PK ÍH 2017/18.
PK ÍH 2017/18.
2017.03.01.
A bűncselekményt is megvalósító károkozásból származó igény elévülése kérdésében az elévülés megszakadása és nyugvása szempontjából a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni. A büntetőjogi intézkedések kizárólag a büntethetőség elévülését szakítják meg. Polgári jogi szempontból az elévülés nyugvása legfeljebb addig áll fenn, amíg a károsult a károkozó magatartásról és a károkozó személyéről egyértelműen tudomást nem szerez [Ptk. 339. §, Ptk. 360. § (4) bekezdés, Ptk. 325-327. §; Btk. 35. §].
Az építőipari részvénytársaság felperes 1993-ban alakult. A céget alakulásától kezdődően az alperes, mint vezérigazgató vezette, aki harmadik személyek irányában önálló képviseleti joggal rendelkezett.
A B. Betéti Társaság 1992. január 8-án alakult, alakuláskor a cég beltagja az alperes, kültagja M. L. volt. 1995. október 1. napjával M. L. kültagsága megszűnt, a cégbe az alperes unokahúga, B. E. belépett és a társaság beltagja lett, míg az alperes a társaság kültagjává vált. B. E. a 2000-es évek elejétől „Dina” művésznéven énekesként könnyűzenei, művészeti tevékenységet folytat.
A B., C. u. 2299/3. helyrajzi számú 6094 négyzetméter területű sporttelep megnevezésű ingatlan 1991. március 12-től a Békés Megyei Általános Építőipari Vállalat tulajdonába került, majd a földhivatal 1999. augusztus 2-án a felperes tulajdonát jogutódlás címén bejegyezte. A felperes képviseletében eljárva az alperes, 1999. október 15-én egy évre vételi jogot biztosító adásvételi szerződést kötött a Z. Kft.-vel 30 millió forint opciós ár kikötésével.
Az alperes utóbb elhatározta, hogy az ingatlant a B. Bt. részére értékesíti, melyre 2002. szeptember 30-i igazgatósági ülésen előterjesztést is tett azzal, hogy az értékesítésre – az eszköznyilvántartásban 1999. december 15-én felvett 1000 Ft/m? áron – 6 094 000 Ft-ért kerüljön sor. Az értékesítés indokaként arra hivatkozott, hogy a B. Bt. – mely családi vállalkozás – pályázati források felhasználásával sportlétesítményt kíván építtetni és az értékesítéssel az ingatlan hasznosítása a cégcsoport irányítása alatt marad. Az igazgatóság 4/2002. (IX. 30.) számú határozatával a javaslatot elfogadta és hozzájárult az ingatlan fenti vételáron való értékesítéséhez. A B. Bt. tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert.
A B. Bt. 2005. augusztus 3-án az ingatlant 75 000 000 Ft-ért az R. Kft. részére továbbértékesítette.
Az ingatlanüggyel kapcsolatosan 2007. október 1-jén tett büntetőfeljelentés folytán ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult, mely eljárásban 2009. május 6-án az alperest megvádolták. A nyomozóhatóság 2009. július 2. napján tájékoztatta a felperes igazgatóját, hogy több rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytatnak az alperes és társai ellen. Felhívta, hogy polgári jogi igényét érvényesítheti a büntetőeljárásban, vagy egyéb törvényes úton. A felperes 2009. július 9-én igazgatósági ülést tartott és határozatokat hozott, melyek rögzítik, hogy a felperest nem érte kár az ingatlan értékesítése kapcsán.
A felperes 2010. április 29. napjától felszámolás alatt áll.
A nyomozati eljárás iratait 2010 októberében a felszámoló elé tárták, felhívták a magánjogi kártérítési igény lehetséges érvényesítésére.
A büntetőeljárás eredményeként a Békéscsabai Városi Bíróság 2012. december 12. napján kelt ítéletével az alperes bűnösségét a Btk. 378. § (1) bekezdése és a (3) bekezdés b) pontja szerinti hűtlen kezelés bűntettében megállapította és vele szemben büntetést szabott ki. A járásbíróság a Műszaki Igazságügyi Testület büntetőeljárásban beszerzett szakértői véleménye alapján az ingatlan forgalmi értékét a B. Bt.-nek történt értékesítés időpontjában 46 millió forintban határozta meg és megállapította, hogy az alperes a saját és hozzátartozója tulajdonában álló társaságnak az áron aluli értékesítéssel a felperesnek 39 906 000 Ft vagyoni hátrányt okozott, mely az eljárás során nem térült meg.
A Gyulai Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. december 10. napján kelt ítéletével az alperes vonatkozásában az ítéletet akként változtatta meg, hogy a cselekményt a Btk. 376. § (1) bekezdés és (4) bekezdés a) pontja szerinti hűtlen kezelés bűntettének minősítette és az elsőfokú bíróságot a vagyonelkobzás tekintetében különleges eljárás lefolytatására utasította. Ez utóbbi eljárást illetően a Békéscsabai Járásbíróság 2014. június 10. napján kelt végzésével a beolvadás folytán megszűnt B. Bt. jogutódjaként a D. Kft.-vel szemben 8 687 092 Ft vagyonelkobzást rendelt el.
A felszámoló által képviselt felperes 2014. február 25. napján benyújtott keresetében 39 906 000 Ft „bűncselekménnyel okozott kár” és ezen összeg 2002. november 26. napjától számított kamatai megfizetésére kérte kötelezni alperest. Keresetét az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. § (1) bekezdésre alapította. A kár számítását illetően a büntetőítélet alapjául szolgáló ingatlanforgalmi szakértői vélemény elfogadását kérte. Vitatta, hogy az igény elévült, vagy a kár megtérült volna.
Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Elsődlegesen hivatkozott az igény elévülésére, másodlagosan pedig arra, hogy a büntetőítélettel megállapított – az ingatlan áron alul történő értékesítéséből adódó – vagyoni hátrány a B. Bt. 2007. április 23-i megállapodás alapján kifejtett tevékenysége által, a felperes részére megtérítésre került. Utalt arra, hogy ha a B. Bt.-től a keletkezett vagyon vagyonelkobzás alá esik, akkor ugyanazon tény kétszeresen kerül értékelésre. Álláspontja szerint az elévülés 2002. november 26-án megkezdődött és 2007. november 26-án be is következett, mivel az 5 éves elévülési időt a hatóságok olyan érdemi intézkedése szakíthatta félbe, amelyek az elkövetővel szemben foganatosítanak, de az alperest csupán 2009. május 6-án gyanúsították meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a kereset szerint kötelezte alperest, fizessen meg a felperesnek 39 906 000 Ft-ot és ezen összeg járulékait. Az ítélet indokolása rögzíti, hogy a perben a jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni következményei felől kellett dönteni.
Utalt arra, hogy bár a Pp. 4. § (1) bekezdése szerint a polgári perben eljáró bíróságot más bíróság döntése, illetve az abban megállapított tényállás nem köti, a (2) bekezdésben megjelölt korlátozás folytán nem csupán a büntetőeljárásban a vádlott terhére rótt bűncselekményt, hanem a bűnösséget megállapító tényeket sem lehet vitássá tenni, mivel eltérő vagy ellentétes ténymegállapítás a bűnösség kérdésére is kihatna (BH 1996.3.155.). Ezért a törvényszék a kártérítési felelősség elemeinek vizsgálatánál elfogadta a jogerős büntetőítéletnek a Műszaki Igazságügyi Testület véleményén alapuló, a kárra vonatkozó megállapítását. A büntetőítélet folytán adott a bekövetkezett kár és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggés ténye is, így a felperes a kártérítési felelősség valamennyi elemét bizonyította, míg a kártérítésért felelős személy a felróhatóság hiányát igazolni nem tudta. A kártérítési felelősség ennél fogva fennáll.
Az alperes elévülési kifogása kapcsán abból indult ki, mivel bűncselekménnyel okozott kárról van szó, a Ptk. 360. § (4) bekezdésének 2. fordulata alapján a büntetés 5 éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évült. A büntetőügyben jogerős ítéletet hozó Gyulai Törvényszék ítéletében az alperes terhére rótt cselekményt a Btk. 376. § (1) bekezdése, illetve (4) bekezdése a) pontja szerinti jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősítette. E bűncselekmény büntetési tétele a Btk. 356. § (4) bekezdése alapján 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés, a Btk. 33. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a büntethetőség elévülése a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, azaz 5 év elteltével következik be. A Btk. 34. § a) pontja szerint az elévülés határidejének kezdő napja befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul.
Ingatlan esetén a tulajdonjog átszállása az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel következik be, így 2002. november 26-a az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósult és ezt követően az elévülés megkezdődött. Ehhez képest – figyelemmel a büntetési tétel felső határának 5 éves időtartamára – az elévülés 2007. november 26-án bekövetkezett volna. A Btk. 35. § (1) bekezdése alapján azonban a büntetőügyben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntető eljárási cselekménye az elévülést félbeszakította. A nyomozás célja és rendeltetése – egyebek mellett – a bűncselekményt elkövető személynek a kiderítése, melyre figyelemmel a büntethetőség elévülését a 2007. október 1. napján ismeretlen tettes ellen tett feljelentés, illetve a nyomozás 2007. október 8-i elrendelése félbeszakította, és a Btk. 35. § (1) bekezdése alapján a félbeszakadás napján az elévülés 5 éves időtartama ismét elkezdődött. A 2009. május 6-án történt vádemelés ténybeli alapja ezzel megegyezett, és meghatározott személy utóbb vád tárgyává tett tények megvalósításában játszott szerepének tisztázására irányult. Ekkor az elévülési idő újrakezdődött és az elévülés megszakítást eredményező cselekmények figyelmen hagyása mellett is 2014. május 9-én fejeződött volna be. Ehhez képest a felperes keresetlevele 2014. február 25-én a bíróságra benyújtásra került, így az igényérvényesítés elévülési időn belül megtörtént.
Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását. Elsődlegesen hivatkozott az elévülési kifogás kapcsán a BH 2011.4.101. számú jogesetre. Előadta, hogy az okozott kár megtérítése iránti igény elévülése nem nyugszik csupán amiatt, mert az elkövetővel szemben indított büntetőeljárás folyamatban van, az elkövető személyének és a kár ismeretének hiánya ugyanis nem akadályozza a károsultat a kárigénye érvényesítésében. Ha a büntetőeljárás eredménye sem alanyi, sem tárgyi vonatkozásában nem befolyásolja a kártérítési per kimenetelét, úgy a jogosult a késedelmének kimentése végett nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy a büntetőeljárás befejezését meg kell várnia. A felperes a kár megtérítésére vonatkozó alanyi jogának érvényesítésében hosszú időn át indokolatlanul késedelmes volt, követelése elévült.
A fellebbezés alapos.
A felszámolás alatt álló – felszámoló által képviselt – felperes az alperessel, mint (volt) vezető tisztségviselővel szemben indított kártérítési pert, egy 2002-ben kifejtett károkozó magatartása miatt.
A vezető tisztségviselő a gazdasági társasággal nem „szerződésen kívüli”, hanem társasági jogviszonyban (vagy megbízási, vagy munkaviszonyban) áll. A gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének felelősségére a gazdasági társaságokról szóló törvény – a perben még irányadó 1997. évi CXLIV. törvény 29. § (1) bekezdése (régi Gt.), majd a 2006. évi IV. törvény 30. § (2) bekezdése (új Gt.) – tartalmaz rendelkezéseket. A tartalmukban egyező szabályok szerint a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A vezető tisztségviselők a polgári jog általános szabályai szerint felelnek a gazdasági társasággal szemben a jogszabályok, a társasági szerződés, illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, valamint ügyvezetési kötelezettségeik felróható megszegésével a társaságnak okozott károkért. A vezető tisztségviselők felelősségének jogalapja tehát nem közvetlenül a Ptk. 339. § (1) bekezdése – különösen nem „bűncselekménnyel okozott kár” – hanem a régi Gt. 29. § (1) bekezdése, illetve az új Gt. 30. § (2) bekezdése, mely alapján a polgári jog szabályai szerint áll fenn a felróhatósági alapú kártérítési felelőssége a társaságnak okozott kárért. Azaz a vezető tisztségviselő felelőssége nem közvetlenül, hanem a Gt. utaló szabálya folytán alapul a Ptk. 339. § (1) bekezdésén.
Az alperessel szembeni polgári perben a felperes által hivatkozottaktól ellentétben nem a „bűncselekménnyel okozott kár” a követelés jogalapja. A polgári jogról szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.), de a 2013. évi V. törvény (az új Ptk.) sem ismeri a „bűncselekménnyel okozott kár” deliktuális törvényi tényállását. A polgári jogi kártérítési felelősség akkor állapítható meg, ha alapvető feltételei – jogellenesség, kár, okozati összefüggés, felróhatóság – fennállnak, függetlenül attól, hogy az adott károkozó magatartás bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja (2013. G. 8. elvi döntés, BH 2013.7. szám; ÍH 2013.3.106., BDT 2012.6.119., 2012/2724.).
A büntetőjogi szempontból bűncselekményt megvalósító magatartás polgári jogi szempontból – ha a magatartást szerződéses jogviszonnyal összefüggésben fejtették ki – lehet szerződésszegés, vagy érvénytelenségi ok, amelyek szerződésszegési (pl. a szerződés teljesítése iránt) vagy érvénytelenségi jogkövetkezményeit kell alkalmazni. Más esetben a bűncselekményt megvalósító magatartás – szerződésen kívüli károkozás esetén – lehet deliktuális kártérítés, vagy – mint a perbeli esetben – társasági jogviszonnyal összefüggő, vezető tisztségviselő felelőssége.
A bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulása a vagyonjogi következményeiről való döntés során nem mentesíti a bíróságot – sem a polgári ügyben, sem büntetőeljárás során –, hogy a polgári jogi jogkövetkezményekről a polgári jogi rendelkezések, felelősségi szabályok alkalmazásával határozzon.
Annak, hogy az alperes magatartása a hűtlen kezelés bűntettének törvényi tényállását megvalósította, polgári jogi szempontból a Ptk. 360. § (4) bekezdésében foglaltak folytán kizárólag az elévülésre volt kihatása.
A károkozó magatartásra a Ptk. 360. § (4) bekezdése szerint az elévülés szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy 5 évnél rövidebb idő alatt nem évülhet el a követelés, ha a kárt szándékosan, vagy bűncselekménnyel okozták. A bűncselekménnyel okozott kár esetében a követelés 5 éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül. Ez azt jelenti, hogy ha a büntetőjog szerint számítható absztrakt büntethetőség időtartama hosszabb, mint a polgári jog általános szabálya szerinti öt éves elévülési idő, akkor hosszabb időtartamú lesz az elévülési idő.
Az elsőfokú bíróság ítélete helyesen tartalmazta, hogy az alperes által elkövetett hűtlen kezelés bűncselekmény büntethetőségének elévülése öt év, mely éppen megegyezik a polgári jogi általános szabályban foglalt elévülési idővel. Helyesen tartalmazza az elsőfokú ítélet azt is, hogy az elévülési idő kezdete 2002. november 26. napja volt, az 5 év letelte 2007. november 26.
Nem ért egyet azonban az ítélőtábla azzal, hogy a büntetőeljárás során tett büntetőjogi intézkedések a polgári jogi elévülési határidőt megszakították volna (eltérően a BH 2009.366. számú döntésben foglaltaktól). A büntetőjogi intézkedések kizárólag a büntethetőség elévülését szakították meg. Az igény polgári jogi elévülése kérdésében megszakadás, nyugvás szempontjából a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni (hasonlóan: BH 2011.4.101., Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.114/2011/4. számú döntés). A kár megtérítése iránti igény elévülése nem nyugszik csupán amiatt, mert az elkövetővel szemben indított büntetőeljárás folyamatban van, ha az elkövető személyének és a kár ismeretének hiánya nem akadályozza a károsultat a kárigénye érvényesítésében (BH 1997.393., BDT 2012.12.213.).
Erre az álláspontra helyezkedett a Kúria BH 2015.3.65. számon közzétett eseti döntésében. Eszerint, ha a károkozó magatartás bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja és az adott bűncselekmény büntetési tétele folytán a büntethetőség elévülési ideje hosszabb, mint a követelés érvényesítésére vonatkozó általános öt éves elévülési idő, abban az esetben a hosszabb elévülési idő az irányadó. Mindez nem változtat azon, hogy egyebekben – így az elévülés megszakadását, nyugvását illetően – a követelés elévülésére a polgári jogi rendelkezéseket (Ptk. 325-327. §) kell alkalmazni. A Ptk. 327. § (1) bekezdésében az elévülés félbeszakadására okot adó cselekmények felsorolása taxatív, ezért – egyéb jogszabályi rendelkezésre való utalás hiányában – a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére irányuló igény elévülésének megítélésére a Btk.-nak a büntethetőség elévülésének, megszakadására vonatkozó rendelkezései nem irányadók.
A Ptk. 360. § (4) bekezdése a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére irányuló igény érvényesíthetőségét absztrakt módon, az adott bűncselekmény és nem a konkrét elkövető büntethetőségének elévülési idejéhez igazodóan szabályozza.
A döntés indokolása tartalmazza a következőket is: „A BH 2009.366. számon közzétett eseti döntésben foglaltak szerint a Ptk. 360. § (4) bekezdésének alkalmazása során a büntető jogszabályok alapján kell vizsgálni a bűncselekmény büntethetőségének elévülését és ehhez képeset szükséges állást foglalni abban a kérdésben, hogy a kártérítési igény elévült-e. Az eseti döntésben kifejtettek szerint ugyanis, miután a Btk. 35. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárási cselekmények a büntethetőség elévülését félbeszakítják és ilyenkor az elévülés határideje ismét elkezdődik, ezzel a polgári jogi (kártérítési) igény elévülési ideje is meghosszabbodik. A Kúria nem osztotta ezt az álláspontot.
Tekintettel azonban arra, hogy a Kúria jelen ügyben eljáró tanácsa a Kúria másik ítélkező tanácsának nem elvi bírósági határozatként közzétett határozatától, illetve nem közzétett elvi bírósági döntéstől kívánt jogkérdésben eltérni, a Kúria jelen ügyben eljáró tanácsát a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján a jogegységi eljárás kezdeményezésének kötelezettsége nem terhelte”.
Jelen esetben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az ingatlan tulajdonjogának átjegyzésével, 2002. november 26. napján valósult meg a perben hivatkozott magatartás, és ezzel az elévülés megkezdődött.
Miután a Ptk. 360. § (1) bekezdése alapján a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ettől az időponttól kezdődően érvényesíthette a felperes a kárigényét. Ehhez képest az elévülési idő 2007. november 26. napján letelt. A felperesi felszámoló szempontjából az elévülés nyugvása [Ptk. 326. § (2) bekezdés], a menthető ok legfeljebb addig állt fenn, amíg a károkozó magatartásról és a károkozó személyéről egyértelműen tudomást nem szerzett, ez pedig a nyomozati iratok 2010 októberében történt elé tárásakor megtörtént. Ezt követően – a nyugvás szabályai szerint – egy éves (jogvesztő) határidő alatt indíthatott polgári pert az alperessel szemben. Figyelemmel arra, hogy a felperes keresetét 2014. február 25. napján elkésetten terjesztette elő, a felperes kártérítési igénye elenyészett, az elévült követelés pedig bírósági úton nem érvényesíthető [Ptk. 325. § (1) bekezdés]. A határidőben kezdeményezett perben lehetett volna csak vizsgálni a vezető tisztségviselő Gt. szerinti kárfelelősségét, a Gt. 30. § (5) bekezdése szerinti felmentvény (joglemondás) hatályosságát és az esetleges „megtérülés” kérdését.
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdésében foglaltak alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.
(Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.413/2014/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás