fogalmazza meg, hogy az adóhatóság által behajtandó tartozás esetében a megkeresést követően benyújtott fizetési kedvezményi kérelmeket fő szabály szerint az adóhatóság bírálja el az Art. fizetési kedvezményekről szóló fejezetében foglaltak alapján. Ez egyrészt az egységes eljárás követelményének is megfelel, másrészt a bürokráciacsökkentés egyik eszköze is, hiszen a benyújtott kérelmeket egy eljárásban, azonos elvek és feltételek mentén lehet és kell elbírálni.
110. §
A javaslat szűk körben, az európai uniós forrásból társfinanszírozott támogatások esetében megtartja a korábban hatályos rendelkezéseket azon adók módjára behajtandó köztartozásokkal összefüggésben benyújtott fizetési kedvezmény kérelmek elbírálása kapcsán, amelyeknél a kérelem elbírálására az irányító hatóság jogosult.
111. §
A végrehajtási eljárás kapcsán felmerülő szünetelési, illetve felfüggesztési okok tekintetében az adóhatóság jár el, a megkereső tájékoztatása alapján hozza meg a döntését. Ennek oka szintén az egységes eljárás biztosítása és az adminisztrációs terhek csökkentése. Az eljárások gyors és hatékony intézése, és a ténylegesen fennálló tartozások naprakész kezelése érdekében új szabályként vezeti be a tervezet azt, hogy amennyiben a megkereső 6 hónapig nem kezdeményezi a végrehajtási eljárás folytatását, az eljárást az adóhatóság megszünteti. Természetesen nem akadálya ez az eljárás későbbi, a törvényben megfogalmazott határidőben történő újrakezdeményezésének.
112. §
A javaslat változatlanul szabályozza a külföldön tartózkodó személlyel szembeni eljárással összefüggésben keletkezett jutalék viselését.
113. §
A tartozások részbeni behajtása esetére a javaslat a korábbi szabályozással azonos felosztási szabályokat fogalmaz meg.
Az adóhatóság eredménytelen behajtás esetén nem minősíti a tartozást behajthatatlannak, hiszen ebben az esetben a végrehajtási eljárást nem lehetne megszüntetni. Azt csupán az által nyilvántartott tartozások tekintetében teszi meg a feltételek fennállása esetében. Ilyen esetben a behajtás eredménytelenségéről tájékoztatja a megkeresőt. Az adók módjára behajtandó tartozások esetében a tervezet rögzít egy objektív időkorlátot is, miszerint újabb megkeresés az eredménytelen behajtásról szóló tájékoztató megküldését követő 1 éven túl nyújtható be ismét. Ezzel kiküszöbölhetők azon – felesleges és költséges eljárások – mikor egy nyilvánvalóan eredménytelen behajtási eljárást követően a megkereső szinte azonnal, változatlan tényállás mellett nyújtja be megkeresését, melytől újabb eredmény – az idő rövidsége miatt – nyilvánvalóan nem várható.
Nyilvánvalóan nem várható el az adóhatóságtól, hogy minden – be nem hajtott – költséget saját maga, egyedül viseljen. A korábbi szabályozás fenntartásával a javaslat a behajtást kérő és az adóhatóság közös kötelezettségévé teszi a be nem hajtott költségek viselését.
114–115. §
A javaslat az adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtásához való jog elévülése vonatkozásában visszautal az általános szabályokra. Így például az adók módjára behajtandó köztartozás esetében is a tartozás végrehajtásához való jog 4 év elteltével évül el, amely időt 6 hónappal meghosszabbodik, amennyiben az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosított.
116. §
A javaslat szövege megegyezik a korábbi szabályozással állami kezességvállalással biztosított hitelszerződésének felmondásával összefüggésben érvényesített állami kezességre tekintettel keletkezett adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtása vonatkozásában. Az ingatlan-végrehajtás kizárása, illetve a folyamatban lévő végrehajtás felfüggesztése az adós számára méltányos eljárás addig az időpontig, amíg az állami kezesség érvényesítője előtt, vagy a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. előtt folyamatban van az ingatlannal kapcsolatos eljárás. A felfüggesztés időtartama az állam által történő megvásárlás kezdeményezésétől a hozzájárulás megadásáig, vagy elutasításáig tart. A javaslat szövege figyelembe vette azt is, hogy a lehető legkevesebb adminisztrációval kell a hiteles dokumentumokat bekérni, illetve az értesítéseket a szervek között megküldeni.
117. §
A javaslat az önkormányzati adóhatóság megkeresése alapján az állami adó- és vámhatóság által foganatosítandó végrehajtásokra az adók módjára behajtandó köztartozások behajtásának szabályait írja elő alkalmazni e címben rögzített eltérésekkel. A javaslat ezen rendelkezése olyan speciális előírásokat tartalmaz, mely az önkormányzati megkeresések tekintetében a hatékony és gyors végrehajtási eljárás lefolytatását elősegíti. Az önkormányzati adóhatóságnak az állami adó- és vámhatóság megkeresése előtt meg kell kísérelnie a tartozás átvezetéssel és visszatartás útján történő végrehajtását.
118. §
A Diákhitel Központ Zrt. jelentős mennyiségben küld behajtási megkereséseket az állami adó- és vámhatóság részére. Ezen kötelezettségek végrehajtásának speciális szabályait tartalmazza ezen cím.
119–121. §
Az állami adó- és vámhatóság az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény 2018. január 1-től hatályos szabályozása alapján általános végrehajtási hatósággá válik. Az állami adó- és vámhatóság feladatát – ebből a szempontból – három típusú tartozás behajtása érinti. Egyrészt az általa nyilvántartott adó- és vámtartozások behajtása, másrészt a különböző ágazati törvények által rá delegált, adók módjára behajtandó köztartozások behajtása, illetve 2018. január 1-től az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján az egyéb köztartozások behajtása. Az utóbbi két esetben nincs alapvető különbség a lefolytatandó eljárások tekintetében, így nem célszerű és nem is hatékony különböző szabályokat alkotni rá. Ennek értelmében a javaslat szerint a kötelezettségek jogosultjai vagy a behajtást kérőhatóságok az állami adó- és vámhatóságot elektronikus úton benyújtott megkereséssel tudják felhívni a végrehajtási eljárás megindítására.
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján lefolytatandó végrehajtások tekintetében a javaslat nem határoz meg végrehajtási összeghatárt, így a megkeresés e jogszabály alapján bármilyen összeg tekintetében benyújtható.
Ezen követelések végrehajtása tekintetében az állami adó- és vámhatóság – behajtást kérő hatóság részben vagy egészben saját bevételét képező kötelezettségek kivételével – az adóhatóság a fizetési kedvezményi kérelmeket elbírálja, késedelmi pótlékot számít fel, azokkal összefüggésben felszámolási eljárást kezdeményez, a folyamatban lévő csőd-, felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési, adósságrendezési eljárásban e kötelezettségeket hitelezői igényként bejelenti, a nyilvántartásba vételi díjat megfizeti, a követeléseket behajthatatlanként nyilvántarthatja, a végrehajtásukhoz való jog elévülését megállapítja.
Nyilvánvalóan nem várható el az adóhatóságtól, hogy minden – be nem hajtott – költséget saját maga, egyedül viseljen. A korábbi szabályozás fenntartásával a javaslat a behajtást kérő és az adóhatóság közös kötelezettségévé teszi a be nem hajtott költségek viselését, tehát a tervezet a korábbi szabályozáson nem változtat. Ez alól teremt – a korábbi szabályozással azonos módon – kivételt a kormányhivatalok tekintetében, hiszen mind az adóhatóság, mind a kormányhivatalok tulajdonképpen a központi költségvetésből fedeznék ezen kiadásaikat, így nincs értelme a fedezetek közti megosztásnak.
122–125. §
A javaslat külön fejezetet rendel a meghatározott cselekmények foganatosítására vonatkozó szabályok összegyűjtésére. Az állami adó- és vámhatóság az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépése előtt kizárólag pénzkövetelés behajtásával foglalkozott, meghatározott cselekmények foganatosítására nem volt jogköre. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény 134. § (1) bekezdése értelmében azonban jogosulttá válik meghatározott cselekmények foganatosítására is. Tekintettel arra, hogy az erre vonatkozó ágazati szabályok meglehetősen szerteágazóak, célszerű az egy szervezet által ellátandó feladatok kapcsán az eljárás gyorsítása és egységessége érdekében a cselekményekre vonatkozó közös szabályokat a tervezetben összefoglalni.
A javaslat alapján a végrehajtást foganatosító állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a konkrét ügyben miként hajtható végre a leghatékonyabban a behajtást kérő hatóság döntésében foglalt meghatározott cselekmény.
A sokféle cselekmény kapcsán felmerülnek azonos szabályozási körök, mint például a hatósági engedély birtokában végezhető cselekmények, a szaktudást igénylő cselekmények, illetve olyan cselekmények, melyekhez speciális eszközök szükségesek (pl. markológép az épületbontáshoz). Ezen tevékenységeket a javaslat alapján a végrehajtást foganatosító hatóságnak a végrehajtás elrendelését követő legrövidebb időn belül meg kell valósítania. A feladatok gyors és hatékony végrehajtása, illetve a költségek minimalizálása érdekében azon elvégzendő feladatok kapcsán, amelyek nem tartoznak a közbeszerzésről szóló törvény hatálya alá, célszerű egy olyan adatbázis létrehozása, mely az ilyen tevékenységekben közreműködő szervezetek, vállalkozók adatait tartalmazza. Ebbe az adatbázisba azonban kizárólag olyan külső szervek kerülhetnek be, akik megbízható adózónak minősülnek, nincs köztartozásuk és tényleges tevékenységet folytatnak. A javaslat ennek feltételeit rögzíti. Az átláthatóság érdekében a névjegyzék nyilvános. A közreműködő szervezeteket azonban együttműködési kötelezettség terheli annak érdekben, hogy a végrehajtást foganatosító hatóság olyan szerveket keressen meg, akik az adott feladatot a lehető legrövidebb időn belül el tudják végezni. Ezért azon szervek, akik az állami adó- és vámhatóság felhívására nem reagálnak, illetve a feladatot nem végzik el, törlésre kerülnek a névjegyzékből. Az elvégzett feladatról jegyzőkönyvet kell felvenni, mely a munkadíj kifizetésének is az alapdokumentuma lesz. A munkadíj egyébként végrehajtási költségként az adós terhére felszámításra kerül.
A javaslat rendelkezik arról is, hogy azon tevékenységeket, melyet az állami adó- és vámhatóság hivatásos állományú alkalmazottai a jogszabályban foglalt jogkörükön belül el tudnak végezni elsősorban – költséghatékonysági okból, valamint a gyorsabb eljárás érdekében – az ő közreműködésükkel kell elvégezni.
126. §
Felhatalmazó rendelkezések.
127. §
Hatálybaléptető rendelkezés.
128–131. §
Átmeneti rendelkezések.
132. §
E § tartalmazza a törvény hivatalos rövidítését.
_