• Tartalom

1602/2017. (IX. 1.) Korm. határozat

1602/2017. (IX. 1.) Korm. határozat

az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1329/2016. (VII. 1.) Korm. határozat módosításáról1

2017.09.02.

1. Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1329/2016. (VII. 1.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 2. pont n) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja az alábbi beruházások előkészítését és megvalósításuk irányítását:)

n) a Nemzeti Korcsolyázó Központ megvalósítása;”

2. A Korm. határozat 2. pontja a következő o) ponttal egészül ki:

(A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja az alábbi beruházások előkészítését és megvalósításuk irányítását:)

o) további, külön kormányhatározatban meghatározott beruházások, illetve feladatok.”

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. szeptember 3. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére