• Tartalom

1558/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat

1558/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat

a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról1

2017.08.19.

1. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat C:12 mezőjében a „Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Főigazgatóság (konzorciumvezető), Semmelweis Egyetem” szöveg lép.

2. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat C:65 mezőjében a „Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Főigazgatóság (konzorciumvezető), Semmelweis Egyetem” szöveg lép.

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. augusztus 20. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére