• Tartalom

2095/2017. (XII. 28.) Korm. határozat

2095/2017. (XII. 28.) Korm. határozat

az Országos Mentőszolgálat által használt egyes mentőállomások felújítása, újjáépítése beruházás előkészítésének a Beruházás Előkészítési Alapból történő támogatásáról

2018.10.17.

A Kormány

1. egyetért az 1. mellékletben foglalt táblázat 1–21. sorában felsorolt beruházások előkészítésével;

2. az 1. pontban meghatározott beruházások előkészítésének kormányzati felelőseként az emberi erőforrások miniszterét jelöli ki, azzal, hogy a Sárbogárdon megvalósításra tervezett mentőállomás létrehozásának előkészítését a belügyminiszterrel egyeztetni szükséges;

3. egyetért azzal, hogy a 4. pontban meghatározott előkészítési fázisokat az Országos Mentőszolgálat valósítsa meg;

4. az 1. pontban meghatározott beruházások előkészítésére a Beruházás Előkészítési Alap felhasználásával kapcsolatos döntési hatáskörökről szóló 222/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. § (2) bekezdés j), m), n), o) pontjai szerinti előkészítési fázisaira összesen 266 648 900 forint forrást biztosít a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére azzal, hogy az előkészítési fázisokat legkésőbb 2018. május 31-ig kell megvalósítani;1

5. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Kvtv. 20. § (5) bekezdése szerinti jogkörében eljárva – a 4. pontban foglaltak megvalósítása érdekében – gondoskodjon a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 14. Országos Mentőszolgálat cím javára összesen – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – 266 648 900 forint egyszeri átcsoportosításáról, a fel nem használt rész tekintetében a Beruházás Előkészítési Alapba történő visszafizetési kötelezettséggel;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: az átcsoportosítás tekintetében azonnal

a fel nem használt rész visszafizetése tekintetében a 7. pont szerinti jelentés tudomásulvételét követő 15 napon belül

6. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – a 4. pont szerint biztosított forrás terhére – az Országos Mentőszolgálat részére az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. § hatálya alá tartozó támogatást nyújtson;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: az átcsoportosítást követően azonnal

7. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy

a) készítsen jelentést a Kormány számára a Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében meghatározott beszámolási kötelezettség teljesítése érdekében a 4. pontban meghatározott előkészítési fázisok végrehajtásának állapotáról, valamint az átcsoportosított forrás felhasznált összegéről;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. június 30.2

b) az előkészítési fázisok eredménye alapján készítsen előterjesztést a Kormány részére az 1. melléklet szerinti beruházások megvalósításának kérdésében, a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, költségek, forrásigény, ütemezés és felelősök bemutatásával;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. július 31.3

8. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert, hogy az Országos Mentőszolgálat által használt mentőállomások jövőben tervezett fejlesztései esetén azok előkészítését egyeztessék, amennyiben a mentőállomás nem egészségügyi intézmény területén valósul meg.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet a 2095/2017. (XII. 28.) Korm. határozathoz4

A

B

C

D

E

F

Sorszám

Beruházás megnevezése

Az előkészítésből finanszírozni kívánt fázis

A támogatási összeg
(–, Ft)

A megvalósítás határideje

Jelentés készítése a Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése szerinti beszámolási kötelezettség teljesítése érdekében

1.

Sárbogárd – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

15 746 250

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

2.

Szigetszentmiklós – részleges bontás, új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

19 038 750

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

3.

Ózd – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

10 315 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

4.

Izsófalva – bontás, új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

9 695 250

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

5.

Törökszentmiklós – bontás, új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

14 317 500

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

6.

Szendrő – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

8 836 500

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

7.

Szeged – bontás, bővítés,
új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

18 693 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

8.

Püspökladány – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

3 315 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

9.

Gyomaendrőd – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

1 587 500

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

10.

Ajka – átalakítás, bővítés,
új építés, teljes felújítás

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

2 620 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

11.

Hatvan – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

15 488 250

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

12.

Rákoskeresztúr – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

15 048 150

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

13.

Egyek – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

8 836 500

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

14.

Letenye – bontás, új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

3 240 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

15.

Vásárosnamény – felújítás,
új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

3 407 500

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

16.

Rétság – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

8 836 500

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

17.

Gödöllő – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

20 058 750

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

18.

Szentendre – bontás és
új építés, vagy új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

15 746 250

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

19.

Dunakeszi – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

14 745 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

20.

Zsámbék – új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

14 745 000

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

21.

Zalaegerszeg – bontás,
új építés

Korm. rendelet 2. § j), m), n) és o) pontjai

42 332 250

2018. 05. 31.

2018. 06. 30.

1

Az 1511/2018. (X. 17.) Korm. határozat 6. pont a) alpontja alapján a meghatározott határidőtől eltérően az előkészítő fázisok megvalósításának határideje 2018. december 31.

2

Az 1511/2018. (X. 17.) Korm. határozat 6. pont b) alpontja alapján a meghatározott határidőtől eltérően a jelentés elkészítésének határideje 2019. január 30.

3

Az 1511/2018. (X. 17.) Korm. határozat 6. pont c) alpontja alapján a meghatározott határidőtől eltérően az előterjesztés elkészítésének határideje 2019. február 28.

4

Az 1511/2018. (X. 17.) Korm. határozat 6. pont d) alpontja alapján az 1. mellékletben foglalt táblázat E oszlopában foglaltaktól eltérően a megvalósítási határidők 2018. december 31., az 1511/2018. (X. 17.) Korm. határozat 6. pont e) alpontja alapján az 1. mellékletben foglalt táblázat F oszlopában foglaltaktól eltérően a jelentéskészítési határidők 2019. január 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére