• Tartalom

19/2017. (VI. 9.) MvM utasítás

19/2017. (VI. 9.) MvM utasítás

a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2014. (VII. 23.) MvM utasítás módosításáról1

2017.06.10.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltakra figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2014. (VII. 23.) MvM utasítás (a továbbiakban: Szabályzat) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) A Szabályzat 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.

(3) A Szabályzat 2. függeléke a 2. függelék szerint módosul.

(4) A Szabályzat 3. függeléke a 3. függelék szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 19/2017. (VI. 9.) MvM utasításhoz

„(4) A parlamenti államtitkár a Statútum 4. § 16. pontjában foglaltak alapján ellátja a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásával összefüggő feladatokat.
(5) A parlamenti államtitkár felelős a Statútum 4. § 11. pontjában és 17. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért, ennek keretében
a) meghatározza a kulturális örökségvédelem kulturális javakkal kapcsolatos országos céljait, feladatait és követelményrendszerét,
b) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve ellátja a világörökséggel és a nemzeti és történelmi emlékhelyekkel kapcsolatos állami feladatokat,
c) irányítja a Kormány kiemelt kulturális fejlesztési és beruházási tevékenységét,
d) részt vesz a Miniszterelnökségen folyó egyes, a fejlesztésekhez és beruházásokhoz kapcsolódó döntés-előkészítő folyamatokban és a kapcsolódó egyeztetéseken,
e) koordinálja a feladatkörébe tartozó, a fejlesztésekhez és beruházásokhoz kapcsolódó nemzetközi tárgyalásokra előterjesztendő anyagok előkészítését,
f) felelős az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítéséért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért, a terület tárcaközi kapcsolatainak működtetéséért és a más szervezeti egységekkel való kapcsolattartásért, a stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásában történő közreműködésért,
g) közreműködik a fejlesztésekkel és beruházásokkal kapcsolatos pályázati tevékenység ellátásában,
h) véleményezi a hozzá tartozó gazdasági társaságokkal és vagyonelemekkel kapcsolatos előterjesztéseket és javaslatokat,
i) közreműködik a nemzeti évfordulók méltó megünneplésének előkészítésében, gondoskodik az évfordulós programok támogatására kiírt pályázatok lebonyolításáról.
(6) A parlamenti államtitkár a miniszter által átruházott hatáskörben gyakorolja
a) a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
ab) 44. §-a szerinti
jogkört,
b) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet
jogkört,
c) a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdése szerinti jogkört,
d) a nagyberuházást megelőző régészeti feltárás végzésére jogosult intézmények és a feltárásban alvállalkozóként részt vevő szervezetek akkreditálásának szabályairól és eljárásrendjéről szóló 14/2015. (III. 11.) MvM rendelet szerinti jogkört,
e) az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény 22. § (6) bekezdése szerinti jogkört.”

2. § A Szabályzat 1. melléklet 30/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
30/B. § A parlamenti államtitkár közvetlenül irányítja
a) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár,
b) a Szervezési és Ügyviteli Főosztály vezetője,
c) a Parlamenti Főosztály vezetője,
d) a Társadalmi Kapcsolatok Főosztály vezetője, valamint
e) az Infokommunikációs Koordinációs Főosztály vezetője
tevékenységét.”

3. § A Szabályzat 1. melléklet 60. § 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Miniszterelnökségen)
„5. társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár,”
(működik.)

4. § A Szabályzat 1. melléklet 25. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„25. Társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár
78. § (1) A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár
1. szakmai irányítást gyakorol a 4. függelék alapján a szakmai irányítása alá tartozó költségvetési szervek felett,
2. szakmai felügyeletet gyakorol a miniszter eltérő rendelkezése hiányában a 4. függelék alapján a szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok tevékenysége felett,
3. felelős minden olyan feladat végrehajtásáért, amelyet a miniszter kiemelt ügynek nyilvánít,
4. elősegíti és koordinálja a második világháború kitörésétől a rendszerváltozásig terjedő időszakban az államra bízott műkincsekkel és egyéb kulturális javakkal kapcsolatos tulajdoni igények rendezésének elősegítésével kapcsolatos feladatok elvégzését,
5. javaslatot tesz az Európai Unió konzultatív testületei, a Régiók Bizottsága, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottság magyar tagjainak kijelölésére,
6. koordinálja
a) a társadalmi és gazdasági szereplőkkel kapcsolatos konzultációs műveleteket,
b) a társadalmi-gazdasági partnerek bevonását a kormányzati döntéshozatalba,
c) a magyar civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítését,
7. véleményezi a 4. függelék alapján a szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságokkal és vagyonelemekkel kapcsolatos előterjesztéseket és javaslatokat,
8. működteti és levezeti a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, valamint ellátja annak titkársági feladatait,
9. biztosítja a Nemzeti Címer Bizottság működési feltételeit, valamint a titkársági feladatok ellátását,
10. felelős az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítéséért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért, a terület tárcaközi kapcsolatainak működtetéséért és a más szervezeti egységekkel való kapcsolattartásért, a területet érintő stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásában történő közreműködésért,
11. ellátja a Kormány által a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt kiemelt kulturális fejlesztéspolitikai, beruházási és ezekkel összefüggő tervezési feladatokat,
12. végrehajtja és ellenőrzi a Kormány által a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt kiemelt kulturális fejlesztési és beruházási tevékenységet,
13. gondoskodik a feladatkörébe tartozó kulturális örökségi értékek számbavételéről, nyilvántartásáról és az ehhez kapcsolódó tudományos feladatok ellátásáról, valamint a régészeti örökség számbavételéről, nyilvántartásáról, védendő területeinek meghatározásáról, védetté nyilvánításáról, védelméről, megőrzéséről,
14. előkészíti a műemléki értékek védetté nyilvánításáról, illetve annak megszüntetéséről szóló döntéseket, gondoskodik a műemléki értékek és a védelem alá vont területek védelméről, megőrzéséről és nyilvántartásáról,
15. felügyeli és ellenőrzi a 4. függelék alapján a feladat- és hatáskörébe tartozó háttérintézmények beruházási és felújítási feladatainak végrehajtását,
16. feladat- és hatáskörében közreműködik a Miniszterelnökségen folyó egyes, a fejlesztésekhez és beruházásokhoz kapcsolódó döntés-előkészítő folyamatokban, és részt vesz a kapcsolódó egyeztetéseken,
17. a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben felelős a beruházásokkal kapcsolatos jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért, továbbá a nem általa előkészített tervezeteket előzetesen véleményezi,
18. feladat- és hatáskörében közreműködik a fejlesztésekkel és beruházásokkal kapcsolatos pályázati tevékenység ellátásában,
19. feladat- és hatáskörében véleményezi a beruházási és a fejlesztéspolitikai koncepciókat,
20. ellátja a műteremlakások bérlőkijelölési jogával kapcsolatos feladatokat,
21. a 2007–2013-as programozási időszak vonatkozásában ellátja az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok HU07 Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása program tekintetében a program operátor tevékenységéhez fűződő feladatokat.
(2) A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár a miniszter által átruházott hatáskörben gyakorolja
a) a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
ac) 61/O. §-a szerinti
jogkört,
b) a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény szerint a miniszternek címzett jogköröket,
c) az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 52/2013. (VII. 15.) EMMI rendelet szerinti jogkört,
d) a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016. (XII. 28.) Korm. rendeletben a miniszternek címzett jogköröket, kivéve
da) a Magyar Államot megillető elővásárlási jog gyakorlására – ingatlanok, illetve kulturális javak esetében – a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 86. § (3) bekezdésében meghatározott kormányrendeletben kijelölt örökségvédelmi szervi feladat- és hatáskör gyakorlását, valamint
db) az örökségvédelmi tanácsadó testületek tagjainak felkérését,
e) a nemzeti emlékhelyek használati rendjéről szóló 302/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti jogköröket,
f) a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet szerint a miniszterhez rendelt jogkört.
(3) A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár a miniszter nevében kiadmányozza
a) a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendeletben, valamint ehhez kapcsolódóan a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben meghatározott hatósági és nem hatósági feladatok ellátásával kapcsolatos döntéseket és igazolásokat,
b) nyilatkozatot arról, hogy valamely tárgy, létesítmény vagy jelenség a régészeti örökség vagy a műemléki értékek körébe tartozik-e.
79. § A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja
a) a Társadalmi Ügyek Főosztálya,
b) az Intézménykoordinációs Főosztály,
c) a Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály,
d) az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály, valamint
e) a Közszolgálati és Testületi Egyeztetési Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.
80. § (1) A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
81. § A társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén az irányítása alá tartozó, általa kijelölt szervezeti egység vezető helyettesíti.”
„(2a) Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó miniszteri rendelet-tervezet a miniszter részére aláírásra akkor terjeszthető fel, ha azzal az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár egyetért.”
b) 43. § (1) bekezdésében a „10 000 főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért” szövegrész helyébe a „tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért” szöveg,
c) 44. §-ában a „Falu és Kisváros” szövegrész helyébe a „Kisváros és Község” szöveg,
d) 188. § (2) bekezdésében a „187. § rendelkezéseit” szövegrész helyébe a „187. § (1), (2) és (3) bekezdését” szöveg
lép.

7. § Hatályát veszti a Szabályzat 1. melléklet
c) 25. § c) pontjában az „és társadalmi kapcsolatainak ápolásáért” szövegrész,

1. függelék a 19/2017. (VI. 9.) MvM utasításhoz

2. függelék a 19/2017. (VI. 9.) MvM utasításhoz


1. A Szabályzat 2. függelék 9. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„9. A TÁRSADALMI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI ÜGYEKÉRT, VALAMINT KIEMELT KULTURÁLIS BERUHÁZÁSOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

9.1. A Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
9.1.1. A Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja a Szabályzat 1. melléklet 158. §-ában rögzített titkársági feladatokat.

9.2. Társadalmi Ügyek Főosztálya
9.2.1. A Társadalmi Ügyek Főosztálya szakmai feladatai körében
a) koordinálja a miniszter által a feladat- és hatáskörébe utalt, összkormányzati együttműködést igénylő programok megvalósítását, melynek keretében kapcsolatot tart a minisztériumokkal, egyéb állami és nem állami szervekkel,
b) közreműködik a Zsidó Közösségi Kerekasztallal kapcsolatos ügyek bonyolításában,
c) koordinálja az emlékezetpolitikával kapcsolatos kormányzati feladatok ellátását,
d) koordinálja a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjával és a magyarországi Holokauszt Emléknappal kapcsolatos feladatok végrehajtását,
e) koordinálja a holokauszt-túlélőkről való gondoskodással, az őket érintő szociális segítségnyújtással összefüggő feladatok végrehajtását,
f) koordinálja a roma genocídium (porrajmos) magyarországi megemlékezésével kapcsolatos feladatok végrehajtását,
g) koordinálja a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerinti szervezetek más minisztériumot is érintő jogalkotási kezdeményezéseinek egyeztetését,
h) közreműködik a nemzeti évfordulós programok, valamint a nemzeti évfordulók méltó megünneplésének előkészítésében,
i) koordinálja az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében végrehajtandó összkormányzati feladatok végrehajtását,
j) koordinálja a holokausztnak a magyar oktatási-köznevelési rendszerben történő megjelenítésével összefüggő kormányzati feladatokat,
k) ellátja a magyar nyelv napjáról szóló 66/2011. (IX. 29.) OGY határozat végrehajtásával kapcsolatos koordinációs feladatokat, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet útján koordinálja a kapcsolódó projekteket,
l) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben koordinálja a kormányzati stratégiai dokumentumok előzetes és utólagos egyeztetését az érintett szervezetekkel,
m) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben koordinálja a kiemelt tudásalapú ágazatok fejlesztését szolgáló kormánystratégia és intézkedési terv kidolgozásával, végrehajtásának koordinálásával, értékelésével és nyomon követésével kapcsolatos feladatokat,
n) segíti a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt minden olyan feladat ellátásában, amelyet a miniszter kiemelt ügynek nyilvánít.
9.2.2. A Társadalmi Ügyek Főosztálya kodifikációs feladatai körében
a) közreműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörét érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében,
b) véleményezi a Kormány részére készült előterjesztések, továbbá a miniszteri rendeletek tervezeteit.
9.2.3. A Társadalmi Ügyek Főosztálya európai uniós és nemzetközi feladatai körében
a) koordinálja az Európai Unió konzultatív testületei – különös tekintettel a Régiók Bizottságára, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottságra – magyar tagjainak kiválasztási folyamatát, végrehajtja – a Kormány érintett tagjának közreműködésével – a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak felkészítésével kapcsolatos feladatokat, közreműködik az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyar delegációja tagjainak kijelölése során,
b) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a társadalmi kapcsolatok szempontjából kiemelkedő fontosságú országokban működő magyar képviseletekkel, illetve ezen országok Magyarországon működő képviseleteivel,
c) részt vesz az EKTB munkájában,
d) közreműködik a kommunizmus áldozatai emlékmúzeumai létrehozását előkészítő kormányzati intézkedések elősegítésében, végrehajtásában,
e) közreműködik a 2014–2020 közötti európai uniós programozási időszak egyházakkal és civil szervezetekkel összefüggő projektjeinek tervezésében,
f) javaslataival és véleményével közreműködik az integrált szakmai monitoring rendszer és értékelési rendszer kialakításában,
g) részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításában,
h) kezdeményezéseket tesz a magyarországi civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítését célzó kormányzati intézkedésekre, illetve koordinálja ezek végrehajtását,
i) részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításában.

9.3. Intézménykoordinációs Főosztály
9.3.1. Az Intézménykoordinációs Főosztály szakmai feladatai körében
a) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben részt vesz a stratégiai tervek és a kapcsolódó programok előkészítésében, megvalósításában, nyomon követésében, és szükség esetén javaslatot tesz kormányzati intézkedések megtételére,
b) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben közreműködik a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztállyal a feladatkörébe tartozó költségvetés-tervezési feladatok elvégzésében, ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatokat,
c) közreműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok által végzett fejlesztési feladatokban, folyamatosan nyomon követi a fejlesztések megvalósulását.
9.3.2. Az Intézménykoordinációs Főosztály szervezetirányítói feladatai körében
a) ellátja a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó szervezetek vonatkozásában a szakmai irányítói, a szakmai felügyeleti, a fenntartói, a szakmai fenntartói és az alapítói jogokkal összefüggő feladatokat,
b) együttműködik a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztállyal a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása alá tartozó költségvetési szervek tervezési, gazdálkodási, elszámoltatási, adatszolgáltatási műveleteihez kapcsolódó feladatok végrehajtásában,
c) ellátja a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes hatáskörébe tartozó intézmények intézményi stratégiájának kialakításával, a kapcsolódó, az előkészítést és a végrehajtást szolgáló dokumentumok összeállításával, valamint az intézményi munkatervek, stratégiák végrehajtásával kapcsolatos feladatokat az érintett szervezeti egységek bevonásával,
d) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványok, közalapítványok esetében ellátja az egyes személyi kérdések tekintetében (vezetők javadalmazása, prémiumfeladat-meghatározás, célfeladat-kitűzés, teljesítményértékelés) a döntés előkészítésével kapcsolatos feladatokat az érintett szervezeti egységek, valamint az Állami Vezetői Főosztály bevonásával,
e) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítási, szakmai felügyeleti, illetve alapítói joggyakorlása keretében megvizsgálja az egyes szervezetek belső szabályozó dokumentumait, szükség esetén kezdeményezi azok módosítását, illetve szakmai irányítói, szakmai felügyeleti, alapítói jogkörében eljár,
f) a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben figyelemmel kíséri a szakmai irányítói, szakmai felügyeleti döntések végrehajtását, szükség esetén tájékoztatást kér a szakmai irányítói, szakmai felügyeleti döntések végrehajtásának folyamatáról,
g) részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó háttérintézmények beruházási és felújítási feladatainak felügyeletében,
h) részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok vonatkozásában a tulajdonosi döntések előkészítésében,
i) koordinálja a közalapítványokkal, köztestületekkel, a Kormány által alapított alapítványokkal kapcsolatos szabályozási, illetve alapítói jogokkal kapcsolatos feladatok ellátását.
9.3.3. Az Intézménykoordinációs Főosztály kodifikációs és egyéb feladatai körében
a) felkérés esetén az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt érintő jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések egyeztetésén,
b) közreműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása, szakmai felügyelete, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó szervezeteket érintő irányítási, felügyeleti, ellenőrzési tevékenységgel, valamint a tulajdonosi és alapítói jogok gyakorlásával kapcsolatos szabályozás szakmai előkészítésében, illetve szabályozási javaslatokkal él,
c) közreműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása, szakmai felügyelete, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó szervezeteket érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében, illetve az intézmények hatáskörét megalapozó jogszabályok tervezeteinek szakmai előkészítésében,
d) véleményezi a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása, szakmai felügyelete, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó szervezetek jogállását, működését és gazdálkodását érintő, a Kormány részére készült előterjesztések tervezetét.

9.4. Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály
9.4.1. A Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály szakmai feladatai körében
a) koordinálja a régészeti örökségvédelem és a műemlékvédelem területén jelentkező szakmai feladatokat, irányelveket dolgoz ki,
b) koordinálja a műkincsek és egyéb kulturális javak restitúciójának megvalósítását, illetve szükség szerint javaslatokat fogalmaz meg a restitúció lebonyolításának elősegítése érdekében,
c) közreműködik a Magyarországon található műkincsekkel és egyéb kulturális javakkal kapcsolatos tulajdoni igények rendezésében,
d) közreműködik a második világháború kitörésétől a rendszerváltozásig terjedő időszakban az államra bízott műkincsek és kulturális javak jegyzékének elektronikus úton történő nyilvánosságra hozatalában és folyamatos aktualizálásában,
e) koordinálja a zsidó közösségek zsinagógáinak és egyéb, hitéleti tevékenységnek helyszínt biztosító épületek (szeretetotthon, könyvtár) állagmegóvási, felújítási és teljes rekonstrukciós feladatainak végrehajtását,
f) koordinálja a zsidó temetők, sírkertek, emlékhelyek felújítását, illetve létrehozását célzó javaslatok megvalósításával, valamint az ezzel kapcsolatos koncepció és lebonyolítási terv kidolgozásával kapcsolatos feladatokat,
g) beruházási, fejlesztési kérdésekben együttműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságokkal,
h) előkészíti a régészeti örökségre és a műemléki értékre vonatkozóan az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos döntéseket,
i) ellátja a miniszter nemzeti emlékhelyekkel, kiemelt nemzeti emlékhelyekkel, valamint történelmi emlékhelyekkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatait,
j) közreműködik a miniszter világörökségi, valamint a világörökségi várományos területekkel kapcsolatos, a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvényben meghatározott feladatai ellátásában,
k) folyamatos kapcsolatot tart fenn az örökségvédelem mint közérdek megvalósítása érdekében az állami és önkormányzati szervekkel, egyházakkal, a szakmai, civil szervezetekkel és testületekkel,
l) segítséget nyújt a magyarországi és határon túli egyházak örökségének megőrzésével kapcsolatos tevékenységhez, illetve közreműködik azok örökségvédelmi tevékenységével kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásában,
m) közreműködik a határon túli örökségi értékek védelme, gondozása, megismertetése terén,
n) ellátja a járási (fővárosi kerületi) hivatalok örökségvédelmi szakmai irányítását, és koordinálja a kormányhivatalok és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok örökségvédelmi felügyeleti tevékenységét, célvizsgálatokat végez, felügyeleti eljárást folytat le a régészeti örökséggel és a műemléki értékek védelmével kapcsolatos hatósági ügyben eljáró és a felügyeleti körébe tartozó hatóság eljárása, mulasztása, továbbá az eljárás folyamán és annak lezárásaképpen hozott döntése kapcsán,
o) előkészíti a jogszabályok által a kulturális örökség védett ingatlan elemeinek elidegenítésére, megterhelésére, vagyonkezelésbe adására, valamint bármely olyan jogügyletre vonatkozóan a miniszter hatáskörébe utalt jóváhagyást, amelynek következtében az állam tulajdonjoga megszűnik a kulturális örökség védett ingatlan eleme felett,
p) közreműködik az egyes műemléki értékek, régészeti örökség védetté nyilvánításával, illetve a védettség megszüntetésével kapcsolatos tudományos előkészítő feladatok ellátásában,
q) régészeti örökséget és műemléki értéket érintő másodfokú eljárásban vagy kizárási feltétel fennállása esetén kulturális örökségvédelmi szakkérdést vizsgál, és előkészíti az örökségvédelmi szakhatósági állásfoglalást,
r) előkészíti a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek elidegenítésével kapcsolatos nyilatkozatot az államot megillető elővásárlási joggal kapcsolatban,
s) kialakítja az ingatlan örökségi elemek védetté nyilvánításának és védelmének szempontrendszerét,
t) közreműködik a kulturális javak visszaszolgáltatásával és visszakövetelésével kapcsolatos európai uniós tagállami, valamint nemzetközi egyezményekből fakadó feladatok ellátásában.
9.4.2. A Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály egyéb feladatai körében
a) közreműködik az örökségvédelem állami intézményeinek fejlesztését, irányítását elősegítő folyamatokban, valamint ezek szakmai felügyeletének és ellenőrzésének kialakításában,
b) figyelemmel kíséri a nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti feladatellátást, javaslatot tesz a szükséges intézkedésre,
c) részt vesz a Miniszterelnökségen folyó egyes, a fejlesztésekhez és beruházásokhoz kapcsolódó döntés-előkészítő folyamatokban és a kapcsolódó egyeztetéseken,
d) szakértőt delegál a közbeszerzésekről szóló törvény szerint ajánlatkérőnek minősülő szervezetek által lefolytatott, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 3. § 40. pontja szerinti tervpályázatokhoz,
e) ellátja a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár által gyakorolt műteremlakások bérlőkijelölési jogával kapcsolatos előkészítő feladatokat,
f) közreműködik a szakterületet érintő természet- és környezetvédelmi védelmi feladatok ellátásában,
g) közreműködik a nemzeti vagyon részét képező védett ingatlanok hasznosításával kapcsolatos ügyekben,
h) a régészeti lelőhelyek és műemlékek fenntartását, fejlesztését segítő örökségvédelmi pályázati lehetőségeket, projekteket kezdeményez, támogat, közreműködik ezek előkészítésében, kidolgozásában, értékelésében és végrehajtásában.
9.4.3. A Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály kodifikációs feladatai körében
a) közreműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörét érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében,
b) véleményezi a Kormány részére készült előterjesztések, továbbá a miniszteri rendeletek tervezeteit,
c) felkérés esetén az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt érintő jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések egyeztetésén,
d) előkészíti a kulturális örökség, a régészeti örökség és a műemléki érték védelmére vonatkozó jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket,
e) feladatkörében javaslatot tesz a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök deregulációjára,
f) ellátja a régészeti örökség és a műemléki érték védetté nyilvánításával és a védettség megszüntetésével összefüggő jogalkotási feladatokat.
9.4.4. A Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
a) részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításában,
b) közreműködik az UNESCO-egyezmények végrehajtásából adódó, feladatkörébe tartozó hazai feladatok ellátásában és nyomon követésében,
c) előkészíti, koordinálja új helyszíneknek az UNESCO Világörökség listára történő jelölését és az UNESCO Világörökségi Várományos Jegyzékbe történő bejelentését,
d) közreműködik az UNESCO párizsi Világörökség Központtal történő kapcsolattartásban és együttműködésben, üléseken vesz részt,
e) ellátja a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény kihirdetéséről szóló 2014. évi IX. törvény végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
f) ellátja a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának ülésszakán Párizsban, 1972. november 16-án elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1985. évi 21. törvényerejű rendelet végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
g) ellátja az Európa Tanácsnak a kulturális örökség társadalmi értékéről szóló, Faróban, 2005. év október 27. napján elfogadott keretegyezményének kihirdetéséről szóló 2012. évi CX. törvény végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
h) ellátja az Európai Unió Tanácsának az Európai Örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatból eredő szakmai feladatokat,
i) ellátja az Európa Tanácsnak a kulturális örökségvédelmi tárgyú egyezményeiből eredő feladatokat,
j) szakmai iránymutatással közreműködik az EU Duna Régió Stratégia, valamint az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus szakmai illetékességébe tartozó programjainak kidolgozásában, megvalósításában, és felkérésre képviseli a szakterületet,
k) nyomon követi a műemlékvédelem és a régészet területén a nemzetközi gyakorlatot, valamint gondoskodik a hazai eredmények külföldi megismertetéséről.
9.4.5. A Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály funkcionális feladatai körében
a) közreműködik a Miniszterelnökség alapító okirata, valamint a miniszter irányítása alá tartozó és felügyelt költségvetési szervek alapító, megszüntető, átalakító okiratai – érintett szervezeti egységek bevonásával történő – előkészítésében,
b) szükség szerint tájékoztatást kérhet a fenntartói döntések végrehajtásának folyamatáról,
c) részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos pénzügyi intézkedések előkészítésében.
9.4.6. A Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében a miniszter által átruházott hatáskörben
a) felügyeleti eljárást folytat le a régészeti örökséggel és a műemléki értékekkel kapcsolatos hatósági ügyben eljáró és a felügyeleti körébe tartozó hatóság eljárása, illetve mulasztása, továbbá az eljárás folyamán, illetve annak lezárásaképpen hozott döntése kapcsán,
b) ellátja a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendeletben, valamint ehhez kapcsolódóan a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben meghatározott hatósági és nem hatósági feladatokat.

9.5. Örökségvédelmi Hatósági Főosztály
9.5.1. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály szakmai feladatai körében
1. jogszabály rendelkezése alapján hivatalból vagy kérelemre, jogszabályban meghatározottak szerint adatot szolgáltat és adatot igazol a nyilvántartásban szereplő adatokról,
2. elektronikus hozzáférést biztosít az Országos Építésügyi Nyilvántartást vezető szervezet, az örökségvédelmi hatóság, az ingatlanügyi hatóság, valamint a települési jegyzők számára az általuk kezelt, a régészeti örökség és a műemléki értékek védelmével összefüggő feladataik ellátásához szükséges adatokhoz,
3. feltölti az Országos Építésügyi Nyilvántartásba az örökségvédelmi jogszabályokban meghatározott dokumentációkat,
4. végzi a műemléki értékek felderítését, azonosítását, meghatározását, számbavételét, dokumentálását és műemléki revízióját,
5. elvégzi a régészeti lelőhelyek és műemléki értékek védetté nyilvánításának és a védettség megszüntetésének tudományos előkészítését,
6. végzi a régészeti lelőhelyek és a műemléki értékek osztályozását, értékhierarchiájuk kidolgozását és tudományos feldolgozását,
7. részt vesz a jogtalanul eltulajdonított kulturális javak felkutatásában,
8. közreműködik a Magyarország területén jogellenesen eltulajdonított, valamint a Magyarországról jogtalanul kivitt vagy ilyen módon behozott kulturális javak visszakövetelésével, továbbá visszaadásával kapcsolatos teendők ellátásában,
9. részt vesz a jogtalanul eltulajdonított kulturális javak nemzetközi információcseréjében, és ellátja az ezzel kapcsolatos feladatokat,
10. ellátja a kulturális javak nyilvántartásával kapcsolatos, jogszabályban meghatározott nem hatósági feladatokat,
11. előkészíti a védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos állami elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot,
12. ellátja a világörökségi és a világörökségi várományos területek kezelési terveinek elkészítését,
13. ellátja a hazai világörökségi helyszínek világörökségi gondnokságainak munkáját szakmai tanácsadás formájában,
14. közreműködik a világörökséggel kapcsolatos tudományos feladatok elvégzésében,
15. értékvizsgálati, építéstörténeti tudományos dokumentációkat, műemléki értékleltárakat készít, helyszíni épületkutatásokat végez,
16. gondoskodik a műemléki értéket érintő módszertani kutatások végzéséről,
17. figyelemmel kíséri és a műemlék-tulajdonosokat tanácsadással segíti a műemlékeken végzett helyreállítások, szakértői kutatások, restaurálások tervezése és megvalósítása során,
18. tudományos adatszolgáltatással támogatja a hatósági-felügyeleti tevékenységet,
19. elvégzi az építésügyi, építésfelügyeleti és örökségvédelmi hatóságok munkatársai számára a műemlékvédelmi témakörökből előírt építésügyi szakmai továbbképzést és vizsgafelkészítést, gondoskodik a vizsgáztatásról,
20. közreműködik a műemlékek tudományos kutatására, restaurálására, feldolgozására, hasznosítására vonatkozó szakmai ajánlások, irányelvek elkészítésében,
21. javaslatot tesz régészeti lelőhelyek és műemléki értékek védetté nyilvánítására, a jogszabályi feltételek fennállása esetén vizsgálja a védettség megszüntetésének lehetőségét,
22. kulturális örökségvédelmi ajánlásokat dolgoz ki, elemzi a szakterület állapotát, és szükség esetén javaslatot tesz kormányzati intézkedések megtételére,
23. elemzéseket, kimutatásokat készít az ágazati irányítás segítése érdekében,
24. kidolgozza és folyamatosan aktualizálja a szakterület tevékenységével összefüggő szakmai és képesítési követelményeket, elkészíti az örökségvédelmi szakemberek képzésével kapcsolatos szabályzatokat, képzési programot, tervet, statisztikai elemzéseket és kiértékeléseket,
25. részt vesz a kulturális örökségre alapozott örökségvédelmi fejlesztések szakmai előkészítésében, megvalósításában, az ezzel kapcsolatos tudományos kutatásokban, az épületek felmérésében, közreműködik a helyreállítási és kiállítási koncepciók elkészítésében,
26. együttműködik az illetékes kulturális örökségvédelmi hatósággal a műemléki védettség alatt álló épületekhez kötődő védett kulturális javakkal kapcsolatos intézkedések meghozatalában,
27. kikéri az érintett nyilvántartott műemléki érték szerinti illetékes települési önkormányzat polgármesterének, a fővárosban a fővárosi kerületi polgármesternek vagy a Margitsziget esetén a főpolgármesternek, valamint a nyilvántartott műemléki érték tulajdonosának vagy tulajdonosi közösségének véleményét a védetté nyilvánítással kapcsolatban,
28. a védetté nyilvánítás előkészítése során jogszabályban meghatározottak szerint értesíti a védetté nyilvánítás vagy a védettség megszüntetésének kezdeményezőjét, a védetté nyilvánításra javasolt ingatlannal rendelkezni jogosultat.
9.5.2. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály egyéb feladatai körében
a) ellátja az örökségvédelmi hatóság szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat, irányítja a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó kulturális örökségvédelmi intézményeknek a kulturális örökségi elemek tudományos kutatására, feldolgozására és nyilvántartására vonatkozó tevékenységét,
b) figyelemmel kíséri a műemlékvédelmi és régészeti örökség elemei és környezetük állapotát, valamint megfelelő használatát, szükség esetén intézkedést kezdeményez,
c) vita, illetve megkeresés esetén nyilatkozik arról, hogy valamely tárgy, létesítmény vagy jelenség a régészeti örökség vagy a műemléki értékek körébe tartozik-e,
d) figyelemmel kíséri a műemlékvédelmi és régészeti örökség elemei és környezetük állapotát, valamint megfelelő használatát,
e) gondoskodik a kulturális örökségi elemekkel kapcsolatos tudományos adatbázisok és a nem közhiteles nyilvántartások vezetéséről,
f) kapcsolatot tart a Lechner Tudásközponttal a központi, közhiteles hatósági nyilvántartás, a kulturális örökségi elemekkel kapcsolatos tudományos adatbázis és a nem közhiteles nyilvántartás vezetéséhez szükséges szoftvereszközök és virtuális szerverek üzemeltetési és fejlesztési feladatainak ellátása tekintetében,
g) a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékét kezeli (nyilvántartás, szakmai felülvizsgálatban való közreműködés),
h) világörökségi érintettség esetén közreműködik a területfejlesztési koncepciók, a területfejlesztési programok, valamint a területrendezési tervek, a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, továbbá a településszerkezeti tervek és helyi építési szabályzatok véleményezésében,
i) tudományos kiadványokat készít, honlapot fejleszt, közzéteszi a műemlékvédelem tudományos eredményeit,
j) részt vesz a vízpart-rehabilitációs tanulmányterv, valamint a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs terv, továbbá a területrendezés, a településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia és a településrendezési eszközök, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézmények egyeztetési eljárásában,
k) ellátja az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, a miniszter feladatkörébe tartozó kulturális örökségvédelmi feladat- és hatáskörökkel összefüggő szakképesítések tartalmi fejlesztésével, gondozásával kapcsolatos feladatokat.
9.5.3. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
a) ellátja a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában, Hágában, 1954. évi május hó 14. napján kelt nemzetközi egyezmény, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyv (a kulturális javak háború idején megszállott területekről való kivitelének tilalma tárgyában) kihirdetéséről szóló 1957. évi 14. törvényerejű rendelet végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
b) közreműködik a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelméről szóló 1954. évi Hágai Egyezmény Második Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről és a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2006. évi XXIX. törvény végrehajtásából fakadó szakmai feladatok ellátásában,
c) ellátja a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európa Tanács tagállamai között, 1992. január 16-án kelt, Vallettában aláírt, a régészeti örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről szóló 149/2000. (VIII. 31.) Korm. rendelet végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
d) ellátja a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Közgyűlése által Párizsban az 1970. évi november hó 14. napján elfogadott Egyezmény kihirdetéséről szóló 1979. évi 2. törvényerejű rendelet végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
e) ellátja a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak nemzetközi visszaadásáról szóló, Rómában, 1995. év június hó 24. napján aláírt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről szóló 2001. évi XXVIII. törvény végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat,
f) ellátja a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény végrehajtásából fakadó szakmai feladatokat.
9.5.4. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály koordinációs feladatai körében
a) előkészíti a kulturális javakra vonatkozó jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket,
b) kapcsolatot tart a társintézményekkel, hatóságokkal, valamint a kulturális javak hatékonyabb védelme érdekében – a vonatkozó együttműködési megállapodásban vállaltak szerint – támogatást nyújt a rendőrség és a vámhatóság munkájához.
9.5.5. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály funkcionális feladatai körében
a) közreműködik a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztállyal a feladatkörébe tartozó költségvetés-tervezési feladatok elvégzésében, ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatokat,
b) felkérés esetén az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt érintő jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések egyeztetésén.
9.5.6. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály hatósági feladatai körében a miniszter által átruházott hatáskörben
a) ellátja a kulturális javak védetté nyilvánításával, védettségük megszüntetésével kapcsolatos hatósági feladatokat,
b) ellátja a védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos hatósági feladatokat,
c) ellátja a kulturális javak nyilvántartásával kapcsolatos hatósági feladatokat,
d) ellátja a kulturális javak kiviteli engedélyezésével kapcsolatos nemzeti hatósági feladatokat,
e) ellátja a kulturális javak kiviteli engedélyezésével kapcsolatos európai uniós tagállami feladatokat,
f) ellátja a kulturális javakhoz kapcsolódó, a kulturális javak hatósága hatáskörébe utalt egyéb, bírósági letétek, elkobzott kulturális javak közgyűjteményi elhelyezésével kapcsolatos hatósági feladatokat,
g) ellátja a kölcsönzött kulturális javakkal kapcsolatos hatósági feladatokat,
h) vezeti a kulturális örökség védelméről szóló törvényben meghatározott központi, közhiteles hatósági nyilvántartást,
i) intézkedik a védetté nyilvánítás tényének az ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése iránt,
j) elvégzi a központi nyilvántartás felülvizsgálatát és adatrevízióját,
k) vita, illetve megkeresés esetén nyilatkozik arról, hogy valamely tárgy a kulturális javak körébe tartozik-e.
9.5.7. Az Örökségvédelmi Hatósági Főosztály vezetője a miniszter nevében kiadmányozza a kulturális örökség védelméről szóló törvényben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott nyilvántartási hatósági és nem hatósági feladatok ellátásával kapcsolatos döntéseket és iratokat.

9.6. Közszolgálati és Testületi Egyeztetési Főosztály
9.6.1. A Közszolgálati és Testületi Egyeztetési Főosztály koordinációs feladatai körében
a) részt vesz az ágazat stratégiai terveinek és a kapcsolódó programoknak az előkészítésében, megvalósításában, nyomon követésében, és szükség esetén javaslatot tesz kormányzati intézkedések megtételére,
b) ellátja a Magyar Kormánytisztviselői Karral való együttműködéssel kapcsolatos feladatokat,
c) biztosítja a Nemzeti Címer Bizottság működési feltételeit, valamint ellátja a Nemzeti Címer Bizottság titkársági feladatait,
d) ellátja a Zsidó Közösségi Kerekasztallal kapcsolatos ügyek bonyolítását,
e) működteti az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Világörökségi Szakbizottságát, és ellátja annak titkársági feladatait,
f) a Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztállyal együttműködésben ellátja a Műemléki Tanácsadó Testület és az Ásatási Bizottság működtetésével kapcsolatos feladatokat,
g) az Örökségvédelmi Hatósági Főosztállyal együttműködésben ellátja a Kulturális Javak Bizottsága működtetésével kapcsolatos feladatokat,
h) világörökségi kérdésekben az Időszaki Jelentéstételi kötelezettség keretében a nemzeti összekötő (National Focal Point) feladatokat elvégzi,
i) közreműködik a társadalmi és gazdasági szereplőkkel az összkormányzati együttműködést igénylő konzultációs műveletek ellátásában,
j) társadalompolitikai szempontból meghatározó ügyek rendezésének elősegítése érdekében koordinálja a társadalmi kapcsolatok tekintetében meghatározó programok felügyeletét,
k) háttér-tájékoztatókat és fórumokat szervez a társadalmi párbeszéd, a közgondolkodás elősegítése érdekében, tájékoztatja a civil szervezeteket, a nemzetiségi önkormányzatokat a Miniszterelnökség tevékenységének fő irányairól és időszerű feladatairól, valamint a közkapcsolati tevékenységéről,
l) közreműködik a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár – bizottságokban, szakmai kollégiumokban, egyéb testületekben ellátott – társadalompolitikai koordinációs tevékenységével kapcsolatos feladatai ellátásában, szükség esetén szabályozási kezdeményezéssel él,
m) felkérés esetén az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt érintő jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések egyeztetésén,
n) közreműködik a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztállyal a feladatkörébe tartozó költségvetés-tervezési feladatok elvégzésében, ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatokat,
o) képviseletet lát el a feladatköréhez kapcsolódó bizottságokban és egyéb testületekben, munkacsoportokban.
9.6.2. A Közszolgálati és Testületi Egyeztetési Főosztály ellátja a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum titkársági feladatait, amelynek keretében
a) előkészíti az üléseket,
b) biztosítja az ülések tárgyi feltételeit,
c) eljuttatja az oldalak részére az írásos dokumentumokat,
d) megküldi az ülésről készült emlékeztetőt az oldalak részére.”
a) 20. alcím címsorában a „10 000 FŐNÉL” szövegrész helyébe a „TÍZEZER FŐNÉL” szöveg,
b) 20.1. pont címsorában, 20.1.1. és 20.1.2. pontjában a „10 000 Főnél” szövegrész helyébe a „Tízezer Főnél” szöveg,
c) 20.2. pont címsorában, 20.2.1., 20.2.2., 20.2.3. és 20.2.4. pontjában a „Falu és Kisváros” szövegrész helyébe a „Kisváros és Község” szöveg,
d) 20.2.1., 20.2.2. és 20.2.3. pontjában a „10 000 főnél” szövegrész helyébe a „tízezer főnél” szöveg
lép.

3. Hatályát veszti a Szabályzat 2. függelék

3. függelék a 19/2017. (VI. 9.) MvM utasításhoz


1. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat az „1.2.A.0.5.2. IKT Program-koordinációs Osztály” alpontot követően a következő 1.2.A.1. ponttal egészül ki:

[Irányító állami vezető

Szervezeti egység

Létszám (fő)]

1.2.A.1. Társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

1.2.A.1.1. Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1.2.A.1.2. Társadalmi Ügyek Főosztálya
1.2.A.1.2.1. Közpolitikai Osztály
1.2.A.1.2.2. Program Koordinációs Osztály
1.2.A.1.3. Intézménykoordinációs Főosztály
1.2.A.1.3.1. Intézményfejlesztési Osztály
1.2.A.1.3.2. Szervezetfelügyeleti Osztály
1.2.A.1.4. Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály
1.2.A.1.4.1. Örökségvédelmi és Fejlesztési Koordinációs Osztály
1.2.A.1.4.2. Műemléki és Régészeti Osztály
1.2.A.1.4.3. Világörökségi Osztály
1.2.A.1.5. Örökségvédelmi Hatósági Főosztály
1.2.A.1.5.1. Műtárgyfelügyeleti Hatósági Osztály
1.2.A.1.5.2. Örökségvédelmi Nyilvántartási Osztály
1.2.A.1.5.3. Örökségvédelmi Tudományos Osztály
1.2.A.1.6. Közszolgálati és Testületi Egyeztetési Főosztály
1.2.A.1.6.1. Magyar Kormánytisztviselői Kar Titkársági Osztály
1.2.A.1.6.2. Egyeztető Testületi Osztály

[Irányító állami vezető

Szervezeti egység

Létszám (fő)]

1.5. A tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkár

1.5.0.1. A Tízezer Főnél Kevesebb Lakosú Települések Fejlesztéséért Felelős Államtitkári Kabinet
1.5.0.2. Kisváros és Község Fejlesztési Főosztály
1.5.0.2.1. Fejlesztési Stratégiai Osztály
1.5.0.2.2. Támogatási Osztály


3. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat „Háttérintézmények” megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:

Háttérintézmények

Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete
Információs Hivatal
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Örökség Intézete
Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Magyar Nyelvstratégiai Intézet
Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
VERITAS Történetkutató Intézet
Fővárosi és megyei kormányhivatalok
The Hungary Initiatives Foundation Inc.
Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány
Szabadságharcosokért Közalapítvány
Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság
Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Várgondnokság Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság


4. Hatályát veszti a Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat
a) 1.1.4. pontja és 1.1.4.1–1.1.4.4. alpontja,
b) 1.2.B. pontja és 1.2.B.0.1–1.2.B.0.1.1. alpontja,
c) 1.2.B.1. pontja és 1.2.B.1.1–1.2.B.1.4. alpontja.

4. függelék a 19/2017. (VI. 9.) MvM utasításhoz


I. Költségvetési szervek

A

B

C

1.

Szervezet megnevezése

Jogviszony

Felelős állami vezető

2.

Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

szakmai irányítás

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

3.

Fővárosi és megyei kormányhivatalok

szakmai irányítás

területi közigazgatásért felelős államtitkár

4.

Információs Hivatal

szakmai irányítás

miniszter

5.

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

szakmai irányítás

közigazgatási államtitkár

6.

Központi Statisztikai Hivatal

szakmai felügyelet

közigazgatási államtitkár

7.

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és
Innovációs Hivatal

szakmai felügyelet

közigazgatási államtitkár

8.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvény szerinti fenntartói jog

közigazgatási államtitkár

9.

Nemzeti Örökség Intézete

szakmai irányítás

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

10.

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

szakmai irányítás

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

11.

Magyar Nyelvstratégiai Intézet

szakmai irányítás

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

12.

Rendszerváltás Történetét Kutató
Intézet és Archívum

szakmai irányítás

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

13.

VERITAS Történetkutató Intézet

szakmai irányítás

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár


II. Alapítványok, közalapítványok

A

B

C

1.

Szervezet megnevezése

Jogviszony

Felelős állami vezető

2.

The Hungary Initiatives Foundation Inc.

alapítói jogok gyakorlása

közigazgatási államtitkár

3.

Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány

alapítói jogok gyakorlása

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

4.

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány

alapítói jogok gyakorlása

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

5.

Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány

alapítói jogok gyakorlása

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár

6.

Szabadságharcosokért Közalapítvány

alapítói jogok gyakorlása

társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár


III. Gazdasági társaságok

A

B

C

1.

Szervezet megnevezése

Jogviszony

Felelős állami vezető, kormánybiztos

2.

Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

tulajdonos jogok gyakorlása, szakmai felügyelet

nemzetpolitikáért felelős államtitkár

3.

ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

stratégiai ügyekért felelős államtitkár

4.

Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása (az állami tulajdoni hányad tekintetében)

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

5.

Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

6.

Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

stratégiai ügyekért felelős államtitkár

7.

Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos
(a miniszter helyett és nevében eljárva)

8.

Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

közigazgatási államtitkár

9.

Várgondnokság Nonprofit Korlátolt
Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

10.

Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár

11.

MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő
Zártkörűen Működő Részvénytársaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

miniszter

12.

Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

13.

Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

14.

Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

15.

Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

tulajdonosi jogok gyakorlása

társasági portfolió kezeléséért felelős helyettes államtitkár

szakmai felügyelet

miniszter

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. június 11. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére