• Tartalom

1557/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat

1557/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat

a Százhalombatta–Pusztaszabolcs közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítésével és a Budapest–Hatvan közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítésével kapcsolatos projektek megvalósításához szükséges források biztosításáról, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1247/2016. (V. 18.) Korm. határozat módosításáról

2017.12.29.

1. A Kormány

a) egyetért

aa) a „Kelenföld–Pusztaszabolcs vasútvonal átépítése II. ütem (Százhalombatta–Pusztaszabolcs korszerűsítése és ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése)” című, valamint

ab) a „Budapest–Hatvan vonalszakasz korszerűsítése: Keleti pályaudvar – Kőbánya-felső és a Rákos–Hatvan vonalszakasz korszerűsítése, valamint az ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése Rákos–Hatvan között” című

projekt (a továbbiakban együtt: CEF projektek) műszaki tartalmával, költségeivel és forrásszerkezetével az 1. melléklet szerint,

b) egyetért

ba) a „Gödöllő állomás korszerűsítése” című és

bb) a „Budapest–Hatvan vasútvonalon elővárosi célú fejlesztések” című,

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1247/2016. (V. 18.) Korm. határozat (a továbbiakban: éves fejlesztési keret) 2. mellékletében foglalt táblázat 65d. és 65e. sorában meghatározott projekt (a továbbiakban együtt: IKOP projektek) műszaki tartalmával, költségeivel és forrásszerkezeteivel a 2. melléklet szerint,

c) egyetért azzal, hogy

ca) az a) alpont aa) alpontja szerinti projekt fizikai befejezésének határideje 2021. december 31-e,

cb) az a) alpont ab) alpontja szerinti projekt fizikai befejezésének határideje 2022. augusztus 31-e

legyen,

d)1 egyetért az 1. mellékletben foglalt táblázat P oszlopában meghatározott összegeknek a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 60. Európai uniós fejlesztési programok alcím, 1. Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek jogcímcsoport terhére történő finanszírozásával,

e) egyetért azzal, hogy a CEF projektekre és az IKOP projektekre biztosított összes tervezett hazai költségvetési hozzájárulás legfeljebb 155 220 679 154 forint legyen, amely tartalmazza a 15% arányú hazai társfinanszírozást, a CEF projektek esetén a végrehajtó szerv részére, az IKOP projektek esetén a kedvezményezett részére megtérítendő általános forgalmi adót és a felmerülő el nem számolható költséget is,

f) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos bevonásával vizsgálja meg és dolgozza ki a CEF projektek költségnövekménye d) alpont szerint biztosított finanszírozása hitellel történő későbbi kiváltásának lehetőségeit.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. október 31.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.2

1. melléklet az 1557/2017. (VIII. 18.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

Q

1.

Kapcsolódó program megnevezése

Projekt megnevezése

Kedvez-
ményezett

Végrehajtó szerv

Eredeti

Változás

Változást követő

Projekt rövid bemutatása

2.

A projekt tervezett költsége
(nettó, Ft)

A projekt tervezett összköltsége
(bruttó, Ft)

Európai Hálózat-
finanszírozási Eszköz révén finanszírozott támogatás összege
(nettó, Ft)

Hazai költségvetési támogatás tervezett összege
(Ft)

A projekt tervezett költsége
(nettó, Ft)

A projekt tervezett összköltsége
(bruttó, Ft)

Európai Hálózat-
finanszírozási Eszköz révén finanszírozott támogatás összege
(nettó, Ft)

Hazai költségvetési támogatás tervezett összege
(Ft)

A projekt tervezett költsége
(nettó, Ft)

A projekt tervezett összköltsége
(bruttó, Ft)

Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz révén finanszírozott támogatás összege
(nettó, Ft)

Hazai költségvetési támogatás tervezett összege
(Ft)

3.

Európai Hálózat-
finan-
szírozási Eszköz

Kelenföld–
Pusztaszabolcs vasútvonal átépítése
II. ütem (Százha-
lombatta–
Pusztaszabolcs korszerűsítése és ETCS2 vonatbe-folyásoló rendszer kiépítése)

Az állam

NIF Nemzeti Infrastruk-
túra Fejlesztő zártkörűen működő Részvény-
társaság
(a továb-
biakban:
NIF Zrt.)

97 666 866 463

123 118 920 408

82 213 938 088

40 904 982 320

+13 797 624 043

+17 692 534 712

–9 707 649 971

+27 400 184 683

111 464 490 506

140 811 455 120

72 506 288 117

68 305 167 003

A korszerűsítés keretében átépítik a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasúti vonalszakasz vasúti pályáját és biztosítóberendezéseit, valamint az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (a továbbiakban: ETCS) 2. szintjének megfelelő vonatbefolyásoló rendszert létesítenek, a vonatkozó uniós és hazai előírásoknak, valamint elvárásoknak megfelelően.

4.

Európai Hálózat-
finan-
szírozási Eszköz

Budapest–Hatvan vonalszakasz korszerűsítése: Keleti pályaudvar–
Kőbánya-felső és a Rákos–Hatvan vonalszakasz korszerűsítése, valamint az ETCS 2 vonatbe-folyásoló rendszer kiépítése Rákos–
Hatvan között

Az állam

NIF Zrt.

123 394 530 685

156 246 656 744

102 803 037 309

53 443 619 436

+7 773 049 731

+9 735 388 594

–9 547 754 274

+19 283 142 867

131 167 580 416

165 982 045 338

93 255 283 035

72 726 762 303

A projekt keretében a Keleti pályaudvar – Kőbánya-felső állomás közötti vasúti vonalszakaszon egy harmadik vágányt építenek ki. Emellett a Rákos–Hatvan közötti vasúti vonalszakasz vasúti pályáját és a biztosítóberendezéseit korszerűsítik, valamint ugyane vonalszakaszon az ETCS 2. szintjének megfelelő vonatbefolyásoló rendszert építenek ki a vonatkozó uniós és hazai előírásoknak és elvárásoknak megfelelően.

2. melléklet az 1557/2017. (VIII. 18.) Korm. határozathoz3

 

A

B

C

D

E

F

1.

Kapcsolódó program megnevezése

Projektjavaslat megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projektjavaslat tervezett költsége
(nettó, Ft)

Projektjavaslat tervezett összköltsége
(bruttó, Ft)

Projektjavaslat rövid bemutatása

2.

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Gödöllő állomás korszerűsítése

NIF Zrt.

18 580 000 000

23 551 233 623

Gödöllő állomás korszerűsítése, P+R parkoló létesítése.

3.

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Budapest–Hatvan vasútvonalon elővárosi célú fejlesztések

NIF Zrt.

15 370 934 058

19 495 810 174

Megállóhelyek és állomások elővárosi célú fejlesztése, akadálymentesítése, P+R parkolók építése.

1

Az 1. pont d) alpontja az 1996/2017. (XII. 19.) Korm. határozat 5. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2. melléklet a 2106/2017. (XII. 28.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére