• Tartalom

1929/2017. (XII. 8.) Korm. határozat

1929/2017. (XII. 8.) Korm. határozat

a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, valamint a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet rövid távú fejlesztéseinek megvalósítása érdekében szükséges forrás biztosításáról

2017.12.08.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy szükséges a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházakban a központi fűtési rendszer elemeinek és a közmű vezetékrendszer cseréje, valamint a hőközpontok fejlesztése;

2. egyetért azzal, hogy szükséges a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet sürgősségi betegellátó osztályának fejlesztése;

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával –

a) az 1. pontban foglalt célok megvalósítása érdekében gondoskodjon legfeljebb 200 000 000 forint,

b) a 2. pontban foglalt cél megvalósítása érdekében gondoskodjon legfeljebb 125 000 000 forint többletforrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: a felmerülés ütemében

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére