PK ÍH 2017/20.
PK ÍH 2017/20.
2017.03.01.
Az oktatási, nevelési intézményben biztosított közétkeztetés sem a vagyonkezelői, sem az intézményfenntartási feladatok fogalmi körébe nem tartozik bele.
Az állam által az önkormányzattól fenntartásra átvett közoktatási intézmény, illetve az állami tulajdonba került vagyon vagyonkezelője nem minősül jogutódnak a közétkezési szolgáltatás nyújtására az önkormányzat által kötött vállalkozási szerződés tekintetében; az e szolgáltatás ellenértéke megfizetésére vonatkozó szerződéses kötelezettség jogszabály rendelkezése folytán nem száll át az intézményfenntartóra. [Régi Ptk. 331. §, 333. §; 2011. évi CLXXXVI. törvény 8. §, 9. §; 258/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 2. § (1a) bekezdés; 202/2012. (VIII. 27.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdés]
A felperes és E. Város Önkormányzata között 2009. július 10-én vállalkozási szerződés jött létre. A szerződés tárgya az oktatási és nevelési intézmények, valamint a városi kórház közétkeztetési szolgáltatásának az ellátása. A szerződés név szerint is felsorolta a szerződés hatálya alá tartozó oktatási intézményeket. A szerződés 2. pontja a közétkeztetési szolgáltatás ételadagonkénti díját állapította meg. Sor került a szerződés módosítására is. Az 1. számú módosítás 3. pontjában a felek akként állapodtak meg, hogy a vállalkozó a számlát az egyes intézmények felé állítja ki, a díjat az intézmények közvetlenül fizetik meg a felperes mint vállalkozó részére. Az önkormányzat pedig mint az intézmény fenntartója az intézmény részére a teljesítéshez szükséges pénzügyi forrást biztosítani fogja. A 2010. február 10-i 2. számú szerződésmódosításban a felek az étel adagonkénti díját igazították az inflációhoz. A vállalkozási szerződést a felek határozott időre, 2004. június 30-ig kötötték. A felperes a szerződést folyamatosan teljesítette, számláit az intézmények nevére kiállította, az intézmények a számlákat befogadták és a teljesítési igazolásokat kiállították. 2013. január 1-jétől a felperes részére vállalkozási díjat senki nem fizetett, a felperes ugyanakkor a kiállított számlák után az áfát a költségvetésbe befizette.
2012. október 25-én a felperes és a K. Megyei Intézetfenntartó Központ (KEMIK) megállapodást kötött, amiben rögzítették a felperest megillető tartozások fennálltát. Az intézményfenntartó központ vállalta a tartozás teljes összegének, azaz 9 960 394 Ft-nak 2012. november 1-jéig történő megfizetését. A KEMIK mint a tartozást felhalmozó intézmények fenntartója az önkormányzat jogutódjaként járt el. Rögzítették, hogy a 258/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet alapján E. Önkormányzattól átvett nem egészségügyi intézmények tekintetében a Kormány által intézményfenntartásra és az átvett vagyon tekintetében vagyonkezelői jogok gyakorlására kijelölt szerv a K. Megyei Intézetfenntartó Központ. A KEMIK mint fenntartó és mint önkormányzati jogutód vállalta, hogy 2012. november 1-jéig megfizeti a 2011-ben teljesített szolgáltatások miatti tartozások összegét.
2013. január és február hónapban a KEMIK átutalta a felperes részére a tanulók befizetését.
A felperes keresetében 79 908 430 forint és annak 2013. február 28-tól járó kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését. A keresetben megjelölt összeg a 2013. január 31-e és október 31-e között keletkezett tartozás, ilyen összegben nem fizette meg az alperes a felperes részére a vállalkozási szerződés alapján a felperes által az egyes oktatási intézményekbe kiszállított ételek ellenértékét.
A felperes keresetében hivatkozott az E. Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény 8. § és (1) és 9. § (1) bekezdésére, valamint a 202/2012. (VII. 27.) Kormányrendelet 3. § (1) bekezdés b) pontjára. Jogi álláspontja az volt, hogy jogszabályi jogutódlás folytán az alperes az állam által átvett intézményeket illetően az önkormányzat jogutódja. Az intézmények folyamatosan megrendelték a szolgáltatást, amit a felperes teljesített is, de az ellenértéket részére nem fizették meg. Az önkormányzattal kötött szerződés alapján azonban az alperes erre köteles.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy a közétkeztetés az önkormányzat törvényben meghatározott kötelezettsége, de az nem az oktatási intézmények fenntartásához kapcsolódik. Az alperes az egyes intézmények fenntartása körében jogutód, nem a közétkeztetés körében. Arra is utalt, hogy a felperes által hivatkozott teljesítési igazolásokat már nem létező jogalanyok állították ki, a felperesi számlák a számviteli törvény rendelkezéseinek sem felelnek meg.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 79 908 430 Ft-ot és ennek 2013. május 1-jétől járó kamatát.
Mindenekelőtt azt rögzítette, hogy a felperes és E. Város Önkormányzata között a Ptk. 389. §-a szerinti vállalkozási szerződés jött létre. A szerződésben az alperes a megrendelő önkormányzat jogutódja, egyrészt a 258/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet, másrészt a 2011. CLXXXVI. törvény 8. § (1) bekezdése és 9. § (1) bekezdése szerint. 2012-ben az intézményfenntartó a KEMIK volt és mint ilyen, a perbeli vállalkozási szerződésben az önkormányzat jogutódja volt. A 258/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet 18. § (2) bekezdésének a rendelkezése folytán a megyei intézményfenntartó központok 2013. március 31-én beolvadással megszűntek. A megszűnt megyei intézményfenntartó központok általános és egyetemes jogutódja a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A közoktatási intézményeket az alperes vette át a megyei intézményfenntartó központtól. Az egyes oktatási intézmények a perbeli szerződés szerint jártak el a teljesítésigazolás kiállításakor, a felperesi számlák kiegyenlítése azonban ennek ellenére elmaradt. Azt, hogy az önkormányzat kötötte a vállalkozási szerződést, nem az iskolák, csupán a célszerűség és a finanszírozás indokolta; az E. törvény 9. § (1) bekezdése megalapozza az alperesi jogutódlást. Így van ez még akkor is, ha nem vitathatóan a közétkeztetési feladatoknak nem a KLIK az alanya. Hivatkozott az elsőfokú bíróság a 2011. évi CLXXXVI. törvény 1. §-ában foglaltakra is. A felperes keresete összegszerűségét – az elsőfokú ítélet megállapítása szerint – a peres iratokhoz csatolt számlákkal és összesítőkkel bizonyította, így az abban szereplő összegszerűséget az alperes – a középidőtől járó kamataival együtt – köteles a felperes részére megfizetni.
Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, melyben kérte az elsőfokú bíróság döntésének a megváltoztatását és a kereset elutasítását.
Arra hivatkozott, hogy a 2011. évi CLXXXVI. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontja alapján az alperes az átvett intézmények tekintetében vagyonkezelőnek tekintendő. A törvény 8. és 9. §-a az intézményfenntartási feladatok ellátását teszi a kijelölt szerv kötelezettségévé, és csupán a fenntartónak az átvett intézményekkel kapcsolatos jogai és kötelezettségei tekintetében rendelkezik jogutódlásról. A hivatkozott törvény 1. §-a pedig akként rendelkezik, hogy az állam az intézményeket a szállítói tartozásokkal veszi át. A perbeli követelés viszont egyértelműen nem szállítói tartozás. A 202/2012. (VII. 27.) Kormányrendelet 3. § (1) bekezdés d) pontja jelölte ki az alperest a 2011. évi CLXXXVI. törvény 3. § (1) bekezdés és 8. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátására, ezek a feladatok pedig nyilvánvalóan a vagyonkezelés és a fenntartás. A közétkeztetés egyik feladat fogalmi körébe sem sorolható. A közétkeztetésről az 1997. évi XXXI. törvény rendelkezik. A törvény 151. § (2) bekezdés b) pontja szerint az önkormányzat feladata a közétkeztetés biztosítása az alperes által fenntartott oktatási intézményekben. Tehát a közétkeztetésben az alperes nem jogutódja az önkormányzatnak, így pedig vele szemben a felperes a vállalkozási szerződésből eredő igényét alappal nem érvényesítheti. Az összegszerűséget illetően sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az azzal kapcsolatos alperesi érdemi ellenkérelmet nem is vizsgálta. A kamat kezdő időpontja sem megfelelő, mert az elsőfokú bíróság a késedelembe esés kezdő időpontját sem állapította meg, arra bizonyítást nem is folytatott le. Nem megfelelően járt el a felperes – az alperes fellebbezésben kifejtett álláspontja szerint – akkor sem, amikor nem az önkormányzatnak, hanem az egyes oktatási intézményeknek állította ki a számlát. Az oktatási intézmények csupán közreműködtek a szerződés teljesítésében, de ettől még nem váltak szerződő féllé.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az általa az E. Város Önkormányzattal kötött vállalkozási szerződésben az alperest az önkormányzat jogutódjának kell tekinteni, ez következik a 2011. évi CLXXXVI. törvény 8. § (1) és 9. § (1) bekezdésének a rendelkezéséből. Ez utóbbi jogszabályhely szerint a Kormány által rendeletben kijelölt szerv az átvett intézmény fenntartójának – az átvett intézménnyel összefüggő jogai és kötelezettségei tekintetében – jogutódja. A peres időszakot megelőző egy évben a KEMIK látta el az intézményfenntartói feladatokat és ilyen minőségben a közétkeztetési feladatokat is. Márpedig a KEMIK által intézményi fenntartói feladatkörben átvett összes feladatot át kellett vennie az alperesnek is, így az alperes mint a Kormány által intézményfenntartásra kijelölt szerv a KEMIK-nek – mint korábbi intézményfenntartónak – a közétkeztetési feladatok ellátására vonatkozó vállalkozási szerződésben a jogutódjává vált. Az 1997. évi XXXI. törvény 151. § (2) bekezdésének a rendelkezése valóban az önkormányzatok feladatává teszi a közétkeztetési feladatok ellátását. Ez a törvényi rendelkezés azonban nyilvánvalóan nem érinti egy már korábban létrejött vállalkozási szerződés hatályát, azt nem szüntette meg. Nem módosított ez a törvény azon, hogy az alperes a közétkeztetési feladat ellására vonatkozó vállalkozási szerződést illetően a megrendelő jogutódjává vált és ekként köteles a vállalkozási szerződésből eredő kötelezettségek teljesítésére. Nem vitatta ugyanakkor, hogy azzal, hogy a KLIK látja el egyebekben a törvény rendelkezése folytán E. Város Önkormányzatát terhelő feladatokat, így az Önkormányzat jogalap nélkül gazdagodik, hiszen ezen feladatokhoz kapcsolódó költségek nem terhelik, így jogosulatlanul jut vagyoni előnyhöz. Továbbra is fenntartotta, hogy a szerződés alapján történő teljesítését és ennek folytán őt megillető összegszerűséget megfelelően bizonyította a perben csatolt okiratokkal. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság a késedelmi kamatot is.
A fellebbezés alapos.
A felperesi igény elbírálása során mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy a felperes szerződésből eredő követelése a per tárgya. Ennek folytán azt kellett vizsgálni, hogy a felperes által hivatkozott jogszabályok a perbeli szerződéses jogviszonyban eredményeztek-e alanyváltozást vagy sem.
Az egyes szerződésekben alanyváltozás a jogosultságok körében a régi Ptk. 331. § alapján, míg a kötelezettségek körében régi Ptk. 333. §-a alapján következhetett be. A 331. § szerint ha a követelés jogszabály vagy hatóság rendelkezése folytán száll át másra, azok eltérő rendelkezése hiányában az engedményezés szabályait kell megfelelően alkalmazni. A 333. § értelmében pedig ha a kötelezettség jogszabály vagy hatóság rendelkezése folytán száll át másra, azok eltérő rendelkezése hiányában a tartozásátvállalás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A perbeli esetben tehát az alperes fizetési kötelezettségét illetően mindenekelőtt azt kellett vizsgálni, hogy a felperes által E. Város Önkormányzatával 2009. június 10-én kötött vállalkozási szerződésben a megrendelői pozícióban bekövetkezett-e alanyváltozás vagy sem.
A felperes a megrendelői pozícióban történő alanyváltozás vonatkozásában hivatkozott a 2011. évi CLXXXVI. törvény (E.tv.) 8. § és 9. §-ára, a 258/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet 2. § (1a) bekezdésére, továbbá a 202/2012. (VIII. 27.) Kormányrendelet 8. § (1) bekezdésére. A felperes által hivatkozott E. törvény 3. § (1) bekezdése szerint a törvény alapján állami tulajdonba kerülő vagyon vagyonkelezője az állami tulajdonba kerüléssel egyidejűleg a törvény erejénél fogva az egyéb átvett intézmények tekintetében a Kormány által rendeletben kijelölt szerv. Ez a rendeletben kijelölt szerv jelenleg nem vitathatóan az alperes. Az alperes a vagyonkezelői feladatok ellátása körében a hivatkozott törvény 3. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint a vagyonhoz kapcsolódó tulajdonosi jogok gyakorlója. Mindezek mellett a törvény 8. § (1) bekezdése alapján az alperest az átvett intézményekkel összefüggő intézményfenntartási feladatok is terhelik, azok ellátására is köteles.
A vagyonkezelői feladat nyilvánvalóan nem terjed ki a közétkeztetésre, így az alperes a Ptk. 333. §-a alapján nem vált jogutódjává a felperessel szerződést kötő E. Város Önkormányzatának. Azt kellett ezért vizsgálni, hogy a törvény 8. § (1) bekezdése szerinti intézményfenntartási feladatok fogalmi körébe beletartozik-e a közétkeztetési feladatok ellása vagy sem. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról rendelkező 202/2012. (VII. 27.) Kormányrendelet 3. § (1) bekezdés b) pontja szerint a Kormány az intézményfenntartó központot jelölte ki az E. törvény 3. § (1) bekezdése és 8. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátására. A hivatkozott Kormányrendelet 7. § (1) bekezdése sorolja fel az intézményfenntartó központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények tekintetében a Központ feladatait. A 7. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az alperes ellátja a 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdésében meghatározott fenntartói feladatokat. Sem a 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdése, sem a 202/2012. (VII. 27.) Kormányrendelet 7. § (1) bekezdésének b)-l) pontjai szerint a KLIK feladatkörébe nem tartozik bele a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatok ellátása.
Önmagában abból a tényből, hogy a megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról rendelkező 258/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet alapján létrejött K. Megyei Intézményfenntartó Központ 2012. október 25-én megállapodott a felperessel abban, hogy a felperes által 2011. évben teljesített szolgáltatások ellenértékét megfizeti a részére, nem következik, hogy az alperes a felperes által az E. Város Önkormányzatával 2009-ben kötött vállalkozási szerződés vonatkozásában az önkormányzat jogutódja lenne. Az alperes ugyanis az önkormányzatnak csupán az előzőekben idézett jogszabályok által meghatározott körben vált jogutódjává, de nem vált általános jogutóddá, ami megalapozná a felperes perbeli igényének vele szemben történő érvényesítését.
Helytállóan hivatkozott az alperes fellebbezésében arra is, hogy miután a felperes perbeli követelése a 2013. évben nyújtott szolgáltatásainak az ellenértéke, így nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az 1997. évi XXXI. törvény 151. § (2) bekezdése szerint a települési önkormányzat feladata a közoktatási intézményekben az étkeztetés biztosítása.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.707/2014/7/III.
A fenti jogerős ítéletet a Kúria Pfv.V.21.975/2015/6. számú ítéletével hatályában fenntartotta.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás