• Tartalom

22/2017. (XII. 22.) IM rendelet

22/2017. (XII. 22.) IM rendelet

egyes büntető- és büntetés-végrehajtási jogi tárgyú, valamint ezzel összefüggő igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2018.07.01.

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 628. § (2) bekezdés a) és h) pontjában és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az Országos Bírósági Hivatal elnöke véleményének kikérésével –,

a 2. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 3. alcím, valamint az 1. melléklet tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az 5. alcím, valamint a 2. melléklet tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők tevékenysége vonatkozásában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, a katonák pártfogó felügyelete vonatkozásában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –,

a 6. alcím tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 7. alcím, valamint a 3–11. melléklet tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés e) pontjában és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 8. alcím, valamint a 12. melléklet tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés d) pontjában és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 9. alcím tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, a katonák vonatkozásában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével –

a következőket rendelem el:

1. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet módosítása

1–2. §2

2. A tárgyalás zártcélú távközlő hálózat útján történő megtartásáról szóló 22/2003. (VI. 25.) IM rendelet módosítása

3–5. §3

3. A bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet módosítása

6–8. §4

4. A bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás, valamint a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárás rendjéről és a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 53/2012. (XII. 22.) KIM rendelet módosítása

9–10. §5

5. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet módosítása

11–14. §6

6. A szabadságvesztés és az elzárás kezdő és utolsó napjának megállapításáról szóló
9/2014. (XII. 12.) IM rendelet módosítása

15–19. §7

7. A fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet módosítása

20–36. §8

8. A kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásáról, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet feladatairól szóló 13/2014. (XII. 16.) IM rendelet módosítása

37–38. §9

9. A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet módosítása

39–40. §10

41. § (1) A 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 103. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Bv. tv. 176. § (7) és (8) bekezdése szerinti csomag az öt kg-ot is meghaladhatja.”

(2)11

„(7) Az elítélt kapcsolattartója a Bv. tv. 176. § (5) bekezdése szerinti csomagot a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzlet kínálatából rendelheti meg
a) a bv. szerv által működtetett internetes felületen az ellenérték átutalásával, vagy
b) a látogatás során az ellenérték készpénzben vagy bankkártyával történő megfizetésével.
(8) A bv. intézet az elítélt részére a csomagot
a) a (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben az ellenérték beérkezését,
b) a (7) bekezdés b) pontja szerinti esetben a látogatást
követő három munkanapon belül adja át.”

42. § A 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet a következő 134/A. §-sal egészül ki:

134/A. § (1) A 103. § (7) bekezdése és a 134. § (1) bekezdése szerinti vásárlás a bv. intézet területén működő, a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzletben történik.
(2) A bv. szerv vezetője a bv. intézet területén működő személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzlet üzemeltetőjével az üzemeltetésre olyan megállapodást köt, amelyben a felek rögzítik, hogy az üzemeltetőnek az igényekhez igazodó, valamennyi bv. intézetben egységes árukínálatot kell biztosítania, és a termékek árát egységesen, a kiskereskedelmi üzletek átlagos árszínvonalánál nem állapíthatja meg magasabban.
(3) A Bv. tv. 176. § (5) bekezdése szerinti csomag esetében a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzlet a megfelelő kínálat biztosítására a bv. intézet parancsnokának jóváhagyásával – a 103. § (1) bekezdésében előírtak megtartásával – legalább négy, különböző értékű és árkategóriájú termékeket tartalmazó csomag megrendelését biztosítja. A rendelés alapján a csomagot a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzlet állítja össze a rendelés ellenértékének beérkezését követő két munkanapon belül.”

43–44. §12

a) 103. § (4) bekezdésében a „176. § (5) bekezdésében” szövegrész helyébe a „176. § (6) bekezdésében” szöveg,

b)–c)13

lép.

46. §14

10. Záró rendelkezések

47. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2018. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 41. § (1) és (3) bekezdése, a 42. § és a 45. § a) pontja 2018. július 1-jén lép hatályba.

1–12. melléklet a 22/2017. (XII. 22.) IM rendelethez15

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. július 2. napjával.

2

Az 1–2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 3–5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 6–8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 9–10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 11–14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 15–19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 20–36. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 37–38. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 39–40. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 41. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

12

A 43–44. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 45. § b)–c) pontja a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 46. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

Az 1–12. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére