• Tartalom

1611/2017. (IX. 5.) Korm. határozat

1611/2017. (IX. 5.) Korm. határozat

a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról1

2017.09.05.

A Kormány

1. egyetért a Honvédelmi Sportközpontok kialakításával és fejlesztésével összefüggő program (a továbbiakban: program) megvalósításával;

2. egyetért azzal, hogy a program megvalósítása során kialakításra tervezett lőterek fejlesztésére állami tulajdonú ingatlanokon kerüljön sor, ennek érdekében felhívja a honvédelmi minisztert, hogy

a) vizsgálja meg a lehetséges fejlesztési helyszíneket, majd kezdeményezzen tárgyalásokat a program helyszíneiről, és kössön együttműködési megállapodásokat az érintett helyi önkormányzatokkal a fejlesztésekhez szükséges önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes állami tulajdonba adására vonatkozó szándéknyilatkozatok rögzítése érdekében,

b) amennyiben az a) alpont szerinti egyeztetések alapján valamely település esetében a beruházás kivitelezése önkormányzati tulajdonú ingatlanon akadályba ütközik, tegyen javaslatot az önkormányzat közigazgatási területén elhelyezkedő, állami tulajdonú ingatlanoknak a programba történő bevonására,

c) a fejlesztési területek a) és b) alpont szerinti kijelölését követően haladéktalanul tájékoztassa a nemzeti fejlesztési minisztert az érintett ingatlanok helyrajzi számáról és az a) alpont szerint megkötött együttműködési megállapodásokról a 4. pont szerinti feladat végrehajtása érdekében;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: azonnal

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján – gondoskodjon a 2. pont a) alpontja szerinti egyes ingatlanok állami tulajdonba vétele, valamint a 2. pont b) alpontja szerinti ingatlanok programba történő bevonása érdekében szükséges intézkedések megtételéről;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 2. pont c) alpontja szerinti megkeresést követően azonnal

4. egyetért azzal, hogy a program keretében megvalósuló beruházások építtetője a Nemzeti Sportközpontok legyen, azzal, hogy a sportszakmai szempontok érvényesülése érdekében a Honvédelmi Sportszövetség szakmai tanácsadóként segíti a Nemzeti Sportközpontok feladatvégzését;

5. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2. pont c) alpontjában hivatkozott helyrajzi számok rendelkezésre állása esetén ütemezetten készítsen előterjesztést a Kormány részére az egyes beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 3. pont szerinti intézkedésekkel egyidejűleg

6. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok címet 55. Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése jogcímcsoporttal egészíti ki;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

7. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával gondoskodjon a 2017. és 2018. költségvetési évekre vonatkozóan a program első ütemében megvalósításra kerülő 40 lőtér beruházás-megvalósítása érdekében a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése jogcímcsoport javára a kivitelezéshez szükséges 17 464,32 millió forint költségvetési forrás ütemezett rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a költségek felmerülésének megfelelő ütemben, a tervezési költségek vonatkozásában azonnal

8. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával gondoskodjon a 2017. és 2018. költségvetési évekre vonatkozóan a program második ütemében megvalósításra kerülő 67 lőtér kiviteli tervének elkészítése érdekében a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése jogcímcsoport javára a kivitelezéshez szükséges 1283,3 millió forint költségvetési forrás ütemezett rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a költségek felmerülésének megfelelő ütemben

9. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával a 2019. és 2020. évi központi költségvetés tervezése során gondoskodjon a program további ütemeinek megvalósításához szükséges költségvetési források biztosításáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 2019. és 2020. évi központi költségvetés tervezése folyamán

10. egyetért azzal, hogy a program eredményeként létrejött állami vagyon a Honvédelmi Minisztérium által kijelölt szervezet vagyonkezelésébe kerüljön, és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az MNV Zrt. útján tegye meg a szükséges intézkedéseket az érintett állami vagyon vagyonkezelésbe adása érdekében.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a beruházások befejezését követően azonnal

1

A határozatot az 1490/2020. (VIII. 11.) Korm. határozat 7. pontja hatályon kívül helyezte 2020. augusztus 11. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére