• Tartalom

27/2017. (XII. 22.) LÜ utasítás

27/2017. (XII. 22.) LÜ utasítás

a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központtal való együttműködésről

2018.07.01.

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. Adatszolgáltatás a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ részére

1. § (1) A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (a továbbiakban: TIBEK) számára a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) 8/A. §-ában meghatározott feladatainak teljesítése érdekében a Legfőbb Ügyészség elektronikus úton tájékoztatást ad, ha az 1. mellékletben megjelölt bűncselekmények miatt ügyészi szerv, illetve a Legfőbb Ügyészség esetében annak az önálló szervezeti egysége (a továbbiakban együtt: ügyészi szerv)

a) nyomozást rendelt el, tekintet nélkül arra, hogy azt az ügyészség végzi vagy azzal más nyomozó hatóságot bízott meg;

b) a nyomozás során hivatalból vagy jogorvoslati eljárásban a nyomozó hatóságnak a bűncselekmény minősítésére vonatkozó megállapítását megváltoztatta;

c)1 a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 340. § (3) bekezdése szerinti előkészítő eljárást elrendelte, a Be. 339. § (4) bekezdés a) pontja alapján az előkészítő eljárást megszüntette, a feljelentést a Be. 381. § (1) bekezdés c), d), f) vagy h) pontja alapján elutasította, az eljárást bármely okból felfüggesztette vagy megszüntette tekintet nélkül arra, hogy azt mely nyomozó hatóság folytatta le; vagy

d)2 az ügyben vádat emelt, vagy feltételes ügyészi felfüggesztésre került sor.

(2)3 Amennyiben az (1) bekezdésében felsorolt tájékoztatási kötelezettség alá eső intézkedésre alakszerű intézkedésben (jogorvoslatot elbíráló határozat, eljárást felfüggesztő határozat, eljárást megszüntető határozat, feltételes ügyészi felfüggesztés, vádirat) kerül sor, a tájékoztatási kötelezettséget az intézkedés egy példányának megküldésével, egyébként az intézkedés külön feljegyzésbe foglalásával kell teljesíteni.

2. § (1) Az 1. §-ban felsorolt esetekben a tájékoztatást annak az ügyészi szervnek kell megtennie, amely az ügydöntő határozatot meghozta, vagy az érdemi intézkedést tette.

(2)4 Az 1. §-ban meghatározottak szerint rendelkezésre bocsátandó iratokból ki kell tűnnie a bűncselekmény felderítése során felmerült, illetve a gyanúval érintett bűncselekménnyel, az elkövetés módszerével és eszközével összefüggő adatoknak, a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható tényállásnak. Amennyiben a rendelkezésre bocsátandó iratból mindez nem állapítható meg, a hiányzó adatokat feljegyzésben kell rögzíteni, és a feljegyzést csatolni kell a megküldendő irathoz.

3. § Az 1. §-ban és a 2. § (2) bekezdésében foglalt iratokat a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályának (a továbbiakban: Főosztály) kell megküldeni elektronikus úton, az ügyészség belső információs hálózatán erre a célra kialakított felületen keresztül. A Főosztály az így érkezett iratokat elektronikus úton továbbítja a TIBEK részére.

4. § (1) A TIBEK az Nbtv. 40. § (1) bekezdése alapján az Nbtv. 11. § (6) bekezdésében meghatározott tevékenységhez szükséges információk beszerzése érdekében a konkrét cél megjelölésével egyedi megkeresést küldhet a Legfőbb Ügyészség részére. Amennyiben a TIBEK a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyviteli vagy statisztikai adatokat kér, annak teljesítése a Főosztály feladata. A Főosztály a szükséges adatokat – ha a megkeresést teljesíthetőnek találja – a TIBEK részére elektronikus úton megküldi, ha pedig az adatok átadására nincs lehetőség, ennek indokáról a TIBEK részére tájékoztatást ad. Ennek során a Főosztály az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 35. § (1) és (2) bekezdése szerint jár el.

(2) Amennyiben az egyedi megkeresés nem ügyviteli, illetve statisztikai adatok közlésére irányul, azt a Legfőbb Ügyészség Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Főosztálya, illetve, ha a megkeresés az ügyészség szervezetéről és működéséről szóló 12/2012. (VI. 8.) LÜ utasítás 17. §-a szerinti bűncselekményre vonatkozik, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya (a továbbiakban együtt: kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály) szükség esetén az érintett ügyészi szerv megkeresésével teljesítik.

(3) Amennyiben a főügyészség, illetve a fellebbviteli főügyészség illetékességi területén olyan büntetőeljárás indul, vagy van folyamatban, amelyben a 2. mellékletben felsorolt tényekre, illetve körülményekre utaló releváns információk merülnek fel, arról a főügyész, illetve a fellebbviteli főügyész – ha az információ alárendelt ügyészség előtti eljárásban merült fel, az alárendelt ügyészség előterjesztése alapján – az iratok egyidejű felterjesztésével haladéktalanul tájékoztatja a (2) bekezdésben meghatározott kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztályt.

(4) A kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály dönt a részére a (3) bekezdésben írtak szerint küldött vagy más forrásból szerzett információk TIBEK részére továbbításának indokoltságáról. Az előterjesztést tevő főügyészt, illetve a fellebbviteli főügyészt a döntésről a kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály értesíti. A kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály pozitív döntés esetén az információ továbbításáról saját hatáskörben gondoskodik.

(5) Az (1), (2) és (4) bekezdésben megjelölt adatszolgáltatási kötelezettségét az érintett ügyészi szerv lehetőség szerint elektronikus úton teljesíti. Az elektronikus továbbítás alkalmazása esetén az ügyészi szerv az iratokat azok szerkesztésére lehetőséget adó fájlformátumban továbbítja. Ha ez nem lehetséges, akkor az érintett ügyészi szerv a nem módosítható formátumban küldött irat tartalmát összefoglaló feljegyzést készít szerkesztésre lehetőséget adó fájlformátumban, és azt a szerkeszthetetlen irattal együtt továbbítja.

(6) Amennyiben az adatok megküldése elektronikus úton bármely okból nem lehetséges, az ügyészi szerv az adatok más úton történő megküldéséről gondoskodik.

2. Adatkérés a TIBEK-től

5. § (1) Amennyiben az ügyészi szerv Ütv.-ben meghatározott feladatainak ellátásához szükséges, az Nbtv. 44. § (2) bekezdése alapján a konkrét cél megjelölésével – alárendelt ügyészi szerv esetében a szolgálati út betartásával – tesz előterjesztést a TIBEK-től történő adat igénylésre a kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztálynál.

(2)5 Amennyiben a nyomozó hatóság az ügyészségnek a Be. 390. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint a nyomozás ügyiratait megküldi, és az eljáró ügyészi szervnek a Be. 391. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti döntéshez a szervezett bűnözéssel kapcsolatos adatra lenne szüksége, ennek beszerzése iránt az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően jár el.

(3) Ha az eljáró ügyészi szervnek az adatok meghatározott szempontok szerinti értékelésére, elemzésére van szüksége, ezt az igényét – a szolgálati út betartásával – a kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztálynak küldött előterjesztésben megindokolja, továbbá az elemzés vagy értékelés szempontjait meghatározza.

6. § (1) A kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály az 5. § szerinti előterjesztés indokoltságát megvizsgálja, és ennek eredményétől függően az adatkérést elektronikusan továbbítja a TIBEK részére, illetve a továbbítást mellőzi, és annak okáról az előterjesztést küldő ügyészi szervet tájékoztatja. A kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály elektronikus továbbítás alkalmazása esetén az iratokat azok szerkesztésére lehetőséget adó fájlformátumban továbbítja. Ha az nem lehetséges, akkor a nem módosítható formátumban küldött irat tartalmáról összefoglaló feljegyzést kell készíteni egy szerkesztésre lehetőséget adó fájlformátumban, és azt csatoltan meg kell küldeni a szerkeszthetetlen formátumú irattal együtt.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerint az adatok megküldése elektronikus úton bármely okból nem lehetséges, a kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály az adatok más úton történő megküldéséről gondoskodik.

(3) A más ügyészi szerv előterjesztése alapján küldött megkeresésre kapott adatot és elemzést (értékelést) a kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály az előterjesztést küldő ügyészi szervhez továbbítja.

(4) A kapcsolattartásra kijelölt szakfőosztály a saját eljárásában felmerülő adatkérési igény felmerülése esetén a TIBEK megkereséséről saját hatáskörben dönt, aminek során a megkeresés tartalmára és megküldésére az 5. §, valamint a 6. § (1) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

3. Záró rendelkezések

7. § Felhatalmazom a Főosztály vezetőjét, hogy az elektronikus úton történő adatszolgáltatás és a 4. § (4) bekezdése, valamint 6. § (2) bekezdése szerinti esetekben az elektronikus úton történő kapcsolattartás hiányában követendő adattovábbítás részletes szabályait főosztályvezetői körlevélben szabályozza.

8. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

9. § Az utasítás rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10. §6

1. melléklet a 27/2017. (XII. 22.) LÜ utasításhoz

1. Emberölés a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 160. § (1)–(3) bekezdés

2. Emberi test tiltott felhasználása Btk. 175. § (1)–(3) bekezdés

5. Kóros szenvedélykeltés Btk. 181. § (1) és (2) bekezdés

6. Kábítószer készítésének elősegítése Btk. 182. § (1)–(3) bekezdés

7. Kábítószer-prekurzorral visszaélés Btk. 183. § (1) és (2) bekezdés

10. Emberkereskedelem Btk. 192. § (1)–(7) bekezdés

12. Személyi szabadság megsértése Btk. 194. § (2) és (3) bekezdés

14. Prostitúció elősegítése Btk. 201. § (1)–(3) bekezdés

15. Gyermekprostitúció kihasználása Btk. 203. § (1)–(4) bekezdés

16. Gyermekpornográfia Btk. 204. § (1)–(6) bekezdés

17. Gyermekmunka Btk. 209. §

18. Közösség tagja elleni erőszak Btk. 216. § (1)–(4) bekezdés

19. Radioaktív anyaggal visszaélés Btk. 250. § (1)–(3) bekezdés

20. Nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés Btk. 251. § (1)–(3) bekezdés

21. Atomenergia alkalmazásával visszaélés Btk. 252. § (1) és (2) bekezdés

22. Állam elleni bűncselekmények Btk. XXIV. Fejezet

24. Vesztegetés elfogadása Btk. 291. § (2)–(4) bekezdés

25. Hivatali vesztegetés Btk. 293.§ (2)– (4) bekezdés

26. Hivatali vesztegetés elfogadása Btk. 294. § (2)–(4) bekezdés

27. Vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban Btk. 295. § (1) és (2) bekezdés

28. Vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárásban Btk. 296. § (1) és (2) bekezdés

29. Befolyással üzérkedés Btk. 299. § (2)–(5) bekezdés

30. Jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy adatszerzés Btk. 307. § (1)–(3) bekezdés

32. Terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása Btk. 317. §

33. Terrorizmus finanszírozása Btk. 318. § (1) és (2) bekezdés

34. Jármű hatalomba kerítése Btk. 320. § (1)–(3) bekezdés

35. Bűnszervezetben részvétel Btk. 321. § (1) bekezdés

36. Közveszély okozása Btk. 322. § (1)–(4) bekezdés

37. Közérdekű üzem működésének megzavarása Btk. 323. § (1)–(3) bekezdés

38. Robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés Btk. 324. § (1)–(3) bekezdés

39. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés Btk. 325. § (1)–(5) bekezdés

40. Nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés Btk. 326. § (1)–(7) bekezdés

41. Nemzetközi gazdasági tilalom megszegése Btk. 327. § (1)–(4) bekezdés

42. Haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés Btk. 329. § (1)–(4) bekezdés

43. Kettős felhasználású termékkel vagy szolgáltatással visszaélés Btk. 330. § (1)–(3) bekezdés

44. Háborús uszítás Btk. 331. § (1) és (2) bekezdés

45. Közösség elleni uszítás Btk. 332. §

46. A nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása Btk. 333.§

47. Nemzeti jelkép megsértése Btk. 334. §

48. Önkényuralmi jelkép használata Btk. 335. §

49. Hatósági rendelkezés elleni uszítás Btk. 336. §

50. Biztonsági okmány hamisítása Btk. 344. §

51. Sporteredmény tiltott befolyásolása Btk. 349/A. § (2) bekezdés

52. Határzár tiltott átlépése Btk. 352/A. § (2)–(4) bekezdés

53. Határzár megrongálása Btk. 352/B. § (2)–(4) bekezdés

54. Embercsempészés Btk. 353. § (1)–(6) bekezdés

55. Harmadik országbeli állampolgár jogellenes foglalkoztatása Btk. 356. § (2) bekezdés

62. Gazdasági csalás Btk. 374. § (6) bekezdés

63. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás Btk. 375. § (4) és (5) bekezdés

64. Hűtlen kezelés Btk. 376. § (6) bekezdés

66. Uzsora-bűncselekmény Btk. 381. § (1) és (2) bekezdés

67. Iparjogvédelmi jogok megsértése Btk. 388. § (1)–(3) bekezdés

68. Pénzhamisítás Btk. 389. § (1)–(3) bekezdés

69. Pénzhamisítás elősegítése Btk. 390. § (1) és (2) bekezdés

70. Bélyeghamisítás Btk. 391. § (3) bekezdés

71. Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés Btk. 393. § (2) bekezdés

72. Költségvetési csalás Btk. 396. § (4), (5) és a (6) bekezdés, ha a (4) és (5) bekezdés szerint valósul meg

74. Jogosulatlan pénzügyi tevékenység Btk. 408. §

75. Tiltott adatszerzés Btk. 422. § (1)–(4) bekezdés

76. Információs rendszer vagy adat megsértése Btk. 423. § (1)–(4) bekezdés

77. Információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása Btk. 424. § (1) bekezdés

2. melléklet a 27/2017. (XII. 22.) LÜ utasításhoz

a) Magyarország alapvető biztonságát, szuverenitását, alkotmányos rendjét, alapvető biztonsági érdekeit fenyegető vagy azonnali kormányzati intézkedést igénylő információk;
b) Magyarország nemzetközi szerepvállalását és megítélését hátrányosan befolyásoló információk;
c) Magyarország nemzetbiztonsági érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati, diplomáciai és politikai törekvésekkel és tevékenységekkel kapcsolatos információk;
d) Magyarországot érintő migrációs folyamatokkal összefüggő, az ország nemzetbiztonságát veszélyeztető, illetve a letelepedési és menekültügyi, állampolgársági és vízum kérelmekhez kapcsolódó személyekkel, csoportokkal, tendenciákkal kapcsolatos információk;
e) A lakosságot, a közellátást, kormányzati vagy egyéb védett személyt, objektumot (létesítményt) veszélyeztető cselekmény szándékos elkövetésével vagy annak előkészületével kapcsolatos információk;
f) Magyarország társadalmi rendjének és gazdasági rendszerének szempontjából kiemelt jelentőségű, létfontosságú infrastruktúrát – különösen az energetikát, az infokommunikációt, a közlekedést, a pénzügyi és gazdaságbiztonságot veszélyeztető zavarra, azok elleni támadásra vonatkozó információ;
g) Magyarország gazdasági, tudományos-technikai, pénzügyi biztonságát veszélyeztető lelpezett törekvésekre, valamint a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelemre vonatkozó információk;
h) Nukleáris anyagokkal, tömegpusztító fegyverekkel, ezek előállítására alkalmas anyagokkal, illetve ezek felhasználására szolgáló eszközökkel kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó vagy nemzetbiztonsági kockázatra utaló információk;
i) A nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák, valamint a haditechnikai eszközök és szolgáltatások jogellenes forgalmazásának felderítése kapcsán kiemelt jelentőségű információk;
j) Magyarországon, az Európai Unió tagállamában, valamint a környező országokban elkövetett terrorcselekménnyel, valamint annak előkészületével, továbbá a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos információk;
k)7 Annak ténye, ha az alábbi személyekkel szemben leplezett eszközt alkalmaztak, vagy annak alkalmazását kezdeményezték:
– országgyűlési képviselő, nemzetiségi szószóló vagy vele közös háztartásban élő hozzátartozó;
– az Nbtv. 74. § i) pontjában és az 1. számú mellékletben felsorolt személy vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozó;
l) Nemzetközi együttműködés során az a)–k) pontban megjelölt tárgykörökben keletkezett információk.
1

Az 1. § (1) bekezdés c) pontja a 13/2018. (VI. 29.) LÜ utasítás 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § (1) bekezdés d) pontja a 13/2018. (VI. 29.) LÜ utasítás 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 13/2018. (VI. 29.) LÜ utasítás 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdése a 13/2018. (VI. 29.) LÜ utasítás 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (2) bekezdése a 13/2018. (VI. 29.) LÜ utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

6

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 2. melléklet k) pontja a 13/2018. (VI. 29.) LÜ utasítás 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére