• Tartalom

1586/2017. (VIII. 28.) Korm. határozat

1586/2017. (VIII. 28.) Korm. határozat

a Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházás keretében megvalósítandó MVSC Sporttelep fejlesztésével kapcsolatos további döntésekről

2017.08.28.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Miskolc közigazgatási területén fekvő, 5080/3 helyrajzi számú földrészleten található MVSC Sporttelep – a Diósgyőri Stadion rekonstrukció során elbontásra kerülő „Napos oldali lelátó”, a pályavilágítás, illetve az egyéb berendezések újrahasznosításával történő – fejlesztése a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházáshoz kapcsolódó intézkedésekről szóló 1037/2015. (II. 9.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 3. pontjában foglaltaktól eltérően a Diósgyőri Stadion kiváltását nem célozza;

2. egyetért az MVSC Sporttelep NB III. osztálynak megfelelő fejlesztésével, valamint az MVSC Sporttelep főépületének energetikai, valamint szabványossági felülvizsgálat alapján szükséges felújításával;

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti Sportközpontok bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. pont szerinti fejlesztés 2018. február 28-ig megvalósuljon;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2018. február 28.

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2. pont szerinti fejlesztés támogatására kössön támogatási szerződést a Nemzeti Sportközpontokkal legfeljebb 900,0 millió forintnak, a Korm. határozat 6. pontja alapján, a Korm. határozat 3. pontja szerinti fejlesztésre biztosított már felhasznált és elszámolt összeggel csökkentett mértékéig.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére