PK ÍH 2017/26.
PK ÍH 2017/26.
2017.03.01.
- A szerzői jogi törvény hatálya alá eső szoftver felhasználási szerződéssel kapcsolatos jogvitákban a szerzői jogról szóló törvény, és a Ptk. szerződésre vonatkozó általános szabályai az irányadók.
- Az elállás a megjelölt ténybeli alapon akkor is jogszerű lehet, ha annak jogszabályi alapját a fél tévesen jelöli meg.
- Az egyedi szoftverfejlesztésre, egyedi igényeknek megfelelő webáruház kialakításra kötött szerződés feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva nem támadható pusztán azon az alapon, hogy a piacon kész webáruház a szerződéskötés időpontjában lényegesen alacsonyabb áron is beszerezhető volt [1999. évi LXXVI. törvény (Szjtv.) 3. §, 49. §; 1959. évi Ptk. 300. § (1) bekezdése, 395. §].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek 2010. június 23-án kötöttek egymással szerződést, melyben a felperes vállalta az alperes igényei szerinti internetes portálrendszer és hozzátartozó webáruház kialakítását, üzembe helyezését azzal, hogy az átadott portálrendszerre az alperes a kizárólagos felhasználási engedélyt is megszerzi.
A teljesítés érdekében a felek szoros együttműködést vállaltak, és haladéktalan írásos értesítést minden olyan körülményről, mely a teljesítést veszélyezteti. A szerződés mellékletét képező, úgynevezett Projekt Alapító Dokumentum (PAD) részletesen rögzítette a felperes által elektronikus úton megküldött dokumentumok esetén az alperes rendelkezésére álló véleményezési határidőket, és azok elmulasztásának következményeit is. A szerződés 5.1. pontja szerint a vállalkozói díj 4 272 000 forint + áfa, ebből az alperes 2010. június 30-án megfizetett a felperesnek bruttó 801 000 forint előleget.
A felperes a munkavégzést a szerződés aláírását megelőzően megkezdte, és 2010. június 24-én három fejezetből álló követelmény specifikációt és a portálfelület, valamint a webáruház működését szimuláló drótvázmodellt küldött az alperesnek. Az alperes a grafikai koncepciót nem hagyta jóvá, ennek ellenére a felperes a fejlesztést a szerződés szerint folytatta, a grafikai koncepció véglegesítése előtt a műszaki fejlesztésbe is belekezdett, annak 90%-a teljesült. 2010. július 2-án a felperes e-mailben jelezte, hogy a szoftver vállalkozói tesztelésének megkezdése keretében tesztoldalt állított be, és azt az alperes számára saját internetes oldalán is hozzáférhetővé tette, áttekintés, ellenőrzés céljából, de rögzítette azt, hogy a designterv még nem elfogadott.
A grafikai koncepcióval kapcsolatban a fejlesztés megállt, de a felperes az egyéb, a többi elkészült fejlesztéssel kapcsolatos működésbeli kifogások jelzése után a hibákat mindig javította. A felperes 2010. október 28-án – miután úgy ítélte meg, hogy a megrendelt portálrendszer és webáruház túlnyomórészt elkészült, és az együttműködés a hiányzó designra megrekedt – átadás-átvételi jegyzőkönyvet küldött az alperesnek, feltüntetve külön a nem, vagy csak részben teljesült munkákat, és ezek elszámolása után számlát állított ki bruttó 3 819 000 forintról, beszámítva az előleget.
Az alperes ezt követően, a 2010. november 4-én kelt levelében a szerződéstől – felperesi szerződésszegésekre, sorozatos határidő-mulasztásokra tekintettel bekövetkezett érdekmúlásra hivatkozva – elállt. A felperes az elállásig a szerződésben vállalt műszaki tartalomhoz képest 83,5% készültségi fokig teljesített, az elkészült munkarészek szakmailag megfelelőek, hibáktól mentesek voltak.
A felperes módosított kereseti kérelmében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy az alperes elállása a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 49. § (3) bekezdésébe ütközik, ezért nem jogszerű, melynek következtében kérte az alperest az előleggel nem fedezett díja, 3 819 000 forint megfizetésére kötelezni. Másodlagosan az Szjtv. 49. § (4) bekezdésére alapítottan 3 169 770 forint díj megfizetését kérte. Harmadlagos kereseti kérelmében az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 395. § (1) bekezdésére utalással kártérítés jogcímén 5 418 987 forint és kamatai megfizetésére, negyedsorban a felek közötti elszámolás eredményeként a teljesítés 83%-os készültségi fokának megfelelő, előleggel nem fedezett vállalkozói díj, azaz 2 926 320 forint + áfa és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a szerződésszegésre alapított elállása jogszerű volt. Bármely jogcímen történő marasztalása esetére beszámítási kifogást terjesztett elő 440 000 forint késedelmi kötbér erejéig. Ezen túlmenően érvénytelenségi kifogása is volt, a szerződéses szolgáltatás és a kikötött vállalkozói díj között feltűnően nagy értékkülönbségére alapítottan. Vitatta a felperesi teljesítés készültségi fokát és a mérsékelt díjazás számítási alapját, valamint a harmadlagos és negyedleges kereseti kérelmet mind jogalapjában mind összegszerűségében.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A megállapított tényállásból azt a jogi következtetést vonta le, hogy a felperes díj iránti keresete alaptalan, mert az alperes jogszerűen állt el a szerződéstől a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 3. § alapján mögöttes jogként alkalmazandó 1959-es Ptk. 300. § (1) bekezdése alapján. Az 1959-es Ptk. 395. § (3) bekezdésére alapított, azaz a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá vált teljesítési késedelem miatti elállást a bíróság ugyanakkor fogalmilag kizártnak tartotta, mert a teljesítési határidő lejárta után került sor az elállás közlésére. Az elállás jogszerűsége körében döntését azzal indokolta, hogy bizalomvesztés okán az alperesnek már nem állt érdekében a jogviszony fenntartása, ez a bizalomvesztés pedig az állandósult teljesítési késedelem mellett éppen azzal következett be, hogy a felperes anélkül, hogy a munkát befejezte volna, a szerződést „készre jelentette”, és megküldte az alperesnek a végszámláját, ilyen körülmények között az alperes már jóhiszeműen nem bízhatott a szerződésszerű teljesítésben, éppen ellenkezőleg, kellő alappal következtethetett arra, hogy a további munkavégzéstől a felperes elzárkózik.
A bíróság kifejtette, hogy az elállás a szerződést az 1959-es Ptk. 320. § (1) bekezdése szerint felbontotta, a már teljesített szolgáltatások az 1959-es Ptk. 319. § (3) bekezdése alapján visszajárnak, a felperes a szerződés tárgyát képező portálrendszert és webshopot nem adta át, így visszaszolgáltatásáról rendelkezni nem kellett, az alperes nem gazdagodott, így a felperest sem illeti meg a munka ellenértéke. Az elsőfokú bíróság az elutasító döntés miatt az alperesnek a szerződés feltűnő értékaránytalanságára alapított megtámadási kifogásával, és 440 000 forint késedelmi kötbérre vonatkozó beszámítási kifogásával nem foglalkozott.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereseti kérelemmel egyezően az alperes marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes az 1959-es Ptk. 395. § (3) és (4) bekezdésének megjelölésével pontosította az elállás jogcímét, ehhez a bíróság kötve volt, eltérő jogcímen az elállás jogszerűségét nem állapíthatta volna meg. Vitatta az elállás jogszerűségét az elsőfokú bíróság által megállapított jogcímen is, hivatkozott arra, hogy a teljesítési határidő leteltét követően az alperes nem tűzött ki póthatáridőt, nem sürgette a teljesítést, tudomásul vette a késedelmes kötelezetti teljesítést, így érdekmúlásra nem hivatkozhat. Álláspontja szerint a fejlesztést – az egyébként elismert, de alperesi magatartás miatt fennálló hiányokkal – elvégezte, a teljesítést 2010. augusztus 17-én készre jelentette, de a művet az alperes nem vette át.
Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, arra hivatkozott, hogy a jelenlegi készültségi fokán a szolgáltatás rendeltetésszerűen nem használható.
A fellebbezés részben alapos.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását a felek szerződése, a Projekt Alapító Dokumentum (PAD), a felek elektronikus levelezéséről becsatolt iratok és az alperes elállást tartalmazó levelének tartalma alapján kiegészítette.
A felperes az alperessel a teljesítés során mindvégig együttműködött, jelezte a szerződés szerinti részhatáridőket, jelezte az elkészült munkákat, kérte az alperes visszajelzéseit, a felvetett hibákra reagált, nem volt olyan magatartása, amelyből az alperesnek arra kellett volna következtetnie, hogy a felperessel való további együttműködéstől eredmény nem várható, és a felperes a szerződést nem fogja – vagy nem tudja – teljesíteni.
Az alperes egyetlen alkalommal sem jelzett sem felperesi késedelmet – egyetlen levélben utalt csupán arra, hogy a fejlesztés „nyögvenyelősen” halad, de ezt sem konkretizálta – még a teljesítési határidő letelte után sem, és érdemben, értelmezhetően és világosan nem reagált a felperesnek azokra a nyilatkozataira sem, amelyekben a felperes részletesen kifejtette, hogy a design, a flash és az elektronikus fizetés tekintetében az alperes aktív közreműködése hiányában nem tudja a szerződés szerinti munkát elvégezni, ebben a részben nem is tekinti teljesítettnek a szerződést, de mihelyt megkapja a kellő információt és a hiányolt képeket, e munkarészeket is befejezi.
A felperes arra is felhívta az alperes figyelmét, hogy a szerződésben kikötöttek szerint a fejlesztésnek azon a pontján van, ahol szükséges a megrendelői tesztelés, részletes hibalista, és ha erre sor kerül, a jelzett hibákat ki fogja javítani. A perben beszerzett szakértői vélemény szerint az elkészült munkarészek hibamentesek voltak, nem volt akadálya a megrendelői tesztelésnek, a szakértő hiányosságként – egy kivétellel, nevezetesen az oldal többnyelvűsítése körében fellelhető hiányosságok körében, mely hiba azonban nem merült fel a felek közti levelezésben, de nyilvánvalóan a tesztfázisban kiküszöbölhető lett volna – azokat a hiányosságokat hozta fel, melyeket a felperes maga is jelzett, és amelyeket az alperesi együttműködés hiányának tulajdonított.
A felperes teljesítés során tanúsított együttműködési hajlandóságát és készségét tanúsítja az is, hogy felajánlotta a segítségét a flash-hez szükséges képek elkészítéséhez – mely képek alkalmatlanságát a felperes levélbeli, alperes által nem cáfolt tényállítása szerint a felek ügyvezetői már augusztusban megbeszélték, és a felperes többször kérte ezek után a megfelelő képeket –, tolerálta, hogy az alperes a kért visszajelzésekkel kapcsolatban is többször arra hivatkozott, még meg sem tudta nézni a küldött anyagot, hogy a megrendelő számára a tesztelést már a saját teszt időszakában lehetővé tette, holott a szerződés szerint ilyen kötelezettsége nem volt, az oktatást már a megrendelői tesztidőszak ellőtt felajánlotta, kérte erre időpont kitűzését, hogy a teszteléshez megfelelő információ álljon az alperes dolgozóinak rendelkezésére.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállásra is figyelemmel az elsőfokú bíróság érdemi döntésével – az alábbi indokok miatt – nem ért egyet.
Helyes az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a felek szerződésének tárgya az alperes egyedi megrendelői igényének megfelelő informatikai szolgáltatás megtervezése, elkészítése, beüzemelése, majd az elkészített mű alperes általi felhasználása volt, így e szerződés az Szjtv. szerint szerzői jogi védelem alatt áll, ezért a jogvita elbírálásakor a bíróságnak az Szjtv. szabályaiból kellett kiindulnia.
Azzal is egyetért a másodfokú bíróság, hogy az alperest az elállás joga az 1959-es 395. §-a alapján nem illette meg, de nem az elsőfokú bíróság által felhozott okból, hanem azért, mert az Szjt. 3. §-a alapján mögöttes jogként az 1959-es Ptk. vállalkozási szerződésekre vonatkozó szabályai nem alkalmazhatók, a szoftver-felhasználási szerződés ugyanis egy speciális, a szerzői jogi törvényben szabályozott szerződéstípus, így az Szjt.-ben nem szabályozott kérdésekben csupán a Ptk. szerződésekre vonatkozó általános szabályai az irányadók (Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.112/2008/4.; Kúria Pfv.V.20 084/2013/6.).
Az alperes az elállása ténybeli alapjaként a felperes súlyos és ismétlődő szerződésszegéseire, határidő mulasztásaira tekintettel bekövetkezett érdekmúlást jelölte meg, a bíróságnak ezért az alperesi elállás jogszerűségének megítélésekor azt kell eldöntenie, hogy az elállásban megjelölt ténybeli alapon a felperest az elállás joga akár szerződés, akár jogszabály rendelkezése alapján megillette-e. Önmagában az a tény, hogy az elállási jogát gyakorló fél a megjelölt ténybeli alaphoz téves jogszabályi hivatkozást kapcsol, nem teszi jogszerűtlenné az elállást.
A felek a szerződésben nem kötöttek ki egyik fél javára sem elállási jogot, így az alperes jogszerűen az Szjt., illetve a Ptk. általános szabályai alapján élhetett elállási jogával.
Az Szjt. 49. § (1) bekezdése szerint a jövőben megalkotandó műre vonatkozó szerződés alapján átadott mű elfogadása felől a felhasználó a jogszabályban meghatározott határidő alatt köteles nyilatkozni. A (2) bekezdés szerint, ha a szerződés jövőben megalkotandó műre szól, a felhasználó jogosult az elkészült művet indokolt esetben – megfelelő határidő tűzésével – a szerzőnek kijavítás végett ismételten is visszaadni, míg a (3) bekezdés szerint, ha a szerző a kijavítást alapos ok nélkül megtagadja, vagy határidőre nem végzi el, a felhasználó a szerződéstől díjfizetés kötelezettsége nélkül elállhat. A szerzői jogi törvény a megrendelő számára csak ebben az esetben teszi lehetővé az elállást, ehhez azonban szükség van arra, hogy az elkészült művet a megrendelő átvegye. Erre a perbeli esetben nem került sor, így az elállás jogalapjaként az Szjt. rendelkezései szóba sem kerülhetnek.
Az alperesi tényelőadás alapján helyesen látta az elsőfokú bíróság, hogy a megjelölt tényalapra figyelemmel az elállás jogalapjaként szóba jöhető jogszabályi rendelkezés az 1959-es Ptk. 300. § (1) bekezdése, mely szerint a kötelezett késedelme esetén a jogosult – függetlenül attól, hogy a kötelezett a késedelmét kimentette-e – követelheti a teljesítést, vagy ha ez többé nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől. A perbeli esetben a szerződésben kikötött teljesítési határidő letelt, az alperes azonban póthatáridőt nem tűzött, ezért valóban csak az érdekmúlás bizonyítása esetén állhatott el a szerződéstől.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnek bizalomvesztés okán már nem állt érdekében a jogviszony fenntartása, ez a bizalomvesztés pedig az állandósult teljesítési késedelem mellett éppen azzal következett be, mert felperes anélkül, hogy a munkát befejezte volna, a szerződést „készre jelentette”, és megküldte az alperesnek a végszámláját, ilyen körülmények között az alperes már jóhiszeműen nem bízhatott a szerződésszerű teljesítésben, éppen ellenkezőleg, kellő alappal következtethetett arra, hogy a további munkavégzéstől a felperes elzárkózik. Az elsőfokú bíróságnak ezzel az okfejtésével azonban – az alábbi okok miatt – a másodfokú bíróság nem ért egyet.
A fentebb részletezett, a teljesítés során tanúsított, a felek levelezése alapján rekonstruálható felperesi magatartás nem ad alapot a másodfokú bíróság álláspontja szerint annak megállapítására, hogy az objektíve bekövetkezett késedelem, azaz a teljesítési határidő letelte miatt az alperesnek a felperesbe vetett bizalma alappal rendült meg, méghozzá oly mértékig, amely már a szerződéstől való – póthatáridő kitűzése nélküli – elállást is indokolttá tette.
Nem ad alapot az érdekmúlás megállapítására az sem, hogy a felperes az alperesnek 2010. október 28-án átadás-átvételi jegyzőkönyvet és számlát küldött, mert ebből az alperesnek nem kellett arra következtetnie, hogy a felperes szerződésszerű teljesítésében nem bízhat. A felperes több megelőző levelében részletezte az alperesnek, hogy mely munkarészek nem készültek el (ezek lényegében megegyeznek a szakértő által felsorolt el nem végzett munkarészekkel), ezeket a felperes le sem számlázta, az átadás-átvételi jegyzőkönyv sem 100%-os mű átadásáról szól, csupán az elvégzett munkákat rögzíti.
A felperes a számla megküldését megelőzően többször kérte az alperest, járuljon hozzá az eddig elkészült részmunka leszámlázásához, de az alperes erre a felvetésre sem reagált. Ugyancsak többször kérte a felperes az alperest, hogy vegye át a művet megrendelői tesztelésre (2010. október 1-jén, 2010. október 4-én, 2010. október 11-én írt e-mail), és tegye lehetővé az oktatást, e kérés teljesítését az alperes először elodázta, majd egyértelműen megtagadta a 2010. október 22-i levelében, mert szerinte a tesztelés teljeskörűen nem végezhető el – ebben a körben a design és a flash nem elfogadható voltára, az oktatás körében pedig annak „idő előttiségére” utalt, ugyanakkor a felperes e körben tett észrevételeire, kéréseire továbbra sem reagált.
Ugyanakkor a szerződés szerint az alperes köteles volt a művet megrendelői tesztelésre átvenni. A tesztidőszak célja éppen az, hogy a mű ebben az időszakban felismert hibái – melyek fennállása velejárója a hasonló jellegű szolgáltatásra, azaz egy új, egyedi mű előállítására kötött szerződésnek – a megrendelő számára felismerhetőek, és a vállalkozó számára kiküszöbölhetőek legyenek.
Nem volt olyan ok sem, amely miatt az alperes a megrendelői tesztelésre történő átvételtől alappal zárkózhatott volna el. A még hiányzó munkarészek az alperes együttműködése esetén – design-al kapcsolatos végleges elképzelés közlésével, a megfelelő képek átadásával, bankkártyás fizetéshez szükséges információk közlésével (függetlenül attól, hogy e munkarészek korábban kinek-mennyiben felróható okból hiúsultak meg) – pótolhatók lettek volna.
A szerződés szerint – mint azt a kiegészített tényállás is rögzíti – az oktatásra is a megrendelői tesztelés időszakában kellett, hogy sor kerüljön, így az alperes nem utasíthatta volna vissza a felperesnek azt a kérését sem, hogy legkésőbb ebben a fázisban kerüljön sor az oktatásra, különös tekintettel arra, hogy a teszteléshez is szükséges információkat ennek során tudta volna átadni a webáruházzal foglalkozó alperesi dolgozóknak, és erre az alperes figyelmét fel is hívta. Az a tény, hogy a számára biztosított tesztidőszak alatt is felajánlotta az oktatást – mint ahogy a tesztelést is lehetővé tette saját weboldalán, holott ez sem volt kötelessége – éppen az együttműködési készségét, és nem annak hiányát támasztja alá. A felperes a számla és jegyzőkönyv megküldésekor nem tett olyan nyilatkozatot, és nem tanúsított olyan magatartást, amelyből az alperesnek arra kellett volna következtetnie, hogy a felperessel a további együttműködés lehetetlen, és tőle a szerződésszerű teljesítés nem várható el. Az együttműködési kötelezettséget – mely az 1959-es Ptk. 4. §-a értelmében a polgári jogi jogviszonyokban általános, a perbeli szerződésnél pedig – a szakértő álláspontja szerint is – fokozott követelmény, éppen az alperes sértette meg. A felperesnek az a magatartása, hogy 2010. október 28-án az addig elvégzett munkákat rögzítette, és e részben díjának megfizetését kérte – figyelemmel arra, hogy az volt a meglátása, hogy az alperesi együttműködés, és tesztelésre való átvétel hiánya miatt a munkát folytatni nem tudja – nem sértette sem az adott helyzetben elvárható magatartás, sem a jóhiszeműség, és kölcsönös együttműködési kötelezettség polgári jogi alapelvét, és nem adott okot az alperesnek az érdekmúlásra alapított elállásra sem.
A felperesi számla és az elkészült munkákat rögzítő jegyzőkönyv kézhezvétele után az alperestől elvárható magatartás éppen az lett volna, ha a saját szerverre történő telepítést, és a megrendelői tesztelésre történő átadást a felperes számára lehetővé teszi, ezt korábbi elzárkózása ellenére felajánlja, a felperessel a korábban többször hiányolt információkat közli, a hiányzó képeket pótolja. Ezzel szemben az alperes 2010. november 4-én, elállási szándékának közlésével azt hozta a felperes tudomására, hogy a teljesítésére nem tart igényt, ezzel pedig a szerződés teljesítését a felperes számára maga tette lehetetlenné. A felperes keresete jogalapjaként éppen erre, a teljesítés lehetetlenné válására hivatkozott (keresetlevelében a 2010. október 28-ai számlakiállítás okaként is azt jelölte meg, hogy úgy ítélte meg, hogy az alperes magatartása miatt a vele való további együttműködés lehetetlenné vált) olyan okból, amelyért az alperes felelős, e hivatkozása pedig alapos volt, és ezért az 1959-es Ptk. 312. § (3) bekezdése alapján – mely szerint, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a jogosult felelős, a kötelezett szabadul a tartozása alól, és követelheti kárának megtérítését – kártérítési keresetét teljesíteni kellett.
A kár az 1959-es Ptk. 355. § (4) bekezdése alapján a perbeli esetben a szerződés szerint befektetett munka ellenértékére, azaz a szerződésben kikötött díj teljesítéssel arányos része, kárpótlás azért, mert a felperes munkája ellenértékhez nem jutott, és – a mű egyedi jellege folytán, annak egyéb módon történő hasznosíthatóságának hiányában – nem is juthat hozzá. A perben eljárt szakértő szakvéleményében megállapított készültségi fok alapulvételével a felperes a szerződésben megjelölt díj 83,5%-ára jogosult kártérítés címén, amely bruttó 4 530 242 forint, melyből le kell vonni az alperes által kifizetett bruttó 801 000 forint előleget, így a felperest 3 729 242 forint illeti meg.
A kereset alapossága folytán a másodfokú bíróságnak foglalkoznia kellett az alperes megtámadási és beszámítási kifogásával is, ezek eldöntéséhez további bizonyításra nem volt szükség, ezért a másodfokú bíróság a kifogásokat érdemben bírálta el, és alaptalannak találta.
Az alperes megtámadási kifogását a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságára alapította. Az 1959-es Ptk. 201. § (1) bekezdése szerint a szerződéssel kikötött szolgáltatásért, ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik, ellenszolgáltatás jár. A (2) bekezdés szerint, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja. A feltűnő értékaránytalanság megítélésénél vizsgálni kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi- és értékviszonyokat, az ügyek jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját.
Az eljárás során az alperes törvényes képviselője H. A. ügyvezető maga is elismerte, hogy a szerződéskötést megelőzően más, kevéssé ismert cégtől kapott alacsonyabb árajánlatot is, azonban miután a felperes jó referenciával rendelkezett, tudomása szerint a P. S. Zrt. weblapját is ő készítette, és egy ismerős ajánlotta, ezért fogadta el a felperesi árajánlatot, és kötött vele szerződést.
Dr. G. L. igazságügyi szakértő is úgy nyilatkozott, hogy egyedi programtermék elkészítésére kötötték a felek a szerződést, az egyedi programtermékeknek pedig mindig egyedi ára van, és a szerződésben feltüntetett összeg nem tekinthető eltúlzottnak. A felperes a szerződés megkötését megelőzően is tisztában volt tehát azzal, hogy webáruházat olcsóbban is létre lehet hozni, ezért a szerződést arra alapítva, hogy a szolgáltatáshoz a piacon lényegesen alacsonyabb áron is hozzá lehetett volna jutni, alappal nem támadhatja meg. A felek szerződésében kikötött szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága ugyanakkor – különös tekintettel a szolgáltatás egyediségére, és az árat befolyásoló speciális körülményre, nevezetesen vállalkozó referenciájára, hírnevére – a szakértői vélemény alapján sem állapítható meg, és nincs olyan további bizonyítás sem, amely e körben indokolt volna, mert a fentebb kifejtettek szerint annak a ténynek a bizonyítása, hogy a piacon egy webáruházhoz olcsóbban is hozzá lehet jutni, nem eredményezné a megtámadás alaposságát.
A másodfokú bíróság az alperes késedelmi kötbérigényét is alaptalannak találta. A felek a szerződésben megállapodtak ugyan a késedelmi kötbér fizetésében, azonban a késedelmi kötbérigény érvényesítésének feltétele a szerződés késedelmes teljesítése. A perbeli esetben a szerződés teljesítése olyan okból, amelyért az alperes felel, meghiúsult, ezért csak meghiúsulási kötbér volna követelhető, de az sem az alperes részéről, az alperes saját szerződésszegése okán felperesi szerződésszegésre hivatkozva semmiféle kötbért nem igényelhet.
A másodfokú bíróság az alperes 337 500 forint kártérítés címén előterjesztett beszámítási kifogását is alaptalannak találta. Az alperes a késedelmi kötbérigénye mellett beszámítási kifogásként kártérítés címén az általa a G. Kft.-nek kifizetett 337 500 forint vállalkozói díjat is érvényesíteni kívánta. Kártérítés címén az alperes vagy a Ptk. szerződésszegéssel okozott (az 1959-es Ptk. 318. §), vagy szerződésen kívül okozott kárfelelősségi szabályai alapján (az 1959-es Ptk. 339. §) érvényesíthet igényt. A felek között szerződéses jogviszony volt, így az alperes felperessel szemben érvényesített kárigénye a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint bírálandó el. A felperes terhére azonban szerződésszegés nem állapítható meg, szerződésszegést az alperes követett el, mert a szerződés teljesítése olyan okból, amelyért felelős, lehetetlenné vált, az alperes saját szerződésszegése okán, felperesi szerződésszegés hiányában kártérítési igényt nem érvényesíthet, ezért beszámítási kifogása e tény- és jogalapon is eredménytelen volt.
A másodfokú bíróság a fenti indokok alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és kötelezte az alperest 3 729 242 forint tőke, ennek az 1959-es Ptk. 301/A. § szerinti mértékű, a kereseti kérelemben megjelölt időponttól, azaz 2010. november 4. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére, ezt meghaladóan tekintette a keresetet elutasítottnak.
(Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40 030/2015/4.)
Megjegyzés: a Kúria Pfv.V.20.396/2016/5. számú határozatával hatályában fenntartotta a Pécsi Ítélőtábla jelen határozatát.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás