• Tartalom

2057/2017. (XII. 27.) Korm. határozat

2057/2017. (XII. 27.) Korm. határozat

az egyes csepeli és soroksári fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról

2017.12.27.

A Kormány

1. egyetért

a) a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium teljes körű felújításával,

b) a Soroksári Rendőrkapitányság épületének kialakításával, valamint

c) a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom plébániája és zarándokháza befejező munkálatainak megvalósításával;

2. egyetért azzal, hogy az emberi erőforrások minisztere – Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) mint a felújítás megvalósítójának támogatási kérelme alapján – a Jedlik Ányos Gimnázium teljes körű felújításához 5 000 000 000 forint összegű költségvetési támogatás biztosítására, a költségvetési támogatás felhasználására és elszámolásának részletes feltételei meghatározására az Önkormányzattal támogatási szerződést kössön, vagy részére támogatói okiratot adjon ki;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. február 28.

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon a 2. pontban meghatározott költségvetési támogatás biztosításához szükséges költségvetési kiadási előirányzatnak a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében történő rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

4. felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon a Soroksári Rendőrkapitányság épületének kialakításához szükséges intézkedések megtételéről;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2018. december 31.

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a belügyminiszter bevonásával – gondoskodjon a Soroksári Rendőrkapitányság épületének kialakításához szükséges, 1 000 000 000 forint összegű költségvetési kiadási előirányzatnak a központi költségvetés XIV. Belügyminisztérium fejezetében történő rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

6. egyetért azzal, hogy az emberi erőforrások minisztere – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mint a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom plébánia és zarándokház befejező munkálatai megvalósítójának támogatási kérelme alapján – a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom plébániája és zarándokháza befejező munkálatainak költségeire 394 405 104 forint összegű költségvetési támogatás biztosítására, a költségvetési támogatás felhasználására és elszámolásának részletes feltételei meghatározására az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével támogatási szerződést kössön, vagy részére támogatói okiratot adjon ki;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. január 31.

7. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon a 6. pontban meghatározott költségvetési támogatás biztosításához szükséges költségvetési kiadási előirányzatnak a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében történő rendelkezésre állásáról.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére