PÜ BH 2017/226
PÜ BH 2017/226
2017.07.01.
Nincsen akadálya annak, hogy a házastársi tartásra rászoruló fél az igényét – noha annak feltételei már a bontóperben fennállnak – csak később érvényesítse, feltéve, hogy az életközösség megszűnése óta öt év még nem telt el [2013. évi V. tv. (Ptk.) 4:29. § (1), (4) bek., 4:33. §; 1952. évi III. tv. (Pp.) 164. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesnél a házassági életközösség fennállása alatt, 2009-ben szklerózis multiplex megbetegedést diagnosztizáltak, azóta folyamatos orvosi ellátás alatt áll. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2010. március 1. napjától kezdődően rokkantsági nyugdíjat folyósít a részére. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal másodfokú szakértői bizottsága 2012. augusztus 6. napján a felperesnél 55%-os össz-szervezeti egészségkárosodást állapított meg és C2-es csoportba sorolta. A szakvélemény szerint a felperes tartós foglalkoztatási rehabilitációt igényel, azonban egyéb körülményei miatt a rehabilitációt nem javasolta.
[2] A felek házassági életközössége 2012. október 13. napján szűnt meg, amikor az alperes a közös tulajdont képező családi házas ingatlanból elköltözködött. 2012. október 29. napján a felek ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott teljes bizonyító erejű magánokiratban a házastársi közös vagyonukat részben megosztották és megállapodtak abban, hogy az ingatlan értékesítéséig a közös adósságukat képező kölcsön havi törlesztőrészleteit az alperes fogja fizeti. Az ingatlanban maradó felperes vállalta, hogy a rezsiköltségeket – a biztosítást és az adót kivéve – ő teljesíti.
[3] A felek házasságát a bíróság 2013. január 7. napján jogerőre emelkedett ítéletével bontotta fel. A tárgyaláson a felek a szükséges járulékos kérdésekben a bíróság által jóváhagyott egyezséget kötöttek, többek között kijelentették, hogy egymással szemben házastársi tartásdíjat nem igényelnek, mivel arra nem szorulnak rá, mindketten munkaképes személynek jelölték meg magukat.
[4] A felperes az életközösség megszűnése után anyai nagyszülőjétől rendszeresen havi 40 000 forint támogatást kapott, illetve a szülei is segítették. 2013. november 8. napján M. utónevű gyermeke született, akit egyedül nevel, az anyakönyvbe a gyermek apjának képzelt apát jegyeztek be. A felperes nagymamája 2014 nyarán kórházba került, ahol a napi gondozásért díjat kellett fizetnie, 2015. május 8-tól szociális otthonban tartózkodik. Az ellátása térítésidíj- köteles, továbbá gyógyszerköltsége is van. A nagyszülő a 93 880 forint összegű nyugellátásából a fenti kiadásai miatt a felperesnek a továbbiakban anyagi hozzájárulást nem tudott biztosítani.
[5] A felperes és az alperes 2014. október 1. napján kelt adásvételi szerződéssel a közös tulajdonukat képező ingatlant értékesítették, ezzel egyidejűleg a fennmaradt tartozásukat (házastársi közös adósságukat) kiegyenlítették. A felperes a kiskorú gyermekével együtt az édesanyja és a nagymamája közös tulajdonát képező jelenlegi lakóhelyére költözött, ahol szívességi lakáshasználóként laknak. Az édesanyja mellette, a kertszomszédságban él és a felperesnek az ingatlan rendben tartásában, a háztartási munkák végzésében, illetve a gyermek gondozásában napi segítséget nyújt.
[6] A felperes rokkantsági nyugdíjra való jogosultságát 2015. szeptember 22. napján felülvizsgálták. A korábbi szakvéleményhez képest állapotában változás nem történt, jelenleg 38 195 forint rokkantsági ellátásban részesül.
[7] Az alperes házas családi állapotú, gyermeke nincs, a keresetlevél benyújtását megelőző egyhavi átlagkeresete 188 295 forint volt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság 2014. szeptember 1-jétől kötelezze az alperest havi 30 000 forint mértékű házastársi tartásdíj megfizetésére. Keresetét azzal indokolta, hogy az igazolt betegsége miatt a tartásra önhibáján kívül rászorul. Az eredeti végzettségének (fodrász) megfelelő munkát nem tud vállalni, de betegsége jellegénél fogva más munkára sem veszik fel. A szakvélemények alapján állapotában pozitív változás nem várható. Jövedelme igen alacsony, rokkantsági nyugdíja létfenntartására sem elegendő. Tény, hogy a bontóperi eljárásban az alperestől házastársi tartásdíjat – betegsége és rokkantnyugdíjas volta ellenére – nem igényelt. Ennek azonban kettős indoka volt: egyrészt a szerződésben megállapodtak abban, hogy az ingatlan törlesztőrészleteit a ház eladásáig az alperes fizeti, másrészt a nagymamájától már az életközösség alatt is rendszeresen kapott pénzbeli támogatást, ezért úgy gondolta, ha szűkösen is, de a támogatással együtt biztosítani tudja a megélhetését.
[9] Azóta azonban a körülményeiben lényeges változás történt. 2014-ben az alperes kijelentette, hogy a törlesztőrészleteket csak 2014 decemberéig fogja fizetni, ezért az ingatlant áron alul kellett értékesíteni. 2014 júliusában a nagymamája kórházba (majd a per időtartama alatt szociális otthonba) került és az ellátásának finanszírozása miatt anyagilag már nem tudja támogatni. A közös ház értékesítéséből összesen 500 000 forintot kapott, amit ráköltött az édesanyja és a nagymamája tulajdonát képező ingatlan felújítására, mert anélkül nem tudott volna beköltözni. A rokkantnyugdíj, a családi pótlék és a gyes összegével együtt 77 545 forint havi jövedelmet kap, a rendszeres költségek megfizetése után fennmaradó összegből a megélhetése nem biztosítható.
[10] Összefoglalt érvelése szerint az egyezség megkötése után három körülményváltozás következett be. Megszűnt a nagymamájától kapott támogatás, egészségi állapota jelentősen romlott, illetve a bontóperi nyilatkozatát – a nagymama anyagi segítsége mellett – az is motiválta, hogy a szerződéses megállapodás szerint az utolsó közös lakásuk havi törlesztőrészleteit az alperes fizette.
[11] Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal érvelt, hogy a felperes betegségét még az életközösség alatt diagnosztizálták, az életközösség megszűnése előtt rövid idővel lezajlott felülvizsgálaton az állapotát felmérték. A felperes ennek tudatában nyilatkozott a bontóperi eljárásban a munkaképességéről és a rászorultsága hiányáról. Az orvosi iratok alapján a felperes állapotában nem történt változás, az életközösség megszűnése előtt megállapított 55%-os össz-szervezeti egészségkárosodása a 2015-ben (a per alatt) elvégzett felülvizsgálatnál sem módosult, sőt a gyermekvállalás, illetve a szülés után a felperes sokkal jobban lett. Így ha az egyezség megkötésekor saját előadása szerint munkaképes volt, állapotromlás, rosszabbodás hiányában jelenleg is munkaképesnek minősül. Az alperes nem tudott a nagyszülő anyagi segítségéről, az életközösség megszűnése utáni támogatásról pedig nem volt információja. A felperesnek a kölcsön törlesztésének és a tartás fizetésének összefüggésére vonatkozó állítását cáfolta: ilyen feltétel a szerződésben nem szerepel és a bontóperi egyezség megkötésekor sem hangzott el. Az pedig, hogy mi volt a felperes mögöttes szándéka, vagy esetleges indoka, a szerződéses nyilatkozata szempontjából közömbös. Az alperes azzal is érvelt, hogy a felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:29. § (1), (2) bekezdése alapján az életközösség megszűnését követő öt év eltelte után tartást csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhetne.
Az első- és másodfokú ítélet
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 2014. szeptember hó 1. napjától kezdődően havonta előre esedékesen, minden hónap 10. napjáig fizessen meg a felperesnek havi 15 000 forint határozott összegű házastársi tartásdíjat. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperest 240 000 forint hátralékos tartásdíj terheli és kötelezte őt ennek 60 napon belüli megfizetésére.
[13] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben adott helyt. A Ptk. 4:29. §-a szerint a házassági életközösség megszűnése esetén házastársától, a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani. A perben a felperest terhelte állításai bizonyításának kötelezettsége, miszerint a házastársi tartásra önhibáján kívül rászorul és arra az alperes teljesítőképes. A perben nem volt vitatott, hogy az alperes teljesítőképes, ezért abban kellett állást foglalni, hogy a felperes önhibáján kívüli rászorultsága fennáll-e.
[14] Az elsőfokú bíróság szerint a felperesnek a házassági bontóperben tett, a munkaképességét illető nyilatkozata nem felelt meg a valóságnak. A felperes okirattal igazolta, hogy betegségét a házassági életközösség fennállása alatt diagnosztizálták. A 2012-ben lefolytatott felülvizsgálat szerint állapota nem változott, tartós és jelenleg sem gyógyítható betegsége miatt munkát vállalni nem tudott, illetve tud, állapota alapján rászorultsága megállapítható. Az orvosi dokumentáció szerint a felperes az életközösség megszűnésekor munkaképes személynek nem minősült, ebből következően a bontóperben tett nyilatkozata a tényleges állapotával ellentétes volt.
[15] Az elsőfokú bíróság a peradatok – a közös vagyont megosztó szerződés, az adásvételi szerződés, valamint a felperes édesanyja tanúvallomása – alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek a házastársi tartásdíjról lemondó nyilatkozata megtételére döntő kihatással volt a közös adósság részleteinek alperes általi megfizetésére vonatkozó megállapodás, valamint az anyai nagyszülő részéről nyújtott rendszeres anyagi segítség. A felperes részére folyósított rokkantsági nyugdíj ugyanis a méltó megélhetéshez nem elegendő. A volt házastárs tartási felelőssége fennáll, köteles anyagilag gondoskodni tartásra szoruló volt házastársáról.
[16] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta és az alperest 2015. január 1-jétől kötelezte a havi 15 000 forint határozott összegű házastársi tartás megfizetésére. Ennek megfelelően az alperest terhelő hátralék összegét 180 000 forintra leszállította.
[17] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást túlnyomó részben helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetése és érdemi döntése – a tartásfizetési kötelezettség kezdő időpontja kivételével – helytálló.
[18] A felperes a házassági életközösség megszűnését követő öt éven belül vált rászorulttá, így a Ptk. 4:29. § (2) bekezdése a perben nem foghat helyt. A másodfokú bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy neki nem kell részt vállalnia a felperes gyermekének tartásában és ez a körülmény a felperes rászorultsága megállapításánál az alperes terhére nem értékelhető. Az elsőfokú bíróság azonban ezt nem is értékelte, csak mint tényt rögzítette.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet – az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően – helyezze hatályon kívül és a jogszabálynak megfelelő ítélet meghozatalával a felperes keresetét utasítsa el. A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Ptk. 4:29. §-ában, a 4:33. §-ában és a 4:210. §-ában foglaltak megsértésére alapította.
[20] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a fellebbezési érvelését ismételte meg és részletesen kitért a felperes által hivatkozott három körülményváltozásra.
[21] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[22] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (1) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
[23] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[24] A Ptk. 4:29. § (1) bekezdése a házastársi tartás jogosulti feltételeit tartalmazza, amelynek mértékére, a szolgáltatás módjára, időtartamára a Ptk. 4:33. §-a a rokontartás szabályainak alkalmazását írja elő.
[25] A peres felek a házasság felbontása és járulékai iránti perben a bíróság végzésével jóváhagyott egyezségben (perbeli szerződésben) úgy nyilatkoztak, hogy egymással szemben házastársi tartást nem igényelnek. Az alperes azt állította, hogy a felperes és közte a kölcsön visszafizetését követő időszakra vonatkozó tartásra sem írásban, sem szóban nem állapodtak meg, ezt a felperes nem cáfolta, csak az igény érvényesítésének indokaira (a nagyszülői hozzájárulás megszűnése, a közös adósság visszafizetése, a betegsége miatti anyagi helyzete) hivatkozott. Az a körülmény azonban, hogy a felperes a bontóperben házastársi tartási igényt aktuálisan nem érvényesített, nem jelenti azt, hogy arról a jövőre nézve is véglegesen lemondott volna. A felek egyezségbe foglalt nyilatkozatát etekintetben kiterjesztően értelmezni nem lehet.
[26] Nincs jogi akadálya tehát annak, hogy a tartásra jogosult ilyen igénnyel a bontóperi eljárás befejezése után lépjen fel, a jogszabályhely kizárólag az életközösség megszűnése után öt évet meghaladó igényérvényesítést nem teszi lehetővé [Ptk. 4:29. § (4) bekezdés]. A felperes pedig – az eljárt bíróságok helyes érvelése szerint – az igényével öt éven belül lépett fel. A perbeli esetben tehát azt kellett vizsgálni, hogy a Ptk. 4:29. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket a felperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettsége szerint bizonyította-e.
[27] A családjogi tartás, mint ingyenes tartási kötelezettség számos feltételnek alárendelten áll csak fenn és a jogosult is csak akkor tarthat igényt tartásra, ha annak feltételei – az önhibán kívüli rászorultság, az érdemtelenség hiánya és a kötelezetti teljesítőképesség – fennállnak. A perben a felperes érdemtelensége nem merült fel, az alperes pedig a teljesítőképessége hiányát nem állította (a jövedelmi kimutatása alapján teljesítőképes).
[28] A perben a felperes súlyos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan betegségének ténye (a rászorultsága) bizonyított, azt egyébként az alperes maga sem vitatta. Az orvosi dokumentáció szerint a felperes foglalkoztatási rehabilitációja nem javasolt, a betegsége a jelenlegi állapotának stagnálása és a rosszabbodás között változó, tehát – a jogerős ítéletben helytállóan kifejtettek szerint – a folyamatos munkaviszony létesítése, vagy a rendszeres alkalmi munkavállalás tőle nem várható el. A felperes kizárólag rokkantnyugdíjat kap, egyéb forrásból saját jogcímen jövedelme, vagyona nincs, a munkaerőpiacon pedig egészségi állapota nem teszi lehetővé a munkavállalását. A létfenntartásához szükséges anyagi eszközök megteremtését nem tudja biztosítani és nincs olyan vagyontárgya sem, amelynek esetleges hasznosításával vagy értékesítésével a saját megélhetéséhez hozzájárulhatna. Bizonyított, hogy szűkös anyagi körülmények között él, segítség nélkül önmaga folyamatos eltartására és fizikai ellátására nem képes. A fentiek alapján tehát kétséget kizáróan bizonyított, hogy a felperes a tartásra önhibáján kívül rászorul.
[29] Kétségtelen, hogy a felperes betegsége a házassági életközösség megszűnésekor, illetve a szerződéses nyilatkozatakor is fennállt. Önmagában azonban az, hogy akkor aktuálisan a felperes szubjektíve milyen indokok miatt nem érvényesített tartás iránti igényt – egyéb más forrásból saját ellátásáról, anyagi létfenntartásáról gondoskodni tudott, vagy azért, mert ezzel mintegy kompenzálni kívánta az alperes nagyobb anyagi tehervállalását (a közös adósság kizárólagos fizetését) – nem zárja ki – a feltételek fennállásának bizonyítottsága esetén – annak későbbi megállapíthatóságát. A tartási igény érvényesítésének hiánya nem azonos a tartásról való lemondással, ilyen szűkítő értelmezést a Ptk. nem tartalmaz.
[30] Az alperes a tartás jogalapjának fennállását vitatta, annak mértékét – még másodlagosan sem – sérelmezte, ezért a Kúria a jogerős ítéletben meghatározott (helybenhagyott) havi tartás összegét nem vizsgálta [Pp. 275. § (1) bekezdés].
[31] Ami pedig a Pp. 221. §-a megsértését illeti, a Kúria rámutat arra, hogy az első- és másodfokú bíróság a döntését megindokolta, önmagában az, hogy az alperes a döntéssel szubjektíve nem ért egyet, a jogszabálysértés tényét még nem alapozza meg.
[32] A fentiek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.396/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás