• Tartalom

1978/2017. (XII. 19.) Korm. határozat

1978/2017. (XII. 19.) Korm. határozat

a helyi közbiztonság javítása érdekében átcsoportosítás a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezeten belül

2021.01.01.

A Kormány

1.1

2.2

3. egyetért azzal, hogy a helyi közbiztonság javításának érdekében támogatás nyújtása céllal a belügyminiszter a 2. mellékletben meghatározott települési önkormányzatok számára, az ott meghatározott összegben, külön pályázat és támogatási kérelem benyújtása nélkül, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján költségvetési támogatást nyújtson, amelynek felhasználási határideje 2018. június 30.;

4. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 3. pont szerinti költségvetési támogatást a támogatói okirat kiadását követő 15 napon egy összegben folyósítsa a 2. mellékletben meghatározott települési önkormányzatok számára.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

1. melléklet az 1978/2017. (XII. 19.) Korm. határozathoz3

2. melléklet az 1978/2017. (XII. 19.) Korm. határozathoz


adatok forintban

No.

Önkormányzat

Megye

Közbiztonság javítása érdekében nyújtandó támogatás összege

1.

Baja

Bács-Kiskun

400 000

2.

Kalocsa

Bács-Kiskun

500 000

3.

Kaskantyú

Bács-Kiskun

400 000

4.

Kiskőrös

Bács-Kiskun

500 000

5.

Kiskunfélegyháza

Bács-Kiskun

500 000

6.

Kiskunhalas

Bács-Kiskun

500 000

7.

Kunszentmiklós

Bács-Kiskun

450 000

8.

Miske

Bács-Kiskun

400 000

9.

Szalkszentmárton

Bács-Kiskun

400 000

10.

Tabdi

Bács-Kiskun

500 000

11.

Újtelek

Bács-Kiskun

450 000

12.

Hetényegyháza

Bács-Kiskun

500 000

13.

Áta

Baranya

400 000

14.

Bicsérd

Baranya

400 000

15.

Drávaszabolcs

Baranya

400 000

16.

Kisharsány

Baranya

500 000

17.

Kistótfalu

Baranya

500 000

18.

Komló

Baranya

600 000

19.

Máza

Baranya

400 000

20.

Nagycsány

Baranya

500 000

21.

Siklós

Baranya

400 000

22.

Szentlőrinc

Baranya

400 000

23.

Szigetvár

Baranya

500 000

24.

Battonya

Békés

450 000

25.

Békés

Békés

450 000

26.

Doboz

Békés

400 000

27.

Kétegyháza

Békés

300 000

28.

Kevermes

Békés

350 000

29.

Mezőgyán

Békés

350 000

30.

Orosháza

Békés

300 000

31.

Sarkad

Békés

300 000

32.

Szarvas

Békés

400 000

33.

Újkígyós

Békés

400 000

34.

Végegyháza

Békés

350 000

35.

Vésztő

Békés

450 000

36.

Alsóvadász

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

37.

Arló

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

38.

Ároktő

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

39.

Csernely

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

40.

Homrogd

Borsod-Abaúj-Zemplén

450 000

41.

Izsófalva

Borsod-Abaúj-Zemplén

600 000

42.

Kesznyéten

Borsod-Abaúj-Zemplén

450 000

43.

Köröm

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

44.

Múcsony

Borsod-Abaúj-Zemplén

550 000

45.

Ónod

Borsod-Abaúj-Zemplén

550 000

46.

Prügy

Borsod-Abaúj-Zemplén

600 000

47.

Rudabánya

Borsod-Abaúj-Zemplén

600 000

48.

Sajókaza

Borsod-Abaúj-Zemplén

600 000

49.

Sajólád

Borsod-Abaúj-Zemplén

500 000

50.

Sály

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

51.

Szentistván

Borsod-Abaúj-Zemplén

600 000

52.

Taktaharkány

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

53.

Taktakenéz

Borsod-Abaúj-Zemplén

450 000

54.

Taktaszada

Borsod-Abaúj-Zemplén

400 000

55.

Vilmány

Borsod-Abaúj-Zemplén

450 000

56.

Ásotthalom

Csongrád

500 000

57.

Baks

Csongrád

500 000

58.

Balástya

Csongrád

400 000

59.

Csanádpalota

Csongrád

500 000

60.

Csanytelek

Csongrád

500 000

61.

Kübekháza

Csongrád

500 000

62.

Makó

Csongrád

600 000

63.

Mórahalom

Csongrád

500 000

64.

Röszke

Csongrád

500 000

65.

Zákányszék

Csongrád

500 000

66.

Alap

Fejér

250 000

67.

Alsószentiván

Fejér

250 000

68.

Bicske

Fejér

250 000

69.

Csókakő

Fejér

250 000

70.

Enying

Fejér

250 000

71.

Ercsi

Fejér

300 000

72.

Etyek

Fejér

250 000

73.

Gyúró

Fejér

250 000

74.

Mezőszentgyörgy

Fejér

250 000

75.

Mezőszilas

Fejér

250 000

76.

Pátka

Fejér

250 000

77.

Sárbogárd

Fejér

300 000

78.

Sárkeresztúr

Fejér

250 000

79.

Sárosd

Fejér

250 000

80.

Vál

Fejér

250 000

81.

Velence

Fejér

300 000

82.

Hegyeshalom

Győr-Moson-Sopron

350 000

83.

Lázi

Győr-Moson-Sopron

300 000

84.

Levél

Győr-Moson-Sopron

300 000

85.

Mecsér

Győr-Moson-Sopron

350 000

86.

Mosonmagyaróvár

Győr-Moson-Sopron

400 000

87.

Nagybajcs

Győr-Moson-Sopron

350 000

88.

Nyúl

Győr-Moson-Sopron

350 000

89.

Öttevény

Győr-Moson-Sopron

300 000

90.

Rábapatona

Győr-Moson-Sopron

300 000

91.

Rajka

Győr-Moson-Sopron

350 000

92.

Répceszemere

Győr-Moson-Sopron

300 000

93.

Tét

Győr-Moson-Sopron

350 000

94.

Bagamér

Hajdú-Bihar

300 000

95.

Biharkeresztes

Hajdú-Bihar

300 000

96.

Hajdúhadház

Hajdú-Bihar

250 000

97.

Hajdúsámson

Hajdú-Bihar

250 000

98.

Hencida

Hajdú-Bihar

300 000

99.

Hosszúpályi

Hajdú-Bihar

300 000

100.

Kaba

Hajdú-Bihar

250 000

101.

Komádi

Hajdú-Bihar

300 000

102.

Konyár

Hajdú-Bihar

300 000

103.

Körösszakál

Hajdú-Bihar

300 000

104.

Létavértes

Hajdú-Bihar

300 000

105.

Nyírábrány

Hajdú-Bihar

300 000

106.

Nyírmártonfalva

Hajdú-Bihar

250 000

107.

Szerep

Hajdú-Bihar

300 000

108.

Adács

Heves

400 000

109.

Andornaktálya

Heves

350 000

110.

Apc

Heves

350 000

111.

Gyöngyöspata

Heves

350 000

112.

Heves

Heves

450 000

113.

Kál

Heves

300 000

114.

Karácsond

Heves

300 000

115.

Kerecsend

Heves

350 000

116.

Kisköre

Heves

300 000

117.

Kompolt

Heves

350 000

118.

Mezőszemere

Heves

300 000

119.

Petőfibánya

Heves

350 000

120.

Recsk

Heves

300 000

121.

Sarud

Heves

350 000

122.

Szajla

Heves

300 000

123.

Tarnalelesz

Heves

350 000

124.

Tarnaméra

Heves

450 000

125.

Tarnazsadány

Heves

300 000

126.

Tiszanána

Heves

400 000

127.

Cibakháza

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

128.

Jászapáti

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

129.

Jászjákóhalma

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

130.

Jászladány

Jász-Nagykun-Szolnok

300 000

131.

Kenderes

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

132.

Kőtelek

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

133.

Kunmadaras

Jász-Nagykun-Szolnok

300 000

134.

Rákóczifalva

Jász-Nagykun-Szolnok

300 000

135.

Tiszabő

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

136.

Tiszabura

Jász-Nagykun-Szolnok

300 000

137.

Tiszaföldvár

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

138.

Tiszajenő

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

139.

Tiszakürt

Jász-Nagykun-Szolnok

300 000

140.

Tiszasüly

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

141.

Törökszentmiklós

Jász-Nagykun-Szolnok

300 000

142.

Újszász

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

143.

Zagyvarékas

Jász-Nagykun-Szolnok

200 000

144.

Esztergom

Komárom-Esztergom

600 000

145.

Kisbér

Komárom-Esztergom

350 000

146.

Kömlőd

Komárom-Esztergom

250 000

147.

Környe

Komárom-Esztergom

250 000

148.

Lábatlan

Komárom-Esztergom

350 000

149.

Nagyigmánd

Komárom-Esztergom

300 000

150.

Naszály

Komárom-Esztergom

250 000

151.

Nyergesújfalu

Komárom-Esztergom

300 000

152.

Oroszlány

Komárom-Esztergom

300 000

153.

Tárkány

Komárom-Esztergom

300 000

154.

Tata

Komárom-Esztergom

250 000

155.

Sárisáp

Komárom-Esztergom

250 000

156.

Vérteskethely

Komárom-Esztergom

250 000

157.

Bátonyterenye

Nógrád

250 000

158.

Bercel

Nógrád

200 000

159.

Cered

Nógrád

250 000

160.

Diósjenő

Nógrád

200 000

161.

Drégelypalánk

Nógrád

200 000

162.

Érsekvadkert

Nógrád

150 000

163.

Jobbágyi

Nógrád

150 000

164.

Kálló

Nógrád

200 000

165.

Karancsalja

Nógrád

150 000

166.

Ludányhalászi

Nógrád

150 000

167.

Mátraverebély

Nógrád

200 000

168.

Nagylóc

Nógrád

250 000

169.

Nógrádmegyer

Nógrád

250 000

170.

Őrhalom

Nógrád

250 000

171.

Rimóc

Nógrád

250 000

172.

Romhány

Nógrád

200 000

173.

Vanyarc

Nógrád

200 000

174.

Abony

Pest

450 000

175.

Bag

Pest

600 000

176.

Dabas

Pest

650 000

177.

Dömsöd

Pest

550 000

178.

Erdőkertes

Pest

450 000

179.

Gödöllő

Pest

550 000

180.

Gyál

Pest

550 000

181.

Pilisszentlászló

Pest

400 000

182.

Pomáz

Pest

500 000

183.

Szigetújfalu

Pest

600 000

184.

Sződliget

Pest

400 000

185.

Tököl

Pest

600 000

186.

Üllő

Pest

450 000

187.

Vác

Pest

450 000

188.

Balatonberény

Somogy

550 000

189.

Balatonföldvár

Somogy

450 000

190.

Balatonkeresztúr

Somogy

600 000

191.

Csurgó

Somogy

600 000

192.

Inke

Somogy

550 000

193.

Kiskorpád

Somogy

450 000

194.

Kőröshegy

Somogy

500 000

195.

Nemesdéd

Somogy

450 000

196.

Nemesvid

Somogy

550 000

197.

Siófok

Somogy

450 000

198.

Somogyzsitfa

Somogy

550 000

199.

Szentbalázs

Somogy

450 000

200.

Visz

Somogy

550 000

201.

Zamárdi

Somogy

450 000

202.

Aranyosapáti

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

203.

Baktalórántháza

Szabolcs-Szatmár-Bereg

650 000

204.

Kántorjánosi

Szabolcs-Szatmár-Bereg

550 000

205.

Kocsord

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

206.

Nyírbéltek

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

207.

Nyírmada

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

208.

Nyírmihálydi

Szabolcs-Szatmár-Bereg

500 000

209.

Nyírparasznya

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

210.

Ópályi

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

211.

Rétközberencs

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

212.

Timár

Szabolcs-Szatmár-Bereg

600 000

213.

Tiszalök

Szabolcs-Szatmár-Bereg

650 000

214.

Tiszarád

Szabolcs-Szatmár-Bereg

450 000

215.

Tuzsér

Szabolcs-Szatmár-Bereg

650 000

216.

Vaja

Szabolcs-Szatmár-Bereg

600 000

217.

Záhony

Szabolcs-Szatmár-Bereg

650 000

218.

Bátaszék

Tolna

350 000

219.

Dombóvár

Tolna

350 000

220.

Értény

Tolna

300 000

221.

Fadd

Tolna

350 000

222.

Felsőnyék

Tolna

350 000

223.

Fürged

Tolna

350 000

224.

Kocsola

Tolna

350 000

225.

Magyarkeszi

Tolna

300 000

226.

Nagydorog

Tolna

350 000

227.

Németkér

Tolna

300 000

228.

Ozora

Tolna

300 000

229.

Pincehely

Tolna

350 000

230.

Alsóújlak

Vas

400 000

231.

Bajánsenye

Vas

300 000

232.

Boba

Vas

350 000

233.

Csepreg

Vas

300 000

234.

Jánosháza

Vas

300 000

235.

Kőszeg

Vas

400 000

236.

Magyarszombatfa

Vas

350 000

237.

Répcelak

Vas

300 000

238.

Sárvár

Vas

400 000

239.

Sorokpolány

Vas

300 000

240.

Szentgotthárd

Vas

300 000

241.

Vásárosmiske

Vas

300 000

242.

Bánd

Veszprém

350 000

243.

Berhida

Veszprém

300 000

244.

Devecser

Veszprém

300 000

245.

Egyházaskesző

Veszprém

300 000

246.

Gógánfa

Veszprém

350 000

247.

Gyulakeszi

Veszprém

300 000

248.

Hajmáskér

Veszprém

300 000

249.

Kapolcs

Veszprém

350 000

250.

Kerta

Veszprém

350 000

251.

Lovászpatona

Veszprém

300 000

252.

Nagyesztergár

Veszprém

300 000

253.

Nagyvázsony

Veszprém

300 000

254.

Nyirád

Veszprém

300 000

255.

Tüskevár

Veszprém

300 000

256.

Balatonmagyaród

Zala

350 000

257.

Galambok

Zala

200 000

258.

Gyenesdiás

Zala

300 000

259.

Lenti

Zala

300 000

260.

Nagylengyel

Zala

300 000

261.

Nagyrada

Zala

300 000

262.

Nemessándorháza

Zala

200 000

263.

Ormándlak

Zala

200 000

264.

Pacsa

Zala

350 000

265.

Semjénháza

Zala

250 000

266.

Szentpéterúr

Zala

300 000

267.

Türje

Zala

250 000

268.

Zajk

Zala

200 000

269.

Zalaapáti

Zala

200 000

270.

Zalabér

Zala

200 000

271.

Zalacsány

Zala

250 000

272.

Zalakomár

Zala

200 000

273.

Zalaszentbalázs

Zala

350 000

274.

Zalaszentiván

Zala

250 000

Összesen:

100 000 000

1

Az 1. pont a 2011. évi CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján visszavonásra került.

2

A 2. pont a 2011. évi CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján visszavonásra került.

3

Az 1. melléklet a 2011. évi CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján visszavonásra került.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére