• Tartalom
Oldalmenü
A 2017. évi XXVIII. törvény indokolása
a nemzetközi magánjogról
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
I. Az átfogó felülvizsgálat főbb indokai
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Kódex) több mint három és fél évtizede képezte a külföldi elemet hordozó magánjogi jogviszonyokkal kapcsolatos kollíziós- és eljárásjogi kérdések hazai elbírálásának az alapját. Hatálybalépésekor a Kódex egy kiforrott, az absztrakció magas színvonalán álló szabályozást képviselt, amely nemzetközi összehasonlításban is messzemenően megfelelt a kor elvárásainak. Az azóta eltelt időszak alatt azonban erőteljes változások mentek végbe gazdasági, társadalmi és politikai téren egyaránt. Ezzel egyidejűleg drasztikusan megnőtt a határon átnyúló személyi és vagyoni forgalom, s ebből kifolyólag emelkedett a nemzetközi vonatkozású jogviszonyok száma, és az ügyek jellege is sokszínűbb lett. Emellett a nemzetközi magánjog elméletének továbbfejlődése is új távlatokat nyitott.
A Kódex hatálybalépése óta nagymértékben átalakult Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszere. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk markáns befolyást gyakorolt a hazai nemzetközi magánjogi szabályozásra. Az Európai Unió az Amszterdami Szerződéssel eszközölt módosítás alapján, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 65. cikkében – jelenleg: az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 81. cikke
– megjelölt területeken rendeletek útján egységesítette a tagállamok vonatkozó belső szabályozását. Ezáltal jelentősen szűkült a nemzeti jogalkotó mozgástere és az autonóm belső kollíziós jogi szabályok hatóköre. Az uniós jogalkotáshoz való alkalmazkodás okán, az uniós joggal való összhang megvalósítása érdekében egyre gyakrabban vált szükségessé a Kódex módosítása. E módosítások a hazai szabályokat az uniós joghoz közelítették, és alapvetően
„európaivá” tették. Az eseti módosítások azonban nem mindig nyugodtak egységes elvi alapokon, s így nem vezettek egy következetes és szakmailag maradéktalanul helytálló normaanyag kialakulásához. A helyzetet komplikálja az is, hogy az uniós nemzetközi magánjog jelenleg nem alkot teljes és koherens rendszert; e szabályrendszer szinte egyik vonatkozó részterületet sem fedi le teljesen. Erre tekintettel is fontos, hogy a magyar jogalkotó éljen a még fennmaradt jogalkotási hatáskörével, ugyanis egy, a mai jogi- szociológiai környezethez adaptált, progresszív nemzetközi magánjogi törvény az uniós jog viszonylatában szilárd viszonyítási pontként szolgálhat.
A hatályos Kódex megalkotása óta hazánk számos multilaterális nemzetközi egyezményhez is csatlakozott, amelyek – a magyar jogba beépülve – szintén átrajzolták a belső jog képét. Ezen egyezmények némelyike a belső jogtól eltérő, újfajta szemléletet tükröző szabályokat tartalmaz, és erre tekintettel is szükséges a belső kollíziós jogi szabályok újragondolása. Emellett a tágabb nemzetközi környezetbe való szerves illeszkedés is megköveteli az általánosan elfogadott, megújult jogi értékrendhez való igazodást.
A nemzetközi, illetve az uniós jog által ilyen módon átszőtt hazai szabályozás olyan komplex jogi problémákat generál, amelyek gyakran a mindennapi jogalkalmazás számára komoly kihívást jelentenek. A Javaslat a jogalkalmazás körüli bizonytalanságok feloldására, valamint az egyes kérdésekben esetlegesen divergáló joggyakorlat korrigálására is hivatott.
A mai mobilis, modern életviszonyok közepette egy rugalmasabb szabályozásra mutatkozik igény annak elkerülése érdekében, hogy a szabályok méltánytalan eredményre vezessenek. Így kiküszöbölendő például az, hogy a magyar állampolgárságon kívül más állampolgársággal is rendelkező személynek Magyarországon és más államban eltérő jogi státusza, családi
jogállása, neve legyen. A hatályos nemzetközi magánjogi Kódex alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok is rávilágítanak arra, hogy egyes rendelkezések immár nem időszerűek, és a szabályozásban helyenként hiátusok, fehér foltok is fellelhetőek.
Fentieken túlmenően a Kódex felülvizsgálatának igényét veti fel a közelmúltban életbe lépett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) is; az új törvény megalkotása során biztosítani kell az ezekkel való harmóniát, dogmatikai, terminológiai és rendszertani szempontból egyaránt.
Mindezek meghatározó befolyást gyakorolnak a nemzetközi magánjogi szabályozásra, elkerülhetetlenné téve a hatályos szabályozás átfogó megreformálását. Az új törvény megalkotásához kiváló alapot képez az 1979-ben megszületett Kódex, amely több szempontból is maradandó tudományos értéket hordozó jogforrásnak bizonyult.
II. Az új törvény lényegesebb nóvumai és megcélzott eredményei
A Javaslat célja tehát a nemzetközi magánjog uniós, illetve nemzetközi megállapodások által le nem fedett aspektusainak egységes, korszerű, egyértelmű és ugyanakkor rugalmas szabályokba foglalása. A Javaslat általános jelleggel kimondja, hogy a törvény szabályait csak az olyan jogviszonyokra kell alkalmazni, amelyekre az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi megállapodás hatálya nem terjed ki.
Az uniós jog szupremáciájából adódóan az uniós kollíziós szabályok megelőzik a nemzeti szabályokat. Az elsődleges feladat ennélfogva az uniós jog beható elemzése volt; ez egyrészt a jogfejlődés tendenciáit illetően bír meghatározó befolyással, másrészt ez alapján körvonalazható, hogy a nemzeti jogalkotónak mely szegmensek tekintetében marad fenn szabályozási hatásköre. Az uniós jog által nem rendezett kérdések meghatározása korántsem egyszerű, hiszen az egyes rendeletek nem körvonalazzák egyértelműen saját tárgyi-személyi hatályukat. E körben értelemszerűen az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) jogértelmező tevékenységének, folyamatosan fejlődő joggyakorlatának is szerepe van. Ami az uniós jog és az azonos tárgykörű nemzetközi megállapodások kollíziós szabályainak viszonyrendszerét illeti, ez magukból az uniós normákból vezethető le.
Az uniós jog szerepe eltérően alakulhat a kollíziós jog szférájában és az eljárásjog (eljárási szabályok, joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása) terén. A kollíziós jogi tárgyú uniós rendeletek az univerzális alkalmazás igényével kerültek megalkotásra, ennélfogva ezek az adott területet felölelő körben egységes jogként (loi uniforme) érvényesülnek, mind uniós, mind harmadik államokat érintő tényállások tekintetében teljesen kiváltva a létező hazai szabályokat, a magyar jog kollíziós szabályaivá lényegülve át. Ilyen módon megelőzhető a kollíziós jogi szabályozás indokolatlan megkettőződése, és elérhető, hogy az ugyanolyan tényállásokra uniós és unión kívüli relációban ugyanazon kollíziós szabály legyen irányadó. A hazai kollíziós jogi jogalkotás ezen túlmenően csupán az uniós jog időbeli és tárgyi hatálya által át nem fogott aspektusok tekintetében hézagpótló jelleggel kaphat teret. Ezzel szemben egyes uniós eljárásjogi normák csupán a tényállás uniós kapcsolatát követelik meg az uniós rendeletek alkalmazásához, ami egy párhuzamos nemzeti eljárásjogi szabályozást tesz lehetővé, illetve szükségessé; így más joghatósági, valamint elismerési és végrehajtási szabályok érvényesülhetnek az Unión belüli, illetve azon kívüli relációban. Egyes rendeletek a joghatóságot csak uniós kapcsolódású ügyekre nézve állapítják meg, ilyen például a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a
határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Brüsszel IA rendelet), illetve a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Brüsszel IIA rendelet). Más rendeletek azonban nemcsak uniós tagállamok viszonylatában, hanem szintén univerzális jelleggel állapítják meg a joghatósági szabályokat, így például a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tartási rendelet) vagy az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: öröklési rendelet). Az elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályok ugyanakkor csak uniós tagállamok viszonylatában érvényesülnek. E kérdésekben tehát továbbra is kétsíkú szabályozási rendszer fog létezni. A jogalkotóra hárul az a feladat, hogy a nemzeti szabályozást olyan irányba fejlessze, hogy az az uniós joggal való harmonikus és átlátható egységet alkosson, ugyanakkor a szabályozás indokolatlan duplikálódását és fragmentáltságát elkerülje.
A nemzetközi magánjogi jogviszonyok tényállási elemei több állammal is kapcsolatot mutatnak, azaz valamilyen nemzetközi elem jelenlétét feltételezik, és ebből kifolyólag több állam jogának az alkalmazása is felmerülhet. Ilyen nemzetközi elem például, ha az adott jogviszony alanya külföldi állampolgár, külföldi szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, valamely jogcselekmény külföldön következik be, a vagyontárgy külföldön található stb. A Javaslat ún. kapcsolóelvek mentén meghatározza, hogy nemzetközi elemmel bíró magánjogi természetű jogviszonyokban a több, szóba jöhető állam joga közül melyik állam jogát kell alkalmazni, rendelkezik arról, hogy a magyar bíróságok vagy más hatóságok mely joghatósági okok alapján és milyen eljárási szabályok alapján járnak el, továbbá megállapítja a külföldön hozott határozatok hazai elismerésének és végrehajtásának feltételeit.
Az alkalmazandó jog megállapítása kapcsán a Javaslat a korábbi szabályozáshoz képest a renvoi terén továbblép. Amellett, hogy kimondja a törvény kollíziós jogi szabályai által megjelölt külföldi jog anyagi jogi szabályainak főszabályként való alkalmazását, rögzíti azt is, hogy ha az alkalmazandó külföldi jogot e törvény értelmében az állampolgárság határozza meg és a külföldi jog kollíziós szabálya a magyar jogra visszautal, akkor a magyar jogra való visszautalást el kell fogadni; a törvény ezen túlmenően a magyar kollíziós jogi szabály által felhívott külföldi jog kollíziós szabálya szerinti egyszeri továbbutalást is megengedi.
A Javaslat külön rendelkezést szentel a közrendnek, kimondva, hogy a jogszabály által kijelölt külföldi jogot mellőzni kell, ha annak eredménye nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit. Emellett a feltétlen érvényesülést kívánó (imperatív) normákról is rendelkezik; e normák az állam politikai, gazdasági, szociálpolitikai érdekeinek a védelmét célozzák, és feltétlen alkalmazást kívánó jellegüknél fogva nemzetközi vonatkozású magánjogi ügyekben is figyelmet kell szentelni rájuk. Erre tekintettel, ha adott ügyet a törvény szerint valamely külföldi jog alapján kell elbírálni, a magyar jog imperatív normáinak akkor is érvényesülést kell biztosítani. A közrend és az imperatív normák védelméről szóló szabályokkal a jogalkotó a magyar jog által védett értékek és érdekek megóvására irányuló eszközt kíván a hazai jogalkalmazó kezébe adni.
A Javaslatba foglalt ún. általános kitérítő klauzula alapján az eljáró bíróság (más hatóság) kivételesen mellőzheti a jogszabály által kijelölt jog alkalmazását, feltéve, ha az adott ügy körülményei egy másik joggal nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatot mutatnak. Ez a megoldás lehetővé teszi az ügyek egyediesített, rugalmasabb kezelését, előmozdítva az igazságosabb és méltányosabb döntést.
A jogalkotó a jogalkalmazók segítése érdekében egy ún. általános kisegítő szabályt is megfogalmaz; e generálklauzulának a rendeltetése az, hogy a törvény specifikus, egyedileg megszabott rendelkezése hiányában elvezesse a jogalkalmazót ahhoz a joghoz, amely alapján az ügy elbírálható.
Az ún. személyes jog fogalma központi szerepet tölt be a természetes személyek jogviszonyaira alkalmazandó jog meghatározása kapcsán. A Javaslat szerinti koncepció e vonatkozásban megtartja a jelenlegi lépcsőzetes rendszert, így a személyes jog meghatározása továbbra is elsődlegesen az állampolgárság alapján történik. A hatályos szabályozáshoz képest azonban a Javaslat a mai életviszonyokhoz való igazodás jegyében differenciáltabb és flexibilisebb megközelítést alkalmaz, törekedve a joghézagtól mentes szabályozásra. Ennek megfelelően, például amennyiben egy személy több állampolgársággal rendelkezik, amelyek közül egyik a magyar, személyes joga továbbra is a magyar jog lesz, de ez alól a Javaslat kivételt állapít meg, amely szerint, ha az illető kettős állampolgárságú személyt a másik állampolgárságához szorosabb kapcsolat fűzi, ez utóbbi állam joga tekintendő személyes jogának. E megoldás útján kiküszöbölhetőek a korábbi merev szabályozásból adódó visszásságok (kettős identitás), ami különösen a határon túl élő, magyar állampolgárságot (vissza)szerzett személyek tekintetében fokozott jelentőséggel bír.
Ami a módosítás által különösen érintett egyes specifikus tárgyköröket illeti, ebben a kontextusban a családjog területe emelendő ki. Az e területen elfogadandó új szabályok hozzájárulnak majd a család, illetve a gyermekek érdekeinek fokozottabb védelméhez; e tekintetben a szabályok több aspektusban is egyszerűsítik és gyorsítják az ügyek megoldását (pl. szülő-gyermek jogviszony, gyámság, családi jogállás). A gyermekre kedvezőbb jogra vonatkozó hatályos szabály nagyvonalúbb rendelkezéseiben az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (a továbbiakban: a gyermekek jogairól szóló egyezmény), illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának rendelkezései köszönnek vissza; ennek folytán a Magyar Állam a gyermeket érintő minden családi jogviszonyban kollíziós jogilag is biztosítja a joghatósága alá tartozó összes gyermek esetében a gyermekre kedvezőbb magyar jog alkalmazását. Több jogviszony esetében – így a házastársak vagyoni viszonyai kapcsán is – teret kap a felek autonómiája, így a felek megválaszthatják az adott jogviszonyra alkalmazandó jogot.
Változnak a cselekvőképesség korlátozásával járó gondnoksággal kapcsolatos szabályok is, figyelemmel hazánknak a felnőttek nemzetközi védelméről szóló, Hágában, 2000. január 13- án kelt Egyezményhez (a továbbiakban: felnőttvédelmi egyezmény) való tervezett csatlakozására is. A Javaslat a gondnoksággal rokonítható, de a cselekvőképességre kihatással nem bíró, segítségnyújtásra irányuló egyéb alternatív támogatási formákról is szól; ezek tekintetében az elsődlegesen elérni kívánt jogpolitikai cél a sérülékeny személyek jogainak, érdekeinek, jólétének hatékonyabb védelme, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett.
A személyhez fűződő jogok megsértésére vonatkozó Javaslat szerinti új szabály a sértett fél szempontjából előnyösebb irányvonalat követ (szakítás a jogsértés helye szerinti
kapcsolószabállyal). További újításként említhetőek a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jogról, a kulturális javakról, valamint a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló – hiánypótló – rendelkezések. Kiegészítésre, illetve pontosításra kerül a dologi jogra, a szellemi alkotások jogára, a kötelmi jogra vonatkozó rész is; a tervezett rendelkezések szintén a nagyobb kiszámíthatóság és jogbiztonság irányába hatnak majd.
A Javaslat törekszik a nemzetközi együttműködés jogi feltételeinek javítására. Ennek jegyében az új törvény egyes eljárásjogi aspektusai is átalakulnak, a jelenleginél részletesebb és cizelláltabb formát nyernek. A nemzetközi jogsegélyre vonatkozó kimerítő szabályok a bíróságok (hatóságok) számára jól használható eszközként szolgálhatnak. Az eljárásjogi rendelkezések között a gyakorlatban felmerült nehézségekre válaszul helyet kapnak, az eddigieknél részletesebb tartalommal, a nemzetközi jogon alapuló immunitással kapcsolatos külön szabályok.
A Javaslat a hatályos Kódex rendszerében összefoglalóan „személyi állapotot érintő ügyek” csoportjára nézve általánosságban kiterjedő joghatósági szabályok helyett ügyfajtánként elkülönülten állapít meg joghatósági normákat. Egyrészt ezzel elkerülhető a „személyi állapotot érintő ügyek” körének a hatályos szabályozásban megjelenő bizonytalansága, másrészt a lefedett jogviszonyok eltérő jellege folytán is célszerűtlen azokra azonos joghatósági okok alkalmazása. A Javaslat a nemzetközi szabályozási tendenciákkal összhangban elmozdul az állampolgárságon alapuló joghatóságtól a szokásos tartózkodási helyen alapuló joghatóság irányába, és ehhez képest az egyes ügyfajták esetében külön nevesíti, ha az érintett magyar állampolgársága is releváns (akár önmagában, akár bizonyos kiegészítő feltételek teljesüléséhez kötve) a joghatóság megállapítása szempontjából.
A tematikus megközelítés a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályozásban is megjelenik, ami lehetővé teszi az eltérő típusú jogviszonyokat érintő határozatok elismerésével összefüggő sajátosságok fokozottabb figyelembe vételét. A természetes személyek családi jogállásával, státuszával kapcsolatos ügyekben hozott külföldi határozatoknak a hatályos szabályok szerinti belföldi elismerésének gyakorlati tapasztalatai azt mutatják például, hogy a magyar állampolgárokat érintően külföldön hozott döntések sok esetben nem ismerhetők el, aminek súlyos következménye, hogy különböző államokban eltérő családjogi jogállással, személyi állapottal, névvel rendelkeznek. Különösen a más állampolgársággal is rendelkező magyar állampolgárok vonatkozásában merültek fel ilyen problémák, összefüggésben azzal, hogy a joghatóságot megalapozó körülmény főszabály szerint az állampolgárság a hatályos Kódex szerint, és a magyar jog alkalmazása szempontjából pedig az ilyen személyeket kizárólag magyarnak kell tekinteni. Az ilyen helyzetek előfordulását a joghatósági szabályok átalakítása a kizárólagosság megszüntetésével alapvetően segít megelőzni, de mivel az állampolgárság továbbra is megmarad a joghatóságot megalapozó okként, az ilyen helyzetek megelőzése érdekében a Javaslat a határozatok elismerésének területén is több rendelkezést tartalmaz az elismerés megkönnyítésének céljával. Ilyen például a favor recognitionis elvét kodifikáló azon rendelkezés, miszerint a Javaslatban meghatározott feltételek teljesülése esetén a külföldi határozat hazánkban akkor is elismerhető és végrehajtható, ha ez a vonatkozó nemzetközi megállapodás szerint nem lenne lehetséges. A külföldi határozatok hazai elismerése és végrehajtása kapcsán előrelépést jelent az is, hogy a viszonosság fennállása immár nem általános feltétel, hanem csupán a vagyonjogi ügyekben hozott határozatok tekintetében követelmény. A Javaslat által alkalmazott megközelítés révén összességében könnyebbé válik a külföldi határozatok hazai érvényre juttatása.
A Javaslat a Kódex egyes, mára már túlhaladottnak tekinthető rendelkezéseit nem veszi át. E körben példaként az ún. csalárd kapcsolás említendő meg. A főképpen francia és általában a frankofón nemzetközi kollíziós jogokban megtalálható jogintézmény („fraude à la lois”) mögött az a jogalkotói alapfeltevés áll, hogy az illető jogrendszer értékrendje más jogrendszereké fölött áll. Ez a feltételezés azonban a magánjog világában rendszerint nem igazolható. Emellett a nemzetközi magánjognak vannak más, konkrétabb eljárásjogi és anyagi jogi eszközei a jogviszonyt rosszhiszeműen, mesterségesen más jog alá terelő magatartások kezelésére. Ilyennek tekinthető a gyengébb alkupozícióban lévő felekre vonatkozó joghatósági megállapodásokkal, illetve jogválasztással kapcsolatos korlátozások, a kizárólagos és a kizárt joghatóságot megállapító szabályok, amelyek a nem kívánatos forum shopping lehetőségét csökkentik, továbbá a kitérítő klauzula, a külföldi határozatok elismerését és végrehajtását kizáró szabályok, és végső soron a csalárd kapcsolás elfogadhatatlan eredménye a közrendi záradék segítségével is megakadályozható. E megfontolások alapján a csalárd kapcsolás normatív megjelenítését a Javaslat mellőzi.
A Javaslat a nemzetközi magánjog jogterületének új, korszerű elvi alapjait teremti meg. A felülvizsgálat eredményeképpen e szabályok összességében egy az eddiginél koherensebb és átláthatóbb rendszert fognak alkotni.
A Javaslat kidolgozását alapos elméleti kutatómunka, valamint a gyakorlati tapasztalatok összegyűjtése, illetve értékelése előzte meg, amely során beazonosításra került, hogy melyik területeken és milyen irányvonalak mentén szükséges modernizálni a hazai nemzetközi magánjogi szabályozást. A Javaslat megalkotói szem előtt tartották a legújabb tudományos eredményeket és a jogterületen kibontakozó nemzetközi tendenciákat. A Javaslatot elkészítő Kodifikációs Bizottság munkáját több, specifikus területtel foglalkozó munkacsoport segítette. A szakértői munkát széleskörű szakmai egyeztetés egészítette ki. A kodifikációs munka során a legfrissebb nemzetközi tapasztalatok is beépítésre kerültek, különös tekintettel a kérdéskört szabályozó cseh, a lengyel, a belga, illetve a svájci kódexekre.
III. A törvény szerkezeti felépítése
A nemzetközi magánjogról szóló új törvény Javaslat szerinti szerkezete a következő:
I. fejezet Általános rendelkezések
II. fejezet Személyek
III. fejezet Családjog
IV. fejezet Dologi jog
V. fejezet Szellemi tulajdonjog
VI. fejezet Kötelmi jog
VII. fejezet Öröklési jog
VIII. fejezet Eljárásjogi rendelkezések
IX. fejezet Joghatóság
X. fejezet Külföldi határozatok elismerése és végrehajtása
XI. fejezet Záró rendelkezések
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1. §-hoz
A Javaslat a külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokra alkalmazandó. A Javaslat nem sorolja fel még példálózó jelleggel sem, hogy mit kell érteni „külföldi elem” alatt, olyan sokféle variáció merülhet fel. Külföldi elem tipikusan a külföldi állampolgárság, a külföldi szokásos tartózkodási hely, jogi személyek esetén a külföldi nyilvántartásba vétel, a külföldön bekövetkezett kár, szerződések esetén a külföldi teljesítési hely, de külföldi elem lehet például a külföldi szerződéskötés, a külföldi házasságkötés, a külföldi örökbefogadás is. A Javaslat kapcsoló szabályai döntik el, hogy melyik külföldi elemnek van olyan súlya az adott ügyben, hogy arra tekintettel a magyar bíróságnak külföldi jogot kell alkalmaznia, vagy magyar bíróságnak nincs joghatósága eljárni. Hiába merül fel pl. külföldi elemként egy bontóperben, hogy a Magyarországon élő magyar állampolgár felek a házasságukat annak idején külföldön kötötték, ez önmagában nem olyan súlyú körülmény, ami miatt a házasságkötés helye szerinti külföldi jogot kellene alkalmazni. A külföldi házasságkötés ugyanakkor releváns külföldi elem, amennyiben a jogalkalmazónak a házasság érvényességét kell elbírálnia. Hasonlóképpen a fél külföldi állampolgársága releváns külföldi elem egy személyállapoti ügyben, de általában nem az egy egyébként mindenben Magyarországhoz kötődő vagyonjogi szerződés esetén.
A Javaslat átfogóan szabályozza a nemzetközi magánjog három alapkérdését: a joghatóságot, az alkalmazandó jogot (kollíziós jog), illetve a külföldi határozatok magyarországi elismerésének és végrehajtásának feltételeit. A Javaslat állami bíróságok joghatóságát szabályozza és csak állami jogok alkalmazására terjed ki. A Javaslat hatálya alá tartozó ügyekben tehát nem alkalmazhatók „nem állami jogok” (pl. UNIDROIT Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelvei, „lex mercatoria”), amelyek alkalmazása elsősorban választottbírósági eljárásokban merül fel. A joghatóság szabályozásán túl a Javaslat tartalmaz bizonyos eljárásjogi szabályokat is, amelyeket a bíróságnak alkalmaznia kell nemzetközi magánjogi ügyekben.
A 2. §-hoz
A Javaslat a nemzetközi magánjog átfogó belső jogi szabályozását adja, amely azonban csak „háttérjogszabályként” alkalmazandó. A törvénnyel szemben elsőbbséget élveznek az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai, illetve a nemzetközi szerződések.
Az EUMSZ 81. cikke által adott felhatalmazás alapján került sor számos nemzetközi magánjogi tárgyú európai uniós (korábban európai közösségi) rendelet megalkotására, amelyek a belső nemzetközi magánjoghoz képest elsőbbséget élveznek. Egyes uniós rendeletek univerzális hatállyal, az EU-n kívüli vonatkozásban is szabályozzák a kollíziós jogot, illetve a joghatóságot; ez esetben az EU-tagállamok belső joga nem is szabályozhatja az adott kérdéskört, e jogterületekre ezért a Javaslat nem ad szabályozást.
Szintén elsőbbséget élveznek a törvénnyel szemben a (két- vagy többoldalú) nemzetközi szerződések. Egyes nemzetközi szerződések, mint például a 2005. évi CXL. törvénnyel kihirdetett, a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, Hágában, 1996. október 19-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény), szintén univerzális hatállyal (az egyezményben részes államokon kívüli körben is) szabályozzák az alkalmazandó jogot; e kérdéskörökre a Javaslat szintén nem ad szabályozást.
Amennyiben tehát valamely kérdést uniós rendelet vagy nemzetközi szerződés rendez, a Javaslat szabályai nem alkalmazandók. Vannak olyan területek, amelyekre uniós rendelet és a Javaslat is tartalmaz szabályozást (pl. kötelmi jogviszonyokra vagy öröklésre alkalmazandó jog, vagyonjogi ügyekben alkalmazandó joghatósági szabályok stb.), így látszólag átfedés vagy ellenmondás áll fenn. Ugyanakkor a Javaslat rendelkezései ténylegesen csak azon esetekben alkalmazandók, amikor az uniós rendelet tárgyi, személyi, területi vagy időbeli hatálya folytán a rendelet hatálya az adott jogviszonyra nem terjed ki. Bizonyos esetekben pedig maga az unós jogforrás ad felhatalmazást vagy teszi szükségessé, hogy alkalmazásához a belső jog állapítson meg rendelkezéseket.
A 3. §-hoz
Bizonyos, a Javaslatban többször használt fogalmakat a Javaslat definiál. A fogalmakat csak a Javaslat alkalmazása során kell ekképpen értelmezni; lehetséges, hogy más jogszabályok ugyanezeket a fogalmakat más értelemben használják.
A Javaslat bíróság-fogalma főszabály szerint jelenti mindazokat a más hatóságokat is, amelyek a Javaslat hatálya alá tartozó ügyekben hatáskörrel rendelkeznek. Így például a Javaslatot kell alkalmaznia a közjegyzőnek nemzetközi vonatkozású hagyatéki ügyekben, a gyámhatóságnak gondnoksági ügyekben, az anyakönyvi hatóságnak apasági ügyekben, a földhivatalnak tulajdonjog-bejegyzési ügyekben. Természetesen, ha e hatóságok nem nemzetközi vonatkozású magánjogi jogviszonyok tárgyában járnak el, hanem közigazgatási jog által szabályozott jogviszonyok tekintetében, e körben a Javaslat nem vonatkozik rájuk. Megjegyzendő még, hogy a Javaslat bíróság-fogalma a választottbíróságokra nem terjed ki.
A Javaslat számos helyen alkalmazza a szokásos tartózkodási hely fogalmát kapcsolóelvként mind a kollíziós jog, mind a joghatóság vonatkozásában. Az uniós rendeletekben és a nemzetközi magánjogi tárgyú nemzetközi szerződésekben pedig egyenesen a leggyakrabban előforduló kapcsolóelv a szokásos tartózkodási hely; azt ugyanakkor egyik jogi instrumentum sem definiálja pontosan. A Javaslat az egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében definíciót ad a szokásos tartózkodási helyre, amely szerint az lényegében egy személy életvitelének a központja. A definíció legfontosabb elemei a következők:
A szokásos tartózkodási hely megítélése mindig ténykérdés, amely a személy fizikai jelenlétének, vagyis az adott területen való tartózkodásának a függvénye. A helyben tartózkodásnak folyamatosnak kell lennie, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megszakítani. A helyben tartózkodás tartóssága nincs pontosan meghatározva.
A személy tényleges körülményeinek vizsgálata azt is jelenti, hogy a szokásos tartózkodási hely meghatározásánál nem az adminisztratív vonatkozásoknak van jelentősége (hová van bejelentve a lakcímnyilvántartásba, hol van lakcímkártyája). Ehelyett a személynek az adott helyhez való magánéleti és szakmai integrálódását kell figyelembe venni, hogy ezeknek a kötődéseknek hol található a súlypontja (erre utal pl. a rendszeres jövedelem, állandó munkahely, saját tulajdonú ingatlan, állampolgárság, nyelvismeret, családi, szakmai, gazdasági érdekeltség, egészségügyi ellátás igénybevételének helye).
A szokásos tartózkodási hely megállapításánál az adott jogviszony összes körülményét vizsgálni kell. Ennek különösen akkor lehet jelentősége, ha egy személynek több állammal van szoros kapcsolata; ilyenkor a jogvita tárgyát képező jogviszony szempontjából releváns körülményeknek van nagyobb jelentősége. Más súllyal esnek latba ugyanazok a körülmények (pl. az egyes államokban töltött idő hossza), ha például egy gyermek szülői felügyeletére irányuló perben vagy egy nyugdíjas örökhagyó hagyatéki ügyében kell azokat vizsgálni.
A szokásos tartózkodási hely fogalmának része a tudati elem is. Eszerint az adott államban tartózkodás akkor keletkeztet szokásos tartózkodási helyet, ha a személy önként, szabad akaratából tartózkodik ott, illetve szándéka a tartós helyben tartózkodásra irányul.
A Javaslat a „lakóhely” fogalmát elsősorban a vagyonjogi ügyekre vonatkozó joghatósági szabályok körében használja, összhangban a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságot, illetve a határozatok elismerését és végrehajtását szabályozó alapvető jogforrással, a Brüsszel IA rendelettel. A Javaslat a Brüsszel IA rendelet hatálya alá nem tartozó ügyek vonatkozásában nem kíván eltérő fogalom-rendszert használni, ezért a lakóhely-fogalom fenntartása indokolt. A Brüsszel IA rendelet 62. cikkének (1) bekezdése a tagállamok belső jogának alkalmazását írja elő arra nézve, hogy a fél rendelkezik-e lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságát felhívták; emiatt is szükséges a lakóhely meghatározása a Javaslatban.
A lakóhely a szokásos tartózkodási helynél stabilabb kapcsolat. A lakóhely azt a helyet jelöli, ahol egy személy ténylegesen lakik, méghozzá állandó jelleggel vagy a végleges letelepedés szándékával. Bár a Javaslat szerinti lakóhely az esetek többségében megegyezik a lakcímnyilvántartásban szereplő lakcímmel, attól mégis független; a Javaslat szerinti lakóhely nem adminisztratív aktussal, valamiféle „bejelentkezéssel” jön létre. A lakóhelyen való tényleges tartózkodás megszakítható, de amennyiben a személy szándéka szerint életének állandó jellegű központja költözésétől függetlenül változatlan marad, lakóhelye továbbra is megmarad. Így pl. ha egy Magyarországon élő személy 3 évi munkavállalás céljából Németországba távozik, de magyarországi életét, tulajdonát nem számolja fel, nem szakítja meg a kapcsolatot magyarországi környezetével, lakóhelye továbbra is Magyarország marad, de szokásos tartózkodási helye Németország lesz. A lakóhelyhez mint állandó jellegű, előre látható kapcsolathoz köti a Javaslat vagyonjogi ügyekben az általános joghatóságot, így mind a felperes, mind az alperes számára kiszámíthatóbb, hogy a jogvita elbírálására melyik államban kerülhet sor.
A 4. §-hoz
Az elbírálandó tényállásra, pontosabban: a megválaszolandó jogkérdésre illő kollíziós kapcsoló szabály kiválasztását és a tényállásra alkalmazását nevezzük minősítésnek (pl. a tényállásban felmerülő jogkérdés házassági vagyonjogi vagy öröklési jogi természetű és eszerint a házassági vagyonjogi vagy az öröklési jogi kapcsolóelvet kell alkalmazni). A Javaslat úgy foglal állást, hogy a minősítés során a tényállást a magyar jog szerint kell értelmezni.
A magyar jog szerinti minősítés főszabálya alóli egyik kivétel, amikor a magyar jog az adott jogintézményt nem ismeri. Ilyen esetben a jogintézményt az azt ismerő külföldi jog szerint kell minősíteni, a külföldi jogban betöltött céljára, funkciójára tekintettel kell megállapítani, hogy melyik kollíziós jogi kapcsolóelv alkalmazható.
A magyar jog szerinti minősítés alóli másik kivétel, ha a magyar jog ugyan ismeri az adott jogintézményt, de annak funkciója vagy célja eltér a külföldi jogban betöltött céljától, funkciójától. Így pl. különböző nemű élettársak kapcsolatukat regisztráltathatják mind Magyarországon, mind Hollandiában. A magyar jog szerinti regisztrálás a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásában ugyanakkor pusztán az élettársi kapcsolat bizonyításának megkönnyítését szolgálja, a regisztrálás nem keletkeztet többletjogokat egy nem regisztrált, de facto élettársi kapcsolathoz képest. Ezzel ellentétben a holland jog szerinti regisztrálás konstitutív hatályú, olyan bejegyzett élettársi kapcsolatot hoz létre, amely a házassághoz hasonló jogkövetkezményekkel jár és házasságkötési akadálynak is minősül. Ilyen és hasonló esetekben nem elegendő a magyar jog szerinti minősítés, az érintett külföldi jogot is figyelembe kell venni.
A minősítés problematikája nemcsak a kollíziós jogban merül fel, hanem a joghatóság megállapítása, illetve a külföldi határozatok elismerése és végrehajtása vonatkozásában is. Ezért a minősítési szabályokat megfelelően alkalmazni kell akkor is, amikor a jogalkalmazó saját joghatósága megállapításával kapcsolatban értelmez egy jogintézményt a megfelelő joghatósági kapcsolóelv beazonosításához. A minősítés kérdése felmerülhet a külföldi határozatok elismerése és végrehajtása során is (pl. melyik jogforrás alapján kell vizsgálni az elismerés és végrehajtás feltételeit, a külföldi határozatot hozó bíróságnak volt-e joghatósága a magyar jog szerint).
Az 5. §-hoz
A Kódex is szabályozza a renvoi-t, de csak a magyar jogra visszautalás elfogadásáról rendelkezik, arról viszont általános érvénnyel. A Javaslat ehhez képest csak kivételképpen rendelkezik a renvoi-ról, de a kivétel körében nemcsak a visszautalás, hanem az egyszeri továbbutalás figyelembevételét is előírja.
A főszabály szerint, ha a kollíziós szabály külföldi jogra utal, a külföldi jognak a kérdést közvetlenül rendező szabályait kell alkalmazni (nem kell tehát vizsgálni az adott külföldi jog kollíziós jogát). Ha viszont a Javaslat értelmében az állampolgárság szerint kell megállapítani az alkalmazandó jogot, a külföldi kollíziós jog visszautalását és egyszeri továbbutalását figyelembe kell venni.
Ha a külföldi jog kollíziós szabálya a magyar jogra visszautal, a visszautalás elfogadása révén a magyar bíróság vagy más hatóság saját jogát alkalmazhatja, ami megkíméli a bíróságot a külföldi jog tartalma megállapításának és alkalmazásának idő- és költségigényes folyamatától. A visszautalás elfogadása amiatt is indokolt, hogy nem célszerű a külföldi jog alkalmazása akkor, ha maga a felhívott külföldi jog sem várja el saját alkalmazását, nem fogadja el az utalást. Így pl. egy Magyarországon élő holland gyermek apaságára a Javaslat a gyermek állampolgársága szerinti holland jogot rendeli alkalmazni. A holland kollíziós jog ugyanakkor bizonyos körülmények között a szülők szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazását írja elő, ezzel visszautal a magyar jogra, amelyet el kell fogadni.
A Javaslat – a Kódextől eltérően – figyelembe veszi az egyszeri továbbutalást is, vagyis ha a felhívott külföldi jog egy másik külföldi jogra utal tovább. A továbbutalás figyelembevételével tehát elérhető annak a jognak az alkalmazása, amelyre a felhívott jog kollíziós szabálya utal. Így például, ha a fenti példában említett holland gyermek Bécsben él, apaságára a magyar jog az állampolgársága szerinti holland jogot rendeli alkalmazni, amely viszont a szülők szokásos tartózkodási helyének jogára utalhat; a magyar bírónak ezáltal a holland jog továbbutalása folytán az osztrák jogot kellene alkalmaznia.
A 6. §-hoz
A Javaslat rendelkezéseket tartalmaz egy korábban nem szabályozott területre, az ún. területközi és személyközi kollízióra. E kollíziók nem államok között, hanem egy államon belül jelentkeznek, olyan államokban, ahol több jogrendszer is létezik – akár területi egységenként, akár a személyek különböző csoportjaira nézve.
Szövetségi államokban az egyes területi egységek bizonyos jogterületeken önálló jogrendszerrel rendelkezhetnek. Ha a Javaslat ilyen szövetségi állam jogát rendeli alkalmazni, és az adott jogterületre nincs szövetségi szintű szabályozás, a vonatkozó területi egység jogát kell alkalmazni. Ha az ügy több területi egységet is érint, az adott állam területközi kollíziós szabályai határozzák meg, hogy melyik területi egység jogát kell alkalmazni. Ha tehát a Javaslat pl. a kanadai jog alkalmazását írná elő, viszont az adott jogterület szabályozása tartományi hatáskörbe tartozik, és az ügy mind Québec, mind Ontario tartománnyal kapcsolatos, a kanadai belső kollíziós jog szerint kell azt megállapítani, hogy melyik kanadai tartomány joga alkalmazandó.
Vannak olyan államok is, ahol az államon belül más-más jogrendszer alkalmazandó a személyek különböző csoportjai vonatkozásában. Tipikusan személyállapoti ügyekben fordul elő vallási jogokat alkalmazó államokban (pl. Izrael vagy muszlim államok), hogy a személyekre vallásuk szerint más-más jogot kell alkalmazni. Ez esetben is a Javaslat által felhívott állam személyközi kollíziós joga (a gyakorlatban általában a jogszabályok személyi hatályáról szóló rendelkezések) szerint kell megítélni, hogy az adott személyekre melyik jogrendszer alkalmazandó.
A Javaslat rendelkezik arra az esetre, ha a területközi vagy a személyközi kollízió feloldása akadályba ütközik. Ha az adott államban nincsenek területközi vagy személyközi kollíziós jogi rendelkezések, vagy vannak ugyan, de nem szerezhetők be, illetve ha alkalmazásuk nem vezetne egyértelmű eredményre, akkor a tényállással legszorosabb kapcsolatban álló területi egységre vagy személyi körre alkalmazandó jogrendszert kell alkalmazni.
A 7. §-hoz
A kontinentális jogrendszerekben uralkodó álláspontnak megfelelően a Javaslat a külföldi jogot jogkérdésként kezeli és hivatalbóli alkalmazását írja elő. A külföldi jog helyes alkalmazása csak akkor biztosított, ha a külföldi jog rendelkezéseit a külföldi jog kontextusában vizsgáljuk, figyelemmel annak külföldi jogalkalmazási gyakorlatára is. Tehát például azt, hogy egy adott rendelkezés a külföldi jogban kógens vagy diszpozitív, természetesen e kérdés külföldi jogbeli szabályozási rendje szerint kell megítélni. A külföldi jog értelmezését, a jogalkalmazási gyakorlat megismerését segíti, hogy azon nemzetközi egyezmények, amelyek előírják a jogról való tájékoztatási kötelezettséget, nemcsak a jogszabályokról, hanem a joggyakorlatról való tájékoztatásra is kiterjednek.
A 8. §-hoz
A külföldi jog tartalmának megállapítása a bíróság kötelezettsége. A külföldi jog tartalmának bizonyítását illetően ugyanakkor a bírónak szabad mozgástere van. Figyelembe veheti a felek előterjesztéseit (pl. a felek által külföldről beszerzett törvénybizonyítványt, hiteles forrásból származó jogszabályokat, kommentárokat).
A bíróság megkeresheti az Igazságügyi Minisztériumot (a továbbiakban: IM) is a külföldi jogról szóló tájékoztatás érdekében. Az IM-től kapható információk elsősorban az IM által a külföldi hatóságtól beszerzett tájékoztatáson alapulnak. A külföldi jogról, joggyakorlatról szóló tájékoztatások beszerzése leggyakrabban a 140/1992. (X.20.) Korm. rendelettel kihirdetett, a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló, Londonban, 1968. június 7. napján aláírt Európai Egyezmény (a továbbiakban: londoni egyezmény) alapján lehetséges. A londoni egyezmény alapján az eljáró bíróságnak kell megkeresést intéznie a külföldi hatósághoz; a megkeresésben össze kell foglalnia az ügy tényállását és megjelölnie a külföldi jog alapján megválaszolandó kérdéseket. Hasonlóképpen lehetőség van a külföldi jogról tájékozódni a magyar állam által kötött kétoldalú jogsegélyszerződések alapján is. A megkereséseket az IM továbbítja a másik állam kijelölt hatóságához. A külföldi jog tartalmával kapcsolatos egyszerű kérdések megválaszolásához (pl. mennyi az elévülési idő, bizonyos szituációkban ki tekinthető örökösnek) nyújthat segítséget az Európai Unióban a polgári és kereskedelmi ügyekben működő Európai Igazságügyi Hálózat (létrehozta a 2001/470/EK tanácsi határozat). A Hálózatnak valamennyi tagállamban van kapcsolattartó pontja, aki a másik tagállambeli jogról is beszerezhet információkat az ottani kapcsolattartó ponttól. Amennyiben a külföldi jog szükséges rendelkezései az IM mint kijelölt magyar kapcsolattartó pont útján beszerezhetők, nincs szükség formális és lefordított bírósági megkeresésre.
A bíróság az adott külföldi jogban jártas személytől szakvéleményt is beszerezhet, ami különösen akkor jelenthet megoldást, ha az IM – nemzetközi egyezmény és saját források hiányában – nem tud tájékoztatást adni.
Ha a külföldi jog tartalmát észszerű időn belül nem lehet megállapítani, a magyar jogot kell alkalmazni. Elképzelhető azonban olyan eset, amikor a nem ismert tartalmú külföldi joggal legszorosabb kapcsolatot mutató eset a magyar jog szerint nem bírálható el megfelelően. Ez esetben alkalmazható kisegítő jelleggel az alkalmazandó joghoz legközelebb álló külföldi jog („szomszéd jog”). A kisegítő szabály folytán alkalmazandó jog az ügyhöz nem kapcsolódik, alkalmazásának oka az, hogy valószínűleg hasonló rendelkezéseket tartalmaz, mint a Javaslat alapján felhívott jog, amelynek tartalma azonban nem szerezhető be. Így például, ha egy ügyben a Javaslat kollíziós jogi rendelkezése alapján az algériai jogot kellene alkalmazni, de az algériai jog nem szerezhető be, a bíróság alkalmazhatja a tunéziai jogot (az algériai jog szomszédos jogaként).
A külföldi jog alkalmazására és tartalmának megállapítására irányuló rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a 6. § szerinti, belső területközi vagy személyközi kollíziós jogszabályokra is, hiszen ezek is egy külföldi állam jogszabályai. Ugyanakkor, ha e belső kollíziós szabályok tartalma nem állapítható meg, nem a 8. § (3) bekezdése szerint kell eljárni és ezáltal egy másik állam jogára áttérni, hanem a 6. § (3) bekezdése szerinti speciális rendelkezés alapján kell megállapítani, hogy melyik adott államon belüli jogrendszer alkalmazandó.
A 9. §-hoz
A Javaslat abból indul ki, hogy a magánjogi jogviszonyokban tág teret kell engedni a felek autonómiájának, így a jogszabályi keretek között a felek lehetőség szerint maguk rendelkezzenek jogviszonyaikról, jogvitáik rendezési módjáról. Ennek megfelelően a Javaslat a Kódexnél szélesebb körben engedi azt, hogy a felek (vagy bizonyos esetekben csak az egyik fél) megválasszák a jogviszonyukra, jogvitájukra alkalmazandó jogot. A téma jelentőségére tekintettel a jogválasztásra vonatkozó közös szabályokat a Javaslat az általános rendelkezések között állapítja meg, a részletszabályok pedig az egyes jogterületekre vonatkozó különös részben találhatók.
A jogválasztásnak főszabály szerint kifejezettnek kell lennie: egyértelműen meg kell határozni benne, hogy a felek szándéka arra irányul, hogy jogviszonyukra, jövőbeli vagy már felmerült jogvitáikra melyik állam jogát rendelik alkalmazni. Hallgatóságos jogválasztás tehát csak ott lehetséges, ahol a Javaslat különös rendelkezései azt megengedik.
A Javaslat rendezi azt a kérdést, hogy melyik állam joga szerint kell megítélni a jogválasztási megállapodás létrejöttét, érvényességét. Ebben a kérdésben azon jog alkalmazandó, amelyet a felek jogválasztása folytán alkalmazni kellene. Ha azonban e jog szerinti feltételek nem teljesülnek, de a jogválasztásról szóló megállapodás a megkötésnek helye szerinti állam jogának megfelel, a megállapodás akkor is létrejöttnek és érvényesnek tekintendő.
A Javaslat széles körben biztosítja, hogy a felek egymás közötti jogviszonyukra jogválasztással eltérjenek a Javaslat alapján egyébként alkalmazandó jogtól. A felek autonómiája ugyanakkor nem vezethet harmadik személyek jogainak csorbításához. A Javaslat ezért a közös szabályok között rendelkezik arról, hogy a felek utólagos jogválasztással harmadik személyek már fennálló jogait nem sérthetik.
A 10. §-hoz
A Javaslat célja az, hogy egyértelmű, kiszámítható kapcsoló szabályokkal meghatározza, hogy az egyes ügytípusokban melyik állam joga áll legszorosabb kapcsolatban a tényállással. Előfordulhatnak azonban olyan atipikus ügyek, amelyekben az absztrakt jelleggel meghatározott kapcsoló szabály nem ehhez a joghoz vezet el, mert a tényállás egy másik joghoz lényegesen szorosabban kapcsolódik. Ezen lehetséges eseteket szem előtt tartva a Javaslat – több más állam nemzetközi magánjogi törvényéhez, illetve uniós rendeletekhez hasonlóan – egy generálklauzulával kivételesen lehetőséget biztosít a jogalkalmazónak arra, hogy eltérjen a Javaslat szerinti kapcsoló szabálytól. Az általános kitérítő klauzula alkalmazására akár a felek kérelme alapján is sor kerülhet, de az eljáró bíróság a saját belátása szerint is dönthet arról, hogy az adott tényállást a Javaslat által főszabályként megjelölt kapcsolószabály helyett egy, az üggyel nyilvánvalóan lényegesen szorosabb kapcsolatot mutató állam joga alapján bírálja el. A fél, illetve a felek kezdeményezése alapján például a bíróság évek óta Magyarországon élő, itt vagyonnal rendelkező külföldi állampolgárságú házasfelek házassági vagyonjogi ügyében ily módon a magyar jogot is alkalmazhatja. Ennélfogva e § alapján a felek a külföldi jog alkalmazásának a mellőzését is kérhetik. A bíróság maga is az általános kitérítő klauzula aktivizálása mellett dönthet például elbirtoklási ügyben, ha az ingó dolgot a magyar jog szerinti elbirtoklási idő lejárta előtt pár nappal hozzák Magyarországra, feltehetőleg rosszhiszeműen, kizárólag az elbirtoklás „lerövidítése” végett; ekkor a bíróság nem a dolog fekvésének helye szerinti magyar jogot alkalmazza, hanem azon állam jogát, ahol az ingó dolog a Magyarországra hozatalig volt. A Javaslat szerint a bíróság e döntését az alperesi ellenkérelem bírósághoz érkezésétől számított harminc napon belül hozza meg. E klauzula a törvény hatályából fakadóan nemcsak bírósági eljárásra vonatkozik, hanem más hatóság (pl. gyámhatóság) is alkalmazza magánjogi természetű ügyben.
A jogalkalmazónak az általános kitérítő klauzulával biztosított szabadság korlátja, hogy a felek jogválasztása folytán alkalmazandó jogtól ilyen módon eltérni nem lehet.
A 11. §-hoz
A Javaslat teljes körű szabályozást kíván nyújtani a nemzetközi magánjogi jogviszonyokra. Ezért, ha valamely jogviszonyra nincs kollíziós jogi rendelkezés a Javaslatban, az ahhoz legszorosabban kapcsolódó állam jogát kell alkalmazni. Bár mind a 10. § szerinti általános kitérítő klauzula, mind az e §-ban szabályozott „hézagpótló” klauzula az üggyel legszorosabb kapcsolatban álló állam jogának alkalmazásához vezet, jelentős a különbség a két rendelkezés között. Míg az előbbi esetben a Javaslat által szabályozott jogviszonyról van szó, amelytől az ügy speciális körülményeire tekintettel a jogalkalmazó eltérhet, addig az utóbbi rendelkezést olyan jogviszonyokra kell alkalmazni, amelyre nincs a Javaslatban szabályozás.
A 12. §-hoz
A Javaslat általános szabályként írja elő, hogy a felhívott külföldi jog nem alkalmazható, ha az alkalmazás eredménye elviselhetetlen lenne a magyar jogrendszer alapvető értékrendje szempontjából. A közrendi záradék tehát egy generálklauzula, amelynek tartalommal megtöltése a jogalkalmazó feladata. A jogalkalmazó dönti el, hogy az adott ügyben alkalmazandó külföldi joggal szemben mikor szükséges a magyar jogrendszer alapvető értékeinek és alkotmányos elveinek védelme. Közrendbe ütközik például, ha a külföldi jog alapján a fiú leszármazott kétszer annyit örököl, mint a lány leszármazott, vagy ha a gyermek szülői felügyeleti jogát a szülők vallási hovatartozása, vallásuk gyakorlása alapján kell megítélni.
Közrendbe ütközés esetén szükséges a közrend sérelmének elhárítása. Elképzelhető olyan eset, hogy a közrendbe ütközés önmagában azzal elhárítható, hogy a külföldi jog közrendbe ütköző szabályát a bíró nem alkalmazza; ez esetben a magyar jog alkalmazására nincs szükség (pl. a felhívott külföldi jognak bizonyos követelések el nem évülésére vonatkozó szabálya közrendbe ütközik, de e helyett nem automatikusan a magyar jogot kell alkalmazni, hanem a külföldi jog általános elévülési határidőre vonatkozó szabályát). Ha viszont a közrend sérelme másként nem hárítható el, a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni a mellőzött külföldi jog helyett.
A 13. §-hoz
Míg a közrendi záradék negatív értelemben védi a fórum jogának értékrendjét az azzal összeegyeztethetetlen külföldi jog alkalmazásának tilalmával, a feltétlen alkalmazást kívánó (imperatív) szabályok pozitív oldalról töltenek be hasonló funkciót. Az imperatív szabályok konkrét, tételes jogi rendelkezések, az életviszonyok jól körülhatárolt szeletét szabályozzák, méghozzá eltérést nem engedő módon. Ha a bíró azt tapasztalja, hogy a tényállásban felmerülő életviszonyokat a belföldi jog feltétlen alkalmazást igénylő normák segítségével szabályozza, a kollíziós kapcsolást e tekintetben kiiktatja, és a kérdést automatikusan a közvetlen jogrendezést biztosító, kötelezően alkalmazandó belföldi szabály alapján bírálja el. A belföldi anyagi jog kötelező jogszabályi előírásairól van tehát szó, amelyektől a jogalkotó nem engedélyez eltérést. Többről van azonban szó, mint puszta kógens rendelkezésekről, amelyektől a felek nem térhetnek el; olyan anyagi jogi normák ezek, amelyek Magyarországon alapvető politikai, gazdasági és szociálpolitikai érdekeket szolgálnak, ezért nemcsak a nemzeti jogrendszerhez kötődő jogviszonyok esetén kötelező az alkalmazásuk, hanem külföldi érintettség esetén is. E szabályok hatálya alól a felek jogválasztással sem szerződhetnek ki.
Az imperatív szabályok egy része általános társadalmi közérdeket testesít meg (pl. versenyjog, kulturális javak védelme, környezetvédelmi előírások), mások egy társadalmi csoport (pl. fogyasztók, munkavállalók) érdekeit védik. Imperatív szabályra példaként hozható a kártalanítás nélküli kisajátítás tilalma, a jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmissége. Ugyanígy imperatív szabálynak tekinthető az, hogy tisztességtelen az a kikötés és ezáltal semmis az a szerződési rendelkezés, amely kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségeit.
A belföldi imperatív szabályok kötelező alkalmazásán túl a jogalkalmazónak a Javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy más állam imperatív szabályait is figyelembe vegye, ha azok a tényállással szoros kapcsolatban állnak és a tényállás megítélése szempontjából meghatározó a jelentőségük.
A 14. §-hoz
A Javaslat általános szabályai között szerepel az ún. statútumváltásra vonatkozó rendelkezés. A Javaslat főszabályként rögzíti, hogy amennyiben az alkalmazandó jog szempontjából releváns körülmények megváltoznak, a változás a korábbi alkalmazandó jog szerint érvényesen létrejött jogviszonyokat nem érinti. Az új alkalmazandó jognak csak akkor van visszaható hatálya, ha a Javaslat kifejezetten így rendelkezik. A Kódex nem tartalmaz a statútumváltásra általános szabályt, hanem a különös részben mond ki ilyen értelmű speciális szabályokat. A statútumváltás új általános szabálya lefedi a korábban külön kimondott, hasonló tartalmú speciális rendelkezéseket, így ezekről külön szabály a Javaslat különös részében nem szükséges. A statútumváltásról szóló rendelkezésbe így beleértendő, hogy az állampolgárság megváltozása nem érinti a korábbi személyi állapotot és az annak alapján létrejött jogokat és kötelezettségeket. Szintén beleértendő, hogy a magyarországi menedékjog nem érinti a korábbi személyi állapotot és az annak alapján érvényesen létrejött jogokat és kötelezettségeket. A házastársak személyi és vagyoni viszonyai körében ugyanez érvényesül a korábbi jog alapján megállapított névviselés és az érvényesen létrejött vagyonjogi hatások vonatkozásában, ideértve a házassági vagyonjogi megállapodást is. A statútumváltásnak jelentősége van a dologi jogban is: a Javaslat speciális szabályt tartalmaz arra az esetre, ha az ingó dolog fekvési helye megváltozik.
A 15. §-hoz
A Javaslat az ember státuszát (jogképességét, cselekvőképességét, névviselését és személyiségi jogait) továbbra is a személyes jog kategóriájára építi fel. A személyes jog koncepciója ugyanakkor nemcsak a személyekről szóló részben bír relevanciával; a személyes jogra visszautal a Javaslat a családjogi, az öröklési jogi és a dologi jogi részben is.
A Javaslat követi a magyar jogi hagyományokat, a kontinentális jogrendszerekben uralkodó álláspontot, és továbbra is az állampolgárságot tekinti a személyes jog fő kapcsolóelvének. Hazánkban a személyhez kötődő, a perszonális megközelítés az uralkodó (a személy a fontos, nem a terület), ennek kollíziós jogi lecsapódása pedig az, hogy a személyes jog elsősorban az állampolgársági közjogi kötődés alapján kerüljön meghatározásra. Az állampolgárság könnyebben is követhető, jobban meghatározható, mint a másik megfontolandó fő kapcsolóelv, a szokásos tartózkodási hely, ami ténykérdés, és széleskörű bizonyítást igényel. A fő kapcsolóelv kiválasztásánál figyelemmel kell lenni az aktuális jogpolitikai viszonyokra is, különös tekintettel az egyszerűsített honosítás útján magyar állampolgárrá váló honfitársainkra, illetve a külföldön munkát vállaló magyarok nagy számára. Erre a két kiemelkedően fontos személyi körre vonatkozóan is a dinamikus változások közepette az tűnik helyesnek, hogy az állampolgárság kapcsolóelvét alkalmazzuk.
A Javaslat ugyanakkor oldja a Kódex merevségét a többes állampolgárok vonatkozásában. Amennyiben a többes állampolgár egyik állampolgársága a magyar, személyes joga főszabály szerint továbbra is a magyar jog, ez alól azonban kivétel, ha a személyt a másik állampolgárságához szorosabb kapcsolat fűzi. A Kódex merev, kivételt nem engedő szabálya sok esetben éppen hátrányosan érintette a magyar állampolgársággal is rendelkező többes állampolgárokat. Ha ugyanis e személyeket a másik állampolgárságukhoz szorosabb kapcsolat fűzi (tipikusan, ha e másik államban van a szokásos tartózkodási helyük), az ottani jog szerint járnak el ügyeikben, ami adott esetben nem felel meg a magyar jognak, Magyarországon joghatást nem fejthet ki; ez újbóli eljárások megindítását teszi szükségessé Magyarországon vagy adott esetben megoldhatatlan helyzetet is eredményezhet. Erre figyelemmel a magyar állampolgársággal rendelkező többes állampolgárok személyes joga a másik állampolgárságuk szerinti jog, ha őket másik állampolgárságukhoz szorosabb kapcsolat fűzi, elsősorban ha e másik államban van a szokásos tartózkodási helyük.
Azon többes állampolgárok vonatkozásában, akiknek egyik állampolgársága sem magyar, a személyes jogot elsődlegesen az határozza meg, hogy melyik állampolgárságukhoz fűzi őket a legszorosabb kapcsolat. Ha egyik állampolgárságukhoz sem fűzi őket szorosabb kapcsolat (mindegyik állampolgárságukhoz egyforma mértékben kötődnek vagy éppen hogy egyáltalán nem kötődnek egyik állampolgárságukhoz sem, pl. olasz-kanadai állampolgár Hollandiában él születésétől fogva), személyes jogukat a szokásos tartózkodási helyük határozza meg.
Az előbbi eseten túl a szokásos tartózkodási hely szerint kell a személyes jogát meghatározni annak, akinek állampolgársága nem állapítható meg vagy hontalan.
Ha a fenti lépcsőzetes kapcsolóelvek egyike alapján sem lehet megállapítani egy személy személyes jogát (mert szokásos tartózkodási helye sem állapítható meg), személyes joga a magyar. Úgyszintén a magyar jogot kell alkalmazni a Magyarországon menedékjogot élvező személy e § szerinti jogviszonyaira. Miután a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény a befogadott státuszú személyt a menedékeshez hasonló jellegű védelemben részesíti, a Javaslat e rendelkezést a befogadottakra is kiterjeszti.
A cselekvőképesség megállapítása tekintetében a személyes jog alkalmazandó, amely általános szabályként érvényesül. A Javaslat cselekvőképességet is érintő 15. §-a és a gondnokságról szóló 18-19. § egymáshoz való viszonyát illetően egyértelműen leszögezhető, hogy a 15. §-hoz képest a 18-19.§ lex specialisnak minősül és ekként kezelendő.
A 16. §-hoz
A Javaslat a személyekre vonatkozó fejezeten belül külön szakaszban szabályozza a névviselésre alkalmazandó jog kérdését, tekintettel a téma specialitásaira, komplexitására. Előrebocsátandó, hogy e jogterület nemzeti hatáskörben maradt, de az uniós állampolgárság kapcsán, közvetett módon mégis az uniós jog hatálya alatt áll, azt az uniós jognak a szabad mozgás és letelepedés jogára vonatkozó szabályaival összhangban kell gyakorolni. Ezért a nemzeti szabályozásban figyelemmel kell lenni az EUB esetjogára (pl. C-148/02 sz. Garcia Avello ügy, C- 353/06 sz. Grunkin és Paul ügy).
A Javaslat a Kódexhez képest szélesebb körben szabályozza a névviselésre alkalmazandó jogot: nemcsak a születési névre, hanem a házassági névre is tartalmaz rendelkezéseket. A Javaslat szabályozása kiterjed mind a családi, mind az utónévre.
Az ember névviselésére főszabály szerint az ember személyes jogát kell alkalmazni, a Javaslat azonban – a nemzetközi trendnek megfelelően – lehetőséget nyújt a jogválasztásra. Eszerint minden esetben választható a magyar jog, többes állampolgárok pedig választhatják bármelyik állampolgárságuk szerinti állam jogát.
A Javaslat még szélesebb jogválasztási lehetőséget biztosít a házassági névviselésre: mindkét fél együttes kérelmére bármely házastárs állampolgársága szerinti jog választható, illetve mindig lehetőség van a magyar jog választására is. Ha ilyen értelmű közös kérelem nem kerül előterjesztésre (pl. mert a felek között nincs egyetértés a házassági nevet illetően), akkor a házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira vonatkozó kollíziós szabályt kell alkalmazni (27. §). Annak érdekében, hogy a házassági név egységes megítélés alá essen, a házasság felbontása vagy érvénytelenítése esetén a névviselésre azt a jogot kell alkalmazni, amely alapján a házassági név létrejött.
Nem szolgálja a jogbiztonságot, ha ugyanazon személy különböző államokban különböző néven van nyilvántartva. Ezért bizonyos körben indokolt elismerni a magyar állampolgárok más állam joga szerint érvényesen bejegyzett születési és házassági nevét (EU-tagállamok vonatkozásában ez tagállami kötelezettség is az EUB-nak a Grunkin és Paul ügyben hozott ítéletéből következően). Ez az elismerési kötelezettség azonban nem korlátlan; annak feltétele, hogy az érintett magyar állampolgár vagy házastársa e másik államnak is állampolgára, vagy az érintett magyar állampolgár szokásos tartózkodási helye abban az államban van. A név elismerésének akadálya, ha közrendbe ütközik (pl. a gyermek számára sértő vagy nevetséges nevek). Természetesen e szabály megfelelő működéséhez szükséges, hogy az anyakönyvezésre vonatkozó szabályok, illetve az anyakönyvezési feladatok ellátását biztosító informatikai rendszer lehetővé tegye a külföldi jog szerinti nevek anyakönyvezését.
A 17. §-hoz
A Javaslat a forgalom biztonsága érdekében – a Ptk.-hoz igazítva – fenntartja a Kódex 15. §- ának (2) és (3) bekezdésében foglalt szabályokat. Eszerint a vagyonjogi ügyletek során nem kell vizsgálni, hogy a másik szerződő fél személyes joga szerint cselekvőképes-e; ha a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, őt annak kell tekinteni magyarországi jogügyletei vonatkozásában.
A 18-20. §-hoz
A gondnoksággal és más védelmi intézkedésekkel kapcsolatos rendelkezések a Javaslat egyik nóvumát képezik. E rendelkezések újszerűsége egyrészt abban áll, hogy a gondnokság a gyámságtól elkülönülő, önálló szabályokat kap, amelyek immár nem a családjogi, hanem a személyekről szóló fejezetben nyernek elhelyezést. A másik, lényegi változás a tekintetben következett be, hogy a cselekvőképesség korlátozásával járó gondnokság mellett a cselekvőképességre kihatással nem bíró, segítségnyújtásra irányuló egyéb támogatási formák a kollíziós jog szintjén is megjelennek. A szóban forgó jogintézményekkel kapcsolatos norma a korábbi szabályozáshoz képest tartalmilag is differenciáltabb és korszerűbb szemléletet tükröz (áttérés a szokásos tartózkodási hely szerinti kapcsolószabályra, külföldi jog kivételes alkalmazásának, illetve figyelembevételének lehetősége, korlátozott jogválasztás).
Az utóbbi években a nemzetközi téren megfigyelhető irányzatokhoz illeszkedően hazai viszonylatban is újragondolásra került a belátási képességük vagy sajátos állapotukból fakadóan pártfogást, támogatást igénylő személyekkel kapcsolatos belső anyagi és eljárásjogi szabályozás. Minthogy a nemzetközi vonatkozású ügyek előfordulási gyakorisága is emelkedő tendenciát mutat, szükségessé vált a kollíziós szabályok revíziója. A nemzetközi magánjogi normák tartalma, alkalmazása jellegüknél fogva eleve az adott nemzetközi kontextusba ágyazottan értelmezhetőek, ezért az ezzel kapcsolatos jogalkotói cél a módosult, illetve átalakulóban lévő nemzetközi jogi környezethez való alkalmazkodás volt. E körben elsősorban a felnőttvédelmi egyezmény bír relevanciával, amelyhez való magyar csatlakozás előkészítése folyamatban van. Erre tekintettel a Javaslat az egyezmény rendelkezéseihez, szelleméhez igyekszik igazítani a hazai szabályozást. (Az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezések univerzális hatálya folytán az egyezmény abban nem részes államok viszonylatában is irányadó.)
A 18-19. §-ban foglalt rendelkezések személyi hatálya a valamely okból (előrehaladott életkor, testi fogyatkozás, egészségi vagy szellemi állapotváltozás) sérülékeny, segítségre szoruló felnőtt korú személyekre terjed ki, akiknek a cselekvőképessége gondnokság útján korlátozásra kerül (18. §), vagy a cselekvőképesség érintetlenül hagyása mellett kerül sor valamilyen védelmi intézkedés meghozatalára (19. §). A 18. § szerint a gondnokság alá helyezés minden eleme főszabály szerint az érintett személy elbíráláskor fennálló szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának van alávetve, a szokásos tartózkodási hely megállapítása tekintetében tehát az az időpont releváns, amikor a gondoksággal kapcsolatban a bíróság (más hatóság) részéről valamilyen jogi aktus meghozatalának igénye felmerül. A 19. § értelmében a személyes joguk szerint nagykorúnak minősülő személyek cselekvőképességét nem érintő alternatív védelmi intézkedések ezzel szemben a képviseletről szóló meghatalmazás vagy egyezség létrejötte idején fennálló szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának uralma alá tartoznak. Az alkalmazandó jog ennélfogva mindkét szóban forgó esetben legtöbbször a lex fori.
A 18. § kapcsán vizsgált tárgykörök tekintetében ide tartozik a gondnokság létrejöttének, azaz a gondnokrendelésnek a feltétele, a gondnokság módosításának és megszűnésének feltétele, valamint a gondnokság joghatásai, a gondnok és gondnokolt közötti jogviszony – a vagyonkezelést, illetve az elszámolási kötelezettséget is ideértve –, továbbá a gondnok kijelölése, e tisztség ellátása és az ebből eredő feladatok is; mindezek a kérdések tehát az érintett elbíráláskori szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján dőlnek el. A 19. § alapján ezzel analóg módon kezelendőek az egyes államok jogában létező, a cselekvőképességet nem érintő más védelmi jellegű intézkedések, illetve támogatási formák is, így a szabály értelemszerűen nemcsak a hatályos magyar jog által ismert ilyen intézkedésekre (támogatott döntéshozatal, előzetes jognyilatkozat), hanem egyéb segítségnyújtási formákra is kiterjed, ideértve a valamely intézményben való elhelyezést is. Az érintett személy cselekvőképességének korlátozása nélküli védelmi intézkedés esetén a segítő tevékenységének tartalmát, feladatait is értelemszerűen az alkalmazandó jog határozza meg. A védelmi intézkedések az érintett személyének az oltalmazása mellett vagyonának a védelmére is irányulhatnak, így a vagyon kezelésére és az azzal való rendelkezésre is. A más állam joga alapján történt gondnokrendelés, valamint az egyéb védelmi intézkedések hazai alkalmazásának feltételei tekintetében a közrend, illetve a magyar jog imperatív rendelkezései jelentik a korlátot.
Bár az alkalmazandó jog tekintetében az eljáró bíróság vagy más hatóság főszabályként saját belső anyagi jogának alkalmazásával bírálja el az ügyet, a szabályozás merevségének elkerülése végett a Javaslat 18. §. (2) bekezdése alapján kivételesen mód nyílik annak a másik állam jogának figyelembevételére, illetve alkalmazására is, amellyel az ügy szoros kapcsolatot mutat, feltéve, ha az adott tényállás specifikumait szem előtt tartva ez jobban szolgálja az oltalom alatt álló, illetve a védelmet igénylő nagykorú személy érdekeit. Erre példaként az a szituáció hozható fel, hogy amikor az érintettnek más állammal – így különösen az állampolgársága (másik állampolgársága) szerinti állammal – is szoros kapcsolata áll fenn és ottani vagyoni stb. helyzet rendezésével összefüggésben a szokásos tartózkodási helye szerinti állam hatóságaihoz fordulnak.
A Javaslat 19. §-a részletesen szól az érintett felnőtt személy által az érdekeinek védelmére való képtelensége esetére – megállapodáson vagy egyoldalú aktuson alapuló – adott, képviseletre vonatkozó meghatalmazásról is (ez bevett gyakorlat pl. az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Québecben). Mivel itt nem védelmi intézkedésről van szó, erre nézve a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak. E jognyilatkozat létezése, terjedelme, módosítása és megszűnése az érintettnek a képviseletről szóló meghatalmazás vagy egyezség létrejötte idején fennálló szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alapján lesz elbírálandó, de e tekintetben az érdekeltet korlátozott körben – kifejezett írásbeli aktus formájában való rögzítés követelménye mellett – jogválasztás is megilleti (válaszható jogok: állampolgárság, korábbi szokásos tartózkodási hely, a vagyon fekvése). A jogválasztás kapcsán a több jog egyidejű alkalmazása (dépeçage) a különböző államokbeli potenciális érdekeltségre (pl. vagyon fekvése) tekintettel megengedett, a hallgatólagos jogválasztás viszont a jogbizonytalanság megelőzése okán kizárt. A képviselet tartalma rendkívül változatos lehet; tipikusnak a vagyonkezelés és a személyes gondoskodás tekinthető. Kiemelendő, hogy e szabály alapján el kell „fogadni” az érintett által a képviseletének az ellátására szóló, az érdekeinek védelmére való alkalmatlanság esetére valamely más jog alapján adott meghatalmazást akkor is, ha a magyar jogban ilyen nem létezik; ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem gördíthető akadály az ilyen alapon létrejött képviselet gyakorlása útjába. E tekintetben a közrendi klauzula, illetve az imperatív rendelkezések szabnak határt.
Összegzésképpen: e szabályok felölelik mindazokat a hatósági intézkedéseket, amelyek – akár a cselekvőképesség korlátozása, akár annak érintetlenül hagyása mellett – a valamely okból képességeikben akadályozott személyek vonatkozásában speciális védelmi rezsimet állítanak fel. Tartalmilag ez az érintett állandó jellegű vagy csak bizonyos ügycsoportokra limitált képviseletét, felügyeletét, tanácsadást, illetve más módon való segítségnyújtást jelenti. Az e célra kijelölt személy lehet gyám (guardian, tuteur, Vormund), gondnok (curator, curateur, Pfleger/Betreuer), eseti gondnok, ügygondnok (guardian ad litem), valamint gondozást végző személy vagy intézmény. E körbe tehát a különböző jogrendszerekben megtalálható, a cselekvőképesség korlátozásával vagy annak mellőzésével járó támogatási formák, az intézeti elhelyezés, a személy és/vagy vagyonának védelmét célzó beavatkozások egyaránt beletartoznak. Ez alól ugyanakkor értelemszerűen kivételt képeznek a közjogi természetű jogviszonyok, mint például a társadalombiztosítás, illetve a kizárólag közbiztonsággal összefüggő intézkedések. Az egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos általános jellegű hatósági intézkedések, mint például a kötelező oltás szintén e szabályok hatókörén kívül esik, azonban például az intézeti elhelyezésre vagy az operációnak való alávetésre vonatkozó döntésre, az érintett ilyen szituációkban való képviseletére szintén e rendelkezések adnak iránymutatást. Ezen túlmenően, a képviseleti jogosultságot illetően – arra nézve, hogy ki jogosult a képviselet ellátására – az ide nem tartozó jogviszonyok tekintetében is e jogszabályban keresendő a válasz.
A Javaslat 20. §-a az olyan képviseletről, illetve eseti gondnokságról rendelkezik, amely kapcsán a képviselt személy cselekvőképessége nem esik korlátozás alá, de például távollévő vagy ügyeinek vitelében egyébként akadályozott személy jogvédelme érdekében, vagy különleges szakértelmet igénylő ügyben más személy bevonása válik szükségessé. Itt tehát nem a személyes mentális, fizikai, pszichikai képességek hiányosságaival összefüggő jogintézményekről van szó; a cselekvőképességet nem érintő más védelmi intézkedésektől való elhatárolás ennélfogva ennek mentén történhet meg. Erre nézve a Javaslat a kirendelő hatóság államának jogát, azaz a magyar polgári jogot mint lex fori-t rendeli alkalmazni, amit az indokol, hogy ilyenkor átmeneti jellegű, rendszerint rövidebb időtartamra szóló vagyoni ügyekkel kapcsolatos közreműködésről van szó, így észszerűnek mutatkozik, hogy ez a kirendelés helye szerinti állam joga alapján kerüljön eldöntésre.
A 21. §-hoz
A Javaslat – a Kódex szabályozásához hasonlóan – a holtnak vagy eltűntnek nyilvánításra, illetve a halál tényének megállapítására az eltűnt személyes jogát rendeli alkalmazni. Belföldi jogi érdek fennállása esetén (pl. amennyiben az eltűnt magyarországi ingatlanvagyonának rendezése szükséges) viszont a magyar jogot kell alkalmazni akkor is, ha az eltűnt személyes joga nem a magyar jog.
A 22. §-hoz
A Javaslat érdemben nem változtat a Kódex szabályozásán. Főszabályként a Javaslat is az inkorporációs elvet követi; eszerint a jogi személy személyes joga azon állam joga, amelynek területén nyilvántartásba vették. Kisegítő kapcsolóelvekre (létesítő okiratban megjelölt székhely, központi ügyintézés helye) abban az esetben van szükség, ha a nyilvántartásba vétel helye nem állapítható meg. A Javaslat összhangba hozza az anyagi jogi és kollíziós jogi terminológiát, így a Kódexbeli „alapszabály” kifejezés helyett a „létesítő okirat” kifejezés, a „központi ügyvezetés” helyett a „központi ügyintézés” kifejezés került beillesztésre.
A Javaslat példálózó felsorolást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a jogi személy személyes joga mire terjed ki; melyek azok a legfontosabb státuszkérdések, amelyekre a személyes jog alkalmazandó.
A Javaslat értelmében a jogi személyekre vonatkozó szabályozás a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyokra is megfelelően alkalmazandó.
A 23. §-hoz
A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Róma II rendelet) hatálya nem terjed ki a magánélet és a személyiségi jogok megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra, ezért e jogterületre fennmaradt a nemzeti jogalkotási hatáskör. Kétségtelen, hogy a személyhez fűződő jogok megsértése a jogsértő és a sérelmet szenvedett fél között szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyt hoz létre. Ugyanakkor e jogterület sajátosságaira tekintettel célszerűbb a személyhez fűződő jogok megsértésére vonatkozó kollíziós szabályokat – a Kódexhez hasonlóan – a személyekre vonatkozó szabályok között elhelyezni.
A Javaslat külön alcímben szabályozza a személyhez fűződő jogok megsértésének kollíziós jogi szabályait (nem pedig az emberről szóló szabályok között, mint a Kódex), ezzel is kifejezésre juttatva, hogy személyhez fűződő jogsértés sértettje jogi személy is lehet.
A Javaslat a Kódexhez képest eltérő kapcsoló szabályokkal rendeli meghatározni a személyhez fűződő jogok megsértéséből származó igényekre alkalmazandó jogot. Főszabály szerint a sértett szokásos tartózkodási helyének/létesítő okirat szerinti székhelyének jogát kell alkalmazni. A Kódex szabályától (jogsértés helyén és idején irányadó jog) való érdemi eltérést egyrészt az indokolja, hogy e kapcsolóelv fenntartása esetén a korunkban legtipikusabb, a tömegmédiumok által elkövetett személyiségi jogsértésekre a médiumok székhelyén érvényesülő véleményszabadság sztenderdje érvényesülne, a sérelem bekövetkezési helye szerinti államnak a sérelmet szenvedő szempontjából adott esetben szigorúbb jogával szemben. Ez a potenciális károkozóknak kedvezne. Az elkövetési hely jogának alkalmazása ellen szól másrészt, hogy az egyre gyakoribb, és ma már elsődleges jelentőségű internetes jogsértések esetén gondot okozhat az elkövetési hely azonosítása, mert az elkövetési hely nem feltétlenül azonos azzal az állammal, ahol annak a tartalomszolgáltatónak a székhelye van, amelyik az érintett internetes oldalt üzemelteti. A jogsértő tartalom bárhol feltölthető a világhálóra, ez a kapcsoló szabály csak akkor lenne működőképes, ha viszonylag egyszerűen meg lehetne állapítani azt, hogy az inkriminált tartalmat hol töltötték fel.
A sértett számára kedvező főszabályon túl a sértettnek a Javaslat egyoldalú jogválasztási lehetőséget is biztosít. A szokásos tartózkodási helye szerinti jog helyett választhatja annak az államnak a jogát, amelyben érdekszférájának középpontja van (különösen nemzetközileg ismert prominens személyek esetében fordulhat elő a szokásos tartózkodási helyük és az érdekszférájuk középpontjának szétválása), a jogsértő személy szokásos tartózkodási helyének/létesítő okirat szerinti székhelyének jogát, vagy választhatja a magyar jogot. A sértett egyoldalú jogválasztására rendelkezésre álló határidőt a Javaslat az új Pp. fogalom- rendszerének megfelelően állapítja meg. Eszerint a sértett ezzel a lehetőséggel legkésőbb a perfelvételi szakban, a bíróság által meghatározott időpontig élhet. Az alkalmazandó jog meghatározása ugyanis a perfelvételi szakban eldöntendő kérdés, miután a jogvita kereteit (pl. a bizonyítási indítványokat) az alkalmazandó jog rendelkezéseihez képest lehet megszabni.
A személyhez fűződő jogsértésre alkalmazandó jog alapján kell megítélni, hogy történt-e jogsértés, és e jog szerint kell megállapítani a jogsértés következményeit (pl. milyen jellegű, mértékű kártérítés, egyéb elégtétel ítélhető meg).
E § szabályait akkor is alkalmazni kell, ha a személyhez fűződő jog sérelme nem történt meg, de ilyen sérelem fenyeget.
A 24–38.§-hoz
A Kódex átfogó felülvizsgálata a családjogi fejezet tekintetében több vonatkozásban is számottevő, érdemi átalakulást eredményezett. E főbb, koncepcionális jellegű változások lényege röviden az alábbiakban foglalható össze.
A Javaslat szerint a gyermekre kedvezőbb jogra vonatkozó szabály tárgyi és személyi hatálya kiterjesztésre kerül, aminek folytán az új törvény hatálya alá eső minden családjogi jogviszony kapcsán, és a magyar joghatóság alá tartozó minden gyermek tekintetében mód nyílik a magyar jog alkalmazására, amennyiben az a gyermekre nézve kedvezőbb. A személyes jog teóriájának differenciáltabbá válásával szoros összefüggésben megszűnik a házastársak (házasulók), illetve a bejegyzett élettársak tekintetében releváns közös személyes jog; ehelyett a Javaslat az egyszerűsítés és az egyértelműség jegyében a közös állampolgárság/közös szokásos tartózkodási hely/utolsó közös szokásos tartózkodási hely fogalommal operál. A házassági vagyonjogi jogviszonyok kapcsán teret kap a felek akarati autonómiája; itt korlátozott körben megnyílik a jogválasztás lehetősége. A családi jogállásra vonatkozó javasolt rendelkezés szerint az apai jogállás betöltésének elősegítése céljából a gyermek, illetve az anya személyes joga mellett szubszidiárius jelleggel szerepet kaphat az üggyel szoros kapcsolatot mutató másik állam joga is, feltéve, ha az e tekintetben rugalmasabb és ilyenként jobban szolgálja a gyermek érdekeit. A szülő és a gyermek közötti jogviszony, valamint a gyámság tekintetében paradigmaváltás valósul meg; e két kérdéskör egységes szabályokat kap azzal, hogy a személyes jogon alapuló kapcsolóelvet a lex fori mint főszabály váltja fel azzal, hogy kivételes jelleggel, ha a gyermek érdeke ezt indokolja, mód nyílik az üggyel szoros kapcsolatban lévő másik jog alkalmazására, illetve figyelembevételére. E tekintetben a hazai jogalkotó több mint tízéves „adósságot” törlesztve megteremti az összhangot a tárgykört holisztikusan, univerzális jelleggel szabályozó nemzetközi jogszabállyal, az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezménnyel. Lényegi változás az is, hogy a jogalkotó a gondnokságnak önálló, részletes rendelkezéseket szentel (szakítva a gyámságra való szimpla utaló szabállyal), amelyek immár nem a családjogi fejezetben hanem (a Ptk.-val összhangban) a személyekről szóló fejezetben nyernek elhelyezést; külön foglalkozik a Javaslat a cselekvőképességet nem érintő más, alternatív védelmi intézkedésekkel is, és e körben – a korlátozott jogválasztás lehetővé tétele mellett – objektív kapcsolószabályként a szokásos tartózkodási helyre való áttérésnek lehetünk tanúi.. A Javaslat a de facto élettársakkal kapcsolatos, rendkívül komplex kollíziós jogi tényállások tekintetében is eligazítást kíván nyújtani a jogalkalmazóknak, figyelemmel arra is, hogy viszonylag gyakran előfordulnak ilyen ügytípusok.
Összegzésképpen: A családjog területén elérni kívánt legfontosabb jogpolitikai cél a család intézményének fokozottabb védelme, illetve a gyermekek jogainak, érdekeinek hatékonyabb érvényre juttatása. E cél elérése érdekében a javasolt szabályok több aspektusban is egyszerűsítik és gyorsítják az ügyek megoldását, hozzájárulva a perek megelőzéséhez, illetve könnyítve az ügyek elbírálását, ami egyidejűleg munkateher csökkenéshez is vezet (pl. családi jogállás, szülő-gyermek jogviszony, gyámság). A Javaslat lehetővé teszi az ügyek egyediesített, rugalmasabb kezelését, előmozdítva az igazságosabb és méltányosabb döntéshozatalt. A mai életviszonyokhoz való igazodás jegyében differenciáltabb megközelítést alkalmaz, törekedve a joghézagtól mentes szabályozásra. E rendelkezések révén kiküszöbölhetőek a jelenlegi, helyenként hiányosnak és merevnek mondható szabályozásból adódó visszásságok (pl. az ellentmondásos rendelkezésekből fakadó értelmezési nehézségek jogalkalmazói oldalon, rendezetlen jogi helyzet, kettős identitás az érintett ügyfelek tekintetében). Mindezek a nagyobb kiszámíthatóság és jogbiztonság irányába hatnak.
A 24. §-hoz
A Javaslat szakít a közös személyes jog koncepciójával, tekintettel arra, hogy a személyes jog meghatározásának kritériumai a korábbi szabályozáshoz képest jóval komplexebbek és differenciáltabban lettek (ld. 12. §), ami szükségtelenül megnehezítené a jogalkalmazást. Ennek elkerülése érdekében a jogalkotó a házastársak személyi és vagyoni viszonyai körében a közös állampolgárságot jelöli meg elsődleges kapcsolószabályként. E megközelítésre épül több más külföldi kódex is (pl. német, lengyel, cseh), és hasonló szabályozási logika jelenik meg a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20-i 1259/2010/EU tanácsi rendeletben (a továbbiakban: Róma III rendelet) is.
A közös állampolgárságra nézve a Javaslat 24. §-a meghatározást ad. Ha a házastársak, bejegyzett élettársak vagy az élettársak ugyanazon állam állampolgárságával rendelkeznek, akkor ez tekintendő közös állampolgárságuknak. Például, ha a felek mindketten magyar állampolgárok, egyikük magyar-román és a másik magyar állampolgár, vagy egyikük magyar-osztrák és a másik magyar-francia állampolgár, akkor a felek közös állampolgársága a magyar. Minthogy számolni kell olyan esetekkel is, amikor a többes állampolgárságú feleknek egynél több közös állampolgársága van, a Javaslat eligazítást nyújt arra az estre is, ha a házastársaknak több közös állampolgársága is van; e körben az adott államokhoz való kötődés szintje bír döntő jelentőséggel. Amennyiben a feleknek egynél több olyan állampolgársága van, amely állampolgársággal mindkettejük rendelkezik, akkor a családjogi fejezet alkalmazásában azt a közös állampolgárságot kell alapul venni, amelyhez a feleket együtt, az ügy összes körülményére tekintettel legszorosabb kapcsolat fűzi (pl. közös szokásos tartózkodási hely, vagyon fekvése).
A 25. §-hoz
A gyermekek jogairól szóló egyezményből fakadó nemzetközi kötelezettségvállalással összhangban (ld. 2. cikk) a Magyar Állam a kollíziós jogi szabályozás útján – a Javaslat hatálya alá eső minden tényállás kapcsán és a magyar joghatóság alá tartozó minden gyermek tekintetében biztosítja a magyar jog alkalmazását, amennyiben az a gyermekre nézve kedvezőbb. Ezáltal a Javaslat a gyermek legfőbb érdekének alapelvét kívánja érvényre juttatni a kollíziós jog eszközével. Például egy külföldi állampolgárságú anya magzata esetén, ha az anya állampolgársága szerinti külföldi jog nem tenné lehetővé a meg nem született gyermekre nézve az apai elismerést, a magyar jog vonatkozó kedvezőbb szabálya alapján az időközben elhunyt apa által már megtett ilyen nyilatkozat elfogadható. A Javaslat külföldi jog ilyen alapon való alkalmazásának lehetőségét általános jelleggel nem kívánja megnyitni, a magyar jog értékrendjébe nem illeszthető, azzal esetlegesen ellentétes jogi megoldások kiküszöbölése végett. Megemlítendő ugyanakkor, hogy az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény alapján kivételesen mód nyílik arra is, hogy a magyar bíróság (más hatóság) az üggyel szoros kapcsolatban lévő másik állam jogát is alkalmazza vagy figyelembe vegye, ha ezt a gyermek érdeke megkívánja (15. cikk (2) bekezdése), és ezt a lehetőséget a Javaslat az egyezmény hatálya által le nem fedett tényállásokra is kiterjeszti. A Javaslat alapján elbírálandó tényállásokban a kedvezőbb jog alkalmazása tehát nem szűkül le a lex fori-ra. Emellett a családi jogállásra vonatkozó javasolt rendelkezés kapcsán a gyermek, illetve az anya személyes joga helyett – limitált körben – szintén beléphet az üggyel szoros kapcsolatban lévő más külföldi jog is, ha az alapján az apai jogállás betölthető és ilyen értelemben az a gyermekre nézve kedvezőbb eredményre vezet.
A 26. §-hoz
A házasság anyagi és alaki érvényessége eltérő szempontok alapján bírálandó el. A házasságkötés anyagi érvényessége körében vizsgálandó egyrészt az, hogy a házasság megkötésének anyagi jogi feltételei fennállnak-e, másrészt az is, hogy a már megkötött házasság anyagi jogilag érvényes-e. Ezt szem előtt tartva a Javaslat a házasság anyagi érvényességére nézve a házasuló felek – a magyar Ptk. szerint férfi és nő – házasságkötés időpontjában fennálló személyes jogát rendeli alkalmazni azzal, hogy a házasság érvényességi feltételeinek mindkét házasuló külön-külön megállapítandó személyes joga szerint teljesülniük kell. Ha házasulók állampolgársága a házasságkötéskor azonos, az anyagi érvényességi feltétel megléte ugyanazon jog alapján vizsgálandó. Amennyiben azonban a felek személyes joga a házasságkötéskor különböző, a házasság mindkét fél tekintetében csak akkor válik érvényessé, ha ennek anyagi jogi feltételei mindkettejük személyes joga alapján megvannak. Ezzel a Javaslat a konjunktív elbírálást elvét követi (együttes feltétel); ennélfogva a házasságkötés anyagi jogi feltételei kapcsán egyik fél személyes joga szerint esetlegesen fennálló akadály a másik fél szempontjából is akadálynak minősül. E megoldás révén a Javaslat útját állja az ún. „sántikáló házasság”-nak, vagyis annak, hogy a házasság az egyik fél szempontjából érvényes, a másik szempontjából érvénytelen legyen. Például unokatestvérek házassága a magyar jog szerint nem házassági akadály, szemben az USA egyes államainak jogával; a házassági akadályok együttes, kumulatív megítélése folytán ilyen esetben – bár a magyar anyagi jogi rendelkezésekbe való ütközés nem állapítható meg – a házasság a magyar kollíziós szabályok szerint anyagi jogilag érvénytelen. A személyes jog meghatározása tekintetében a házasságkötés, pontosabban a házasságkötést megelőző időpont irányadó (így a házasságkötéssel esetlegesen – utóbb – megszerzett állampolgárság figyelmen kívül marad).
A házasság érvényességének alaki feltételei a személyes jognak alárendelt szabályok alóli kivételt képeznek. Az általánosan elfogadott nemzetközi gyakorlattal összhangban a házassági érvényességének alaki kellékeire a házasság megkötésének helyén és idején hatályos jog (lex loci celebrationis) alkalmazandó. Ez azt jelenti, hogy két magyar állampolgárságú házasuló által külföldön megkötött házasság alakilag érvényes, ha a házasságkötés helye szerinti állam ilyen előírásait betartották.
A házasság létezése vagy nemlétezése tekintetében a Javaslat a házasságkötésre és a házasság érvényességére vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazását írja elő. A magyar anyagi jog szerint a házasság akkor tekinthető létezőnek, ha a különböző nemű házasulók együttesen megjelennek az anyakönyvvezető előtt és házasságkötési szándékukról személyesen nyilatkozatot tesznek (Ptk. 4:5. § (1) bekezdés). Külföldi jog alkalmazása esetében kérdésként vetődhet fel, hogy adott feltétel alaki vagy anyagi jogi természetű kritérium-e. Például a házasulók egyike nem személyesen tesz házasság megkötésére irányuló jognyilatkozatot. Néhány állam joga (pl. egyes USA-tagállamok, latin-amerikai államok) lehetővé teszi a képviselő közreműködésével kötött házasságot (marriage by proxy). Minthogy itt a felmerülő jogkérdés jogrendszerbeli elhelyezéséről van szó, ez minősítési problémaként kezelendő, amely a lex fori alapján bírálandó el (ld. 7. §).
A Javaslat kimondja, hogy ha a házasulók a házasságot Magyarországon kívánják megkötni és magyar jog szerinti elháríthatatlan akadály áll fenn, a házasság nem köthető meg. Ilyen, a külföldi joggal szemben is érvényesülő, lex fori szerinti abszolút akadály például a korábbi házasság fennállása, közeli hozzátartozói kapcsolat. Ezek tehát – közrendi súlyuknál fogva – akkor is házassági akadályként tekintendőek, ha két külföldi állampolgár szándékozik hazánkban házasságot kötni és személyes joguk szerint a házasságkötésnek egyébként nem lenne akadálya. (A nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötése kapcsán főszabály szerint igazolni szükséges, hogy a házasságkötésnek az érintett személyes joga szerint akadálya nincs; az igazolásról és az alóli felmentésről az anyakönyvi eljárásról szóló jogszabályok rendelkeznek).
A 27. §-hoz
A Javaslat abból indul ki, hogy a Róma III rendelet a házasság vagyonjogi következményeit kizárja a hatálya alól (1. cikk (2) bekezdés e) pontja). Erre tekintettel mind a házastársak személyi, mind vagyoni jogviszonyaira alkalmazandó jog meghatározása a hazai jogalkotó hatáskörébe tartozik. A házastársak vagyoni viszonyai kontextusában megemlítendő, hogy a házastársi tartással kapcsolatos kollíziós tényállások a tartási rendelet hatálya alá tartoznak.
A Javaslat a közös állampolgárság, közös szokásos tartózkodási hely, illetve utolsó közös szokásos tartózkodási hely lépcsőzetesen felállított kapcsolóelveire épít. Az elsődleges kapcsolóelv a közös állampolgárság. E körben kiemelt súllyal esik latba, hogy a más államban élő, dolgozó magyar állampolgárok tipikusan a munkavégzésük helyszínén rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, de ha házasságuk megromlik, gyakran Magyarországon indítanak eljárást (pl. mert itt vannak vagyontárgyaik), és ezeket a tényállásokat célszerűbb a közös állampolgárság szerinti jog alapján elbírálni. Például bolgár-török és magyar-török állampolgárságú házasfelek tekintetében az alkalmazandó jog megállapításának kritériumaként könnyebben és rövidebb úton beazonosítható a felek közös állampolgársága, ami jelen esetben a török jog, mint a felek (hatályos jog szerinti) közös személyes joga, hiszen a személyes jog javaslat szerinti bonyolultabb lépcsőzetes rendszere alapján először mindkét fél vonatkozásában külön-külön meg kellene határozni, hogy mi tekinthető a fél személyes jogának, és majd ezt követően lehetne végül eljutni ahhoz a joghoz, amely a felek közös személyes jogának minősülne. Az ún. nemzetközi házasságok esetében azonban gyakori, hogy a feleknek nincs közös állampolgárságuk, s az alkalmazandó jog meghatározása ilyenkor a közös szokásos tartózkodási hely vagy az utolsó közös szokásos tartózkodási hely alapján lehetséges. (Itt indokolt megjegyezni, hogy ha a felek közös szokásos tartózkodási helye jóval hosszabb ideje állt fenn, mint az utolsó közös szokásos tartózkodási hely, a Javaslat 10. §-a szerinti általános kitérítő klauzula segítségül szolgálhat a megfelelőbb jog megtalálásához.) Előfordulhat, hogy a felek utolsó közös szokásos tartózkodási helye nem állítható meg; a joghézag elkerülése érdekében ezért erre nézve a lex fori alkalmazását indokolt előírni.
A Javaslat a házastársak személyi és vagyoni viszonyait egységes statútum alá rendeli, vagyis e jogviszony mindkét szóban forgó eleme ugyanazon jog uralma alá tartozik. Az ezzel kapcsolatos jogalkotói cél az egyértelmű és egyszerű szabályozás, ami által a bonyolult minősítési kérdések is elkerülhetőek. A házassági vagyonjogi szerződésre a házastársak vagyonjogi jogviszonyaira vonatkozó általános szabály alkalmazandó (27. §), azzal, hogy a házassági vagyonjogi szerződés alaki érvényességéről a 29. § rendelkezik.
A közös állampolgárság, közös szokásos tartózkodási hely, illetve utolsó közös szokásos tartózkodási hely megállapítása tekintetében mérvadó időpont az elbírálás ideje. Ez lehetővé teszi a jogvitának az alapjául szolgáló körülményekhez rendszerint legközelebb álló jogrendszer alapján való elbírálását.
A 28. §-hoz
A Javaslat a házastársak vagyoni viszonyaira megnyitja a korlátozott jogválasztás lehetőségét. Ennélfogva a Javaslat 27. §-a a házastársak vagyoni viszonyaira csak másodlagosan, jogválasztás hiányában nyer alkalmazást. A válaszható jogok körére a törvény taxatív felsorolást ad. A törvény nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a házastársak vagyoni viszonyaikra több jog alkalmazását (dépeçage) kikössék.
A jogválasztás időpontja tekintetében a törvény kimondja, hogy jogválasztásra a házasságkötést megelőzően is mód van, e jog tehát a házasulók számára is biztosított. Ami a jogválasztás legkésőbbi időpontját illeti, a felek e lehetőséggel – a házasság felbontására vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan – a perfelvételi szakban a bíróság által megjelölt határidőig élhetnek. A jogválasztás módja tekintetében a törvény kifejezett jogválasztást ír elő, amit a család, illetve a gyermek érdekei fokozott védelmének igénye és ezzel szoros összefüggésben a jogbiztonság követelménye indokol. A jogválasztás főszabály szerint jövőbeli hatályú, de a felek ettől eltérően is megállapodhatnak. Például hazánkban élő belga- lengyel kettős állampolgárságú felek vagyonjogi megállapodásban kiköthetik a lengyel jogot, ha Lengyelországban nagyobb értékű vagyontárgyaik vannak és erre tekintettel ezt célszerűbbnek tartják.
A Javaslat a házassági vagyonjogi szerződésre is jogválasztást enged; e vonatkozást a törvény házastársak vagyoni jogviszonyairól szóló 28. §-a lefedi.
A 29. §-hoz
A házassági vagyonjogi szerződés alaki érvényességére nézve a Javaslat külön rendelkezést fogalmaz meg, kimondva, hogy e szerződés alakilag akkor is érvényesnek tekintendő, ha megfelel a megkötés helye szerinti jognak.
A 30. §-hoz
Magyarország 2012. június 21. napjától részt vesz a Róma III rendelet szerinti megerősített együttműködésben, ennélfogva a házasság felbontására alkalmazandó jogot a 2012. június 21. napja után indult eljárásokban e rendelet alapján kell meghatározni. (A rendelet hatálybalépése előtt indult bontóper értelemszerűen továbbra is a releváns időpontban hatályos nemzetközi magánjogi szabályok alapján bírálandó el.) A rendelet loi uniforme-ként definiálja magát (4. cikk); egyetemes alkalmazása folytán az általa felhívott jog akkor is alkalmazandó, ha az nem valamelyik a megerősített együttműködésben részt vevő tagállam, hanem más harmadik állam joga.
A rendelet a hatálya alá tartozó kérdésekben néhány vonatkozásban teret enged a tagállami szabályozásnak. A Róma III rendelet 5. cikk (3) bekezdésében adott eltérési lehetőséggel élve a törvény a jogválasztás lehetőségét legkésőbb a perfelvételi szakban, a bíróság által megjelölt határidő lejártáig biztosítja. Ennek indoka egyrészt az, hogy előfordulhatnak olyan esetek, hogy a felek a magyar jog alkalmazására számítanak, és csak az eljárás során szereznek tudomást arról, hogy házasságuk felbontására külföldi jog alapján kerülhet sor, ezért a jogválasztás lehetőségét a bíróság által meghatározott határidőig nyitva kell hagyni. Egyebekben a Róma III rendelet kollíziós szabályai irányadóak.
A 31-32. §-hoz
A Javaslat családi jogállásra vonatkozó szabályaiban alapvetően a korábbi szabályozás köszön vissza, hiszen e rendelkezések a gyermek védelmét megfelelően kifejezésre juttatják és az ügyek többsége ezek alapján rendezhető. A 31. § kapcsán ugyanakkor a gyermekre kedvezőbb jogról szóló 25. § szerinti rendelkezés is szerepet kaphat, amely értelmében, ha a tényállásra alkalmazandó külföldi jog alkalmazandó, de ehhez képest a magyar jog a gyermekre kedvezőbb eredményre vezet, akkor az ügyet a magyar jog alapján kell elbírálni.
A gyakorlatban felmerülnek azonban olyan esetek is, amelyekre a korábbi szabályozás nem nyújtott adekvát megoldást. Egyes államok joga szerint az apát formális apai elismerő nyilatkozat megtétele nélkül jegyzik be (pl. egyes USA-tagállamok, latin-amerikai államok, Kanada), vagy más államok joga alapján az élettársi kapcsolat, illetve a házassági kötelék nélküli együttélés is apasági vélelmet keletkeztet (pl. USA Washington állama, Ausztrália), és felmerülhet az ezen államokban ilyen alapon megszerzett apai státusz hazai jogba való „transzponálásának” igénye.
A Javaslat személyes jogra vonatkozó rugalmasabb rendelkezései folytán azon többes állampolgárságúak vonatozásában, akik egyik állampolgársága magyar, a szorosabb kapcsolódás alapján megnyitja a másik állampolgárság szerinti jog alkalmazásának lehetőségét; így ezen ügycsoport egy része a Javaslat alapján immár rendezhető (pl. ha a gyermek születés alapján megszerzi a születés helye szerinti másik állam állampolgárságát is). Ezzel szemben – a családi jogállásra vonatkozó rendelkezések változatlanul hagyása mellett – az a helyzet továbbra sem lenne könnyen rendezhető, ha az apaság olyan állam joga alapján jön létre, amely nem, vagy nem tisztán a területi elvet vallja (pl. Ausztrália joga, amely szerint az együttélés szintén apasági vélelmet keletkeztet, de az Ausztráliában született gyermek nem szerez automatikusan ausztrál állampolgárságot). Ez utóbbi esetkör a gyermekkel szintén szoros kapcsolatban lévő másik jog, így pl. adott esetben a szokásos tartózkodási hely szerinti jog, vagy akár az apa állampolgársága szerinti jog (figyelemmel arra, hogy a házasságon kívül született gyermeket az anyához fűzi családjogilag értékelhető kapcsolat, a kizárólag magyar állampolgárságú gyermek apasági ügye a magyar jog hatókörében maradna) alkalmazása útján lenne biztosítható, ha az a gyermekre e tekintetben kedvezőbb. Előfordulhat, hogy a 31. § szerint irányadó jog alapján az apai jogállás betöltetlen marad. Ez esetben a 10. §-ban foglalt ún. általános kitérítő klauzula is segítségül hívható, ehhez azonban az szükséges, hogy az ügy körülményei alapján a tényállás nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatot mutasson, pl. adott államban születet a gyermek és azóta is ott él, anélkül azonban, hogy az adott állam állampolgárságát megszerezte volna. Ilyen, egy másik állammal összefüggésben kimutatható nyilvánvaló szorosabb kötődés hiányában azonban lehetnek olyan további esetek, amelyek lefedetlenül maradnak.
Ha az apa nyitott, új apai elismerő nyilatkozat útján feloldható a konfliktust, azonban ha például időközben meghalt, vagy ismeretlen helyre távozott, az apai státusz Magyarországon betöltetlen maradhat, vagy az azzal kapcsolatos jogi procedúra jelentős késedelmet szenvedhet, ami rendkívül – és indokolatlanul – megnehezítheti mind az anya, mind a gyermek életét, különösen, ha például haza akarnak telepedni. Ez a megközelítés amellett, hogy hátrányosan érintené mind az anyát, mind a gyermeket, szerzett jogaik szempontjából is sérelmes lehet rájuk nézve, és ezt a kapcsolódó joghatások elmaradása tovább fokozna (állampolgárság, öröklés, tartás, szülői felügyelet).
A vázolt probléma felveti egy körültekintőbb, a gyermek legfőbb érdekeit jobban szem előtt tartó, rugalmasabb szabály megalkotásának igényét azzal, hogy a magyar jog alapvető értékrendjét nyilvánvalóan súlyosan sértő jogi megoldásokat a közrendi klauzula kiszűri. A fent említett esetkörök megoldása és a hiány pótlása céljából ezért az a javaslat fogalmazódott meg, miszerint a kollíziós jogi szabály a gyermek, illetve az anya személyes jogán túlmenően is biztosítsa más, az üggyel szoros kapcsolatban lévő állam jogának alkalmazását, kisegítő jelleggel, az ügy rövid (pl. hosszadalmas per megelőzése, apa felkutatása) és méltányos rendezése végett. A Javaslat alapfeltevése az, hogy a gyermeknek alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy az apai jogállás rendezett legyen, és ha egy, a személyes jogán kívüli más jog alapján van apja, akkor ezt a hazai jog is „ismerje el”. Abból a célból, hogy növeljük az apai státusz betöltésének esélyét, a Javaslat 32. §-a kimondja, hogy amennyiben az apai státusz még üres (pl. házasságon kívül született gyermek), és az ügy egy másik külföldi joggal szoros kapcsolatban áll (pl. olyan kizárólag magyar állampolgárságú gyermek, aki egy másik államban született, de azt követően egy harmadik államba költözött és jelenleg is ott él), akkor ez utóbbi jog teret kap, ha az alapján az apai jogállás betölthető (gyermekre kedvezőbb jog). Erre például szolgálhat az az eset, amikor a magyar állampolgárságú anya Kanadában, francia állampolgárságú apától született és Franciaországban élő gyermeke vonatkozásában a kanadai jog alapján az élettársi kapcsolat fennállására tekintettel keletkezett apasági vélelem megalapozza az élettárs apaként történő hazai anyakönyvezését. Az apai jogállás személyes jog szerinti betöltetlenségére való utalással elkerülhető a magyar joggal való esetleges összeütközés (pl. a házasság fennállása alatt külföldön, az anya új partnerétől született gyermek esete, amikor a magyar jog szerint az apai jogállás már betöltöttnek tekintendő).
Minthogy a szabály kifejezetten az apai státusz betöltésére vonatkozik, az anyaság megállapítására nem alkalmazható, így a béranyaság kapcsán nem ad módot a magyar jogszabályok kijátszására.
A 33. §-hoz
A Javaslat a korábbi szabályozáshoz képest lényeges tartalmi változtatást nem irányoz elő. Az örökbefogadás érvényességi feltételei tekintetében – a házasság érvényességéhez hasonlóan – konjunktív elbírálás valósul meg; eszerint az örökbefogadás feltételeinek mind az örökbefogadó, mind az örökbefogadott személyes joga szerint – együttesen – fenn kell állniuk. (A magyar állampolgárt érintő örökbefogadás gyámhatóság általi jóváhagyásról, illetve ennek feltételeiről nem a Javaslat, hanem a vonatkozó jogszabály rendelkezik.)
Az örökbefogadás jogi hatásai, az örökbefogadás megszűnése, valamint ennek jogi hatásai az örökbefogadónak az örökbefogadás vagy annak megszűnése idején fennálló személyes joga alapján bírálandóak el. Házastársak általi örökbefogadás esetén, az örökbefogadás és megszűnése jogi hatásaira alkalmazandó jogot lépcsőzetesen felépített, konkretizált kapcsolóelvek alapján kell megállapítani (közös állampolgárság, közös szokásos tartózkodási hely, végső esetben a lex fori).
A Javaslat – a 3. § (2) bekezdésére figyelemmel – az örökbefogadás kapcsán biztosítja a visszautalást és az egyszeri továbbutalást, feltéve, ha az alkalmazandó jog megállapításának alapja az állampolgárság.
A 34. §-hoz
Hazánk – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – részese az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezménynek, amely egységesíti a szülő-gyermek közötti jogviszonyra, illetve a gyámságra vonatkozó kollíziós jogi normákat és univerzális alkalmazása folytán a hatálya alá tartozó körben teljesen „kiváltja” a vonatkozó nemzeti kollíziós szabályozást. Ennek megfelelően, a nemzeti jogalkotónak az egyezmény által kifejezetten kizárt, illetve az általa le nem fedett területen marad szabályozási hatásköre. E szűk „maradványzóna” tekintetében a hazai jogalkotói törekvés az egyezmény szabályaival, szellemiségével harmonizáló rendelkezések megfogalmazása kell legyen, a jogalkalmazás megkönnyítése és a szóban forgó szabályrendszer koherenciájának megőrzése érdekében.
Az egyezmény értelmében a „szülői felelősség” fogalma magában foglalja a szülői felügyeletet, a gyermekekkel való kapcsolattartást, továbbá a gyermek személyének, illetve vagyonának a védelmével kapcsolatos minden intézkedést (1. cikk (2) bekezdés), azaz felöleli a gyermek személyével és vagyonával kapcsolatos jogok és kötelezettségek összességét. Az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény hatálya alá nem tartozó tárgykörök az egyezmény rendelkezései alapján állapítandók meg, amelyhez hasznos segítséget nyújt az ehhez fűzött Magyarázó Jelentés. A szülői felelősséget érintő, de az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény személyi hatálya alóli kivételnek számító esetként említhető a magzat (pl. a magzat részére jogainak megóvása érdekében törvényes képviseletet szükséges biztosítani egy, az apa halála folytán indult hagyatéki eljárásban) és a 18. életévét betöltött, de személyes joga szerint még nagykorúnak nem minősülő személy ügye (pl. az USA egyes tagállamaiban a nagykorúsági korhatár a 21. életév), miután az egyezmény személyi hatályra vonatkozó rendelkezései (2. cikk) szerint az egyezményt a gyermekekre születésük pillanatától a 18. életévük betöltéséig kell alkalmazni. A tárgyi hatály alóli kivételre példaként az egyezmény tárgyi hatálya alá tartozó ügyekben olyan államban meghozott intézkedések „alkalmazási feltételei” hozhatók fel, amely állam nem részese az egyezménynek (az egyezmény 15. cikk (3) bekezdése szerinti szabály). Minthogy a más államban meghozott intézkedések foganatosítására, alkalmazására jelen kontextusban hazánkban is sor kerülhet, e tekintetben is szükséges kollíziós szabály, és az a célszerű, ha ez egybecseng az egyezmény rendelkezéseivel. Ez merülhet fel például akkor, ha az egyik állam joga alapján szülői felügyeleti joggal felruházott személynek e jogait a gyermek új szokásos tartózkodási helye szerinti államban kell gyakorolnia, és a két állam joga eltérő a tekintetben, hogy valamely cselekmény önállóan elvégezhető-e, pl. az egyik állam joga szerint a gyermek vagyonával való rendelkezéshez (ingatlan elidegenítése) hatósági hozzájárulás szükséges. Megemlítendő, hogy az egyezményhez fűzött magyar fenntartás (55. cikk) értelmében hazánk fenntartja joghatóságát a gyermek Magyarország területén található vagyontárgyaira vonatkozó intézkedések megtételére, ami megköveteli, hogy a vagyont érintő döntések kollíziós jogi (és eljárásjogi) háttere biztosított legyen. Amennyiben tehát a szülői felelősséggel összefüggő, de az egyezmény hatálya alá nem tartozó vagy általa le nem fedett területen kell meghatározni az alkalmazandó jogot, erre – vonatkozó nemzetközi megállapodás hiányában – az új törvény rendelkezései alapján kerülhet sor.
A Javaslat az egyezmény tárgyi-személyi hatálya alá nem tartozó, illetve általa le nem fedett kérdéskörökben alkalmazandó. A Javaslat 34. §-ának (1) bekezdése a gyermek és szülő közötti jogviszony, valamint a gyámság általános kollíziós jogi szabályozására – a korábbi szabályozással szakítva – az eljáró bíróság államának jogát, azaz a lex forit rendeli alkalmazni. Ugyanakkor, ha az e tárgyban eljáró bíróság (más hatóság) úgy ítéli meg, hogy a gyermek érdekére tekintettel indokolt az üggyel szoros kapcsolatban lévő másik állam jogának – így jellemzően az állampolgárság szerinti jognak – az alkalmazása vagy annak figyelembevétele, akkor ezt a 34. § (2) bekezdésében foglalt ilyen értelmű rendelkezés alapján megteheti. Ez a megoldás megteremti az összhangot az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezménnyel. Így például egy finn állampolgárságú gyermek esetében a magyar bíróságnak nem kell e külföldi jogot beszereznie, hanem az általa legjobban ismert magyar jog alapján rövid idő alatt elbírálhatja a szülői felügyelettel összefüggő kérdéseket. Amennyiben azonban például az eljáró gyámhatóság a gyermek repatriálásának megkönnyítése céljából szükségesnek tartja a gyermek állampolgársága szerinti finn jog alkalmazását, akkor ezt az erről szóló kisegítő rendelkezés alapján megteheti; ennek körében a mérlegelés döntő kritériuma az, hogy ez mennyiben szolgálja a gyermek érdekeit. A lex fori főszabályként való alkalmazása alól a törvény más rendelkezései által szabályozott nagykorúvá válás (12. §) és a névviselés (14. §) kivételt képez; ezek tekintetében az állampolgárság elvétől, mint elsődleges kapcsolóelvtől eltérni nem indokolt.
A gyámságra mint a szülői felügyeletet helyettesítő intézményre vonatkozó kollíziós szabályok sorsát szintén determinálja az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény. A Javaslat a korábbi kollíziós rendelkezéseket e tekintetben is revideálja, és miután e kollíziós tényállások többsége az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény hatálya alá tartozik, szintén „hézagpótló” jelleggel rendel hozzá a szülő és gyermek közötti jogviszonnyal megegyező általános kollíziós szabályt.
A 35-36. §-hoz
A Javaslat a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttére és érvényességére, valamint annak joghatásaira főszabályként – a névviselés kivételével – a házasságra vonatkozó kollíziós szabályok (26-29. §) megfelelő alkalmazását rendeli, a 36. § (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel. A (2) bekezdés kimondja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének nem akadálya, illetve annak érvényességét nem érinti, ha a leendő bejegyzett élettárs személyes joga az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát nem ismeri, és további két, együttes feltétel teljesül (a magyar állampolgársággal nem rendelkező leendő bejegyzett élettárs igazolja, hogy személyes joga szerint a házasságkötésnek nem lenne akadálya, és legalább az egyik leendő bejegyzett élettárs magyar állampolgár vagy Magyarország területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik). A (2) bekezdésben nevesített ezen esetkörre a Javaslat a magyar jogot rendeli alkalmazni. Ezzel megnyitja az utat a magyar állampolgárságú vagy Magyarországon szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személy előtt arra, hogy hazai hatóságok előtt, a magyar jog alapján létesítsen ilyen kapcsolatot.
A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnésére a törvény lépcsőzetes kapcsolószabályokat állít fel, amelyek egymás utáni sorrendben juthatnak szerephez. Kisegítő szabályként – ha az alkalmazandó jog e szabályok alapján nem állapítható meg, vagy a 36. § (2) bekezdésében megjelölt esetben – a törvény az eljáró bíróság vagy más hatóság saját jogát (lex fori) lépteti be.
A 37–38. §-hoz
A különböző neműek de facto élettársi kapcsolatát érintő kollíziós jogi tényállások elbírálása jelenleg rendkívül problematikus. A hatályos kollíziós szabályok nem adnak választ arra a kérdésre, hogy két személy között élettársi kapcsolat létrejött-e, ha igen, fennáll-e még, emellett az élettársi kapcsolathoz fűződő joghatások – így különösen a vagyonjogi igények – kollíziós jogi aspektusainak elbírálása is komoly kihívás elé állítja a jogalkalmazót. Ez különös súllyal esik latba akkor, ha például az élettársak egyike magyar állampolgár, aki kiszolgáltatott szituációban lévő félként, adott esetben kisgyermekkel együtt hazaköltözik és szeretné a jogvitát Magyarországon rendezni. Ennélfogva az ezzel összefüggő kérdéskör tekintetében – az e téren érintett uniós rendeletek által le nem fedett körben – a nemzeti jogalkotó számára adott a szabályozás lehetősége. A Javaslat a családjog e rendkívül komplex szegmense tekintetében eligazítást kíván nyújtani a jogalkalmazóknak, különös figyelemmel arra, hogy viszonylag gyakran előfordulnak ilyen ügytípusok. A Javaslat speciális szabályt fogalmaz meg az élettársi kapcsolatokra nézve, a házasságra vonatkozó kollíziós szabályozást alapul véve, ezáltal – a hatályos Kódexszel ellentétben – világosan elvezet az alkalmazandó joghoz. Az élettársi kapcsolat létrejötte és megszűnése, valamint joghatásaira a felek közös állampolgársága, ennek hiányában a felek közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazandó; ha ez utóbbi nem állapítható meg, akkor végső soron a fórum joga szerint kell eljárni. A közös állampolgárság meghatározására a 24. § rendelkezései az élettársakra is megfelelően irányadóak. Megjegyzendő, hogy a kitérítő klauzula itt is alkalmas lehet arra, hogy ha az ügy egy másik jogrendszer alapján megfelelőbben lehetne elbírálható, akkor e jog uralma alá terelje a jogvita elbírálását. (Az eljárásjogi vonatkozásokat illetően a törvény általános és különös joghatósági szabályai irányadóak.)
A Javaslat az élettársak vagyonjogi viszonyaira, a házassági vagyonjogi jogválasztásra irányadó feltételek megfelelő alkalmazása mellett, lehetővé teszi a jogválasztást.
A 39. §-hoz
A Javaslat a dologi jogra alkalmazandó jog tekintetében a Kódex szabályozásához hasonlóan megtartja a hagyományosan elfogadott és Európában lényegében teljes egészében egységesnek tekinthető általános szabályt, amely szerint a dolog fekvésének helyét jelöli meg elsődleges kollíziós szabálynak. Kiemelendő, hogy e dologi jogi kapcsolószabály nem terjed ki a dologi jog megszerzését, létesítését biztosító ügyletre, az továbbra is a kötelmi jogi fejezet szabályozása alatt marad. A dolog fekvésének helye, mint főszabályi kapcsolóelv alkalmazandó a tulajdonjogra és más dologi jogra, továbbá vonatkoztatható a birtokra és a korlátolt dologi jogokra, különösen a zálogjogra. Miután a Javaslat a főszabály alól csak az ingóságokra vonatkozóan nevesíti külön a kivételeket (42. §), az ingatlanok tekintetében minden esetben az ingatlan fekvésének helye szerinti jog alkalmazandó.
A Javaslat a dolog fekvése szerinti jog megállapításának időbeli hatályát a jog létrejöttéhez, megváltozásához vagy megszűnéséhez, mint jogi tényhez köti, a jogi hatást kiváltó tény létrejötte időpontjában kell tehát vizsgálni az ingó dolog fekvésének helyét, a lex rei sitae ehhez az adott időponthoz kapcsolódik.
Új szabályként tér ki a Javaslat a dologkapcsolatokra. A tartozék vagy alkotórész rendeltetése alapján legszorosabban a fődologhoz kapcsolódik, ezért indokolt e dologkapcsolatok esetén a fődolog fekvése szerint irányadó jogot alkalmazni. Egyéb dologkapcsolatok vagy dologösszesség esetén azonban nem az általános szabály szerint a dolog fekvési helye szerinti jog, hanem azon állam joga lesz irányadó, amellyel ez az egyéb dologkapcsolat vagy a dologösszesség (pl. egy több államban található könyvtári állomány) a legszorosabb kapcsolatban áll.
A 40. §-hoz
A Javaslat külön rendelkezést tartalmaz a dologi jogi statútum terjedelmének meghatározására. Az új szabály a jogbiztonságot kívánja szolgálni azzal, hogy az eljáró magyar bíróság számára pontosítja, hogy a dologi jogra alkalmazandó jog a dologi jog mely aspektusaira alkalmazandó különösen. Ezzel felhívja a jogalkalmazó figyelmét, hogy nem a lex fori joga szerint, hanem a kollíziós szabály által felhívott jog alapján kell megvizsgálni, hogy e jog szabályai értelmében pl. ingóról vagy ingatlanról, alkatrészi vagy tartozéki kapcsolatról van-e szó.
A 41. §-hoz
Új szabály a Javaslatban az ingó dolgok tekintetében a statútumváltás eseteinek megfogalmazása. Ha az ingó dolog az egyik államból a másik állam területére kerül, akkor a dolog fekvési helyének időközbeni megváltozása alapján a dolog új fekvési helye szerinti államban a dologi jogok egy másik rendje érvényesülhet.
A Javaslat két esetet szabályoz, az (1) bekezdésben a már korábban lezárult tényállásokat, míg a (2) bekezdés a nyitott tényállásokat rendezi.
Az első esetben a dologi jogi joghatások már a dolog korábbi fekvési helye szerinti állam területén beállnak, majd ezt követően kerül az ingó dolog fizikailag és tartósan a másik állam területére. Ha a jogváltozást a dolog új fekvési helye szerinti állam joga elismeri és elfogadja, akkor a jogváltozás megtörténtnek tekintendő, ha azonban a dologi jogi joghatás ezen új államban nem értelmezhető, akkor nem jön létre jogváltozás. Az ingó dolog fekvési helyének megváltozása a dologi jog tartalmát is megváltoztatja, azaz a dolog korábbi fekvési helye szerinti állam joga alapján megszerzett jog a dolog új fekvési helye szerinti állam joga alapján él már csak tovább. Ez számos jog esetében, mint például a tulajdonjog, nem okoz gondot, azonban olyan dologi jogok esetében, amelyek nem ismertek a dolog új fekvése szerinti állam jogában, e jog elvesztését jelentik.
A (2) bekezdés szerinti tényállások esetén az ingó dolog korábbi fekvése szerinti állam területén megkezdődött jogváltozással együtt a dolog időközben helyet változtat, és a dologi jogi joghatás már azon államban áll be, ahová a dolog időközben átkerült. Ezeknél a tényállásoknál a dologi jogi joghatás befejeződésének időpontja az irányadó, és a dolog akkori fekvési helye szerinti állam joga határozza meg, hogy beállt-e jogváltozás vagy sem. (Például ha egy ingóra zálogot létesítettek, és időközben az ingó átkerül Magyarországra, önmagában a zálogszerződés még nem hozza létre a zálogjogot, de a magyar jog elismeri ennek előzményét és a birtokba vétellel vagy a nyilvántartásba vétellel a zálogjog is létrejöhet.)
A Javaslat az ingó dolog elbirtoklására fenntartja a korábbi szabályozást, miszerint annak az államnak a joga szerint kell megvizsgálni, hogy történt-e elbirtoklás útján történő jogszerzés vagy sem, ahol az ingó dolog az elbirtokolási idő lejáratának időpontjában megtalálható. Kiemelendő, hogy az elbirtoklást önmagában nem szakítja meg az a tény, hogy az ingó dolog az egyik államból a másik államba kerül. Ugyanakkor az elbirtoklás valamennyi feltételére már azon állam joga lesz az irányadó, amelynek területére a dolog átkerült, így például az új lex rei sitae szerint kell megvizsgálni, hogy szükséges-e az elbirtokláshoz a sajátjakénti használat vagy a jóhiszeműség. (Például míg a magyar jog nem követeli meg a jóhiszeműséget az elbirtokláshoz, addig más jogokban ez az elbirtoklás feltétele, így ha Magyarországról kerül olyan államba a dolog, ahol a jóhiszeműség az elbirtoklás egyik feltétele, akkor nem vagy csak később történik meg az elbirtoklás.)
A 42–43. §-hoz
A Javaslat a dologi jogokra alkalmazandó jog körében a dolog fekvési helye szerinti jog, mint fő kapcsolóelv alól az ingó dolgok körében fogalmaz meg kivételeket. A kivételek alá tartózó ingó dolgok körébe tradicionálisan azon dolgok tartoznak, amelyek használata, működtetése regisztrációhoz kötött; így a lajstromozott vízi vagy légi járművek, valamint a vasúti járművek.
A vízi vagy légi járművek természetes funkciójuk szerint kikötők vagy légikikötők között közlekednek, amelyek jellemzően más-más országokban találhatók, és lényegében már a szabályozás kezdetétől fogva eltérő szabályozási rend alá tartoznak jelentős értékük és működésükkel együtt járó nemzetközi helyváltozásuk miatt. E járműveknek a kiindulási hellyel, illetve a célállomással való kapcsolatuk elhanyagolható. A Javaslat ezért – a ma már általánosnak tekinthető nemzetközi felfogással egyezően és jelenlegi gyakorlatunkkal összhangban – fenntartja a nyilvántartásba vett vízi és légi járművekre vonatkozó dologi jogokra azon állam jogának alkalmazását, amelynek lobogója vagy más felségjelvénye alatt a jármű közlekedik.
A vasúti járművekre azonban az európai uniós jogegységesítésre tekintettel már nem a nyilvántartásba vétel helye szerinti jog alkalmazását írja elő, hanem azon állam jogát, ahol a vasúti járművet üzembe helyezték.
Az úton lévő dolgok esetén a dolog fekvési helye értelemszerűen önmagában nem jelentene megfelelő kapcsolási tényt az alkalmazandó jog meghatározásához, a Javaslat a korábbi szabályozást átvéve az úton lévő dolog dologi jogi kapcsolóelveként a rendeltetési hely államának jogát tartja fenn. Ugyanakkor az úton lévő dologra vonatkozó jelen szabály a gyakorlatban várhatóan csak kisegítő jelleggel kerül majd alkalmazásra. Ennek oka egyrészt az, hogy ha az ingó dolog megváltoztatja a helyét és másik államba kerül, még nem jelent feltétlen jogváltozást (pl. ha az egyesület kölcsönadja buszát egy másik egyesületnek, aki azzal külföldre megy, attól még nem változik meg a tulajdonjog). Másrészt az úton lévő dolog jellemzően valamilyen szerződés teljesítése végett kerül egyik államból a másikba, (legtöbbször adásvételi vagy lízingszerződés alapján), és ezekben az esetekben tipikusan vagy a felek maguk szabályozzák vagy a kötelmi ügyletre irányadó szabályokból megállapítható, hogy mikor és hol száll át az ingó dologra vonatkozó tulajdonjog.
A Javaslat szerint nem alkalmazható azonban a rendeltetési hely államának joga azon úton lévő dolgokra, amelyek tekintetében kényszercselekményre kerül sor (például lefoglalják, kényszer útján értékesítik), e tényállások esetében már ismét a dologi jogi főszabály lesz irányadó, tehát azon állam joga szerint kell vizsgálni a dologi jogi joghatásokat, amelynek területén a dolog a kényszercselekmény idején volt.
A Javaslat az utas által magával vitt személyes dolgokra továbbra is az utas személyes jogát rendeli alkalmazni, miután e személyes dolgok dologi jogi megítélése nyilvánvalóan az utas személyéhez kapcsolódnak.
A 44. §-hoz
A Javaslat új rendelkezéseket vezet be a dologi jogi biztosítékok tekintetében, külön szabályozza a nyilvántartásba vétellel létrejövő dologi jogi biztosítékokra vonatkozó, valamint a nyilvántartásba vételhez nem kötött dologi jogi biztosítékokra alkalmazandó kollíziós jogi szabályokat, továbbá a biztosítékkal terhelt ingó dolog másik államba való átkerülése esetére szabályozza a statútumváltást is.
A dologi jogi biztosítékok többsége nyilvántartásba vételhez kötött, e biztosítékok nyilvántartását elsősorban állami szervek végzik, a Javaslat ezért főszabályként a nyilvántartásba vétellel létrejövő dologi jogi biztosítékokra a nyilvántartást vezető állam jogát rendeli alkalmazni.
Ugyanakkor azon dologi jogi biztosítékokra, amelyek létrejöttének nem feltétele, hogy azt nyilvántartásba is vegyék (pl. a kézizálogjogra), a Javaslat a biztosítéki adós (a követelés kötelezettje) személyes jogának alkalmazását írja elő, hiszen nyilvántartásba vétel hiányában e biztosítékok legszorosabban a biztosítéki adóshoz kötődnek. Ugyanezen kapcsolóelv alkalmazását írja elő kisegítő szabályként azon nyilvántartáshoz kötött biztosítékok tekintetében is, amikor az (1) bekezdés főszabálya nem alkalmazható, pl. azért, mert a dologi jogi biztosítékot több államban is nyilvántartásba vették.
A Javaslat az ingó dolog tulajdonjog-fenntartással történő átruházásának esetére a feleknek korlátozott jogválasztási szabadságot biztosít; eszerint a felek a jogfenntartás joghatásaira az ingó dolog fekvési helye szerinti állam joga helyett az ingó dolog jövőbeli fekvési helye, tehát a rendeltetési helye szerinti államának jogát is érvényesen kiköthetik (pl. adásvétel esetén ez az a hely, ahova az adott ingó dolog szállítandó, így akár egy harmadik állam joga is választható).
Bankszámla, banki letét vagy dematerializált értékpapírra vonatkozó dologi jogi biztosítékok esetén a Javaslat – a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló, 2002. június 6-i 2002/47/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikke szabályával összhangban – határozza meg az e biztosítékokra alkalmazandó jogot, és kapcsolóelvként a számla vagy a nyilvántartás vezetésének, illetve a központi letéti rendszer működtetetésének helyét jelöli meg.
A követeléseken alapított biztosítéki jog esetén is széleskörű rendelkezési jog illeti meg a feleket az alkalmazandó jog megválasztásában, de ha ennek Magyarországon belüli hatályt kívánnak adni (például felszámolási előny miatt), akkor a jogválasztás nem mentesíti a feleket a magyar jog szerinti nyilvántartásba vétel követelményétől. Egyebekben a követelés elzálogosítására a biztosíték nyilvántartásba vételének helye szerinti állam joga, ha pedig a biztosíték nem nyilvántartásba vételhez kötött, úgy a biztosítéki adós, a követelés kötelezettjének személyes joga lesz alkalmazandó.
A 45. §-hoz
A Javaslat megnyitja a felek korlátozott jogválasztási lehetőségét a dologi jogi joghatásokra alkalmazandó jog tekintetében, azonban e jogválasztás kizárólag az ingó dolgokra korlátozódik és a csak tulajdonjog átruházása esetén illeti meg a szerződő feleket. A felek akár az eredeti kötelmi szerződésben, akár külön szerződésben rendelkezhetnek a jogválasztásról, tehát a jogválasztás kizárólag kifejezett módon történhet, a feleknek hallgatólagos jogválasztásra e tekintetben nincs lehetősége. A felek csak két állam joga közt választhatnak: az ingó dolog eredeti fekvési helye szerinti állam joga, valamint a szerződésben megnevezett rendeltetési hely államának joga közt.
A jogválasztás másik lehetséges esete a vállalati (üzleti) vagyon, mint egész értékesítése esetén illeti meg a szerződő feleket a dologi jogi joghatásokra irányadó jog megválasztásakor. Ha ugyanis a szerződő feleket már a kötelmi jogügyletnél is jogválasztás illette meg, ehhez kapcsolódóan a dologi jogi joghatásokra alkalmazandó jogot is megválaszthatják, amelynek során a jogelőd személyes jogának alkalmazását is kiköthetik. E rendelkezés alapján az (1) bekezdésben szabályozott eseteken túl tehát akkor is lehetőség van a felek jogválasztására, ha az üzleti vagyont, mint egészet szeretnék átruházni, azonban az több államban fekszik, így nem szükséges több szerződést kötni, hanem egyetlen jogügyletben az üzleti vagyon, mint egész eladása esetére tudnak egy jogot választani. A jogválasztás természetesen nem terjedhet ki azonban az üzleti vagyonba tartozó ingatlanokra.
A felek az alkalmazandó jogot tipikusan a szerződés megkötésekor választják, azonban ha erre nem került sor, a dologi jogi joghatásokra vonatkozó jogválasztás időpontjára a Javaslat új szabályt hoz létre. A felek jogválasztására rendelkezésre álló határidőt a Javaslat az új Pp. fogalomrendszerének megfelelően úgy határozza meg, hogy a feleknek a jogválasztásra a perfelvételi szakban van lehetősége a bíróság által meghatározott határidőig. Az alkalmazandó jog meghatározása ugyanis a perfelvételi szakban eldöntendő kérdés, miután a jogvita kereteit (pl. a bizonyítási indítványokat) az alkalmazandó jog rendelkezéseihez képest lehet meghatározni.
A jogválasztásra vonatkozó általános rendelkezés (9. §) értelmében a felek jogválasztása kizárólag a feleket köti, így az ingóra vonatkozó harmadik személyeknek már a jogválasztás előtt megszerzett egyéb dologi jogi jogait nem sértheti (például törvényen alapuló zálogjog létrejöttét és gyakorolhatóságát).
A 46–47. §-hoz
A jogellenesen elvett kulturális javak visszaszerzése, az eredeti állapot visszaállítása, a restitúció jelentős nemzeti érdek, ezért a Javaslatnak a kulturális javakra vonatkozó új kollíziós szabályai azon legújabb nemzetközi trendbe illeszkednek, amely a múzeumok és gyűjtemények védelmét és a kulturális javak illegális kereskedelmének visszaszorítását szolgálják.
Az Európai Unió tagállamai viszonylatában a tagállamok területéről jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló szabályokat a tagállamok területéről jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/60/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv tartalmazza. Az irányelv rendelkezéseinek hazai jogba való átültetését az előd irányelv átültetésére megalkotott, a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény módosításával tette meg a magyar jogalkotó. Az irányelv, illetve a törvény nem tartalmaz kollíziós jogi szabályokat, így lehetőséget hagy a tagállamoknak a jogellenes elvitellel kapcsolatos nemzetközi magánjogi normák belső jogukban történő rendezésre.
A kulturális javak jogellenes kereskedelme alapvetően két formában történhet. Első esetben a dolog tulajdonosa megsérti az országának a kulturális javak kivitelére vonatkozó korlátozásait, és eladja azt egy külföldi vevőnek (pl. a tulajdonos eladja az állama export- szabályainak megsértésével a jószágot), másik esetben a dolgot ellopják vagy más jogellenes módon elveszik az eredeti tulajdonosától és az, aki azt jogellenesen eltulajdonította vagy egy későbbi birtokos viszi azt egy másik államba. Mindkét esetben a kulturális dolog gyakran olyan vásárló kezébe kerül, aki azt jóhiszeműen szerezte. A statútumváltás azért következik be, mert a kulturális jószágot kiviszik, exportálják az országból vagy jogellenes határon átnyúló adásvétel miatt kerül a másik államba, így könnyen olyan államba helyezhető át a dolog fekvése, amely már „nagylelkűbb” a jóhiszemű vásárlóval szemben. Így tehát ellentmondás lesz a korábbi fekvési hely államának kulturális javak export korlátozására vonatkozó szabályai és a lex rei sitae szabályai között.
A Javaslat ezért egy kompromisszumos és ugyanakkor modern szabályozást vezet be az állam által kulturális javai közé tartozónak tekintett dolgok (művészeti, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek), valamint a tulajdonos magánszemélytől ellopott vagy tulajdonából más jogellenesen módon kikerült dolgok tulajdonjogi igényeinek elbírálására alkalmazandó jogra. Eszerint a kulturális javak esetén az állam, míg a jogellenesen ellopott dolgok esetén a magánszemély megválaszthatja a tulajdonjogi igényének elbírálására irányadó kollíziós jogot. Ez a jogválasztás azonban csak korlátozott jogválasztási lehetőség. A kulturális jószágát visszakövetelő állam, illetve a magánszemély választhatja egyrészt azon állam jogát, amelynek területéről a kulturális jószágot jogellenesen kivitték, illetve ahonnan az eltulajdonított dolgot a másik államba vitték, valamint választhatja a dolog jelenlegi fekvési helye szerinti állam jogát is. E szabályozás kedvezőbb helyzetbe hozza az eredeti tulajdonost azzal, hogy ha számára a lex originis kedvezőbb szabályokat ad, mint a lex rei sitae (azaz a magyarországi jogalkalmazás esetén a magyar jog), akkor ezt a jogot is választhatja; e rendelkezés tehát a forum shopping lehetőségének szűkítésével a kulturális javak illegális kereskedelme visszaszorításának egyik eszköze is lehet.
Mindemellett a Javaslat azt is biztosítja, hogy mind a kulturális javak, mint a tulajdonos birtokából jogellenesen kikerült dolgok esetén a jóhiszemű birtokos a dolog fekvésének helye szerinti jog védelemére legyen jogosult akkor is, ha a jogválasztás által alkalmazásra kerülő lex originis joga a harmadik jóhiszemű szerző félnek egyáltalán nem biztosítana védelmet. Így például a Magyarországon lévő lopott műkincs jóhiszemű birtokosának a magyar jog szerinti védelmet biztosítja akkor is, ha a dolog eredete szerinti állam joga semmilyen védelemben nem részesítené a szerző harmadik felet (pl. általában a common law országok joga lopás esetén).
A 48–49. §-hoz
A szellemi tulajdonjog mindkét nagy részterületén, a szerzői jogok és az iparjogvédelem területén is számos nemzetközi egyezmény érvényesül, továbbá a szellemi tulajdonjogokra az Európai Unió nemzetközi magánjogi jogalkotása is kiterjed, anélkül azonban, hogy e területet teljes egészében lefednék. A Róma II rendelet 8. cikkének (1) bekezdése tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést, amely szerint a szellemi tulajdonjog megsértéséből eredő, szerződésen kívüli kötelmi viszonyra annak az országnak a jogát kell alkalmazni, amelyre az oltalmat igényelték, ha a szellemi tulajdonjog nem egységes uniós, illetve közösségi oltalommal védett természetű.
Fontos kiemelni, hogy a Róma II rendelet univerzális hatállyal, tehát nemcsak az Európai Unió tagállamai viszonylatában, hanem harmadik államok vonatkozásában is rögzíti a szellemi tulajdonjog megsértéséből eredő, szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogot. Erre tekintettel a Róma II rendelet hatálya alá tartozó kérdésekben, tehát a szellemi tulajdonjog megsértéséből eredő jogellenes károkozás esetén a rendelet szabályai kötelezően alkalmazandóak. A Javaslat irányadó ugyanakkor valamennyi szellemi tulajdonjogi forma megsértése esetén a szellemi tulajdonjog jogosultja által igénybe vehető egyéb eszközökre, így a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítására, a jogsértés abbahagyására és jogsértőnek a jövőbeli jogsértéstől való eltiltására, elégtételadásra vonatkozó igényére.
A Róma II rendelet egységes kapcsolószabály alá rendeli a szellemi tulajdonjog valamennyi részterületét, azaz a szerzői jogokat és az iparjogvédelmet, amikor általában beszél a szellemi tulajdonjog megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokról. A Javaslat ugyanakkor továbbra is fenntartja a Kódex szabályozási rendszerét és külön-külön kapcsolószabályt rendel a szerzői jogi jogosultságokra és az iparjogvédelemre.
Hasonlóan számos nemzeti jogrendszerhez és nemzetközi dokumentumhoz, illetve minta- szabályzathoz, a Javaslat is külön nevesíti a szellemi tulajdonjog egyes részaspektusait, így az adott szellemi tulajdonjog létrejöttét (keletkezését), tartalmát, megszűnését és védelmét.
A Javaslat a Kódex szabályozásához hasonlóan a szerzői jogi kapcsolóelv esetén fenntartja a területiség (territorialitás) elvét, amelyet az Európai Unió szerzői jogi szabályai is elismernek, koherenciát alkotva a magyar szerzői anyagi jogi szabályozással is, amely szintén a territorialitás évszázados hagyományai alapján határozza meg a saját hatályát (ld. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 2. §-a). A Javaslatban a lex loci protectionis kapcsolóelvének szabálya a Róma II rendelettel és a vonatkozó nemzetközi dokumentumokkal összhangban már úgy kerül megfogalmazásra, hogy a szerzői jogokra annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek a területére a védelmet igénylik (szemben a Kódex rendelkezésével, amely az alkalmazandó jogot azon állam jogához kapcsolta, amelynek a területén a védelmet kérik).
A Javaslat az iparjogvédelmi kapcsolóelv esetén továbbra is fenntartja a regisztrációhoz kötöttség elvét, eszerint az iparjogvédelmi jogok részjogosultságait a lajstromozás helye szerinti állam joga alapján kell elbírálni. Tekintettel arra, hogy a szellemitulajdon-jogok részjogosítványait alkotó személyhez fűződő, illetve vagyoni jogok az adott oltalmi forma jogi lényegét képező elválaszthatatlan egységet alkotnak, a Javaslat a szellemi tulajdoni oltalom „tartalmára” utalással rendeli alkalmazni a lex loci protectionis, illetve a lajstromozás helye szerinti kapcsoló szabályt, ezáltal egyértelművé téve, hogy a személyhez fűződő és a vagyoni jogokra minden esetben ugyanaz a jog alkalmazandó.
Az 50. §-hoz
Kiemelendő, hogy a Javaslatnak a szerződéses kötelmi jogviszonyokban alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó rendelkezései csak akkor irányadóak, ha a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.) szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelete (a továbbiakban: Róma I rendelet) nem határozza meg az alkalmazandó jog megállapításának szabályait. A Róma I rendelet 28. cikke alapján a rendelet szabályait a 2009. december 17-ét követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.
A Róma I rendelet univerzális hatállyal alkalmazandó, tehát a rendelet szabályai egységes jogként (loi uniforme) érvényesülnek a tárgyi és időbeli hatálya alá tartozó kérdésekben mind az Európai Unión belüli, mind harmadik államokat érintő tényállások esetében. A Javaslat úgy módosítja a korábbi szabályozást, hogy a Róma I rendelet és a magyar autonóm kollíziós szabályozás a lehető legnagyobb mértékben illeszkedjen egymáshoz.
A Javaslat a Róma I rendelethez hasonlóan a szerződéses jogviszonyokra alkalmazandó jog meghatározásához lehetővé teszi a felek jogválasztását. A Javaslat átveszi a Róma I rendelet jogválasztásra vonatkozó rendszerének szabályait (3. cikk), ezzel biztosítva, hogy ugyanolyan feltételrendszer mentén kerüljön sor a jogválasztásra a rendelet hatálya alá tartozó szerződéses kötelmi jogviszonyokban, mint a Javaslat által szabályozott jogviszonyokban.
A Javaslat alapján a jogválasztás nemcsak kifejezett, hanem hallgatólagos is lehet, ez utóbbinak az ügy összes körülményéből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie (pl. a szerződés teljesítésének helyéből általában nem lehet a teljesítés helye szerinti jog kikötésének tekinteni). A Javaslat értelmében a felek akár a szerződés egészére, akár annak egy részére is élhetnek a jogválasztás lehetőségével.
Ugyanakkor a felek jogválasztása a törvény hatályára tekintettel csak állami jog választását jelentheti.
A felek jogválasztására rendelkezésre álló határidőt a Javaslat az új Pp. fogalom-rendszerének megfelelően állapítja meg. Eszerint a felek ezzel a lehetőséggel legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított időpontig élhetnek. Az alkalmazandó jog meghatározása ugyanis a perfelvételi szakban eldöntendő kérdés, miután a jogvita kereteit (pl. a bizonyítási indítványokat) az alkalmazandó jog rendelkezéseihez képest lehet meghatározni.
A felek jogválasztását korlátozza továbbá az is, hogy ha a jogválasztás időpontjában a felek közötti szerződés csak egy állam jogához kapcsolódik, a felek jogválasztásukkal ezen állam jogának kógens szabályaitól nem térhetnek el. A törvény alkalmazása során ez tipikusan akkor fordulhat elő, ha a felek belföldi szerződéses kötelmi viszonyukra külföldi jogot választanak. Ebben az esetben indokolt, hogy a magyar jognak a jogviszonyra vonatkozó kógens szabályaitól a felek jogválasztással ne térhessenek el. Ebben az esetben tehát nem kollíziós, hanem anyagi jogi értelemben vett jogválasztásról van szó, a választott jog szabályai csak a magyar jog diszpozitív szabályai helyett válhatnak a szerződés részévé, és határozhatják meg annak tartalmát.
A jogválasztásra vonatkozó általános szabályok értelmében a felek jogválasztása kizárólag a feleket köti, így az a harmadik személyek már korábban szerzett, a felek jogválasztását megelőzően létrejött jogviszonyokból fakadó jogait nem sértheti.
A Javaslat tartalmilag nagyrészt átveszi a Róma I rendelet 3. cikk (5) bekezdése szerinti jogválasztásról szóló megállapodás érvényességére és létrehozására vonatkozó szabályát is, viszont például a cselekvőképtelenségre vonatkozó szabályozást a Javaslat a személyekről szóló részben rendezi.
Az 51. §-hoz
A szerződésre jogválasztás hiányában alkalmazandó jog tekintetében a Javaslat nem veszi át a Róma I rendelet 4. cikkének némiképp bonyolult, többlépcsős rendszerét. A Javaslat szerint a Róma I rendelet hatálya alá nem tartozó szerződésekre – jogválasztás hiányában – az alkalmazandó jogot a legszorosabb kapcsolat elve alapján kell megállapítani. Ennek során lehetőség nyílik az adott jogviszony összes lényeges körülményének mérlegelésére és ezek figyelembevételével azon alkalmazandó jog megállapítására, amely állam jogához a szerződés a legszorosabban kapcsolódik.
Az 52. §-hoz
Új szabályozás a Javaslatban a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jog kapcsolóelveinek meghatározása. A Javaslat tárgyi hatályából fakadóan a jogválasztás lehetősége kizárólag az állami jog választását jelentheti (bár a gyakorlatban a választottbírósági eljárásra a felek gyakran kötik ki nem állami jog alkalmazását).
A választottbíróság hatáskörét a felek azon megállapodásából meríti, hogy a jövőben esetlegesen felmerülő, vagy már felmerült jogvitájukat választottbíróság elé terjesztik. Választottbírósági szerződés nélkül tehát nincs választottbírósági hatáskör. Ez pedig azt jelenti, hogy a választottbírósági megállapodással kapcsolatos szerződéses jogi kérdések eldöntésénél figyelemmel kell lenni arra a többletszempontra is, hogy a szerződés érvénytelensége (nem létezése, hatálytalansága stb.) egyben eljárásjogi problémaként is jelentkezik.
Az Európai Unió joga jelenleg kifejezetten kizárja a választottbírósági megállapodások kollíziós jogának kérdéskörét a tárgyi hatálya alól. Ezen tárgykörben született és széles körben alkalmazásra kerülő nemzetközi egyezmények (különösen az 1962. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban, 1958. évi június hó 10. napján kelt egyezmény és az 1964. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény) pedig nem rendezik általános jelleggel a választottbírósági szerződésre alkalmazandó jog meghatározásának egyes kérdéseit, csupán részkérdéseket érintenek (pl. jogválasztás). A hatályos magyar jogban a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 49. §-a tartalmaz ugyan kollíziós rendelkezéseket, azonban jelenleg hatályos jogszabályainkban nem találunk kollíziós szabályt a választottbírósági megállapodásra irányadó jog meghatározására. Erre tekintettel került sor a Javaslatban a választottbírósági szerződés önálló kollíziós jogi szabályozására.
A Javaslat lehetővé teszi a felek számára, hogy a választottbírósági szerződésük tekintetében (akár önálló szerződésről, akár a főszerződésben foglalt kikötésről van szó) jogválasztással élhessenek. A jogválasztással összefüggésben elismeri továbbá a kollíziós jogi dépeçage elvét, vagyis azt, hogy a felek a választottbírósági megállapodásra irányadó jogként a főszerződésre (alapjogviszonyra) alkalmazandó jogtól eltérő jogot is választhassanak.
A választottbírósági klauzula létezését és érvényességét annak a szerződésnek a létezésétől és érvényességétől függetlenül kell elbírálni, amelybe inkorporálták, tehát a választottbírósági kikötés a létezés és az érvényesség kérdése tekintetében önálló, a főszerződéstől független szerződésnek minősül. Előfordulhat, hogy a főszerződésre alkalmazandó jog eltér a főszerződésbe inkorporált választottbírósági kikötésre alkalmazandó jogtól, miután a választottbírósági kikötés nem kizárólag az anyagi jogi értelemben vett létezés, illetve érvényesség tekintetében különíthető el a főszerződéstől, hanem az alkalmazandó jog meghatározása tekintetében is. A Javaslat lehetővé teszi, hogy a felek a választottbírósági megállapodásra irányadó jogként a főszerződésre irányadó jogtól eltérő jogot is választhatnak.
A Javaslat jogválasztás hiányában a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jogot három lépcsőben határozza meg. Első lépcsőként a járulékos kapcsolat elve alapján az alapjogviszonyra (főszerződésre) választott jog, vagy ennek hiányában az alapjogviszonyra (főszerződésre) jogválasztás hiányában alkalmazandó jog alkalmazását írja elő. Második lépcsőként a választottbírósági eljárás államának joga alkalmazását mondja ki járulékos kapcsolat hiányában, vagy szorosabb kapcsolat esetén. Végül harmadik lépcsőként a kisegítő jog alkalmazására kerülhet sor, amely szerint a választottbírósági szerződést alaki okból nem lehet érvénytelennek tekinteni akkor, ha az a fent meghatározott jogok bármelyike, vagy a lex fori által támasztott alaki követelményeknek megfelel.
A jogválasztás hiányában alkalmazandó jog fenti kapcsolószabályainak meghatározására során a Javaslat abból indul ki, hogy a választottbírósági szerződés fogalmilag mindig feltételez egy fennálló, vagy jövőben keletkező alapjogviszonyt (jellemzően egy szerződéses jogviszonyt), ráadásul az esetek zömében az alapjogviszony szabályozása körében (vagyis tipikusan a főszerződésben) kerül sor a választottbírósági szerződés (kikötés) elfogadására is. Ebből következően a Javaslat elsősorban az alapjogviszonyra alkalmazandó jogra tekintettel határozza meg az ahhoz kapcsolódó választottbírósági szerződéses jogviszonyra alkalmazandó jogot is. Az alapjogviszonyra alkalmazandó jog pedig elsősorban az alapjogviszonyra választott jog, jogválasztás hiányában pedig az egyébként alkalmazandó jog lesz az irányadó.
Ha az alapjogviszonyra választott jogot nem lehet meghatározni, vagy meghatározható ugyan, de azzal a választottbírósági szerződés nem mutat elég szoros kapcsolatot, ilyen esetekben megfelelő kapcsolóelv a választottbírósági eljárás helye szerinti jog alapján történő elbírálás. E kapcsolóelv alkalmazásának előnye, hogy egységes statútum alá vonja a választottbírósági kikötést, a választottbírósági eljárást és a választottbírósági határozatot, és különösen megfelelő lehet akkor, ha az eljárás helyét a felek maguk választották.
Végül az alaki érvényességi szabályok – a materiális érvénytelenséggel ellentétben – jellemzően az utólagos bizonyítási nehézségeket kívánják kiküszöbölni, ezért került sor a választottbírósági szerződés alaki érvénytelenségét kiküszöbölésére irányuló kisegítő jellegű szabály megalkotására, feltéve, hogy van legalább egy olyan alkalmazandónak tekinthető jogrendszer, amely alaki előírásainak a választottbírósági szerződés megfelel.
Az 53–54. §-hoz
Annak érdekében, hogy a Javaslat hatálya alá tartozó szerződéses jogviszonyokra irányadó kollíziós jog megállapításának rendszere megfelelően kerülhessen alkalmazásra, szükséges a szerződés létrejöttével, továbbá anyagi és alaki érvényességével kapcsolatos járulékos kérdések szabályozása is. Tekintettel arra, hogy a fenti kérdések a Róma I rendeletben részletesen szabályozásra kerültek, a párhuzamos megoldások elkerülése érdekében a Javaslatban nagyrészt a Róma I rendelet 10. és 11. cikkei szerinti szabályok átvételére került sor.
Az 55. §-hoz
Javaslat átveszi a Róma I rendelet 19. cikkének a jogi személyek, a jogi személyiség nélküli más szervezetek, valamint az üzleti tevékenysége körében eljáró természetes személyek szerződéses jogviszonyaiban alkalmazásra kerülő szokásos tartózkodási helyére vonatkozó fogalom-meghatározást. A főszabály mind a jogi személy, mind a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok vonatkozásában a központi ügyintézés helye alapján jelöli ki a szervezet szokásos tartózkodási helyét, és ezt az üzleti tevékenység körében eljáró természetes személyek esetén az üzleti tevékenységének központjához igazítja.
Hangsúlyozandó azonban, hogy a jogi személy szokásos tartózkodási helyére vonatkozó e szabály csak a jogi személyek és a jogi személyiség nélküli más jogalanyok, valamint az üzleti tevékenysége körében eljáró természetes személyek szerződéses jogviszonyaira irányadó jog meghatározása során alkalmazandó. A jogi személyek szokásos tartózkodási helyét ugyanis a Javaslat ettől eltérően rendezi a jogi személyek szerződésen kívüli jogviszonyaiban és a jogi személy személyhez fűződő jogainak megsértése esetén, amelyek esetén a kapcsolóelv a jogi személy létesítő okirat szerinti székhelye.
A Javaslat a fióktelep, képviselet vagy más telephely szokásos tartózkodási helyét annak helyére tekintettel határozza meg. Ez irányadó azokban az esetekben, amikor a fióktelep, képviselet vagy telephely a saját működése körében köt szerződést vagy annak értelmében a szerződés teljesítésére ő kötelezett, továbbá – a Róma I rendelet 19. cikk (2) bekezdésének megfelelően – ha a fióktelep, a képviselet vagy más telephely által kötött szerződések esetén a fióktelep képviselet vagy más telephely nem a saját nevében, hanem az anyavállalat képviseletében köti meg a szerződést.
Az 56. §-hoz
A Javaslat az egyoldalú jognyilatkozatokra átveszi a Kódex 30. §-a szerinti rendelkezést.
A 57–58. §-hoz
A Javaslat értékpapírra vonatkozó szabályai – az értékpapírral való rendelkezés egyes joghatásain kívül – mind az anyagi formában létrehozott, mind a dematerializált értékpapírra irányadóak. A Javaslat az értékpapír és a benne foglalt jog kapcsolata alapján egyértelművé teszi, hogy az értékpapír fizikai megjelenésére, érvényességi kellékeire, ekként értékpapírként történő elfogadhatóságára is azon állam jogát kell alkalmazni, amely az értékpapír-kötelem alapját jelentő jogra alkalmazandó.
Az értékpapírral való rendelkezés dologi jogi hatásaira, ekként a materializált formában megalkotott értékpapír átruházásának, megterhelésének joghatásaira – ide nem értve az értékpapírban foglalt jog alakíthatóságát meghatározó joghatások meghatározását, tehát például azt, hogy az adott értékpapírról milyen jogügylettel lehet rendelkezni vagy megterhelhető-e – a Javaslat dologi jogi szabályait kell alkalmazni, figyelemmel a vonatkozó jogügyletek dologi jogi jellegére és az értékpapír mobilizációs funkciója révén az értékpapír fekvése szerinti helynek a szerepére. Előbbiek alapján annak tényét például, hogy az értékpapírban foglalt jog az értékpapír átruházásával száll át, az értékpapírban foglalt jogra irányadó jog határozza meg, míg az értékpapír, mint dolog eseti átruházásának szabályait a Javaslat dologi jogi szabályai alapján, az értékpapír fekvésének helyén irányadó jog szerint kell megítélni.
A Javaslat önálló szabályt tartalmaz a dematerializált értékpapírról történő rendelkezésre, amelyre főszabályként az értékpapírszámla vezetőjének állami felügyeletét ellátó állam jogát rendeli alkalmazni, figyelemmel arra, hogy a dematerializált értékpapírokról jellemzően kettős nyilvántartást vezetnek, egyfelől a központi értéktárnál, mint az értékpapír számla- vezetőjénél, ahol a dematerializált értékpapírok létrejönnek és megszűnnek, másfelől a központi értéktártól eltérő ügyfélszámlát vezető intézménynél. Abban az esetben, ha a tipikus kettős nyilvántartás vagy központi értéktár nem létezne valamely államban, az értékpapír- számlát vezető intézmény felügyeletét ellátó állam joga irányadó, ha pedig valamely okból hiányozna az állami felügyelet, az értékpapírszámla vezetésének helye szerinti jog alapján lehet leghelyesebben megítélni a transzferálással, forgalomba hozatallal kapcsolatos jogi környezetet. A jogszerzés elősegítése érdekében továbbá több szóba jöhető jog esetében – ha például eltér a terhelés és a jóváírás állama és az alkalmazandó jog – a jogszerzést biztosító jog alkalmazása szükséges.
A Javaslat az értékpapírban foglalt jog típusa szerint az egyes jogok jellegéhez leginkább igazodó módon, differenciáltan határozza meg az értékpapírra – ide nem értve az értékpapírral való rendelkezés értékpapírban foglalt jog alakíthatóságát nem érintő, de a jogalakításra lehetőséget adó jogintézményeket tartalommal kitöltő joghatásait – alkalmazandó jog megválasztására alkalmazandó kapcsolóelveket, függetlenül attól, hogy materializált vagy dematerializált értékpapírban került-e rögzítésre az adott jog. A Javaslat tartalmaz egy kisegítő szabályt arra az esetre, ha az adott értékpapír több típusú jogot is magában foglal, elkerülendő, hogy valamely értékpapírra több jog is irányadó legyen.
Az 59. §-hoz
Kiemelendő, hogy a Javaslatnak a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokra irányadó kollíziós jogi szabályai csak akkor alkalmazandóak, ha azok nem tartoznak a Róma II rendelet tárgyi és időbeli hatálya alá. A Róma II rendelet 31. cikkére tekintettel, figyelembe véve az EUB-nak a C-412/10. sz. Homawoo ügyben hozott döntését is, a rendelet szabályait a 2009. január 11-én vagy azt követően bekövetkező károkozó eseményekre kell alkalmazni.
A Róma II rendelet univerzális hatállyal alkalmazandó, tehát a rendelet szabályai egységes jogként (loi uniforme) érvényesülnek a tárgyi és időbeli hatálya alá tartozó kérdésekben mind az Európai Unión belüli, mind harmadik államokat érintő tényállások esetében.
Javaslat alapvetően módosítani kívánja a korábbi szabályozást, és a jogellenes károkozáson túlmenően a Róma II rendelet hatálya alá nem tartozó valamennyi szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyra meghatározza az alkalmazandó jogot. A Javaslat célja, hogy a Róma II rendelet és a magyar autonóm kollíziós szabályozás a lehető legnagyobb mértékben illeszkedjen egymáshoz.
Kiemelendő, hogy a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok körében az egyik legjelentősebb terület a személyhez fűződő jogok megsértéséért való felelősség területe, amelynek szabályai a Javaslatban azonban nem a szerződésen kívüli kötelmi viszonyoknál, hanem a személyekről szóló fejezetben (23. §) kerültek elhelyezésre.
A Javaslat eleget tesz a Róma II rendelet 7. cikkén alapuló, annak (25) preambulum- bekezdésében említett tagállami kötelezettségnek, amelynek értelmében a károsultat megillető jogválasztás legkésőbbi időpontját a fórum joga határozza meg. Ennek megfelelően a Javaslat rendelkezik arról, hogy a károsult meddig élhet azzal a lehetőséggel, hogy a rendelet 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott jog helyett a károkozó esemény bekövetkezésének helye szerinti jogot válassza.
Ez a jogválasztás időpontjával kapcsolatos rendelkezés – a Javaslatnak a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokra vonatkozó egyéb szabályaival szemben – a Róma II rendelet hatálya alá tartozó, környezeti károkkal kapcsolatos ügyekben kerülhet alkalmazásra, természetesen azzal, hogy a környezeti károkkal kapcsolatos valamennyi egyéb kollíziós jogi kérdés vonatkozásában már a Róma II. rendelet szabályait kell alkalmazni.
A felek jogválasztására rendelkezésre álló határidőt a Javaslat az új Pp. fogalom-rendszerének megfelelően állapítja meg. Eszerint a felek ezzel a lehetőséggel legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított időpontig élhetnek. Az alkalmazandó jog meghatározása ugyanis a perfelvételi szakban eldöntendő kérdés, miután a jogvita kereteit (pl. a bizonyítási indítványokat) az alkalmazandó jog rendelkezéseihez képest lehet meghatározni.
A 60. §-hoz
A Javaslat általános objektív kapcsoló szabályt vezet be, amely mindenfajta szerződésen kívüli kötelmi viszonyra annak az államnak a jogát rendeli alkalmazni, ahol a kötelem- keletkeztető jogi tény hatása bekövetkezett. Ezzel a Javaslat eltér a Kódex szabályozásától és követi a Róma II rendelet koncepcióját, amennyiben általánosítja a jogválasztás hiányában a deliktuális felelősségre főszabályként érvényesülő bekövetkezési hely kapcsoló szabályát, valamennyi a rendelet hatálya alá nem tartozó olyan jogviszonyra, amelyre vonatkozóan nem alkot speciális szabályt.
A jogalap nélküli gazdagodás tekintetében ez megfelel a Róma II rendelet 10. cikk (3) bekezdésébe foglalt szabálynak, amelynek értelmében a jogalap nélküli gazdagodásra annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a gazdagodás bekövetkezett. A megbízás nélküli ügyvitel esetében azonos a Róma II rendelet 11. cikk (3) bekezdésébe foglalt szabállyal, mely szerint annak az államnak a jogát kell alkalmazni, ahol az ügy ellátására sor került.
A 61. §-hoz
A Javaslat eltér a Kódex szabályozásától abban a tekintetben is, hogy az általános szabály alóli kivételként nem a károkozó és a károsult közös lakóhelyének, hanem a felek közös szokásos tartózkodási helyének jogát rendeli alkalmazni. A Javaslat a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyok tekintetében a jogi személy szokásos tartózkodási helyeként a létesítő okirat szerinti székhelyét jelöli ki kapcsolóelvként. A közös szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvének szabályával a Javaslat igazodik ahhoz a Róma II rendeletben is kifejezésre jutó tendenciához, amely szerint az általános szabály alól akkor indokolt kivételt tenni, ha van egy olyan jog, amelyhez valamennyi fél ténylegesen szorosabban kötődik, amelybe életviszonyaik beágyazódtak, ahol életvitelüknek középpontja található.
A 62. §-hoz
A Javaslat az általános objektív kapcsoló szabálya alóli kivételként egy új kollíziós szabályt is bevezet, amely módot ad az egymással összefüggő szerződésen kívüli kötelmi és más – mindenekelőtt szerződéses – jogviszonyok egységes anyagi jog szerinti megítélésére. Ezért előírja, hogy abban az esetben, ha az elbírálandó szerződésen kívüli kötelmi viszony szorosan összefügg egy, a felek között a szerződésen kívüli jogviszony keletkezésekor már meglévő másik jogviszonnyal, akkor a szerződésen kívüli jogviszonyra is az arra a másik jogviszonyra irányadó jogot kell alkalmazni.
A 63. §-hoz
A Róma II rendelet a felek akarati autonómiáját a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra vonatkozólag bizonyos speciális deliktuális tényállások kivételével (pl. tisztességtelen verseny és a szabad versenyt korlátozó cselekmények) ismeri el, a kifejezett vagy a hallgatólagos jogválasztást meghatározott feltételek teljesülése esetén még előzetesen, a kárt okozó esemény bekövetkezte előtt is megengedi.
A Javaslat – a nemzetközi tendenciákkal összhangban – lehetőséget ad a feleknek arra, hogy jogválasztással határozzák meg a szerződésen kívüli jogviszonyukra alkalmazandó jogot. Ugyanakkor csak részben veszi át a Róma II rendelet szabályozását, és csak az utólagos jogválasztást teszi lehetővé. E jogválasztás – a szerződéses jogviszonyokhoz hasonlóan – nem csupán kifejezett lehet, hanem hallgatólagosan is létrejöhet a felek között, amihez az szükséges, hogy a felek jogválasztásra irányuló akarata egyértelműen megállapítható legyen. A Javaslat tehát egységes szabályokat ír elő a szerződésen kívüli és szerződéses jogviszonyokra a jogválasztásra irányuló hallgatólagos akarat megállapíthatóságának feltételei tekintetében.
A felek jogválasztására rendelkezésre álló határidőt a Javaslat az új Pp. fogalom-rendszerének megfelelően állapítja meg. Eszerint a felek ezzel a lehetőséggel legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított időpontig élhetnek. Az alkalmazandó jog meghatározása ugyanis a perfelvételi szakban eldöntendő kérdés, miután a jogvita kereteit (pl. a bizonyítási indítványokat) az alkalmazandó jog rendelkezéseihez képest lehet meghatározni.
A Javaslat – a Róma II rendelettel összhangban – lehetővé teszi, hogy a felek a szerződésen kívüli jogviszonyukra akkor is jogot választhassanak, ha jogviszonyuk csak egyetlen állam jogához kapcsolódik. A törvény alkalmazása során ez tipikusan akkor fordulhat elő, ha a felek tisztán belföldi vonatkozású szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyukra külföldi jogot választanak. Ebben az esetben indokolt, hogy a magyar jognak a jogviszonyra vonatkozó kógens szabályaitól a felek jogválasztással ne térhessenek el. Ebben az esetben tehát nem kollíziós, hanem anyagi jogi értelemben vett jogválasztásról van szó, a választott jog szabályai csak a magyar jog diszpozitív szabályai helyett határozzák meg a jogviszony tartalmát.
A jogválasztásra vonatkozó általános szabályok értelmében a felek jogválasztása kizárólag a feleket köti, így az a harmadik személyek már korábban szerzett, a felek jogválasztását megelőzően létrejött jogviszonyokból fakadó jogait nem sértheti.
A 64–65. §-hoz
Az öröklési rendelet egységes kollíziós szabályokat állapít meg a hatálya alá tartozó nemzetközi vonatkozású öröklési jogviszonyokra nézve. A rendelet kollíziós szabályai az univerzális alkalmazás igényével lettek megalkotva, így e rendelkezések hatálya nemcsak uniós, hanem harmadik államokat érintő tényállásokra is kiterjednek. Ennélfogva a nemzeti jogalkotó „mozgástere” a rendelet hatálya által le nem fedett területre limitálódik. A rendelet 2015. augusztus 17. napjától alkalmazandó; az ezen időpontot megelőzően bekövetkezett elhalálozás folytán megnyílt hagyaték ügye értelemszerűen a releváns időpontban hatályos nemzeti kollíziós szabályok alapján bírálandó el.
Az öröklési rendelet az öröklési jogviszonyok majdnem minden aspektusát szabályozza, ez alól képez kivételt a szóbeli végrendelet alaki érvényessége, amelyet e rendelet kizár a hatálya alól. Az e §-beli rendelkezés átveszi a Kódex 36. §-át, és tartalmilag nagyrészt megegyezik a rendelet írásbeli végrendeletre vonatkozó szabályaival is (27. cikk).
A fent-hivatkozott uniós rendeletből „kimaradt” másik aspektus az örökös nélkül elhunyt személy hagyatékával, azaz az uratlan hagyatékkal (bona vacantia) kapcsolatos kérdéskör, amelyet a joghézag pótlása érdekében a nemzeti jogalkotónak szabályoznia szükséges. A rendelet nem rendezi azt az esetkört, amikor az öröklési ügyre irányadó jog (lex successionis) olyan állam öröklési jogának alkalmazásához vezet, amelynek a joga nem ismeri az állam polgári jogi értelemben vett öröklését, hanem kizárólag a saját területén lévő uratlan hagyatékra vonatkozó, közjogi jellegű tulajdonbevételi igényét (háramlási jog, (escheat, Heimfallsrecht). Az ilyen szituációk megoldása érdekében a jogalkotó kisegítő jelleggel kimondja, hogy ha az öröklésre alkalmazandó jog olyan állam jogának alkalmazásához vezet, amely szerint az adott állam nem szerezheti meg az örökös nélkül maradt magyarországi hagyatékot, a magyar jognak az állam öröklésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Példaként említhető az a New York-i utolsó szokásos tartózkodási hellyel rendelkező örökhagyó ügye, aki örökös hátrahagyása nélkül hunyt el, és a hagyaték tárgya magyarországi pénzintézetnél vezetett bankszámla. New York állam joga szerint ezt az államot csak a területén található vagyontárgy illeti meg háramlás címén, e § rendelkezése alapján viszont a bankszámla-követelést a Magyar Állam a vonatkozó magyar öröklési szabályok alapján megszerezheti.
A 66. §-hoz
A Javaslat főszabályként írja elő a magyar eljárási jog alkalmazását a magyar bíróságok és hatóságok előtti eljárásban. Kivételt ugyanakkor megállapíthat a törvény, például az eljárási jogsegély tekintetében.
Ugyanakkor azon esetekben, amikor uniós rendelet közvetlenül állapít meg eljárási szabályokat, azok a magyar jog rendelkezéseivel szemben alkalmazandók. Ilyen rendelet az Brüsszel IA rendelet, a Brüsszel IIA rendelet, a tartási rendelet, az öröklési rendelet, a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló 2013. június 12-i 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: polgári védelmi intézkedésekről szóló rendelet), a polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamközi követelésbehajtás megkönnyítése érdekében az ideiglenes számlazárolást elrendelő európai végzés eljárásának létrehozásáról szóló, 2014. május 15-i 655/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: számlazárolási végzésről szóló rendelet), a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20-i 2015/848/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: új fizetésképtelenségi rendelet), a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: végrehajtható okiratról szóló rendelet), az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló, 2006. december 12-i 1896/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet (a továbbiakban EUFMH rendelet) és a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló, 2007. július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanács rendelet (a továbbiakban: kis értékű követelésekről szóló rendelet) is például.
Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés területén elfogadott rendeleteken túl egyéb szektoriális uniós normák is megállapíthatnak közvetlenül alkalmazandó eljárási rendelkezéseket (pl. szellemi tulajdonjog területén).
A 67. §-hoz
Amellett, hogy a fizetésképtelenségi eljárások esetében is a főszabály a magyar jog alkalmazása, a Javaslat az új fizetésképtelenségi rendelettel összhangban mondja ki a lex concursus alkalmazását a magyar bíróság előtt kezdeményezett fizetésképtelenségi eljárás joghatásaira.
Ugyancsak az uniós joggal összhangban állapít meg a Javaslat egyes vagyontárgy-típusok esetében kollíziós szabályt a fizetésképtelenségi eljárás hatásait illetően.
A 68. §-hoz
A fél perbeli jog- és cselekvőképessége tekintetében a Javaslat fenntartja a Kódex szabályait. Ugyanakkor a bírói gyakorlatban a külföldi jogi személyek és egyéb jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok perképessége tekintetében felmerült bizonyítási nehézségek könnyítése érdekében egy a külföldi szervezetek perképességére vonatkozó, megdönthető vélelmet állít fel.
A 69. §-hoz
A párhuzamos eljárások szabályozása kapcsán kiemelendő, hogy a különböző EU- tagállamokban folyó párhuzamos eljárások koordinációja tekintetében valamennyi joghatóságot szabályozó uniós rendelet tartalmaz rendelkezéseket (a Brüsszel IA rendelet 29–32. cikke, a Brüsszel IIA rendelet 19. cikke, a tartási rendelet 12-13. cikke, az öröklési rendelet 17-18. cikke). A Brüsszel IA rendelet 33-34. cikkei pedig harmadik államokban folyó eljárások tekintetében tartalmaznak szabályozást, így a Javaslat rendelkezései az e rendelet által lefedett körben nem érvényesülhetnek, a rendelet vonatkozó szabályai mindazonáltal mintául szolgáltak a Javaslat rendelkezéseinek kidolgozásához.
A hatályos Kódex szabályához képest a Javaslat több módosítást, kiegészítést tartalmaz.
A külföldön folyamatban lévő eljárások figyelembevételére a Javaslat nemcsak a szorosan vett perfüggőség eseteiben ad lehetőséget, hanem az összefüggő keresetek tekintetében is. Ez utóbbiakról akkor beszélhetünk, ha a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni.
A külföldi eljárás folyamatban léte a Javaslat szerint nem szolgál Magyarországon a kereset elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének alapjául, csak az eljáró bíróság, hatóság mérlegelésének függvényében eredményezheti az eljárás felfüggesztését. Erre sor kerülhet kérelemre, de hivatalból is, hiszen az elérni kívánt cél, az egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése leginkább úgy biztosítható, ha az ezzel kapcsolatos vizsgálatot nemcsak erre irányuló kérelem esetén, hanem hivatalból is elvégezheti a magyar bíróság, hatóság.
A külföldi eljárás kimenetelének bevárása csak akkor indokolt, ha a külföldön hozott érdemi határozat Magyarországon joghatást válthat ki, vagyis elismerhető lesz belföldön. Ehhez nem szükséges, és mivel külföldön sem született még határozat, nem is lehetséges annak teljes körű vizsgálata, hogy a külföldi határozat ténylegesen elismerésre kerülhet-e. E körben csak annak figyelembevétele várható el, hogy nem áll-e fenn olyan objektív akadály, amelyre figyelemmel előre kizárható a külföldi határozat elismerése (pl. a magyar joghatóság kizárólagos, a határozatok kölcsönös elismerését biztosító egyezmény vagy viszonosság hiánya a két állam között). Ugyanakkor a Javaslat egyéb tekintetben nem köti a bíróság, hatóság mérlegelését a tekintetben, hogy milyen körülményeket vesz figyelembe a felfüggesztésről szóló döntése meghozatalakor. Ilyen körülmény lehet például, hogy a külföldi államban nem várható érdemi határozat meghozatala ésszerű időn belül, vagy hogy milyen szakaszban van a külföldi eljárás a magyarországi eljárás megindításakor.
A Javaslat rögzíti, hogy milyen esetekben folytatható a külföldi eljárásra figyelemmel felfüggesztett eljárás, a folytatásról a vonatkozó eljárási szabályoktól függően kérelemre vagy hivatalból is dönthet az eljáró bíróság vagy hatóság. A folytatásra okot adó körülmények bekövetkezéséről a feleknek természetesen tájékoztatnia kell a bíróságot vagy hatóságot, de a felfüggesztés indokoltságának felülvizsgálata keretében is felhívhatók a külföldi eljárás állására vonatkozó tájékoztatás közlésére.
A Javaslat ugyancsak megállapítja, hogy amennyiben a külföldi eljárásban Magyarországon elismerhető határozat született, a hazai eljárást meg kell szüntetni. Ebben a szakaszban a külföldi határozat elismerésének vizsgálata már az elismerés nemzetközi egyezmény vagy a törvény szerinti feltételeinek teljes körére kiterjed.
A Javaslat értelmező rendelkezést is tartalmaz az eljárás megindulásának időpontjára vonatkozóan. A magyar jogban a perfüggőség szempontjából a perindítás hatályának beállta a releváns időpont, ami viszont a keresetlevél kézbesítésétől függ, a külföldön történő kézbesítéshez szükséges időtartam magyar hatóságoktól független, sok esetben meglehetősen nagy bizonytalansága viszont a releváns időpontot jelentősen kitolhatja. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a magyar és az érintett külföldi állam joga eltérő megközelítést alkalmazhat az eljárás megindulásának kezdő időpontját illetően. Mindezekre tekintettel a Javaslat olyan rendelkezést állapít meg, amely alkalmas a különböző rendszerek sajátosságainak figyelembe vételére, értelemszerűen alkalmazva az adott nemzeti rendszerből eredő feltételeket. Így a magyar bíróság előtti eljárás megindítása szempontjából csak azt szükséges figyelembe venni az (5) bekezdés a) pontjában foglaltakból, hogy a keresetlevél mikor került benyújtásra a bírósághoz, a rendelkezés többi elemét nem, hiszen az a magyar eljárásjog keretei között nem értelmezhető. Az (5) bekezdés b) pontjában említett, kézbesítésre hatáskörrel rendelkező hatóság alatt, amennyiben több ilyen működik közre (pl. nemzeti és központi áttevő és átvevő intézmények határon átnyúló kézbesítésnél), azt kell érteni, amely elsőként kapta meg a kézbesítendő iratot.
A 70. §-hoz
A Javaslat, az uniós rendeletekből inspirációt merítve, a Kódexhez képest újításként lehetővé teszi a magyar jog szerinti ideiglenes intézkedések meghozatalát akkor is, ha egyébként a magyar bíróságnak, hatóságnak nincs joghatósága az ügy érdemében történő eljárásra. Megjegyzendő, hogy az ideiglenes intézkedéseket ugyancsak érintik uniós rendeletek (Brüsszel IA rendelet 35. cikke, Brüsszel IIA rendelet 20. cikke, tartási rendelet 14. cikke, öröklési rendelet 19. cikke). Az e rendeletek hatálya alá tartozó ügyekben tehát a rendeletek alkalmazandók, így a Javaslat szerinti rendelkezések e körön kívül nyerhetnek csak alkalmazást.
E lehetőség igénybevétele azonban nem irányulhat az egyébként joghatósággal rendelkező külföldi bíróság, hatóság joghatóságának kiüresítéséhez. Olyan helyzetekben történő alkalmazás céljából került ez az új rendelkezés beillesztésre, amelyekben Magyarországon található személy vagy dolog védelme érdekében azonnali intézkedés szükséges, a joghatósággal rendelkező bíróság vagy hatóság pedig nincs olyan helyzetben, hogy ilyen intézkedést hozzon. A magyar bíróság, hatóság a magyar jogban megállapított feltételek fennállása esetén hozhat ideiglenes intézkedést e rendelkezés alapján, ezeket a Javaslat csak a vagyont érintő intézkedések tekintetében egészíti ki egy további feltétellel. Ennek oka, hogy amennyiben az ügy érdemében hozott külföldi határozat elismerésére, végrehajtására objektíve nem lesz lehetőség (pl. viszonosság hiánya miatt), akkor célszerűtlen lenne a külföldi bíróság előtt érvényesíthető vagy érvényesített igényre figyelemmel a magyar bíróság által hozott intézkedéssel korlátozni a vagyon feletti rendelkezési jogot, mivel az igényt véglegesen rendező külföldi határozatnak úgyse lehet majd érvényt szerezni. Személyt érintő ideiglenes intézkedés meghozatala viszont a külföldi határozat elismerhetőségére tekintet nélkül szükséges lehet, például az érintett személy halasztást nem tűrő védelme érdekében.
Tekintettel arra, hogy a joghatósági hiánya folytán előfordulhat olyan helyzet, amikor az illetékességi szabályok nem jelölnek ki egyetlen bíróságot (hatóságot sem), a Javaslat külön illetékességi szabályt állapít meg. A személy tartózkodási helye nem feltétlenül a lakcímnyilvántartás szerinti tartózkodási hellyel azonos, adott esetben például külföldön élő, de Magyarországon tartózkodó személy esetében ez lehet az a hely, ahol éppen a személy jelen van.
Az új Pp. 109. §-a a perindítást megelőzően hozott ideiglenes intézkedés hatályát a per megindításához köti. Az e § által szabályozott esetben a joghatóság hiánya miatt a belföldi perindítás nem várható el, ezért a joghatósággal rendelkező külföldi bíróság előtti perindítást kell figyelembe venni e rendelkezése alkalmazása során.
Az e rendelkezés alapján hozott intézkedés hatályának megszűnésére szintén a magyar jogot kell alkalmazni, a Javaslat ezeket csak annyival egészíti ki, hogy amennyiben az adott ügy érdemében belföldön elismerhető határozat születik külföldön, az automatikusan az ideiglenes intézkedés hatályának megszűnését eredményezi.
A 71. §-hoz
A Javaslat alapján az igazságügyért felelős miniszter, hasonlóan a hatályos szabályozáshoz, bizonyítványt állíthat ki a magyar jogszabályi rendelkezésekről, illetve az azok alkalmazása során követett joggyakorlatról. A Javaslat viszont a Kódexszel szemben nem utal az ilyen bizonyítvány külföldi felhasználási céljára, így e körülményt a miniszter nem vizsgálja a bizonyítvány kiállítása iránti kérelem teljesítésekor, ugyanakkor a Javaslat hatályából adódóan a magyar jog ilyen módon történő bizonyítása magyarországi eljárásban nem lehetséges. A bizonyítványt kérelemre, illetve a miniszter hatáskörébe tartozó nemzetközi igazságügyi együttműködéssel összefüggő ügyekben hivatalból lehet kiállítani.
A 72. §-hoz
A Javaslat a hatályos Kódex nemzetközi jogsegélyre vonatkozó szabályait jelentős mértékben módosítja, illetve kiegészíti. Egyrészt a jogsegélyt szabályozó uniós jogforrások (a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13-i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: kézbesítési rendelet) és a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyítás-felvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai között együttműködéséről szóló, 2001. május 28-i 1206/2001/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: bizonyítás-felvételi rendelet), továbbá nemzetközi szerződések (elsősorban a 2005. évi XXXVI. törvénnyel kihirdetett, a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, Hágában, 1965. november 15. napján kelt Egyezmény, a 2004. évi CXVI. törvénnyel kihirdetett, a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló, Hágában, 1970. március 17. napján kelt egyezmény (a továbbiakban: 1970. évi hágai bizonyítás-felvételi egyezmény) és kétoldalú jogsegélyszerződéseink) továbbá a Kódex alkalmazásának tapasztalatai rámutattak arra, hogy a Kódex és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. torvény (a továbbiakban: Pp.) hatályos szabályai több tekintetben nem megfelelően szabályozzák a jogsegély intézését. Az új szabályozás kialakításánál figyelemmel kell lenni továbbá a nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos jogfejlődési tendenciákra is. Erre szolgál példaként a közvetlen postai kézbesítés térhódítása a kézbesítési jogsegély hagyományos formáival szemben, vagy a passzív nemzetközi jogsegély megjelenése a bizonyításfelvétel tekintetében. A hatályos szabályozás a Kódexben mindezen új igazságügyi együttműködési formákkal nem foglalkozik, noha a gyakorlat alapján egyértelmű szabályozási igény áll fenn, akár a magyar bíróságok, hatóságok által külföldön, akár a külföldi bíróságok, hatóságok által belföldön foganatosítandó kézbesítésről vagy bizonyítás-felvételről van szó. Az sem elhanyagolható szempont a Javaslat szempontjából, hogy a jogsegélyre vonatkozó belső jogi szabályozás jelenleg meglehetősen széttagolt, hiszen a Kódex mellett az egyes nemzetközi szerződéseket kihirdető jogszabályok (pl. a hágai bizonyítás-felvételi egyezmény kihirdetéséről szóló 2004. évi CXVI. törvény 4. §- a), sőt, kormányhatározatok (1147/2002. (IX. 4.) Korm. határozat egyes polgári jogi igazságügyi együttműködési tárgyú európai közösségi jogszabályok végrehajtása érdekében szükséges intézkedésekről; 2345/2001. (XI. 22.) Korm. határozat a Magyar Köztársaság technikai kiigazítási igényeiről és nyilatkozatairól egyes polgári jogi igazságügyi együttműködési tárgyú közösségi rendeletek vonatkozásában) is tartalmaznak releváns rendelkezéseket, ami a jogalkalmazó számára meglehetősen átláthatatlan helyzetet eredményez, a koherencia több ponton hiányzik a szabályozásból. Utalni szükséges arra is, hogy a kormányhatározatokkal történő szabályozással szemben alkotmányossági aggályok is felmerülnek, amelyek kezelése ugyancsak indokolja, hogy törvénybe kerüljenek át a kormányhatározatok bizonyos rendelkezései. Az új szabályozás a jobb átláthatóság érdekében az általános szabályokat követően külön-külön rendezné a kézbesítéshez és a bizonyítás- felvételhez kapcsolódó szabályokat.
A Javaslat értelmében külföldi jogsegélykérelem teljesítésére nemzetközi szerződés, európai uniós rendelet vagy az igazságügyért felelős miniszter által megállapított viszonosság alapján van lehetőség főszabály szerint. Ezek hiányában az igazságügyért és a külpolitikáért felelős miniszter, illetve az adott esettől függően az ügy tárgya szerinti illetékes miniszter egyetértésével teljesíthető jogsegélykérelem, ehhez azonban alakszerű döntésre nincs szükség.
A jogsegélykérelem származhat külföldi bíróságtól vagy más hatóságtól (pl. közjegyző, gyámhatóság) is, feltéve hogy a Javaslat tárgyi hatálya alá tartozó jogviszony tárgyában folyik előtte eljárás. Ugyanakkor a jogsegélykérelem teljesítése, a Javaslatban megállapított kivételekkel, a bíróságok hatáskörébe tartozik.
A jogsegélykérelem nem teljesíthető, ha az a magyar közrendbe ütközne.
A 73. §-hoz
A Javaslat megállapítja a kézbesítendő iratok külföldre történő továbbításával kapcsolatos egyes feladatokat. Természetesen amennyiben nemzetközi szerződés e szabályoktól eltérően rendelkezik (pl. a jogsegélykérelemnek az eljáró bíróság vagy más hatóság általi közvetlen megküldését lehetővé teszi), a szerződést kell alkalmazni.
A Javaslat szerint a nemzetközi magánjogi törvényben kerülne elhelyezésre a hatályos Pp. 100. § (2) bekezdése szerinti rendelkezés, amely szerint a kézbesítés joghatályosnak tekintendő, ha az akár a magyar jog, akár a kézbesítés helye szerinti állam jogának megfelel. Megjegyzendő, hogy a kézbesítési rendelet 9. cikkére figyelemmel e rendelkezés nem alkalmazható, ha a címzettnek történő kézbesítésre e rendelet irányadó.
A vonatkozó nemzetközi egyezmények a közvetlen postai kézbesítés szabályszerűségére és időpontjára vonatkozó szabályokat nem állapítanak meg, amiből következően a Javaslatban lehetőség van a kézbesítési fikciók alkalmazásának kizárására, ha például a címzett megtagadta az irat átvételét vagy az irat „nem kereste” postai jelzéssel érkezett vissza. A magyar jognak való megfelelés kizárt az ilyen esetekben, hiszen a külföldi postai szolgáltató nyilvánvalóan nem tudja alkalmazni a hivatalos iratok kézbesítésére irányadó belföldi szabályokat, ami pedig a belső jog szerint a fikció megállapíthatóságához szükséges lenne. Hasonló a helyzet a kézbesítés szabályszerűségének külföldi jog alapján történő megítélésével is, hiszen az irányadó külföldi jogok által megkívánt feltételeknek való megfelelés sem biztosítható, mivel a külföldi postai szolgáltató nincs tudatában annak, hogy a nemzetközi postaforgalomban érkezett küldemény hivatalos iratot tartalmaz. A gyakorlati tapasztalatok alapján ráadásul a kézbesítés körülményeinek és a kézbesítésre alkalmazandó külföldi jog tartalmának a teljes körű felderítése is rendszerint lehetetlen vagy aránytalan nehézségekkel (jelentős időveszteség, költségek) jár.
A 74–76. §-hoz
A Javaslat megállapítja a külföldi irat jogsegélykérelem alapján történő kézbesítésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hazai hatóságokat: ezek a címzett címe szerinti járásbíróságok és önálló bírósági végrehajtók, utóbbiak tekintetében figyelemmel az önálló bírósági végrehajtó általi kézbesítés szerepének új Pp. szerinti megnövekedett jelentőségére és nemzetközi példákra is. A jogsegélykérelmek végrehajtók által történő teljesítése hozzájárul a bíróságok tehermentesítéséhez. A miniszter a jogsegélykérelemben foglaltak, így adott esetben a kézbesítés meghatározott módjára vonatkozó kérelem alapján továbbítja a jogsegélykérelmet vagy a bíróságnak vagy a végrehajtónak, utóbbi esetben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (a továbbiakban: Kar) útján. A Kar bevonása azért indokolt, mert ilyen módon a kézbesítési díj külföldről történő megfizetése, illetve annak ellenőrzése a kézbesítés foganatosítását megelőzően hatékonyabban megvalósítható. A miniszter előzetesen megvizsgálja, hogy a jogsegélykérelem megfelel-e az annak alapjául szolgáló szerződésnek vagy viszonosságnak, és csak a megfelelő kérelmet továbbítja.
A hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó belföldi szabályoknak (Pp., illetve a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII.4.) Korm. rendelet, a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet) a jogsegélykérelem teljesítése során történő alkalmazása szempontjából kiemelt jelentősége van a magyar nyelvű fordítás meglétének, ezért külön szabályok megállapítása szükséges ezzel összefüggésben. A Javaslat figyelembe veszi, hogy számos külföldi állam a hiteles fordítás intézményét nem ismeri, ezért – kizárólag a kézbesítési jogsegélykérelem teljesítése szempontjából – a hiteles fordítással egyenértékűnek ismeri el a megkereső külföldi állam joga által a bírósági, hatósági eljárás céljaira elfogadott fordítást is. Ezen túl a kézbesítést foganatosító bíróság vagy végrehajtó eljárására irányadó határidők is megállapításra kerülnek a Javaslatban, a jogsegélykérelmek teljesítésének gyorsabbá tétele érdekében.
A bíróság vagy végrehajtó a rá irányadó szabályok szerint jár el a kézbesítés során, de ha a külföldi bíróság saját eljárási jogának alkalmazását kéri, a magyar közrendbe ütközés kivételével annak eleget kell tenni. Ilyen külföldi eljárási szabály lehet például, ha a kézbesítésnek a címzett „saját kezéhez” történő teljesítését kérik, ebben az esetben az irat egyéb jogosult („helyettes átvevő”) részére nem kézbesíthető, még ha erre a magyar szabályozás lehetőséget is adna.
A 77. §-hoz
Az Európai Unió tagállamai közötti viszonylatban, ideértve e körben Dániát is, a kézbesítési rendelet alkalmazandó, amely közvetlenül állapít meg a jogsegélyre vonatkozó rendelkezéseket. Mindazonáltal a rendelet hazai alkalmazásához szükségesek a belső jogban is szabályok. Ezek egyrészt a rendelet alapján előírt tagállami közlések alapját képezik (ld. (1)–(2), (4)–(5) illetve (8) és (10) bekezdések), másrészt összekapcsolják a rendeletet és a belső jogot (ld. (3), (6)–(7) illetve (9) bekezdések).
Tekintettel arra, hogy a rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján az irat kézbesítését a legrövidebb időn, de legkésőbb egy hónapon belül biztosítani szükséges, indokolt határidő megállapítása a kézbesítés foganatosításához szükséges intézkedés megtételére vonatkozóan. A rendelet céljainak elérését szolgálja a kézbesítés eredményére vonatkozó igazolás megküldésére vonatkozó határidő előírása is.
A rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján a magyar bíróság vagy végrehajtó a magyar jognak a hivatalos iratok kézbesítésére irányadó szabályai alapján jár el, amiből következően adott esetben a kézbesítés eredményének kézbesítési fikció alapján történő megállapítására is sor kerülhet. Ugyanakkor a rendelet 8. cikkének (amely a címzett számára lehetővé teszi az irat átvételének megtagadását a kézbesítendő irat nyelvére tekintettel) alkalmazásával összefüggésben utalni szükséges az EUB-nak a C-519/13. sz. Alpha Bank Cyprus ügyben és a C- 384/14. sz. Alta Realitat ügyben e cikk alkalmazásával kapcsolatban kimunkált joggyakorlatára. Ítéleteiben az EUB megállapította, hogy az átvevő intézménynek nem tartozik hatáskörébe annak vizsgálata, hogy az átvétel címzett általi megtagadása a rendelet alapján megalapozott volt, ezt csak az alapügyben eljáró nemzeti bíróság teheti meg. Ennek következménye, hogy a magyar bíróság, végrehajtó feladata a más tagállamból érkező kézbesítési jogsegélykérelem alapján kizárólag az irat kézbesítése a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó belföldi jogszabályok alapján, és ennek eredményéről az áttevő intézmény értesítése. Nem mérlegelheti tehát a magyar átvevő intézmény, hogy az irat átvételének megtagadása jogszerű volt-e vagy sem, mint ahogy azt sem, hogy az irat nyelvére tekintettel az irat „nem kereste” postai jelzéssel történő visszaérkezése miként értékelhető. Erre figyelemmel a kézbesítési fikció elleni kifogás vizsgálatakor is csak a belső jogon alapuló indokok vehetők figyelembe, az irat nyelvére vonatkozó rendelet szerinti szabályok nem, ez utóbbiakat az alapügyben eljáró más tagállami bíróságnak kell figyelembe vennie.
A 78. §-hoz
A Javaslat megállapítja a külföldön történő bizonyítás-felvétel módjait, és a jogsegélykérelem külföldre továbbításával kapcsolatos feladatokat.
Főszabály szerint, következően a tárgykört szabályozó nemzetközi egyezményekből is, a miniszter továbbítja a jogsegélykérelmet a külföldi hatóságokhoz az általuk végzendő bizonyítás-felvétel iránt, így az eljáró magyar bíróság vagy más hatóság a miniszterhez küldi meg az általa az adott esetben alkalmazandó jogforrás rendelkezéseinek megfelelően elkészített jogsegélykérelmet.
Abban az esetben, amikor bizonyítás-felvételre magyar diplomáciai vagy konzuli tisztviselő útján kerül sor, az eljáró bíróság vagy más hatóság közvetlenül keresheti meg e célból a külpolitikáért felelős minisztert, ilyenkor ugyanis az igazságügyért felelős miniszter közreműködése nem indokolt.
Lehetséges a bizonyítás-felvétel közvetlenül is, amennyiben az nemzetközi egyezmény lehetővé teszi, ilyen például a hágai bizonyítás-felvételi egyezmény. A Javaslat rögzíti, hogy ilyen esetben a magyar bíróság, hatóság a magyar jogot alkalmazza, más állam területén lévő személyekkel, szervezetekkel szemben azonban kényszerítő intézkedések nem alkalmazhatók.
Azon esetekre, amikor a jogsegélyt nem biztosítja semmilyen jogforrás, a Javaslat átveszi a hatályos Pp. 204. §-ának (2) bekezdése szerinti rendelkezést, a félnek lehetővé téve a bizonyítás-felvétel külföldi államban történő megszervezését. A Javaslat ugyancsak átveszi a hatályos Pp. 204. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabályt is a bizonyítás szabályszerűségére alkalmazandó jog megállapításáról.
A 79–80. §-hoz
A Magyarországot kötő jogsegélyszerződések alapján a jogsegélykérelmeket a miniszter fogadja, ugyanakkor a jogsegélyre vonatkozó általános szabályokra figyelemmel azok teljesítése a bíróságok feladata. Erre tekintettel kerülnek kijelölésre az illetékes bíróságok, mégpedig a járásbíróságok, Budapesten a Budai Központi Kerületi Bíróság. Az illetékességi szabályok mögött a jogsegélykérelem teljesíthetősége mögött megbújó célszerűségi szempontok húzódnak meg, ami különösen a 83. § (2) bekezdés c) pontjában érhető tetten; ez alapján az adott ügy összes körülményére figyelemmel tudja a miniszter kiválasztani azt a bíróságot, amely a legalkalmasabb a jogsegély teljesítésére. Ilyen szituáció merülhet fel akkor, ha a jogsegélykérelem nagyobb számú tanú meghallgatására irányul, a tanúk eltérő bíróságok illetékességi területén laknak, és a meghallgatáson a külföldi eljárásban érintett felek jogi képviselői is jelen kívánnak lenni: a meghallgatások különböző bíróságokon történő összehangolt megszervezése helyett célszerű ilyenkor egyetlen bíróságra összpontosítani a jogsegélykérelem teljesítését. A miniszter előzetesen megvizsgálja, hogy a jogsegélykérelem megfelel-e az annak alapjául szolgáló szerződésnek vagy viszonosságnak, és csak a megfelelő kérelmet továbbítja.
A gyakorlatban a miniszterhez külföldről érkező jogsegélykérelmek egy része olyan adatok közlésére irányul, amelyek közhiteles nyilvántartásból közvetlenül beszerezhetők, amely esetre a bíróságok tehermentesítése érdekében indokolt biztosítani annak lehetőségét, hogy a miniszter közvetlenül szerezze be a kért adatokat (pl. lakcímadatok, cégnyilvántartásban szereplő adatok).
A jogsegélykérelem teljesítésére a magyar jog irányadó, e főszabály alóli kivételként a megkereső külföldi bíróság, hatóság kérelmére a magyar közrendbe nem ütköző külföldi eljárási szabály is alkalmazható. Ilyen lehet például keresztkérdések feltétele közvetlenül a felek jogi képviselői által.
Nemzetközi szerződések lehetővé teszik, hogy a külföldi bíróság tagja vagy a felek képviselői jelen legyenek a kérelem teljesítésekor. Erre irányuló jelzés érkezése esetén az érintettek részvételének biztosítása érdekében az eljárási cselekmények határnapját arra figyelemmel kell kitűzni, hogy a részvétel ésszerűen megszervezhető legyen, illetve e célra tekintettel a minisztert is haladéktalanul értesíteni kell a jogsegélykérelem teljesítésének részleteiről (határnap, helyszín, tolmács igénybevételére vonatkozó közlés stb.), a megkereső külföldi hatóság tájékoztatása érdekében.
A Javaslat szerint a törvénybe kerülnének átemelésre a hágai bizonyítás-felvételi egyezmény kihirdetéséről szóló 2004. évi CXVI. törvény 4. §-a szerinti szabályok a külföldi bíróság által történő bizonyításfelvétel engedélyezéséről, azokon kisebb változtatásokat végezve. Ilyen módosítás, hogy tanúmeghallgatáshoz nem szükséges kötelező jelleggel igénybe venni magyar bíróság közreműködését, e tekintetben a miniszter mérlegelési joggal bír; magyar bíróság közreműködésének hiányában a tanú nemzetközi egyezményben, illetve belső jogban biztosított jogairól történő kioktatásáról megfelelően gondoskodni kell az engedély megadása során. E szabályoknak a törvényben történő elhelyezésével lehetővé válik e rendelkezéseknek más, közvetlen bizonyítás-felvételt a jövőben esetleg szintén megengedő nemzetközi egyezmények vonatkozásában történő alkalmazása is.
A 81. §-hoz
Az Európai Unió tagállamai közötti viszonylatban, Dánia kivételével, a bizonyítás-felvételi rendelet tartalmaz közvetlenül alkalmazandó szabályozást a bizonyítás-felvételi jogsegélykérelmek intézésére, ugyanakkor a rendelet hazai alkalmazásához szükségesek a belső jogban is rendelkezések. Ezek főként a rendelet alapján előírt tagállami közlések alapját képezik (ld. (1)–(4) bekezdések).
Az EUB a C-170/11. sz. Lippens ügyben és a C-332/11. sz. ProRail BV ügyben hozott ítéleteiben kimondta, hogy az 1206/2001/EK rendelet szerinti bizonyítás-felvételi módok nem kizárólagosak, a tagállami bíróságok akár saját belső joguk szerint is vehetnek fel bizonyítást más EU-tagállamban, sőt, akár a belső joguk szerinti hátrányos jogkövetkezményeket is alkalmazhatják az együtt nem működő személyekkel szemben. Ennek megfelelően a Javaslat a rendelet keretein kívül is lehetővé teszi a bizonyítás felvételét a rendeletet alkalmazó tagállamok területén, viszont kényszerítő eszközök nem alkalmazhatók. Ennek következtében a bizonyítás csak az érintett személy vagy szervezet önkéntes együttműködésével végezhető el.
A 82–87. §-hoz
Az immunitással kapcsolatos rendelkezések a hatályos Kódexben is helyet kapnak, ugyanakkor a joghatósági szabályok között rendelkezik a nemzetközi jogon alapuló joghatóság alóli mentességről. E szabályokat azonban célszerű a nemzetközi magánjogi értelemben vett joghatósági szabályoktól elkülöníteni, figyelemmel arra, hogy a mentesség alapvetően közjogi jellegű. Ez azért is indokolt, mert az uniós nemzetközi magánjogi joghatósági szabályozás hatálya nem terjed ki az immunitás kérdésére, így azt a magyar bíróságnak a nemzetközi jog illetve a belső jog alapján kell vizsgálnia. A joghatósági szabályok között történő elhelyezés olyan értelmezésnek is teret engedhet, hogy ezeket a szabályokat az uniós szabályozás hatálya alá tartozó ügyekben nem kell alkalmazni, ennek elkerülése érdekében helyezi el a Javaslat e szabályokat a joghatósági rendelkezésektől elkülönítve. Természetesen e szabályok alkalmazásának csak az államnak a Javaslat tárgyi hatálya alá tartozó (vagyis magánjogi) jogviszonyait érintő eljárásokban van helye. A vonatkozó rendelkezések elhelyezésének megváltoztatásán túl a Javaslat kiegészíti, kibővíti a hatályos szabályozást, amihez az államok és tulajdonuk joghatóság alóli mentességéről szóló, New Yorkban 2014. december 2-én kelt ENSZ egyezmény (a továbbiakban: ENSZ államimmunitási egyezmény) szolgált elsődleges mintául.
A 82. § az ENSZ államimmunitási egyezmény 2. Cikke 2. pontjának (b) alpontjára építve határozza meg az állam fogalmát az alcím alkalmazása szempontjából. A 83. § a hatályos Kódex 62/A. § c) pontja és 62/C. § c) pontja szerinti főszabály átvételét jelenti, azzal, hogy a kivételek teljes egészében a 84. §-ban kerülnek megállapításra. A 84. § (1) bekezdés az ENSZ államimmunitási egyezmény 7-9. cikkeiből inspirációt merítve megállapítja az állam által az immunitásról való lemondás különböző eseteit, a (2) bekezdés pedig az immunitás alóli, az ügy tárgyán alapuló, az ENSZ államimmunitási egyezmény 10-15. és 17. cikkein alapuló kivételeket sorolja fel. A hatályos Kódex 62/E. §-ának (2) bekezdése foglalkozik a végrehajtás alóli mentesség kérdéskörével, gyakorlati tapasztalatokra tekintettel azonban ennek kiegészítése szükséges, így különösen a joghatóság, illetve a végrehajtás alóli mentességről történő lemondás elválasztásának rögzítésével; e célból a 85. § az ENSZ államimmunitási egyezmény 18-21. cikkeinek megfelelő rendelkezéseket tartalmaz. A 86. § a hatályos Kódex 62/A. § d) pontjának és 62/C. § d) pontjának átvételét jelenti, kiegészítve arra az esetre utalással, amikor a mentességről való lemondás joga nem valamely államot, hanem az érintett személyt foglalkoztató nemzetközi szervezetet illeti meg. Tekintettel arra, hogy a kézbesítési jogsegély szabályait jelenleg is a Kódex állapítja meg, az ezen alcím hatálya alá tartozó személyeknek történő kézbesítés szabályait is célszerű a Javaslatban megállapítani (87. §). A külföldi államnak való kézbesítés (1) bekezdés szerinti szabályait az ENSZ államimmunitási egyezmény 22. cikke inspirálta. A kézbesítési jogsegélyt szabályozó egyes jogforrások lehetővé teszik a közvetlen postai úton történő kézbesítést külföldön, ugyanakkor a címzett sajátos státuszára figyelemmel indokolt kimondani, hogy a magyar bíróságok e lehetőséggel nem élhetnek, amennyiben a címzett egy külföldi állam. Egy államnak történő kézbesítés esetén fokozottan ügyelni kell a kézbesítés szabályszerűségére, viszont a közvetlen postai kézbesítés túl sok, jelen vonatkozásban meg nem engedhető bizonytalansági elemet hordoz magában.
A 88–91. §-hoz
A Javaslat joghatósági szabályrendszerének kialakítása tekintetében, hasonlóan a Javaslat kollíziós jogra vonatkozó részéhez, az uniós szabályozás jelenti az igazodási pontot abban a tekintetben, hogy a magyar jogalkotó milyen területeket szabályozhat. A polgári és kereskedelmi ügyek jelentős része esetében az uniós jog a nemzeti jogokat kizáró jelleggel állapítja meg a joghatósági okokat, ami a nemzeti jogalkotás kereteit leszűkíti.
A Brüsszel IA rendelet a tárgyi hatálya alá tartozó, vagyis a polgári és kereskedelmi ügyek döntő többsége tekintetében állapítja meg a joghatóságot azon esetekben, amikor az alperes lakóhelye az EU valamelyik tagállamában van. E főszabály alól e rendelet négy kivételt állapít meg, amikor az alperes lakóhelyére tekintet nélkül e rendelet alkalmazandó a joghatóság megállapítására: a kizárólagos joghatóság, a joghatósági megállapodáson alapuló joghatóság, továbbá a fogyasztó által a másik fél, illetve a munkavállaló által a munkáltató ellen indított eljárások. A nemzeti jogalkotási hatáskör tehát a rendelet tárgyi hatálya alá tartozó azon ügyekre terjed ki, amikor az alperes lakóhelye az EU-n kívül található, és nem áll fenn a fenti kivételek egyike sem. Erre tekintettel nem tartalmaz a Javaslat a fogyasztói szerződésekre, illetve az egyéni munkaszerződésekre vonatkozó joghatósági szabályokat, mivel e területeket a Brüsszel IA rendelet lefedi.
A Brüsszel IIA rendelet mind a házassági, mind a szülői felelősséget érintő eljárások tekintetében akkor engedi a nemzeti jog alkalmazását, ha a rendelet által megállapított joghatósági okok egyike sem alapozza meg valamelyik EU-tagállam joghatóságát.
A tartási rendelet és az öröklési rendelet a joghatóságot univerzális jelleggel szabályozzák, vagyis a nemzeti jogalkotónak az ezek által lefedett tárgykörben nem marad szabályozási lehetősége, az utóbbi tekintetében azzal a kivétellel, hogy az időbeli hatálya folytán általa le nem fedett öröklési jogviszonyok vonatkozásában a tagállami jogalkotás megengedett marad.
Az új fizetésképtelenségi rendeletre figyelemmel fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozóan tagállami szinten a joghatóság csak azon esetekre nézve rendezhető, amennyiben az adós fő érdekeltségeinek központja nem az EU-ban található.
Fontos továbbá kiemelni, hogy a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés keretein kívül is megállapíthat az uniós jog joghatósági normákat egyes speciális jogterületeken (pl. a közösségi formatervezési mintáról szóló 2001. december 12-i 6/2002/EK tanácsi rendelet).
Ugyancsak megelőzik a belső jog alkalmazását az Európai Unió által kötött nemzetközi megállapodások [pl. a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30-án Luganóban aláírt egyezmény (a továbbiakban: Luganói egyezmény), a joghatósági megállapodásokról szóló, 2005. június 30-i Hágai Egyezmény (a továbbiakban: hágai fórumválasztási egyezmény), a gyermektartás és a családi tartások egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról szóló, 2007. november 23-i hágai egyezmény (a továbbiakban: 2007-es hágai tartási egyezmény)].
A nemzeti jogalkotónak így lényegében az uniós jog által az annak tárgyi, személyi, időbeli vagy területi hatálya következtében le nem fedett jogviszonyokra vonatkozóan marad meg a mozgástere, ugyanakkor a nemzeti szabályok alkalmazhatóságát ugyancsak szűkítik azon nemzetközi egyezmények, amelyeknek Magyarország a részese. Ilyen egyezmény többek között az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény vagy kétoldalú jogsegélyszerződéseink.
A Javaslat egyrészt megállapít a joghatósági szabályrendszeren belül általános szabályokat, ezt követően pedig az egyes jogviszonytípusokra vonatkozó különös szabályokat rögzít. Az általános szabályok között alapvetően azon rendelkezések találhatók meg, amelyek nem kapcsolhatóak kizárólagosan egyetlen jogviszonytípushoz, így azok az adott ügyben érintett jogviszonyra irányadó különös szabályokkal együtt veendők figyelembe a joghatóság vizsgálatakor.
A Javaslat szerinti joghatósági szabályok, ahol kifejezett eltérés nem indokolt, követik az uniós jog szerinti szabályokat, annak érdekében, hogy a különböző alkalmazandó jogforrások ellenére a magyar jogalkalmazónak, feladatát megkönnyítendő, a lehető legegységesebb szabályrendszer alapján kelljen joghatóságát vizsgálnia. Ez e megközelítés lehetővé teszi adott esetben, nem kötelező jelleggel természetesen, az EUB joggyakorlatának figyelembevételét is a törvény értelmezése során.
A kizárólagos magyar joghatóság megállapítását (88. §) az érintett jogviszonyhoz kapcsolódó közérdek vagy a jogviszony kizárólagos belföldi vonatkozásai indokolják.
Az ingatlanforgalom biztonságához fűződő közérdek érvényesítése teszi szükségessé, hogy a magyarországi ingatlanon fennálló dologi jogok, illetve ingatlan bérlete tekintetében kizárólag magyar bíróság, hatóság járhasson el. A Brüsszel IA rendelet 24. cikkének 1. pontja (illetve a Luganói egyezmény 22. cikkének 1. pontja) a rendelet (egyezmény) tárgyi hatálya alá tartozó ügyekben ezt biztosítja, ugyanakkor az azon kívül eső kör (pl. házassági vagyonjogi jogviszonyok) tekintetében is biztosítani kell a védeni kívánt közérdek érvényesülését a kizárólagos joghatóság kimondásával. E joghatósági ok akkor alkalmazandó, ha az érvényesített igény tárgya valamilyen dologi jog, ez azonban nem terjed ki például a dologi jog jogosultjának személyében bekövetkező jogutódlást eredményező szerződéssel összefüggő jogvitákra.
A Javaslat az öröklési rendelet időbeli hatálya folytán a rendelet által nem rendezett, tisztán magyarországi vonatkozású öröklési jogviszonyokra megőrzi a Kódexnek a rendelet alkalmazási időpontját megelőzően hatályos rendelkezését.
A Javaslat megőrzi a hatályos Kódexnek a belföldön kiállított okiratok megsemmisítésével kapcsolatos kizárólagos joghatósági szabályát, annak figyelembevételével, hogy az értékpapírok megsemmisítése minden esetben, míg az egyéb okiratok megsemmisítése akkor tartozik a Brüsszel IA rendelet hatálya alá, ha az eljárás tárgya a rendelet tárgyi hatálya alá esik.
Ugyancsak a Brüsszel IA rendelet hatálya alá nem tartozó területek tekintetében fenntartásra kerül a belföldi közhitelű nyilvántartásba való bejegyzéssel kapcsolatos eljárásokra irányadó kizárólagos joghatósági szabály. E rendelkezés csak a jogok, tények és adatok bejegyzése tárgyában, közvetlenül a közhiteles nyilvántartást vezető bíróság, hatóság eljárásával kapcsolatosan érvényesül (ilyen például a cégbejegyzést elrendelő végzés hatályon kívül helyezése iránti per). Ha viszont az eljárás tárgya nem maga a bejegyzés, hanem a bejegyzés alapjául szolgáló jog, tény vagy adat, akkor e joghatósági ok nem alkalmazandó.
A belföldi végrehajtást érintő eljárásokra, a Brüsszel IA rendelet által nem szabályozott körben, továbbra is indokolt a kizárólagos joghatóság előírása, ezen eljárásoknak Magyarországhoz való szoros kapcsolódása miatt.
A hatályos Kódex belföldi iparjogvédelmi joggal, illetve jogi személyek és egyéb szervezetek létrejöttével, megszűnésével kapcsolatos kizárólagos joghatósági okokat a Brüsszel IA rendelet (24. cikk 2. és 4. pontja) teljes mértékben kiváltja, így a Javaslat ezek megtartásáról nem rendelkezik.
A kizárólagos joghatósági szabályok más általános vagy különös joghatósági okokkal való ütközésük esetén elsőbbséget élveznek, utóbbiak alkalmazása így nem járhat e privilegizált joghatósági okok sérelmével.
A kizárt joghatósági szabályok (89. §) a kizárólagos joghatósági szabályok tükörképét képezik alapesetben, így az utóbbiak kapcsán leírtak megfelelően irányadók ezek esetében is. Ugyanakkor a helyzetet árnyalja, hogy míg a Brüsszel IA rendelet kizárólagos joghatósági szabályokat megállapít, kizárt joghatósági szabályokat kifejezetten nem, a rendelet kizárólagos joghatósági szabályai csak a többi EU-tagállam viszonylatában jelentenek egyben kizárt joghatóságot. Ebből fakadóan harmadik államot érintően kizárt joghatósági szabályok megállapíthatók a belső jogban.
Erre figyelemmel a Javaslat szerint a hatályos Kódexnek a Brüsszel IA rendelet tárgyi hatálya által teljes egészében lefedett kizárt joghatósági szabályai teljes körűen megőrzésre kerülnek, továbbá az öröklési rendelet időbeli hatálya folytán a rendelet által nem rendezett, tisztán külföldi vonatkozású öröklési jogviszonyokra is megőrzi a Kódexnek a rendelet alkalmazási időpontját megelőzően hatályos rendelkezését.
Hasonlóan a kizárólagos joghatósági szabályokhoz, a kizárt joghatósági okok is elsőbbséget élveznek más általános vagy különös joghatósági okokkal való ütközésük esetén.
A Javaslat (90. §) megőrzi a hatályos Kódexnek a pertársaságra vonatkozó joghatósági szabályát, azonban alkalmazhatóságának feltételeit nem a hatályos Pp. 51. § a) és b) pontjainak megfelelően, hanem a Brüsszel IA rendelethez (8. cikk (1) bekezdés) igazodóan állapítja meg. Ennek megfelelően akkor állapítható meg a több alperes ellen a joghatóság, ha a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni.
A Javaslat fenntartja hatályos Kódexnek a főkötelezett és a mellékkötelezett együtt perlésére, illetve a viszontkeresetre irányadó joghatóságai szabályait is, ami az érvényesített igények szoros kapcsolatára tekintettel indokolt.
A Javaslat nagyrészt fenntartja a hatályos rendelkezést a perbebocsátkozáson alapuló joghatóságra vonatkozóan (91. §), ugyanakkor annak alkalmazhatóságát egyes ügytípusok vonatkozásában, az érintett eljárások és/vagy jogviszonyok jellegére tekintettel kifejezetten kizárja. A 91. § a hatályos Kódexhez (62/H. §) képest az „ügy érdemére vonatkozó nyilatkozat” fordulat helyett az „ellenkérelmet terjeszt elő” fordulatot illeszti be, alapvetően a az Új Pp.-vel való nagyobb összhang megteremtése érdekében (az új Pp. 199. § (2) bekezdés szerint az írásbeli ellenkérelem tartalmazhat alaki védekezést vagy érdemi védekezést, és a (6) bekezdés szerint akár a kereset elismerését is.) A rendelkezés így egyértelműsíti, hogy a magyar bíróság joghatóságát a perbebocsátkozás akkor is megalapozza, ha az alperes a keresetet csak a joghatóság hiányán kívüli más alaki okból (pl.: res iudicata, perindítási határidő elmulasztása) vitatja, de érdemben nem és akár akkor is, ha a keresetet elismeri. Lényegében tehát ellenkérelem alatt az ügyre vonatkozóan a joghatóság kifogásolásán kívül tett nyilatkozat értendő.
A 92. §-hoz
Általános joghatósági szabályként vagyonjogi ügyekben az alperes lakóhelye, illetve székhelye vagy központi ügyintézési helye szerinti joghatóságot állapít meg a Javaslat. Ugyanakkor amennyiben az alperes lakóhelye, székhelye/központi ügyintézési helye Magyarországon van, a Brüsszel IA rendelet alkalmazandó még akkor is, ha az ügy releváns nemzetközi eleme nem egy másik EU-tagállamhoz, hanem harmadik államhoz kötődik. Erre tekintettel e szabály ténylegesen csak a Brüsszel IA rendelet hatálya alá nem tartozó, és más rendelet által sem lefedett (fizetésképtelenségi, tartási és öröklési) ügyekben érvényesülhet. A házassági vagyonjogi kérdések a családjogi joghatósági szabályok közé kerülnek a Javaslat szerint, így a vagyonjogi területen az általános joghatósági szabály az acta iure imperii körében okozott károk megtérítésével illetve a választottbíráskodással összefüggő ügyekben kaphat szerepet például.
A vagyonjogi ügyek körének meghatározásában az új Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pont szerinti értelmező rendelkezésre („vagyonjogi per: az a per, amelyben az érvényesített igény a fél vagyoni jogain alapul vagy értéke pénzösszegben kifejezhető) figyelemmel kell lenni, de ehhez képest nyitva kell hagyni a fogalom értelmezését, hogy adott esetben külföldi jog szerinti igények érvényesítése is belefoglalható legyen.
Az általános joghatósági szabály a Brüsszel IA rendelet tárgyi hatálya alá tartozó, de területi hatálya által le nem fedett ügyek (harmadik állambeli alperes) esetében értelemszerűen nem érvényesülhet. Ugyanakkor ez utóbbi ügyekben a belső jogban rögzített különös joghatósági okok hiányában lényegében a magyar bíróságok joghatósága harmadik állambeli alperesek tekintetében egyáltalán nem lenne megállapítható vagyonjogi ügyekben, ami az egyébként szorosan Magyarországhoz kötődő jogviszonyokkal összefüggő jogviták esetében jogpolitikai okokból nem vállalható. Erre figyelemmel továbbra is meg kell állapítani különös joghatósági szabályokat a belső jogban, amelyek nagyrészt a hatályos Kódex és a Brüsszel IA rendelet szerinti különös joghatósági okokat követnék; ezek a jogvita tárgya és a fórum közötti szoros kapcsolaton alapulnak.
A 93. §-hoz
A Javaslat megőrzi a szerződéssel összefüggő jogvitákra irányadó joghatósági szabályt a hatályos Kódexből, ugyanakkor annak szövegezését közelíti a Brüsszel IA rendelet 7. cikkének 1. pontjához. Ennek következtében a hatályos szabályozáshoz képest a Javaslat egyértelműsíti, hogy a vitatott kötelezettség (és nem feltétlenül a szerződés szerinti főkötelezettség) teljesítési helye a meghatározó körülmény a joghatóság megállapításakor. A teljesítési hely megállapítása tekintetében elsődleges a felek szerződéses kikötése, a Javaslat pedig ennek hiánya esetére rögzíti a teljesítési hely megállapítása során irányadó szempontokat.
A 94. §-hoz
A Javaslat a szerződésen kívüli károkozásra irányadó joghatósági szabályt, összhangban az alkalmazandó jog területén eszközölt módosítással, szélesebb körben, a szerződésen kívüli kötelmekkel összefüggő jogvitákra vonatkozóan határozza meg. Ez egyértelművé teszi, hogy a szabály a jogellenes károkozáson túli nem szerződéses kötelmeket is lefedi (a hatályos Ptk. rendszerében ezek: jogalap nélküli gazdagodás, megbízás nélküli ügyvitel, utaló magatartás, díjkitűzés, kötelezettségvállalás közérdekű célra), amit a szövegezésnél is figyelembe kell venni, mivel ezek esetében nem minden esetben merül fel kár. A Javaslat a személyiségi és a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő vagyoni és nem vagyoni igények egy eljárásban történő elbírálását biztosítja azzal, hogy a joghatósági szabályt a nem vagyoni igények tekintetében is megfelelően alkalmazandónak mondja ki.
A bűncselekménnyel okozott károk érvényesítésével kapcsolatos, illetve a kártérítési járadék megállapítása, felemelése iránti eljárásra irányadó, a hatályos jogban létező joghatósági okok megőrzése a mögöttük húzódó méltányossági indokokra tekintettel indokolt. A (2) bekezdés valamennyi polgári jogi igényt, így a sérelemdíj megtérítése iránti igényt is felöleli.
A 95. §-hoz
A Javaslat a hatályos szabályozáshoz képest új kollíziós jogi szabályokat állapít meg a kulturális javak és a tulajdonos birtokából jogellenesen kikerült dolgokon fennálló tulajdonjogi igényre. Ehhez is igazodóan, bár az alkalmazandó jogi szabályokhoz képest szélesebb körben, új joghatósági okot is megállapít a Javaslat az olyan eljárásokra, amelyek tárgya ingó dolgon fennálló dologi jog, a dolog fekvésének helyére alapozva, amit az eljárás
megindulásának időpontjában kell vizsgálni. Az ingatlanra vonatkozó kizárólagos joghatósági szabályhoz hasonlóan e rendelkezés is akkor alkalmazandó, ha az érvényesített igénynek kifejezetten a tárgya valamilyen dologi jog, és nem valamely a dologhoz kapcsolódó szerződés.
A 96. §-hoz
A magyarországi fióktelep vagy képviselet működéséhez kapcsolódó különös joghatósági ok fenntartása ugyancsak indokolt a Javaslat szerint. A hazai gazdasági életbe fióktelep vagy képviselet útján integrálódott külföldi vállalkozások elleni eljárásokra lényegében az alperesi joghatóság változatának alkalmazása nem tekinthető exorbitánsnak, és jogpolitikailag indokolt, hogy az integráció e foka esetén a külföldi vállalkozást lényegében a magyarországi vállalkozásokkal azonos módon kezeljük. A fióktelepek és képviseletek működésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokra figyelemmel a hatályos szabályozáshoz képest a Javaslat egyértelműen rögzíti, hogy e rendelkezés kiterjed azon szituációkra is, amikor a fióktelep vagy képviselet a külföldi vállalkozás képviseletében köt szerződést belföldön.
A 97. §-hoz
A Javaslat megőrzi a hatályos Kódex 57. §-át, amely az alperes vagyonának belföldi fekvése alapján biztosít joghatóságot a magyar bíróságnak.
A 98. §-hoz
Azon öröklési ügyek, amelyek nem tartoznak az öröklési rendelet hatálya alá, lényegében két kategóriát ölelnek fel: egyrészt a rendelet időbeli hatálya alá nem tartozó ügyek, vagyis a 2015. augusztus 17. napját megelőzően elhalt örökhagyók utáni öröklést érintő eljárások (függetlenül az eljárás megindulásának időpontjától), másrészt a rendelet tárgyi hatálya alá nem tartozó öröklési ügyek, amely kategória rendkívül szűk körű (pl. a szóbeli végrendelet érvényességét érintő perek).
Ugyan számolni kell azzal, hogy az elbírálásra kerülő öröklési ügyek az idő múlásával egyre nagyobb részben a rendelet hatálya alá fognak esni, mindazonáltal a mégis felmerülő, a magyar jog hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozóan továbbra is szükség van joghatósági szabályokra. A Javaslat ennek érdekében átveszi a Kódexnek a rendelet alkalmazási időpontját megelőzően hatályos rendelkezéseit a különös joghatósági okok tekintetében (hasonlóan a kizárólagos és kizárt joghatósági szabályokhoz), azok tartalmi módosítása nélkül, amelyeket az öröklési rendelet időbeli hatálya alá nem tartozó esetekre kell alkalmazni.
A magyar közjegyző joghatóságának megalapozására elegendő, ha csak a hagyaték egy része fekszik Magyarországon.
A 99. §-hoz
A Javaslat a felek autonómiájának lehető legszélesebb körű biztosítása érdekében elismeri a vagyonjogi viszonyokban a fórumválasztás lehetőségét, ugyanakkor az érintett rendelkezések kizárólag a Brüsszel IA rendelet által nyitva hagyott körben érvényesülhetnek. A rendelet 25. cikkének (1) bekezdésére tekintettel azoknak a tényállásoknak a szabályozása maradt nemzeti hatáskörben, amelyekben a felek nem az Európai Unió valamely tagállama bíróságának, vagy bíróságainak joghatóságát köti ki. Ebből következően a vonatkozó szabályok azon ügyekben nyernek majd alkalmazást, amelyekben felek nem EU-tagállambeli bíróság joghatóságát kötötték ki, de az eljárás mégis magyar bíróság előtt indul, és a magyar bíróságnak – saját joghatósága fennállásának vizsgálata körében – döntenie kell a joghatósági megállapodás jogi sorsáról (létezés, érvényesség, hatályosság, kikényszeríthetőség). Tisztán belföldi vonatkozású ügyben, figyelemmel a Javaslat hatályára, a felek nem köthetik ki külföldi bíróság joghatóságát.
A Javaslat joghatósági megállapodásokra vonatkozó rendelkezései alapvetően a Brüsszel IA rendelet 25. cikkére épülnek.
A joghatósági megállapodásban a felek valamely állam joghatóságát kiköthetik általánosságban, de az adott állam egyetlen vagy több meghatározott bíróságát is kijelölhetik jogvitájuk rendezésére. Nem szükséges a kikötött bíróságot pontosan, név szerint megjelölni, elegendő, ha a kikötés alapján egyértelműen azonosítható a kijelölt bíróság, például az érintett külföldi állam hatásköri, illetékességi szabályainak segítségével (meghatározott településen lévő bíróságok kijelölése esetén az adott állam vonatkozó jogszabályi rendelkezései alapján beazonosítható az az egyetlen bíróság, amely eljárni jogosult).
A fórumválasztás szabadságának korlátját jelenti a kizárólagos, illetve kizárt joghatóságra vonatkozó szabályok sérelme, hiszen e szabályok jellegükből adódóan nem írhatók felül más joghatósági szabályokkal, így az ilyen szabályt sértő megállapodás semmis.
A Javaslat a megállapodás alaki érvényességére vonatkozó, a Brüsszel IA rendelettel összhangban álló hatályos Kódexbeli rendelkezéseket fenntartja.
Elvi jelentőségű újításként viszont a Javaslat a Brüsszel IA rendelet mintájára kifejezett rendelkezést tartalmaz a joghatósági megállapodásokra alkalmazandó jog meghatározására. A Javaslat közvetlenül kizárólag alaki érvényességi követelményeket állapít meg, ugyanakkor általános, az anyagi jog körébe tartozó szerződési jogi kérdéseket ezeken túl nem rendez. Szükségesnek mutatkozik ezért a joghatósági megállapodásokra alkalmazandó jog egyértelmű meghatározása, figyelemmel arra is, hogy a joghatósági megállapodások sajátosságaira tekintettel a szerződésekre vonatkozó általános kollíziós jogi normák nem alkalmazhatók automatikusan a joghatósági megállapodásokra. A Javaslat szerint az alkalmazandó jog a joghatósági megállapodásban kikötött bíróság vagy bíróságok államának joga, mert rendszerint ez a jog az, amelyik a joghatósági megállapodással a legszorosabb kapcsolatban áll. A Brüsszel IA rendelet ugyan kizárólag a semmisséget említi, mint amire a felhívott jog irányadó, a Javaslat ugyanakkor a joghatósági megállapodásokra alkalmazandó jogot a megállapodás létezése és érvényessége tekintetében általános jelleggel határozza meg.
A Javaslat a Brüsszel IA rendeletből ugyancsak átveszi az ún. elkülönítés (separability) elvét, amely alapján a szerződések részét képező joghatósági megállapodásokat a szerződés többi feltételétől független megállapodásként kell kezelni. A joghatósági megállapodások érvényességét nem lehet csupán azon az alapon vitatni, hogy a szerződés érvénytelen.
A Javaslat alapján a joghatósági megállapodások főszabály szerint kizárólagosak, kivételt csak a felek eltérő megállapodása jelent. Amennyiben a külföldi bíróság viszont megállapítja joghatósága hiányát, nincs akadálya a magyar joghatóságnak az általános szabályok alapján történő megállapításának.
A 100. §-hoz
Az új fizetésképtelenségi rendelet állapítja meg a tagállami joghatóságot, ha az adós fő érdekeltségeinek központja valamelyik EU-tagállamban van. Ennélfogva, ha az adós fő érdekeltségeinek központja Magyarországon található, a magyar joghatóság az új fizetésképtelenségi rendeleten alapszik. Ezen esetkörön túlmenően abban az esetben indokolt a fizetésképtelenségi eljárás hazai lefolytatását lehetővé tenni, ha az adós létesítő okirat szerinti székhelye belföldön (és fő érdekeltségeinek központja a fizetésképtelenségi rendeletet alkalmazó EU-tagállamokon kívül) van. A magyar joghatóság továbbá abban az esetben is megalapozott, ha az adós jogi személy székhelye ugyan nem EU-tagállamban van, de olyan működési hellyel (fióktelep, telephely) rendelkezik Magyarországon, ahol legalább meghatározott ideig ténylegesen gazdasági tevékenységet is végez.
Az uniós szabályozással összhangban rendelkezik a javaslat arról, hogy a fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására fennálló joghatóság megalapozza a joghatóságot a fizetésképtelenségi eljárásból származó és azzal szorosan összefüggő keresetek tekintetében is. A fizetésképtelenségi jog területére, illetve azon kívülre eső keresetek elhatárolásában segítséget nyújthat az EUB joggyakorlata. E szerint annak meghatározásánál, hogy egy adott igény érvényesítése melyik jogterületre tartozik, a kereset jogalapját, és nem azt az eljárási összefüggést kell figyelembe venni, amelybe e kereset illeszkedik. Ennek megfelelően azt kell megvizsgálni, hogy a kereset alapjául szolgáló jog vagy kötelezettség alapja a polgári jog általános szabályaiban vagy pedig a fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó jog előbbiekhez képest különös szabályaiban gyökerezik-e.
Az e § (1) és (2) bekezdése által lefedett eljárásokban a joghatóság nem alapulhat perbebocsátkozáson vagy joghatósági megállapodáson.
A 101. §-hoz
A házassági köteléket érintő eljárások tekintetében az autonóm magyar szabályozás csak a Brüsszel IIA rendelet 7. cikke által érintett tagállami fennmaradó joghatóság esetkörére, illetve a rendelet tárgyi hatálya alá nem tartozó házassági eljárásokra terjedhet ki. Ez utóbbi körbe a házasság létezésének/nemlétezésének megállapítása iránti eljárások tartozhatnak, ezeknek a rendelet hatálya alá tartozása ugyanis bizonytalan.
A fennmaradó joghatóság tekintetében a rendelet szerinti kapcsolóelvek nem alkalmazhatók, így a Javaslat fenntartja a hatályos joghatósági rendszer azon szabályát, amely szerint önmagában az egyik házastárs magyar állampolgársága (minden további belföldi kapcsolódás nélkül) megalapozza a magyar joghatóságot a házasság felbontására vagy érvénytelenné nyilvánítására irányuló eljárásban.
A házasság létezésének/nemlétezésének megállapítása iránti eljárások tekintetében szintén célszerű az egyik fél magyar állampolgárságához kötni a belföldi joghatóságot, illetve alternatív joghatósági okként kerül nevesítésre a Javaslatban az alperes belföldi szokásos tartózkodási helye.
A 102. §-hoz
A házastársak személyi vagy vagyoni jogviszonyainak elbírálására irányuló eljárásra magyar joghatóságot megalapozó körülményként a Javaslat az alábbiakat határozza meg vagylagosan:
- az alperes házastárs belföldi szokásos tartózkodási helye;
- a házastársak utolsó közös belföldi szokásos tartózkodási helye, feltéve, hogy az egyik házastársnak a keresetindításkor még továbbra is belföldön van a szokásos tartózkodási helye;
- a házastársak közös magyar állampolgársága.
A Javaslat figyelembe veszi továbbá, hogy e jogviszonyok elbírálására számos esetben valamely más jogviszonyt érintő eljárás – jellemzően házassági per – járulékos kérdéseként kerül sor, amire figyelemmel egy „összefüggéses” joghatósági szabályt is megállapít. E szerint a magyar joghatóságot a házassági per járulékos kérdéseként elbírált személyes és vagyoni viszonyok tekintetében a házassági perre (bármely jogforrás, így a Brüsszel IIA, nemzetközi szerződés vagy a belső jog alapján) fennálló joghatósághoz köti.
Öröklési ügyekben folytatott eljárásokban előfordulhatnak esetek, amikor az örökléssel összefüggésben házassági vagyonjogi viszonyok tekintetében is dönteni kell. Erre figyelemmel a Javaslat az öröklési ügyre vonatkozó joghatóságtól függően biztosít joghatóságot a vagyonjogi viszony elbírálására is.
A 103. §-hoz
A Javaslat a bejegyzett élettársi kapcsolattal összefüggésben közös joghatósági szabályozást állít fel az ilyen kapcsolattal összefüggő valamennyi jogkérdés (érvényesség, létezés, vagyonjogi joghatások, megszüntetés) elbírálása tekintetében. Vagylagos joghatósági okként a kapcsolat belföldi létesítése vagy legalább az egyik bejegyzett élettársak magyar állampolgársága kerül alkalmazásra, tekintve, hogy a magyar fórumhoz ezen esetekben kapcsolódik a legszorosabban a bejegyzett élettársi kapcsolattal összefüggő eljárás.
A 104. §-hoz
A származási ügyekkel kapcsolatos joghatósági szabályozás kialakításánál elsősorban az érintett gyermek körülményei kerülnek figyelembe vételre, így magyar bírói fórum joghatóságát megalapozhatja az a körülmény, hogy a gyermek magyar állampolgársággal rendelkezik, vagy (állampolgárságától függetlenül) szokásos tartózkodási helye belföldön van.
Emellett joghatósági okként nevesíti a Javaslat az alperes belföldi szokásos tartózkodási helyét. Ez az asszimmetrikus joghatósági szabályozás a leginkább védelemre szoruló érdekeltet – a gyermeket – hozza kedvezőbb helyzetbe, mivel a gyermek, illetve az anya által indított perekben lehetővé tenné a belföldi perindítást azon az alapon is, hogy az alperes (apa) belföldön rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel. A Javaslat rendezi azt az esetkört is, amikor a származással kapcsolatos pert – a kollíziós szabályok által felhívott anyagi jog szerint – adott esetben több személy ellen is meg kell indítani, amikor is elegendő, ha csak az egyik alperesnek belföldön van a szokásos tartózkodási helye.
A 105. §-hoz
Az örökbefogadási jogviszony létrejöttét illetve megszűnését érintő jogi eljárásokra (azaz az örökbefogadás engedélyezésére, illetve annak felbontására) a magyar joghatóság feltétele a Javaslat szerint, hogy legalább az egyik érdekelt – az örökbefogadni kívánt gyermek (felbontás iránti eljárás esetében az örökbefogadott), vagy az örökbefogadó – rendelkezik magyar állampolgársággal, vagy szokásos tartózkodási helye belföldön legyen. van.
A 106. §-hoz
A Javaslat, a korábbiaktól eltérően együttesen szabályozza a szülői felügyeleti viszonyokra, a kapcsolattartásra és a gyámságra vonatkozó joghatóságot, figyelemmel arra, hogy ezek mind a Brüsszel IIA rendelet hatálya alá tartoznak, a rendelet által használt gyűjtőfogalom – a „szülői felelősség” – ugyanis felöleli a szülői felügyeleti jog helyettesítését szolgáló jogintézményeket is (így a gyámságot).
Az autonóm magyar joghatósági szabályozás csak a rendelet 14. cikke szerinti fennmaradó tagállami joghatóság esetkörére szorítkozhat. Ez lényegében azt az esetkört jelenti, amikor a rendelet joghatósági szabályai egyetlen tagállam joghatóságát sem alapozzák meg (a gyakorlatban leginkább akkor, ha a gyermek szokásos tartózkodási helye harmadik államban van, de a rendelet 12. vagy 13. cikke ez utóbbi esetben is alkalmazható lehet).
Harmadik államban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermeket érintő felügyeleti viszonyokat érintő eljárásra a magyar joghatóság akkor indokolt, ha a gyermek magyar állampolgár.
A 107. §-hoz
A Javaslat, figyelemmel a nagykorúak cselekvőképességét érintően az anyagi jogban bekövetkezett változásokra, át kívánja fogni a Ptk. Második Könyvének a cselekvőképességet érintő Második Részében szabályozott jogintézményekkel kapcsolatos eljárásokat, függetlenül attól, hogy azokat (a magyar jog szerint) bíróság vagy gyámhatóság folytatja-e le. A joghatósági szabályozás hatálya így egyaránt kiterjed
- a bírósági eljárásokra, amelyek a nagykorú cselekvőképességének korlátozásával kapcsolatosak (cselekvőképességet részlegesen/teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés; annak felülvizsgálata, megszüntetése, módosítása);
- a gyámhatósági eljárásokra, amelyek a gondnokrendeléssel, tisztségének megszűnésével, illetve tevékenységének hatósági felügyeletével kapcsolatosak; továbbá a
- a támogatott döntéshozatalt, illetve az előzetes jognyilatkozatot érintő eljárásokra.
A szabályozás – hasonlóan a szülői felügyeleti viszonyokra és a gyámságra javasolt szabályozáshoz – e vonatkozásban is arra a személyre koncentrál, akinek védelmét a szóban forgó eljárások szolgálják, nevezetesen a gondnokoltra (gondnokság alá helyezendőre), így e személy belföldi szokásos tartózkodási helye vagy magyar állampolgársága lehet – vagylagosan – a joghatóságot megalapozó körülmény.
A 108. §-hoz
A Javaslat a holtnak nyilvánítási eljárással kapcsolatos joghatóság jelenlegi szabályozását átalakítja, és a magyar joghatóságot elsődlegesen az érintett személy utolsó belföldi szokásos tartózkodási helyéhez kapcsolja. E mögött az a megfontolás áll, hogy rendszerint az eltűnt életvitelének súlyponti helyén, vagyis a szokásos tartózkodási helye szerinti államban állhatnak leginkább rendelkezésre az eltűnttel kapcsolatos adatok, információk, illetve a hollétével, eltűnésének körülményeivel kapcsolatban felvilágosítást nyújtani tudó személyek.
A Javaslat ezen túlmenően külföldi szokásos tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárok esetében is lehetővé teszi a belföldi eljárást, ennek azonban már feltétele, hogy valamilyen belföldi jogi érdek, amelyre a Javaslat példálózó felsorolást tartalmaz, is fennálljon.
A 109. §-hoz
Természetesen a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályok alkalmazási köre is csak az uniós rendeletek által le nem fedett határozatokra terjed ki. A más EU-tagállamokban hozott határozatok elismerését és végrehajtását szabályozza a Brüsszel IA rendelet, a Brüsszel IIA rendelet, a tartási rendelet, az öröklési rendelet, a polgári védelmi intézkedésekről szóló rendelet, a számlazárolási végzésről szóló rendelet, az új fizetésképtelenségi rendelet, a végrehajtható okiratról szóló rendelet, az EUFMH rendelet és a kis értékű követelésekről szóló rendelet. Szintén megelőzik a belső jog alkalmazását az EU által kötött egyezmények (a Luganói egyezmény, a hágai fórumválasztási egyezmény, a 2007- es hágai tartási egyezmény).
Ugyancsak megemlítendő, hogy e területen is Magyarország által kötött nemzetközi szerződések is korlátozzák a belső jog alkalmazhatósági körét, így például az 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény, a 2004. évi LXVIII. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek feletti felügyeleti jogot érintő határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a felügyeleti viszonyok helyreállításáról szóló, 1980. május 20. napján Luxemburgban kelt európai egyezmény vagy kétoldalú jogsegélyszerződéseink.
A Javaslat, hasonlóan a hatályos szabályozáshoz, nem állapít meg definíciót a határozat fogalmára. Az értelmező rendelkezések között található „bíróság” fogalommal együtt olvasva viszont továbbra is rögzíti, hogy az elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályok a törvény tárgyi hatálya alá tartozó ügyekben eljáró külföldi bíróságok és más hatóságok által hozott határozatokra egyaránt kiterjednek. Az ugyanis, hogy polgári ügyekben nem csak bíróságok, hanem más hatóságok is eljárnak, nem csak Magyarországon, hanem más államokban is jellemző. Házassági bontóügyek tekintetében kirajzolódni látszik például egy olyan nemzetközi tendencia, miszerint egyre több államban nem vitás ügyekben közigazgatási hatóság vagy közjegyző mondja ki, állapítja meg a házasság felbontását.
A határozat fogalmát, tekintettel arra, hogy a külföldi államok intézményrendszerei, eljárásrendjei rendkívül eltérő megoldásokhoz vezethetnek a tekintetben, hogy milyen szerv milyen formában hozhat egy ügyben határozatot, rugalmasan kell értelmezni. Ennek megfelelően határozatként vehető figyelembe, ha nem állami szerv (hanem pl. egyházi bíróság) jár el ugyan, de az érintett állam jogán alapuló felhatalmazás alapján, gyakorlatilag közhatalmi tevékenységet ellátva teszi ezt, így döntése lényegében az állami szervek határozataival azonos hatályú.
Megengedő értelmezésre van lehetőség abban a tekintetben is, hogy milyen formában jelenik meg a külföldi határozat, így például a házasfelek közös megegyezésen alapuló bontásra irányuló nyilatkozatának megfelelően a házasság felbontásának az anyakönyvbe történő bejegyzése is e fogalom körébe tartozónak tekinthető.
A hatályos Kódex a külföldi határozatok elismerésének és végrehajtásának feltételeit, kevés, elsősorban személyállapoti ügyeket érintő kivételtől eltekintve, egységesen állapítja meg. Ugyanakkor a határozatok elismerését és végrehajtását szabályozó uniós rendeletek és újabb nemzetközi egyezmények rámutattak arra, hogy ügytípusonként eltérő szempontok jelenhetnek meg az elismerés feltételrendszerében. Ebből inspirációt merítve a Javaslat is, azt követően, hogy általános jelleggel megállapítja az elismerés feltételeit, témakörönként határozza meg az általános szabályoktól való eltéréseket. A csoportosítás alapvetően a joghatósági szabályoknál követett szempontokra épül, különös tekintettel arra is, hogy az egyes területek joghatóságai szabályai kihatással vannak az elismerésre vonatkozó rendelkezésekre is.
A Javaslat a határozatok elismerésének általános feltételeit illetően a hatályos Kódexből indul ki. Ugyan az uniós rendeletek a tematikus megközelítésre hatással voltak, az elismerés feltételeinek meghatározásakor a rendeletek kevésbé vehetők figyelembe, részben azért, mert maguk sem egységes feltételrendszert alkalmaznak, másrészt pedig azért, mert az uniós tagállamok közötti, egymás jogrendszereibe és igazságszolgáltatásába vetett bizalom szintje magasabb szintű, mint amivel magyar szemszögből közelíteni lehet rendkívül változatos jogi kultúrájú harmadik államokhoz, ami más szempontok érvényesítését is teszi szükségessé.
A Javaslat a külföldi határozat elismerését három feltételtől teszi függővé:
1) a külföldi bíróság joghatósága megalapozott volt,
2) a határozat jogerős vagy azzal egyenértékű joghatással bír és
3) nem áll fenn a törvényben megállapított megtagadási ok.
Nemzetközi példákat is figyelembe véve megszűnik a külföldi állammal a határozatok elismerésére vonatkozóan fennálló viszonosság általános feltételként történő megkövetelése. A hatályos jog is több esetben állapít meg már kivételt (személyállapoti ügyekben, vagyonjogi ügyekben a külföldi bíróság joghatósági kikötésen alapuló joghatósága esetén és kizárt magyar joghatóság esetén), így a továbbiakban, illeszkedve a feltételek listájának tematikus megközelítéséhez, a különös szabályok között jelenik meg a viszonossági követelmény azon területeken, ahol indokolt. Ahol a Javaslat mégis utal a viszonosságra, ott ez alatt „adminisztratív” viszonosságot ért, amely létezésének feltétele, hogy a két állam hatóságai egymás jogának kölcsönös megismerését és a viszonosság létrehozatalára irányuló tárgyalásokat követően megállapítják a viszonosság fennállását (nemzetközi jogi kötelezettség keletkezése nélkül). Önmagában tehát az, hogy a külföldi jog szerint a magyar határozatok elismerése, végrehajtása biztosított lenne, nem elegendő a viszonosság megállapíthatóságához, ehhez külön aktus szükséges.
Ad 1) Joghatóság ellenőrzése
Az eljárt külföldi bíróság joghatóságának ellenőrzése az uniós rendeletekben alapvetően visszaszorulóban van. Ugyanakkor harmadik államok viszonylatában rendszerint nem áll rendelkezésre egységes joghatósági szabályozás, illetve a kölcsönös bizalomnak az EU-ban meglévő szintje sincs meg, így a Javaslat megőrzi e feltételt.
A hatályos szabályozás a magyar jogban megállapított direkt joghatósági szabályokat alkalmazza indirekt joghatósági szabályként, vagyis akkor tekinthető a külföldi bíróság joghatósága megalapozottnak, ha olyan joghatósági okon alapult, amely a Kódex alapján magyar bíróság joghatóságát megalapozhatja. Ugyanakkor a magyar joghatósági rendszernek már alapvető részét képezik az uniós rendeletek, amelyek közvetlenül állapítanak meg direkt joghatósági szabályokat, így az érintett területeken hiányoznak vagy fennmaradó joghatósági okokként kerültek megállapításra a Javaslatban a direkt joghatósági szabályok. Erre is figyelemmel szükséges megállapítani indirekt joghatósági szabályokat is, amelyeket csak a határozatok elismerésénél kell figyelembe venni annak mérlegelésekor, hogy az eljárt külföldi bíróság joghatóság megalapozott volt-e. Amely jogviszonyok tekintetében a Javaslat indirekt joghatósági szabályt nem állapít meg külön, a Javaslat IX. fejezete szerinti joghatósági okok indirekt joghatósági szabályként is funkcionálnak.
A Javaslat a hatályos Kódexhez képest megszünteti a kizárólagos és a kizárt joghatóság körébe tartozó ügyekben hozott határozatok elismerésének elkülönült kezelését, hiszen ezen esetek az általános joghatósági kontroll keretében is figyelembe vehetők.
A családjogi, személyállapoti ügyekben hozott határozatok el nem ismerésének a többes állampolgárságú magyar állampolgárokat sokszor méltánytalanul érintő negatív következményeinek elkerülése érdekében a Javaslat előírja, hogy az eljárt külföldi bíróság joghatósága megalapozottságának vizsgálatakor az érintett másik állampolgárságát is figyelembe kell venni.
Ad 2) A határozat jogereje
A Javaslat, hasonlóan a Kódexhez, a külföldi határozathoz fűződő joghatások hazai érvényesülését ahhoz köti, hogy a határozat végleges jelleggel rendezze a jogviszonyt, a szövegezésben azonban figyelembe veszi, hogy a jogerő intézménye számos jogrendszerben nem ismert. Ennek megfelelően a jogerőre emelkedés helyett a Javaslat elfogadja, ha azzal egyenértékű hatás fűződik a határozathoz az azt hozó bíróság államának joga szerint (pl. a határozat végleges, nem fellebbezhető).
Ad 3) Megtagadási okok hiánya
A közrendbe ütközés mint hagyományos megtagadási ok a Javaslat alapján immár magába foglalja az eljárási közrend sérelmét is, amely a hatályos Kódexben külön megtagadási okként kap szerepet, figyelemmel arra, hogy a magyar eljárási jog alapvető elveit sértő eljárás megvalósítja a magyar közrend sérelmét.
Az eljárást megindító irat kézbesítésének hiánya ugyancsak tradicionális megtagadási ok, ennek szabálya kis mértékben kerül módosításra a hatályos Kódexhez képest. A Javaslat nem követeli meg ugyanis a szabályszerű kézbesítést, csak azt, hogy az olyan időben és módon történjen a kézbesítés, amely lehetővé teszi a védekezés előkészítését a címzett számára. Így amennyiben a címzett ténylegesen megkapta az iratot, de formai okok miatt nem volt szabályszerű a kézbesítés, e megtagadási okra nem hivatkozhat, ilyen esetben ugyanis a szabályszerű kézbesítés megkövetelése túlzott mértékű védelmet biztosíthat az adósnak.
A magyar bíróság, hatóság előtt korábban indult eljárás léte tekintetében változást jelent a hatályos szabályozáshoz képest, hogy a párhuzamos eljárások vonatkozásában az eljárás megindulásának időpontjára vonatkozó új értelmező szabállyal (69. § (5) bekezdés) összhangban nem a perindítás hatályának beállta, hanem az eljárás új értelmező szabály alapján megállapított kezdő időpontja irányadó.
Az ugyanazon jogvitában meghozott jogerős magyar határozat léte továbbra is megtagadási ok marad, ugyanakkor a Javaslat szerint ugyanilyen hatása lenne a harmadik államban korábban meghozott olyan határozatnak is, amely Magyarországon elismerhető.
A 110. §-hoz
A Javaslat, uniós mintákat követve, a határozatok elismerésére és végrehajtására irányadó szabályok megfelelő alkalmazását írja elő a külföldi eljárásban kötött egyezségek tekintetében is. Amennyiben az egyezséget a külföldi bíróság vagy más hatóság alakszerű határozattal jóváhagyja, azt határozatként kell kezelni, így e rendelkezés azon eseteket kívánja átfogni, amikor a felek az eljárás keretében, az eljáró bíróság, hatóság előtt kötnek egyezséget, amelyet az azonban nem hagy jóvá, az érintett állam joga viszont joghatásokat fűz az eljárás ilyen egyezséggel történő lezárásához.
A 111. §-hoz
A külföldi határozatok elismerésével összefüggésben nehézséget jelent, ha a határozat elismerésére nemzetközi egyezményt kell alkalmazni, és a határozat ezen egyezmény rendelkezései szerint nem ismerhető el, ugyanakkor a magyar belső jog alkalmazása esetén a határozat viszont elismerhető lenne. Mivel a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek célja éppen az érintett államok egymás közötti viszonyában a határozatok elismerésének és végrehajtásának lehetővé tétele, megkönnyítése, látható, hogy a felvázolt helyzet éppen e céllal szemben hat. Ennek megelőzése érdekében a Javaslat a nemzetközi egyezmények elsőbbsége alóli kivételként rögzíti, hogy amennyiben nemzetközi egyezmény alapján a határozat nem ismerhető el, de a határozat az elismerés belső jog szerinti feltételeinek megfelel (e vonatkozásban az egyezmény fennállását mintegy a viszonosság fennállásának tekintve), a határozat elismerhető Magyarországon (favor recognitionis elve).
E rendelkezés azonban csak a Magyarország által kötött egyezmények alóli kivételként alkalmazható, az EU által kötött, és így Magyarországot is kötő egyezmények (jelenleg ilyen a Luganói egyezmény, a hágai fórumválasztási egyezmény, a 2007-es hágai tartási egyezmény) esetében nem.
A 112. §-hoz
A határozatok elismerése feltételeinek tematikus megközelítéséből következően rendelkezni szükséges az általános szabályoktól való eltérésekről. Amely határozatokra viszont nem állapít meg eltérést a Javaslat, teljes egészében az általános szabályok irányadók.
A tematikus megközelítés indokoltságát támasztja alá a határozatok elismerése megtagadásának azon okaira vonatkozó, Javaslat szerinti megközelítés, amely a korábban indult hazai eljáráson, vagy korábban hozott belföldi vagy elismert külföldi határozaton alapul. A hatályos szabályozás, illetve a Javaslat általános szabályai is e megtagadási okok figyelembevételét ahhoz kötik, hogy (1) ugyanabból a ténybeli alapból származó (2) ugyanazon jog iránt (3) azonos felek között Magyarországon korábban eljárás indult-e illetve jogerős érdemi határozat született-e. Ugyanakkor a személyállapoti, családjogi ügyek körén belül egyes ügycsoportokban az azonos felek hiányában is indokolt e megtagadási okok alkalmazhatóságát biztosítani, mivel magához az eljárással érintett jogviszonyhoz képest az eljárásban érintett felek személye másodlagos, mivel azok személye el is térhet. Így például a házasság érvénytelenítésére irányuló eljárásban, az alkalmazandó jogtól függően, a perindításra jogosult a házasfeleken kívül lehet például az ügyész is, vagyis ha valamely külföldi államban az ügyész pert indított a házasfelekkel szemben, de korábban Magyarországon az egyik házastárs indította meg a másik féllel szemben az ugyanezen házasságot érintő pert, a hatályos jog szerint nem lehet a korábban indult magyar eljárást megtagadási okként figyelembe venni, holott ugyanazon házasság érvénytelenné nyilvánítása volt az ügyek tárgya. Hasonló szempontok merülhetnek fel a bejegyzett élettársi kapcsolat érvénytelenítésével, a leszármazással (lehetséges felek pl.: szülők, gyermek, gyermek leszármazottja, ügyész, gyámhatóság), a szülői felelősséggel, gyámsággal (lehetséges felek pl.: szülők, gyámhatóság, harmadik személy), az örökbefogadással (lehetséges felek pl. a szülők, a gyámhatóság, a gyermek), gondnoksággal (lehetséges felek pl. a házastárs, élettárs, egyenes ági rokon, testvér, kiskorú törvényes képviselője, ügyész, gyámhatóság) és a holtnak nyilvánítással (lehetséges kérelmezők pl. közeli hozzátartozó, ügyész, gyámhatóság, egyéb érdekelt) kapcsolatos ügyek tekintetében.
A 113. §-hoz
Vagyonjogi ügyekben az általános szabályokhoz képest további feltételként jelenik meg a viszonosság fennállása az érintett külföldi állammal. A hatályos szabályozásból fakadó kivételek (kizárt magyar joghatóság, külföldi bíróság megállapodáson alapuló joghatósága) azonban megőrzésre kerülnek.
Viszonosság megállapítására egyébként vagyonjogi ügyekben kizárólag Németországgal (1992. február 26. után jogerőre emelkedett határozatokra) és Olaszországgal (2003. április 1. után jogerőre emelkedett határozatokra) került sor.
Figyelemmel a 94. § (1) bekezdésében foglaltakra, a személyhez fűződő jogok megsértésével kapcsolatban hozott határozatok elismerésére és végrehajtására a vagyonjogi ügyekben hozott határozatokra irányadó szabályokat kell alkalmazni.
A 114. §-hoz
A Javaslat a fizetésképtelenségi eljárásban hozott határozatok elismerésének további feltételeként megköveteli a viszonosság fennállását. A fizetésképtelenségi eljárások alapvetően érintik mind az adós vagyontárgyai feletti rendelkezési jogát, mind a hitelezők szinguláris végrehajtáshoz való jogát. E joghatások bebocsátása a magyar jogrendszerbe csak akkor indokolt, ha egyrészt az érintett államok között megvan az ehhez szükséges kölcsönös bizalom, másrészt pedig az érintett államok gazdasági szereplői között a viszonosságnak köszönhetően szimmetrikus jogi helyzet alakítható ki.
A fentieken túlmenően a fizetésképtelenségi eljárások körében a Javaslat általános elismerési és végrehajtási rendszere érvényesül két kiegészítéssel. Egyrészt a külföldi fizetésképtelenségi főeljárás elismerése nem zárja ki, hogy a magyar bíróság másodlagos fizetésképtelenségi eljárást indítson, másrészt a külföldi fizetésképtelenségi főeljárást megindító határozat csak akkor rendelkezik Magyarországon a lex concursus szerinti joghatásokkal, ha Magyarországon nem indult másodlagos eljárás. A főeljárás és a másodlagos eljárás e Javaslat szerinti fogalmának értelmezése során a fizetésképtelenségi rendeletnél alkalmazatott megközelítés követendő.
A 115. §-hoz
Az öröklési ügyek esetében univerzális hatályú az uniós joghatósági szabályozás, amire figyelemmel indirekt joghatósági szabály szükséges a belső jogban.
A 116. §-hoz
Indirekt joghatósági okok megállapítására csak a házassági kötelékkel kapcsolatos eljárásokra kerül sor, mivel ezek tekintetében közvetlen joghatósági okokat a Brüsszel IIA rendelet állapít meg. Az érintett jogviszonyok többi vonatkozása tekintetében a Javaslat joghatósági szabályai érvényesülnek indirekt joghatósági szabályként.
A hatályos Kódex 70. § (2) bekezdése szerinti könnyített elismerési szabályt megőrzi a Javaslat, a házasság felbontásán túl kiterjesztve azt a kötelékkel kapcsolatos döntések teljes körére. Ennek célja, hasonlóan a kettős állampolgárság figyelembevételével kapcsolatban fent említettekhez, a külföldi határozatok el nem ismeréséből eredő méltánytalan helyzetek elkerülése.
A fentiekben vázoltakra figyelemmel a párhuzamos eljáráson, illetve korábban hozott határozaton alapuló megtagadási okok alkalmazhatóságához a Javaslat e területen, a házassági vagyonjog kivételével, az általános szabályokhoz képest nem követeli meg, hogy a két eljárásnak azonos felek között kell vagy kellett folynia.
A 117. §-hoz
A Javaslat a bejegyzett élettársi kapcsolat létezésével, érvényességével és megszűnésével összefüggő határozatokra a direkt joghatósági okoknál szélesebb körben indirekt joghatóságok okokat állapít meg, ezzel bővítve a külföldi határozatok elismerésének lehetőségét, míg az egyéb összefüggő határozatok (bejegyzett élettársak személyi és vagyoni viszonyai) esetében a direkt joghatósági szabályokból kell kiindulni.
A többi rendelkezés tekintetében a házassággal összefüggő határozatokra vonatkozó megfontolások értelemszerűen irányadók.
A 118. §-hoz
Indirekt joghatósági ok megállapítása szükséges az érintett területen (szülői felügyelet, kapcsolattartás, gyámság), mivel a közvetlen joghatósági okokat a Brüsszel IIA rendelet állapítja meg.
A 119. §-hoz
Mivel a tartási ügyekre vonatkozóan a tartási rendelet állapít meg direkt joghatósági szabályokat, a Javaslat az elismerési céljára indirekt joghatósági szabályokat állapít meg.
A 120. §-hoz
Az általános szabályokhoz képest a legjelentősebb eltéréseket az örökbefogadással kapcsolatos határozatok elismerésére vonatkozó különös szabályok tartalmazzák.
A magyar állampolgár gyermek örökbefogadásának engedélyezéséről szóló határozat hazai elismerésének addicionális feltétele, hogy az örökbefogadást a magyar gyámhatóság jóváhagyta. Ugyanakkor a gyermek esetleges többes állampolgársága itt is figyelembe vételre kerül, így amennyiben a másik állampolgársága szerinti államban volt a szokásos tartózkodási helye a határozat meghozatalának időpontjában, és ebben az államban hozták az örökbefogadást engedélyező határozatot, ez az addicionális feltétel nem érvényesül. E kivétel célja annak megelőzése, hogy az érintett gyermek a két állampolgársága szerinti államban adott esetben eltérő családi jogállással rendelkezzen a határozat hazai el nem ismerése következtében.
Ugyancsak e célból a Javaslat megőrzi a hatályos Kódex 70. § (3) bekezdésében illetve 70/A. §-ában foglalt rendelkezéseket, mivel egy időközben már nagykorúvá vált személy esetében a külföldi határozat el nem ismerése végleges jelleggel eredményezheti, hogy két államban különböző családi jogállással bír. Ennek elkerülése érdekében a Javaslat lehetővé teszi az elismerés egyes feltételeinek való megfeleléstől történő eltekintést.
A 121. §-hoz
Tekintettel arra, hogy az érintett eljárások résztvevői eltérhetnek, a házassági perekhez hasonlóan a párhuzamos eljárásokon, illetve korábban hozott határozaton alapuló megtagadási okok tekintetében a Javaslat a származással, az örökbefogadással, a szülői felügyelettel, kapcsolattartással és gyámsággal, a gondnoksággal és más védelmi intézkedésekkel, a holtnak nyilvánítással és a halál tényének megállapításával és a névviseléssel kapcsolatos határozatok esetében sem követeli meg, hogy a másik figyelembe vett eljárásban azonosak legyenek a felek.
A 122. §-hoz
Az elismerés külön eljárást nem igényel, ugyanakkor a külföldi határozatok elismerése nem automatikus. Még ha nem is szükséges külön eljárásban annak magyar bíróság (hatóság) általi kimondása, hogy a határozat Magyarországon elismerésre kerül, legalább azon bíróságnak, hatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy a külföldi határozat az elismerés feltételeinek megfelel- e, amely előtt e kérdés felmerül, és ha erről külön nem is kell rendelkeznie, eljárásában megállapításának eredményét figyelembe veszi.
A Javaslat a hatályos szabályozáshoz hasonlóan az elismerés külön, nemperes eljárásban történő megállapíthatóságát is lehetővé teszi. Erre az eljárásra irányadó hatásköri és illetékességi szabályok is helyet kapnak a törvényben a Javaslat szerint, amelyek igazodnak az egyébként az eljárásra megfelelően alkalmazandó Vht. által megvalósított centralizációhoz, amely mögött a külföldi határozatokkal kapcsolatos intézkedések tekintetében megkívánt speciális ismeretek biztosítása indokol.
A Javaslat megőrzi az érdemi felülvizsgálat kizártságának alapelvi szintű szabályát.
A hatályos szabályozás szerint az elismerési feltételeket hivatalból kell vizsgálni, ami alól kivételt jelentenek a külföldi eljárás hiányosságaival kapcsolatos megtagadási okok, amelyek csak kifogásra vehetők igénybe. Nehézséget jelent azonban e kivétel alkalmazása, ha az elismerési feltételek vizsgálata nem kontradiktórius eljárásban (pl. külföldi házassági bontóítélet alapján a külföldi bontás magyar anyakönyvbe való bejegyzése) történik, nincs is lehetősége adott esetben az érintett személynek, hogy az eljárási hiányosságokra hivatkozni tudjon. Nem indokolt továbbá az sem, hogy a korábban indult magyar eljárás vagy korábban született jogerős határozat létét minden esetben vizsgálni, kutatni kelljen az elismerésről döntő bíróságnak, hatóságnak, hacsak nincs erre vonatkozó adat. Erre figyelemmel a Javaslat szerint csak az elismerés pozitív feltételeinek (joghatóság, jogerő, viszonosság fennállása, magyar gyámhatósági jóváhagyás), illetve a megtagadási okok közül a közrendbe ütközés hiányának vizsgálata történne csak hivatalból, a többi megtagadási ok fennállása mellett megdönthető vélelem szól. Az eljárási közrend hivatalból történő vizsgálata nem jelenti azt, hogy az eljáró bíróságnak, hatóságnak saját kezdeményezésére fel kell tárnia a külföldi határozat meghozatalát megelőző eljárás részleteit, hiszen ez a legtöbb esetben gyakorlatilag is lehetetlen volna, de a megtagadási ok alkalmazását esetleg megalapozó ismert körülményeket a fél kifogása hiányában is figyelembe kell vennie.
A 123. §-hoz
A belföldi végrehajtásra a belső jog szabályainak előírása tradicionális megoldás, ugyanakkor célszerű a hatályos szabályokhoz képest egyértelműbben rögzíteni, hogy a külföldi határozat akkor végrehajtható csak, ha azt külön eljárás (exequatur) keretében a magyar bíróság belföldön végrehajthatóvá nyilvánította.
A 124. §-hoz
A Javaslat tartalmazza a viszonosság fennállását megállapító miniszteri rendelet megalkotásához szükséges felhatalmazó rendelkezést.
A 125. §-hoz
A Javaslat több helyen kapcsolódik az új Pp.-hez, illetve több, a hatályos szabályozás szerint a Pp.-ben szereplő rendelkezés kerül át a Javaslatba. Ebből következően a joghézagok elkerülése érdekében szükséges az új Pp.-vel egy időben történő hatálybalépés.
A 126. §-hoz
A Javaslat joghatóságra és alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseit a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni.
A Javaslat nemzetközi jogsegélyre vonatkozó rendelkezéseit ugyanakkor a hatálybalépéskor már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Ha egy perben ugyanis a Javaslat hatálybalépését követően iratok külföldi kézbesítése vagy külföldi bizonyításfelvétel szükséges, arra már csak a Javaslat rendelkezéseivel összhangban kerülhet sor akkor is, ha az eljárás még a Javaslat hatálybalépése előtt indult.
A Javaslatnak a külföldi határozatok elismerésének és végrehajtásának feltételeit megállapító rendelkezéseit a Javaslat hatálybalépése után hozott külföldi határozatokra kell alkalmazni. A Javaslat megfogalmaz egy kivételt a fenti szabály alól, amely az érintett magyar állampolgárok érdekeinek védelmét szolgálja. A Kódex rendelkezései ugyanis méltánytalan eredményre vezethetnek a magyar állampolgárokra nézve. A magyar állampolgárok személyállapoti és családjogi ügyeire a Kódexben fenntartott kizárólagos magyar joghatóság ugyanis több esetben azt eredményezi, hogy nem lehet elismerni azon határozatokat, amelyeket a magyar állampolgár szokásos tartózkodási helye szerinti külföldi államban hoztak. Hasonló joghatások eléréséhez a magyar állampolgárnak Magyarországon újból pert kellene indítania egy külföldön már elbírált ügyben. E méltánytalanságot küszöböli ki a Javaslat azzal, hogy amennyiben a Javaslat alapján a magyar állampolgár személyállapoti vagy családjogi ügyében hozott korábbi határozat a Javaslat alapján elismerhető lenne, akkor a Javaslat rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépés előtt hozott külföldi határozatokra is.
A 127. §-hoz
A Javaslat megállapítja az európai uniós követelményekre utaló rendelkezéseket.
A 128–133. §-hoz
A Javaslat a hatályos Kódexnek a peren kívüli eskü vagy fogadalom külföldi eljárás céljára közjegyző előtt történő tételének lehetőségéről szóló 69. § szerinti rendelkezést a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény közjegyzői tanúsítványra vonatkozó rendelkezései közé helyezi át, mivel ez utóbbi törvénybe logikailag jobban illeszkedik, illetve ehhez kapcsolódó kiegészítő eljárási szabályokat is megállapít.
A Javaslat a külföldi határozatok végrehajtásával összefüggésben módosítja a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 186. §-át, megteremtve a biztosítási intézkedés meghozatalának lehetőségét.
A Javaslat ugyancsak módosítja a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 10. § f) pontját, figyelemmel arra, hogy a Javaslat munkajogi kollíziós szabályokat nem tartalmaz, így a nemzetközi magánjogi szabályozásra utalás nem indokolt az érintett jogszabályhelyen.
A Javaslat elsődlegesen technikai módosításokat vezet át az 1970. évi hágai bizonyítás- felvételi egyezmény kihirdetéséről szóló 2004. évi CXVI. törvény 3. §-ában, amely az egyezményhez tett magyar fenntartásokat és nyilatkozatokat állapítja meg. Érdemben módosul azonban az egyezmény 23. cikkéhez tett fenntartás, amelynek következtében az ún. pre-trial discovery of documents keretében előterjesztett jogsegélykérelmek nem minden esetben kerülnek elutasításra, csak akkor, ha a beszerezni kívánt okiratok nem kerülnek pontosan megjelölésre és nem állnak közvetlen kapcsolatban a folyamatban lévő külföldi eljárással. A „pre-trial discovery of documents” a common law jogrendszerekben egy már megindult bírósági eljárás keretein belül alkalmazott eljárás, amelynek célja, hogy a felek az érdemi tárgyalás során felhasználható bizonyítékokról információt szerezzenek. Ugyanakkor az egyezmény 23. cikke szerinti nyilatkozat tétele lehetőségének valódi célja nem az, hogy teljes egészében kizárja az egyezmény alkalmazhatóságát az ilyen eljárás keretében előterjesztett jogsegélykérelmekre, hanem hogy a „fishing expedition”-ként ismert jelenséget korlátozza. E fogalom alatt lényegében a pre-trial discovery azon formáját értjük, amelyben nem kerül pontosan megjelölésre a másik féltől, esetleg harmadik személytől beszerzendő bizonyíték, célja nem is feltétlenül olyan információk beszerzése, amelyek bizonyítékként felhasználhatók majd az eljárásban, így sok esetben visszaélésszerűen túlterjeszkedik a jogvita ésszerű keretein is. Az egyezmény 23. cikkéhez tett, teljes kizáráson alapuló nyilatkozatok így azonban, figyelemmel arra, hogy egyes érintett államokban ez az eljárás az okirati bizonyítékok beszerzésének lényegében egyetlen módja, gyakorlatilag az egyezményt kiüresítik ezen államok viszonylatában. Erre figyelemmel a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia, amelynek keretében az egyezmény kidolgozásra került, arra ösztönzi a teljes kizárásról szóló nyilatkozatokat tett részes államokat, hogy azokat úgy módosítsák a valódi célnak megfelelően, hogy csak a fishing expedition jellegű megkeresések teljesítését zárják ki.
A Javaslat az általa a nemzetközi jogsegélyre vonatkozóan megállapított szabályokra is figyelemmel (részben technikai) módosításokat vezet át a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, Hágában, 1965. november 15. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről és a nemzetközi kézbesítést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi XXXVI. törvény 3. §- ában is, amely az ehhez az egyezményhez kapcsolódó magyar fenntartásokat és nyilatkozatokat rögzíti.
Szükséges továbbá a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIII. törvény 5. számú melléklete 2. pont a) alpontjának módosítása, figyelemmel arra, hogy a szerződéses kötelmekre vonatkozó nemzetközi magánjogi szabályozást már nem csak nemzetközi magánjogról szóló törvény illetve nemzetközi szerződések, hanem elsődlegesen már az uniós jog állapítja meg.
A 134. §-hoz
A Javaslat megállapítja a törvény hatálybalépésével összefüggő hatályon kívül helyező rendelkezéseket is.
_