• Tartalom

27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet

27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet

az elektronikus közbeszerzési rendszer üzemeltetését és fenntartását végző gazdasági társaság kijelöléséről1

2017.11.07.

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A közbeszerzésekért felelős miniszter vezetése alatt álló hivatali szervezet által működtetett elektronikus közbeszerzési rendszer üzemeltetésére és fenntartására a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-t jelölöm ki.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte 2021. november 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére